Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-21 / 68. szám
\ 6 K ibújt az ingéből. Ahogy átemelte a fején, haja szabályos arcába hullott. Kissé előrehajolt, kamaszlányos mellei o földre mutattak. Gerincvonala élesen kirajzolódott. Úgy hallotta, hogy nyílik az ajtó. ösztönös mozdulattal eltakarta a mellét. De senkit sem látott bejönni. Lehet, hogy már hallucinálok? Várok valakit? Igen. azt hiszem, várok valakit. Fölvette, begombolta a fehér orvosi köpenyt. Megreccsent a szék. Odanézett. Mintha ülne rajta valaki. Egy láthatatlan ember. Aki őt figyeli. Micsoda butaság. Mennyit álmodott erről a napról! A bonctani gyakorlaton, a mikroszkópok előtt görnyedve, a tanulástól elgyötört fejjel az államvizsgák alatt. És most egyszerre minden itt van, súlyosan és reálisan. Az előbb elbúcsúzott a főorvos is, kezet nyújtott. Kedvesen simogatta az arcát.- Ez az első, Kapossy doktornő? - Igen, főorvos úr.- Nagyon izgul? i- Jaj, nagyon .,.- Van súlyos?- Kettő is. És tetszik tudni, ma felvételesek vagyunk. Bármikor jöhet a mentő .,.- Jaj de cserélnék magával! Még elgondolni is ijesztő, hogy majd negyven évvel ezelőtt ügyeltem először. Hány éves is maga, Andrea? - Huszonhat, főorvos úr.- Különben egész éjszaka otthon vagyok. A telefon rendelkezésére áll... Mindenki elment. Egyszerűen, hétköznapion. Mint, mondjuk, tegnap. És Andrea hirtelen azon kapta magát, hogy teljesen egyedül maradt a 315 beteggel. Ha bármilyen panaszuk van, neki kell dönteni, gyógyszert adni, műtétet elrendelni. Hát egyáltalán, hog/ képzelik ezt? Mi vagyok én? Mindenttudó? És, ha pont, olyan esettel találkozom, amiről még csak nem is tanultam? Amilyen pechem van, majd mindenki egyszerre lesz rosszul. Végigjárta a kórtermeket. Érdekes, állapította meg, a betegek egyáltalán nem csodálkoznak, hagy egyedül ő vizitel. Nem is sejtik, mennyire szeretné, ha ma kivételesen nyugodtan aludnának. Doktornő édes, kaphatnék altatót? Persze Zoltai bácsi. Doktornő édes, én meghalok, meg tetszik látni, én any- nyira szenvedek. Miket beszél itt, Kati néni? Majd kikap tőlem. Ellenőrizte az infúziókat és a transzfúziókat. Beadta o vénás injekciókat. Talán csend lesz?! Az ügyeletes szobában lehevere- dett az ágyra. Hát ez igazán érdekes. Kapossy doktornő kérem, köszönöm doktornő, Doktor néni, de jó, hogy itt tetszik lenni! Lehet, hogy már igazi orvosnő vagyok? Elmosolyodott. Kicsit félszegen, kicsit büszkén. Ha a mamo most látna! A ztán a csendben eszébe jutott András. Ki ez a férfi? Mit akar tőlem? Miért kell ony- nyit gondolni rá? Csak tudnám, miért játszom magam előtt is szerepet? Olyan jó az én házasságom, hogy mindenről le kell mondanom? Istvánnal, az utóbbi időben alig találkozunk. Tulajdonképpen, észre sem vettem, hogy eltávolodtunk egymástól. Néha még felmelegszik közöttünk o levegő, de egyre ritkábban, s szaporodnak a protokoll pillanatok. Nem értem . . . Olyan jól indult minden! Azt hiszem, Istvánnak mindennél fontosabb a karrier, talán ez a baj! András meg olyan, mint egy nagy gyerek. A fájdalom belémhasít, ha hirtelen, hívatlanul belc'akodik András arca. Orvos vagyok Ismernem illene a fajdalom anatómiáját. De még azt sem tudom, hogy hol fáj. A gyomrom körül kezdődik, és mint az itatóson a tinta, lassan eloszlik. Egyszerre vágyom, és tiltakozom. Meddő kérdéseket teszek fel magamnak: miért keverem össze a hivatásomat o szerelemnél? Miért?! Mert nem lehet szét álasztani. Megreccsent a szék, mint mikor Ipül rá valaki. Andrea Andrást látta az ólom valószínűtlen lebegésében már. A férfi szólalt meg:- Vártál?- Talán.- Látod, még azt sem mered elmondani, hogy vártát. Pedig én érzem, tudom. Mitől félsz, tőlem?- Magamtól.- Látod ez a valódi veszély. S a legrémesebb, hogy folyton döntésekbe hajszolod magad. A férjed, vagy én? A hivatásod vagy a gyerek? Túl sokat adsz a külsőségekre. Miért nem engeded lazára az idegeidet? Hadd repüljenek az érzelmeid.- Elszédülök.- Szédülni isteni, Én imádok szédülni.- Es ha elszédülök? Mi legyen Istvánnal? Dobjam ki a férjem? Mert kegyed ófőméltósága váratlanul és kéretlenül belerobbant az életembe?!- Tőlem hiába kérdezed. Mit gondolsz, István engedélyt kérne rá tőled, ha más nőt választana?- De én nő vagyok.- Végre egy őszinte szó. Látod, ez a legszebb benned.- És ma először ügyelek. Képzeld el, én felelek az egész kórházért. Na mit szólsz a doktor kisasszonyhoz?- Tudtam. Ezért jöttem.- Te mór itt is voltál. Mikor vetkőztem, ugye te néztél be hozzám az ajtón? Te leskelődtél!- Én voltam.- és tetszettem?- Tudd meg, nem is a testedet néztem. A szemed tetszett a legjobban. Azt hitted, egyedül vagy, s tekinteted melegen csillogott, mert nem fegyelmezted kés-hideggé.- Bántasz.- Ha akarod, elmegyek. Ného olyan vagy hozzám, mint egy idegen.- No, ne, ne menj még. A telefon belerecsegett az álomba. Andrea felugrott. Felkapta a hallgatót. Álomittas, reflex-szerű hangon szólt bele:- Halló, ki óz? - S moidnem azt mondta: ,.András, te vagy?"- Zsófia nővér beszél. A 12-es- ben nagyon rosszul van a nógyeske,- Azonnal jövök. Hogy hívják a beteaet?- Zipper József Fölrohant az emeletre. Csak most sikerüliön! Gvorsan végiggondolta a délutáni kezelést. Kapott oxigénsátrat, fölsorolta a gyógyszereket, súlyos éaés. Anyában konok mondat kalaoált. Nem lehet baj, nem lehet baj! Éjjel fél kettőkor beadta az első adrenalint.- Doktornő kérem, ne hívjuk fel a főorvos urat? — kérdezte jóindulattal o tapasztalt Zsófia nővér. Ez hirtelen kimozdította Andreát magára kényszerített nyugalmából.- Mit gondol nővérke, én miért vagyok itt? Hol a beteg délutáni gyógyszerlistája? Inkább ezzel törődne, minthogy tanácsokot ad. DUNAMTÜLI NAPLÓ 19T1. március üt. Erezte, hogy igazságtalan. De a helyzet nem volt alkalmas az ilyen konfliktusok tisztázására. A beteg szíve egyre gyengült. Lassú, szabálytalan pulzus, már alig tapintható. Kiadta az utasításokat. És figyelte a beavatkozás hatását.- Doktornő, doktornő, tessék jönni gyorsan! A Vaszilev, akire a kénsav ömlött, tetszik tudni, o nyolcasban, hörög, már többször kotlabált. Hát most szedd össze magad, Kapossy doktornő. Istenem, András meg István! Ketten is vagytok. Most meg égy sincs! Átfutott az agyán, hogy telefonál a főorvosnak. De nerti! Azért sem! Érezte, hogy ez a tűzkeresztség, ezen ót kell esni, s vagy győztesen, vagy. .. ezt nem Is akarta végiggondolni. A két kórterem között ingázott. Vénás injekciókat adott, vérátömlesztést csinált, oxigén-palackot szereltetett fel és le. Reggel hétkor félájultan a kimerültségtől, egyszerűen sírvafakadt. Ezt utálom, gondolta. Ezt a nyamvadt női bő- gőrohamot. Zsófia nővér átölelte a KISS ATTILA RAJZA vállát. — Doktornő édes, ne tessék kétségbeesni! Mind a ketten kinyitották a szemüket. Sőt, Vaszilev meg is szólalt. Jobban érzi magát. Andrea halványan elmosolyodott, csak a szája sarka rezdült. — Ugye, Zsófia nem haragszik rám?- Ugyan, doktornő, megértettem én magát. Az első ügyelete ... L ebotorkált a szobájába. Megmosakodott, és megírta a jelentést. „Az éjszaka Vaszilev György és Zipper József több esetben kritikus állapotba került, (ájulás, légzés- és szívzavar) ... A hosz- szantartó kollapszus alatt az alkalmazott gyógyszerek ... reggelre mindketten jobban lettek... a további kezelésre vonatkozóan”...- Tessék főorvos úr, az éjszakai jelentés,- Zsófia nővértől hallottam már, hogy nagy éjszaka volt. Szépért dolgozott, doktornő!- Köszönöm.- Nem akar lepihenni?- Nem, főorvos úr. Úgysem tudnék aludni, A telefón megcsörrent.- Én vagyok. Tessék? Értem. A tizenkettesben - letette a hallgatót és Andreához fordult - Zipper József a tizenkettesben exitált. Ne essen kétségbe, doktornő. Kórházban előfordul a halál is. Andrea elsápadt. Hirtelen olyan ólomsúlyú fáradtság zuhant rá, hogy észre sem vette, amikor lerogyott a főorvos foteljába. Apró, fehér keze görcsösen ökölbeszorult, így megcsalni, így elárulni! - gondolta magában. Gyűlölöm, gyűlölöm Zipper Józsefet. Gyűlölöm, gyűlölöm - és a fehér arcra kanyargó patakokat írtak a könnyek. Galambosi László versei Végtelenben L A gomolygó kristályfények sodrában izzik az úszó csillagok sörénye. Csattog világok márványhabos vértje; árnyak forognak hollófeketében. II. Örök süllyedés-emelkedés íve szakad. Sok aranyfürttől átkarolva lángba magasul Hajnal- s Alkony-tornya. Virraszt az ember. Hullik őrzött kincse. III. Ha rettegünk, a kárpit összecsapva tört tükröket hintáztat; majd a Térnek fakult kagylójából a földi élet fénytelen kallódik ős-sivatagba. Sajgás A hányatott virág szótlan, már érzi kóró szagát, a mező hidegét; indul törvények dérrel-sújtott útján, riadtan ejti szirom-hangszerét Mandula rácsos héja beteg hangyát, magába zár a benső végtelen; a zsongás hala nem kél téli habból, bilincs a jég a tükrös lékeken. Árnyas örvényre forr a hó bozontja, ez értelemre sajgás gomolyog. Kútját a csillag, lélek nyűgét nyitja, tetőtlenek a csonka oszlopok. Szántó István: Kezdő kapások GÁBOR BÁCSI, az iskola nyugállományú hivatalsegéde picit sunyin kérdezte:- Évike tanár néni, aztán a kukoricával mi lesz? Kissé álmatagon néz az asszony.- Mór kapálni kellene, ugye?- Márt! — sátáni kacajt hallat áz öreg. — Hát ezt jól mondja, már... Mór?!. .. Felnéz a júliusi ragyogásba és fulladozik a nevetéstől. Hogy a várósbál falura szakadt ifjú férj mentse a helyzetet:- A napokban hozzálátunk.- Maguk?- Persze. Másfél nap alatt megesszük azt a kis földet. .. Egy hold ... Mi az?- Megeszik?- Meg.- Inkább kapálrti kéne. Háromszázért felvállalom.- Köszönjük Gábor bácsi, de tetszik látni a férjem .., Amikor elment az öreg:- Komolyan mondtad?- Figyeld majd meg, mennyire jól esik o fizikai munka. Az asszony szeme ragyog, a férfi hosszban és széltében egyaránt növekedni látszik, menet közben döngőbbé válik a lépte. A kapákért persze a feleség rohangál, s itt is ott is megjegyzi, mintegy panaszképpen: Nahát milyen ember, ahelyett, hogy pihenne, most neki a kukoricának, két nap alatt megeszi ... Az est persze sütéssel főzéssel telik. Vacsora után, tévé közben fel, retten az asszony:- Mikorra állítsam be az órát? — Tudhatnád, kapálni menni nem délben szokás. Halk, restellkedő hangon kérdi:- Négyre jó lesz? A férjnek időre van szüksége míg megérti, nem o délutáni négyet gondolja párja, hanem azt a másikat. A korait. — Bizonyosan elég. Jókor meghasadt a pirkadat. Az a nyomorult vekker ez alkalommal bezzeg nem mulasztott el megszólalni, de becsületükre legyen mondva, úgy pattantak ki az ágyból, mint aggszűz mennyegzője napján. Az ég borult, o lombokat cibóljo o szél. A redőny résein, a nyitott ablakon át hűvös levegő áramlik be.- Hőségben rossz lenne kapálni.- Rossz - ásít az asszony.- öltözni.- Csak egy picit hadd nyújtózzam még.- Nem végzünk estig.- Egy nap alatt úgysem. ÁM A FÉRFIVAL nem lehet bírni, telítődött tettvággyal, kapkodja ruháit, pakolja a falnivalót. A málha persze akkorára sikeredik, mintha hetes túrára volnának indulóban.- Hol a pálinka, ami mostan szokásos?- Csak aratáskor szokás.- Láttál már engem kapálni?- Hogyan láttalak volna?- Nálam a kapálás és az aratás egyremegy.- Hozz poharakat kérlek — adja meg magát az asszony,- Az nem az igazi, üvegből. Szép, egészséges, kövér a fiaskó.- Nesze - nyújtja az asszony.- Glu ... glu ... - válaszolja o férfi szótlanul.- Glu... - feleli aztán az asz- szony már jóval szerényebben. Kerékpárra kapnak. Irány a határ, a pedagógusok részére kiadott illetményföldnek az a parcellája, amit az asszony kapott. Tétovázás Regős István: Az első ügyelet
