Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-25 / 47. szám

DUNÁNTÚLI NAPLÓ IMI. február 2S. Beatles-per Aláírták a magyar—dán kulturális egyezményt Kőiden az an^ol legfelső biröeäg cl ' került a Beatles tagjai között folyó per. A feip? ss, Paul McCartney a Bsv.t’ss feloszlatását és üz­leti ügyei csődtömeg-gondnok ke:, i ős adását kérj a bíró­ságtól. A Beaties másik három U.gja: John. George és Rin­gó nem jelentek meg a tár- gyá'áson, ügyvédjük olvas­ta fel nyilatkozatukat. John Lennon szerint az ellentéteit az együttesen belül mór ré­gebben kialakultak, először zenei téren. 0 és Harrison az ..underground” zenét kedvelte, szemben a „pop” stílust szerető McCartney- val. Súlyos csapóst jelentett a Beatles számára mened­zserüknek, Brian Epsteinnek halála. A zenekar 1969-ben már közel volt ahhoz, hogy anyagilag csődbe jusson, bár akkor már hét éve évi jövedelmük tízbillió dollár körül volt.; Azonban nem értettek az üzleti ügyekhez és az általuk létrehozott tár­saság, az „AppleV, csak fo­gyasztotta vagyonukat. Az együttes új Igazgatót állított az „Apple” élére, 1 az ameri­kai Allen Kleint. Ekkor éle­ződtek ki végleg az ellen­tétek Paul és a többiek kö­zött. McCartney ugyanis azt szerette volna, ha , apósa, egy New York-i ügyved vette volna át a társaság vezeté­sét. Számos vita és veszeke­dés tovább élezte a feszült­séget, ez vezetett végül a perhez. A Beatles Paul-lal szembenálló tagjai szerint alaptalanok az anyagi ügyek­ben emelt vádak. Egyedül George Harrison most ki­adott lemezétől kétmillió dollár hasznot várnak, és Klein sikeresen rendezte az „Apple” helyzetét. * 4 4 TOKIO: Mind nagyobb méreteket - ölt az influenza- járvány a japán fővárosban. A hatóságok bezárattak 333 iskolát. A szociális és egész­ségügyi minisztérium közle­ménye szerint a járvány a légzőszervi és szívbetegség­ben szenvedők közül számos halálos áldozatot szedett. ♦ MOSZKVA: Moszkvában szerda délelőtt megkezdőd­tek a szovjet—jugoszláv hi­vatalos tárgyalások. A szov­jet küldöttséget Andrej Gro- miko külügyminiszter, a ju­goszláv delegációt pedig Mirko Tepavac külügyminisz­ter vezeti. ♦ TEHERÁN: Az iráni kép­viselőház szerdán törvényja­vaslatot hagyott jóvá, amely­nek értelmében repülögép- elrérttésért a jövőben halál­büntetés is kiszabható. A törvényjavaslatot a szenátus v:ár jóváhagyta. Eddig az iráni légitársaság három gé­pét téritették el eredeti út­irányából. 4 PÁRIZS: Az „Irma, te édes!” zenés játék szerzője, Alexandre Breffort, kedden, párizsi otthonában, 69 éves korában elhunyt. Breffort népszerű újságíró és humo­rista volt. 4 STOCKHOLM: A svéd kormány március 3-i hatály- lyal a hadsereg 5300 főnyi tisztikarából elbocsát 3000 embert, mert szakmai szövet­ségük megszavazta a vasutas- sztrájkot. A tisztek tagjai a kormány alkalmazottak orszá­gos szövetségének. Március 4-én — fhint közölték — el­bocsátanak 1400 tisztviselőt is hasonló okokból. 4 GENOVA: Egy 58 éves genovai, Pasquale Brutto, vérfürdőt rendezett kedden a városi kórházban, mert fiá­nak vakbélműtéte elvette az eszét. Azt kiáltozva, hogy a rokonok el akarják tenni láb alól a 23 éves fiatalembert, Brutto revolverrel megsebe­sített négy, beteglátogatóban lévő hozzátartozót, egy kór­házi orvost és egy műtőst. Ezután kirohant a folyosóra, ahol fia és menye tartózko­dott. Agyonlőtte őket és még mindig szorongatva a pisz­tolyt, elmenekült. 4 PANAMA: Japán fel­ajánlotta egy második Pana­ma-csatorna építésének fi­nanszírozását. Az ajánlat el­fogadásáról panamai részről még nem történt döntés. A század elején épült első csa­tornától eltérően az új léte­sítmény nem rendelkezik majd zsilipekkel. 4 LONDON: A Scotland Yard szerint az úgynevezett ; ír republikánus hadsereg (IRA) emberei el akarják ra- 1 bolni Sir Ian Freeland tá- S bontokot, az Észak-Írország ban állomásozó brit alakula­tok volt parancsnokát. Free­land február elején ment nyugdíjba. Elrablását állító­lag azért tervezik, hogy túsz­ként tartják fogva angol bör­tönben lévő írekért. 4 LONDON: Az angol or­szágos postássztrájk szerdán hatodik hetébe lépett. A kor­mány óvatos derűlátással te­kint Carr foglalkoztatottság- ügyi miniszter békéltetési kí­sérleteire és reméli, hogy azok elmozdíthatják a holt­pontról a tárgyalásokat. 4 LENINGRAD: ötven­mllliomodik látogatóját fo­gadta a világhírű leningrádi múzeum, az Ermitázs. A lá­togatónak German Alek- szandrov másodosztályú ka­pitánynak az Ermitázs igaz­gatója emlékérmet, reproduk­ciókat tartalmazó albumot és egy egész évre szóló ingyenes bdépőt adott át. 4 BOGOTA: Kolumbia hét tartományában tüntető pa­rasztok elfoglaltak 52 gazda­ságot. A rendőrség szóvivője szerint Cordobában 37 bir­tokra hatolt be 3000 paraszt. A tüntetők a földreformprog­ram meggyorsítását követel­ték. 4 JACKSON- A forgószél­nek, amely a hét elején tom­bolt a Mississippi deltavidé­kén, az első jelentések sze­rint 90 halálos áldozata van és a sebesültek száma 600. A szövetségi hatóságok ter­veket dolgoznak ki az anya­gi károk enyhítésére. 4 CATANZARO: öt hóna­pon belül végrehajtották az olaszorézági Catanzaroba.n a negyedik emberrablást is. Kedden este egy 81 éves autókereskedőt rabolt el — nyilván váltságdíjért — há­rom fegyveres bandita. 4 RÖMA: Az olasz köz­ponti statisztikai hivatal nyil­vánosságra hozott adatai sze­rint Olaszországban a meg­élhetési költségek 1970-ben 5,1 százalékkal emelkedtek. Szerdán délelőtt Koppen- , hágában aláírták a Magyar Népköztársaság kormánya és a Dán Királyság kormánya közötti első államközi kultu- ■ rális egyezményt. Magyar részről a megálla­podást Péter János külügy­miniszter, dán részről pedig Poul Hartllng külügyminisz­ter írta alá. A 19 cikkelyből álló meg- : állapodás aláírása — mint a magyar külügyminiszter kí­séretében lévő személyiségek elmondották — a jelenlegi hivatalos látogatás egyik fontos eredménye. A skandi­náv országok közül hazánk­nak eddig csupán Finnor­szággal volt hasonló jellegű megállapodása s az a kész­ség, amellyel a dán fél en­nek az egyezménynek a lét­rejöttében közreműködött, meggyőző bizonyítéka a két­oldali kapcsolatokban feltá­ruló további lehetőségeknek is. A szerződés értelmében a felek elősegítik a közvetlen együttműködést a kultúra, az oktatás és a tudományok területén. Kölcsönösen ösz­töndíjakat ajánlanak fel az egyetemi hallgatók és egye­temet végzett szakemberek, valamint tudományos kuta­tók részére. Előmozdítják művészeti, oktatási és tudo­mányos, valamint könyvki­állítások rendezését1 egymás országaiban. Magyarország és Dánia* elősegítik a közvetlen kapcsolatok kialakítását a két ország kulturális, oktatá­si és tudományos intézmé­nyei, valamint az ifjúsági szervezetek között, támogat­ják a sport- és idegenforgal­mi kapcsolatok bővítését, a művészek és művészegyütte­sek kölcsönös látogatásait, a filmek és tv-programok cse­réjének bővítését. A megállapodás egyik ér­dekes cikkelye értelmében a felek a két nép történelmének és kultúrájának megismerte­tése érdekében törekedni fognak arra, hogy az alsó-, a közép- és felsőfokú okta­tási intézmények tankönyvei megfelelő tájékoztatást adja­nak a másik országról. A szerdán aláírt megálla­podás végrehajtására vegyes bizottságot alakítanak, amely meghatározott időközönkint — legközelebb előrelátható­lag ez év májusában — ösz- szeül, hogy részletes munka­tervet dolgozzon ki. Bár a megállapodást öt évre kötöt­ték, ennek a határidőnek a lejárta után is érvényben marad, ha a szerződő felek egyike hat hónappal az au­tomatikus meghosszabbítás előtt le nem mondja. Így a kulturális együttműködési megállapodás hosszú távra is perspektívát, állandó fejlő­dési és bővülési lehetőséget biztosíthat a kölcsönös kul­turális kapcsolat, a csereak­ciók számára. Az öt évre szóló magyar— dán kulturális megállapodás aláírása után Péter János külügyminiszter megkezdte hivatalos tárgyalásait Poul Hartlinggal. Délután 5 órakor a ma­gyar külügyminiszter a dán külpolitikai társaságban tar­tott előadást. Foglalkozott a két ország kapcsolatainak kérdéseivel és elismeréssel emlékezett meg a délelőtt aláírt magyar—dán kulturá­lis megállapodásról, amely az 1969-ben létrejött ötéves kereskedelmi egyezménnyel együtt biztosítékot nyújt az együttműködés további sok­oldalú fejlesztésére. Az előadás második részé­ben Péter János, a Magyar Népköztársaság és a szocia­lista országok külpolitikájá­nak főbb vonásait ismertet­te. Megemlékezett egyebek között a Varsói Szerződés­hez tartozó államok külügy­minisztereinek legutóbbi bu­karesti találkozóján elfoga­dott álláspontról. Este 8 órakor a dán kor­mány hivatalos vacsorát adott a magyar külügymi­niszter tiszteletére. Ipari kémkedés Brassóban Mint az Előre című bo­karesti magyar nyelvű na­pilap beszámol róla, a bu­karesti területi katonai tör­vényszék a brassói teher­autógyár klubjának nagy­termében nyilvános tárgya­láson mondott ítéletet egy ipari kémkedés ügyében. A vádlott egy ismert fémipari szakember, doktori disszer- | tációjának befejezése előtt álló mérnök, három kiskorú gyermek apja volt, akinek { kémtevékenységével a ro­mán nemzetgazdaságot egy­millió lejes kár érte. Mir- cea Codreanu saját gyára rovására szakvéleményével előnyhöz juttatott egy nyu­gati céget és a cég képvise­lőjének államtitkot képező adatokat továbbított A katonai törvényszék a mérnököt 25 évi börtönbün­tetésre és az okozott kár megtérítésére ítélte. Az Elő­re híradásában nem említi, I hogy melyik kapitalista or- ] szág cégének ügynökéről ! van szó. Zsidó-világkongresszus Államosítás Algériában Algéria egyoldalúan elha­tározta: hogy kisajátítja az országban működd francia olajtársaság érdekeltségeinek öt százalékát, — jelentette be szerdán Bumedien elnök. Azt is közölte, hogy álla­mosítják az algériai földgáz kitermelését és az összes szállítóeszközöket, köztük a franciák által finanszírozott olaj- és gázvezetékek szé­leskörű hálózatát. Bumedien elnök kijelen­tette, hogy. Algéria kész már holnap tárgyalásokat kezdeni Franciaországgal a kártérítésről és egyéb prob­lémákról. Azt is közölte, hogy Algéria továbbra is a világpiaci árak alapján fog olajtermékeket szállítani Franciaországnak. 5» Szovjet—nyugatnémet kereskedelmi tárgyalás Csütörtökön szovjet—nyu­gatnémet tárgyalások kez­dődnek Bonnban. A tárgya­lások célja kereskedelmi egyezmény megkötése. A szovjet küldöttséget Alek- szej N. Manzsulo helyettes külkereskedelmi miniszter, a nyugatnémet delegációt Pe­ter Hermes nagykövet ve­zeti. A két ország között 1963 óta nem áll fenn kereske­Karnevál Rióban A hosszú brazíliai karne­váli hétvégén, amely szerdán ért véget, megint arat a ha­lai. Még nem végleges jelen­tések szerint szerte Brazíliá­ban 150 áldozatot szedett a karneváli forgatag. Csak Sao Paulo államban 95 ember vesztette életét. A halálese­tek közül 35 közlekedési sze­rencsétlenség miatt követke­zett be. A sebesültek száma — mint a Rio de Janeiró-i katonai rendőrség közölte — ezrekre tehető. A sebesültek között van Tornáz Soares 'da Silva, a neves labdarúgó, akit más néven Zizinhonak ismernek. Jelenleg á niterói kórházban fekszik, állapota 1 súlyos. Rióban a karnevál kedden érte el tetőpontját, amikor megrendezték a hagyomá­nyos „színházi bált”. Hétez­ren versengtek az ezer dol­lárnak megfelelő első jel- mezdijért. A XIX. századbeli épület, a riói városi színház l hajnalig rengett a frenetikus tánctól. Sokan nem sajnál­tak 500 dollárnak megfelelő összeget sem leszurkolni egy négyszemélyes asztalért. A legtöbben azonban inkább az utcán álldogáltak, s nézték az érkező, vagy távozó ven­dégeket Karneváli hírként érkezett a nyugat-németországi ' Dil- lingenből az AFP-nek az a jelentése is, amely körülbe­lül száz báli vendég csodá­latos megmeneküléséről szá­mol be. A diliingem bálte­remben szerdára virradóra hirtelen tűz ütött ki. A ré­mület azonban csak néhány pillanatig tartott Korábban az egyik vendég, aki gorillá­nak öltözve vett részt a jel­mezbálon, túlságosan meleg­nek érezte szőrös kosztümjét és kinyittatta a teraszra ve­zető ajtót, amely máskor zárva szokott lenni. Ezen az ajtón menekültek ki a ven­dégek a szabadba — az élet­be. deimi egyezmény, a keres­kedelmi forgalom volumene azonban Moszkva és Bonn között állandóan növeke­dett, míg 1958-ban a forga­lom értéke mindkét irány­ban 420 millió márka volt, 1869-ben már a Szovjetunió 1,30 milliárd marka érték­ben exportált az NSZK-ba, a nyugatnémet fél pedig 1,58 milliárd márka érték­ben exportált a Szovjetunió­ba. Bonni gazdasági körök arra számítanak, hogy az árucsereforgalom, akár köt­nek most kereskedelmi egyezményt, akár nem, to­vább fog növekedni. A brüsszeli zsidó világ- kongresszus Izrael felforgató akciója — jelentette ki Ju­les Chaumes, a belga de­mokratikus jogász szövetség elnöke. Mint mondotta, a kilátás­talan helyzetben lévő izraeli diplomácia el akarja vonni a nemzetközi közvélemény figyelmét a közel-keleti tz- raeli agresszióról és hangu­latot szeretne kelteni az arab népek igazságos harcát tá­mogató országok ellen. A szovjet—belga baráti társaság küldöttsége a belga —szovjet baráti társaság meghívására Brüsszelben vendégeskedik és tárgyal a két országban élő népek ba­ráti kapcsolatainak további megszilárdításáról. Ugyanak­kor e napokban Brüsszelben Nemzetközi kongresszus a szovjet zsidók védelmében címmel a cionisták gyűlést tartanak. A Novosztyi szovjet sajtó- ügynökség Brüsszelben meg­rendezte a szovjet küldött­ség sajtókonferenciáját, amely nagy érdeklődést kel­tett a belga főváros lakos­ságának köreiben. A Nagy Honvédő Háború veteránjai, David Dragunszkij vezérez­redes, a Szovjetunió kétsze­res hőse, Genrik Gofman író, a Szovjetunió hőse és Szamuil Zivsz kiváló szovjet jogtudós a sajtókonferencián felháborodottan állapították meg, hogy Brüsszelben a szovjetellenes cionista gyű­lést február 23-ra hívták ösz- sze. Ez a nap a szovjet had­sereg és az egész szovjet nép ünnepe, annak a szovjet had­seregnek az ünnepe, amely nemcsak hogy a második vi­lágháború döntő terhét visel­te, hanem meg is mentette a zsidókat a teljes megsem­misítéstől. Az újságírók különösen as iránt érdeklődtek, hogy mi­lyen lehetőségük van a zsidó nemzetiségű állampolgárok­nak kivándorolni a Szovjet­unióból. Szamuil Zivsz vála­szában közölte, hogy a Szov­jetunióban ebben a kérdés­ben azonos szabályok érvé­nyesek minden nemzetiség számára. Dragunszkij vezér- ezredes kiegészítette a vá­laszt. Közölte, hogy amíg a Közel-Keleten hadiállapot van, az Izraelba való kiván­dorlás célja: ágyűtöltelékhez juttatni a Tel Aviv-i héjá­kat az arab országok elleni kalandjaikban. A zsidó nem­zetiségű szovjet állampolgá­rok döntő többsége nem kí­ván semmi közösséget vállal­ni ezekkel a kalandorokkal. Izrael nem tér vissza a korábbi határok mögé I Golda Meir miniszterelnöki irodája szerdán nyilatkozat­ban cáfolta azokat a koráb­ban elterjedt híreket, ame­lyek szerint a Jarring-féle javaslatokra adandó izraeli válasz — a kabinet vasárna­pi üléséről kiadott közle­ménnyel ellentétben — nem fogja megismételni azt a ki­jelentest, hogy Izrael nem hajlandó visszatérni az 1967. június 4-1 határok mögé. „Az izraeli választervezet tartalmazza azt a kormány- határozatot, amelynek értel­mében — mint a vasárnapi hivatalos közlemény leszö­gezte — Izrael nem fog visz- szatérni az 1967. június 4-i vonalak mögé” — hangzik a nyilatkozat. Az ezzel ellentétes értelmű sajtóértesüléseket az izraeli külügyminisztérium is „alap­talanoknak és meglepőknek” minősítette. Eban külügyminiszter a parlament előtt kérdésekre válaszolva kijelentette, hogy a hivatalos választ a közeli napokban eljuttatják Jarring- hoz. Hangsúlyozta, hogy az izraeli diplomácia nem veszi figyelembe a tűzszünet! meg­állapodás lejártát jelző Idő­pontot, mivel a március 7-i dátumot ..egyszerűen nem ismeri el”. Kairó: Egyiptom számára nem marad más lehetőség, csak a harc folytatása, hacsak a Jarring által felvetett kérdés­komplexumra adott Izraeli válasz pozitív nem lesz — írja szerdán az A1 Ahram. A lap intézkedéseket sür­get a négy nagyhatalom, valamint az ENSZ Bizton­sági Tanácsa részéről. ♦ VJ DELHI: India egy héttel az általános választá­sok előtt az összetűzések és zavargások színterévé vált. Főképpen a maoista szélső­ségesek és a szélsőjobboldali körök provokálják a rendza­varásokat. Az utóbbi 48 óra alatt legalább 16 embert megöltek és 50-et megsebe­sítettek a különböző kilengé­sek során. A TÓKIÓ: Hétszáz ameri­kai katona részvételével tü­zérségi hadgyakorlat kezdő­dött a Fudzsimaja hegység­ben létesített egyik gyakor­lótéren. A környéken lakó japán parasztok, akiknek éle­tét veszélyeztetik a becsapó­dó lövedékek, gyűlésen köve­telték, bogy számolják fél a lőteret és a katonai célokat szolgáló területeket adják át a földművelőknek A volt japán külügyminiszter Csou En-lajoál Fuzsijama AJostro volt ja­pán külügyminisztert kedden fogadta Csou En-laJ, a Kínai Népköztársaság Állam taná­csának elnöke, Kou Mozso, az Országos Népi Gyűlés ál­landó bizottságának áléin őke. A Pekingben tartózkodó Fuzsijama Aiosiro a Kyódo hírügynökségnek adott nyi­latkozatában elmondotta, hogy a kínai vezetőkkel foly­tatott megbeszélésein elsősor­ban a két ország diplomáciai kapcmla ta inak ú j rafelvé télé - vei kapcsolatos kérdésekről volt szó.

Next

/
Thumbnails
Contents