Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-21 / 44. szám
6 DUNÁNTÚL! NAPLÓ 1971. február SÍ. A szürrealizmus apostola 75 éve született André Breton Századunk irodalmát keresztül-kasul szabdalják a különféle izmusok, melyek eredményeikben jóval szerényebbek, mint nagyot akaró programjaikban. Vannak közöttük olyanok, melyeket rövid pályafutás után már csak a leg- újabbkori irodalomtörténet tart számon, míg mások - ha nem is teljes erejükben - még ma is észrevehetően hatnak az irodalomra. A szürrealizmus ez utóbbiak közé tartozik. Nyomaiban számos modern irodalmi törekvésben fellelhető. A szürrealizmus, mint oly sok egyéb izmus, francia földről indult el útjára, programadói André Breton, Louis Aragon és Philippe Soupault voltak. A művészi lázadás egyik sajátos formája volt, de létrejöttében nagy szerepet játszott az első világháborút követő társadalmi-politikai légkör. André Breton, mint fiatal orvosnövendék, csodálattal olvasta Mallarmé költeményeit. Az első ösztönzéseket tőle kapta. Később megismerkedett Apollinaire-rel, akinek költészetében számos olyan elemet találunk, melyek nagyon emlékeztetnek a szürrealisták alkotómódszerére, ám Apolli- naire-nek személyesen csak annyi köze van a mozgalomhoz, hogy tőle származik a „szürrealista" elnevezés. Ennek ellenére hatása tagadhatatlan a fiatal Breton szemléletének kialakulására. Már ekkor sokat foglalkozott Freud elméletével, melyben részben megtalálta az elméleti alapvetést a szürrealista mozgalomhoz. Breton munkássága számunkra eléggé ismeretlen. Meglehetősen kevés művét fordították le magyarra, a megjelent fordítások is többnyire csak töredékek. Pedig hatalmas életművet hagyott hátra, mikor öt évvel ezelőtt, 1966- ban elhunyt, regényei között kitűnő alkotások találhatók. Vele kapcsolatban is kialakult az a furcsa helyzet, hogy róla többet tudunk, mint műveiről. Versekkel kezdte írói pályafutását, legtermékenyebb korszaka a húszas évek voltak. A jellegzetesen szürrealista költemények áradó képzuhatagok, mintha egy varázsló mondaná őket révült állapotában. A szómágia sokszor már fárasztóvá teszi a verseket, a hatalmas sodrás azonban mindig hord magával csillogó aranyszemcséket. Költészetével egyenrangú, sőt talán még jelentősebb próza- és esszéírói munkássága. Prózai müvei közül A Nadja, a Közlekedő edények rangja a legjobb francia művekével vetekszik. Ugyanakkor több alkotásában a szürrealista törekvések túlhajtásával találkozunk. A harmincas években egyre jobban az irracionalizmus felé hajlik, ami többek között az' Aragonnal és másokkal való szakításra vezet. Breton mind dühödtebben fejtegeti szürrealista elveit vissza-visz- szatérő Kiáltványaiban, ám a szürrealizmus fénykorának feltámasztásával hiába kísérletezik. Magára marad törekvéseivel, az újabb izmusok életereje elszívja a nedvet a szürrealizmustól, lassacskán menthetetlenül irodalomtörténetté válik. K. S. A szabad társulás (Részlet) Asszonyom haja rözsetüz Gondolatai forró villámok Alakja homokóra Asszonyom alakja tigrisfogak közé került vidra Asszonyom szója a végső nagyságrendű csillagok korkárdája és bokrétája Fogai fehér földön fehéregerek nyomai Nyelve ámbra és dörzsölt üveg Asszonyom nyelve tőrrel átszúrt ostya Nyelve szemnyitó-hunyó baba Nyelve hihetetlen kő Asszonyom szempillái gyerek-írás rudjai Szemöldöke fecskefészek szegélye Asszonyom halántéka melegház tetöcserepe És ablaküvegen pára Asszonyom válla pezsgő És delfinfejű forrás a tükör alatt Asszonyom csuklója gyufaszál Asszonyom ujja véletlenség és kör ász Ujja learatott széna Asszonyom hónalja menyét és bükkmakk Szent Iván éjén Fagyalbokor és csigahéj Karja tengerhab és gát És gabonának s malomnak keveréke Asszonyom combja rakéta Mozgása óraszerkezet és kétségbeesés Asszonyom bokája bodzabél Asszonyom lába iniciálé Lába kulcsköteg és részeg hajóácsok Asszonyom nyaka hántolatlan árpa Asszonyom torka aranyvölgy És zuhatag ágyában találka Keble éj Asszonyom keble tengeri vakond túrása Asszonyom keble rubin szakadék Keble harmatos rózsa rémképe Asszonyom szeme csupa könny Szeme ibolyaszínű falitábla és mágnestű Asszonyom szeme szavanna Asszonyom szeme víz fegyházi ital Asszonyom szeme folyton fejsze alatti fa Szeme vízszintes lég- és föld- és tűzszintes WEÖRES SÁNDOR FORDÍTÁSA Fehér Klára: Hihetetlen szerencse A z egész ház irigyelte Petrónét. Hogy valakinek ekkora szerencséje legyen! Az elegáns, hosszú légipostaboríték kézről kézre járt, a levelet már mindenki kívülről tudta. „Drága Máriám ... nekünk itt igen jól megy a sorunk. Sohasem fogom elfelejteni, hogy amikor influenzában feküdtem, te mosdattad, iskolába vitted a gyerekeket... Nem fogom elfelejteni a sok szíves szót, barátságot. Boldog lennék, ha meghívásunkat elfogadnád. Otthonunkban vendégszoba vár, külön fürdőszobával, tévével. Addig maradsz, ameddig jólesik. Igenlő válaszodra repülőjegyet boldogan küldök. Szeretettel ölelünk: Erzsiké, Sándor és a gyerekek.” Hát hitte ezt valaki? Hiszen egy ilyen repülőjegy ezer dollár. Még testvér a testvérnek is ritkán küld ilyet. És a magányos, mogorva Petróné körül egyszerre átmelegedett a világ. A szomszédok beszaladgáltak hozzá, ki egy szeletke frissen sütött kalácscsal, ki egy tányér pörkölttel kedveskedett neki. És hallgatták és meséltet- ték és ámuldoztak. És Petróné most már maga is emlékezett rá, hogy milyen jó barátságban volt Kerekesnével. A legkisebb gyereknek ő volt a keresztanyja és amikor Kerekesék tíz évvel ezelőtt kivándoroltak, az asszony zokogva mondta neki: „Semmiért, senkiért nem fáj a szívem Máriám, egyedül érted. De hiszen csak forduljon jóra a sorunk, te leszel az első, akit kihozatunk I” A házban lakó nyugalmazott jogtanácsos javaslatára Petróné az egész repüiőúton egy papírlapot tartott a kezében: „I don’t speak English. I want to Sydney.” Akárki akármit kérdezett, Petróné felmutatta ezt a lapot. Hogy mi áll rajta, azt nem értette, de mindenesetre csoda történt. Hordárok elvették tőle a bőröndöt, jegyeket, ka: ícr.lcpokat nyomtak a kezébe és vettek el tőle. A stewardess enni adott: sültet, süteményt, ananászkrémet. És kávét, teát, narancslét töltött a poharába, és kispárnát tett a feje alá, és éjszaka pokróccal betakarta, és lesegítették a repülőgép lépcsőjén és irányították... „Az öreg Bérczy doktornak valami nagyon szép ajándékot viszek majd haza" — gondolta Petróné meghatottan. És a többieknek is. a házbelieknek mind, akik oly lelkesen kísérték ki a repülőtérre, akik bőröndöt adtak kölcsön, akik útravalót sütöttek ... Kerekesné tíz év alatt tizet fiatalodott. Öszes haja szőke lett, kabátja divatosabb, szoknyája kurtább, szempillája hosszabb. Viharosan összecsókolta Petrónét, az autóhoz tessékelte. „Erzsikére, én nem is tudom, hogy köszönjem meg” - rebegte Petróné elfulladva. Nem is tudom, mivel érdemiem meg ezt." „Azzal, hogy jól érzed magad nálunk és vissza se mész!” — mondta Mária. „Énnekem se barátnőm, se testvérem, én úgy vágyódtam utánad, hogy azt el se mondhatom." P etróné szédült. A kétnapos repülés, az otthoni lucskos, szürke november után a csendesóceáni ragyogó kékség, az eddig csak moziban látott vidék: pálmafák, felhőkarcolók, irtózatos forgalom, színes, különös virágok, az üzletekből ömlő árucsodák, az érthetetlen feliratok! És Kerekesné, aki odahaza fűzőkészítő kisiparos volt, itt úgy vezette az autót, olyan elegánsan ült a volánnál, olyan nagyvilágion csevegett és olyan barátságos volt, hogy Petróné csak hallgatott, hápogott, szédült a gyönyörűségtől. Az autó rohant, rohant és rohant. Útközben egyszer megálltak egy vendéglőnél. „Nem vagyok éhes” — szabódon Petróné. De Erzsiké rendelt. És már hoztak is két gyönyörű sültcsirkét, salátákkal, narancsszeletekkel, ananásszal körítve. Utána egy áruháznál álltak meg. „Itt most nyár van” — mondta Kerekesné. — „Nem járhatsz ezekben a nehéz göncökben, Tessék. Vegyük meg ezt. . . meg ezt. . . meg ezt, .Petróné nem a lilásat vette volna, hanem inkább a narancsszínűt, a ruha szabása sem egészen olyan volt, mint amilyen neki tetszett, de magyarázatra nem maradt idő. Csak gyűlt a holmi az autóban. És Kerekesné beszélt és beszélt, hogy majd nézheti a tivit és el fognak menni moziba, és levizitelnek a szomszédoknál, és kirándulnak ... És Petrónét olyan hála fogta el, hogy Kerekesné nyakába borult és hirtelen megcsókolta a kezét. A magyar főkonzulátuson udvarias fiatalember fogadta az ügyfeleket, — Kívánságuk?- Mrs. Elisa Kerekes vagyok, sydneyi lakos. A hölgy, legjobb barátnőm, hat hónapja a vendégem. Nagyon jól érzi itt magát, és ugye, egy ilyen utazás nem kis költség. Isten tudja, sikerülne-e mégegyszer az életben, özvegy, nyugdíjas, hatvankét éves ... szeretne még velünk maradni. Mód volna-e rá, hogy útlevelét meghosz- szabbitsák? A tisztviselő rámosolygott Petrónéra.- Olyan jól érzi itt magát?- Ó, igen — felelte Petróné. — Értesítést küldünk. A főkonzulátusról hazafelé térve Kerekesné megállította az autót a legközelebbi shopping center előtt.- No mit vásároljunk? Borjúmájat, marhafelsált? Vegyünk egy szép pulykát is? Holnapra főzhetnél karfiolos borjúbecsináltat. És tudod mit? Paprikáscsirkét, jó magyarosan. Istenien főzöl, Máriám! Milyen gyümölcsöt vegyünk? Egrest mártásnak? Vagy görögdinnyét? Banánt is vehetnél ... Látod, itt mindent ehetsz, salátát, banánt, borjúmájat. És csalódban élsz! Hát nem jó így neked? Ha eszembe jut az a pesti rozoga ház... és ne felejtsd el, ezer dollár volt a repülőjegy, tőlünk sem kívánhatod, hogy egy fél évért ennyit reszkírozzunk. Vacsora után a gyerekek tanultak, tévét néztek, szétszóródtak a házban. Kerekes és Kerekesné vendégségbe készült. Kerekes bement a felesége szobájába; — Simán ment minden?- A legsimábban, - felelte az asz- szony. — Egyelőre hat hónapos meghosszabbítás, az is valami.- Én nem szoktam ahhoz drágám, hogy nyolc szobát magam takarítsak, mossak, vasaljak, főzzek ... — Ezer dollár nagy pénz . . . — Ledolgozza. A shopping center vagy négy mér- földnyire lehetett Kerekesék házától, Kerekesné egyszer egy héten autón vitte ide Petrónét, akkor vásároltak meg mindent: húst, olajat, rizst, egész hétre valót. Mindig autón, mindig nappal. M ost egészen más volt az út: holdfényben, éjszaka, gyalog, egyedül. Lehet, hogy nem is fog odatalálni ... Lehet, hogy nem is fog visszatalálni. De mindegy. Petróné kisurrant a házból, elindult a poros, homokos úton, a szétszórt villák között. Az utcának csak egyik oldalán voltak házak, a másik oldalon vad és átláthatatlan erdős bozót. Kint járt az ausztráliai vadonban, negyven mérföldnyire a város központjától, az új, elegáns, gazdag negyedben, ahol se autóbusz, se vonat, se villamos, ahol nappal autókon suhantak a lakók, este pedig behúzódtak a házakba, ittak és nézték a tévét, A holdfényben még félelmetesebbre nőttek az eukaliptusz-fák. A kúszó árnyék Petróné ijedt képzeletében kígyóvá változott. Kerekesné eleget mesélt a mérgespókokról, kígyókról, cápákról. „Sose menj ki a házból egyedül, Máriám. De hová is mennél?” Hová is mennél? Csakhogy a házban minek van? A tivit nem érti, a gyerekek már alig tudnak magyarul. Kerekesné beül reggel az ura mellé az autóba, ő ott marad a lakásban. Nem is tudja, hogy történt. Először csak egy kicsit segített a főzésnél, azután megtanulta az automata mosógép fortélyait, azután Kerekesék nagy vacsorát adtak és a vendégeknek őt is bemutatták,' „a kedves, budapesti Mária, aki ezt a remek tortát sütötte ...” A repülőjegyét is akkor vette el tőle Kerekesné. „Még elveszíted, Jobb, ha bezárom ide, ebbe a fiókba az irataidat.” És azután a múlt heti veszekedés. „Ö te hálátlan! Kiruháztunk, felhizlaltunk, a sok költség! És most, amikor egy kis segítségre van szükség .. A hosszú, erdős mellékútnak vége- szakadt. Rohanó autók, villanó fények. -Merre is? Jobbra? Balra? Nappal látszott egy kis fehér templom. De most mindent eltakarnak a lilavirágú jaca- randafák. Találomra indult el, ment, ment. Hiszen egy fél évig maradna is még, de mi van otthon a lakással? Az otthoni emberekkel, utcákkal, ízekkel? Most még a télre is vágyva gondolt, a hó fehér táncára, a keringő pelyhekre, a duruzsoló kályhára, a rossz tévé-műsorra, amit legalább ért. Még egy fél évig maradna is. De ha azután se engedik? Ha azután se? Tegnap egy kézitáskát vett neki Kerekesné. Nem kellett volna elfogadni. Már azt hitte, hogy eltévedt, amikor elétűntek a shopping center fényei. Egy késő estig nyitvatartó fodrász-szalon, kis vendéglők, egy csemegeüzlet - sokszor vásároltak itt Kerekesnével. Fiatal fiú állt a kiszolgálópultnál. — Madame? Petróné egy cédulát szedett elő a zsebéből. A cédulán angolul a magyar fökonzulátus neve állt. Ügy, ahogy azt a hivatali várakozás alatt emlékébe rögzítette és ahogy emlékezetből le tudta írni. A cédulát mutatta a fiúnak és ismételgette: „Telefon! Telefon!” A fiú értetlenül bámult. Petróné meglátta a piros telefonkészüléket. - Telefon!... Vagy úgy. Azután azt is megértette, hogy Petróné nem tudja a számot kikeresni a telefonkönyvből. Azt is, hogy nincs húsz centje, telefonra. - Nem baj, - intett a fiú. Kikereste a számot, tárcsázott.- Segítség! - kiabált Petróné a telefonba. — Haza akarok menni. Ne tessék nekem semmit meghosszabbítani. Ha legközelebb megyünk, tessék azt mondani, hogy nem lehet... I tthon dr. Bérczy jogtanácsos feleségének Petróné odaadta a lila ruhát, amit első nap kapott, és amit egyetlenegyszer sem viselt, A házban mindenkinek jutott valami: kombiné, kézitáska. Még azt a műanyag só- és borstartócskát is elajándékozta, amit a repülőgépen tálalt vacsoránál adtak. És a szomszédok álmélkodva, irigyen hallgatták az útibeszámolót, pálmafákról, jacaranda fákról, kengurukról, shopping centerről, Kerekesék két autójáról, ötven terítékes estélyről, arról, hogy Kerekesné sírt, amikor a repülőtéren elbúcsúztak. „Micsoda szerencséjük van egyeseknek" — mondogatták a ház lakói. „És mi mindent kaphatott még Petróné, amiről nem is mesél!..," MAROSY ISTVANNE: BUSÓ-CIGARETTASZONET
