Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)
1971-03-18 / 65. szám
Halálozás Hé ly Hogy fajdalommal tudatjuk, GÁLOS ISTVÁN MÁV nyugdijai» 61 éves korában elhunyt. Temetése 19-én, pénteken fel 2 órakor lesz a központ) temetőben. A. gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagyanyánk, anyósunk, testvérünk, élettársam és kedves rokonunk. ÖZV. P’RUESZ MARTONN® sz. Pokker Anna életének b‘i. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március Lsén, pénteken 3 órakor lesz a pécsbányatelepi temetőben. A gyászoló csal ári cs Both Ferenc. Mély fájdalommal tudatjuk, bogy szeretett fiúnk, testvérünk, «ogoruck, FREI MÁTYÁS M éven korában, tragikus bírta- maéggel elhunyt. Temetése március 20-án, szombaton 3 órakor lesz a gyódi temetőben, A gyászold család. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy FREI MÁTYÁS xnunkatár- unk folyó hó 15-én 30 éves kő- iában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Szeretett munkatársunk emlékét kegyelettel megőrizzük, leimis zer- és Vegyiáru Nagykereskedelmi Vállalat dolgozót Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férj, édesapa, após és kedves rokon, GYULAI \NDRAS életének 50. évében elhunyt. Temetése 13-án du. 2 órakor lesz a belvárdgyulai temetőbe**. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy veretett Jó férjem, édesapánk, . pós, sógorunk, GYULAI AND HAS belvárdgyulai lakos 50 éves korában elhunyt Temetése március ivén, ma l órakor lesz a belvárdgyulai temetőben. A gyászoló család. Köszönet I * Ezúton mondunk köszönetét I mindazoknak, akik szeretett édesanyánk, özv. PÁNCÉL FE- RENCNÉ temetésen részt vettek, koszorúk és virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. Külön mondunk köszönetét István-akna adminisztratív dolgozóinak és a fehérhegyi ált. iskola tantestületének és szülői munkaközösségének. A gyászoló család. Ezúton mondok köszönetét elvtársaimnak, barátaimnak és minden kedves ismerősnek, akik felejthetetlen feleségem, HÓDI SZ1LVESZTEBNÉ elhunyta alkalmából mély fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Külön mondok köszönetét a Megyei Pártbizottságnak, Városi Pártbizottságnak, a szigeti párfc- alapszervezetnek, a Városi Tanácsnak, a társadalmi temetés megrendezéséért, Szabó Kálmán elvtársnak, a Honvéd Zenekarnak, az Ércbánya V. és a Sörgyár KlSZ-szervezeténck. Gyászoló férje. n • gépjármű A Sellye Cm Vidéke Építő kt® ' I' R E P Z O S I á N l1' O II A M O T «üdít, kőm lives szakmában. I elvétel fellcielc: 21. eletév betoltcse. 3 éves sukmaj gyakorlat, egészségügyi alkalmasság cs legalább 8 általános iskolai végzettség. FELVILÁGOSÍT A8: a munkaügyi csoportvezetőnél. Jelentkezési határidő: 1971, március 25. Blártírok útja ti. ffi. háv rész. két Ezoba. mellék- Helyiségekkel. beköltözhetően eladó. Puskás. ; Orfui (Mccsekrfckos i »I- UM., volkswusn ítpAt-> p'"C u | kocsj kifuitást&l.n alm- 4~ -44 szám alat. igé- j P0tba.0 eladó. Megteklnt- nyesne, eb' o. MegtíkluU heU> minijén délután négy lietó vastxm.nunktot. UH, pCCo Lotz Kitolj ul Eladó 250 négyszögöl sző- 51. sz. 16, gyílmölcsössel. és sséte Maca lOUO-éé OL ti- swdhetö fa „keudhasal. pUsű. LltUrn, Állapotban Eide klód ni; ozxgetl út 8/B. ■ eladó Baja Pázmány u. VI 1 Kantor. __ i 9 ^ Készpénz ért. vennék gar- i n ■ — zonlakást. vagy másfél-, | illetve 2 szobás, szövete Dolgozókat felveszünk • K« Szoba, konyhác. száraz, szuterln lakásomat elcserélném kisebbre ,,Térítés nélkül’* jeligére a Hallal u. hirdetőbe. Elcserélném Petöti utcai, emeleti nagy szoba, konyha,. összkomfortos lakásomat nagyméretű, egy szoba vagy kezeti lakást Pécsett. Köz. I ponti vagy távfűtéses lo- j gyen. ..Földszint vagy első j emeleti” jeligére a SaiI Iái u hirdetőbe. ___ Pe llérdi elágazásnál építkezésre is alkalmas. 249 négyszögöl terület eladó. Érdeklődni lőhet; Szigeti út 8 /B. X. em. 1. a. Egész nap. Úár és szőlő eladó. Re- lesfán 111. Érdeklődni a helyszínen.______________ Ké t szobás, kertes, családi ház beköltözhetően eladó. „Kovácstelep” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Összkomfortos lakásért. — „Azonnali csere” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Pécsi, két szoba, komfortos lakosomat elcserélném budapesti egy- vagy más- félszoba. komfortosért. — „Margit” jeligére a Bem u. hirdetőbe. 570 saroköl szőlő présházzal, minden felszereléssel , eladó Moasgón. Jedinkai masfelszoba, .liftben. érdeklődni: Pécs, Gárdonyi Géza. U. 46. dovlcg József.___________ KövágóaaöUös Rákóczi út 73. sz., 2 szobás, kertes, családi ház beköltözhetően 1 eladó.___________________ 1® 00 négyszögöl új telepítésű barackos, több rész/.APOEOZSEC ELADÓ. Telefon: flt-40/487 mellék. A* Egyházashurawii Egyesült Jóbarát Mg. Tsz. 2 db 350 tip. Csepel gép kocsit felszámolás miatt értékesít, érdeklődni a tér. melőszö vetkezet központú irodájában lehet _____ Mé kem-es LLOYD eladó. Páfrány u. 19/B. JJ. em. 9. a._____ 60 0-a» Trabant és 350-es 133 eladó. Pécsuzabolcs, Szabó István u. 1. w- (Fehérhegynél, délután). Korszerű állapotban levő R 10-es Renault sürgősen eladó. Megtekinthető este 6 után. Pécs, Levendula u. 19. Skoda 1000-ee KB személygépkocsi kitűnő állapotban, CM-es rendszámú eladó. Baja. József A. ADMINISZTRÁTORI munkakörbe fiatal, gépírni tudó nőt I felveszünk. — „Idegenforgalom*’ j Jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (556) EGY adminisztrátort, egy dol- 1 co/.ót adminisztratív munkakör- ; be és egyet részben adminisztratív munkára — ez utóbbi lehetőleg férfi legyen — meghatározott, de huzamosabb időre alkalmaz a Hl. kerületi Tanács VB, illetve annak pénzügyi osztálya. Az adminisztrátornak a jó gépírástudás és mindhárom személynél altalános műveltség követelmény. Jelentkezés a pénzügyi osztályon, a helyszínen. (544) HO KÖZPONTÉ EZELÖT vizsgával, továbbá göngyölegmozgatáshoz férfi vagy női dolgozókat felveszünk. Jelentkezés: — Bor- palackozó, Batthyány u. 2. Göngyölegtelep, Légszeszgyár u. 52. (545) GÉP- ÉS ALTALANOS lakatosokat felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat. Pécs, Lotz Károly ú. 2. (548) lakásom j ben is, eladó Érdeklődni helyszínen: Pécs, RácváMohácsi Farostlemezgyár azonnali belépésed alkalmaz RAKODÖ SEGÉDMUNKÁSOKAT (alkalmi munkára isi, továbbá állandó jelleggel GÉPLAKATOS, VILLANYSZERELŐ, MŰSZERÉSZ szakmunkásokat és markológép kezelőt rövidített munkaidőben, folyamatos munkarendszerben, teljesítménybér rendszerben. Munkafeltételekről és kereseti lehetőségről részletes felvilágosítás az üzemben. Telefon: 592/114 mellek. 200 uéfyaBöfföl telek ríkendházzal eladó. Érdeklődni: Rudas L. u. 14. 5M00 Sióba, konyhád elcserélném nagyobbra. Taxi Károly. Siklósi út 65. j ros 45 Kiúcnbejáratú szoba diák, vagy értelmiségi lakótárs leánynak kiadó. Hunyadi út 19.__________________ Urán városi. 3 szoba, Összkomfort**. IV. emeleti, távfűtéses lakásom elcse_ fűlném két kisebb komfortért. „Azonnal aktuális” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______ Ma gányos nyugdíjas dolgozó nő üres szobát keres azonnalra. Címeket: „Megbízható” jeligére a Sállal u. hirdetőbe _kérek. Más fél szoba, távfűtéses, összkomfortos, házfelügyelői lakásomat elcserélném 2 szoba. összkomfortos, távfűtéses, főbérletiért (évi Korszerű állapotban 1700-AS OPEL RECORD ELADÓ. Megtekinthető; Baka». Tsz-irodánál KAGYLÓFOTEL, epedarugós ágybetét, modern garnitúra fS db 3930 forinttól) részletre is kapható! V A J T A kárpitos Pécs, Déryné u. U. Telefon: 36-75. Tapétázást szakemberrel Ma divat a lakát;tapétázás. \ falkárpit (elhasználása a fckasbah egyre jobban terjed. Nem is csoda, hiszen a apéta változatos színekben Is sok mintával kapható, elhasználása célszerű és esz- étikus, ezáltal a modern lakáskultúra népszerű eszköze. A tapéta előnyei: — kiváló hőszigetelő tulaj- dón* ág, — bármely felületen alkalmazható (falon, betonon, ■ anclon stb.), — kopásállobb a hagyományos felfestesnel, — könnyen tisztítható, — javítása, karbantartása -gyszerübb, — elhasználódási ideje óbbszöröee a falfestés átla:,os élettartamának. A tapétázás barkácsolás tormájában is elvégezhető, mégis célszerű szakemberrel csináltatni, mart a fenti előnyöket megfelelő technoló- hai eljárással a szakszerűen . égzett munka nyomán le- :?t teljes mértékben elérni. \ szakember igénybevételéül gyorsabb a tapétazás és a megrendelő kényelmét szóljál ja. A tapétázás ugyanis rnégc oló előkészítő munkát igényel. El kell tüntetni a fal egyenetlenségeit, le kell Uszítani a falat, le kell szappanozni, a villamos elágazó dobozoltat alufóliával kell lefedni. A felragaeztás maga is több műveletet kíván, glette- lést, a ragasztó anyag elkészítését stb. A növekvő tapétázási igény mellett sokan vannak, akik e kényelmetlenseg nélkül szeretnék lakásukat szebbé tenni. Éppen ezért jelent örömet, hogy a TEMPÓ KTSZ most új szolgáltatásként bevezette a lakás tapétázást. Mint Füzy János, a dekorációs részleg vezetője elmondotta, speciális szakemberek beállításával vállalják a fél által vásárolt vagy a szövetkezet részlegében kiválasztott tapéta szakszerű felrakását és az ezzel kapcsolatos valamennyi munka elvégzését. A szövetkezet tapétázói ugyanis elvégzik még a .szegőlécek, képakasztók szerelését, az esetleges vakolatjavításokat is. Ezáltal megrendelőiket valóban megkímélik a kényelmetlenségtől, a tapétázást gyorsan és kitűnő minőségben végzik el, munkájukra pedig egy ér garanciát adnak. A TEMPÓ Dekorációs Részlég jelszava: „Saép és derűs otthont keayelmas gyors és garantáltan jóminó- ségű tapétázással”. A tapétázással kapcsolatos mindennemű felvilágosítás és megrendelés: TEMPÓ Dekorációs Részleg, Pécs, Doktor Sándor u. 9. szám alatt. Telefon: 18-4Ó. (—) lem). Érdeklődni: Pác«, Dr. Münnich F. u. 10/B., földszánt 2. ______________ Egy r endes diáklányt vaffy dolgozó nőt albérletbe felveszünk Vöröskereszt u. 18. sz.__________________ Or voshátaspár összkomforr. tos albérletet keres. Telefon: 14-49.________ Ty ényes orvostanhallgató- nő külőnbejáratú. csendes albérleti szobát keres a város központjában. — , .Nyugodt tanulási lehetőség” jeligére a Sallai u. hirdetőbe._______________ Ké t szoba, összkomfort*», belvárosi lakásomat elcserélném nagyobb összkomfortos lakásra. „Mónika” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. ingatlan Ionok és mindennemű kárpitos munkák javítását és áthúzását vállalom. 1000,— forinton felül részletre is. Kisgyörgy kárpi- tos. Várady A. ú. 7/1. Vennék 5,20—13-as autó- köpenyt. Alkotmány u. 70. Bánáti. Hathetes német juháüsr kölyökkutyák eladók. Kovács Ernő. Érsekcs&nád, Béke tér M. ____________ Any akoca 5 darab négyhetes malaccal eladó. Vasa« IX., Szövetkezet u. 17. VESZEK HASZNÁLT FÉRFI ÉS NŐI, Fit) ÉS LEÁNYKA RUHÁKAT. Lehet nyári is. ToMi M. a. 7. «. L emelet. NJ-né. Munkácsy M. bél nyillk. Kettesaobas, asazkomfer- tos házrész beköltőzlie- Modem kulikocsJ é& járó- tőeu, garázzsal eladó Fel- ka eladó. Pécs, m_, Haj - böbalokány utcában. Érdek- 1 nóczd J. u. 27/A Adám. lődd lehet: Kossuth ’ --------------i-------CN-es kis kerekű Wartburg de Luxe újszerű állapotban eladó. Megtekinthető: Pécs. I.. Szabó I. u. 57. Vennék 850-es FIAT vagy Skoda 1000-eet, garanciálist. Cím: Bér emend, Táncsics u. 8 Róza». FIAT ÍT#S tem-ee «é- mólygépkocsi. 44 000 km-, rel eladó. Megtekinthető: Rodostó u. 7., dtn. lfl órától_______________ ___ Ma gánjára szalagfűrész« ép — minden tekintetből megfelelő —, IZS motorkerékpár eladó. Mágocs, Dudás Zoltán. <fr-< rendezámú Wart- , burg Limousin eladó. Meg- i tekinthető égés nap. — Mánia 175. szám alatt. 801-cs CN-es Trabant kitűnő állapotban eladó. Vasas I.. Mester u. C. Kincse Miklósnál, ______ Sürg ősen. olcsón eladó 601-es Trabant Ady Endre ú. 26. vegyes Forgalma« helyen levő üzletemet, vállalatnak vagy szövetkezetnek. foglalkoztatásom mellett átadom. „Kereskedő” jeligére Sallai u. hirdetőbe. Pécsi iparvállalat f e 1 v e s r. kontírozó könyvelőt, számlarendczőt, könyvelőt (gépkönyvelőt) közgazd. technikumot végzett, vagy egyéb könyvelési képesítéssel rendelkező kezdők is jelentkezhetnek. „Április” jeligére a Pécs, Sallai utcai hirdetőbe. utca 55. SZ. Kétszobás. össskomfurtoß 1 lázrész beköltözhetően eladó. Kossuth L. u. 65. Eladó 1 pár 6 éves ham* kanca Kovácshida 19, 800 négyszögöl szőlő, lakható présház, teljes fel- : zerelésiel, elköltözés miatt azonnal eladó. Görcsöny, Dózsa Gy. u. 39. ___ 40 0 négyszögöl új telepítésű szőlő. gyümölcsössel, lakható épülettel, a 26-ae buszmegállóhoz közel eladó. „Telek.” jeligére a Bem u. hirdetőbe.__ Tl aenharomezerért 506 négyszögöl gyümölcsbe Fel- tögyükésben eladó. Pappné, Frankel Leó u. 2. L_em. "60 négyezögöl szőlő 36f négyszögöl szántó, Vasason. 6-ot> út felett eladó. Érdeklődni: Marx út 58. Olcsón eladó Hathá» u. 8. számú ház, kettő szoba konyha. egy szoba konyha. Kettő szobáshoz egy szoba konyha, csere ■■•zükséges._______' Vasa s IÍ. Szövetkezet utca 100-as számú ház eladó, vagy kisebbért elcserélném. Érdeklődni a hely- Lzínon. Egy eves bt U borjú eladó, Márfa 45. ez._______ Mo dem, keveset használt — cseh — Imiikéért sürgősen eladó. Pécs n., Laskő utca 20. íVasútallo- más mögött). C. pisztont vennék. Péa»# Mező Imre n, 44. Halmai. Eladó 250x180-as sárgafekete mintás és egy zöld összekötő szőnyeg. Tarr Imre u, 10 /B. Hl. 10. ig._______________ F. lado og? nagyon szép kombinált bútor Vtnczur János, Kossuth L. u. 58. Gyermek sportkooBit vennék sürgősen. „Sportkocsi” jeligére a SalíaJ. u. hird etébe, _______ B— 41-e» maimetofon. elektromos gitár. 3 darab gyerekagy. 2 darab agy sodronnyal. 196x96töö tele- ajtó tokkal eladó. Pée», Rácváros 45. Világos hálószoba bútor eladó. Sri got! út 138, dunántúli NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-82, IS-83, Íl-M, 54-0«, e»-n. Belpolitikai rovat: 81-88. Kiadja a Baranya meg. el Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi őt 11 Tel.: 18-82, i»-33, 21-80, 50-00, 80-11. Tele# sz. 2320. SZIKRA NYOMDA Pécs), Munkácsy M. t). W. F, v.i Melles Rezső Terjeszd: • Magyar éoata előfizethető a posta hl Vita lóknál te a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónepr« 2« ft. indezszim: 23 064 llcl nap alatt javítjuk meg hibás éráját a Bem utcai üzletünkben. Ugyanott használt órák vétele és eladás* a legkedvezőbb áron. PÉCSI VÉG VÉS IP ARI VÁLLALAT. Orajavítő részlege. BEM UfCA 5. SZÁM. a Beremendí CemeRlmő gépészeti szereléséhez: LAKATOS, HEGESETÖ, ACS-ALLVAMTÓCÓ SZAK- ÉS SEGÉDMUNKÁSOKAT. Kiemelt munkabért, különélés! pótlékot, utaeael kótteéget flzetflnka H&retsiäxoH srnpi é^kesést, L osstáirá süátiáei hhtértMt Mieden szombat A POLLACK Mihály Műszaki Faiskola gépészeti laboratóriumi munkára általános lakatos szak- , munkást keres. — Jelentkezés a a | főiskola Rókus a. 2. szám alatti | épületének portáján 8—14 óráig. (546) KÁRPITOS és ASZTALOS szakmunkásokat, valamint betanított | munkásokat felveszünk. — Pécsi • Vegyesipari Vállalat. Pécs, Lotz ! Károly u. 2. <M9) KAZÁNFŰTŐT és karbantartó munkára asztalos, kőműves, vt*- ! vezetékszerelö szak- vagy beta- | nított munkavállalókat, esetleg nyugdíjast keres a Nádor Szálló. (537) A SZIGETVÁRI Konzervgyár 4—5 éves gyakorlattal rendelkező ; kazánházi lakatosokat keres fel ■ véwelre. Jelentkezni lebet a gyár üzemgazdasági osztályán, Illetve a műszaki osztályon. (517) NŐI SKGEDMUN KASOKAT és : esapost vesz fel a Nádor Szál- < lód a. (538) /VAN. TANÁCS KÓRHAZA 1 felvételre keres beosztott raktá- j rost, orvoslrnokot, kazánházi se- ' gédmunltásokat, szakképzett és ! segédápolónőket. — Jelentkezés: ! Pécs, Garay u. L, 13—15 óra kő- j ZŐtL (560) FIGYELEM! S általános lsko- lal végzettséggel rendelkező 15— I 17 éves fiatalokat kőműves-, ács-, tetőfedő- és burkolótanuló*’ • kát felveszünk, -u. A vidéki ta- i nulókat munkásszálláson helyezzük él. — Részükre napi hái roAfzorf étkezést, havi egyszeri Hazautazást, munka- és védőru- ; hát biztosítunk. A szakmák iránt érdeklődő fiatalok előzetes je- i lentkezéséi a tanév befejezése előtt is elfogadj pk. FAVORIT építőipari ktsz Budapest XI.. Soproni n. 149. sz. Megkö- s«3(j«bea Mért« EsigvnoM kör- tért* a Fehérvárt úton Albert- fájva kitérőig Mmélvtfc villa- maasal. Telefon: 252.MA (1350) A MAGYAR Pamvtlpajr — Bf., SV. kor- füllest), Erkel u. 3é. -■ foMeaz tf. életévük«« betöltött láj»ypk#(t Fűivé, főné, cérúiaé, eiMlß btáBRUióiiak- Jcluntkeréo l .ÓHAJTÓKAT — kocsisokat m j felveszünk, építőipari SzállftAsí I Vállalat 2. sz. üzemegység* *V1L I kirendeltsége. Pécs, Megyeri Út 72. sz. (a vasút alatt). (4234) SZERVIZ segédmunkást, kony- ■ hatakar ft ónőt, vizsgázott kazán- j fűtőt felvételre keresünk. — 5-ös EPI'U, Pécs, Megyeri üt 50. (252224) ÚJONNAN létesült raktárbázi- ! sunkba árukísérőket és segédmunkásokat felveszünk. TITÁN I Kereskedelmi Vállalat. Pécs, Le- I nin tér 6, szám. (252220) RAKTÁRI munkára férfi műn kacrőt, fiatalkorút (16—18 éves) I felveszünk. Pécsi Villanymalom, Szigeti Út 69. (25229T) | A PÉCSI GÁZMŰ felvesz ópl- ! tési műszaki ellenőri munkakör- I be egy beruházási gyakorlattal I bíró építésztechnikust. Jelentke- ( zés: Pécs, Felszabadulás u. 107. szám alatt a személyzeti osztá- i lyon. (252222) A KAPOSVÁRI Húskombinát ! pécsi gyáregysége — Rét ti. 9. — i felvételre keres férfi és női mun- ! kaerőket üzemi munkára. (252221) ANYAGKÖNYVELŐT 2—3 éves gyakorlattal felvesz a MEGYESZER Vállalat. — Pécs, Lyceum U. L (252218) GYORS- ES GÉPÍRÓT gyakorlattal felvesz a MEGYESZE/t V. Pécs, Lyceum u. 4. (252217) GYORS- és gépírót felveszünk, nyugdíjas is lellek — TUZpP, Pécs, Rákóczi út 46. (252219) ALTAIANOS Iskolát vérzett fiatalokat, kisebb Járda- és útkarbantartási munkára felveszünk. Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat. Pécs, Rózsa Ferenc u. 17* szám. (251975) A VOLÁN 12. sz. Vállalat felvesz bádogos és hütőbidogos j szakmunkásokat. Bér megegye- j zés szerint. Jelentkezés: Pécs, i Bacsó Béla u. 4. (252200) AZ A FIT XIV. sz. Autójavító Vállalat felvételre keres belső ellenőrzési és szervezői munka- j körbe, mérlegképes végzettségű, 1 számviteli gyakorlatú dolgozókat. Jelentkezés a Bolgár Néphadsereg u. 33. szám alatti köz- I pont! személyzeti osztály vezető- ! jénél, részletes önéletrajzzal. (252192) ' GEPKOCSIVEZETOKET, gép { kocsiszerelőket, karosszéria-lakatosokat felveszünk. Postai Gép- | jármű Szállítási üzem. — Pécs, Diósi út 5L (252190) ' AZ AFIT XIV. sz. Autójavító Vállalat korszerű nagyjavítójába esztergályosokat, karosszéria-lakatosokat és hálózati villanyszerelőt felvesz. Jelentkezés a termelési osztályon. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. S3. (261702) Jelentkezés i GÉP- ÉS FELVONÓSZERELŐ VÄLLALAT kirendeltségén. Hétfőd déltől, osütártőt dél!*. SIKLÓS, KOSSUTH TÉR í SZL aiiwíjmifniwd vaj, levélben a gy*r muókattjyi «mtdlyi». pw IC «VWT »«Töltött ka* nórómek felvesi a Fámul lexUlmóvel. Jacquard ssSvőgyó- ra. A «etanulósl idd 18 bét. KtM léé alatt havi 1050,— Ft bruttó nrétért éa napi 1,— Ft-ért ebédet biztosítunk. Lakást ml- nHttáJH térítés mellett lean.>'ott bonazerd eltielvuésbea adunk. Jelentkezés Írásban a P. T. M. Jacquard Szftvdjyár Ozemjazda séjl aaztétván Budapest m, Saekssérdl út M—8S. (456S) A VTLLAVTSTFkrf.OrFAKl Vél- lelát beremeudl munkaheljree azonnal felvesz villanyszerelőket, segédmunkásokat. — Jelentkezés i Beremendí Cemenrmd vrv-klrenW" oBensoipan uwíul VOL, Sip dies 21» Vasasé. FElWSZÖV REKLÁMIRODA VALLAL: Foto és film Fényképek fekete-fehér és eredeti színes kivitelben. Hazai és import anyagból. Reklámfotók, tárgy és figurális megoldással. VLlágítós transzparensek. Reklám és ismeretterjesztő filmek készítését 16 és 35 mm-es méretben. Rövid batáridőre. PECS, SALLAJ U. 3L SZÁM. Telefon: 14-79« VASIPARI szakmunkás-bizonyítvánnyal rendelkező autogén- és villamos hegesztőket alkalmaz a Pécs! GáÜzmtL Jelentkezés a munkaügyi osztályon. — Pécs, Felszabadulás u. 107. (261701) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem mutőssegéd, laborasszisztens, gépíró, takarító, fiatalkorú lányokat és állatgondozót felvételre keres. Jelen&ezés: Honvéd u. 5., munkaügy. (261703) A VTLLANY-SIRLÖST Állami Gazdaság felvételre keres J fő autóvillamossági, 1 fő kárpitos szíjgyártó, 1 fé festé-autófényc* ző szakmunkást. Jelentkezés * gazdaság főmérnökénél, Villányban a gazdaság központjában. (25217?) A PÉCSI PORCELÁNGYÁR felvesz: lakatosokat, szerszám lakatosokat, marós-gyalust, esztergályosokat, villan yszerelóke! éa fégfí segédmunkásokat. <252209) at ■AJOSLJKSBHTKWET a»*ilykormán fosokat, gépészeket, fé- péádteehnikusokat és érettség), zett fi* tálokát hajós munkás-* felveszünk. Jelentkezés: FolyséésZábéljrcé és Ksvlesbetré Váltál*« Dunai Kirendeltségén. Budapest lm, Cserüalom u. L (OM> Halkonzervbemutató, ingyen« kóstolással 18-án és 19-én a LEDINAI ABC A R U H A Z 6 A N. GrttPKOCSrVEZETOT gyako*^ lattal felvesz a Meésektej, Szent- lérlnc, Taresapuszta. Telefon: Szentlörlnc ÍS8. (252201) Aí! EEDÖOAZDASAQ Árpád- tétéi Erdészetéhez könyvelői képesítéssel, Illetőleg bérelszátnold* gyakorlattal rendelkező munkaerőt felveszünk, határozatlan Időre. Jelentkezés Pécs, Rét u, A, s személyzeti rszetőnél. (52299) fídóv vásár H.i.ap u.d«d.|.i 0.1. ,é, ..pigi nagyon Olcsón! a Sörgyár kultúrtermében • r/'.VWV-* m v-jíl -: 'V ÍSíÍíSmISÍfeí-; -• --— r .S elymek és szövetek Nyitva: 8—18 óráig