Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-27 / 49. szám
Scbuba gyakorlatilag már világbajnok Raliye-paradicsotn s Mecsekben? Baranyában készül a nagy versenyekre az ÁFOR-csapat A műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság utolsó előtti versenynapján, pénteken ismét a nők keltek korán, 8 órától folytatták a két utolsó „figurával” a kötelező gyakorlatot. Schuba ellenállhatatlan volt, gyakorlatról gyakorlatra növelte előnyét, amely olyan nagy, hogy gyakorlatilag már világbajnoknak tekinthető. Az előzetes számítgatáspk- nal Schuba úgy vélte, ahhoz, hogy Európa-bajnoksága mellé a világbajnoki címet is megszerezze, veszélyes ellenfelei közül az amerikai Hol- mesra 60—70 pontot, a kanadai Magnussenre és az ugyancsak amerikai Lynn-re 100—110 pontot kell rávernie. Nos, az előirányzat sokkal jobban sikerült, hiszen a kötelező gyakorlatok után Hol- messel szemben 90 pont előnye, Magnussennel szemben csaknem 140 pont, Lynntől több mint 170 pont választja el. Almássy Zsuzsa valamit javított, helyezési száma u gyárt azonos az angol Dod- déval, de mivel több bíró tette jobb helyre, így eggyel előbbre rukkolt — 6.-nak. A női műkorcsolyázó verseny állása a kötelező gya- korlatok után: 1. Schuba (osztrák) 1263 pont, 9 hsz. 2. Holmes (amerikai) 1173.3 pont, 19.5 hsz, 3. Trapanese (olasz) 1123.6 p., 30.5 hsz. 4. Magnussen (kanadai) 1124.2 pont, 32 hsz. 5. Lynn (amerikai) 1090 pont, 50.5 hsz. 6. Almássy (magyar) 1075.9 p, 58.5 hsz. 7. Dodd (angol) 1080 pont, 58.5 hsz. 8 Walter (svájci) • 1063.2 pont. 66 hsz. 9. Morgenstern (NDK) 1040.6 p, 82 hsz. 10. Alekszandrova (szovjet) 1021 pont, 90.5 hsz. Ülésezik az MTS Pécs városi Tanácsa Az MTS Pécs Táros! Tanácsa szombaton, február 27-én de. f órakor a Sportházban (Megye utca 21.) tanácsülést tart- Napirend: 1. Beszámoló Pécs város testnevelési ‘ sportmozgalmának elmúlt évi eredményeirőL 2. Az 1971. évi munkaterv és félévi ülésterv. 3. Az MSZMP KB ifjúságpolitikai határozatából adódó Mrs városi intézkedési terv. 4. Interpellációk. A hét vége sportműsora SZOMBAT, FEBRUAR TI. Labdarúgás: Barátságos mérkőzés: PVSK—Komlói Bányász vegyes, PVSK edző pálya. 15.30. Kosárlabda: Komlói Kupa női és férfi torna, első napi mérkőzések, Komló 13.00. ÖKÖLVÍVÁS: NB I. csb. mérkőzés: PVSK—Tatabányai Bányász, PVSK csarnok, 18.00. Röplabda: Főiskolás bajnokság: Kaposvári Tanárképző— PEAC nők, Kaposvár, 14.30. — Terem Kupa mérkőzések: a Fegyveres Erők Klubja termében: Honvéd Steinmetz SE— öregfiuk, 18.00. PEAC ifj.—500-as ITSK fiúk, 19.00. Teke: Bálint Kupa mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Baranyai Építők, Kokszmű pálya, 15.00, Pécsi Gázmű—Komlói Bányász, Üjme- csekalja. Építők csarnok. 16.00. VASÁRNAP, FEBRUÁR 28. labdarúgás; Nemzetközi mérkőzések: Pécsi Dózsa—Kárpátia Lvov, BTC pálya, 15.30, Pécsi BTC—Kárpátia Lvov vegyes, BTC pálya, 13.45. Barátságos mérkőzés: Szigetvári Kinizsi—Pécsi Ércbányász. Szigetvár, 10.30. Birkózás: Megyei felnőtt szabad - és kötöttfogású egyéni bajnok«ág, PVSK (kiscsamok),. 10.00. Kosárlabda: NB I. női mérkőzések: ‘ Szigetvári ÁFÉSZ— BKV Előre, PVSK csarnok, 10.50, TFSE—PVSK, Budapest. 9.20. Komi* Kupa mérkőzések, Komló, 6.00. Röplabda: Terem Kupa mérkőzések az Egyetemi tornacsarnokban: Vörös Meteor Élelmiszer ifj. fiúk—PEAC TI., nők, 9.00. PEAC I. nők—Berkesd, férfiak. 10.00. PEAC II.—Vörös Meteor Élelmiszer II., nők. 11.00, PEAC I. nők—Gépipari* férfiak, 12.00. Sakk: OB I. csb. mérkőzés: Pécsi Ércbányász—Bp. Vörös Meteor, Üjmecsekalja, Olimpia presszó. 9.00. Indal az új rendszerű ökölmó-esapatbajnokság A hét végén megkezdődik az 1971. évi ökölvívó csapatbajnokság. Az NB I-ben hat csapat küzd egymással, új rendszer szerint, két csoportban. Az A-csoportban a sokszoros bajnok Bp. Honvéd, valamint két vidéki együttes, a Pécsi VSK és a Tatabánya szerepel. A B- csoportban a Zalka SE mellett az U. Dózsa és az újonc Bp. Építők Fémmunkás küldi szorí- tóba legénységét. A tavaszi idény március 14-ig tart, fordulónként egy-egy csapat lesz szabad. Az első fordulóban nem szerepel a két honvédegyüttes, a Bp. Honvéd és a Zalka SE. ] A csb. nyitánya szombaton 18 órai kezdettel Pécsett lesz, a PVSK a Tatabányát fogadja. Va- I sárnap Budapesten a Sportcsarnokban 18 órai kezdettel a Bp. Építők Fémmunkás és az U. Dózsa méri össze erejét. — Színvonalas, érdekes csapat- bajnokságra számítunk — mondta Paraczky Sándor főtitkár. — A hatos mezőny két csoportra bontása és a szabadnapok lehetőséget adnak az együttesnek, hogy egy-egy mérkőzés után rendezzék soraikat. A jelentések szerint a csapatok jól felkészültek. Reméljük, jól is vizsgáznak a mérkőzéseken. Ez az ökölvívó Szövetség főtitkárának véleménye. A mi véj leményünk más. Többször kifejtettük, hogy az új rendszerű csapatbajnokság igen kevés le- I hetőséget biztosít a szakosztá- í I lyoknak sportolóik versenyezte- j tésére, versenyek rendezésére. A j szurkolókat sem elégíti ki az j olyan bajnokság, mely a tavaszi I idényben mindössze egy hazai | mérkőzés megtekintésére ad le- i hetőséget. A PVSK—Tatabányai J Bányász mai találkozóról csak annyit, az elmúlt évben Pécsett a vasutasok nyertek, Tatabányán I a hazaiak bizonyultak jobbnak. } Óriási küzdelem várható ma es- } te a PVSK-csarnokban, a szőri- I ; tóban. A pécsi szurkolók bűz- j | dítása nagyon elkel a vasutas ! j ökölvívóknak. Pihennek a kocsik a mecseki SZOT-üdülő parkolóhelyén A Szigetvár Pécsett9 a PVSK Budapesten kezdi mérkőzéssorozatát a kosárlabda NB 1-ben Komló Kupa-mérkőzések a bányászvárosban A kosárlabda NB I. küzdelmei vasárnap kezdődnek. Baranyát a PVSK férfi és női csapata mellett a Szigetvári ÁFÉSZ kosárlabdázói képviselik a legjobbak között. A szigetváriak már évek óta az NB I-ben játszanak, a PV- SK-lányok az Elmúlt bajnokságban harcolták ki a legmagasabb osztályba való jutást. A PVSK- fiúk pedig szinte törzstagnak számítanak az NB I-ben. Az évadnyitó első fordulóban a PVSK férficsapáta nem lép pályára, a vasutasok, az NDK- ban portyáznak, a Csőszerelő elleni mérkőzésüket későbbi időpontban játsszák. A szigetváriak a szokott nagy intenzitással készültek. Több előkészületi mérkőzést játszottak, a főpróbát Nagykanizsán a hazaiak kétnapos tornáján tartották, melyen nyolc NB-s csapat vett részt, a döntőt a Szigetvár és a BEAC játszotta, a budapesti egyetemi csapat nyert három ponttal. Vasárnap az idénynyitó mérkőzésen, Pécsett, a középmezőnyben végzett Előre lesz a szigetváriak ellenfele. A találkozó kimenetele teljesen nyílt, bármelyik csapat nyerhet. A PVSK-lányokra igen nehéz mérkőzés vár Budapesten. A bajnokság 3. helyezettje, az MNK-ban nagyszerűen szerepelt Testnevelési Főiskola négy válogatott játékossal rendelkezik. A szakemberek ebben az évben a TF-et tartják a bajnokság titkos esélyesének. A pécsiek reményei szerények. Mánfai Zoltán edző újonc csapata a bentmaradásért harcol. A Móróné, Presszer, Rus- sainé, Verbőcziné, Timár, kezdő ötössel rajtoló vasutasok sorsolása nem a legkedvezőbb, mert a második mérkőzésüket is Budapesten vívják a Bp. Spartacus ellen és az első hazai pécsi találkozón, március 7-én mindjárt a megyei rangadón kell helytállniuk a Szigetvári ÁFÉSZ ellen. Dr. Csongorné, Móró M., Molnárné és Gábris azok a játékosok, akik kiegészíthetik a kezdő ötöst. És mit várnak a csapat vezetői vasárnap a TF ellen. Egy szerény tisztes vereséggel már elégedettek lennének. Ez azonban nem jelenti azt, hogy eleve' feladják a mérkőzést. Az alacsonyabb osztályban játszó kosárlabdázóknál később kezdődik az idény. Azért lesz más jelentős eseménye is a sportágnak a hét végén. Komlón hat férfi és négy női csapat részvételével rendezik meg az immár hagyományos Komló Kupa kosárlabda-mérkőzéseket. A jugoszláv Topovje részvétele ebben az évben nemzetközi jelleget biztosít a tornának. A férficsapatoknál a Táncsics SE, a Komlói Bányász, az Ércbányász, a Pécsi Postás és a PEAC csapatai lesznek ott a mérkőzéseken a jugoszlávok mellett. A nőknél Nagykanizsa, Paks, Szék- szárd és Komló csapatai találkoznak. A küzdelemsorozat szombaton 13 órakor indul a Nagykanizsa—Paks találkozóval. Vasárnap szinte egész nap játszanak, az ünnepélyes díjkiosztást háromnegyed ötkor tartják. A Dózsa és a Romlói Bányász labdarugói egy héttel a tavaszi rajt előtt ügylátszik Baranyában nem alakulhat ki síparadicsom a festői abaligeti turistaház környékén. Ritka vendég mostanában a Mecsekben a tartós hó. Az, utak viszont kitűnőek 1 Tizennyolc kilométeren több mint hatvan kanyar! Rövid egyenesek, hosszú emelkedők. Es csak a szomszédba kell átugrani és már a pécsi szerpentineket lehet kóstolgatni. Szóval kitűnő terep ez a rallye-versenyzőki számára, különösen most a bajnoki idényre való felkészülés időszakában. Ezért költözött az AFOR rallyecsapata Merényi Tibor és Balogh György vezetésével Abaligetre, hogy a harminc versenyző és tizennyolc kocsi ezen az ideális nagy „gyakorló- pályán” készüljön fel a hazai és nemzetközi versenyekre. Dr. Nádasi Antal és Kesjár János pénteken alaposan megdolgoztatta a csapatot. A szeszélyes Időjárás még hózáport is produkált az Árpádtetői úton kijelölt gyorsasági szakasz kóstolgatásához. PÉCSIEK A TORNÁSZVÁLOGATÓN Budapesten a hét végén két napos férfi tornász utánpótlás versenyt rendeztek. A versenyre meghívták a Pécsi Bányász két kitűnőségét Harsányit és Kati- csot is, akik Póprócsí Vilmos edző irányításával készültek fel a fontos ellenőrző jellegű vetélkedőre. Egy hét múlva megkezdődnek a labdarúgó NB I. és NB I B-ben a bajnokság küzdelmei. Az NB II, NB III és a megyebajnokság csapatai később kezdik az idényt A Pécsi Dózsa labdarúgói vasárnap délután a Bőrgyár pályán a Kárpátia Lvov csapatával játszanak nemzetközi mérkőzést. Dr. Czibul- ka Mihály edző a Szombathelyen szereplő csapatát szeretné pályára küldeni. A Komlói Bányász labdarúgói hétközben, szerdán a jugoszláviai Sid városában vendégszerepeitek és 1500 néző előtt jó pályán, kitűnő játékvezetéssel 1:0 arányban győztek. A Jugoszláviából kapott jelentésünkből kiderült hogy Lantos Mihály- edző ugyanazt a csapatot játszatta most szerdán is, amivel vasárnap szerepalt a Komló az első jugoszláviai mérkőzésén. A gólt a második félidőben Juhász lőtte. A SÁTORHELYIEK PÉLDÁJA A Bolyi Állami Gazdaság sátorhelyi üzemegysége jól működő sportkörrel rendelkezik. Labdarúgó csapatuk évek óta a megyei II. osztály élcsoportjában szerepel. A labdarúgás mellett népszerű sport az asztalitenisz, a sakk és a női kézilabda. Az elmúlt évben minden igényt kielégítő 13 helyiségből álló öltöző komplexumot hoztak létre. Hideg, meleg vizes, bojleros fürdők, öltözők állnak a sportolók rendelkezésére. A közel félmillió Ft összeggel felépült létesítmény mellett rendbehozták a labdarúgó-pályájukat is. Ez évben újabb terveket szőnek, a sporttelepet fákkal veszik körül, bekerítik. Sátorhelyen a • vezetők nem csak szeretik, de támogatják is a sportot, és a sportbarátok összefogásával nagyszerű lehetőséget biztositanak a sportolni vágyó fiataloknak. Újabb mérkőzések a labdarúgó Mohácsi Napló Kupában A labdarúgó Mohácsi Napló Kupa mérkőzések során vasárnap az ötödik forduló találkozóit játsszák. Véménd—Boly. Somberek-Mohács mérkőzéseket játsz- szák, a Töttös—Szederkény találkozót később rendezik. Készülődnek a tájékozódási futók Jugoszláviában készülődik a Pécsi Bányász labdarúgó csapata is. Az NB I B pécsi résztvevője vasárnap érkezik vissza az adriai tengerpart melletti Umagból. Az Ércbányász SC csapata vasárnap Szigetváron vív előkészületi mérkőzést. A megyebajnokság I_, II. osztályában szereplő csapatai az MNK-ra benevezett járási csapatokkal vívnak ku- .pamérkőzést Az új tavaszi idényre készülődő pécsi tájékozódási futók hetenként a Mecseken kiadós edzéseket tartanak. Így az elmúlt vasárnap — nemre és egyesületi hovatartozásra való tekintet néK kül a Dömörkapu térségében 50 fővel tartottak edzést. A bemelegítés után versenyszerűen hét ‘ kilométeres távot futottak végig, és az Igen nehéz terepen kitűnő Időt értek el. A sportág vezetői Igen nagy őrömmel konstatálták, hogy a középiskolások részéről mily nagyfokú érdeklődés nyilvánul meg az edzések Iránt. A résztvevők többségét a Nagy Lajos és Széchenyi Gimnázium, valamint az 500-as ITSK tanulói tették ki. A sikeres vasárnapi kezdő edzés után a szövetség vezetőt elhatározták, hogy a bajnoki rajtig még három esetben megismétlik a közös edzéseket. Színház Nemzeti Színház: Leányvásár (este T órakor!, Somlay-bérlet, Hangverseny Liszt-terem: A HVDSZ Szilágyi Erzsébet Női Kamarakórus és a Pécs! Nevelők Háza Kamarakórusa közös hangversenye Bartók Béla és Kodály Zoltán műveiből (fél 8 órakor). MOZI Park: Jó estét, Mrs. Campbell (fi, «, f9). Petőfi: A lovag végakarata (4, S, 8). Kossuth: A lovag végakarata (18, 12, f3, f5). Jó estét, Mrs. Campbell (fi, f9). Gyárváros: Az Abwehr ügynöke (4, 6). Mecsekalja: Hogyan fogtam el az őrnagyomat? (5, 7). Pécsszabolcs: Ne, húsúij! (5, 7). Vasas IL, Petőfi Ko.: Gyula vitéz, télen, nyáron (f6). Harkány: Jelek az úton (7). Mohács: Szerelem (ts, í8). Sellye: Hekus és azok a hölgyek (5). Dajkamesék hölgyeknek (7). — siklós: Effl Briest (7). Szigetvár: Heintje (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Orvosi tanácsok. Kb. 7.50: Múzeumi híradó. 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. 8.20: Lányok, asszonyok* 8.40: Csenki Imre: A szép Jutkica. 8.57: A hét műsorából: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új felvételeit. 10.00. Hírek, időjárás. 10.06: A gyanú. Rádiójáték. 11.00—11.51: A hét műsorából; 11.00: Az élő népdal. — 11.10: Lemezmúzeum. 11.51: Darvas Ferenc: Kontúrok. — 12.00; Déli krónika, 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: A szikh sofőr. 12.40: Melódiákoktól, 13.50: Gondolatok a könyvtárban. — 14.00: Kocsár Miklós: Lamenti — dalciklus Garcia Lorca verseire. — 14.12: A' dzsessz kedvelőinek! — 14.20: Kis magyar néprajz. 14.25: Üj zenei újság. 15.00: Hírek, időjárás. 15.05: Hétvégi külpolitikai figyelő. 15.20: Csak fiataloknak! Komjáthy György tánczenemú- sora. 16.05: Rádióreklám. 16.08: 168 óra. Közben 17.00—17.05: Hírek, időjárás. — 17.30: Színészek énekelnek. 18.00: Thyl Ulenspie- gel. Rádiójáték, X. rész. 18.35: Nóták. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! 19.00: Esti krónika. 19.25: Játék a menetrenddel. — 20.14: Leontyne Price énekel. — 20.39: Egy lap a Rádió bohózatalbumából. 21.00: Kapcsoljuk San Re- mót. Az olasz dalfesztivál gálaestje. Kb. 22.00: Hírek, időjárás. Kb. 22.15: Sporthírek. Kb. 22.25: Táncoljunk! 24.00: Hírek, időjárás. Közben 0.55—1.00: Hírek, időjárás. PETŐFI RADIO 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Zenekari muzsika. 8.45: Külpolitikai figyelő (ism.). 9.00: Nóta- és népdalest. 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 11.00— 11.05: Hírek, időjárás. — 11.47: Bodnár György könyvszemléje. 11.57—13.00: A hét műsorából: 11.57: Üj felvételeinkből. 12.30: Operacsillagok — operaslágerek. 13.00: Hírek, Időjárás. — 13.03: Mennyi lesz a fizetésem? Vita- műsor. — 13.40: Orvosi tanácsok (ísm.). 13.45: Időjárás- és vízállásjelenté». 14.00—15.00: Napraforgó. A Gyermekrádió órája. 15.00: Zenei anekdoták. — 15.12: Lantmuzsika. 15.30: Falvakban, mezőkön. 16.00: Hírek, időjárás. 16.05: Visszaút. Rádiójáték. 17.00: Kapcsoljuk a Csepeli Munkás- otthont. A Kóruspódium évadzáró hangversenye, I. rész. Közben kb. 17.40: Kis történet. Kb. 17.50—18.00: Hírek, időjárás. Kb. 18.45: A 101 String zenekar játszik. 19.00: Üj könyvek. — 19.03: Zenekari muzsika. 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika. — 20.25: Pugacsov: Drámai költemény. 21.28: Leo Slezák leveleiből. 22.17: Alkotóműhelyben. 22.34: Victor de Sabata vezényel. 24.00—0.10: Hírek, időjárás. URH RÁDIÓ 16.00: Hírek, időjárás, 16.05: A Rádió Dalszínháza. — Johann Strauss: A denevér. Háromfel- vonásos operett. — 18.03: Hírek, időjárás. 18.13: Hanglemezparádé. Könnyűzene. 19.00: Zenei panoráma. 19.39: A St. Martin in the Fields-i kamarazenekar Haydn- műveket játszik. 20.12: Janacek operáiból. 20.35: Vladimir Aske- nazy Schubert-műveket zongorázik. 21.00: A dzsessz kedvelőinek. — 21.15: Beethoven: C-dúr mise. 22.00: A műsort szerkesztette: Tolnai Gábor. 23.00—23.15: Hírek, időjárás. PÉCSI RÁDIÓ 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Egy kicsit nekem — egy kicsit neked .. „ — Pop-beat dzsessz- parádé 18.10: Beszéljünk róla! — Med- veczky László jegyzete 18.20: Vidám operettkettősök 18.35: Mai vendégünk 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Baranyán át. Hírek, tudósítások, riportok. Farsangi hangulatban. Zene Vasárnap délelőtt tíz órakor az ÁFOR-csapat műsorán látványos program szerepel. A pécsi vásártéren ügyességi bemutatót tartanak. Az érdeklődők megismerhetik, hogy mit kell tudniuk a rallye-versenyzőknek és közelről láthatják a remek kocsikat, a FIAT Sport Coupékat, a Skoda R, Honda" és Alfa Rómeó márkával jelzett rakétákat, amelyek volánjánál ismert versenyzőpárosok ülnek: Késmárki —Révi, Tarr—Radácsi, Jancsó— Szászvári, Bártfái—Marosi, Döme —Bratincsák és a többiek. Az ÁFOR-csapat egyébként teljes létszámmal részt vesz a Mecsek ‘ Rallyen is, sőt addigra — remélik' — új kocsikkal bővül az autóparkjuk is. Többek között egy 80 lóerős Rallye Wartburgot várnak Eisenachból. A csapat vezetői elmondták, hogy szívesen részt vennének Pécsett gyorsasági versenyen is, ha sikerülne megoldani megfelelő pálya kijelölését. Mindenesetre az autóssport kedvelői számára az lenne az igazi csemege ..« Sporthírek Gyermek úszóverseny volt Kaposváron, amelyen a Pécsi Sportiskolások is indultak. Különösen Várkonyi Kati, Filiszár Gabi, Kovács Mária, Kind Agnes, Bese Éva és Ragoncsa Ferenc ért el jó eredményt. A kosárlabda NB UI. rajtja után március 13-án megkezdődnek a megyei kosárlabda bajnokság küzdelmei is. A férfi felnőtt csoportban 12, a női felnőtt 1. osztályban 10, a férfi és női ifjúsági csapatoknál 10— 10 csapat rajtol. A 31. asztalitenisz világbajnokság szervező bizottsága közr zétette a március 28-án kezdődő nagy világverseny nevezéseit. A rendező japánok közölték: negyvenegy országból háromszáz játékost neveztek a közel két hétig tartó versenysorozatra. Valószínűleg az igen magas utazási költségek következtében, az említett országok közül csak tizenkét európai — Szovjetunió. Svédország, Anglia. NSZK, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Románia, Magyarország. Franciaország, Hollandia, Írország — válogatott szerepel. A többi válogatott zömében ázsiai ,, a Érthető. 19.3ÜS Német nyelvű műsor, — Hétvégi jegyzet. NZ-előzetes, Szombatesti muzsika 20.00: Műsorzárás** Magyar Tv. 9.00: Műsorismertetés 9.01: Mindennap háború. A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség számára (ism.) 9.25: A Forsyte Saga. 8. A vénasszonyok nyara (ism.) 10.15: Radar. — Ifjúsági érdekvédelmi műsor (ism.) 10.45: Emeletes házak Jánoshalmán — riportfilm 14.23: Műsorismertetés 14.25: Kortársaink. Magyarul beszélő .szovjet film (ism.) 17.00: A Magyar Rádió Kóruspódiuma. — Részlet az évadzáró hangversenyről 17.30: Ütlevéi nélkül. Riportfilm 18.05: Hírek 18.10: Reklámműsor 18.15: Twist Olivér. — Magyarul beszélő angol filmsorozat 18.40: Bartók-bemutatók nyomában. Az I. vonósnégyes bemutatójára emlékezik Molnár Antal 18.50: Garal Gábor műfordításai 19.15: Cicavízió 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: A Pál utcai fiúk. Magyar- amerikai film 21.40: Műkorcsolyázó vb. — Női szabadonvalasztott gyakorlatok. Közvetítés Lyonból. — Közben: Tv-híradó — 2. kiadás. ! Jugoszláv i v 11.00: Aranysellő — közvetítés a belgrádi úttörőházból. — 15.15: Falu, parasztok nélkül. 15.55: Az én falum. — 16.25: Kosárlabda: Radnicki—Olimpija — a második félidő közvetítése. 18.15: Gyermek tévéjáték. 19.00: Rajzfilmek. 19.20: Felvevőgéppel a világon át. 20.35: Lyon: műkorcsolyázó vb. — <nők. 21.10: San Remo: köny- nyűzenei fesztivál — zárórendezvény. 22.15: A közvetítés folytatása Lyonból. »