Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-08 / 6. szám

Halálozás Wj dalommal tudatjuk, hogy Méretett jó testvérünk, MAGDIRA FERENC, életének 73. évében hosszú szen­vedés után elhunyt. Temetése jan. 8-án, ma 2 órakor lesz a siklósi református halottasházból. Gyászoló testvérek ÖTV. ANTAL DOMOROSNE m. Peti Jolán 83 éves korában elhunyt. Temetése 9-én, szomba­ton 13.3« órakor Szigetváron a Kanizsai temetőben lesz. A gyá- * móló család. Köszönet Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik drága halottunk, ÁRVÁI ISTVÁN temetésén résztvettek, virágok, koszorúk küldésével fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Belkeres­kedelmi Szállítási Vállalat veze­tőségének és dolgozóinak az ál­taluk nyújtott támogatásért. Gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett kisfiúnk, PERENCZ SANYIRA temetésén fájdalmunkat bármily módon enyhíteni igyekeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a Víz­ügyi Igazgatóság, valamint az Urológiai Klinika dolgozóinak. A gyászoló szülők. Dolgozókat MAJOSLEGENYEKET, uszály- » kormányosokat, gépészeket, gé- | pésztechnikusokat és érettségizett j fiatalokat hajós munkára felve- j «zünk. Jelentkezés: Folyamszaba- lyozó és Kavicskotró Vállalat 1 Dunai Kirendeltségén. Budapest, XHI., Cserhalom utca 2. (4280) A VOLÁN 12. bt Vállalat Mo­hácsi Üzemegysége azonnali be­lépésre felvesz: autómotor-szere­lőket, Lakatosokat, segédmunká­sokat gépkocsivezetőket, „D**- vizsgával rendelkezők előnyben. Kalauzokat és nyugdíjast őr­portásnak. (191569) AZ AUTÓKÖZLEKEDÉSI Tan­intézet személy-, teherg^pjármű­vezetői tanfolyamot indít a Vo­lán 12. sz. Vállalat részére. A jelentkezőket a vállalat állomány­ba veszi és a tanfolyam költsé­geit. téríti. Jelentkezés: Bolgár Néphadsereg útja 33. TJT. era. 6. (38) B. M. Tanács Kórháza azonnali felvételre fűtő segédmunkásokat keres. Jelentkezés: Pécs, Rákó­czi út 2. Műszaki irodában. (47) BELSŐ anyagmozgatásra segéd­munkásokat felveszünk. Pécsi Vegyesipari Vállalat. Pécs, Lotz K. u. 2. (40) KONFEKCIÓ üzemünkbe var­rógép-műszerészeket felveszünk. Pécsi Vegyesipari V. Pécs, Lotz j K. u- 2. (50) I Építész- I technikust ! AZONNAL FELVESZÜNK. •' ' " . ■ V ■ I Jelentkezés BÁRÁNYAKER V. főkönyvelőjénél. Pécs, Tímár u. 2. TAKARÍTÓNŐT azonnal felve­szünk. Jelentkezés: Baranyaker. í V. Bem u. 22. (52) , NAGT gyakorlattal rendelkező ; autószerelőket, valamint gépko- j Csivezetőket azonnal felveszünk. Jelentkezés: Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó V. Pécs, Rózsa I Ferenc u. 17. sz. alatt. (3660) ( CSERKÜT Platóra őröket fel­veszünk. Jelentkezés: Mecsek I Áruházban, Krumm elvtársnál. (53) ! TAKARÍTÓNŐT napi 6 órás el- i foglaltsággal, valamint női és férfi segédmunkásokat felve­szünk. Pécsi Faipari Ktsz. Pécs, Rózsa F. u. 20/1. (Bejárat a Zó­lyom utca felől.) (248101) EGY fő autókarosszéria-lakatost felveszünk. Posta Gépjármű Szállítási Üzem. Dióst u. 51. (248J00) A n. sz. Belklinika 8 órás munkakörbe 18 éven aluli lányo­kat felvesz. Jelentkezni lehet: II. Belklinika gondnoki irodájá­ban. (639139) KIRARATRENDEZÖ-gyakoruo- kot ruházati szakmába felve­szünk. Fiatalkorúak is jelentkez­hetnek. Jelentkezés: Baranya me­gyei Ruházati Kereskedelmi Vál­lalat. Munkaügyi Osztály. Pécs, Kossuth Lajos u. 3. I. e. (248098) GÉPKOCSIVEZETŐKET felvesz a Postai Gépjármű Szállítási j Üzem. Jelentkezni: Pécs, Diós! u. 51., garázsvezetőnél. (248091) 1 felvesznek GYAKORLOTT gyors- és gép- ! írónőt felveszünk. Jelentkezés: Baranya megyei Buházati Keres- j kedelmi Vállalat. Munkaügyi Osztály. Pécs, Kossuth L. u. 3. , L cm, (248097) AUTÓDARURA — PANTHER és ZILL—LAZ típusúakra külön- j leges gépjárművezetői vizsgával, j valamint darukezelői vizsgával rendelkező gépkocsivezetőket fel­veszünk. Bérezés megegyezés sze­rint. Jelentkezés: Pécsi Építőipari , Szövetkezet. Pécs, Felszabadulás i u. 16. sz. Szállítás. TELEFON: ; «1-67, 31-50. (248094) KÖTÖZŐI VIZSGÁVAL rendel­kező rakodókat autódarura fel- : veszünk. Bérezés megegyezés ! szerint. Jelentkezés: Pécsi Epí- j tői pari Szövetkezet. Pécs, Felsza­badulás u. 16. sz. Szállítás. ÍE- I LEFON: 61-67, 31-50. (248093) i GÉPKOCSIVEZETŐKET felvesz. | a Belker. Száll. Vállalat. Pécs, • Megyeri u. 103. (2391U) j UJ Nysára buszvezetőt azonnal felveszünk. Baranyaterv. Pécs, Zrínyi u. 11. (248103) PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat j felvesz 1 fő szakképzett, legalább ! 5 éves gyakorlattal rendelkező I bérszámfejtőt, asztalos, bádogos, kőműves, parkettás és tetőfedő szakmunkásokat, valamint kőmű­ves mellé segédmunkásokat. VI** dékieknek útiköltséget térítünk. Felvétel: minden nap, a vállalat központjában 8-tól 12 óráig. (239089) j BARANYA—Tolna megyei Tég­laipari Vállalat Központi Javító­műhelye (Pécs, Felszabadulás u. 14.) műhely-segédmunkásokat, fűtőt és éjjeliőrt felvesz. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: az üzem vezetőjénél. (248071) FÉRFI segédmunkásokat és gépírónőt felveszünk. Pécsi Bú­torgyár. Pécs, Somogyi B. u. 6. szám. (248070) ROBUR gépkocsira árukísérőt, valamint egy fő udvarost felvesz a Pécsi Tejüzem. Tüzér u. 15. (916) A KESZTYŰGYÁR Pécsi 1. az. • üzeme felvesz férfi segédmun- | kást, préseiét és 1 fő közgazd. j érettségivel rendelkező női műn- i kaerőt adminisztrációs munka­körbe. (915) | NEGYÓRAI elfoglalatsággal ta- { karítónőt és segédmunkást fel- | veszünk. Lehet házaspár is. Je- ; lentkezés: „Steinmetz Miklós** ! Műv. Otthon vezetőnél. Pécs, I Megye utca 20. sz. alatt. (366Z) — Áramszünet lesz Január 30-án 7—16 óráig Megyeri út, Mó­ra F. u.. Bogár u., Kertész u., Lőtér u., Nyárfa u., Ag u.. Gyu­lai P. u., Bolyai F. u., Pannónia u.. Egres u., Orgona u., Viola u., Tölgyes u. által határolt terüle­ten. (x) 1. SZ. Gépjavító Állomás, Bonyhád felvesi: hegesztok.lt, LAKATOSOKAT, BETANÍTOTT LAKATOSOKAT, SEGÉDMUNKÁSOKAT, NŐI MUNKAERŐT IS. ♦ Jelentkezési a főmérnöknél vagy a termelési osztályon. DUNÄNTÜLI NAPLÓ Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: Bocz József. Szerkesztőség: Pécs, Hunyadi út 11. Tel.: 15-32, 15-33, 21-60, 50-00, 00-11. Belpolitikai rovat: 31-68. Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Braun Károly. Kiadóhivatal: Pécs, Hunyadi út U. Tel.: 15-32, lfr-33, 21-60, 50-00, «0*41. Telex sz. 232Ó. _____ . P ÉCSI SZIKRA NYOMDA Pécs, Munkácsy Mihály utca 10. sz. — Felelős vezető: Melles Rezső. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20— forint. Indexszám: 25 054. alias YUl&ma&itari technikus nagy gyakorlattal állást . változtatna. ..Automatika” leiigére a Bem u. hir- j detöbe.__________________ 80 éves férfi oki. ipar­szakos közgazdász állást változtatna. Ajánlatokat: ..Március véee” jeligére a Sallal u. hirdetőbe ké­rem Kisgyermek mellé gon­dozónőt illetve háztartási alkalmazottat keresünk, aki házhoz 1ön. ..Január 15. Uránváros” jeligére a Sallal u hirdetőbe lakos Üres szoba konyhás vaarv egy szoba, albérleti lakást keres egygyermekes há­zaspár csak az I kerület­ben .Erika” jeligére a Sallal u hirdetőbe. Komlói, két szoba, össz­komfortos. modern lakáso­mat elcserélném hasonló pécsiért. Lehet házmesteri vám' vidéki családi ház Is. Megegyezéssel. Lovren- cslcs Qvőrrv Kómló Iri­nyi János u. 42. üres szoba azonnal kiadó. | Engels út 195. Orvostanhallgató keres közoontií üléses albérletet. ..Egyszemélyest” leUcére a Sallal u. hirdetőbe. Elcserélném 3 szoba, öbw- komíortos lakásom 2 da­rab különálló lakásra. — ..Szabadság úti” leiigére a Sallal u hirdetőbe. ingatlan Péesl tónál 218 néevsaös- öl parcella eladó Gida. Páca Móré Pulöp u. 3 B. Két seoba konyha, mel­lékhelyiségekkel eladó. — Pécs. I.. Remény u. 41. üzletnyitás! engedéllyel csaláői ház beköltözhetően eladó, lakást beszámítok. ..Pécs” jeligére a Ballal u hirdetőbe. Téeri. i% fagy 2 szaóbás szövetkezeti lakáét vagy társasházat vennék. ..120 ezer forint + OTP-átvál- lalás” jeligére a Sallai u hirdetőbe. vetel-eladási Érv 15 levélén filedendroo eladó. Müunlch Ferenc u. 4'a. m effl 2. ajtó. KNTTAX úl kötőgéo el­adó. Telefon: 49-78. Kékes televízió. rádió, kifogástalan állapotban el­adó. Aradi vértanúk úti a 11. SOL Tavas* Tv 0.3-as úszót- szivattyú*. szénkénegező- géo. Steiner hegedű, ak­kumulátortöltő. eladó. — Magyarszék. Petőfi u. 25. 50 literes villanvbovler. kétszemélyes rekaxnié. natív asztal, könweeppolc. eladó. Rákóczi út 63.. emelet jobbra. ..Kékes” televízió — ú.labb kiadású 48-as szmoking eladó Építők út la 3 'a. El. em 6. Dr Károly. Eladó: 3 darab háromaj­tós szekrény. 1 darab kissaekrén.v. 2 darab ÚJ heverő. Páfrány u. 27. I. 2. Magyar 17 óra után. KAGYLOFOTEL, rpedarugoe agyöetet. modern garnitúra .5 db 3950 forinttól) részletre is Kapható! v A * 1 A kárpitos Pécs, Déryné u. ll Telefon: 36-75. 2 darab hízott sertés el- I adó. Gyöngyvirág u. 28. I 150—180 kg-os hízók el­adók. Kisbalokány dűlő 8. Daráló._______________ Hízó eladó. Mező Imre u. 56. szám. _______________ 2 00 kg-oa hízott sertés eladó. Kertváros Szilva n. 18. Jó állapotban levő konek- fcoroR termény darálót ven­nék. ármegjelöléssel. Szo- j mór János Kővágószőllős. 2 darab 110—120 kg-os hízó eladó, helyszínen le­vágható. Pécs. Tiborc U. 66. szám 8 darab 170—180 kg-os hízók eladók, szállítással együtt. Pécs Felsőbalokány u. 41. Nagyon 10 állapotban le- vő felújított. 1 darab ‘ 0.9 t ZSUK. tehergépkocsi | , ás 1 darab ZU, 130 IC tí­pusú tehergépkocsi eladó. Béke őre Tsz Somberek. 601-es Trabant Limousin | utalvány átadó. ..32 431” i jeligére a komlói hir de- tőbe. NSTJ Prinz in. teligumik ! eladók. Telefon: 49-78. CT-i rendszámú. bordó i 1000-es Skoda MB eladó, j 18 000 km-rel. Dombóvár. ; Dombó PáJ u. 2. ÖNJÁRÓ < ÜTEMŰ BENZINES SZALAG! ÜRÉSZ-GÉP és 1182-E8 K ARAMBOLOZOTT SKODA. felújított motorral, olcsón eladó, kölön-külén fa. Ultin Dená Bogádmind szent. I : CS-f 81-62 fehér Trabant eladó. Komló. Tomp» u, 6. Telefon: 13-64. FIAT 600-as komplett olasz elosztó eladó. Var­ga Pécs. Tarr I. u. 10 /B. n 8. GAZ 51-ES 2,5 TONNÁS TEHER­GÉPKOCSI jó állapotban eladó. BARANYA MEGYEI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET. PÉCS. DÉRYNÉ U. 85. SZ. 1971 elsó félévi Zauoro- zsec kiutalás átadó. — Komló. Kossuth u. 87. II. em. 1. Keresek Skoda 1000-est. ..Skoda” leligére a Sallai u. hirdetőbe. Jó állapotban levő Moszk­vics 407-es szsk 1utá- n_yos árért eladó. Mű­szaki szemlére 1973. év- I i ben esedékes. Megtekint- j hető: Túron v Kossuth L. ’ u. 15. Érdeklődni helvszi- • i nen. vagy telefonon: Pécs: ! 14-25. vegyes Korrepetálást oroszból, németből, vállal tapasztalt középiskolai szaktanár. — Pécs. Jogász u. 2. I. 3. Ismét bérelhető! CSEPEL 30-AS és LUCZKIK lábhajtásos varrógép. Kívánságra házba* szállítjuk. BELKERESKEDELMI KÖLCSÖNZŐ VÁLLALAT. PÉCS. BAJCSY-Z8. CT S. Telefon: 10-06. Angol, német nyelvoktatás. | Különórákban is. Kprre- ' petálás Diákoknak ked- ! vezrnénv Tel.: 26-04/87. Könnyflsen második műszakján! Béreljen MOSÓGÉPET. CENTRIFUGÁT. PORSZfVÓGÉPET. KEFÉLŐGÉPET. Kívánságra básboc szállítjuk. BELKERESKEDELMI KÖLCSÖNZŐ VÁLLALAT, PÉCS. BAJCSY -ZS. ÚT S. Telefon: 10-06. Bérbe adjuk HOSSZÚGÉMES PANTHER AUTÓDARUNKAT KÖZÜLETKK. VÁLLALATOK. lakossag RÉSZÉRE. Emelési magasság: 24 MÉTER. Emelhető súly: 750 KILOGRAMM, illetve 1500 KILOGRAMM Benyúl ási távolság: 12 MÉTER Érdeklődni: 1 PÉCSI ; építőipari ' SZÖVETKEZET. Féei. Felszabadulás útja 16. Telefon: «1-67. 31-50. Borosliordó-kiárusítás, óriási engedménnyel! 115 LITERES SZÖLOPRÉS 1990,— FT-ÉRT, BUS SZÖLÖDARALÓ 473,— FT-ÉRT. AMÍG A KÉSZLET TART. BAJCST-ZSILINSZRY ÜT 8 9. S Z A M. ♦ ♦ A Pamutfonóipari Vállalat Kaposvári Gyára felvesz 15—16 éves korú, általános Iskolát végzett leányokat | EGYÉVES FONÓIPARI TANULÓNAK s Jelentkezés általános iskolai bizonyítvánnyal 11971. január 25-én, délelőtt 10 órától a gyár telephelyén (Kaposvár. Juta! u. 6.). Korszerű leányotthonunkban szállást biztosítunk. A felvételt nyert tanulók a jelentkezést követően itt is I maradnak. TÉLEN IS TELJES FOGLALKOZTATÁST BIZTOSI! A BARANYA MEGYEI ÁLLAMI ÉPÍTŐIPARI VÁLLALAT. Minden építőipari szakmában felvesz: Ácsokat, kőműveseket, kubikosokat és segédmunkásokat, továbbá gépkocsirakodőkat. VALAMINT SZAK- ÉS SZERELŐI P \BI szakmunkásokat (festőket, villanyszerelőket, hőszigetelőkéi és segítőket). Jelentkezés a Munkaerőgazdálkodáson, PÉCS. RÁKÓCZI ÜT 56 sz. alatt. EPULET ÉS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS Földmunkát Gépesítő Vállalat FELVÉTELRE KERES VIDÉKI ÉS BUDAPESTI MUNKAHELYEIRE DOLGOZÓKAT A KÖVETKEZŐ SZAKMAKRA: ♦ TEHERGEPKOCSl és dumpervezetöket (darus kocsira is), ♦ NEHEZGEPKEZELOfUST (kotróra, dózerra), ♦ SZERELŐ RET (gépjárműre és Debézgépre) gépkezelő gyakornok (kenőkét). ♦ FÉRFI SEGÉDMUNKA SORAI (száU)tó és raktári). + EJ JE! (ŐRÖKET, portásokat (csak Budapestre). Jelentke/­Fi E P VÁLLALAT. Fo> ze tősége, SZÉKESFEHL.. . ,IR. SEREGÉLYESI U. 83 a. SZÁM---------------------------------------------------------------------------h :w.m Import hallonsz ÉRKEZETT NAGY Y ALASZTÉKBANÍ f>0 CM SZÉLES. 101,— Ft MÉTER „HATTYÚ“ PÉCS, KOSSUTH LAJOS UTCA 15. SZÄM Több mint 210 oldalon, gazdag tartalommal, sok-sok képpel és rajzzal kapható AZ 1971. ÉVI Kincses Kalendárium minden postahivatalban, postás kézbesítőnél és hírlapárusoknál. ARA: 14,— FORINT.

Next

/
Thumbnails
Contents