Dunántúli Napló, 1971. január (28. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-17 / 14. szám
DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1*71. Január W. KS/D. NAPL6, TELEFOTO A mostani esztendő Itáliában alighanem a válás esztendeje lesz. Képünkön: Marig Callgs, a Milánói Scala világhírű énekesnője belép a bresciai bíróságra, hogy elváljon férjétől, Mene g hiúitól Fock Jenő vezetésével kormányküldöttség utazik Finnországba (Folytatás as 1, gutáiról) Ugyancsak kölcsönösen kedvező együttműködés alakult ki az évele során a nőmozgalom, a szakszervezetek, valamint a? ifjúsági és diáit' szervezetek között. A baráti hetek keretében népes delegációk látogattak el finn- országba, illetve hazánkba. — Gazdasági kapcsolataink területéről hadd említsem meg a Lábatlani Papírgyárat, amelynek berendezései a finn mérnökök és munkások tehetségét dicsérik. Biztatónak ígérkezik a 11 ágazatban tervezett kooperáció kialakít tása. A Finnországba irá- nyúló exportnak nagyobb részét anyag- és félkésztermékek, valamint mezőgazdasági áruféleségek Jelentik, mint például a hengereltáru, a huta-alumínium, a gyógyszer alapanyagok, illetve a hordós és palackozott bor. Finnországból viszont főként cellulózét, papírtermékeket, nyersbőrt műszálat, növényi olajat hozunk be hazánkba Látogatásunkat szeretnénk fel» használni arra, hogy alaposan megvitassuk a gazdasági együttműködés javításának lehetőségeit — Természetesen véleményt cserélünk majd a nemzetközi élet néhány íöop kérdéséről Is. Mindenekelőtt az európai biztonság kérdéseit vitatjuk meg, különös tekintettel a biztonsági konferencia előkészítésére^ amely tanácskozással kapcsolatban a finn kormány 1969 májusában egyetértését nyilvánította, sőt egyben kifejezte készségét a biztonsági konferencia és annak előkészítő tanácskozásainak megszervezésére. Mi nagyra becsüljük ezt é? S finn kor» mány további pozitív állás- foglalásait —» Ilyen gondolatok Jegyiben készülünk a magyar kormánydelegáció finnországi útjára. Remélem, visszaérkezésünkkor arról számolhatunk be, hogy sikerrel teljesítettük a ránk bízott feladatokat —r fejezte be nyilatkozatát Foek Jenő. Gierek Prágában A CSKP KB és a cseh**» vák kormány meghívására szombaton g kara délelőtti órákban egynapos baráti látogatásra Prágába érkezett Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, valamint piofr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Minisztertanács elnöke. . A repülőtéren a lengyel vendégeket Gustáv Husák, a CSKP KB első titkára, valamint Lubomir Strougal, a CSKP KB elnökségének tagja, miniszterelnök üdvözölte. A fogadtatáson .jelen volt több más vezető «.mélyiség Is. Podgornif visszaérkezett Kairóba Anvar Szádat köztársasági elnök és Nyikolaj Podgornij szovjet államfő szombat reg» gél Asszuánból repülőgépen visszaérkezett Kairóba. a MOSZKVA: A szovjet fővárosban hivatalosan bejelentették, hogy Andrej Grecs- kp marsall szovjet honvédelmi miniszter január 35—£9. között Finnországba látogat. ♦ SANTIAGO: pénteken Marie Gar eia, fiába új ehilei nagykövete átadta megbízó» levelit Allénde köztársasági elnöknek. Ugyancsak pénte» ken hozták nyilvánosságra, hogy a Chilei légitársaság gépei Európa felé a havannai repülőteret fogják használni, s megindulnak a hát ország közötti rendszeres légijargtok is. 4 NEW yOHK: Eduarf Óborra, Libanon EN6Z-Répviselöje pénteken levelet Intézett az EiVSZ Blztopsá?) raoaciáboz Ultallózva amiatt, pogy Urael Január 15-ére virradóan újabb agressziót Indított az ország ellen,. A libanoni levél szerint öt helikopter 43 kilométer mélységben Izraeli csapatokat szállított az ország területére. Az újabb agresszió két sebesült áldozatot követelt és súlyos anyagi károkat okozott. Libanoni páncélosok és repülőgépéit a betolakodókat. ; visszavonulásra kény szeri tették. \ ♦ MADRID: Változatlanul kezükben tartják a eordobai FIAT-leányváll.alst üzemeit a gyár munkásai. A Belügyminisztérium kénytelen volt 9 gyárfoglalók követeléseit teljesíteni, és elrendelni 9 hét elbocsátott $zaks?ervpzetj vezető .visszavételét. Ezen in» tézkedés végrehajtásáról még nem érkezett hír, 9 munkások változatlanul fogságban tartják túszaikat, a belügyminiszter szerint a probléma, túlnőtt az üzem keretein, és „országos jelentőségűvé vált”. ♦ MADRip: A spanyol kormány betiltotta as Éspgna Economies, című gazdasági hetilapot. A hivatalos indokolás szerint a szerkesztőség elmulasztotta a lap bejegyzését; nyugati hírügynökség gek azonban úgy tudják, hogy az intézkedést kiváltó I gk a spanyolországi rendszer- I rel szemben használt kritikus hang lehetett, erre utal az a tény is, hogy az elmúlt évek- j ben a szerkesztőséget több- j Ízben pénzbüntetéssel sújtot- j tó k. I 4 NEW YORK: El ZaJJat, az Egyesül Arab köztársaság ENSZ- Képviselője péntek este felkereste Gunnar Jarring svéd diplomatát, a közel-keleti helyzetről folyó közvetett tárgyalások vezetőjét. ZaJJat a találkozó előtt újságíróknak jelentette, hogy a svéd diplomatának okmányt kíván átnyújtani, yz a dokumentum kernrinyánek a fo’yamatban lévő 'tárrya’á-okkal kapcsolatos állásportját rögzíti. ♦ TCniNÖ; A FIAT Müvek bz,:1en‘z"e, hogy 1970- hen 1 5 'o 000 M-yr.üvgt adott el 65 5?2 vei többet, mint | 1939-be;i, Kivitelre 618 000 \ jármű került, 34 354 darabbal több, mint egy évvel korábban. •f BUDAPEST: Szombaton hazaérkezett a Szovjetunióból a KISZ Központi Bizottságának delegációja, amely ir. florváth István első titkár vezetésével tíz napig tanulmányozta a lenini Kom- szomol tevékenységét. át WASHINGTON; Nikon elnök pénteken Gamp Dávidba utazott, ahol a hétvégét az prszág helyzetéről szóló kongresszusi üzenet előkészítésének szenteli. 4 NTW YOKgt! rigai AUoe izraeli miniszterelDök-helyette* * péntek este New Yorkba érkezett. Minit ismeretes, a miniszterelnök-helyettes azért látogat az Egyesült Államokba, bogy a cionista nagytőkét újabb a<abo- zásra, az Izraelnek szánt segélyalap növelésére biztassa. A NEW YORK: New York véres rendőrségének 92 . ezer alkalmazottja közül húszezer sztrájkol, . szakszervezetük többszöri felszólító,sá ellenére. A város utóéin a járőrt szolgálatot a detektívek át a magasabb rangú rendőrtiszt tek kénytelenek hellyel-köz- zel ellátni. A rendőrség nélkülözhetetlenségére nem vet jó fényt, hogy a bűnözési statisztikák nemigen mutatnak. emelkedést, a gépkocsitulajdonosok pedig kifejezet- ten örülnek a korlátlan parkolási lehetőségeknek. 4 WASHINGTONS A repubU- kanus párt országos bizottsága Robert PPÍS kansasi szenátort választotta a bizottság elnökévé, jóváhagyta ezzel Nixon elnök javaslatát. Dole ebben a tisztségben Rogers Mortont váltja fel, aki belügyminiszter lesz. A BELFAST: Belfast vásárlónegyedének hat üzletében gyújtóbombák robbantak a szombatrg virradó éjszaka folyamán. Négy személyt tar» tóztatott le a rendőrség, majd gumiból készült puska- golyókkal próbálta szétoszlatni az utcákra tóduló tömeget. 4 BONN: Willy Brandt nyugatnémet kancellár csaknem háromhetes kenyai üdülésót befejezve pénteken este vtsszaórke- jett Bonnba. A kanceUár vasárnap kezdi meg hivatalos ténykedését, amennyiben fogadja Edmund Muskle amerikai demokrata szenátort. * *\emzpt közösségi értekezlet Kudarcba fulladtak az angol mesterkedések Singapore; A brit nemzetközö6ség Singapore! csúcsértekezletén kudarcba fulladtak a szovjet- ellenes hisztériát szító erők eddigi próbálkozásai: 9 brit hadiflotta helikopterei pénteked lefényképezték az éppen Singapore partjainál tartózkodó két szovjet hadihajót, g bár a városállamban mindenki tudíá, hogy a szovjet Botfa egységei évek óta rendszeresen éthajóznak a maiak- kai szoroson, egy-két jobboldali lap — angol sugallatra — olyan benyomást próbált kelteni, mintha valamiféle „szovjet ágyúnuszád-diplomá- ‘ diáról” lenne szó. Az értekezlet, résztvevői nem kételkednek abbán, bogy a hangulatkeltés mögött angol hivatalos körök állnak, hiszan 9 királyi hadiflotta nem minden nap ad át ka? tonal légifelvételeket a sajtó számára. Lj Kuang Ju, a vendéglátó Singapore miniszterelnöke I szombati sajtóértekezletén így nyilatkozott: a maiakkal szoros a világtengernek, a nemzetközi hajózási útvonalaknak egy része. Ha a? amerikai hetedik flotta errefelé jár, senki sem csap zajt. Miért kelt olyan hatalmas szenzációt két szovjet hajó áthaladásai Mivel Anglia fegyvereladási tervét az Indiai-óceán védelmére hivatkozva próbálja legalizálni, az Indiai- óceánban fekvő Mauritius sziget miniszterelnöke, Ram- goolam felajánlotta, hogy országa hajlandó haditengerészeti támaszpontot nyújtani Angliának, amennyiben London lemond a fegyvér-ügy- letrőL Szombatig ; csaknem valamennyi afro-ázsiai és karibi tagállam — a 31 Commonwealth ország abszolút többsége foglalt állást a ten' ellen, és a jövő héten Heath rendkívül nehéz helyzetbe kerül, amikor a kérdést teljes ülésen fogják megvitatni Szihanuk üzenete a khmer néphez Az osztrák külügyminiszter Krakkóba érkezett Varsó Kirchschläger osztrák külügyminiszter szombaton reggel Krakkóba érkezett, Jfd- ryefoowskj lengyel külügyminiszter társaságában. Az osztrák külügyminiszter elutazása előtt még Varsóban tartott sajtóértekezletén több fontos kérdést érintett. A többi között elmondotta, hogy Pioto Ja- roszewicz miniszterelnök lengyelországi látogatásra hívta meg Kreisky osztrák kancellárt. Hangoztatta, hogy varsói tárgyalásain nem esett szó a Lengyelországnak nyújtandó hí tejekről. Az európai biztonsági konferencia előkészületeiről Kirchschläger kifejtette: ,.Ausztria véleménye szerint a kormánymegbízottak tanácskozása útján gyorsabban el lehetne jutni az értekezlethez’’ A miniszter hozzátette, véleménye szerint az értekezletre esak a nyugat- berlini kérdésben létrejött megállapodás után kerülhet sor. Kirchschläger szerint Stefan Jedrychowskí a nemzetközi helyzet általános értékelése során kifejtette, bpgy az európai helyzet kedvező alakulása szempontjából nagy jelentőségű lenne, ha Ausztria diplomáciai kapcsolatokat létesítene a Jíémet Demokratikus Köztársasaga gat Az osztrák külügyminiszter végül utalt arra, hogy január ?5»étől baráti látogatást te6! Moszkvában. „Gro- miko külügyminiszterrel áttekintjük majd a kölesönöa érdekű kérdéseket. Szenzá'1 ciót azonban nem kell várni” —■ hangoztatta. Laird hazatért távol-keleti körátjárói Peking: Norodom Szihanuk kambodzsai államfő csütörtökön üzenetet intézett a khmer néphez. h sorrendben 15. üzenet rámutat, hogy Lón Nol alkotmányellenes rezsimjének kül- és belpolitikája intézményesített hazugságokon és szemfényvesztésen alapul. A Phnom Fenh-i klikk amerikai felbujtóival együtt azt állítja, hogy a kambodzsai nemzeti egységfront „viet- kong" és észak-vietnami harcosokból áll csupán, míg Kambodzsa népének támogatását Lob Nol-ék élvezik. A továbbiakban Szihanuk a fentieket eáfoló bizonyítékokat idéz, amerikai és thaiföldi katonák beszámolóit, szemtanúként Kambodzsában járt nyugati tudósítók jelentéséit, amelyek beszámolnák az egész khmer nép valamennyi rétegét átfogó felszabadító harcról. Az a Lón No}-fé]e rezsim —- mutat rá Szihanuk amely az egész nép támogatásával dicsekszik, valójában saját katonaságától, militarista ifjúsági szervezeteinek tagjaitól is fél — állapítja meg az üzenet, befejezésül leszögezve, hogy a jelenlegi kambodzsai rezsim vereségre van ítélve, s a khmer nép győzedelmeskedik árulói fölött. Saigon Az, amerikai hadsereg sajgóm parancsnoksága bejelentette, hogy a &»-53-es nehézbombázókat kísérő F-—1Ö5 típusú vadászgépek pénteken 3 alkalommal támadták a VDK légvédelmi állásait a Mugta hágó magasságában-, a demilitarlzájt övezettől 129 kilométerre északra. Pénteken este Melv}n Laird amerikai hadügyminiszter visszatért délkelet- ázsiai körútjáról, Washington melletti Andrews légitámaszpontra, A miniszter közölte: útjának tapasztalatai megerősítették abban a meggyőződésben, hogy a* Egyesült Államok '„képes lesz sikeresén befejezni vietnami háborúját”. Bár a hadügyminiszter útjának és tárgyalásainak részleteit hivatalos titoktartás fedi, *z amerikai sajtóban megjelent információkból is kiolvasható, hogy utazásakor korántsem a béke lehetőségeinek felkutatása vezérelte — írja a Pravda washingtoni tudósítója. A Pentagonhoz közeálló körök szerint Laird hazatérte után Újabb „eseményekre” lehet számítani Dél- Vjetnamban, Kambodzsában és Láoszban egyaránt. A hadügyminiszter saigoni, illetve Honoluluban tartott megbeszélésein az új katonai: doktrina, egyebek között a „technológiai eszkaláció” kérdései szerepeitek, ami érthetőbb szavakkal nem más, mint az új, korszerűbb fegyverfajták és fegyverrendszerek bevetése. E koncepció célja az, hogy a Dél-Viet- namból történő kisebb-na- gyobb amerikai csapatkivonásokat aj ott maradó egységek felszerelésének korszerűsítésével ellensúlyozzák. Csehszlovákiai utazás (5 ) Laurin és Klement urak biciklije Az ezeréves várost, MIada Bo- lesiavot már bemutattam. Prágától ötven kilométernyire északra fekszik. Itt van a Skoda Művek. Az autógyár tavalyelőtt Ünnepelte fennállásának 70. évr fordulóját. Bitka látványban volt részünk, amikor feltárult előttünk a hatalmas szerelőcsarnok ajtaja. A kígyó vonalban kanyargó, sokszor a plafonig felívelő szerelőszalagon lassan, de percnyi megállás nélkül kúsznak előre a Skodák. Végigkövethettük, hogyan öltöztetik fel a meződén karosszériát, egészen odáig, ahonnan „saját lábán” l-agyja fi . á szerelőcsarnokot a kocsi. A napi termelést jelző hatalmas táblán kétpercenként változnak a számok: mindig tudják, hányadiknál tartanak. A? autógyárát két tőkés, Lau- rin és Rlement alapította. A hőskorban bicikliket, később rao^- torkerékpárokat gyártottak. Az első autó, az „A” modell 1905- ben döcögött U a gyár kapuján* Oban, mint egy fiák er, amely elé azonban pen* lovakat fogtak, a kocsi orrán lévő kis bádogdoboz szolgáltatta a 1 hajtóerőt. Ebben a bádogdoboz- . ban 1100 köbcentis motor rejtő- ! zött, amely mindössze 7 lóerőt I képviselt, 1925-ben alakult ki a .! Skoda-konszern és 1964 óta fúr j tott fel a termelés, amikor is j felépült az új üzem és megkezdődött a Skoda ezresek gyár* tása- Jelenleg évente n- napi két műszak mellett -r 130 ezer személykocsi fut le a szalagról. A Skoda Müvekben 20 ezer ember dolgozik. Ha a 130 ezret elosztjuk ezzel a 20 ezerrel, egy dolgozóra évente 6,5 kocsi jut. A termelékenység magasabb . mint a többi szocialista ország J autógyáraiban. Magasfokú az : awtoir.atizáeió, nagyon sok a műszaki szakember. A rounká- j sok 1$ százaléka kvalifikált ■ szakember. A szerelőszalagnál sok fiatal, főként lányok dol- 1 goznak. A munkások átlagbére Valamivel több mint 2000 korona. A gyáriak szerint a bérezést tekintve más iparokhoz vi* szonyítva elmaradtak, de hozzátették, f keresetek még így is magasnak mondhatók, ^6Ä-ban és 69-ben indokolatlanul felemelték f béreket. A terv szorít, ezzel szemben munkaerőhiánnyal küszködnek. Sokat kell túlórázni, szabad szombatokon is dőlS óznak. Érre S5 százalék pótlót adnak* A Skoda Müvek termelésének felét exportra küldi. Harmincöt országban ismerik a Skodákat. A szocialista országok közül az NPK és Jugoszlávia a legnagyobb felvevőpiac, a kapitalista országok között a? NS?K, Belgium, Franciaország és Olaszország áU a sor elején, de még Üj Zélandba is szállítottak. Hírüket most újabb és újabb versenykocsik konstruálásával és elindításával szeretnék öregbíteni. Még kezdetén állnak a versenykocsik építésének, d© már nyertek néhány kisebb jelentőségű autóversenyt*. A Skoda Mtjvek fejlesztését illetően eljártunkkor még bizonytalanság uralkodott* Ennek érdekes háttere van. Mindezt a nyugatnémet Frankfurter Zeitung egy — még a múlt év szeptemberében megjelent -*• cikkéből ismerem, fordítása a Világgazdaság című lapunkban jelent meg. A lap megírja: Prága és Pozsony között régóta folyt g buza-vena egy új személygépr kocsigyár létesítése körüL Végűiig Pozsony keresztülvitte, bogy. Szlovákia nyugati részein, Trna.váúan, vagyis Nagyszombaton rövidesen megkezdik a személygépkocsigyár építését, amelynek évi termelési kapacitását 150—200 ezer gépkocsi előállítására tervezik. A nyugatnémet up azt Is tudni véli, hogy a csehszlovákok egy külföldi gépkocsikonszern- nel kívánnak együttműködni, tje még nem döntöttek árrd1» bogy melyikkel. Hírek geriet a FIAT vagy f Renault a legesélyesebbek. A szlovákiai autógyárban 1200-rrX500 köbcentiméteres személygépkocsikat gyár-' tanak majd es úgy tudják, bogy egy olasz tervezőt bíztak meg az új kocsi karosszériájának megtervezésével. A Jop a következőkben ezt írja: Prága gazda-‘ sági okokból inkább azt szerette volna, hogy a trnavai új- gyár helyett bővítsék ki a Skoda Műveket, vagy Szlovákiában állítsanak fél egy Skoda üzemet. Ez kevesebbe került volna és a gépkocsiipar koncentrációjának nemzetközi viszonylatban is | erősödő irányzatába jobban be- illene. De a szlovákok csaknem nemzeti ügyüknek tekintik a személygépkocsigyár építését és — a föderatív jógák .birtokában -»• fceresztüIvittéW' Nos, a nyugatnémet lap mint eldöntött kérdésről' ír á szlovákiai áütögy árról. Mi a helyzet ezzel szemben? Prágában ép á Skoda Művekben is hangsú-' ly óztak nincs fnég végleges döntés. Valóban, létezik egy 5o- rábbi határozat a «.zipváfciai autógyárról, de építését máig sem kezdték el és várják azt a központi határozatot, auaely megváltoztatja a korábbi döntést. — Elképzelhetetlen, hogy egy ilyen kin országban még egy autógyárát álljanak fej a- mondta nekem egy cseh mérnök, majd kifejtette, hogy ez mennyire gazdaságtalan lenne, ■ar Az egyedüli helyes megoldás: *nég egy szalagot kell beállítani á Skoda Művekben. A mérnök közölte nem biva- taloá értesüléseit is, eszerint megmásítják a döntést, nem fesz Szlovákiában autógyár. Helyette a * petroSiémiát adják á.t a szlovákoknak. MIKLÓS VARI ZOLTÁN i I