Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-27 / 49. szám
8 DUNÁNTÚLI N4PT0 1971. február 27. Halálozás Mély fájdalommal tudatjuk, : hogy felügyelőbizottságunk elnö- ; KNIPL JANOS hosszú szenvedés után február j 26-án elhunyt. Személyével a ; takarékszövetkezeti mozgalom egyik kiválóságát vesztettük el. > Takarékszövetkezet Igazgatósága és Felügyelőbizottsága, Mecsek- nádasd. Mély fájdalommal tudatjuk, ! hogy szeretett édesanya, nagy- j anya, anyós, özv. dr. NAGY J LASZLONÉ életének 86. évében | elhunyt. Temetése 1-én, hétfőn du. fél 3 órakor lesz a közte- | metőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk HAJDÚ JÓZSEFNÉ temetésén résztvettek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Dél-dunántúli Cipőnagyker. V. és a Pécsi Fodrászipari V. vezetőinek és dolgozóinak, valamint a ház lakóinak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak. akik szeretett halottunk, IFJ. KAPOLI ANTAL népművészet mesterének temetésén résztvettek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. — Faltól falig ■ alkalmazható szőnyegeket, sok színben vásárolhat a Pécsi ÁFÉSZ Gumiáru Szaküzletében. Hal tér 5. szám alatt. (x) — Áramszünet lesz március 9íg 7—16 óráig a Lőtér u., Bó- kay J. u., Bogár u.. Víg u., Készül u., Tolsztoj u., Berzsenyi u., Makarenko u.. Micsurin u., Kertváros u., Gárdonyi G u. által határolt területen. (x) Pályázatot lirdel közgazdasági egyetemi (számviteli főiskolai) vagy mérlegképes könyvelői képesítéssel — lehetőleg mezőgazdasági gyakorlattal — rendelkező üzemgazdász* belső revizor alkalmazására pécsi központtal és vidéki üzemegységekkel rendelkező vállalat. A pályázatot önéletrajzzal, eddigi munkahelyek és betöltött munkakörök, valamint iskolai végzettség és szakképesítés feltüntetésével „MECSEK 66-7 1” jeligére a Sallai utcai hirdetőirodához kell küldeni. — Trabant és Polski Fiat gépkocsikhoz autószőnyegek, új típusú Skoda, Zasztava és Fiat, régi típusú Moszkvics, Wartburg és Skoda személygépkocsikhoz köpenyek, minden típushoz tömlők érkeztek a Pécsi ÁFÉSZ Gumiáru Szaküzletébe, Hal tér 5. szám. ' (x) — Vállalatok és magánkisiparosok, figyelem! Gumigyártáshoz — javításhoz kötő- és fűtőanyagokat vásárolhat a Pécsi ÁFÉSZ Gumiáru Szaküzletében. Hal tér 5. szám. (x) — Március l-én, hétfőn fél 6 és fél 9 órai kezdettel fellép a színházban az OMEGA együttes és a Bajtala trió. Jegyek válthatók az Országos Filharmóniánál, Színház tér 2. (x) — Oj tánciskola kezdődik, Hermann tánctanár vezetésével március 5-én. pénteken este fél 7-kor a KPVDSZ Műv. Otthonban (József u. 13.). Modern táncok tanítása. (x) Azonnali fizetéssel megvételre keresünk 2 db SÍK típusú takarmány- ke\erő-gépet új vagy használt állapotban. BARANYA MEGYEI GABONAFELVÁSÁRLÖ VÁLLALAT, Beruházási osztály, Pécs, Hunyadi út 3. sz. Telefon: 52-88. Figyelem ! FELVESZEK VIZES BÁDOGOS szakmában jártast, vagy nyugdíjas is lehet, bentlakással. Görcsön y. Hársfa út 15. sz. Magányos nő megbízható, főzni tuaó nőt keres teljes ellátással, lehet vidéki is. Hunyadi út 36., alsó csen. gö. RÓNI VRÉSZLET ElADA&AVAL foglalkozó SZERVEZŐKET azonnal felveszünk. Gépkocsival rendelkezők előnyben. MŰVELT NÉP könyvesbolt, PÉCS. Kossuth L. u, 48. Gyakorlott gyors-gép írónő, angol és német nyelvtudással állást keres. ..Március’’ jeligére a Hunyadi u. hirdetőbe. VÍZ- ÉS BÁDOGOS TANULÓKAT felveszek, bentlakássak Görcsön y. Hársfa út 15. szám. Gépkocsielöadónak vagy I tűzrendészet! előadónak ál- j lást cserélnék Pécsre vagy j Harkány. Siklós körzet- ' ben. „Vizsgázott” jeligé- j re a Bem u hirdetőbe. lakos Elcserélnem két szobás, távfűtéses lakásomat egy szoba összkomfortért. — ,,Napfény” jeligére Sallai utcai hirdetőbe. _________ A lbérleti szoba kiadó egy személynek. Kom j át Ala- oár u. 14. I. kér. 3 szobás házamat városi föbérletire vagy társas- házért cserélném. Gór- | esöny^Hársfa út 15. Nagyobb beköltözl.etö. pécsi családi házért cserébe adnék összkomfortos házrészt az Ágoston térnél. ,,Kü- lö ibözetet térítem” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Albérleti szoba kiadó für. előszoba használattal kettő főiskolás vagy diáklánynak. Építők útja 19 /B. I. 6. Varga.____________ Elcseré lném Kaposvár belvárosi, 2 és fél szoba, kallós, összkomfortos. II. emeleti lakásomat pécsi, kétszobás, összkomfortosra. Garázs van. Érdeklődni: Pécs Ady E. u. 30. Vargáé knál. Központi fűtéses, fürdőszoba használatú sozbaba egy nő társat keresünk, ‘ttod* u. 42. Elcserélem budapesti, II., egy szoba komfortos, belterületi le,kasomat, Pécs belterületén levő, kisméretű egy szoba, komfortos házra. „Utcai 149 698” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Dolgozó nőnek kisméretű szoba, konyha és für tőszóba használattal kiadó, aki szabad idejében keveset segít. ..Méltányos áron” jeligére a Hunyadi úti hir_ detőbe. ____ F iatal házaspár öreg nénit vagy házaspárt lakásért vagy házrészért eltartana. „Boldog öregkor” jel- igere a Bem u. hirdetőbe. Elcserélném uránvárosi, két szoba, összkomfortos, távfűtéses lakásom egy családi házért. „Tízemelet” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Elcserélném Széntröszt dolgozóval. szoba. konyhás, nagy kertes lakásomat. Érdeklődni este vagy vasárnap Buzsáki Imre u. 29._2. ajtó. K eresek nagyobbméretű, különbejáratú üres albérleti szobát mér nő k házaspár részére, lehet magasbérű is Címeket: „Ella” jeligére a Bem u. hirdetőbe kérem. Nagyméretű. egy szobás, teaüonyhás lakásomat elcserélném másfél- vagy kétszobás, távfűtéses, szövetkezeti vagy tanácsi lakásra. „Költséget térítek” jeligére a Bem u. hirdetőbe. Elcserélném komlói. egy szoba, konyhás. központi fűtéses lakásomat pécsi megfelelő lakásért. Házmesteri is lehet. Komló, Petőfi u. 20. II. em. 1. Elcserélném 2*2 szobás lakásomat. IV2 szobásra. — „Baba” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném 2V2 szobás lakásom 2 különálló kisebbre. „Anita” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném pécsi másfél szoba, nagy konyha fürdőszoba, spájzos lakásomat budapesti kisebbre is. — „Fürdőszoba nélkül is” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Különbejáratú. bútorozott szoba két férfi vagy fiú részére kiadó. Pécs Tettye u. 23.1. ajtó._______ összeköltözők, figyelem! Elcserélném négyszobás öröklakásomat. melynek szobái nagyméretűek, egy kétszobás és egy másfél- szobás lakásokra. „József utcai” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. fi ülönbejiratú, kisebb bútorozott szoba két férfi részére vagy fiatal házaspárnak azonnal kiadó. — Gyárváros. Huba u 7 Garzont vagy egyszobás lakást albérletbe keresek. — „Meleg víz” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Szolnok belvárosában egy szoba összkomfortos, tanácsi rendelkezésű, gázfüté- s lakásomat elcserélném hasonló pécsiért. Telefon: Pécs; 65-07. Péter. I Elcserélném 2 - tágas, par- ! kettás. összkomfortos lakásom hasonló távfűtésesre a Szigeti részen. „Kató0’ jeligére a Sallai u. "hirdetőbe. __ H árom és félszobás, komfortos. főbérletet két kisebbért cserélek. „Köztársaság térnél” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Elcserélném magasföldszintes, két lakásból álló, J kertes fél házamat, másfélszobás összkomfortos, ' tanácsi lakásért. Felső lak- I rész: konyha szoba, éléskamra. beköltözhető. Ér- I deklödni: I kér.. Táltos ] u. 14.. mindennap 16 óra_után_______________ I Elcserélném szoba, konyhás, belvárosi, házfelügye- I löi lakásom hasonló fő- j bérletire, a II. kerületben, j Címeket: „Minél előbb” I jeligére a Sallai u. hirdetőbe kérem. L'.ngels üt 21. számú ház szép kerttel, beköltözhetően } eladó. Társasüdülő lakrész, Ba- \ latonfenyvesen. egyszobás, j I. emeleti, telekkönyvezett, j 1972. május 31-i átadási határidővel épülő társasüdülőben eladó. Vételár — az eddig befizetett részletek — 70 000,— Ft készpénzben azonnal. Érdeklődni: Megyei Kórház főkönyvelőjénél. Pécs. Rá- kóczi út 2. szám. BALATONLELLÉN 2 szó. ba, előszoba, fürdőszobás mellékhelyiségekkel ház eladó. Arany J. u. 15. j Komáromi János. 3 szobás, személyzetis, I összkomfortos házrész eladó beköltözhetően. Bíró, Semmelweisz u. 2. Érdeklődni: szombat, vasárnap j 13 órától 16 óráig, líáromszobás. kertes, csa- J .ádi ház eladó Kertváros, j Tölgyes út 6/A. Romlón 2 szoba, konyhás j kertes házrész eladó. Ér- ! deklödni: Alkotmány u. I 11 Hafner. Tel.: 23-29. ■ Két szoba, konyha, veran- j da. szu tér in. gazdasági épület, pince. kb. 300 négyszögöl 10 éves szőlővel beköltözhetően eladó. I Pécs. I. Rigó u. 42. Építési lehetőséggel 430 1 négyszögöl gyümölcsös el- i adó. Bálics út 43.. szom- | bat, vasárnap. Rácváros felett 210 négyszögöl szőlő pincével, építőanyaggal eladó. „65 000” íeliTére a Sallai u. hirdetőbe. ________ Bál ics ban Bódénál 380 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó. Jókai Mór u. 4. I 4. Szőlő, gyümölcsös. 24-es busz végállomásánál eladó. Telefon; 40-13. Szentmiklós dűlőben 400 négyszögöl szőlő, lakható épülettel (víz. ’ villany van) eladó. Relzmüllei Gyuláné. A MECSEK ÁRUHÁZ méteráru — lakástextil osztálya kedves vásárlói figyelmébe ajánlja IMPORT NŐI ÉS FÉRFISZÖVET- KÜLÖNLEGESSÉGEIT, 250—300 cm SZÉLESSÉGŰ NDK NYLONFÜGGÖNY ÜJDONSAGAIT, valamint KÜL- ÉS BELFÖLDI BÜKLÉ-, PERZSASZÖNYEGEK HATALMAS VÁLASZTÉKÁT. Előzékeny, figyelmes kiszolgálás! j Eladó 800 négyszögöl szőlő, I 300 négyszögöl üres föld, I gyümölcsös szoba présház, 1 van a telken. Dr. JVfolnár. I pince. felszerelés. Terehegyi szőlők 40. szám. Érdeklődni a helyszínen : vagy 59. sz. alatt Ne- mes Józsefnél.______ ! 210 négyszögöl szőlő 42 i darab termő barackíával. , Kisszkókó 8. zzám alatí 1 oladó. Érdeklődni; NéFelső gyükéiben 758 négy. Házrész. szoba. konyha, szögöl telek eladó. Forrás előszoba, spájz, mellék- épületekkel eladó. Arany Pécs, Szigeti út 7. Telefon: ! J u. 5. 18—57. Este. I --------------- TT T , — -----; 250 négyszögöl fiatal szó. b érbeadó vagy eladó 1500 , ló é3 gyümölcsös, lakható négyszögöl szántóföld. Ko_ j épülettel teljes gazdasági vacstelep alatt, a Fekete- felszereléssel eladó. - víz mellett. Érdeklődni: \ Aranyhegy. Sólyom dűlő 15. Érdeklődni a Jókai utcai iskolában. Este: Eperpalánta százanként 70.—. folyton termő harmincanként 100,—. fügeiák 40,— forinttól. Szabó, Sopron, Lövész út. Pécs. Zerge u. 13. 300 négyszögöl szőlő eladó új épülő müút felett. methéknél. Pécs. Bajcsy- j Ivóvíz 22 méterre. Érdek- Zs. út 18. Hétköznap 16 j lődni: Pécs, Zsigmond u, - 16 óráig. I 10. , , ...... ... 1 Virág utca 9. számú ház, Kulcsban jo közlekedés. , kétszobás. beköltözhető la1ei. . ... ,Le.lek olcsón eladó. . fással eladó. Érdeklődni: bXT: Budafoki ! i:“yadl « .*■ -• «■ *J“út 34 C—D. 4 szoba, összkomfortos, ____________________ garázsos családi ház igé1 ’»70 néfTTKzöfföl házhely a ; n>esnck eladó. OTP nincs. 1 Bálics úton. szeszfőzdével ! Megtekinthető hétköznap 4 ly.iict. u oi/ii. aficaí luiuc t ti 1 ..... . i ciouj.icgi ».-ember eladó. Érdeklődni: ' *£“• , vt?ar.“p eBesz * j Právlczék. Cser, Hunyadi út 13. Te- Y-yulM ____ Pé cs. Petőfi u. 56. Púsz- taiék. Telefon: 23-89. 193 négyszögöl szőlő és 508 négyszögöl szőlőnek alkalmas szántó eladó. Érdeklődni: Pellérd. Kossuth u. 11.________ V íkendezésre alkalmas, 400 négyszögöl telek, szép kilátással autóbuszhoz 2 percre, olcsón eladó. — Pécsújhegy Róka u. 11. lefon: 51-16. Harkányban, kettőszobás I nyaralót vennék. Pécs, ! József Attila u. 1. II. em. : ^hESSbe™"0 * j " 7 ; "7. ! Beköltözhetően eladó. há_ i Eladó Bcsta községben 34. : remszebás, családi ház sz. ház beköltözhetően. j nagy kerttel, sok gyümölcsftwal eoAlÄtrol Vaf 1/íavnl.áo ; Eladó l TU f ELEM! Halottszállító barokk* tílusú. aranyozott, üveges díszkocsi eladó. Pécs, Sorház u. 6. | Czv. Szárny Lászloné. Négyszobás öröklakás eladó. I Cserkút mellett, 8 lüo-as, 2u0-as, 300-as F—63-AS TÍPUSÚ FARMER TERMÉNY SZÁRÍTÓ GÉPET MEGVÉTELRE KERESÜNK. „Béke” MG. TSZ. Szabadszentkirály. Egy új, fekete „Ukrajna” márkájú pianinó és egy 20 lóerős „Vihar” típusú csónakmotor kp.-ért eladó. Érdeklődni: III., Ajtósi Dürer út A '5. ép. C. lépcsőház 8. Este 17 óra után. ______________ G yökeres lucfenyő (50— 80 cm-es). nagyobb meny- nyiségben is kapható Harkány. Kossuth Lajos u. 51 sz Elcserélném 1972-es Skoda leutalásomat. hamarosan vagy azonnal átvehető Wartburg vagy Skoda kiutalásra. ..Mostanira” jeligére a Sallai u. hirdetőbe Két nagyméretű szoba I Pera'e. 404 négyszögöl í azonnal beköltözhető. „Jó- j összterület, ebből 144 1 (2 éves) 90 négyszögöl a esterzsébet. ! 10 évei szőlő és 170--------------------——--------i négyszögöl epres UgyanRészletfizetésre rekamiék, i ott eladó 265 négyszöggarnitúrák fotelágyak. — í öl kiforgatott terület, Ké.jen áj'jegyzéket. Roelektromos kelte tőgép kap- | u&tó Szuni Ferenc. Bucia- XX., Bem ' u. 11. CP-s TRABANT sürgősen eladó. Pécs. Rákóczi út 66. sz. Házi el ügyelőnél. ; m ** I távfűtéses lakást beszarni- “ecz Cserkút Va^árnan 182 négyszögöl házhely. Er. cím. Ujvilá^ „ 4 , rey*- use.sut. vasarnap cekiddm Komló. Petőfi u. | ' UJvuag u. nap. I 18. magasiöldszint 3. ; 3 szobás, összkomfortos, ' „ ... 1 ' —rrrr----—, : családi ház beköltözhetően ! Esaladi e*ac1<^ 56 • álf claoo 3514 négyszögöl ; eiadó Xcrvácstelcp Ürögi ! lapotban. két szobs.. konycóúritA nol'őflllíio.va Is ^ ^° ~ >1 o nir,llóMioi,.!..Anobl-ol fasor 28/1, j szántó, parcellázva is, Komlón a sportpálya fe- i -----------------------le tt. Érdeklődni: Pécs. Kiss ! ?°0 négyszögöl szőlő a I Ernő u. 39 Pásztler Már- ! Lajkó megálló közelében, ton megosztva is. eladó. Daru, V:-------^----.. _ . . Magayrürögi út 67. E ladó Komlo-Davidfold, ----------;----—---------------Sz ékely Bertalan u. 28. I Balatonmarián 157 négyszám alatti ház, lakásosé- [ szögöl telek eladó. Hor- re nélltül. Kies Púiné. [ váth, Zetltln Klára 12. Felsögyükés 3. sz. ha. mellékhelyiségekkel, pincével. Állomáshoz, buszmegállóhoz 5 percre. Siklós. Pozsony u. 44. 2Vz vagy alatt 1 í 900 négyszögöl' szőlő, gyű- főbérletért l fxobá^. , möLsös. épülettel eladó, komfortos, kis kertes ház- J Érce Időd ni; Pécs. Toldi u reszt adnék öröklakásért | i 4^ ' vagy házrészéit plusz élet. j ---------------------i I járadékért „Belváros” jel- I családi ház eladó, j I igére a Hunyadi úti hir- [ szoba, konyha, fürdő- ! detőbe. 1 ss-búval. Bcldiz-úr u. 4. I MaIthényi utcából. Balatonmáriafürdőn. vasút , és műút között. 160 négy- . üaizkomícrtos, szegöl beépíthető telek — 1 .................... k ét részben is — eladó. Dékány, KLaposvár. Bajcsy- Zs. U. 69. Vázsnokon 3 szobás, összkomfortos ház eladó kerttel. Fő u. 30. kertes. s.ládi ház. beköltözhetően eladó. Két család részére is nisg.elelo. Zerge u. 33 sz. Telefon: 15-50/196. 162 el- CsoroB.ilato:. fenyves-alsón 150 négyszögöl telekre lker- ; társat keresek. Jászai Ma. Ba lat oi: f er. y vés-alsón, víz i l'i _u-_ 34. __________ h ez közel, 200 négyszögöl Balatonmária-alsón szölötelek ikervillának al- négyszögöl villa telek kalmas, 70 000 forintért el- | Kaposvári út 27 — adó. Érdeklődni: Légrádi ; ició Érdeklődni:' Ferenc. Balatoníenyves. Fő 1 wiká 8 Szekeres út _116. ________1 S zőlő gyümölcsfákkal Do- nátusnál eiadó. Érdeklődni este 6 után, vagy vasárnap. Pécs. Alajos u. 16. Telefon: 52-51. Kaposvár. Jókai u. 1. sz. alatti, két szoba, összkomfortos családi ház beköltözhetően. sürgősen eladó, j Telefon: Kaposvár: 11-056. ! Nákovicsné. Somogyhatvan, Dózsa nt 3. szám, KÉTSZOBÁS. KONYHÁS, SPÁJZOS, ÜVEGEZETT VERANDAS. EGYEDÜLÁLLÓ HÁZ, mellékép Kle; tkkel, 2000 négyszögöl terüieien, 400 négyszögöl szőlő sok gyümölcsfával AZONNALI IiLKü ,TO ÍHETÖSÉGGEL ELADÓ. Villany van. Bus_megáiló 300 i Megegyezés a helyszínen. Mecsek-Szenlkúton 24-es végállomásától 5 percre, gyümölcs- és szökueiepi- j tésre kiválóan alKaimas, J 400 négyszögöl terület, | Ház eladó melléképületek- 1 minden eiíogacmato árén j kel. Kökény. Kossuth La- eladó. „Kocsival is meg- I jós út 16. szám. (Váró- közelíthető” jeligére a bal- I mán kái.p.ios, Budapest, jNagymezo utca hatvannat. Egy kisképernyös Carmen tv príma állapotban, olcsón eiadó. istván u. 44., ifcnüó csengő. Deszkának való rönkök es karónak való akácfák eiaaók. T. Kiss Péter, Hegyszencmártou, monyorósd u. 23. 360 férőhelyes tyúkketrecek teljes felszereléssel eladó. Pécs. Engels út 54. Elauó i rekamié. 2 fotel, 4 szék. asztal, hórácsok, bzcfboicsfaxu. Egyenlőség u. 13. j. etáron alul puliköíykök, ^o-as ko-xiu. xiáu, gyaxugtp océpubCi-ó motorral, i aa- iab vaseuy ve*.ooakok ex- auok. Kaicssa Baiixit u. il. Bu-aai vám felett. Exüuo gj’eru.eniuroökád zománcozott axxvánxxyai, ivxozes-kbsár. 1 darab új in ü lab. bates Torna u. 42. v szuxokxöi aoromjekete puxi^öiyok marexus végi s/.áxuuissai j ujúzsaonyvx eiojegyzessei exaeo. xvxaaácn u. 4, hm.ynauutor. naxmasszek- xéxty két daran újszerű a0ynet^c. vihanytuzxieiy , exaeü. Kertvar06 Ki-uéiy u. „2 CH-s rendszámú Wartburg személygépkocsi sür- j gösen eladó. Szederkény, : Uibert Ádám íőagronói mus.____________ j MB 1000-e.s Skoda. 3 éves. februárban vizsgá- ; zett eladó. Pécs. Rét u. 45. földszint 1. 500-AS TRABANT ELADÓ Könyök utca 16. sz. 1000-es Wartburg de Luxa , új motorral, hátratolható tetővel eladó. Piros. Al- kotmány u. 34.________ Be tétkönyvön nyert Trabant 601-es eladó. — ., Negyvenhatezer' ’ jeligére a Bem u. hirdetőbe. CP 601-es Trabant eladó. III., Páfrány u. 45 á, II. em. 8 ajtó.________ E ladó 601-es Trabant CL-es rendszámú. Hőgyea Endre _u. 3.. udvarban. 350 kem-es Velorex rok- kantjármü jó állapotban eladó, ül. űrhajós u. Keveset futott 250-ee MZ-motor eladó. Anna u. 20. Szekeres. _______ E gy új állapotban levő Wartburg de Luxe eladó. Pécs. Marx út 50.______ R ENAULT 10-es, CT-S rendszámmal, kitűnő állapotban eladó. Cím: Pécs, Endresz Gy. u. 11 /A., földszint 3. 601-es Trabant eladó, ti- zenkilencezer kilométerrel, szombat délután. vasárnap egész nap. Tősér Sándorné, Pécs. Széchenyi tér 8. sz. I. em 4. ajtó. Wartburg de Luxe, fehér, keveset futott, eladó. Fehérhegy Sztahano« u. 4. Bató 14 000 km-t futott, 1300-as Polski FIAT eladó. Pécs bányatelep, Kör. möcz u. 4. vegyes CN-es Trabant eladó. Te- ! lei on: 22-30.___________ ' Pannónia olcsón eladó. , Kovácsteiep, Liliom u. 26. I Ilózsatövek, díszfák. Dáli- 601-es Trabant Limousin ^^ók. fenyők/ árgépkocsi eladó. Pécs, I 3??yzéket küldök. Felsővámház u. Vasárnap is. 16. Nagy, Tóth, Csillaghegy, labdarúgópáI lya. C'sónakmotor Pannónia, kettő darab újszerű állapotban eladó. Béregi, Mo. uács. Fűzfa u. 2 5i buszjárat van) laj u, hirdetőbe. Csalod! ház melléképüle- Szoba, konyhás házrészt I tekkei, beköltözheiően el- keresek. „Hóvirág” jeligé- adó. (Kettő családnak is j re a Sallai u. hirdetőbe alkalmas). Ugyanott gaz- "----------------------------—' d álkociásra alkalmas. 1500 ! Eladó 300 négyszögöl szőPécsi-tórái 192 négyszögöl, szépfekvésü telek eladó. négyszögöl nagy kert eladó. Pogány. Zrínyi 12. Érdeklődni; helyszínen lett) és Pécs. Sarló u. 30. sz. lő. Kisszkókótető sék. (Szanatórium ErőmelMagaslati úton házlaeiy Telefon; 15-50/113. 4 óra > eladó. „Pálos templomután. I nál” A diósviszlói állomás mel- i Hirdetőbe, lett 1200 négyszögöl szőlő. Eladó Nagy-Daindolban, I ~ 22-es busz végállomásától Q „ ; 2 percre 303 négyszögöl I leligere a Sallai u. , szőlő beköltözhető épület- j _______________tel. Érdexiődni lehet: Néá kk' ~~í~ c' i i szobás, családi ház be- meth István. Pécs, 39-es 600 négyszögöl kert lak- , tóltözhetően eladó. Deák üandár u. 4 D. földható épülettel, kutúal. két Ferenc u 52 i szint 2 részben is. 30,— forint I ----------:-----:----------------- < ------:—--------------------négysz ögölenként, eladó. I Görcsönybcn kis családi Eladó két szoba, konyha, Érdeklődni mindennap ház melléképületekkel el- I komfortos. családi ház, 15—20 óra között. Pécs, | adó. Dózsa György út j ugyanott szoba. konyha, j Dugonics u.__16.________ | 60 szám._______________ ! ga^asági épületekkel. Ér- j Ba latoniéiig, Köztársaság Háromszobás, központi fü- Magyarürög KócaaffkSz1?!’ í u. 44. alatt épülő 24 la- j téses öröklakás a Magas- j Domjánék. * ' Lj, setét hálóbútor eladó. x.xax'giua u. i6. íviegtexiut. j xxeu> mixiuen déieiöút. i 6zai vabiuarlia-trágya elauó. ixokeny, Kossutn x^ajos út le. szám alatt, i iStíl és mouern bútorok. ( maikás festmények ma- ' gyár. német, francia szépirodalmi könyvex el- : auok. Rákóczi út 39 B. : III. em. 7. Este 5^—7 között. Most vásároljon! A műszaki szak üzletünkben. minden megvásárolt 125 cm3 és feletti motar- kerékpárhoz ajándékként bukósisakot adunk. MŰSZAKI SZAKÜZLET aZENTLöRINC. kásos társasnyaralóban 1972 nyári beköltözéssel — első eme le ti lakrész átadó. ,.75” jeligére a Bem u. hirdetőbe. lati úton. beköltözhetően, készpénzért eladó. „Háromszáz” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 700 négyszögöl szőlő, be- Családi ház beköltözhetően • költözhető épülettel. 50 eladó, két család részére is I ezerért eladó. Érdeklődni; : alkalmas. kocsibejáratú. | 23-01/42- Pécs Béla u. 11. Ugyan- I mélyesen, ott 240 négyszögöl szőlő, pince, présházzal, kis szó- i p„n bával eladó. Méhészetnek 6,1 mellék. Pitz János, István-akna 41. igen alkalmas. négy'szögől szőlő eladó. Ugyanott------ , réti és lucernaszéna elBe költozhatő kisebb csalá- . adó. Érdeklődni: Pellérd, dl házat vagy szövetkezeti Dózsa u. 74. lakást vennék. „Készpénz” j KAGYLOFOíEL, epedarugos ágybetét, modern garnitúra Í5 db 3950 forinttól) részletre is kapható! VAJTA kárpitos Pécs, Déryné a. U. Telefon: 30-75. jeligére a Bem u. hirde- i Eladó 2 szoba, összkom- I tőbe. I fort pince, présház. 500 I ’------- négyszögöl szőlővel,’ 2, j 1ft mvmíxm ^ ^ S zepfekvesú házrész több, ^secleg l szoba, összkom- Í?orf , A helyiséggel, két melléképít- fortot beszámítok Cim: ySSt?68*^ ela(tó- Tiborc Pora. ürägfel«, he»>- B. | “• ülmer- sz. Abaligetj út e le j én. mennyel, gazdálkodásra is kitünően alkalmas. Ked- _____ _____ v ező fizetési feltétellel el- ----------=—1---1--------—■ j a dó. Érdeklődni volt Her- Barackos. 1 kh — megceghalomban. felsőmeszesl osztva is — eladó. Metóvoda mellett. széshez embert keresek. , Patacson, 480 négyszögöl ! 4-____________ sz őlő, gyümölcsös, hétvégi I Magán társasházban 3 ! házzal eladó. Dr. Szabó, | fa>'obás. komfortos lakás | Mezőszél u. 3. Vasárnap l ela'ió 1 szoba, konyhás, ; 8—12 között. Szentmiklósun 370 n^y- szögöl szőlőterület eladó. Érdek’Ődni: Péc*«. ITI.,. Pa- | BaJatonmárián (ács. Patak u. 50, PIK-lakást besz/unítok. j „Szép helyen” jeligére a 1 Sallai u. hirdetőbe, ELŐNEVELT HAMPSHIRE CSIRKE, 4 hetes eladó. V a j a z 1 é. Kossuth u. 59. «iám. Elauó 220 Voltos daráló. I Pécs. Bajcsy-Zs. út 37. Fekete, rövid, Lanberger ! Gloss hangverseny-zongo- i ra. fürdőkálylia vövósi’ez nengerrei exadó.' Táncsics M. u. 76. Kertváros. i Két darab 6 hónapos sül- ! dö eladó. Pécsszabolcs, | Klapka u. 2. Eladó 12 személyes, márkás porcelán ebódlőkósz- i let. „Reprezentatív” jel- ! igére a Sallaj u. hir de- I tőbe. _____ R ádiók jó állapotban, ol- j csőn eladók. Szőlő u. 10. j Alotíeru, mély babakocsi ! eladó. Ugyanott 2 éven , felüli gyermeket vállalunk Uránváros. Páfrány u. 47. I. 2. __________ | Uj. 120-as tangoharmo- i nixa összecsukható gyerek járóka és gyerekágy j ; eladó.. Mártírok útja 26. | 1IL_ 3._________________ ! Eladó kemény fa ágy éjjeli szekrény. asztalka székekkel, rézkarc képek, párnázott székek, asztalkával, rézkarnisok. Sallai u. 8.. kapuval szemben, üvegajtó._____ „ Knittax” kötőgép eladó. Uránváros, Dr. Veress Endre u. 1. B. lépcsőház, II. emelet 6. Trabant Limousin 44 447 kiutalásomat elcserélném ugyancsak Trabantra 35 ezer sorszámig. „Piros” jeligére a Hunyadi úti nirdetőbe. CG-s rendszámú lÖÖ0-es Wartburg eladó. Érdeklődni: 25-01 telefonszámon. KOZULETER, MAGÁNOSOK FIGYELEM Mindennemű fuvarozást vállai MECSEKI FUVAR O Z O / SZÖVETKEZET Fuvarfeívétel; Pécs. Ipar utca 6. ssáiu. 8—16 óráig. Orosz korrepetálás általános és középiskolásoknak „Főiskolás” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. 1 DARAB CSEPEL 3,5 TONNÁS. 1 DARAB GAZ 51-ES TEHERGÉPKOCSI üzemképes állapotban. Megtekinthető: PECSV ARAD. KOSSUTH L. ü. I MENYASSZONYI. KOSZORÚSLÁNY ruhakülönlegességek, műszőrme hepp olcsó kölcsönzése. János utca 1L szám. ! Örök üzlethelyiség szute- ; rinnal (Rákóczi út 32. sz. tejüzlet) bérbeadottan I olcsón eladó. „Harminchat” jeligére a Sallai u. hirdetőbe. Trabant CN-eg újszerű állapotban igényesnek el- adó. Siklós. Ady u, 17. 601-es Trabant Combi, ! CN-es eladó. Borbála u. 34. IE-s Varszawa 28 000 forintért eladó. Pécs. Toldi u. 45. Értesítem a lakor-ságot, Eogy FÉNYEZŐ-MAZOLó IPAR GYAKORLÁSÁT MEGKEZDTEM. Vállalok: személygépkocsik. motorkerékpárok zománcozásál, fémtömegcikkek, kalapács lakkozását rövid határidőre Szentló rfne. Széchenyi István n. 53. szám alatt. Reszelők újravágását vállalom. Gavlik Mihály, Csikéria. Bács megye. Eladó a Pécsi-tónál 200 vízpart! nyaraló eladó. Érdeklődni: Pécs. Losonc u. 43. négyszögöl víkendtelek. Ér- Kertes családi ház el deklödni; Högyes Endre u. | adó. 2 szoba, konyha, 6 honapoy süldők eladók. Garé 51. sz. alatt. udvarban. Szőlősgazdák! Szőlöoltvá- nyaím tavaszi szállításra __ „ „ir„j„n| kerülnek forgalomba. — j elő szoba spájz. ’ mellékhe- I Alany és faj tisztaságért j Eladó: Bálicstető 2. sz., szoba. konyha, présház, pince. 300 négyszögöl területtel, víz, villany van. A lyiségek. Szentlörlnc, Ar- I Púd u. 3. szám. | 1000 négyszögöl rzölő a Zóki-hegyen, Pető dűlőlakás beköltözhető. Ugyan- i ben feles művelésre kiadó. Pince, lakható szoba. présházzal. Érdeklődni: Harkány Kossuth »- H. cH 2x200 négyszögöl terület | hétvégi nyaralónak eladó, j Érdeklődni egész nap helyszínen. garanciát vállalok. elsőrendű 6,—. másodrendű 3,— forint. Megrendelhető: Gyöngyös. Postafiók 96. Csa-szla, Csabagyöngye, Otonel. Szőlőskertek, Hamburg. Paszatuti. Pan- noniakincse, Olaszrizling, Bánáti rizling. Ezerjó, Rizlingszilváni. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A3. MSZMP Baranya megva Birottságának lapja főszerke-zt^: Bocz József. Szerkesztőség: Pécs. Hunyadi út 11. Tel.. 15-32. 15-33. íl-6!). 5tMxi. bo-n Belpolitikai rovat: 31-63. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károlv. Kiadóhivatal: Pécs. Hunyad' út il Tel.: 15-32. 15-33. 21-50. 30-00. «0-11 ______________________________Telex 57 2320 P ÉCSI SZIKBA NYOMD« Pécs. Munkácsy Mihály utca tQ sz - Felelő« vezető Melles Rezső Terjeszti a Magyai Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetés! díj egy hónapra 20.— torint. Indexszám: 25 054