Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-10 / 263. szám
dunantüli napló 1970. november 10. 4 / Szeretettel köszöntjük 4 névnapjuk alkalmából Réka 4 nevű kedves olvasóinkat i ♦ ?? £ A Nap kél 6.41, nyugszik ' • 16.15 órakor. A Hold kél A ^ 14.31, nyugszik 2.58 órakor. 'a Megalakítják Pécsett is a Neumann János Számítógéptudgmányi Társaságot Miskolcon és Szegeden eredményesen működik már a Neumann János Számítógéptudományi Társaság helyi csoportja, s tegnap délután Pécsett is megtették az első lépéseket a csoport megalakítására. Az MTESZ-ben jöttek össze azok a szakemberek, akik valamilyen formában már eddig is kapcsolatba kerültek munkájuk során számítógépekkel, s közöttük voltak azok is, akik a társaságnak már aktív tagjai. A tegnapi megbeszélésen olyan elhatározás született, hogy a közeljövőben Pécsett is megalakítják az MTESZ-en belül a Számítógéptudományi Társaság helyi csoportját. A társaság névadója egyébként magyar származású amerikai tudós volt, akinek jelentős szerepe volt a korszerű számítógépek működési alapelveinek kidolgozásában és az első gépek megalkotásában. — Hárommilliós vízügyi alap. Újabb hárommillió forintot szavaztak meg a közelmúltban vízvezeték és csatorna építésekre Pécsett. Az összegből a többi között új vívezeték épül a Széchenyi és Kossuth téren, az Ady Endre utcában, s csatornázzák a Móra Ferenc és Mikes Kelemen utcát. Munkaruházati Szaküzlet — Sallai u. 8. — A Centrum Aruház kezelésében. — Van már vállalkozó. A Fővárosi Csőszerelő Vállalat vállalta, hogy 1971 végére lefekteti a gázvezetékeket a Megyeri Kertvárosban. Alvállalkozóként a Bányászati Aknamélyítő Vállalat fog közreműködni. Mint ismert, hosszú időn át nem tudtak vállalkozókat találni e munkákra, s korábban az a veszély fenyegetett, hogy a gázcsőfektetési program elhúzódása miatt nem tudják idejében megkezdeni a lakásépítkezést a Megyeri Kertvárosban. Ez a veszély elhárult. A pécsi vasutas fúvószenekar fennállásának 25. évfordulója alkalmából ünnepi térzenét adtak szombaton délelőtt Pécsett a Széchenyi téren a MÁV fúvósok, valamint a Vasutas Szakszervezetek Területi Bizottságának vendégeként az ünnepségeken résztvevő jugoszláv Koprovnica állomás vasutas zenekara. A képen: a jugoszláv vendégek műsoruk közben. Kiállítás nyílt a Ságváriban — Hasznos kiadvány. A Beruházási Bank Baranya megyei fiókja mintegy 100 oldalas tanulmányt készít Baranya megye és Pécs elmúlt húsz éves fejlődéséről. A sok hasznos adatot tartalmazó kiadványt még ebben az évben megjelentetik. Népek Barátsága Téli Egyetem Harkányban A Népek Barátsága Téli Egyetem elsőízben 1969 decemberében került megrendezésre Harkányban, hazai és külföldi résztvevőkkel. Két hét alatt a résztvevők között kialakult a barátság, egymás megismerése. A Téli Egyetem hasznos ismereteket nyújt, emellett a szabad időben kirándulással, téli strandolással, gyógyfürdés lehetőségeivel is szolgál. Ez évben a TIT Baranya megyei Szer- ' vezete december 6 és 19-e között megrendezi a Népek Barátsága II. Téli Egyetemét. Jelentkezni lehet: Pécs, TIT, Janus Pannonius u. 11. — Nyugdíjas-búcsúztató. A MÁV pécsi igazgatóságának állományából a közelmúltban nyugdíjba vonult régi vasúti alkalmazottak tiszteletére fogadást rendeztek tegnap az igazgatóság tanácstermében. Dr. Szabó Tibor igazgató 15 nyugdíjasnak emléklapot és pénzjutalmat adott át. — Erdei feltáró utat épített Bogdása és Körcsöny puszta között a Mecseki Erdőgazdaság. A szilárdburkolatú út átadásával lehetővé vált a téli szállítás, ami eddig az Erdőgazdaságnak komoly gondot okozott. A megépített út előnyös a helyi termelQ.- szö vetkezetnek is, mert a mellette fekvő földeket köny- nyen megközelítheti. Már hagyományos az új- mecsekaljai Ságvári Művelődési Ház Derkovits Gyula képzőművész körének évenkénti kiállítása. Tegnap délután fél hat órakor nyílt meg az idei — a megnyitót nagy érdeklődés kísérte. Horváth Olivér festőművész, a kör vezetője megnyitó szavai után a részvevők megtekintették a tizenkét ki— Pécsiek a rádióban. Csütörtökön 19 óra 25 perckor a Kossuth-adó Kritikusok fóruma c. adásában Tüskés Tibor: Levél a kritikáról c. írását hallhatjuk. Ugyanezen a napon 13 órakor a Petőfi - adón a Pécsi stúdió jelentkezik. Vasárnap 17 órakor a Kossuth-rádió Színházi magazin c. műsorában a Pécsi Nemzeti Színházról is hallhatunk. Ugyancsak vasárnap 18 órakor a Pécsi Rádióban nyilvános műsor hangzik el pécsi költőkkel. Frottier törölköző 25,10—38,40 Ft-ért, női félkötény 15,80 Ftért, melles kötény 32 Ft-ért. Gyermek kabát 3—5 évesnek műszőrme béléssel 370—407,— Ft-ért vásárolható a Leértékelt Aruk Sallai u. boltjában. Kivégezték a recski gyilkosokat Boldizsár László apci és Kovács Bede Bálint mátra- szelei lakos 1970. február 16- án anyagi haszonszerzés céljából megölték Varga Márton 82 éves recski lakost. Ezért az Egri Megyei Bíróság mindkettőjüket halálra ítélte. A Legfelsőbb Bíróság az ítéletet helybenhagyta. Az Elnöki Tanács az elítéltek kegyelmi kérelmét elutasította. Az ítéletet végrehajtották. állító közel negyven alkotását. A kiállítás anyaga főleg grafika: tus- és szénrajzok, akvarellek, linómetszetek és van néhány olaj kép — Bodrogi Frigyes, Szabó Gábor és Szatyor Győző munkái. A kiállítás egy hétig a Ságváriban látható, majd a képeket november 15-től a komlói Május 1 Művelődési Házban mutatják be. — A Marx Károly Közgazdasági Egyetem pécsi, kihelyezett tagozatának KISZ- szervezete az elmúlt hét csütörtökén vezetőség választó gyűlést tartott, amelyen az ideiglenesen megbízott KISZ- titkárt, Trombitás Lászlót választották meg titkárnak. — A szerpentin korlátjának rohant kerékpárjával egy kisfiú. Tegnap délután Kő- vágószöllős és Golgota között kerékpározott Batta István 10 éves kővágótöttösi tanuló és elveszítette a komány felett uralmát. A mentők koponyaalapi töréssel előbb a Gyermekklinikára, majd az Idegklinikára szállították. Kormányhatározat a szövetkezetek ellenőrzési rendszerének tnvábbfejlesztéséről A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent a szövetkezetek ellenőrzési rendszerének továbbfejlesztéséről szóló kormányhatározat. Az Országos Szövetkezeti Tanácsnál az MTI munkatársának elmondották: az elmúlt időszak tapasztalatai azt mutatják, hogy a szövetkezetek belső ellenőrzési tevékenységének rendszere megfelelő. A belső ellenőrzés a szövetkezetek többségében a gazdálkodás színvonalának emelkedésével párhuzamosan, megfelelően fejlődött. Növekedett a közgyűlésen a tagok aktivitása, fokozódott a vezetés és ‘az ellenőrzés demokratizmusa, javult hatékonysága. A szövetkezeti szövetségek — a szövetkezetek igényei alapján — a megnövekedett belső ellenőrzési feladatok ellátását különböző formákban eddig is segítették. A mezőgazdasági tsz- ekben például 34 területi szövetség vezetett be revizori szolgáltatást a szövetkezeti belső ellenőrzés szakszerűségének segítésére. A fogyasztási és a kisipari szövetkezetek területi és szakmai szövetségei ugyancsak fenntartanak revizori szolgálatot. Bár mindezek érzékelhetően elősegítik a szövetkezetekben a folyamatos ellenőrzést, rendelkezésre álló ellenőrzési szakemberek száma, helyenként felkészültsége és különösen a munka szervezettsége még nem teszi lehetővé az ellenőrzés kellő színvonalának és hatékonyságának biztosítását. Éppen ezért határozott úgy a kormány, hogy a szövetkezeteknek és a társulásoknak általános belső ellenőrzésükhöz rendszeresen, legalább két évenként külső szakértőt is igénybe kell venniük. A rendszeres ellenőrzés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtésére szolgálnak a szakmai és területi szövetkezetek, szövetségekben létrehozandó revizori irodák, és az igénybe vehető szakértőknek a szövetségek által vezetett listája. A határozat részletesen foglalkozik az irodák működésének, a revizorok és a szakértők képzettségének, létszámának, bérének és feladatkörének kérdéseivel. A kormány felkérte az országos szövetkezeti szövetségeket, hogy a szövetkezeti ellenőrzés továbbfejlődését hathatós intézkedésekkel segítsék elő, s gondoskodjanak arról, hogy a rendszeres ellenőrzés feltételei 1971. július I-éig megvalósuljanak. — Csináld magad! A Siklósi Járási Művelődési Központ november 30-i jelentkezési határidővel meghirdette a „Csináld magad” című, gyakorlati bemutatóval egybekötött előadássorozatot. Hat előadást terveznek. Témái a következők: — Kerítés elemek, színes betonlapok készítésének módszerei. — A lakásdíszítés módszerei. — A lakás mázolás módszerei. — Tapétázás-csempe zés a lakásban. — A házi barkácsolás szerszámkészletei. — Tapasz- talatcsere a látottak és hallottak alapján. Az elméleti és gyakorlati előadásokat, bemutatókat a siklósi általános iskola politechnikai műhelyének vezetője tartja. Időjárásjelentés Várható Időjárás kedd estig: Felhőátvonulások, futó esőkkel. Megélénkülő déli, délnyugati, majd megerősödő nyugati, északnyugatira forduló szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1—« fok között, néhány szélvédett helyen gyenge talajmeitti fagy. Legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 8—13 fok között. Távolabbi kilátások péntekig: változékony idő, megismétlődő kisebb esőkkel. A hegyekben hózáporok. Átmenetileg megerősödő északnyugati szél. Legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek minusz 1, plusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek 5—11 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 milliméter) csapadék az ország területének 30 százalékán várható. — Hétvégi csúcsforgalom az AKÖV-nél. Az ünnepek alatt 41 külön buszt állítot- tok be a távolsági vonalakon, hogy elkerüljék a zsúfoltságot. Pécsett gondot okozott a vasárnapi vásár, csaknem másfélszáz rendkívüli helyijáratos busz segített lebonyolítani a forgalmat. Jól sikerült csirkevásár Minden várakozást felülmúlt a Baranya megyei Mezőgazdasági Vállalat által kezdeményezett és a múlt hét folyamán lebonyolított csirkevásár. Szerdától szombatig közel tízezer rántani és sütni való baromfit adtak el a piacokon 20 forintos kilónkénti áron. A nagy érdeklődésre való tekintettel a vállalat úgy döntött, hogy e hét szerdájától—szombatig azonos időpontban és helyen biztosítja vásárlóinak az olcsó csirkét a pécsi piacokon. — Gázolt a személyautó. Szombaton este a hatos úton haladt Fodor Gyuláné ranód- fai 44 éves asszony és egy gépkocsi elütötte. A szerencsétlen asszonyt 6Úlyos agyrázkódással és lábtörésse! szállították kórházba a men- , tők. V ’/ rmemcm KéMKEúÉNY vözösKőy ' d^uoS: 28. De hirtelen átvillant rajta valami, s rádöbbent, hogy alighanem hibát követtek el. Ha Medgyeséket valóban meggyilkolták. s a házigazda szerepet játszik, akkor ez a szerep tökéle- tcs?n kidolgozott, figyelme minden részletre kiterjed — mindenre, ami Szolnokkal kapcsolatos. Egy fénykép épp az ottani munkatársai között ábrázolja ... Azonban már késő volt! A forgalmi irodából hallatszó csengés a h”'rali s"?mé!y érkezését jelezte, s a r -'z'st kérve felállt, hogy a peronra sicsssn. Beke sokatmondóan a főhadnagyra pillantott, ő is felállt, és a sínekre néző ablakhoz lépett. Odakint sötét volt még, a peront azonban megvilágították a villany- körték. Az egyetlen leszálló, egy idősebb parasztember, nagy batyut cipelve, lassan közeledett a homályból. Paál, biztonságban érezve magát, a tükrös szekrényhez guggolt, s az ajtórésnél rácseppentette a híres, sok-sok bűncselekménynél bevált vegyszert. A fán pezsegni kezdett a beleivódott vér. A „paraszt” — a szolnoki MÁV főnökség alkalmazottja, aki közelről ismerte Medgyest — e pillanatban ment el az állomásfőnök mellett. Hosszan egymásra néztek. Beke feszülten figyelt. Az utas, az ablak közelébe érve, leemelte a kalapját, s mintha a bélése érdekelné, belepillantott. Az őrnagy megértette a jelzést: a tanú nem ismerte fel „Med- gyes”-t. Az ajtóhoz ugrott, hogy a peronra siessen. Odakint ebben a pillanatban lövés csattant. Beke elsápadt: biztosra vette, hogy a pisztolygolyó a szolnoki vasutast találta. „Medgyes” felismerte a helyzetet, rádöbbent: a „MÁV-tisztek” csak a leleplező tanúra vártak, hogy letartóztassák. Kint hirtelen megkönnyebbült. A sínen az állomásfőnök feküdt, keze görcsösen szorította a revolverét. — Nem várhattam! — mondta a sötétből kilépő Ébert. — Ha nem lövök, végez a vasutassal. Éppen- hogy megelőztem ... A második lövés, amelyre mindketten berohantak, a szalonban dörrent. Paál, aki egyedül maradva felfeszítette a szekrényajtót, a vállába kapta a pisztolygolyót, egyenesen a fogason függő ruhák közül. A „nyomorék” lány kiugrott búvóhelyéről, és villámgyorsan a nyitott ajtónál termett. Ott egyszerre két revolver meredt rá. — Egy magazin szerint —mondta higgadtan Beke —, maga már réges rég Nyugaton van!... A csinos arcra most kiült a kor, a harminc év és a „hivatás” nyoma, mindaz, ami a paralízis, a bénaság helyett valóban megviselte, éretté tette. A két tiszttel sunyi, eszes és vérszomjas vadmacska nézett szembe. Ébert elővette a bilincset... Kertész ezredes hivatali szobája még azokra is lenyűgözően hatott, akik gyakran megfordultak benne. A hosszú helyiség baloldali falának nagy részét — akár a tapéta — hatalmas térkép borította, melyen azonos színű gombostű-zászlócskák jelezték egy-egy akció helyét. Fölötte éles fényű neoncsövek, a mennyezeten pedig keskeny sín, a térképet elfedő függöny számára. A szoba közepén nehéz íróasztal állt, mellette kis guruló asztalkán hangszórós-mikrofonos távbeszélő, tucatnyi billentyűjéhez egy- egy villogó lámpa. Az íróasztalon még négy telefonkészülék. Jóllehet színük és alakjuk sem sokban különbözött, gazdájuk mindig biztos kézzel nyúlt ahhoz, amelyik éppen jelzett. A tanácskozó asztal a helyiség túlsó végébe szorult. A magasba nyúló, húsos levelű fikuszok és a virágtartókon elhelyezett vízipálmák csak némileg enyhítették a szoba szigorú hangulatát. A házi készülék hangja Kertész ezredest a térkép előtt találta. Hivatalba érkezése után mindig azzal kezdte a napját, hogy megállt a „tapéta” előtt. A zöld, narancs, viola és egyéb színű zászlók most mintha ott se lettek volna: tekintete csupán a feketére irányult. Jobbról egy, Szolnok városába tűzve, középen, a többi zászló között Budapesten is egy fekete. Dunántúlon pedig három: a gimnázium székhelyén, Násfán és az onnan kiinduló országút mentén. Az őszhajú tiszt itt tudott legjobban töprengem. (Folytatása következik) t t