Dunántúli Napló, 1970. december (27. évfolyam, 281-305. szám)
1970-12-18 / 296. szám
Világ próféta rja?, egyesüljetek! Ara: 8« fin ft# Dunántúli napló XXVII. évfolyam, 296. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1910. december 18., péntek Utolsó nap az iskolában H olnap, szombaton vége az első félévnek, utoljára mennek a gyerekek iskolába. Tudjuk, nem minden az a néhány számjegy, amit ilyenkor, félév idején, de akár év végén is, beleírnak majd a bizonyítványba. Nincsenek benne világosan a készségek, talán még az ismeretanyag sem pontosan. Valami azonban benne van, ami több a gyerekek tudásánál, a pedagógusgárda nevelési, oktatási eredménynél: benne van a szülők bizonyítványa is. Nem árt ilyenkor elgondolkodni ezen. Hiszen az oktatás, a nevelés nem csak az iskolában történik, hanem a családi otthonban is. Még akkor is, ha az édesanya, vagy apa nem ismeri az algebrát, nem tudja, milyen módszerekkel lehet jól a gyerekbe rögzíteni a betűk formáját, még akkor is, ha mindezt csali az iskolában tudják. Mert a kisfiú, a kislány hazulról indul el a tanárhoz, vagy a tanítónénihez, otthonról viszi magával a hangulatát, a nyugalmát, vagy nyugtalanságát, a jókedvét, vagy a szárnyaszeke tt lelkét, a frisseségét vagy az agyongyötört idegzetét. Odahaza ültethetik el benne, hogy bizakodással, tudásszomjjal menjen-e az iskolába, avagy szorongva, kényszerhangulatban. Egyszóval a szülők szántják fel a talajt az iskola, a pedagógus munkája alá, s a talajtól ezúttal is nagyon függ a termés. Ezért a bizonyítvány, amit « holnap lezáruló első félév után kapnak majd a gyerekek, a szülők bizonyítványa is. Tanúskodik arról, hogy milyen hangulatban él otthon a kislány, a kisfiú, tanúskodik a szere tétről, a törődésről, akkor is, ha a papa nem érti a koordináta rendszert. Mert algebratudás nélkül is el lehet, sőt, el kell járni az iskolába, legalább havonta egyszer, megkérdezni. mi újság, jó, vagy aggasztó hírek után érdeklődni, egyáltalán lehetőséget nyújtani a pedagógusnak, hogy ha van valami megbeszélnivalója, hát szót válthasson a sv ülőkkel. H avonta egyszer. Nem nagy kívánság, a köznapok és az ünnepnapok mégis elsodorják az iskolától a szülőket, munkába, rokonlátogatásra. moziba, — mert hiszen mindezekre tényleg el kell menni. De valahogyan feltétlenül bele kell szorítani a sokféle programba az iskolát is, legalább havonta egyszer. Ez az időtartam elegendő ahhoz, hogy a gyerek tanulásában, magaviseletében előforduló lényeges, tartósabb változásokat a pedagógus és a szülők együttesen figyeljék meg, formálják — ha kell — jóra. Pécsett az Építők üli Általános Iskola például programjába tűzte, hogy megszervezi, minden gyerek egyik szülője legalább havonta egyszer az iskolába látogasson. Jő terv, hasznos terv, s ilyenkor, a félév utolsó tanítási napján érdemes elgondolkodni rajta. Akik elmulasztották, azoknak a károkon, akik megtették, azoknak a látogatások hasznán. Mert a bizonyítványban lévő számok a szülök törődését is tükrözik majd. F. B A Minisztertanács ülése A kormány helyesli a Varsói Szerződés berlini állás foglal á sait Határozat a bányászok pótszabadsága ügyében A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke beszámolt a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének december 2-i berlini üléséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a tanácskozáson részvett magyar küldöttség tevékenységéről szóló beszámolót és üdvözli a politikai tanácskozó testület teljes egységben hozott állásfoglalásait. A kormány megállapítja, hogy a politikai tanácskozó testület állásfoglalása az európai béke és biztonság ügyében tovább javítja a feltételeket az európai biztonsági konferencia előkészítése számára. Megerősíti a kormány a politikai tanácskozó testület állásfoglalásával kapcsolatban is elhatározását az arab népek igazságos ügyének támogatására, az agresz- szió következményeinek felszámolását szolgáló nemzetközi együttműködésben való részvételre. Helyesli a kormány a politikai tanácskozó testület állásfoglalását az új gyarmatosítást kísérletekkel, legutóbb a Guineái Köztársaság ellen intézett provokációkkal szemben. A kormány híven követi a felszabadult és fejlődő országokhoz fűződő együttműködésre irányuló eddigi politikáját. A berlini tanácskozás óta a délkelet-ázsiai helyzet feszültebbé vált, a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztető tevékenység Délke- let-Ázsiában fokozódott. Éppen ezért a kormány — csatlakozva a politikai tanácskozó testületnek az indokínai helyzetre vonatkozó állásfoglalásához — felhívja a figyelmet az Egyesült Államok agresszív tevékenységének fokozódásából eredő újabb veszélyekre. Az amerikai államférfiaknak az elmúlt hetekben elhangzott megnyilvánulásai arra mutatnak, hogy az Egyesült Államok kormánya semmissé akarja tenni az 1968 novemberében vállalt azon kötelezettségét, hogy feltétel nélkül beszünteti a VieLnami Demokratikus Köztársaság területének bombázását. A Magyar Népköztársaság kormánya és népe — híven a Varsói Szerződés politikai tanácskozó testületének a vietnami helyzettel foglalkozó nyilatkozatához — kifejezi teljes egyetértését a Vietnami Dolgozók Pártjának és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának 1970. december 10-én közzétett felhívásával. Követeli, hogy az Egyesült Államok kormánya haladéktalanul vessen véget a Vietnami Demokratikus Köztársaság területe ellen intézett mindennemű agressziós cselekménynek. Teljes mértékben szolidáris a testvéri vietnami néppel és internacionalista kötelezettségének tekinti, hogy fokozza a hős vietnami népnek nyújtott támogatását. Meggyőződése, hogy a politikai rendezés számára jó alapot nyújtanak a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának és a Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormányának a párizsi tárgyalásokon előterjesztett javaslatai, s az amerikai imperialistáknak ezeket előbb-utóbb el kell fogad- niok. A külkereskedelmi miniszter beszámolt Nyikolaj Pato- licsevvel, a Szovjetunió külkereskedelmi miniszterével folytatott tárgyalásairól, a Magyar Népköztársaság és a Szovjetunió következő öt évre szóló hosszú lejáratú árucsereforgalmi és fizetési megállapodásának, valamint a két ország 1971. évi áruforgalmának szabályozásáról szóló jegyzőkönyv aláírásáról. Az Országos Tervhivatal elnöke jelentést tett Václav Hulával, a Csehszlovák Minisztertanács elnökhelyettesével, tervezésügyi miniszterrel az 1971—75. évi nép- gazdasági tervek egyeztetéséről folytatott tárgyalásairól. Dr. Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese arról számolt be, hogy a napokban eredményes tanácskozásokra került sor Carlos Rafael Rodriguez állam miniszterrel, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottsága titkárságának tagjával a két ország gazdasági és műszaki kapcsolatairól. Dr. Tímár Mátyás, a Minisztertanács elnökhelyettese Francesco de Martinóval, az Olasz Köztársaság miniszterelnök-helyettesével folytatott tárgyalásairól tett jelentést. A külügyminiszter beszámolt dr. Rudolf Kirchschlä- gerrel, az Osztrák Köztársaság külügyminiszterével december 13-án Eisenstadtban, illetve Sopronban folytatott nem hivatalos megbeszéléseiről. A kormány a jelentéseket tudomásul vette. Ma összeül az országgyűlés Ma délelőtt 11 órakor megnyílik az országgyűlés ül 1 utolsó ülésszaka, amelynek napirendjén a jövő évi költség- vetés tervezetének vitája szerepel. Főpróba a Budapest—Szolnok—Debrecen —Nyíregyháza villamosított vasát utolsó szakaszán Szombaton avatják a villamos vonalat A Budapest—Miskolc—Sze- ! rencs—Záhony, valamint a Budapest—Szolnok—Debrecen —Nyíregyháza közötti vasútvonal utolsó szakaszán, Debrecen és Nyíregyháza között is befejeződött a villamosítás és most tartják az átadás előtti próbákat. Szerdán a felső vezetéket helyezték feszültség alá és áramszedővel haladt végig egy mozdony a vonalon. Az utat üzemzavar nélkül tette meg. Csütörtökön került sor a terhelési próbára. Délelőtt Nyíregyházáról Debrecenbe délután Debrecenből Nyíregyházára továbbítottak egy 1700 tonnával megterhelt teher szerelvényt. Pénteken indítják az első villamos vonta- tású személyvonatot, amely nagy sebességgel teszi ma d meg a két város közötti távolságot. A szakemberek szerint a vonalat a tervezett időben átadhatják a forgalomnak. Ez azt jelenti, hogy december 20-án nulla órától megváltozott menetrend szerint közlekedhetnek a vonatok Budapest—Debrecen— Nyíregyháza között. A változásokat a hivatalos menetrendkönyv és a kiadott 1. sz. pótrész tartalmazza. Részletes felvilágosítást az állomások adnak. — A villamos vonatok beállításával csökken az utazás időtartama. Kedvezett az ősz- a mezöuusdtisásinak Nincs töretlen kukorica Baranyában A nehézipari miniszter a népgazdaság tüzelőanyag-ellátásának jövő évi biztosításáról számolt be. A kormány az előterjesztést tudomásul vette, s a tüzelőanyag-ellátás biztosítása érdekében megfelelő határozatot hozott. (Folytatás a 2. oldalon) Komócsin Zoltán Pécsett Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára tegnap Pécsre látogatott. Délelőtt találkozott Egri Gyulával, az MSZMP KB tagjával, a Megyei Párt- bizottság első titkárával, dr. Nagy József és dr. Csendes Lajos megyei titkárokkal, Ambrus Jenövei, a Pécs városi Pártbizottság első titkárával és Palkó Sándorral, a Baranya megyei Tanács vb- elnökével. Komócsin Zoltán délután Baranya megye és Pécs város párt és állami vezetőinek társaságában a Pécsi Orvos- tudományi Egyetemre látogatott, ahol dr. Boros Béla rektor mondott tájékoztatót az egyetem oktató és gyógyító munkájáról. Az Orvostudományi Egyetem vezetőivel való találkozás után az aulában Komócsin Zoltán időszerű nemzetközi és belpolitikai kérdésekről mondott tájékoztatót. A konzultáción, melyet az MSZMP Pécs városi Bizottsága és POTE Pártbizottsága rendezett — részt vett Egri Gyula, a Megyei Párt- bizottság első titkára, Baranya megye és Pécs város párt és állami vezetői. Ott voltak a pécsi tudományos élet jeles képviselői, akadémikusok, egyetemi professzorok, a felsőoktatási intézmények vezetői, pártszervezeteinek képviselői, az egyetemek hallgatói és dolgozói. Az 1970-es év utolso bia- tisztikai jelentése érkezett be a járásokból, illetve a megye termelőszövetkezeteiből tegnap délelőtt a Megyei Tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályára. A jelentésből — mely december 15 -i fordulónappal értékeli az őszi mezőgazdasági munkákat, megállapíthatjuk, hogy az idei ősz kedvezett a megye mezőgazdasági üzemeinek, s ezt a kedvező helyzetet a sok hátráltató körülmény, a rengeteg gépmeghibásodás, alkatrész és üzemanyaghiány ellenére, ki is tudták használni. Sőt ezekben a napokban is kihasználják, hisz a traktorok most is szántanak, s ez a jövő évi termés szempontjából igen kedvező jel. December első két hetében igen sok munkát elvégeztek á közös gazdaságok. A hónap elején 3300 holdon letörték a kukoricát és ezzel pontot tettek erre a fontos munkára. Elmondhatjuk, hogy mind a 103 ezer hold kukorica be van takarítva — közösben és a háztájiban — s annak ellenére, hogy az érés még jobban kitolódott ' mint tavai/, ezúttal nem i maradt egyetlen hold toreL- I len kukoricatábla ssm Ba- I ranyában. A termés is jól alakult, a közösben 24,3 má- ; zsa lett. háztájiban valami- ! vei kevesebb holdanként. A hónap első két hetében több, mint 20 ezer holdról betakarították a kukoricaszárat is, s ma már a területnek csak 5 százalékán található szár. Ugyan ez idő alatt az őszi mélyszántást 44 ezer holdon végezték el az üzemek, mindössze 24 ezer hold a szán- tatlan terület, ami alig 14 százaléknak felel meg, tavaly a terület 40 százaléka maradt szántatlanul. A kukoricaszár és a cukorgyári melléktermékek fel- használásával. a tervezettnél 11 ezer köbméterrel több szi- lázst készítettek az állatok téli ellátására a termelő- szövetkezetek. összesen 228 ezer köbméter silóteret töltőt— ! tek meg ezzel a fontos téli tömegtakarmánnyal. Mindez megnyugtatóan hangzik a tél küszöbén, mind az állatállomány zavartalan áttelelteté- sét, mind pedig a jövő évi terméskilátásokat illetőén. Felépül! a Gagarin Hőerőmű hármas blokkja Komócsin Zoltán előadását tartja Erb János felvétele Hazánk legnagyobb teljesítményű energiatermelő gépegysége kezdte meg a folyamatos termelést azzal, hogy a Gagarin Hőerőmű harma- I tíik blokkját december 16-án este bekapcsolták az országos villamosenergia hálózatba. A visontai építők példás ösz- szefogással a kongresszusi versenyben pótolták a korábbi elmaradást, s a Gazdasági Bizottság által előírt határidőre megkezdték az üzemi próbát. Csütörtökön már ío- j lyamatosaa szolgáltatott vü- | lamosenergiát a hármas blokk. Különösen elismerésre méltó ez az eredmény, ha figyelembe vesszük, hogy olyan nagyteljesítményű gépegységeket kellett itt felépíteni és üzem behelyezni. amiJ yenekre nálunk még nem volt nélda. Óránként 620 tonna gőzt. fejlesztő kazán és 200 megawattos turbina Visontán működik elsőként hazánkban A korábban üzembehelyezett és a most belépett gépegységekkel négyszáz megawattra nőtt a Gagarin Hőerőmű termelési kapacitás». 4