Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-12 / 265. szám
.... „ _ . _ . Ära: ou uiicr Világ proletárjai, egyesüíjetek! Dunántúli napló xxvii.évfolyam,365.szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970.n0V. 12.,csütörtök Ünnepség a pártiskola megalakulásának 25. évfordulóján A jubileumi ünnepségen dr. Tóth József ismertette az iskola történetét. Szokolai felv. Tegnap délelőtt az MSZMP Baranya megyei Bizottságának Oktatási Igazgatósága bensőséges ünnepséget rendezett a pártiskola megalakulásának 25. évfordulója alkalmával az Oktatási Igazgatóság nagytermében. Az ünnepségen megjelent Egri Gyula elvtárs, az MSZMP KB tagja, a Megyei Párt- bizottság első titkára, dr. Móna Gyula, az MSZMP KB Agitációs és Propaganda osztályának helyettes vezetője. A meghívott vendégek között volt Baranya megye és Pécs párt-, állami és társadalmi szervének több vezetője, az első pártiskola tanárai és hallgatói, a szomszédos megyék pártszerveinek, valamint a pártiskola és az Esti Egyetem tanárai és hallgatóinak képviselői. Az ünnepséget Egri Gyula, az MSZMP KB tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára nyitotta meg majd, dr. Tóth József igazgató tartott előadást a pártiskola 25 éves történetéről. Az intézmény negyedszázados történetének átfogó képét adva ismertette, hogy az MKP Dunántúli Központi Pártiskolája 1945. július 4-én nyílott meg. — Az iskola első vezetői és tanárai fő érdemeit a kezdés, az úttörő szerep, az alapvetés vállalásában látjuk. További érdemük, hogy a születő új Magyarország megteremtését zászlajára tűző kommunista párt feladataihoz és a helyi adottságokhoz, szükségletekhez szabták az iskola feladatait. Amit megteremtettek és útjára indítottak, életképesnek bizonyult. — immár 25 éves múltja van. Beszédének következő részében az első iskola hiteles krónikásának eseményeket rögzítő színes sorait idézte, majd bemutatta azt a fejlődést, melyet évről évre elért az iskola a káderképzés szükségleteinek kielégítésére. — Az eltelt 25 év oktató, nevelő munkájának eredményeit, időtálló értékeit és értékelését megformálni rend- khrüJ nehéz feladat — monI dotta —, de néhány jellemző adatból következtetni lehet a marxizmus oktatásának eredményeire: 1945 nyarától napjainkig közel 190 tanára volt a pártiskolának és ugyanennyi az esti egyetemnek. Huszonöt év alatt a pártiskolán a két hetes iskolától az egy évesig, csaknem 12 ezer ember végzett valamilyen tánfolyamot, az esti egyetemen pedig közel 3 ezer. A mindenkori pártoktatás szerves része a párt általános politikai tevékenységének és programjának — annak általános vonalába épül, azt szolgálja. A szocialista építőmunka 25 évének eredményeiben ott találjuk a pártintézmények oktató-nevelő munkáját is. Beszédének befejező részében, dr. Tóth József ismertette az 1968-tól működő egységes Oktatási Igazgatóság oktató-nevelő munkáját, melyet jól szervezett tanszékek segítenek. A pártiskoláról és az esti egyetemről évente 1500 fő kerül az élet valamelyik területére és ott adja tovább szerzett marxista ismereteit. Ilku Pál, az MSZMP Politikai Bizottsága póttagja, művelődésügyi miniszter, az első pártiskola igazgatója levelet küldött az emlékülés résztvevőinek és a megjelent egykori hallgatóknak, tanároknak további jó munkát és erőt, egészséget kívánt. Az első pártiskolával kapcsolatos emlékeit, élményeit elevenítette fel Németh Jó- zsefné, dr. Horváth Ilona ügyész, Stier József, a Megyei Párt-végrehajuóbizot’t- ság tagja, a Mecseki 'Szénbánya Vállalat Pártbizottságának titkára, Vörös Gyula, a pártiskola volt tanára, Szabó Lajos, a Bács-Kiskun megyei Oktatási Igazgatóság vezetője. Az MSZMP KB nevében, dr. Móna Gyula osztályvezető-helyettes köszöntötte az ünnepség valamennyi résztvevőjét. Végezetül Egri Gyula elvtárs mondott zárszót, és kitüntetéseket adott át. — A M unkaérdemrend estist fo\ kozatát kapta: Benkő László, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezető tanára és dr. Nagy Jánosné, az Oktatási Igazgatóság tanára. Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesült: Rajnai József, az Oktatási Igazgatóság tanszékvezető tanára, Rozs László, az Oktatási Igazgatóság helyettes igazgatója és dr. Tóth József, az Oktatási Igazgatóság igazgatója. Délután az ünnepség a régi és új tanárok, régi és új hallgatók baráti beszélgetésével folytatódott. Nagy István Összehívták a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának ülését Az MSZMP Központi Bizottságának ülését 1970. november 12-re, csütörtökre összehívták. Két helyiség — 400 ezer forint Óvoda — fapanelekből Hosszú szakmai vita végére tettek pontot minap az építők: az Építők úti óvoda főépülete mellett alapozási munkálatokba kezdtek. Itt építik fel a város első panelóvodáját, amely fa elemekből készül majd. Az összeszerelési munkálatokat november 20. körül kezdik meg. Ismeretes, mennyi gondot okoz óvodáinkban a kevés férőhely. Az újmecsekaljai kísérlet célja az, hogy ellenőrizze, mennyire válik be az olcsóbb, gyorsan elkészülő panel-óvoda. A pavilon két helyiségből áll, amelyekbe egyenként 25 gyerek fér be. Az épület fűthető lesz — bekapcsolják a távfűtési hálózatba. Az építésnél ugyanazokat a fa elemeket használják fel, amelyeket a nyári táborok pavilonjainak építéséhez alkalmaznak. Természetesen a panel-épület kevésbé tartós és időtálló, mint a hagyományos, állandó jellegű óvodák. Az Építők útján összeszerelt óvodai rész összköltsége 400—450 ezer forint lesz. Az építkezést a III. kerületi Tanács finanszírozza. November 21-én tartsunk termelőnapot! Szabolcs Bányaüzem felhívása a bányászokhoz Horváth János (65) szocialista brigád tagjai ünnepi brigádértekezletet tartottunk 1970. november 7-én a Pécs- szabolcsi Puskin Művelődési Házban, ahol a következőket határoztuk el: Felhívjuk Szabolcs Bányaüzem összes dolgozóit és ezek után a Mecseki Szénbányák valamennyi üzemét és dolgozóját,' csatlakozzanak határozatunkhoz. Az MSZMP X. kongresszusa tiszteletére november 21-ét nyilvánítsuk olyan kongresszusi műszakká, amelynek alapján három szakos teljes létszámú termelönapot tartunk m országos szénhiány csökkentése érdekében. Ezzel is azt kívánjuk bizonyítani, egyetértünk pártunk és kormányunk politikájával, s a további irányvonallal, amely biztosítja hazánkban a szocializmus teljes győzelmét. A brigád nevében: Horváth János (65) brigádvezető Bakucz János frontmester Papp Gábor frontmester Mi, Szabolcs Bányaüzem összes dolgozói csatlakozunk a Horváth János (65) szocialista brigád felhívásához és ezúton várjuk a csatlakozásokat, illetve válaszokat. Pécs, 1970. november 11. Szabolcs Bányaüzem dolgozót Államosítják a bankokat Chilében A chilei kormány átveszi az országban működő 26 magánbankot, jelentette be kedden egy interjú során Pedro Vusikovic chilei gazdaságügyi miniszter. Közölte, hogy a kormány „rövid időn belül” fel kívánja lendíteni az ipart, meg akarja szúintetni a munkanélküliséget és az inflációt. Vuskovic utasította az egézsségügyi minisztériumot, tegyen eleget Allende választási ígéretének, amely szerint minden chilei gyerek naponta negyed liter tejhez juthat, továbbá utasította a minisztériumokat, hogy ne használják többé magáncélokra a rendelkezésükre bocsátott járműveket. Tavalyhoz képest ugrásszerűen megnőttek a túlórák. Jó ez? Senki sem állítja, hogy jó. Inkább az a cél, hogy minél több legyen a munkások pihenőideje. Ezért csökkentették a vállalatoknál a munkaidőt. Többet akarunk termelni? Érjük el ezt műszaki fejlesztéssel, jobb munkaszervezéssel, takarékossággal, a belső tartalékok feltárásával, ne pedig felesleges túlórákkal. Akadnak azonban rendkívüli helyzetek. És ezt meg kell érteni. Most éppen rendkívüli helyzetben vagyunk. Nincs elegendő szene az országnak. Nemcsak a vasművekről, a vasútról, az erőművekről van szó, hanem, ha szabad ezt a kifejezést használnunk, saját bőrünkről. Nincs elegendő tüzelő, könnyen megtörténhet, hogy sorba kell állnunk a TÜZÉP- ek előtt. A bányászat óriási erőfeszítéseket tesz, hogy előteremtse a hiányzó szenet. A vezetőknek gyakran kell ocla- állniuk a bányászok elé: áldozzák fel pihenőnapjaikat. Mert nincs más választás. A váratlan helyzetek kikényszeríthetik azt a lépést ie: túlmunkára kell kérni az embereket. Most is így van. Több kell a szénből, e nélkülözhetetlen nyersanyagból. Az eszközökben pillanatnyilag nem válogathatunk. Egyetlen lehetőség van: az emberek megértésére támaszkodva, áldozatokat is vállalva, felhozni a föld méljjeből a hiányzó mennyiséget. Ma temetih De Gaulle-t Pompidou köztársasági elnök és Chaban-Delmas miniszterelnök szerdán délután helikopteren indult Colom- bey-les-deux-Églisesbe. hogy lerója kegyeletét De Gaulle tábornok ravatalánál. Azért indultak helikopteren, mert a Colombey-les-deux-Églises felé vezető országutak máris zsúfolásig megteltek gépkocsikkal, annyi francia indult Az általános iskolai gyakorlati foglalkozások célja, hogy a gyerekek a természettudományi alapelvekkel párhuzamosan elsajátítsák a technikai és műszaki ismeretek elméleti és gyakorlati alapjait. A Pécsi Tanárképző Főiskola műszaki tanszékén — matematika műszaki szakon — ehhez képeznek pedagógusokat. Évfolyamonként 36 hallgató sajátítja el a megfelelő ismereteket, a műszaki tudományok egyes területeiből. A hallgatók többek között technológiával, géptannal, elektrotechnikával, automatikával, műszaki rajzzal ismerkednek. A laboratóriumi munka és az anyagmegmunkálás során pedig gyakorlati tapasztalatokra is szert tesznek. A képen: negyedéves levelező hallgatók: Havasi Magdolna, Perger József és Rösner József Keresztesi Miklós adjunktus vezetésével a villamoslaborban híradástechnikai alkatrészeket vizsgálnak. Erb János felvétele el, hogy részt vegyen De Gaulle tábornok temetésén. De Gaulle — mint ismeretes — végrendeletében csendes és egyszerű temetést kívánt és kifejezetten megtiltotta, hogy azon — a hadsereg képviselőin kívül — hivatalos személyiségek is részt vegyenek. Így a köztársasági elnök és a miniszterelnök — egy nappal a temetés előtt — magánemberként vesz búcsút a tábornoktól. De Gaulle holttestét a Co- lombey les-deux-Églises-ben lévő családi villa egyik szalonjában ravatalozták fel tábornoki uniformisban, a ravatalt francia nemzeti lobogó takarja. A tábornok kezei között rózsafüzér — VI. Pál pápa ajándéka. A francia sajtó egyébként találgatja, mi volt az oka, hogy a tábornoknak hétfőn este 19.30 órakor bekövetkezett haláláról csak másnap délelőtt, néhány perccel 10 óra előtt értesült a közvélemény. Magát Pompidou elnököt is csak kedden, kora reggel értesítették, ekkor hívta fel telefonon De Bois- sieu tábornok, De Gaulle ve je. s közölte vele a halálhírt. Ugyanakkor De Gaulle felesége nevében arra kérte, hogy a kormány feltétlenül tartsa be a tábornok végrendeletének a temetésre vonatkozó utasításait. A minisztertanács úgy is határozott, s ezért a csütörtökön délután 15.00 órakor Colotn(Folytatás a 2. oldalon)