Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)

1970-12-22 / 299. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara: 80 fillér t xxvii.évt.299.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. dec. 22., kedd V ezetőségrálasztások st szakszervezetekben N [ ovember közepén kezde­tét vette a szakszervezeti bizalmiak választása, s ezt követte a műhelyek és üzemek szakszervezeti bi­zottságainak, tanácsainak és a, területi szerveknek a meg­választása. A jövő év elején es tavaszán kerül sor az iparági szakmák kongresszu­sa t-a és a Szaktanács újjá- választására. ■ Az elmúlt négy évben a magyar szakszervezeti moz­galom nagy erőfeszítéseket tett azért, hogy megfeleljen aruknak a politikai és társa­dalmi igényeknek, amelyeket a szocialista építőmunka se­gítése, támogatása igényel. A szakszervezetek minde­nütt a kormánytól lefelé, egészen a vállalatokig, üzem­részekig részt vesznek a jö­vőt formáló elképzelések, tervek előkészítésében. S -minden fokon kifejtik véle­ményüket, elmondják javas­lataikat valamennyi kérdés­ben, amely érinti a munká­soknak, bérből és . fizetésből élőknek az érdekeit. Szak- szervezeti vélemény nélkül — a munkásokat érintő ügyekben — nem születnek döntések. Ez a gyakorlat most már nemcsak kormány- szinten, de országosan is ér-, vényesül. Persze, sok helyen nem a kívánt mértékben. Pártszervezeteink segítik a szakszervezeti munkát, és a közvélemény formálásában is élenjárnak azért, hogy a szakszervezetek megyékben, városokban . és üzemekben jobban végezhessék munká­jukat. Találkozni, persze, ér­tetlenséggel és kicsinyességgel is. Helyenként érződik még a régi szemlélet és gyakorlat. Annak az időnek a marad- ványa ez, amikor a szak- szervezetek szerepe formális volt, mert az akkori szektás politika „szindikalista” bé­lyegzőt ütött a valódi mun­kásérdekekért szót emelő mozgalomra. Ez az időszak már régen elmúlt, de értelmi és érzelmi maradványainak utórezgései még nem múltak el teljesen. Az újjáválasztást most ar­ra is felhasználják a szak- íze í-vezetek, hogy négyéves számadásukkal együtt még tisztázottabbá tegyék a szak- szervezeti munka helyét és szerepét a munkásközvéle­mény előtt. Mert jelentős té­nyező az, hogy a szakszer­vezetek a társadalom érdek- védelmi teendőit összekap­csolják a konkrét, egyéni ér­dekvédelemmel. Megfelelően élnek-e a szakszervezetek a kibővült jog- és feladatkörrel? Az el­múlt négy év tapasztalatai kedvezőek. Ugyanakkor hoz­zátesszük, hogy még sok a bizonytalansági tényező és a bátortalanság is. Ez két irányban jelentkezik: helyi­leg a jogos igények kiharco­lásánál nem tapasztalható kellő következetesség; és a jogtalan igények és követelé­sek visszautasításában sem válik elég határozottá a szak- szervezetek hangja. A négy­éves munka vizsgálata kerül napirendre, e lényeges kér- délekben a szakszervezeti ve; ötöknek szükséges konk­rét módon és pontosan fo­galmazni a tagság előtt. A most zajló választások egybeesnek a IV. ötéves terv indulásával. Üzemekben, szö­vetkezetekben készülnek a következő ötéves tervek, s az új kollektív szerződések meg­kötése is — most már öt év­re szólóan — időszerű. Ezek a körülmények szinte ösz­tönzik a szakszervezeti bi­zottságokat és tanácsokat arra, hogy pontosan megfo­galmazzák — a lehetőség ke­retei között — az igényeket és azokat ötéves keretben ér­vényesítsék. De nemcsak a szociálpolitikai problémák fölvázolása jelent nagy mun­kát, legalább ilyen hordere­jű a bérből és fizetésből élők nevelésének, képzésének az ügye is. A munkások szakmai és politikai művelése nagy anyagi ráfordításokat igényel mindenütt. Ezeknek az ösz- szegeknek a jelentős hánya­dát a vállalati, üzemi ala­pokból szükséges biztosítani. Hozzáértő szakszervezeti ve­zetők, akik ismerik az üzem, intézmény anyagi viszonyait, részt vesznek a középlejá­ratú tervek előkészítésében, jól tudják hogy mennyit le­het fordítani szociálpolitikai és a munkás művelődését szolgáló célokra. Legyen bá­torságuk most ahhoz, hogy ezeket a lehetőségeket maxi­málisan biztosítsák a kollek­tív szerződésekben. igyelemre méltó e válasz­tásnak az üzemi demok­ráciával összefüggő moz­zanata is. A munkások véleményének javaslatainak fölhasználását szinte minden vállalati igazgató igényli. De a munkásvélemények, javas­latok nem mindenkor jutnak él időben és megfelelő tar­talommal az üzem vezetői­hez. Nem az akarattal van baj, hanem azzal a konstruk­cióval, amely nehézkessé, sokszor formálissá silányítja a véleményeket és érdemi észrevételeket. A választások idején alkalom kínálkozik arra is, hogy a konkrét hely­zethez szabottan, megvitas­sák és formálják az üzemi demokrácia célszerűbb érvé­nyesülésének eszközeit és fórumait F Edward Gierek a LEMP Központi Bizottságának új első titkára .4 Lenivel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának i 7. plénuma A tartalom bol; Rendszeres ellenőrzést a szövetkezetekben! :■!. old ) Komplette válik a gazdaság (3. old.) Ajándék — 1.7 millióért (5. old.) Csilla a Rákóczi úton (6 old.) 1970. december 20-án meg­tartották a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizott­ságának 7. teljes ülését. A plénum elemezte az ország helyzetét és meghozta a szükséges határozatokat. A plénum elfogadta Wla- dyslaw Gomulka lemondását a Központi Bizottság első titkári tisztéről és politikai bizottsági tagságáról, tekin­tettel súlyos betegségére. A plénum a LEMP Központi Bizottsága első titkárának tisztére Edward Giereket vá­lasztotta meg. A plénum legjobb kíván­ságait fejezte ki Wladyslaw Gomulkának mielőbbi gyó­gyulása érdekében. A plé­num elhatározta, hogy fel­menti politikai bizottsági, il­letve központi bizottsági tit­kári tisztéből Boleslaw Jasz- czukot, Zénón Kliszkót és Ryszard Strzeleckit, valamint politikái bizottsági tagságá­ból Marian Spychalskit. A plénum megválasztotta a párt új vezető szerveit. A POLITIKAI BIZOTTSÁG TAGJAI: Edward Babiuch, Edward Gierek, Stefan Jedryehowski, Stanislaw Kociolek, Wladis- law Kruczek, Ignacy Loga- Sowinski, Mieczyslaw Mó­czár, Stefan Olszowski, Józef Tejchma. Józef Cyrankie- wiez, Jan Szydlak. Piotr Ja- roszewicz. A POLITIKAI BIZOTTSÁG PÓTTAGJAI: Józef Kcpa. Henryk Jab- lonski, Mieczyslaw Jagielski, Wo.K'iech Jaruzelski. A KB TITKÁRSÁGA: Edward Gierek első titkár, Edward Babiuch, Kazimierz Barcikowski, Stanislaw Ko­ciolek, Mieczyslaw Móczár, Stefan Olszowski, Artúr Starewicz, Józef Tejchma, Jan Szydlak. Edward Gierek, a LEMP KB újonnan megválasztott első titkára vasárnap este a lengyel néphez intézett rá­dió- és televízióbeszédében utalva a lengyel tengerparti városokban lejátszódott za­vargásokra és az azokkal összefüggő kérdésekre, kije­lentette: — A mi kötelességünk, a pártvezetés és a kormány kötelessége, hogy a kérdé­sekre teljes választ adjon a pártnak és a népnek. Ez a válasz nehéz és önkritikus, de világos és igaz lesz. Or­szágunk mostani belső hely­zetének okai részben a tény­leges nehézségek, ezért jog­gal számítunk arra, hogy munkásosztályunk, az egész társadalom megérti ezeket a nehézségeket. Vannak azon­ban olyan okok is, amelyek a megfontolatlan gazdaságpo­litikai koncepciókból ered­tek. Ezeket megszüntetjük. — A legutóbbi események fájdalmas módon figyel­münkbe idézték azt az alap­igazságot, hogy a pártnak mindig szoros kapcsolatot kell tartania a munkásosz­tállyal, az egész néppel, s nerh 6zabad elveszítenie a közös nyelvet a dolgozókkal. Gierek a továbbiakban is­mertette' a LEMP KB vasár­napi ülésén hozott határoza­tokat. Elmondotta, hogy a Központi Bizottság kötelezte a Politikai Bizottságot, hogy a legközelebbi napokban vizsgálja meg a legalacso­nyabb jövedelmű és a több- gyermekes családok anyagi helyzete megjavításának le­hetőségét. Ezek a legutóbbi árrendezést a legjobban meg­érezték családi költségveté­sük többletkiadósában. — Utalt arra, hogy van sok más megoldást követelő ügy is, mint a dolgozó nők helyzete, a lakáskérdés, a fiatalok problémái. Biztosította hall­gatóságát, hogy a pártveze­tés és a kormány mindegyi­ket a legnagyobb gonddal átvizsgálja, s a lehetőségek­hez, de csak a gazdasági le­hetőségekhez képest megold- jci őket. A LEMP KB első titkára a továbbiakban kijelentette: — Együtt haladunk a nagy szocialista közösséggel, min­denekelőtt kipróbált bará­tunkkal és szövetségesünk­kel, a Szovjetunióval. Ezt a barátságot és szövetséget testvéri és szívélyes együtt­működésben tovább fogjuk erősíteni. Ez számunkra alap­vető ügy, függetlenségünk­nek, hazánk biztonságának és fejlődésének döntő zálo­ga. Népünk internacionalista hagyományainak, pártunk marxista—leninista ideoló­giájának megfelelően Len­gyelország a szocializmus, a demokrácia és a béke őrei­nek szilárd láncszeme és az is marad. Harmfnckétmillió forintos beruházással új kollégiumot épí­tenek a 409 ágyas klinika mögötti egykori homokbánya he­lyén. Az UNIVÄZ szerkezetű 8 emeletes épületben négy­száz orvostanhallgatót tudnak majd elhelyezni. Az új léte­sítmény átadására — a tervek szerint — 1971 nyarán kerül sor. Szokolai felv. Uj eépek az egészségügynek Pécsett közvetlen női rákszűrés t á/dalommen les fon fúrógép A Pécsi Egyesített Egész­ségügyi Intézmények év végi meglepetése a betegek, a la­kosság számára: 200 ezer fo­rint értékben korszerű gépe­ket vásárolnak, s ezzel több intézményben jelentősen ja­vul, korszerűbbé válik a betegellátás. Két nőgyógyászati szakren­delő számára vesznek kol- poszkópot. Ezzel valamennyi pécsi rendelőbei\ lehetővé válik, hogy bármilyen nő- gyógyászati panasszal jelent­kező betegeket egyúttal, rák- szűrÓ-vizsgálatban is részesít­senek. Az egészségügyi ellá­tásban ezt nevezik elsődleges rákszűrésnek. Űj berendezé­seket kap a rheumatológia is. Ezenkívül a Munkácsy Mihály utcában kap a ren­delőintézet fogászata egy ma­gas fordulatszámú fúróberen­dezést. Ezzel a berendezéssel már fájdalommentesen tudnak fúrni. A gépeket a jövő év elején állítják munkába. l ehetőségeihez mérten felkészült a várható nehéz télre a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat. Bár eszközei nem változtak, igyekeztek a meglévő gépeket, berendezéseket üzembiztossá, mindenkorra „harcra késszé" tenni. A havas Időkre K vállalat rendelkezésére áll négy automata homokszóró hóekével, egy nagyteljesítményű hóeke és hét hóekés gépkocsi, egy hófelszedő, egy rakodógép és nyolc tehergépkocsi a szóróanyag, valamint a lehullott hó szállítására. Képünkön: beve­tésre készen állnak a hóekék a vállalat telephelyén. Vétó: Erb János Magyar—kubai tárgyalások Dr. Ajtai Miklós és Carlos Rafael Rodriguez kubai állam­miniszter záróm egbeszélése Hétfőn de. a parlament de- legációs termében tartotta zárómegbeszélését dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Carlos Ra­fael Rodriguez államminisz­ter, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tagja. A látogatás során dr. Aj­tai Miklós és dr. Carlos Ra­fael Rodriguez széleskörű eszmecserét folytatott a két ország gazdasági helyzetéről, a műszaki tudományos fejlő­désben elért eredményekről, a Magyarország és Kuba kö­zötti árucsereforgalom kér­déseiről. Tárgyaltak a két or­szág ’ közötti gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés kiszélesítésének le­hetőségeiről. különösen az élelmiszeripar, a gyógyszer- ipar és a kubai ásványbá­nyászat fejlesztésében. Hasz­nosnak ítélték a két ország tudományos kutatóintézmé­nyei közötti együttműködés fejlesztését és a tervezőin­tézmények közötti tapaszata- latcseré kialakítását. A megbeszéléseken lefek­tették az alapjait annak a megállapodásnak, amely sze­rint Magyarország a nemzet­közi cukoregyezményben fog­lalt feltételeknek megfelelően növelni fogja cukorvásárlá- sait Kubában. E megállapo- | dás lehetővé teszi, hogy a két ország közötti árucsere-forga­lom tervszerű keretek között fejlődjék és lehetőséget nyújt arra is, hogy tárgyalások kezdődjenek az 1971—75-ös időszakra vonatkozó középle- járatú kereskedelmi megálla­podás létrehozására. Hétfőn elutazott hazánkból dr. Carlos Rafae1 Rodriguez államminiszter. a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tag­ja. Api ó Antal hazaérkezett Moszkvából Apró Antal, a Miniszterta­nács elnökhelyettese vasár­nap a késő esti órákban ha­zaérkezeti Moszkvából, ahol a KGST végrehajtó bizott­ságának 50. ülésén vett résaL K i Edward Gierek besxéde

Next

/
Thumbnails
Contents