Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-24 / 275. szám
mo: november 24. DUNANTÜLI NAPLÓ 7 A Központi Bizottság beszámolója (Folytatás a 6, oldalról) dani, — és ez nem csekélység. A Központi Bizottság most, három év tapasztalatai alapján állíthatja, hogy ezt az eszközt ugyan még csak most tanuljuk használni, sőt még nem keveset kell javítani is rajta — de máris hatásos eszközünk, amely segíti pártunkat, népünket a gazdasági feladatok megoldásában, szocialista törekvéseink megvalósításában. Igaz, a reformnak, a gazdaságirányításra kidolgozott és bevezetett új módszernek megvan az a sajátossága, hogy népgazdaságunkban régtől meglévő problémáinkat sokkal élesebben mutatja meg, mint korábban láthatók voltak. Ha most követünk el hibákat a gazdasági munkában, akár országosan, akár helyileg, ezt azonnal és sokszor igen kellemetlen módon jelzi, de mi ezt nem a reform hibájának, hanem előnyének, munkánk segítőjének tartjuk. A reform célkitűzéseinek érvényesülését sok esetben munkánk fogyatékosságai gá- | tolják. A gazdaságpolitikánk végrehajtásában, a gazdasági építőmunkában elért jelentős eredményekre támaszkodva a következő időszakban határozottabb intézkedéseket kell tenni a hibák kiküszöbölésére, a gazdasági építőmunka javítására, továbbfejlesztésére. A gazdasági munka széles körű és tartós fellendítése, a gazdálkodás hatékonyságának számottevő növelése sokirányú és kitartó erőfeszítéseket kíván. A Központi Bizottság végrehajtó szerveinek, amelyek a gazdaságpolitikai elvek és a reform kidolgozásában jó munkát végeztek és végeznek, erősíteniük kell a pártellenőrzést, mert az eddig háttérbe szorult. Rendszeresen és konkrét esetekből kiindulva ellenőrizni kell, hogy megfelelően érvényesülnek-e a gyakorlatban, a végrehajtás során az elfogadott elvek. A tapasztalatok alapján intézkedéseket kell tenni a gazdaságpolitikát eltorzítok ellen, s ha az utasítások és rendelkezések nem megfelelőek, akkor azokat kell megjavítani. A középfokú pártszerveknek és a pártalapszerveze- tek vezetőségeinek hasonlóan kell eljárniuk. Fontos vonatkozásokban ellenőrizzék az üzemük, vállalatuk, szövetkezetük vezetőségében dolgozó párttagok gazdasági munkáját. Ha szükséges, szólítsák fel őket intézkedéseik módosítására, vagy ha saját instrukcióik bizonyultak hibásnak, azokat helyesbítsék. Ha saját hatáskörükben nem tudják korrigálni a párt gazdaságpolitikájával, az állami rendelkezésekkel ütköző helytelen gyakorlatot, kérjék a felettes pártszervek segítségét. A minisztériumoknak, amelyek nagy és jó munkát végeztek és végeznek a gazdaságpolitika és a reform elveinek megfelelő, állami rendelkezések kidolgozásában, rendszeresen és egyedi esetek alapján ellenőrizniük kell az üzemek gyakorlatát — amit eddig nem megfelelő mértékben tettek —, vajon az állami rendelkezések alapján, s azok szellemében végzik-e mindennapi gazdasági munkájukat. Ha az ellenkezőjét tapasztalják, irányító jogkörük alapján intézkedjenek; ha személyek a hibásak, vonják felelősségre őket; ha a rendelkezések és felső utasítások hibásak, akkor helyesbítsék őket saját hatáskörükben késlekedés nélkül; ha meghaladja hatáskörüket, akkor tegyenek jelentést a Minisztertanácsnak. Le kell küzdeni azt a jelenséget is, hogy egyes állami, minisztériumi szervek, mintha megállt volna felettük az idő, tétováznak, várnak, és már régen alaposan feltárt problémák megoldá- I sában késlekednek az intéz- i kedésekkel. Szakítani kell az 1 önmagukban véve helyes I jjazdasági szabályozók fetisi- I zálásával, s nem szabad tétlenül várni a? eredményt akkor is, amikor már nyilvánvaló, hogy újabb intézkedésekre volna szükség. Az állami, ipari és kereskedelmi vállalatok tevékenységi körében nagyobb számban és területen bukkannak fel alkalmi társulások, álszövetkezetek, magánosok, és tesznek szert jelentős jövedelemre. A minisztériumok, főhatóságok kötelesek a szocialista köztulajdon, az állam jogainak és bevételi forrásainak érintetlenségén őrködni. Ezt — jogkörükkel élve — az eddiginél hatásosabban kell tenniük .a népgazdaság egész területén. Megfelelően ellenőrizni kell, hogy az állami külkereskedelmi monopólium — amibe beleértendő az önálló külkereskedelem jogával felruházott vállalatok tevékenysége is — csorbítást ne szenvedjen. Most nem a vállalatok önálló külkereskedelmi jogainak kampányszerű ki- terjesztése és bővítése, hanem az eddig tapasztaltak elemzése és a tanulságok I hasznosítása a sürgős. Az irányítás decentralizálása, a vállalatok nagyobb önállósága igen jelentős eredményeket hozott. Nem utolsó sorban azért, mert a vállalatok, intézmények, az ipari és mezőgazdasági termelő- szövetkezetek vezetői nagy többségükben megértették feladataikat, megnövekedett hatáskörükkel helyesen éltek, támaszkodtak a dolgozó kollektívákra, s jó vállalati eredményeket elérve, fejlesztették üzemüket. Változatlanul helyeseljük a vállalatok nagyobb önállóságát, saját alapjaik és eszközeik növelését, a közhasznú kezdeményezéseket. Helyeseljük a csoportos érdekeltség elvét, elismerjük a dolgozó kollektívák jogosultságát a magasabb jövedelemre, ha a többlet nyereséget az össztársadalmi érdekkel összhangban, a munka jobb megszervezésével, a termelékenység növelésével, az önköltség csökkentésével érik eL Vannak azonban olyan gazdasági vezetők, sőt vállalatok, amelyek a közösség érdekeivel nem törődve, olcsó eszközökhöz nyúlnak, és különböző manipulációkkal a népgazdaság, vagy a vásárló közönség rovására irányítják a vállalati gazdálkodást. Elítéljük a spekulációra alapozott jövedelemszerzést, a vállalati érdek szembeállítását a társadalmi érdekkel. A minisztériumoknak, a felügyelő hatóságoknak ellenőrizniük kell azokat a vállalatokat — mégpedig nemcsak a rendelkezések formai megtartását, hanem gazdálkodásuk lényegét is — amelyekre a kooperáló vállalatok, vagy a lakosság részéről panasz érkezik. Ahol a közösséget károsító gazdálkodást találnak, avatkozzanak be a közérdek védelmében, és törvényes jogkörük alapján járjanak el az ilyen vezetőkkel és vállalatokkal szemben. A Központi Bizottságnak az a véleménye, hogy az árpolitika helyes, és azt, tovább tökéletesítve, a jövőben is érvényesíteni kell. Nép- gazdasági és közérdekből meg kell tartani a fix, a kötött és a szabad árak rendszerét az ismert három kategóriában. Az úgynevezett szabad áras kategóriában azonban, a termékek felhasználóinak, fogyasztóinak védelmében szükséges, hogy a vállalatok által megállapítható árak képzését megjavítsák, a haszon mértékét, kulcsát állami normatívák- kal hatékonyabban szabályozzák, és az árképzés gyakorlatát hatóságilag, rendszeresen ellenőrizzék. Az árpolitika helyességének hangsúlyozásával egyidejűleg, a Központi Bizottság támogat minden olyan intézkedést, amely a társadalmilag indo- [ kolatlan mértékű jövedelmet, l a jogtalan haszonszerzést hi- : vatott meggátolni. Elítél min- | den olyan árváltozást, amely- I nek célja és egyedüli alapja a puszta nyerészkedés. A nyilvánvaló gazdasági visszaélések — harácsolás, árdrágítás, csalás, esetében a szükséges tennivaló egyszerű: gazdasági szankciókat kell alkalmazni, a törvénybe ütköző cselekmények esetén pedig büntető eljárást kell indítani. Népgazdasági terveink megvalósításának egyik alapvető feltétele a jó munkaerőgazdálkodás. A népgazdaság érdekei igényelnek bizonyos munkaerő-átcsoportosítást. Az elmúlt három évben a munkaerőmozgás a dolgozók 20— 25 százalékára terjedt ki. A vizsgálatok azt mutatják, ennek 60—70 százaléka elfogadhatóan indokolt, a fennmaradó 30—40 százalék egészségtelen. A munkaerőmozgás jelenlegi, a népgazdaság oldaláról nem indokolt magas aránya anyagilag és a munkafegyelem szempontjából egyaránt káros. Többirányú munkát kell végezni a rendellenes helyzet megváltoztatására. — A munkaerőmozgást a központi tervező szerveknek befolyásolniuk kell; egyrészt támogatni azt, ami közgazdaságilag indokolt, másrészt, intézkedésekkel megakadályozni a nem kívánatos spontán folyamatokat. — Megfelelő érdekvédelmet, anyagi és erkölcsi megbecsülést kell nyújtani a vállalatok értékes dolgozóinak, az üzemi törzsgárda tagjainak. — A bérezésben a közgazdasági tényezők automatizmusa mellett szükség van szabályozásra is. Így, többek között, megfelelő szabályokat kell kidolgozni arra, hogy az egyik állami vállalattól kilépő dolgozó mennyivel magasabb bért kaphat új munkahelyén, hogy ez ne lehessen több, mint amennyit új munkahelyének azonos munkakörben foglalkoztatott régi dolgozója kap. Ki kell dolgozni azokat a szabályokat, amelyek meghatározzák, hogy ugyanazon munkáért menynyivel fizethet többet a szövetkezet és a magánvállalkozó, mint az állami vállalat. — A törvényes rendelkezéseket megszegő munkaerőcsábítókat felelősségre kell vonni. A népgazdaság és a becsületesen dolgozók érdekeinek védelmében javítani kell a munkafegyelmet, amely részben a termelés elégtelen szervezése, részben bérpolitikánk gyenge pontjai miatt, a mi hibánkból is sok helyen fellazult. Mindenekelőtt a vállalatvezetőknek kell magasabb színvonalon megszervezniük a munkát, és biztosítani a technikai, technológiai fegyelmet. A minimum, amit a dolgozók elvárnak a vezetőktől, hogy biztosítsák munkájukhoz a megfelelő feltételeket. E nélkül nincs erkölcsi alapja egyetlen vezetőnek sem, hogy jobb munkát várjon a dolgozóktól, akik joggal kifogásolják, ha anyag, alkatrész és szállítási eszközök hiánya miatt, időszakonként nagymértékben kihasználatlan a munkaidejük, más időszakokban viszont rohammunkában, mértéktelenül sok túlórában kell dolgozniuk. Minden dolgozó érezze azonban kötelességének, hogy ne csak számonkérje a kollektív szerződésben megfogalmazott jogainak teljesítését, hanem ő maga is teljesítse a kollektív szerződésben vállalt kötelezettségeit. Külön kell szólni azokról, akik úgy viselkednek, mintha szívességet tennének már azzal is, hogy bejárnak a munkahelyükre, ott elidőznek és felveszik a fizetést. Az ilyen esetekben emberi szóval, figyelmeztetéssel, s ha ez nem segít, fegyelmezéssel kell rendet teremteni. VI. Népgazdaságunkban az ösz- szes termelési eszköz és termelőerő jobb hasznosítására kell törekednünk. Az ország háztartásában változatlanul nagy és állandó figyelmet kíván a beruházási piac egyensúlyának megteremtése, a költségvetés egyensúlyának biztosítása és a nemzetközi fizetési mérleg javítása. A népgazdasági tervek teljesítésének menetében első, alapvető, minden területre érvényes követelmény a fejlődés intenzív útjára való áttérés, a hatékonyság növelése. Az ipari termelés hatékonyságának emelése érdekében folytatódjék a korszerű termelési és gyártmánystruktúra kialakítása. Sürgető feladat, és mindinkább az lesz, a tudomány, a technika vívmányainak széles körű alkalmazása a termelésben; a munka termelékenységének növelése, a dolgozók szaktudásának emelése, a munka- fegyelem megszilárdítása. A párt gazdaságpolitikája alapjaiban helyes, az élet próbáját kiállotta. Állami, gazdasági vezetőink nagy többsége, a milliók becsületesen, lelkesen dolgoznak. Az ország, a szocializmus szemmel láthatóan, eredményesen épül, a dolgozók élete, élet- körülményei időszakról időszakra javulnak. Reális, jó, szocialista céljainknak megfelelő népgazdasági terveink vannak. Gazdasági fejlődésünknek abba a szakaszába léptünk, amikor reális célként tűzhetjük magunk elé, hogy az iparilag közepesen fejlett országok sorából az iparilag fejlett országok közé emelkedjünk. Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy terveink sor- ra-rendre megvalósuljanak. A gazdasági munka területén is megvannak a feltételek ahhoz, hogy a szocializmus építését a legközelebbi években magasabb szinten és eredményesen folytassuk. Á párt ideológiai munkája Művelődéspolitikánk — Á szocialista tudat erősítése Tisztelt kongresszus! Kedves Elvtársak! A beszámolási időszakban kiterjedt, erősödött hazánkban a marxizmus —leninizmus befolyása, társadalmunk világnézeti, eszmei egysége. A munkás- osztály tudományos világnézete mindinkább meghatározó szerepet játszik a tömegszervezeti és állami oktatásban és nevelésben; további teret hódít a tudományokban, művészetekben, a mindennapi életben, a tömegek tudatában. A társadalomtudományok Színvonala emelkedett, művelői mind nagyobb segítséget nyújtanak a szocialista társadalom fejlődése által napirendre tűzött feladatok megoldásában. Bővült és változatosabb lett a marxizmus —leninizmus propagandája, növekedett oktatóinak száma és a propagandisták felkészültsége. Hazánkban az 1969 —70-es tanévben, a pártoktatásban 790 ezer, a szakszervezeti oktatásban 630 ezer, a KISZ-oktatásban 550 ezer, az állami oktatás keretében 80 ezer, összesen több mint 2 millió ember vett részt rendszeres marxista—leninista képzésben. A Marx és Engels áltál megalapozott, Lenin által továbbfejlesztett ideológiánk fejlődésének állandó forrása az elmélet és a gyakorlat kölcsönhatása. A gyakorlat az elmélet próbája és gazdagí- tója. A marxista-leninista elméletet a kommunista és munkáspártok gyakorlata és tapasztalatai formálják, fejlesztik. A gyakorlati tapasztalatok összegezése, az elmélet továbbfejlesztése minden párt kötelessége. Ebben élenjár a nemzetközi munkásmozgalom legnagyobb harci tapasztalatokkal rendelkező osztaga, a Szovjetunió Kommunista Pártja. Nagy segítséget jelentett az egész nemzetközi kommunista mozgalom számára, amikor a Szovjetunió Kommunista Pártja a XX. kongresszusán, s azt követően fellépett a szubjektivizmus, a dogma- tizmus ellen, a marxizmus— leninizmus alkotó alkalmazásáért. Pártunk a marxizmus—leninizmus megdönthetetlen igazságaira támaszkodva védelmezi ideológiánkat, világnézetünket a reakciós, bur- zsoá nézetekkel szemben, s elutasít mindenféle jobb- és baloldali torzítást. Egyaránt elutasítja a revizionizmust, amely végső soron a munkásosztály elárulásához vezet, és az álforradalmi „baloldali” kalandorságot. Ugyanígy elutasítja a szubjektivizmust, valamint a dogmatiz- must, a merev sablonokban való gondolkodást, amely megöli a marxizmus lelkét. A jobboldali, burzsoá és revizionista nézetek képviselői felmagasztalják a fejlett kapitalista országok életformáit, lebecsülik szocialista társadalmunk, építőmunkánk eredményeit, mérhetetlenül felnagyítják társadalmi életünk egyes negatív kísérő- jelenségeit. Az ilyesfajta nézetek nálunk nem nagy mértékben, és többnyire áttételes formában, de jelentkeznek még egyes tudományágakban is, és hatnak közvéleményünkre is. Nem képviselnek jelentős erőt, de kétségtelen, hogy vannak nálunk szektás, dogmatikus, és más, különböző álforradalmi nézetek, irányzatok is. Ezek tagadják pártunk irányvonalának, szocialista építőmunkánknak forradalmi tartalmát és céljait. A Magyar Népköztársaságot,, és más nekik nem tetsző szocialista országokat — a burzsoá propagandistákkal egy nótát fújva — elbürokratizálódott, technokrata, manipulált társadalomnak nevezik. Az élet- színvonal emelésére irányuló erőfeszítéseket, s ezek látható eredményeit polgáriasodás- nak, a szocializmus útjáról való letérésnek mondják. A marxizmus—leninizmust értelméből kiforgató és eltorzító álradikális irányzat és a belőle következő politikai kalandorság a szocialista világrendszer egy-két országában is hivatalos képviseletet nyert; a kapitalista világban pedig — a munkásosztály vezetőszerepét tagadva, igen gyakran a kommunista pártok ellen harcolva és ezért a tőkés hatalom tffrelmét élvezve — a magukat „igazi” vagy „új baloldaF’-nak, vagy „maoistákénak, vagy nyiltan trockistáknak nevező csoportok fellépésében jelentkezik. Pártunk az eszmék harcában elutasítja a semlegességet, a politikában az elvtelen kompromisszumra, megalku- | vásra való törekvést, mert azt tartjuk, hogy a marxizmus— j leninizmus elkötelezettséget | jelent. Nem lehet úgy helye- i selni elveket, hogy közben í elutasítjuk a gyakorlatukat; j nem lehet egységet hangoz- j tatni, és széthúzást szítani; nem lehet egyidejűleg helye- [ selni egy meghatározott állás- ! pontot, s ugyanakkor igazat adni annak, aki az ellenkezőjét képviseli; nem lehet közös nevezőre hozni a nemzetközi munkásosztály, a felsza- ! badulásukért harcoló népek I és a nemzetközi imperializmus érdekeit. Pártunk továbbra is mindent meg fog tenni a marxizmus—leninizmus pozícióinak, hegemóniájának erősítéséért. A Központi Bizottság úgy véli, hogy elsősorban saját magának kell megjavítania, fejlesztenie elméleti, ideológiai tevékenységét. Pártunk, a testvérpártok nemzetközi tapasztalatait, a hazai tapasztalatokat hasznosítva, az elmúlt másfél évtizedben nem kevés olyan gyakorlati feladatot oldott meg, amelyeknek elméleti jelentőségük is van. Ilyen volt többek között a lenini szövetkezeti elv alkalmazása a mi viszonyainkra, a parasztság különböző rétegeihez való viszony rendezése, az átszervezés után a földjáradék alkalmazása, a tulajdonviszonyok szocialista értelmezése, meghatározása; a gazdaságirányítás reformjának kidolgozása; az államélet, a szocialista demokratizmus továbbfejlesztésének kérdései. Ugyanakkor pártunk munkájában az elmélet gyakorlati alkalmazásával nem tart lépést a tapasztalatok megfelelő elvi általánosítása, az ideológiai kutató munka. Az elkövetkező években az ideológiai munkában számos elvi jelentőségű kérdés vár elemzésre és kidolgozásra: társadalmunk rétegeződésének és tudati állapotának alakulása napjainkban, a szocialista demokrácia elvi kérdései; a közigazgatás fejlesztésének tudományos megalapozása; a tudományos-technikai forradalom társadalmi-emberi ösz- szefüggései a szocializmusban; az életmód változásának gazdasági, szociológiai és kulturális vonatkozásai; a konvergencia burzsoá elméletének tudományos bírálata és más kérdések. Az ideológiai munkát mindazoknak a tényezőknek figyelembevételével kell továbbfejlesztenünk, amelyek hatnak rá. A szocialista társadalom dinamikus mozgásban van, és sok eleme átmeneti jellegű. A helyzetből következnek világnézetünk terjesztésének feladatai, figyelembe véve a tudat, a közgondolkodás adott állapotát. Elméletünknek és propagandánknak választ kell adnia az időszerű, új, vagy akár régi, de még nyitott kérdésekre. Az adott helyzetből következően a marxizmus—leninizmus, világnézetünk oktatása és hirdetése, terjesztése a különböző ellenséges és téves nézetekkel folytatott harcban megy végbe. Pártunk munkájának, az ország fejlődésének előtérben álló fontos kérdése a tudományos élet fejlesztése. Korunkban rendkívül megnövekedett a tudománvok, mind a társadalomtudományok, mind a természettudományok jelentősége, szerepe, s meggyorsul a tudományos eredmények gyakorlati felhasználása, a tudomány közvetlen szerepe a termelésben. Az automatizálás, a kemizálás, az ember szolgálatába állítható hatalmas energiaforrások feltárása jelzik ezt a fejlődést. A szocializmus és a tudomány egymásrautaltak és szövetségesek. A kapitalizmussal szemben a mi rendszerünk lényegénél fogva ösz- szehasonlíthatatlanul alkalmasabb arra, hogy elősegítse a tudományos és a technikai haladást, valamint eredményeiknek az egész társadalom érdekében történő hasznosítását. Programunk, a szocialista társadalom teljes felépítése, az ország általános fejlesztése, a nép életszínvonalának további emelése, megköveteli a tudományok fejlesztését, a tudományok eredményeinek mind ' jobb és mind gyorsabb gyakorlati hasznosítását. Ebből indult ki a Központi Bizottság, amikor kidolgozta pártunk tudománypolitikai irányelveit. A bennük tisztázott és azóta fokozatosan realizájódó elvek serkentően hatnak valamennyi tudományág fejlődésére. 'Ilyenek a politika és tudomány helyes viszonyáról, a kutatások irányítási rendszeréről, a szocializmus iránti felelősségen (Folytatás a 8. oldalon)
