Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-11 / 239. szám

te Világ proletárjai, egyesüljetek! Ära: 1 forlr Dunántúli napló XXVII. évfolyam, 239. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. október 11., vasárnap Hazaérkezett a magyar országgyűlés küldöttsége Befejeződött a VI. Magyar Játékfigmszemfe Somogyi József, a társadalmi zsűri elnöke átadja a filmszemle fődiját Gyöngyössy Imré­nek, a Virágvasárnap rendezőjének. Foto: Erb János Kállai Gyulának, az MSZ­MP Politikai Bizottsága tag­jának, az országgyűlés elnö­kének vezetésével szombaton hazaérkezett Lengyelország­ban tett hivatalos látogatá­sáról a magyar országgyűlés küldöttsége. A küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Kisházi Ödön, az El­nöki Tanács helyettes elnöke, dr. Beresztóczy Miklós és Vass Istvánná, az ország- gyűlés alelnöke. Kállai Gyula a megérkezés után nyilatkozott a Magyar Távirati Iroda munkatársá­nak: — A lengyel párt és ál­lami vezetőkkel folytatott tárgyalásaink során, s or­szágjáró kőrútunkon ismétel­ten meggyőződhettünk arról, hogy a testvéri lengyel nép a szocialista építés minden területén jelentős alkotó­munkát végez. Küldöttségün­ket mindenütt meleg, baráti szeretettel fogadták. Tárgya­lásainkon fokozott hangsúlyt kaptak a nemzetközi kérdé­sek; a lengyel párt- és álla­mi vezetőkkel beható eszme­cserét folytattunk arról, hogy a kétoldalú együttműködés mellett az eddiginél határo­zottabban kell előrelépnünk a szocialista országok közötti sokoldalú együttműködésben, az imperializmus elleni küz­delemben, a béke és bizton­ság megteremtésében. Ebből a szempontból nagyra érté­keltük a közelmúltban meg­kötött szovjet—nyugatnémet szerződést. Kifejtettük a Ma­gyar Népköztársaság határo­zott álláspontja az, hogy a Lengyel Népköztársaságot tá­mogatjuk jogos követelésé­ben: a Német Szövetségi Köztársaság szerződésileg is ismerje el véglegesen az Odera—Neisse-határt — zár­ta nyilatkozatát Kállai Gyula. * A lengyelországi látogatás­ról közleményt adtak ki: A lezajlott találkozók során a két ország parlamentjének képviselői tapasztalatcserét folytattak a legfelsőbb tör­vényhozó testületek munká­járól. Kölcsönösen tájékoz­tatták egymást a parlament­jeik előtt álló feladatokról, munkájuk módszereiről. A magyar és a lengyel parla­menti küldöttek hangsúlyoz­ták: a tapasztalatcserék cél­szerűek és hasznosak a par­lamenti munka módszereinek Magyar kormányküldöttség utazott a bukaresti vásár megnyitására Nagy József né könnyűipari miniszter vezetésével szom­baton kormányküldöttség utazott Bukarestbe a nemzet­közi vásár megnyitására. A küldöttség tagjai: Kiss Er­nő kohó- és gépipari minisz­terhelyettes, Vass János, a Külkereskedelmi Minisztéri­um főosztályvezetője. A kül­döttség búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megje­lent a Külügyminisztérium, a Külkereskedelmi Miniszté­rium, a Kohó- és Gépipari Minisztérium, valamint a Könnyűipari Minisztérium több vezető képviselője. Ott volt Dumitru Turcus, a Román Szocialista Köztár­sság budapesti nagykövete. tökéletesítésében és elmélyí­tésében, valamint országaink­ban a szocialista demokrácia fejlődésének elősegítésében. A tárgyalások során mind­két fél leszögezi, hogy a szo­cializmus további építésének és a nemzetközi helyzet fő kérdéseinek megítélésében nézeteik teljesen azonosak. Az időszerű nemzetközi kérdéseket illetően mindkét fél leszögezte, hogy a béke védelme, a nemzetközi biz­tonság megerősítése és a vi­lág egyes részein fennálló konfliktusok megoldása érde­kében kifejtett tevékenysé­gük céljai teljesen azonosak. Az európai kollektív bizton­sági rendszer alapvető felté­tele a második világháború eredményeként létrejött rea­litások; a két német állam tényének, a fennálló európai határoknak, Lengyelország nyugati határainak, az Ode­ra—Neisse-határnak végleges elismerése. A két delegáció hangsú­lyozta, hogy a magyar par­lamenti küldöttségnek szívé­lyes, elvtársi légkörben le­zajlott lengyelországi látoga­tása újabb hozzájárulást je­lentett a két ország barátsá­gának és együttműködésének elmélyítésében. Két hete tart a jő idő, s ennek kedvező hatását máris érzik a mezőgazdasági üze­mek. Cukrosodik a szőlő, ja­vul a must minősége, meg­gyorsult a kukorica érése. Két hét óta megszakítás nél­kül szánthatnak, vethetnek a gépek, feltéve ha géphiba, alkatrészhiány miatt nem kell vesztegelniök. A tsz-szö- vetségek által lapunkban is közzétett őszi munkaverseny­felhívásokra is frissen rea­gálnak a tsz-ek, a csatlako­zási kedvhez a jó időjárás és az ebből eredő nagy mun­kalendület is hozzájárul. A munka ezen a vasárnapon sem szünetel a földeken. Így jellemezhetjük az üzemekben lévő általános hangulatot és hozzáállást azoknak a vála­szoknak alapján, amelyeket szombati körtelefonunk nyo­mán kaptunk a megkérde­zett tsz-ektől. Sohasem álltunk még ennyire naprakészen A megye déli csücskéből, a beremendi Dózsa Termelő- szövetkezetből Túrós Sándor főagronómus arról tájékozta­tott, hogy emlékezete óta nem ment még ilyen gördü­lékenyen az őszi munka ná­luk. Az 1250 hold kalászo­sukból 800 holdon már föld- j ben van a mag, s 800 hol- dón már az őszi mélyszán- [ tást is elvégezték. Hétfőre befejezik a cukorrépa szedé­sét, s megkezdik a kukorica törését. A kukoricát 100 szá­zalékban kombájnnal és cső­törő gépekkel takarítják be, számításaik szerint 22 mun­kanap alatt. A termés jónak ígérkezik, 26—28 mázsás má­jusi morzsolt kukoricájuk termett holdanként. A tsz- szövetség felhívását olvasták Nyertesek: a Virágvasárnap és az Ítélet A VI. Magyar Játékfilm­szemle utolsó, szombati nap­ján a színészvendégek között új arcokat láthattunk: meg­érkezett Kiss Manyi, Psota Irén, Szirtes Ádám. Még csütörtökön a késő délutáni órákban Pécsre érkezett Déry Tibor író, aki a Szerelem c. filmet írta. Szombaton este a Petőfi filmszínházban került sor a filmszemle záró díszelőadásá­ra és a díjkiosztásra, amelyen megjelent Aczél György, az MSZMP Központi Bizottsá­gának titkára, Simó Jenő művelődésügyi miniszter- helyettes, Egri Gyula, az MSZMP Baranya megyei Bi­zottságának első titkára, a Központi Bizottság tagja. Nyolc óra után néhány perccel az emelvényen el­foglalta helyét a társadalmi zsűri, melynek tagjait Poór s úgy határoztak, hogy csat­lakoznak a felhíváshoz. En­nek érdekében jövő hét ele­jén összehívják a szocialista brigádok tagjait és a válla­lásokat konkretizálják. Nyújtott műszakban dolgoznak Mágocson Baranya északi részein még nem érett be a kukorica. Mágocson, a Béke Tsz-ben sem kezdtek hozzá a szedé­séhez. A burgonya és a cu­korrépa szedését azonban a hét végére itt is befejezték s a termés mindkét növény­ből a várakozás szerint „jött be”, burgonyából 80 mázsát, cukorrépából 200 mázsát ta­karítottak be holdanként. El­mondották, hogy a kongresz- szusi versenyfelhíváshoz ők is csatlakoznak, a munkát úgy kívánják szervezni, hogy a felhívásban megadott ha­táridőkre elvégezzék. Ennek érdekében vasárnap is nyúj­tott műszakban üzemeltetik a gépeket, mivel az időjárás most ezt lehetővé teszi. Szentdénesen a búza 35 százaléka a földben van Az őszi munkaverseny-fel- híváshoz elsők között csatla­kozott a szentdénesd Egyetér­tés Tsz kollektívája is. A búza vetésterületét csakúgy, mint Beremenden és Mágo­cson, itt sem kívánják a ta­valyihoz képest csökkenteni. A kenyérbúza terület 35 szá­zalékát már be is vetették. Hétfőn kezdik meg a kuko­rica törését, a kezdést nem aa érés kitolódása, hanem a Klári tv-bemondó mutatta be, majd átadta a szót So­mogyi József Kossuth-díjas szobrászművésznek, a társa­dalmi zsűri elnökének. A zsű­ri elnöke meleg szavakkal üdvözölte a megjelent párt­ós állami vezetőket, a város géphiány gátolta. A tsz-nek saját szárító üzeme van s a kukorica termés 60—70 szá­zalékát géppel kívánják beta­karítani. A megrendelt adap­ter azonban késik, a régisem jó, nincs hozzá alkatrész. A meglévő géppark teljes kapacitással üzemel, egy köz­ség kivételével vasárnap is dolgoznak majd az emberek. Lippón is hiányoznak az adapterek Szombaton a lippói Béke őre Tsz-ben is népes volt a határ. Ezen a napon fejezték be a cukorrépa szedését, ami­ből 230 mázsás termést taka­rítottak be holdanként. A traktorok szántottak, mag­ágyat készítettek elő, és az előkészített táblákon vetet­ték az őszi búzát. A szövet­kezetben elmondották, hogy náluk is felmerült a búza terület csökkentésének gon­dolata, mivel kukoricából holdanként nagyobb bruttó bevételt tudnak elérni. Végül mégis úgy döntöttek, hogy a tervezett területet ezúttal is elvetik kenyérbúzából csak úgy, mint takarmánygaboná­ból. A kukorica betakarítását még nem kezdték meg, mivel sok a kései fajtájuk, ami las­san érik. Hátráltatja a kez­dést a gépek késedelmes szál- ! lítása is —, mivel saját szá­rítójuk van a termés több, mint 50 százalékát szerették volna géppel betakarítani. A megrendelt 2 darab Braud adapter nem érkezett meg, és a meglévőkhöz 6em tudnak beszerezni alkatrészt. Ameny- nyiben a törést kénytelenek emiatt kézi erővel végezni, úgy az jelentősen meghosz- szabbítja megint a betakarí­tási időt. művészetet szerető közönsé­gét. Kifejezte azt a remé­nyét, hogy a filmszemle kül­földi vendégei jól érezték magukat Pécsett, s elviszik hírünket a világba. Somogyi József méltatta azokat az anyagi lehetősége­ket, amelyek társadalmunk­ban a művészek rendelkezé­sére állnak, de mint hozzá­fűzte, legalább ilyen fontos a társadalom Igénylő szeretete, mert csakis ilyen pezsgő lég­körben képes a művészet ki­virágozni. — A hegyeket a művészek­nek kell megjárniuk, de a társadalom bizalma is kell hozzá, hogy útjuk sikeres le­gyen. Kérem, ismerjék fel a kortárs művészek ügyét — mondotta többek között a zsűri elnöke, majd ismer­tette a zsűri döntését. A zsűri döntése alapján a VI. Magyar Játékfilmszemle társadalmi fődíját a Virágva- sárnap című film nyerte el, amelynek rendezője Gyön- gyössy Imre. A közönség dí­ját Kósa Ferenc és Csoóri Sándor filmje, az Ítélet kap­ta. Az Ítéletre adott közönség szavazatok 41 százaléka volt „kitűnő”. Egyébként a kiosz­tott 7390 szavazólapból 3119 érkezett vissza. A forgatókönyvírói díjat felerészben megosztották a két díjnyertes film írói, Gyöngyössy Imre, illetve Csoóri Sándor és Kósa Fe­renc között. Az operatőri dí­jat Ragályi Elemér, az Arc című film operatőre kapta. Az utazás a koponyám körül című film zenéjéért Ránky György a legjobb zeneszerző­nek járó díjat nyerte el. A legjobb női alakítás dí­ját a Sziget a szárazföldön című alkotásban nyújtott ala­kításáért Kiss Manyi kapta. Latinovics Zoltánnak a leg­jobb férfialakítás díját ad­ták az Utazás a koponyám körül és az Isten hozta, őr­nagy úr című filmekben ját­szott főszerepeiért. Egy pá­lyakezdő színész számára di­jat alapított a KISZ Központi Bizottsága, amelyet Zala Márk, az Arc főszereplője kapott. Az elmúlt év teljes filmtermése alapján a kiváló karakterszerepekért Töröcsik Marinak, Ruttkai Évának, Kállai Ferencnek és Koltai Jánosnak ítéltek oda díjakat A díjak átadása után ke­rült sor a Szerelem című új magyar film ősbemutatójára, amelyet Déry Tibor írt és Makk. Károly rendezett. A ve­títés után Poór Klári bemu­tatta a közönségnek a film alkotóit. Aczél György, az MSZMP KB titkára és Kiss Manyi szírt* művész Vasárnap is dolgoznak a földeken Jól halad a szántás, a vetés Sorra csatlakoznak a tsz-ek a versenyfelhíváshoz k ä

Next

/
Thumbnails
Contents