Dunántúli Napló, 1971. március (28. évfolyam, 51-75. szám)

1971-03-16 / 63. szám

1911. március 19. DUNANTÜU NAPLÓ 5 Orom Byelven A mai szovjet irodalomról Hétfőn szovjet vendége volt a TIT irodalmi és nyelvi szakosztályának. Z. V. Udo- nova, a filológiai tudományok kandidátusa, a Moszkvai Kulturális Intézet docense a a mai szovjet irodalomról tartott előadást az érdeklő­dőknek a TIT Bartók Klub­jában. Az orosz nyelvű elő­adást tolmács nem fordította magyarra, mert a résztvevők mindegyike tudott oroszul. A hallgatóság soraiban ott vol­tak a Tanárképző Főiskola orosz szakos hallgatói is. Az előadó ismertette az utóbbi években megjelent új alkotásokat, köztük a legtöbb a Lenin évfordulóra és a Nagy Októberi Forradalom jubileumára jelent meg, s témájában is kapcsolódik a jelentős történelmi évfordu­lókhoz. 1367-ben figyelemreméltó útmutatót kaptak a tanácsok a választóktól Megtartotta utolsó ülését Baranya megye Tanácsa 3306 választókerületben szavazunk - 90 tagú lesz az új Megyei Tanács A VÁLASZTÓK BIZALMÁBÓL: KÉPVISELŐJELÖLT szabó mAtvAs Állami-díjas tsz-elnöK Falugyűlés Bolyban Három szakág Felvételi a Széchenyi Gimnáziumban Tegnap reggel nyolc óralcor Í(i9 végzős általános iskolás diák gyűlt össze a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakkö­zépiskola épületében. A szakkö­zépiskolába pályázók három ta­gozatra jelentkezhettek és ez al­kalommal kellett- eleget tenniük a felvételi vizsga követelményei­nek. Az újlipusii szakközépiskolá­ban, a tavalyi évhez hasonlóan, az idén is indul gépjárműipari tagozat, mellette az új rendszer­rel bevezetett híradásipari, illet- j ve postai távközlés technikai ' ágazaton tanulhatnak az ősszel í kezdő elsősök, A híradásipari tagozat leendő hallgatóinak be­iskolázása a negyedik ötéves tervben felépülő pécsi műszer- gyár igényeinek kielégítése ér- i dekében történik, ök alkotják majd a gyár jövendő műszerész, j Illetve műszaki gárdájának Je­lentős részét. Hétfőn délelőtt Palkó Sán­dor elnökletével megtartotta utolsó ülését Baranya megye 1967-ben megválasztott ta­nácsa. Az ülésen csaknem teljes számban megjelentek a tanácstagok, s a meghívott vendégek soraiban ott voltak a megye országgyűlési kép­viselői, a városok és járások tanácsi vezetői, valamint a megyei szakigazgatási veze­tők. A tanácsülés egyhangúlag jóváhagyta a végrehajtó bi­zottság beszámolóját a Ba­ranya megyei Tanács négy év alatt végzett munkájáról. ,.Az elmúlt négy esztendő a baranyai tanácsok életének eddigi legmozgalmasabb, leg­gazdagabb szakaszaként zárult állapította meg többek között a beszámoló. Az 1967-ben megalakult tanácsok minde­nekelőtt figyelemreméltó út­mutatót kaptak a választók­tól. Az őszinte légkörben tar­tott jelölőgyűléseken sok hasznos észrevétel, javaslat hangzott el. A választókkal való közvetlen találkozások, s ezek tapasztalatainak rend­szerezése — lényegében a je­lölőgyűlések anyaga — hosz- szabb időre megszabta a ta­nácsi munka irányát. A ta­nácsszervek nagy többsége komolyan vette a jelölőgyű­lések tanulságait, hasznosí­totta a jelzéseket.” A beszá­moló részletesen ismertette a tanácsi munka fejlődését, a megye mezőgazdaságának, iparának, kereskedelmének,-, művelődésügyének, egészség­ügyének és idegenforgalmá­nak eredményeit, amelyeket útmutatóul ajánl a most megválasztandó tanácsoknak, s elismeréssel adózik a le­köszönő tanácstagoknak: „Megbízatásukat hűen telje­sítették, sokat kezdeményez­tek, szószerint értelmezve: a közügyek valóságos intézői voltaic.” A végrehajtó bizottság elő­terjesztése alapján jóváhagy­ta a tanácsülés a községi és városi tanácstagi választóke­rületek számát. Eszerint Ba­ranya megye lakossága 2999 községi és 307 városi válasz­tókerületben adja le majd szavazatát a tanácstag-jelöl­tekre. Ugyancsak jóváhagyta a tanácsülés a megyei tanács­tagok helyi tanácsok közti elosztására vonatkozó javas­latot is. Az Elnöki Tanács határozata szerint Baranya megye új tanácsa 90 tagú lesz. A testületbe 50 tagot delegálnak a községi taná­csok, 28-at Pécs megyei vá­ros, ötöt Komló,' négyet Mo­hács, kettőt pedig Szigetvár A Megyei Tanács ülése Palkó Sándor vb-elnük zár­szavával ért véget: — Köszönöm a végrehajtó bizottság és a magam nevé­ben a tanács-ciklus alatti jó munkát azoknak is, akik már 20 éve szolgálják a megye dolgozó népét, s azoknak is, akik rövidebb idő óta végzik ezt a felelősségteljes mun­kát. A tanács valamennyi tagja részese annak a fej­lődésnek. ami lehetővé teszi, hogy a következő ciklusban az új tanácstörvény szelle­mében eredményes munkát fejtsenek ki a megválasztan­dó tanácsok. Elköszönök az elvtársaktól úgy is. mint ta­nácstag, úgy is, mint elnöke e testületnek, s azt kívánom, hogy a tanács új elnökét ugyanolyan jó szívvel támo- gássák. mint (engem. A tanácstagok az ülés után baráti beszélgetésen elevení­tették fel az elmúlt négy év emlékezetes eseményeit. JSyolcvanperces tv-fi lm a színházról Pro Arié helyett Pro Teatro A tegnapi nappal ország­szerte megkezdődtek a jelö­lő gyűlések, amelyeken szám­ba veszik az elmúlt négy év munkájának eredményeit, megbeszélik a további ten- : nivalókat és az állampolgá­rok ez alkalommal ország- 1 gyűlési képviselő- és tanács­tagjelölteket állítanak. Baranya megye 9-es vá­lasztókerületének székhelyén, i Bolyban tegnap este tartot­ták az országgyűlési képvi­selőjelölő falugyűlést a köz­ség filmszínházában. A Hazafias Népfront Ba­ranya megyei Bizottsága megbízásából az elnöki tisz­tet Fóris Kálmán, a Bolyi Állami Gazdaság pártbizott­ságának titkára töltötte be. Köszöntötte a háromszázhúsz résztvevőt és az elnökség tagjait — közöttük Ambrus Lajost, a mohácsi járási pártbizottság első titkárát. A falugyűlésen politikai előadó Sztergár János, a HNF Baranya megyei Bi­zottságának titkára volt. Be­szédében számvetést adott az elmúlt négy év munkájá­ról, annak eredményeiről és vázolta a jövő építésének programját, majd a Hazafias Népfront megyei elnöksége nevében a gyűlés résztvevői­nek képviselőjelöltnek Sza­bó Mátyást, a Bolyi Kossuth Termelőszövetkezet Állami- díjas elnökét ajánlotta. In­dokai között kiemelte Szabi Mátyí s példás emberi ma­gatartását és vezetői készsé­gét a köz érdekének szolgá­latát, melyet már az elmúlt négy évben is, mint ország­gyűlési képviselő bizonyított. A jelölt mellett szólott: Sumkereki György, a HNF községi elnöke, dr. Bot iá Im­re állatorvos és Puskás Bá­lint iskolaigazgató. Az elnöklő Fóris Kálmán szavazást javasolt. A jelöltet a résztvevők ellenvélemény és tartózkodás nélkül egy­hangúlag elfogadták. Szabó Mátyás képviselő- jelölt megköszönte a bizal­mat, majd az elnök a falu­gyűlést berekesztette. Készülődik a Pécsi Nemzeti Színház a jubileumra. Vasár­nap megérkezett a televízió egyik stábja, hogy hozzálás­son a színházról, a jubileumi ünnepségről szóló nyolcvan perces film forgatásához. — Tegnap megkezdték a felvé­teleket. A színház négy elő­A forradalmi ifjúsági napok megyei megnyitója ai orvosegyetem aulájában (Folytatás az 1. oldalról) Reprezentatív környezet­ben, — a Pécsi Orvostudo­mányi Egyetem új elméleti tömbjének aulájában — rendezték meg hétfőn dél­után öt órakor Pécsett, a Forradalmi Ifjúsági Napok Baranya megyei megnyitó ünnepségét. A vendégeket, és a város ifjú kommunis­táinak képviseletében a meg­nyitón részt vevő fiatalokat, dr. Rúzsa Csaba, a POTE KISZ Bizottságának titkára köszöntötte. Az ünnepi el­nökségben foglalt helyet Na­vies János, az MSZMP Ba­ranya megyei Bizottságának titkára. Szűcs Pál; a KISZ Központi Bizottsága Intéző Bizottságának tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályveze­tője, Petőházi Szilveszter, a KISZ Baranya megyei Bi­zottságának első titkára. A megnyitó beszédet Pe­tőházi Szilveszter tartotta. — A Forradalmi Ifjúsági Napok lényege éppen abban van, hogy a történelmi igaz­sághoz hűen, szerves egység­be kapcsolja népünk három nagy forradalmi évforduló­jának megünneplését, és a történelmi összefüggések fel­tárásával megmutatja, hogy a kommunisták a magyar A forradalmi ifjúsági napok megnyitó ünnepsége az orvosegyetem aulájában. Erb János felvétele nemzet forradalmi hagyo­mányainak legközvetlenebb örökösei és folytatói, — mondta, majd az 1348-as forradalomban, az 1919-es Tanácsköztársaság ideje alatt kivívott eredményekről, a felszabadulás óta eltelt idő­szak munkájáról beszélt, ki­emelve ebben a forradalmi harcban a fiatalok, az ifjú- kommunisták szerepét. — A KISZ zászlaja alatt egységbe tömörültek a ma­gyar kommunista ifjúsági mozgalom erői, hogy a párt vezetésével folytassák azt a küzdelmet, amit forradalmi elődeink elkezdtek. Büszkén és szeretettel emlékezünk rá­juk, az első KISZ tagokra, akik „kinőttek” már az ifjú­sági szövetségből, de ezen az évfordulón felidézik a nagy politikai szilárdságot köve­telő harcaik emlékét. A Ma­gyar Kommunista Ifjúsági Szövetség megalakulásától kezdve magáénak tekinti 1848, 1919, 1945 forradalmi örökségét, és minden tetté­vel azon fáradozik, hogy a dicső hagyományokhoz hí­ven, a társadalmi fejlődés élvonalában haladjon, — mondta Petőházi Szilveszter elvtárs. Szűcs Pál, a KISZ KB In­téző Bizottságának tagja, a hármas évforduló jegyében. — sikert és eredményes munkát kívánva a baranyai fiataloknak — adta át a KISZ Központi Bizottságá­nak zászlaját, amelyet Bara­nya ifjúsága nevében Pető­házi Szilveszter vett át. Az ünnepélyes aktus után megszólaló fanfárok az ün­nepi kultúrműsor kezdetét jelezték: a pécsi iskolák és üzemek legkiválóbb művé­szeti együttesei, ének- és tánccsoportjai, zenekarai, versmondói adtak színes és színvonalas műsort a meg­nyitó ünnepség résztvevői­nek. adásából, a most készülő Csipkerózsika című gyermek­darabból, Donald Freed: Nyo­mozás című darabjából, a Szentivánéji álomból és Ko­dály: Nyári esték című ba­lettjéből vesznek fel részle­teket. A filmet Török Ilona rendezi. Tegnap értesült a színház arról, hogy Faludy Károly, a 75 évvel ezelőtti első társulat egyetlen élő tagja, aki Ara­don él és most lépett a szá­zadik évébe — sajnos, nem tud eljönni a jubileumi ün­nepségre. A színház igazga­tósága, és szakszervezeti bi­zottsága ugyanis külön össze­get ajánlott fel az utazására, s meghívólevelet küldött ne­ki. Remélhetőleg azonban a nyáron már a szükséges ok­mányok birtokában lesz, s akkor eljön Pécsre. Még egy hír a jubileumról: megvál­toztatták a színház díjának nevét. Pro Arte díj ugyanis van már Pesten, ezért az igazgatóság úgy döntött: a Pécsi Nemzeti Színház évente titkos szavazással kiadott díj neve: Pro Teatro. Rendelet vsmkedvezinényérGl Egyes külföldi állampolgárok által az utóbbi időben üzletsze­rűen és sorozatosan elkövetett visszaélések megszüntetésére rendelet jelent meg. Eszerint a nem magyar útlevéllel Magyar- országra beutazó és az országon átutazó utasok a 4000 forint bel­földi forgalmi értékű vámked­vezményt naptári évenként csak egy ízben, első beutazásuk al­kalmával vehetik igénybe. To­vábbi beutazásaiknál — függet­lenül attól, hogy a kedvezményt az első beutazásnál részben vagy egészben igénybe vették-e -7- a személyes használatukra szolgáló útiholmin felül behozott tárgyak után az utasforgalmi vámtarifa szerint kiszabott vá­mot meg kell fizetniük. Az új jogszabály nem érinti azokat a vámrendelkezéseket, amelyek magyar útlevéllel, to­vábbá külföldi diplomata- és szolgálati útlevéllel utazókra, va­lamint a határsáv-forgalomban közlekedő személyekre vonat­koznak. Mohácsi sikerek a Hadnóti Miklós* szaval óversen ven A Radnóti Miklós szavaló­verseny döntőjét tegnap dél­után tartották Mohácson ji Kossuth, filmszínházban. Mél­tó nyitánya volt ez a ver­seny a forradalmi ifjúsági napok mohácsi rendezvény- sorozatának. A szavalóversenyen a ha­zaiak igen jól szerepelteli, hiszen az első hat helyezett közül hárman mohácsiak. Végülis a versenyt Pazaurek Rita, a mohácsi Kisfaludy Gimnázium tanulója nyerte meg. A 2. helyre Kovács Ka­talin, a pécsi Janus Panno­nius Gimnázium diákja ke­rült. A 3. helyet Major Má­ria a mohácsi Kisfaludy Ká­roly Gimnázium tanulója sze­rezte meg. Eszckiek Pécsett Készülődés a vásárra Nyomdában a PIV díjnyertes plakátterve Egyre élénkebb tempóban foly­nak a májusi eszéki magyar hét és a júliusi Pécsi Ipari Vásár előkészületei. Tegnap Pécsre ér^ kezett az eszéki Ekonomski Ins­titut küldöttsége és a magyar hét, illetve a vásár részvételi költségeiről tárgyalt a vásáriro­dán. A jugoszlávok a Köztársa­ság téri vásári komplexumban I megtekintették a számukra ki­jelölt helyet. Az Idei Pécsi Ipári Vásáron — a tavalyinál nagyobb területen — még több jugoszláv cég képviselteti magát. Az Eko­nomski Institut meghívót nyúj­tott át tegnap a rendezőknek. Eszerint a magyar kiállítók és dekoratőreik március 22-én utaz­nak autóbusszal Eszékre, ahol megtekintik a magyar hét bél­színét és megejtik a területfel­osztást. Pécs varos energiaellata- sánalí fő hálózata egy 35 kV-os hálózat. A megnöve­kedett Igények és a város terjeszkedése a hálózat bő­vítését kívánja. A DÉDÁSZ idei tervei között szerepel ez a bővítési munka. Szep­temberben kezdenek hozzá j előreláthatólag ehhez a kö­zel tízmillió forintos beruhá­záshoz. A kábeleket csak importból lehet beszerezni. A vállalat vezetősége több ajánlatot kapott az olasz, nyugatnémet és skandináv cégektől. Legkedvezőbbnek a svédek és norvégek javasla­ta látszott. Ezért utazott üz­letkötő tárgyalásra e két or­szágba a közelmúltban Sza­bó Antal, a DÉDÁSZ mű­szaki igazgatója, valamint Kerényi A. Ödön, a Magyar Villamos Művek vezérigaz­gató-helyettese és Kovács Ferenc, a Magyar Villamos Művek Tröszt műszaki igaz­gatója. Felkerestük Szabó Antalt, hogy érdeklődjünk az út ta­pasztalatairól. Az alábbiakat mondotta: ­— Célunk volt, hogy meg­ismerkedjünk a kábelgyár­tással, valamint a íelhaszná­. lók tapasztalataival. így el­látogattunk a svéd ÄSEA Konszern vesterosi telephe­lyére. Ez a cég a világ leg­nagyobb transzformátor ex­portőre — 28 ezer embert foglalkoztat a különböző vál­lalatainál, a Világ minden részén. A cég stockholmi ká­belgyárában a gyártási fo­lyamattal ismerkedtünk. A stockholmi áramszolgáltató vállalatnál pedig a felhasz­náló tapasztalatait hallgat­tuk meg. — Norvégiában egy ame­rikai konszern — az I. T. T. — oslói Standard Telefon og Kabelfabrik cég volt a ven­déglátónk. Ez a gyár korsze­rűbb, mint a svéd, gyártmá- I nyai mintha jobbak lenné- i nek. I — Végső soron utunk si- | keréről számolhatok be: a cégek a közeljövőben meg­ismétlik az árajánlatot, s a műszaki adatokkal és a gyár­tástechnológiával tarsolyunk­ban választjuk majd ki a legkedvezőbbet. Egyébként mindkét cég a megrendelés­től számított 14 héten belül szállít. R. F. Képűnkön: De-ík Zsuzsii díj- nyertes plakátja Értékelték a Pécsi Ipari Vá­sár plakáípály ázat ára beérkezett pályamunkákat. A pályázaton közel harmincán vettek részt. A háromezer forintos e’s > díjat Deák Zsuzsa, a Pécsi Tempó Ktsz grafikusa nyerte 2. Bach­man Zoltán. 3. Honics Agnes. Különdíjat kapott Mohácsi Lász­ló. A díjnyertes plakáttervet túár nyomdába is adták. összesen kétezer plakát készül, egy része szerb-horvát nyelven. Ugyanak­kor a vásáriroda eljuttatta pá- : Ivázati felhívását a Pécsi Por­celángyár művészeinek a vásár díjainak és nagydíjainak meg-, formálására. Még egy hír: lúár- cius 19-re összehívták a PIV ki­állítóinak második értekezlete*. Üzletkötő tárgyaláson Svédországban és Norvégiában

Next

/
Thumbnails
Contents