Dunántúli Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-24 / 275. szám

2 DUNÁNTÚLI NAPLÓ 1910. november 24. Megkezdődött a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa Leonyid Brezsnyev és Kádár János A pártkongresszus vihígvissshangjáhól Moszkva : (Folytatás az 1. oldalról) (A kongresszus n'ma fel­állással adózott emlékük­nek.) Fock Jenő ezután így foly­tatta: — Pártunk X. kongresszu­sának megnyitásakor nagy szeretettel és megbecsüléssel köszöntőm a küldött és meg­hívott elvtársakat, valamint pártonkívüli barátainkat. Üdvözlöm pártunk tagjait, akik odaadóan és önzetlenül fáradoznak népünk szocia­lista jövőjének megteremté­sén. Engedjék meg. hogy va­lamennyiünk nevében tisz­telettel köszöntsem a kong­resszusi munkaverseny sike­reiben részes százezreket, üdvözlöm hazánk dolgozó népét, a munkások, parasz­tok, értelmiségiek millióit, akik szorgalmas munkát vé­geztek szocialista hazánk fel­építéséért. A szocialista országok kommunista és munkáspárt­jai és az európai testvérpárt- jaink, elfogadva Központi Bizottságunk meghívását, képviseltetik magukat pár­tunk kongresszusán. Vala­mennyiünk nevében forró elvtársi szeretettel köszön­tőm testvérpártjaink kül­döttségeit. Forró szeretettel köszöntőm: — A Szovjetunió Kommu­nista Pártjának küldöttségét, élén Leonyid lljics Brezs­nyev elvtárssal, a Szovjet­unió Kommunista Pártja Központi Bizottságának fő­titkárával. Engedjék meg, hogy egy­úttal pártunk és népünk ne­vében őszinte szívvel gratu­láljunk a Szovjetunió leg­újabb tudományos sikeréhez, a Holdjáró—1 programjának megvalósításához. Forró szeretettel üdvöz­löm: — a Vietnami Dolgozók Pártjának küldöttségét, élén Hoang Van Hoan elvtárssal, a Politikai Bizottság tágjá­nál; — a Lengyel Egyesült Munkáspárt küldöttségét, élén Wladyslaw Gomulka elvtárssal, a Központi Bizott­ság első titkárával; — Csehszlovákia Kommu­nista Pártjának küldöttségét, élén Gustáv Husák elvtárs­sal, a Központi Bizottság el­ső titkárával; — a Bolgár Kommunista Párt küldöttségét, élén Tó­dor Zsivkov elvtárssal, a Központi Bizottság első tit­kárával; — Ausztria Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Walter Wachs elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárá­val; — a Belga Kommunista Párt küldöttségét, élén Al­bert de Coninck elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Központi Bizottság titkárá­val; — a Ciprusi Dolgozó Nép Haladó Pártjának küldöttsé­gét, élén Andreass Fanlisz elvtárssal, a Központi Bizott­ság főtitkárhelyettesével; — a Dán Kommunista Párt küldöttségét, élén Iván Han­sen elvtárssal, a Központi Bizottság tagjával; — a Finn Kommunista Párt küldöttségét, élén Taisto Sinisalo elvtárssal, a Finn Kommunista Párt alelnöké­vel; — a Francia Kommunista Párt küldöttségét, élén Fran­cois Billoux e'vtárssal, a Po­litikai Bizottság tagjával; — a Görög Kommunista Párt küldöttségét, élén Kosz­tasz Kolijannisz elvtárssal, a Központi Bizottság első tit­kárával; — Írország Kommunista Pártjának küldöttségét, élén Michael O, Riordan elvtárs­sal, a párt főtitkárával; — a Jugoszláv Kommunis­ták Szövetségének küldöttsé­gét, élén Kiró Gligorov elv­társsal, az Elnökség Végre­hajtó Irodájának tagjával; — a Koreai Munkapárt küldöttségét, élén Han Ik Szu elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjával, a Köz­ponti Bizottság titkárával; — a Kubai Kommunista Párt küldöttségét, élén Fabio Grobart elvtárssal, a Köz­ponti Bizottság tagjával; — a Luxemburgi Kommu­nista Párt küldöttségét, élén Dominique Urbany elvtárs­sal, a párt elnökével; — a Mongol Népi Forra­dalmi Párt küldöttségét, élén Niamin Zsagvaral elvtárssal, a Politikai Bizottság tagjá­val, a Központi Bizottság tit­kárával, — Nagy-Britannia Kom­munista Pártjának küldött­ségét, élén Bert Pearce elv­társsal, a Politikai Bizottság tagjával; — Németország Kommu­nista Partjának küldöttségét. élén Max Reimann elvtárs­sal, a Központi Bizottság el­ső titkárával; — a Német Kommunista Párt küldöttségét, élén Her­bert Mies elvtárssal, a párt alelnökével; — a Német Szocialista Egységpárt küldöttségét, élén Friedrich Ebert elvtárs­sal, a Politikai Bizottság tag­jával; — a Norvég Kommunista Párt küldöttségét, élén Lei) Hammerstad elvtárssal, a tit­kárság tagjával; — a Nyugat-Berlini Szo­cialista Egységpárt küldött­ségét, élén Hans Mahle elv­társsal, a pártelnökség irodá­jának tagjával; — az Olasz Kommunista Párt küldöttségét, élén Agos- tino Novzlla elvtárssal, a Po­litikai Bizottság tagjával; — a Portugál Kommunista Párt küldöttségét, élén Josc Vitoriano elvtárssal, a Köz­ponti Bizottság titkárságának tagjával; — a Román Kommunista Párt küldöttségét, élén Paul Niculecu-Mizil elvtárssal, a Központi Bizottság Végre­hajtó Bizottsága és állandó elnökség tagja, a Központi Bizottság titkárával; — a Spanyol Kommunista Párt küldöttségét, élén Igna­cio Gallego elvtárssal, a Végrehajtó Bizottság és a Titkárság tagjával; — San-Marino Kommu­nista Párt küldöttségét, élén Vincenzo Bedini elvtárssal, a Központi Bizottság tagjá­val; — a Svájci Munkapárt küldöttségét, élén Jakob Lechleiter elvtárssal, a párt titkárával; — Svédország Baloldali Pártja — kommunisták kül­döttségét, élén Gunvor Ryding elvtársnővel, a Poli­tikai Bizottság tagjával; — a Török Kommunista Párt küldöttségét, élén Ya­kub Demir elvtárssal, a Köz­ponti Bizottság első titkárá­val. A kongresszus küldöttei hosszantartó nagy tapssal köszöntötték a testvérpártok delegációit. Fock Jenő ezután bejelen­tette, hogy a X. kongresszus munkabizottságaira vonatko­zó javaslatot a Központi Bi­zottság írásban a küldöttek rendelkzésére bocsátotta. A kongresszus résztvevői a munkabizottságokra előter­jesztett javaslat fölött együt­tesen szavaztak s azt egy­hangúlag elfogadták. A X. KONGRESSZUS TITKÁRSÁGA: Vezetője: Biszku Béla. Tagjai: Karakas László, Komócsin Zoltán. Pullai Ár­pád, Tóth Mátyás. FELLEBBVITELI BIZOTTSÁG: Elnök: Varga Gyula. Tagjai: Ladányi József, Lantos Zoltán, Méhes Lajos, Nagy Józsefné, Sándor Jó­zsef. JELÖLŐ BIZOTTSÁG: Elnök: Németh Károly. Tagjai: dr. Bodnár Ferenc, Brutyó János, Csáki István, Cservenka Ferencné, Egri Gyula, Frank Ferenc, Győri Imre, Havasi Ferenc, Her- czeg Károly. Jedlicska Gyu­la, Kiss Józsefné, Kovács Antal, Németh Ferenc, Oláh György, Orosz Ferenc, K. Papp József, Pap János, Pa­taki László, dr. Rapcsák András, dr. Roinány Pál, Ruzsics Ibolya. Tárcsái Ti­bor, Vándor László, Veres József. SZERKESZTŐ BIZOTTSÁG• Vezetője: Nemes Dezső. Tagjai: Aczél György, Bor­bély Sándor, Dimény Imre, dr. Kurucz Imre, Nagy Ri- chárd, Nemeslaki Tivadar, Nyers Rezső, Péter János, Pullai Árpád. Rapai Gyula. MANDATUMVIZSGALÓ BIZOTTSÁG: Elnöke: dr. Molnár Fri­gyes. Tagjai: Balázs Sándorné, Bódi Imre, Jankovits Nán­dor, Martin János, ifj. Nagy Gyuláné, Pálinkó Sándorné, Tóth Istvánná, Varga Fe­renc. SZ A V AZ ÁTSZEDŐ BIZOTTSÁG: Elnöke: Somoskői Gábor. Tagjai: Burgert Róbert, Fekete Lászlóné, Jakab Sán­dor, Király Ferenc, Kovács László, Neubauer József, Schmidt Istvánná, Varga Sándorné. Bejelentette Fock Jenő, hogy a Központi Bizottság eljuttatta a küldöttekhez a kongresszus napirendjére és ügyrendjére vonatkozó ja­vaslatot. A kongresszus részt­vevői a javaslatot egyhangú­lag elfogadták. A X. kong­resszus napirendje a követ­kező: 1. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának beszámolója. Előadó: Kádár János elvtárs. S. A Központi Ellenőrző Bizottság jelentése. Előadó: Brutyó János elvtárs. 3. A Fellebbviteli Bizottság jelentése. Előadó: Varga Gyu­la elvtárs. 4. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizott­ság tagjainak megválasztása. A kongresszus által jóvá­hagyott ügyrend szerint az első és a második napiren­det együttesen vitatják meg, a harmadik napirendet a kongresszus zárt ülésen tár­gyalja. A kongresszus tanácskozá­sai délelőtt 9 órától 13 óráig, majd 15 órától 19 óráig tar­tanak. A kongresszus ezután megkezdte az első napirendi pont tárgyalását. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára lépett nagy taps köz­ben a szónoki emelvényre, s mondotta el a Központi Bi­zottság referátumát. (A Központi Bizottság be­számolója s 3. oldalon kez­dődik.) Az MSZMP X. kongresz- szusával, mint a szocialista világ egyik legfontosabb idő­szerű eseményével foglalkoz­nak a -szovjet tömegtájékoz­tató szervek. Így értékelte a magyar kommunisták tanács­kozását a televízió híradó­ja, amelyben a szovjet rádió és televízió budapesti külön- tudósítói számoltak be a kongresszusi előkészületekről. A szovjet televízió film­szalagról közvetítette a Leo­nyid Brezsnyev vezette párt- küldötiség Budapestre érke­zését. A hétfő reggel meg­jelent Pravda első oldalon számol be az SZKP delegá­ciójának nyugati pályaudva­ri fogadtatásáról. „A lenini úton” című cik­kükben Mihajlov és Ogyi- nyec, a Pravda különtudósí- tói rámutatnak: „A magyar kommunisták következete­sen, alkotó módon alkal­mazzák a marxizmus—leni- nizmus általános törvénysze­rűségeit a konkrét magyar- országi viszonyokra, állha­tatosan harcolnak ü szocia­lista internacionalizmus el­veinek gyakorlati megvalósí­tásáért. Ezzel az MSZMP magasfokú nemzetközi tekin­télyt és elismerést vívott ki magának. A népi Magyaror­szág a szocialista közösség hű és megbízható tagja” — írják a szovjet tudósítók. Az Izvesztyija különtudó- sítói „Lelkesítő bizalom” Cí­mű cikkükben hangsúlyoz­zák: az MSZMP a IX. kong­resszus óta eltelt időszakban vezető szerepet betöltve irá­nyította a pozitív gazdasági és politikai folyamatokat, a párt volt az. amely felkutat­ta a bonyolult problémák megoldásának leghatéko­nyabb módszereit, a párt rea­gált a legélesebben az élet által felvetett kérdésekre. A moszkvai televízió hét­főn este legnépszerűbb hír­adásában számolt be az MSZMP X. kongresszusának első napjáról. A képernyőn a szovjet né­zők láthatták a kommunis­ták tanácskozását megnyitó Fock Jenőt, majd Kádár Já­nost, amint megtartja az MSZMP KB kongresszusi be­számolóját. Hosszan mutatta a képer­nyő azt a lelkes ünneplést, amelyben a kongresszusi kül­döttek Leonyid Brezsnyevet, a szovjet pártküldöltség ve­zetőjét részesítették. A szovjet rádió „budapesti panoráma” címmel adott hangképeket a magyar párt- kongresszus munkájáról. A Vecsernyja Moszkva hét­fő esti kiadása első oldalas cikkben hangsúlyozza: az MSZMP számszerűen megnö­vekedve, még erősebben ér­kezett el a X. kongresszus­hoz. Varsó: Hétfőn az összes varsói napilap első oldalon, vezető helyen számolt be az MSZMP X. kongresszusa megnyitásának előkészületei­ről. Több újság fényképet közölt arról, hogy a Buda­pestre érkezett Wladyslaw Gomulkát Kádár János üd­vözölte. A Trybuna Ludu a múlt hét végétől négy budapesti tudósítást szentéit a kong­resszusi előkészületeknek, hétfői számában pedig első oldalán induló anyagként há­rom hasábos címmel jelení­tette, hogy „Ma megkezdi ta­nácskozásait az MSZMP X. kongresszusa” A LEMP KB napilapja részletesen ismer­tette a párt Központi Bizott­ságának a X. kongresszus elé terjesztett jelentését, aláhúz­ta, hogy a „IX. kongresszus óta megerősödött az MSZMP vezető szerepe. Nemzetközi téren az MSZMP megerősí­tette internacionalista kap­csolatait. B e1g r ád: Jugoszlávia két vezető na­pilapja, a Borba és a Politi­ka hétfőn terjedelmes cik­kekben foglalkozik az MSZMP kongresszusával. A Borba hangoztatja, hogy a magyar kommunisták tanács­kozása „várhatóan bá toad tani fogja a gazdasági reform je­lenlegi irányvonalát”. Az MSZMP vállalja a teljes fe­lelősséget a társadalom fej­lesztéséért, „de évek óta tü­relmes és állandó erőfeszíté­seket tesz, hogy minden tár­sadalmi tényezőt cselekvésre ösztönözzön és lehetőséget adjon számukra, hogy való­ban részt vegyenek az ügyek megvitatásában, amelyek a legszélesebb néptömegeket érintik” — írja a Borba. A Politika Kádár János fényképével illusztrált cikké­ben részletesen ismerteti az MSZMP Központi Bizottságá­nak a kongresszus elé ter­jesztett írásos beszámolóját, megállapítva, hogy a kong­resszus „a feladatok nyugodt áttekintését” fogja elvégezni. Berlin Nyugat-Berlin : Az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland, valamint a Berliner Zeitung hétfői számának első oldalán rész­letes beszámolót közöl az MSZMP X. korgresszusára érkezett külföldi delegációk­ról és a kongresszus előké­születeiről. A Neues Deutsch­land máshelyütt két hasábon ismerteti a Központi Bizott­ság előzetes jelentését. A lap első oldalán képet közöl az NSZEP küldöttségének bu­dapesti fogadtatásáról. A nyugat-berlini Rias adó hétfő reggeli kommentárjá­ban az MSZMP kongresszusi téziseit ismertette. — A nyugat-berlini Tagea- spiegel vasárnapi számában a lap budapesti különtudó- sítója, Marcel Hahlweg fog­lalkozott az MSZMP kong­resszusával. Hanoi: A Nhan Dán című viet­nami lap az MSZMP X. kongresszusát üdvözlő cikké­ben hangsúlyozza, hogy a vietnami nép őszintén hálás az MSZMP-nek, a magyar kormánynak és népnek az Egyesült Államok agresszió­ja elleni harcban nyújtott tá­mogatásért és segítségért. „Az MSZMP X. kongresz- szusa alkalmából a vietna­mi kommunisták, a VDK munkásosztálya és népe for­ró és őszinte üdvözletét kül­di a baráti Magyarország kommunistáinak, munkás- osztályának és népének. Sok sikert kívánunk a kongresz- szusnak Erősödjék és fejlőd­jék Vietnam és Magyaror­szág barátsága és harci szo­lidaritása” — hangoztatja a cikk. Az elnökségben: (balról) Biszku Béla, Leonyid Brezsnyev, Kádár János és Fock Jenő Baranyai küldöttek a kongresszuson J

Next

/
Thumbnails
Contents