Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-28 / 50. szám
flWl. febröáf ?8. DUNÁNTÚLI NAPLÓ 28 vasárnap Szeretettel köszörűjük névnapjuk alkalmából Elemér nevű kedves olvasóinkat y, A N»p kél 6.SS, nyugszik '/> 11.36 órakor. A Hold. bél y 7.30, nyugszik 31.5« órakor. v/aM/rmrmmrrmnmrm//rm/// Hóesés napsütésben A hónapok között tinéd- zser február — a maga 28 napjával — távozása előtt megtréfált bennünket. Mitöbb rank ijesztett. Már a hét közepén szél- gunyába öltözött, aztán hó- szakállt növesztett, zsákját megtöltötte hideggel. Tegnap kora reggel kinyitotta a zsák száját és nyakunkba öntötte a „c idrit". Es szombaton egész nap játszadozott velünk. Pajkos kedvében nem sokáig engedte, hogy picit élvezzük a nap sugarait, felhőt húzott elé, aztán elszaladt vele, s majd megint visszajött szürke takarójával és beterítette a várost. Pontosabban egy-egy darabkáját. Délután volt. A Dóm tornyait simogatta a bágyadt napsugár, a Hunyadi úton pedig záporozott a hó. Ebben az időpontban a Misina-tetöi meteorológiai állomáson mínusz 8 fokot mutatott a hőmérő. Lent a városban mínusz 4 fokot mértek. Tizenöt órakor az ország leghidegebb pontja Kékes-tető volt mínusz 12 fok. Ez a rakoncátlan február valahonnan északról, északkeletről szelet is hozott magával. Hatvan kilométeres árankénti sebességgel vágtatott hegyen, völgyön, zegzugos rucákon, a hegyről elvitte azt a csepp hóajándékot, amit tegnapelőtt adott. Ettől függetlenül a Közúti Igazgatóság hószolgálata készenlétbe helyezte tizenkét hóekéjét és hómaróját, mert mit lehet tudni... Lehet, hogy szombatról vasárnapra virradóan hófúvás vem lesz, de hideg az igen! Nyolc-tizenkét minusz fokos értéket jelez a távprognózis. Azt mondják a szakértők a februárral elmegy a szeszélyes hideg, havas idő is. Negyvennyolc óra múlva lényeges javulás várható. Hát csak menj február és gyere március! — nlst — iü Séta a mohácsi parkban Erb janos felvétele LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 9. játékhéten öt találatos szelvény nem érkezett. Négy találatot 57 fogadó ért el, nyereményük egyenként 71 790 forint. Három találata 6456 fogadónak volt, nyereményük egyenként 317 forint. A két találatos szelvények száma 173 803 darab, ezekre egyenként 15 forintot fizetnek. A lottó februári jutalomsorsolását hétfőn a Münnich Ferenc utcai központjában rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzáson a 6. játékhét szelvényei között összesen 1003 tárgynyefeményt sorsolnak ki. Főnyeremények: egy kétszobás és egy háromszobás öröklakás az I. kerületi Csalogány utcában, valamint két Wartburg személygépkocsi. Választókerületek — Bartók Béla születésének 90. évfordulója alkalmából ünnepi hangversenyt rendeztek szombaton Pécsett. A Liszt Ferenc hangversenyteremben — nagyszámú közönség előtt — a Pécsi Nevelők | Háza kamarakórusa és a budapesti HVDSZ „Szilágyi Erzsébet” női kamarakórusa Bartók- és Kodály-műveket adott elő. — Találkozás egy zeneszerzővel — címmel ma, vasárnap délelőtt 9 és 11 óraikor rendezik meg Pécsett Farkas Ferenc szerzői estjét az ifjúsági bérletsorozat keretében. — Bányászati kiállítás. Március 2-án délután 3 órakor nyűik és 21-ig tart nyitva az „Emlékek a mecseki bányászat történetéből” című kiállítás Pécsett a Déryné utca 3. alatt. Ez alkalommal adják át az I. bányász gyermekrajz- pályázat díjait is. A Pécsi Orvostudományi Egyetem 1971. március 1-én, hét- íőn délután 5 órakor a Központi Épület (Szigeti u. 30.) IV. sz. tantermében tudományos ülést tart. Tárgy: Bartos Gábor (II. sz. Sebészeti Klinika), Tarján Jenő (II. sz. Belklinika), Mayer Ferenc és Tóth Károly (II. sz. Sebészeti Klinika): Kétszer sikeresen operált aorta bifurcatio embólia esete. (Bemutatás, 10 perc.) Kiss Tibor (II. sz. Sebészeti Klinika): Izomoxymetriás vizsgálatok értékelése a sebészeti gyakorlatban. (20 pere.) Salamon Antal, Rádler Antal, Schmidt Pál és Molnár József (II. sz. Sebészeti Klinika): Polytraumatizált betegek kezelésével szerzett tapasztalataink. (20 perc.) — C) tánciskola kezdődik, Hermann tánctanár vezetésével március 5-én, pénteken este íél 7-kor a KPVDSZ Müv. Otthonban (József u. 15.). Modern táncok tanítása. (x) Időjárásfelentéí» Várható időjárás vasárnap estig: változóan felhős idő, többfelé havazás, futó zápor. Élénk, helyenként erős északnyugati. Műszaki és közgazdasági propagandahónap Pécsett, március elsején délután kettőkor a Tudomány és Technika Házában nyitják meg az idei műszaki és köz- gazdasági propaganda hónap rendezvényeinek sorát. Az ünnepélyes megnyitó előadója dr. Huszár István államtitkár. a Központi Statisztikai Hivatal elnöke. Előadásának témája: A gazdasági hatékonyság, műszaki fejlesztés. — A DVAC öregfiük és a volt Baráti Kör tagjai 1971. március 1-én, hétfőn este 6 órai kezdettel zártkörű baráti találkozót tartanak a csapat megalakulásának 50. évfordulója alkalmából a Nádor Étteremben. A csapat volt tagjait, szurkolóit szeretettel várja a rendezőség. V f' • : - ■ ír Terltszter mintabolt. — Jókai tér 2. A Centrum Aruház kezelésében. (x) — Áramszünet lesz március 9lg 7—16 óráig a Lőtér u„ Bó- kay J. u.. Bogár u.. víg p.. Készül u„ Tolsztoj u.. Berzsenyi u., Makarenkó u.. Micsurin u.. Kertváros u.. Gárdonyi G u. által határolt területen. (x) i Értesítjük Pécs táros választó- polgárait, hogy a Városi és a j kerületi Tanácsok székhazainak | hirdetőtábláján március l-től az j országgyűlési és a városi tanácsi | választókerületek területi beosztását közzétesszük. Közöljük, j hogy a választókerületek terü- ! leti beosztásával kapcsolatban az í I. kerületi Tanács vb titkársága hivatalos helyiségében (Pécs, 1 Fürst Sándor u. 69. I. em. 2.) dr. Korányi Lászlóné, a It. kerületi Tanács vb titkársága hivatalos helyiségében (Pécs, Kossuth tér 1. II. em 31.) dr. Makkos Ferencné. a III. kerületi Tanacs vb titkársága hivatalos helyiségében (Pécs, Szigeti u. 33. 1. em. 111.) dr. Somorjai Miklósné, a Városi Tanács vb titkárságán (Pécs, Széchenyi tér 1. I. em. 40.) dr. Borbás Géza az érdeklődő választópolgárok részére á kiváni felvilágosítást megadják. Pécs város Tanácsa ' Végrehajtó Bizottsága. — Kamara-hír. Héttőn tartja első elnökségi ülését a Magyar Kereskedelmi Kamara Dél-dunántúli Összekötő Bizottsága. Az ülésen, amelyet a FÜSZÉRT székházéban tartanak, a munka tervet állítják össze és albizottságok megalakításáról döntenek. — A Józseí Attila Művelődési Házban (Korvin Öttó i* 30.) 1971. I .március 4-én 19- órakor SOK I HÜHÖ SLÁGERÉRT meglepő ] esztrád két részben. Szécsl Pál, Aradszky László, Váry duett, I Dékány Sarolta, Lugossy Éva, ! Soltész Rezső, Corvina együttes közreműködésével. Műsorvezető: Dévényi Tibor. Jegyek kaphatók: a művelődési házban. (x) — Primőr a boltokban. A mozsgöi Zrínyi Termelőszövetkezet csertői üzemegységében megkezdték a fólia alatt nevelt saláta szállítását a pécsi MÉK telepére. — Áramszünet lesz március 31-ig 7—1« óráig Engels u., Csillag u., Kis Ernő u., Dugonics u., Sándor u., Hold u., Érdre u. által határolt területen. 1- én 7—16 óráig Úttörő u., Rácváros, Mária dűlő területén. 2- án 7—1« óráig Nagydaindol Hegyhát területén. (x) — Tombola. A komlói 101- es számú totó-lottó kirendeltségben március 1. és 31. között minden 5 totó- és lottó- szelvény;, valamint egy előfizetéses lottószelvény után 1—1 ingyen tombolajegyet adnak. A nyeremények: villanyborotva, hajszárító, kávéfőzők és más ajándéktárgyak. A sorsolás április 3-án lesz. — A Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Társulás értesíti tagjait és az érdeklődőket, hogy7 a kertészeti továbbképző tanfolyam következő előadását március 1-én 17 órakor a Nagy Lajos Gimnázium I. em. 80-as termében tartják. Az előadás tárgya: Az őszibarack metszésével kapcsolatos újabb kísérletek eredményei. Előadó Timon Béla, a Pécsi Állami Gazdaság főkertésze. i— A Vízmű értesíti a lakosságot, hogy március 1-én és 2-án karbantartási munkák végzése miatt vízhiány várható a Széchenyi tértől nyugatra eső területeken. (x) — A Pécsi Szőlő- és Gyümölcstermelő Társulás értesíti tagjait, kedves vevőit, hogy a Nagyárpádi úti telepén a szőlő- és gyümölcsszaporítóanyag eladását február 23-án megkezdte. Nyitvatartási idő 8—12 és 15—17 óráig. Közlemény A művelődésügyi miniszter 133/ 1969. (M. K. 11.) MM. sz. utasítása alapján a Széchenyi Gimnázium és Szakközépiskolában megfelelő számú jelentkező esetén esti tagozaton dolgozók gépjárműtechnikai szakközépiskolája indul az 1971/72-es tanévben. A dolgozók szakközépiskolájának célja, hogy a munkájuk mellett továbbtanuló dolgozóknak kö- zépfókú általános és szakmai műveltséget nyújtson. Az esti tago- szél. Kisebb hófúvás. Hideg má- | zat°n érzett érettségi bizonyit- “ vany a rendeskoruak szakkörad áz Idő. Várható legalacso- 1 MÁRCIUS HAVI VÁSÁROK RENDJE Országos állat- és kirakodó- vásár lesz: március 15-én Mohácson, március >én, Bolyban, március 1-én Dunaszekcsőn, március 26-án Véménden, március 2i2-én Pécs váradon, március lö-én Szentlőrincen, március 21-én Szászváron, március 8-an Siklóson, március 2-án Sellyén, március 17-én Vajszlón, március 3-án Villányban. Országos autó- és motorvásár lesz: március 21-én Mohácson, március 10-én Szentlőrincen, március 21-én Szigetváron. Pécs város területén március 7-én országos állat- és kirakodó- vásár, március 14-én autóvásár lesz. Aktuális növényvédelem Az elmúlt tél kedvező volt a mezei pocok és egyéb rágcsálók szempontjából. A kártevők jól teleltek, kevés hótakaró, majd a télben egy szép hosszú tavasz jelentkezett. A pockok e meleg periódusban sok zöld élelmet találtak. így megerősödtek és a most lehulló téli csapadék és hideg aligha tizedeli meg őket. A pocok az elmúlt évben | országosan elszaporodóban ] volt, bár Baranyában ennek jelei csak szórványosan ész- I lelhetők. A fertőzés még csak 1 gócosan jelentkezik. Kisebb ! fertőzések alakultak ki Pécs- ; várad, Siklós—Pécs között, Süsd, Szigetvár körzetében, i Felhívjuk a termelő üzemek növényvédelmi felelőseit. : hogy területeiket alaposan vizsgálják át, és ahol fertőzés van, ott haladéktalanul intéz- I kedjenek annak megszüli te- j tése érdekében. A pocok legnagyobb szám- ! ban az évelő kultúrákban, árokpartokon, füves területe- i ken található. Azokon a lucernásokon, ahol ősszel a fa- I gyök beállta előtt 10—15 cm magas növényállomány volt, | ott a pockok a növényeket j összerágták, alattuk alaguta- kat fúrtak és járataik alig I látszanak. A védekezés megkezdése ; előtt e területeket le kell ge- I reblyézni, a lyukakat megje- í lőlni és megszámolni. Az őszi vetéseken csak számlálást végzünk. A fertőzés mértékének megállapítása után kell dönteni a védekezés módjáról. Védekezésre kisebb vagy közepes fertőzés esetén használjuk az arvalin-készít- ményt, amit kézzel megfogni nem szabad, csak étkezésre nem használt kanállal juttatjuk a pocoklyukakba. A szer beszórása után a lyukakat betaposni nem szabad. Amennyiben aryalin a területeit elszóródik7 a hasznos vadak is megbetegedhetnek tőle. A gabonafutrinka-fertőzést is meg kell állapítani és a futrinka ellen a védekezést még idejében el kell végezni Hungária L—7. szerrel ?4—16 kg ha adagolásban az esti órákban. A fellépő gabonalégy miatt e célra Wofatox- porozót is használhatnak 8— 10 kg/kh adagban. A 0,3— 0,4%-os Wofatox-permetezés is jó eredményt ad. zépiskoláiban szerzett nyabb nappali hőmérséklet hol- i séggel azonos értékű. I Tini it — mi. — wZ 1-t nap: mínusz 1—mínusz $ fok között. végzettTermelés helyett kupeckodtak I\ég)r és fél évi börtönre ítélték a lányesőki kertészeti társulás vezetőjét Meglehetősen elszaporodtak az utóbbi időben azok a bűncselekmények, amelyek elkövetői valamilyen szövetkezeti formával álcázzák a jogtalan tevékenységet. Ez történt Lánycsók községben is, ahol 1969-ben egy kertészeti és szolgáltató társulás alakult. Az alapszabály értelmében, a Mohácsi ÁFÉSZ keretében működő társulás mezőgazdasági termékek előállításával és annak forgalmazásával foglalkozhatott. A. kertészkedés, zöldáru termesztés helyett jogtalan kereskedést folytattak. Sokan csak névlegesen voltak tagjai a társulásnak, a nagyarányú kupecke- dést az üzletkötők végezték Réti Béla Pest megyei lakos, a társulás vezetőjének irányításával. Jelentős mennyiségű szarvas- marhát, rőzsatövet, seprőt, nád- pallót, gyümölcsfát, dísznövényeket, lovaskocsikat és szenet vásároltak és adtak tovább busás haszonnal. Több mint ÍÓO ezér forint értékű árut forgalmaztak 1969—70-ben és mintegy 150 ezer forint jogtalan haszonra tettek szert. A korábban hasonló cselekményekért büntetett Réti Béla ezen túlmenően IS ezer forintot sikkasztott el a társulás pénztárából. ötnapos tárgyalás után, pénteken hirdetett ítéletet a Pécsi Megyei Bíróság az álszövetkezetnek tekinthető társulás vezetőjének ügyében. Bűnösnek mondotta ki Réti Bélát szövetkezet szabályszerű működésével leplezett visszaesőként és üzletszerűen elkövetett üzérkedésben, valamint a társadalmi tulajdont károsító sikkasztásban és ezért 4 év hat, hónapi szabadságvesztésre Ítélte. Elrendelte ugyanakkor az 1968- ban kiszabott és felfüggesztett 6 hónapi szabadságvesztés végrehajtását. Altaláros irányú középiskolai végzettséghez kötött munkakör rök betöltésére és a gépjármű iparban középfokú szakmai végzettséget igénylő feladatok ellátására képesít, szakmunkás munkakörök betöltésére, továbbá va- lamenr^yi felsőfokú oktatási intézményben felvételi vizsgára való jelentkezéséé jogósít. A szak- középiskola 4 éves. A dolgozók gépjárműtechnikai szakközéoiskoláiának első osztályába jelentkezhétrek: ' á) akik az általános iskola 8 osztályát sikeresen elvégezték, vagy azzal egyenértékű iskolai végzettségük van: b) 1971. augúsztué 31. naojáig a 17. életévüket máé betöltik: é) a választott szákmáéa előírt égészsé^üffvi követelményeknek megfelelnek; d) autószerelői szakmunkás bizonyítvánnyal, illetve ezrei egyenértékű szakmai végzettséggel rérdelkeznek: e) rtiunkaviszonyban állnak, vagy szövetkezeti tagok; f) autószerelői szakmunkásbi- zonvíjivánv Mányiban az a je-, lentkéző is felvételt nyerhet, aki- nék énünk«könyvvel igazolt 3 évi szakmai gyakorlata var, az a)—e). pontban előírt egyéb feltételeknek megfejel 'és sikeres felvétel5 * vizsgát tett. Az esti tagozaton az oktatás hét#őri. «/.prpán, pénteken (17—21 órái®) folyik Jelentkezni lehet március > 30-ig a hét minden munkanatriár 8— 16,30-ig az iskola igazgatóságán, Pécs, Kossuth Lajos u. 44. 0 0 \~J NŐNAPRA VIRÁGOT! Március 8-a, a Nemzetközi Nőnap alkalmából ajándékozzunk mrációt! Vállalatunk Dísznövénytermesztő Üzeme nagy- mennyiségű, olcsó és dekoratív virágzó cserepes dísznövényanyaggal készült fel erre az alkalomra. AJÁNLATUNK Seneció (Cyneraria) 25,— Ft Kalanhöe (Koráivirág) 20,— Ft Primula malacoidés (illatos Primula) 12,— Ft Begonia wint 8.— Ft Fenti virágzó dísznövényükön felül még nagy meny- nyiségű vágott virággal és cserepes levéldísz növénynyel állunk vásárlóink rendelkezésére. Felhívjuk a hivatalok, intézmények, vállalatok figyeLmét. hogy nőnapi virágigényüket a város különböző pontjain mű- • ködő virágüzleteinkben, vagy Dísznövénytermesztő Üzemünkben (Bolgár Néphadsereg u. 77.) ELŐZETES MEGRENDELÉSSEL BIZTOSÍTSÁK PÉCSI KERTÉSZETI ÉS PARKÉPÍTŐ VALLALAT Halálozás Szomorú szívvel tudatom, hogy felejthetetlen édesapám, HARTAY GYULA életének 82. évében csendesen elhunyt. Temetése március 3-án, szerdán fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló leánya. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy felejthetetlen férjem, édesapám, gyermekünk, testvérem es kedves rokonunk, KNIPL JANOS műszaki ellenőr, a Pécsi Állami Gazdaság dolgozója 31 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetese március 3-án, szerdán 3 órakor lesz a mecsete - nádasdi temetőben. A gyászoló család. Ceniaim MINDEK HÉTFŐK MINDENKI JÓL JftR MINDEN CENTRUM ÁRUHÁZBAN Minden nétfön más-más cikk 20%-kai olcsóbb, mint máskor. CENTRUM ÁRUHÁZ A