Dunántúli Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-19 / 42. szám
Sporthíreit A magyar ifjúsági labdarúgó Válogatott megkezdte felkészülései. Az együttes részt vesz a Cannes-i nemzetközi tornán, indul a Barátság Kupában és több nemzetek közötti válogatott mérkőzést játszik. Sárosi László, e csapat edzője a keretbe a l>ozsa több tehetséges játékosát Is meghívta. Pólyák, Gyurina, Konrad III. és Cserneczki tagja fiz ifjúsági válogatott keretnek. * A Magyar Úttörők Szövetsége és a Pajtás újság képviselői átadtak a dijakat az év úttörő sportolója címéért kiirt verseny győzteseinek. A fiúknál a büszke címet az ércbányász SC sakkozója, a máza-szászvári Karsa lAszló nyerte. A lányoknál jutalmat kapott Kiss Éva pécs- szabolcsi kispajtás is. Genfben vendegszerepelt a magyar szakszervezeti futóválogatott. A SATUS hagyományos nagy nemzetközi mezei futóversenyén a csapatban Magyar- ország 3. volt, a komlói Dudás az egyéni versenyben 22.-nek érkezett be a célba. A versenynek 153 indulója volt, tizenhárom ország atlétái versenyeztek. * Az MTS pécsi járási Tanácsa labdarúgó és kézilabda játékvezetői tanfolyamat hirdet. Jelentkezési határidői II. 20. MTS pécsi járási Tanácsánál, Pécs, Kulich Gyula u. 5. Tanácsülés az MTS-nél Az MTS megyei Tanácsa február 20-án, szombaton 9 óra 30-kor ülést tart az MTS megyei Tanácsa székhazában. Napirendi pontok: 1. Az 1970. évi munkaterv végrehajtásának értékelése — 2. Az 1971. évi feladatok az MTS megyei Tanácsa munkaterve alapján. — 3. A tanácstagok 1971. I. félévi foglalkozási terve. .-Ao-'í Juhász, a Komlói Bányász gólzsákja a Dunántúli Napló Kupa döntőjében sem tagadta meg önmagát. A Komlói Bányász az 6 góljával nyert i:n arányban a Dózsa ellen. DUNÁNTÚLI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Bocz József Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11 Tel.: 13-32. 13-33. 21-60, 50-00. 60-13 Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja: a Baranya megyei Lapkiadó vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Kiadóhivatai: Pécs Hunyadi út 11 Tel.: 15-32. 15-33. 21-60. 50-00. 60-13 Telex sz. 2320 PÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs Munkácsy Mihály u. 10. sz. Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál es kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 20,— Ft indexszám: 25 054. Pécsre érkezett a Kárpáttá Lvov labdarúgó-csapata Immár harmadik éve Pécsett készülnek a szovjet labdarúgó- bajnokság nagy csatáira Pécs testvérvárosa, Lvov reprezentatív labdarúgó-csapatának játékosai. Az MTS Megyei és Városi Tanácsa, a Dózsa és az Ércbányász vezetői régi ismerősként üdvözölték a szovjet sportküldöttség vezetőit. Két évvel ezelőtt a Pécsi Bányász, majd tavaly a Komlói Bányász labdarúgói jártak Lvovban. A csapat edzője is régi ismerőse c pécsieknek. Ernő Just jól beszél magyarul. — Az elmúlt évben csapatunk bajnokságot nyert a szovjet NB I. B-ben. Most a legjobb szovjet csapatokkal játszunk majd az NB I-ben. Erre készülünk Pécsett fokozott gonddal, és nagy ambícióval, örömmel fogadtuk a pécsiek baráti meghívását, mely lehetőséget biztosít számunkra a jó felkészülésre. A Kárpátia Lvov labdarúgói két csapattal érkeztek, a 30 tagú i küldöttségben 24 játékos vau. I Üjmecsekalján a munkásszállá- j son laknak, reggelenként az Érc- ! bányász pályán edzenek, majd a déli órákban mindennap Pécs- bányatelepen a Bányász füves pályáján készülnek. Több előkészületi mérkőzést is vívnak. Szombaton, holnap délután 3 órakor a második csapatuk az Ércbányász II-vel játszik Pécs- bányatelepen, vasárnap délelőtt 10 órakor ugyancsak Pccsbánya- telepen, az első csapat ellenfele az Ércbányász NB Il-es gárdája lesz. A Dózsával is megmérkőznek. Február 28-án, vasárnap a két egyesület első és második csapata találkozik. A Videotonnal és a Dunaújvárossal is szeretnének játszani. Az elmúlt évben a bajnokcsapatok Európa Kupájában szerepeltek. Bukarest csapatától Lvovban l:0-ra kikaptak, a román fővárosban 3:3 volt az eredmény és így az első fordulóban kiestek. A játékosok közül az örökmozgó nagy munkabírású középpályás Kuljcsickij, a szovjet nagy válogatott tagja. Lihacsev az olimpiai válogatottban szerepel, Brovarszkij és Potocsnyak az utánpótlás válogatott keret tagjai. — Nálunk a Szovjetunióban csak április 8-án kezdődnek a bajnokság küzdelmei, — magyarázta Ernő Just. — Tizenhat csapat szerepel az NB I-ben. Már játszottunk a legjobbak között, most szeretnénk gyökeret verni ai I. osztályban. Az elmúlt cvben Pécsett a Dózsával is megmérkőztek a Kár- páfcia Lvov labdarúgói. A szurkolók talán még emlékeznek az eredményre, mely 2:1 volt a vendégek javára. Nagy munkabírású, kitűnő képességű játékosokkal rendelkezik a Kárpátia Lvov, nem véletlenül nyért bajnokságot a szovjet NB f. B-ben, és kerültek fel az NB I-be. No, de erről majd a pécsi szurkolók is meggyőződhetnek. — hi — A Komlói Bányász Jugoszláviában, a Dózsa Bécsbcn vendégszerepel Négy éve az NB I-ben Látogatás a szigetvári kosarasoknál 12 óra edzés, plusz négy óra utazás, — ez jelenti a Szigetvári ÁFÉSZ női kosárlabda csapatának heti felkészülését a bajnoki idényre. Az utazás szerves tartozéka a programnak, hiszen heti két alkalommal Pécsett, a PVSK tornacsarnokban tartják edzéseiket. És a sors kiszámíthatatlan. Ez bebizonyosodott, amikor a lányok új edzőjét, Jenczer Jánost kerestük, hogy érdeklődjünk a felkészülésről. Öt nem találtuk, helyette a terem végéből ismerős hang biztatta serényebb munkára a kosarasokat. Egyed Mihály, a szigetvári Mágus, eddigi sikereik kovácsa vezette az edzést. Mint megtudtuk, Jenczer egy hónapig irányította a lányokat, majd februártól öt hónapos tisztiiskolára ment, így — bár nem is olyan régen búcsúztatták, ismét Egyed Mihályt keresték meg, hogy vegye át, mint „helyettes” edző a csapatot. — Január 13-án volt az első edzés, — nyilatkozott Egyed Mihály. Azóta a napi felkészülés mellett több edzőmérkőzést játszottunk, 14- es kerettel Komlón egy hetes edzőtáborban vettünk részt, a bajnoki nyitány előtt pedig kupamérkőzésre utazunk Nagykanizsára. A csapatban Varga, Jusits, Jerszi, Hegedűs, Bácsai, Simon, Parragi, Balogh, Sabján, Gör- gényi, Németh, Ács, Ráska, Bán, Darázsi és Bőgődéi kap helyet, tehát mind ismerős, hazai játékos. Mi az erősítést nem más csapattól, hanem saját utánpótlásunktól kapjuk. Az utánpótlás Szigetváron nem rossz. Ezt bizonyítja, hogy a középiskolás bajnokság I. korcsoportjában a megyei döntőből való továbbjutás után 56 pont különbséggel verték meg a zalaegerszegi ellenfelület és jutottak a területi döntőből a legjobb 16 közé. Még mi beszélgetünk, az ed2és gyorsan folyik. Két kosárra játszanak és bár nemsokára vége az edzésnek, olyan frissen, lendületesen játszanak, mintha csak most léptek volna a pályára. A szigetvári lányok között játszik Jusits Erzsébet is^ aki az elmúlt év legeredményesebb női versenyzőjének bizonyult a megyében. — Csak sérülés ne jöjjön közbe, mondja kicsit szuszogva, mialatt elragadtuk egy pillanatra a játékból. Most elég sok sérültünk van, remélhetőleg legtöbbjük felépül a rajtig. Jó középcsapat szeretnénk lenni és ahogy az elmúlt heti edzőmérkőzésre gondolok, erre meg is van minden alapunk. A szigetvári „vörös ördögök” tavaly megmutatták jó- néhányszor, hogy egyetlen mérkőzést sem lehet előre lefutottnak tekinteni. A B£>E éppen a szigetvári mérkőzés után mondott le bajnoki reményeiről. — Sorsolás? Hát az köszönöm — kapcsolódik a beszélgetésbe ismét Egyed Mihály edző. — Pécsett kezdünk a Bp. Előre ellen, majd Videoton, PVSK, MTK a sorrend. Aki ismeri az erőviszonyokat, annak nem kell magyarázni, hogy igen nehéz mérkőzésekkel kezdünk, hiszen ellenfeleink a bajnokság élcsoportjába tartoznak. Akadályok azonban azért vannak, hogy legyőzzük. Reméljük sikerülni fog. Rózsa Gy. Komlón örömmel fogadták a Bányász győzelmét a Dunántúli Napló Kupában. A: komlói labdarúgók ,a .nagy' rivális, a Pécsi Dózsa ellen bizonyították jó formájukat. A Komlói Bányász labdarúgói szombaton egyhetes jugoszláviai turnéra utaznak. Stier József, elnökhelyettes elmondotta, hogy a végleges program csak odaérkezésük után tisztázódik. Annyi biztos, hogy vasárnap, február 21-én már pályára lépnek, valószínűleg Borovóban, de lehet, hogy Tuzlán játszanak. A második mérkőzés időpontja február 24-e, szerda. A turné február 28-án, vasárnap a Vinkovcze elleni találkozóval fejeződik be. A küldöttség vezetője Stier József, a csapattal utazik Lantos Mihály edző, Juhász József gyúró és dr. Várbíró István orvos. A jugoszláviai mérkőzéssorozaton résztvevő játékosok: Erdósi, Buus, Kó- tai, Solymosi, Csordás I., Horváth, Makray, Bordács, Földi, Juhász, Korom, Merczel, Orsós, Egri, FicZkó, Zimonyi. A Pécsi Dózsa alaposan felforgatott Összeállításban volt kénytelen pályára lépni a kupa-döntón. Panaszkodott is Szekeres Ambrus, a szákosztály vezetője: ‘ — Még egyetlen- alkalommal sem tudtunk azzal a csapattal szerepelni, méllyel rajtolni szeretnénk. Rapp, Konrád, Máté és Tüske nagyon hiányzott. A csatársorunkban nincs átütőerő. Bérezési a vártnál lényegesebben kevesebbet nyújtott, de a többiek sem remekeltek. Elsősorban támadóinknak kell javulni. A Pécsi Dózsa is külföldre utazik a hét végén. Az együttes szombaton réggel 7 óljakor indul Bécsbe és vasárnap a Wiener SC-vel vívnak nemzetközi találkozót. A lila- fehérek dr. Galabár Tibor vesztésével 16 játékossal utaznak. (Rapp, Kollár, Hernádi, Maurer, Kincses II., Konrád I., Köves. Kocsis, Tüske, Tóth, Bérezési, Rónái, Máté,1 Daka, Jánosi, Rádí.) A szakosztály vezetőség részéről Nagy Albert és . dr. Czibulka Mihály edző kíséri el a csapatot. A Dózsa küldöttségével utazik Karsay Ottó gyúró is. A pécsi sportküldöttség- hétfőn érkezik vissza az osztrák fővárosból. 127 résztvevő a műkorcsolyázó és jégtánc-világbajnokságon Almássy Zsuzsa az esélyesek között A február 23—28. között Lyonban sorra kerülő műkocsölyázö és jégtánc világbajnokságon a szervező bizottság közlése szerint 127 versenyző lép a jégre, 24-en a női, egyéni, 23-an a férfi egyéni számban Indulnak, mig 20—20 kettős szerepel a párosban, illetve a jégtáncban. Az esélyeket latolgatva. a szakemberek a női viadalon a magyar Almássy Zsuzsát Is az első helyre emlegetik. Tippelik Schubát (osztrák), Sonja Morgenstein (NDK), az olasz Rita Trapaneset, az amerikai Julie Holmest, Janet Lynnt, a kanaA kézilabda DNK állása Férfi I. osztály: Női n. osztály: 1. Bányász A. 6 6 —- 132: 88 12 1. PEAC 6 6 — — 33:22 12 2. Ércbány. A. 6 5 — 1 119: 88 10 2. Báns^ász ifi. 6 5 — 1 39:27 10 3. Bányász B. 6 4 — 2 116:103 8 3. Kesztyűgyár 6 5 — 1 36:31 10 4. Siklós 6 3 — 3 86: 91 6 4. Meteor 6 4 — 2 60:35 8 5. Komló B. 6 2 1 3 109:106 5 5. BTC 6 2 — 4 33:44 4 6. P. Kesztyű. 6 1 1 4 80: 96 3 6. Siklós 6 1 — 5 34:55 2 7. Komló A. 6 1 — 5 82: 93 2 7. Leöwey 6 1 — 5 29:44 2 8. Ércbány. B. 6 1 — 5 78:135 2 8. Sí. 6 — 6 20:36 — Női I. osztály: Férfi n. osztály: 1. Meteor 6 6 — — 78:35 12 1. Kesztyűgy. B. 6 6 — — 72:54 12 2. Bányász A. 6 5 — 1 100:44 10 2. István-a. A. 6 4 1 1 87:56 9 3. Tanárk. A. 6 5 — 1 59:4? 10 3. PEAC 4. siklós B. 6 4 1 1 76:67 9 4. Tanárk. B. 6 3 — 3 57:31 6 6 3 1 2 67:6S 7 5. Bányász B. 6 3 — 3 71:69 6 5. Szentlőrinc 6 2 1 3 63:72 5 6. István-akna 6 1 — 5 33:54 2 6. Tanárképző 6 2 — 4 63:69 4 7. Porcelángy. 6 1 — 5 36:90 2 7. Bányász C. 6 1 — 5 70:70 2 8. Spartacus 6 — 6 49:98 — 8. Vasas II. 6 — 6 37:81 — dal Karen Magnussent, és • japán Házumi Yamasltát is. A férfiaknál sem lesz könnyű dolga az Európa bajnoknak, a csehszlovákok kiválóságának Ondrej Nepelának. A Palais des Sportban ugyanis ott lesz az EB-n nem szerepelt francia Patrick Pera is. nem különben az amerikai John Petkevich, a kanadai Toller Cranston, továbbá az európai éllovasok a szovjet Csetveruhin és Ovcsinnyikov, az angol Ouhdjian és Curry is. A párosban a Szovjetunió legjobbjai minden bizonnyal „házi versenyen” döntik el á világbajnoki cim sorsát — bár a tavalyi győztes kettős a Rod- nyina—Ulanov párostól nem igen lehet elvenni az újabb aranyérmet. A Pécsi Bányász labdarúgói a Dunántúli Napló Kupa mérkőzések után szerdán Jugoszláviába utaztak és ott a tengerparton, Umagban folytatják felkészülésüket a tavaszi idényre. A pécsi sportküldöttség 12 napot tölt a tengerparton. Bódi Dezső, a sportkör elnöke, Gloefc József, a labdarúgó szakosztály elnöke, Szabó János, a labdarúgó szakosztály vezetője és Lengyel Zoltán edző kíséretében 17 játékos utazott: Bogyai, Bárány, Talló- si, Halasi. Kelemen, Márton, Palkovlcs L, Mérei, Keller, Ap- pershoffer, Bartal, Vessző, Makiári, Palkovlcs n., Bencsik, Györkő II.. Köves. Naponta egy pohár csipkeszörp védelmet nyújt a meghűléses betegségek ellen. Még ma vigyen haza családjának egy üveg ▼ csipkeszörpöt Árusítják az élelmiszerboltok és a HERBARIA gyógynövényszaküzletei. Színház Nemzeti Színház: Varázsfuvola (este 7 órakor), Bajor-bérlet. Hangverseny Szigetvár: A Magyar Hárfástrió hangversenye (fél 8 órakor). Mozi 19.30: Német nyelvű műsor. — ! Egy este az izményi Herold-duó- nál — zenés riportmúsor i 20.00: Műsorzárás. Park: A skarlátruhás nő (4, 6, 8). Petőfi: Kitörés (4, n7, f9). Kossuth: Kitörés (10, 12) Szabálytalan ötpercek (f3, f5). A skarlátruhás nő (f7, 19). Gyárváros: Néma barátok (6). Pécsszabolcs: Az inkák kincse (10, 3, 5, 7). Mecsekalja: Rachel, Rachel (5, 7). 16 éven felülieknek! — Ságvári Ko.: A neretvai csata (f6 — dupla helyárral!). Vasas I.: Bolondok hajója (6). Vasas II., Petőfi Ko.: Aladdin és a csodalámpa (f6). — Boly: Csak egy telefon (F7). Harkány: Szivárványvölgy (7 — dupla helyárral!). — Mohács: A félszemű seriff (5, fö). Sásd: Befej ezetle- j nül (7 — fél helyárral!). Sellye: j Bilincs és mosoly (7). 16 éven felülieknek! -—Siklós: Légy fogó j (7). 16 éven felülieknek! Szigetvár: Halálos tévedés (6, 8). Rádió KOSSUTH RADIO 4,30: Hírek, időjárás. 4.33: Hajnaltól reggelig. Közben kb. 6.1 ö és 6.40: Rádióreklám. Kb. 7.45: Mit főzzünk? 8.00: Hírek, időjárás. 8.05: Műsorismertetés. — 8.20: Boross Lajos népi zenekara játszik. Hegedűs Lászlóné énekel. 8.45: Polkák. 9.00: A kék dosszié, XV. (befejező) rész. — 9.20: Zenekari muzsika. — 10.00: Hírek, időjárás. 10.05: Nyitnikék. Kisiskolások műsora. 10.40: Édes anyanyelvűnk (ism.) 19.45; rusok magyar költők verseire. 11.00: Hangos levél a Várnegyed barlangrendszeréről. — 11.10: A varázshegedű. — Részletek Egk operájából. 12.00: Déli krónika, lottó. 12.20: Ki nyer ma? Játék és muzsika tíz percben. 12.80: Tánczenei koktél. 13.15: Népdalok, néptáncok. — 13.45: Arcok, munka közben — a jégtörőn. — 14.00: A hegyek és dalok földje: Macedónia. 14.25: Iskolarádió. — 15.00: Hírek, időjárás. — 15.10: Kőruspódium. — 15.37: Paganini: E-júr vonósnégyes. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Falusi délután. Korok vetélkedője. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Külpolitikai figyelő. 17.20: Vendég- I szerkesztő: Külkey László. 17.56: Mikrofórum. Fiatal újítók. 18.11: Népzenei hangverseny a Hesseni Rádióból. 18.41: Az MRT esztrád- zenekara játszik. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: Sporthíradó. .T9.35: Kaleidoszkóp. Zoltán Péter műsora. 22.00: Hírek, időjárás. 22.20: A hazai társadalomkutatás tapasztalataiból. — 22.40: Az Olasz Rádió szimfonikus zenekarának hangversenye Rómából. —- 24.00: Hírek, időjárás. — 0.10—0.25: Az operabál. Részletek Heuberger operettjéből. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: A XVII. század zenéjéből. 8.50: Időszerű nemzetközi kérdések (ism.). 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. Gyermekrádió. — 10.00: A zene hullámhosszán. A Petőfi rádió délelőtti műsora. Közben 10.59: Lottó. 11.00—11.05: Hírek, időjárás. 11.45: Miért szép? Ady Endre A mi gyermekünk című verse. — 12.00: Az élő népdal (ism.). 12.10: Zenekari muzsika. | 13.00: Hírek, időjárás. — 13.03: ! Brahms műveiből. 13.45: Ictőjá- j rás- és vízállásjelentés, — 14.00— ] 16.00: Mindenki kedvére kettőtői 1 hatig. A Petőfi rádió zenedélutánja. 14.00: Rivaldafényben. — Közben 14.30—14.85: Hírek, körzeti időjárás. 14.50: Üzenetek. — 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben, II. rész. Közben 16.30—16.33: Hírek. 17.00: ötórai tea. Közben 17.30—17-33: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Műveltségünk tegnap, ma, holnap. 18.40: Puccini: A Nyugat lánya. Háromfel- vonásos opera. Közben 19.49: Üj könyvek. 19.52: Jó estét, gyerekek! 20.00—20.25: Esti krónika, II. 21.17—21.32: A juharlevéí országa. 22.05: Láttuk, hallottuk. 22.25: Nóták. 23.00: Hírek, időjárás. 23.15: Ritmusturmix. 24.00 —0.10: Hírek, időjárás. URD RADIO 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Tánczenei koktél (ism.). — 18.55: Nyelvvizsga-előkészítő, 30. lecke. 19.10: Bartók: Zene húros-, ütőhangszerekre és cselesztára. — 19.42: A Weller vonósnégyes játszik. — 20.11: Operák Corneille nyomán. 20.26: Hírek. 20.29: A dzsessz kedvelőinek. 20.51: Zenekari muzsika. 21.35: Rádiószínház. A tárgy. Rádiójáték. 22.31: Zenei panoráma. — 23.00—23.20: Hírek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Ritmikus percek. Közben: Reklám 17.50: A BCM építkezésén láttuk, hallottuk 18.05: Schneider Lajos mohácsi népdalgyüjtő emlékére 18.30: Könnyű hangszerszólók 18.45: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor Barangolás a kultúra világában. A tartalomból: Busólegenda. — Kulturális hírek. — A magyarországi horvát nyelvű sajtó történetéből. Fiatal költők a mikrofon előtt. Üj könyvek. — Zenés talalka szarajevói énekesekkel Magyar Tv. 8.25: Angol nyelv (középisk, I— II. oszt.) 9.05: Földrajz (ált. isk. 6. oszt.) 9.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt.) 11.05: Fizika (ált. isk. 8. oszt.) 11.55: Német nyelv (középisk. I. oszt.) 14,05: Földrajz (isin.) 14.55: Fizika (ált. isk. 7. oszt. — ism.) 15.50: Fizika (ált. isk. 8 oszt. — ism.) 17.23: Műsorismertetés 17.25: Hírek 17.30: Egy város slágerei. Dalok Drezdából 18.45: Célok — eredmények, 1. rész. A sorozat a harmadik ötéves terv eredményeiről, az új gazdasági mechanizmus első két évének tapasztalatairól és életszínvonal-politikánkról szól 19.15: Esti niese 19.25: Szünet 19.30: Tv-híradó 20.00: Granada. Granada 21.10: Acker Bilk az Erkel Színházban 21.30: Nyitott könyv. Vercors: A Medúza tutaja. Kb. 22.25: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv i v 9.35: Iskolatévé. — 11.00: Angol nyeJv. 16.10: Természet- és társadalomismeret. 16.40: Tévékró- nika magyarul. 16.55: Tévészemle albánul. 17.30: Hírek. — 17-35: Gyertek gyerekek, nőjünk! 18.15: Hírek, események. 18.30: Zenei híradó. 19.00: Pénteken 19-kor. 19.50: Reklám. 20.00: Híradó. — 20.28: Reklám. — 20.35: Mindent bele! Kvízmüsor Zágrábból. — 21.46^ A bosszúállók. Filmsorozat. 23.35: Híradó. 22.55; Szabad* egyetem*