Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-31 / 256. szám
4 dunántúli napló 1970. október 31. Termelőszövetkezeti parasztságunk politikai nevelésében jobban íel kell használnunk a szocialista fejlődés eredményeit és lehetőségeit. Erősítenünk kell azt a tudatot, hogy a kollektív gazdálkodás, a közösben végzett fegyelmezettebb munka az egyéni felemelkedés elsődleges forrása. A munkás- - paraszt szövetség politikai tartalma erősítésének útja az osztályöntudat, a máért és a holnapért érzett együttes felelősség mélyítése. Politikai jellegű feladataink hatékonyabb megoldásában az eddigieknél is jobban számítunk értelmiségünkre. Joggal várhatjuk el tőlük, hogy tudásukkal eredményesebben szolgálják céljaink megvalósítását. Sorainkban elsősorban a marxista felkészültségű, a tudatosan szocialista szemléletű, magatar- tású emberek számát kívánjuk gyarapítani. II. Pártunk IX. kongresszusa a párt tevékenységének legfontosabb területeként a. gazdasági munkát jelölte meg. A gazdaságban működő pártszervek feladatukat ennek megfelelően igyekeztek megvalósítani, nagy aktivitással foglalkoztak a gazdaság fejlődésének elemzésével és az abból adódó politikai kérdésekkel. A végrehajtó bizottságok, pártvezetőségek olyan témákat vitattak meg, melyek a kongresszus és a Központi Bizottsági határozatok főbb feladatait tartalmazták a helyi sajátosságoknak megfelelően. A Megyei Pártbizottság az elmúlt években többször átfogóan elemezte a megye gazdaságának fejlődését, a lakosság élet- körülményeinek és ellátásának alakulását, a szocialista munkaversenyt. Gazdaságszervező tevékenységéről rendszeresen beszámoltatta a járási, városi pártbizottságokat, a KISZ- és a szakszervezet vezetőit. A városi, járási pártbizottságok a terület sajátosságainak megfelelően foglalkoztak a központi és megyei határozatokból adódó feladatokkal. Aktív szerepet töltöttek be a hatáskörükbe tartozó gazdasági vezetők kiválasztásában, nevelésében, munkájuk segítésében. Elkészítették távlati fejlesztési irányelveiket. Általában helyesen és gyorsan reagáltak a gazdálkodással kapcsolatos jelenségekre. A megyei, városi, járási párt- bizottságok tagjaiból és a gazdálkodás ösz- szefüggéseit jól ismerő kommunistákból gazdasági és szövetkezetpolitikai munkabizottságokat hoztak létre. A bizottságok segítséget nyújtottak az irányításhoz, értékelő, elemző munkájukkal hozzájárultak a feladatok pontosabb megszabásához és a vitás kérdések tisztázásához. Elismerés illeti a kiterjedt aktivahálózat tagjait, akik a pártapparátussal együtt lelkiismeretesen segítették a párt vezető testületéinek munkáját. Az elmúlt négy év során a IX. kongresszus által meghatározott gazdaságpolitikai célkitűzések megvalósításában kettős feladatot kellett egyidőben megoldanunk: a harmadik ötéves terv célkitűzéseinek megvalósítását és a gazdasági mechanizmus reformjának bevezetését. Ezeket sajátos gazdasági adottságaink figyelembevételével alapvetően teljesítettük. A beszámolási időszak első felében még a régi mechanizmus elemei hatottak, s ennek megfelelően a mennyiségi növekedés volt a fő jellemző mind a termelés, mind a fejlesztés ütemében. A reform bevezetése utáni években a fejlődés üteme lassult, de a termelés — és annak szerkezete — jobban igazodott a szükségletekhez. A harmadik ötéves terv időszakában változott az ipar szerkezeti aránya. A nehézipar részesedése 67,3%-ról 61%-ra csökkent, a könnyűipar 24,2%-ról 28,3%-ra, az élelmiszeripar 8,5%-ról 10,3%-ra nőtt Néhány új üzem is létesült, a rekonstrukciók folytán a régebbi üzemek korszerűsödtek, egészségesen közeledett egymáshoz az iparés a mezőgazdaság termelésének fejlődési üteme. A változás ellenére iparunk szerkezete még mindig egyoldalú és a bányászat túlsúlya jellemzi. A műszaki, technikai színvonal emelkedése is mérsékelt volt. A népgazdaságig is indokolt szerkezeti változásokhoz kevés központi segítséget kaptunk. A negyedik ötéves tervben — a Megyei Pártbizottság irányelvei alapján — nagyobb ütemben kell fejleszteni elsősorban a gép-, építő-, építőanyag- és a szolgáltató ipart. Erre a célra kell összpontosítani a helyi, vállalati, tanácsi erőforrásokat és a lehetőségekhez képest igényelni a központi segítséget. Az ipar termelési üteme a korábbi évekhez képest lelassult, a» átlagos évi növekedés 4%. Ennek oka elsősorban a szénbányászat termelésének csökkenése. Az energiahordozók változásának helytelen értelmezése és a fogyasztók óvatos rendelése miatt a Mecseki Szénbányák termelése csökkent. Az ebből fakadó bizonytalanság a beruházások előkészítésének megtorpanását, a munkások jelentős mérvű elvándorlását eredményezte. A bányászat bizonytalan jövője nem vonzza a fiatalokat és így nagyfokú az elöregedés. Nem halad eléggé a bányaművelés korszerűsítése sem, ennek következtében lassabban valósul meg a bányászat gazdaságos termelése. Erkölcsi és anyagi kárt is okozott á termelés-csökkentés folytán bekövetkezett téli szénhiány és a jelenleg is folyó fokozott mérvű túlóráztatás. A Megyei Pártbizottság egyetért azokkal az elvekkel, amelyek a korszerűség és a gazdaságosság követelményei alapján az energiahordozók struktúrájának megváltoztatását tűzik célul. Azonban úgy ítéli még, ennek nem mond ellent az a gyakorlati igény, hogy a mecseki feketeszén-bányászat termékeire hosszú távon szükség van. Az építőipar termelése 41%-kal növekedett, gyarapodott gépállománya, létrejöttek a termelőszövetkezetek építőipari közös vállalkozásai. Mindezek ellenére a kapacitás az igényeket nem képes kielégíteni, különösen a mélyépítésben. Az iparágon belül történő vállalati rendszer kialakítása csökkentette a megye kapacitását, a megmaradó vállalatok fejlesztésében sem volt megfelelő következetesség. Az építőipari termelés lemaradásai, a meglévő kapacitással való gazdálkodás hiányosságai tovább fokozzák a beruházási piacon kialakult feszültségeket, rontják a hatékonyságot és munkájuk minősége is kívánni valót hagy maga után. A tervezettnél kevesebbet termelt az építőanyagipar is, 1968-tól egyes termékekből — tégla, kő, mész. betonelemek — a piaci igények az üzemeket a korszerű termékek gyártására késztették, ehhez azonban termelőberendezéseik eléggé elavultak. Magas a nehéz fizikai munka aránya, rossz a szociális ellátottság, ennek következtében állandó munkaerőhiánnyal küzdenek. Az előirányzatnak megfelelően alakult a könnyű- és élelmiszeripar, ezen belül a cipő (195%), a konzerv (193%), sör (127%), farostlemez (125%) termelése. A villamosener- gia-ipar 146%-kal fejlődött. A negyedik ötéves terv időszakában a vállalatok által tervezett ipari termelés teljesítése, illetve egyes termékek túlteljesítése fontos feladat. Ennek érdekében a kapacitás kihasználása mellett fel kell használni a szocialista munkaverseny ösztönző hatását is. Az ipari termékek értékesítése 1965-től kedvezően alakult. Évenkénti növekedése meghaladja a termelés növekedését, így a késztermék készletek csökkentek. A termékek értékesítésében arányváltozás történt az export javára. 1965-höz képest az exportszállítás 1969-ben 265,2%-kai nőtt, értékben meghaladja az 1 milliárd forintot. Legkeresettebb exporttermékeink a bőrkesztyű, sajt, egyes konzervfélék, cipő és a porcelán szigetelő. A kishatármenti forgalom három éves múltra tekint vissza, 1969-ben már szinte valamennyi nagykereskedelmi vállalatunk kapcsolatot vett fel különböző jugoszláv cégekkel, melynek eredményességét 134 millió forintos árucsere-forgalom jellemezte. Ez évben eddig mintegy 135 millió forint üzletkötés történt. Az áruforgalom bővülését nehezítik a magas behozatali vámok és az importforgalmi adók. A korszerű termékek arányának növelésével párhuzamosan javítani kell a készlet- gazdálkodást, a nyersanyagoknál az optimális szintre kell törekedni, a készleteknél a gyors értékesítés feltételeit szükséges megteremteni. A megyében jelenleg 102 termelőszövetkezet, 10 állami gazdaság és egy erdőgazdaság működik. Itt dolgozik a megye foglalkoztatottjainak 29%-a. A mezőgazdaságot a beszámolási időszakban a jelentős eszközfelhasználás, korszerűsödés és a belterjesség fokozódása, a nagyhozamú fajták és új termelési eljárások kiterjedtebb alkalmazása jellemezte. A reform, az új tsz- és földtörvény növelték az üzemek önállóságát, erősítették a szövetkezeti jelleget és az üzemek túlnyomó többségében megteremtették a vállalatszerű gazdálkodás feltételeit. A fejlődést — többek között — elősegítette a termőterület és a termelésnek az évek során bekövetkezett koncentrációja is. 1965-ben az egy tsz-re jutó átlagterület 3000 kh volt, 1970-re ez 4100 kh-ra nőtt A tsz-ek száma négy év alatt 25%-kal csökkent A kenyérgabona, a kukorica termesztésében, a baromfihús előállításában kiemelkedő eredmények születtek. A kenyérgabona termésátlaga az 1960—1965-ös évekhez viszonyítva 1966—1969-es években mintegy 50%- kal, a kukoricáé 23%-kal növekedett. Nem alakult megfelelően a zöldségtermesztés, sőt a nagyüzemekben a terület jelentősen csökkent, bár a megye adottságai kiválóan alkalmasak zöldségtermelésre. Ennek következtében a megye lakosságának friss zöldségellátása hiányos és a fogyasztói árak is magasabbak az országos átlagnál. A következő években indokolt jelentősen növelni a zöldségtermelő területet, annak hozamát, a termelés koncentrálását és korszerűsítését egyaránt. Az állattenyésztésben az állat- és állati termékek termelésében a célkitűzéseink nem realizálódtak. A nagyüzemek állattenyésztése — a baromfi kivételével — jórészt stagnált, vagy alig fejlődött, a háztáji és kisegítő gazdaságokban viszont rohamosan csökkent az állatállomány. Közrejátszottak itt a gazdaságossági és állategészségügyi okok is. Legjobban a szarvasmarha létszám csökkent, amely 1970-ben mintegy 10%-kal kevesebb, mint 1966-ban. A sertéshús termelése sem növekedett a tervezettnek megfelelően, sőt az utóbbi két évben visszaesett. Az állattenyésztés hozamai — tej, tojás, gyapjú — viszont számottevően emelkedtek. A negyedik ötéves terv időszakában a, mező- és élelmiszergazdaság területén a termelési érték növekedését — az országos célkitűzéseknek megfelelően — évi 3—Silóban indokolt előirányozni. Ezen belül nagyobb arányú fejlesztést az állatlétszám, a hús- és a zöldségtermelésben szükséges célul kitűzni. Az élelmiszeripari üzemek száma lényegesen nem változott, viszont az ágazat termelése erősen növekedett, de elmaradt az igényektől és követelményektől. Az elmaradás feltűnően nagy a tároló- és hűtőkapacitásokban. A mezőgazdasági üzemek mellék- és kiegészítő tevékenysége 1969 végére elérte az üzemek termelési értékének 15%-át és ebből származott az összes árbevétel közel 25%-a. A melléküzemágon belül az egyes tevékenységek aránya igen eltérő, míg az élelmiszeripar csak 1,9%-kal, a szolgáltatás 2,8%-kal szerepel, addig a kereskedelmi tevékenység 27,9%-kal, az építőipari tevékenység pedig 46%-kal részesedik. Kedvezőtlen, hogy ez a tevékenység a tsz-ek egy részében túlhaladta az egészséges arányokat, sőt torz jelenségei is tapasztalhatók, s hogy a termelőszövetkezetek zöme a melléküzemágaknál főként alkalmazottakat foglalkoztat. A következő években is indokolt, hogy a mezőgazdasági termeléshez kapcsolódó kiegészítő tevékenység tovább bővüljön, segítse elő a helyi lakosság jobb ellátását, a tagság arányosabb és egyenletesebb foglalkoztatását. Fejlődésnek indult az üzemek közötti kooperáció a mezőgazdasági üzemek és más vállalatok között. A fejlődés még kezdetinek tekinthető. A kibontakozás érdekében le kell küzdenünk a helyenként jelentkező szubjektív akadályokat és egyidejűleg meg kell szüntetni az indokolatlan jogi korlátozásokat. Egészséges kezdeményezés született a közös, valamint a háztáji gazdaságok közötti kooperációban. Ottörő szerepet töltött be a baromfi-tenyésztésben a baksai, szarvasmarhahizlalásban a szalántai, a sertéstartás területén a pogányi és még jó néhány más termelőszövetkezet. A jövőben is minden lehető eszközzel elő kell segíteni a háztáji és kisegítő gazdaságok termelési lehetőségeinek jobb kihasználását. Bővült a mezőgazdasági üzemek termék- forgalmazása. A legfontosabb élelmiszerekből 1965-höz viszonyítva a termelőszövetkezeteknél 84%-kal, az állami gazdaságoknál 42%-kal emelkedett a felvásárlás meny- nyisége. A megyei felvásárlás összesen — változatlan áron számolva — 1965-höz viszonyítva 1969-ben 144,4%-ra nőtt. (Kenyérgabonából 199%-ra, baromfiból 305%- ra, tejből 133%-ra, tojásból 127%-ra, vágómarhából 113%-ra, vágott sertésből 96,6%- ra.) A termelékenység növekedésének üteme az iparban nem kielégítő, miután a termelés bővülése nagyobb részt létszámnövekedésből ered. Mintegy 15%-kal több az iparban foglalkoztatottak száma, mint 1965-ben. Az egy foglalkoztatottra eső termelés az 1965. évihez viszonyítva kb. 105%, az egy munkaórára jutó termelés pedig 115%. A termelékenység lassú növekedésének okai: — a vártnál kisebb mértékben nőtt a termelés, — a munkaidő-csökkentés során kiesett időalapot nem ellensúlyozták a teljesítmények növelésével, — a technikai-műszaki színvonal stagnált, — a bérgazdálkodás módszerei nem kellően ösztönöztek. 1968-tól az is befolyásolta a nagyobb munkaerő-felhasználást, hogy a vállalati nyereséget a többletmunka felhasználásával járó költségek nem érintették számottevően. A termelékenységre kedvezőtlenül hatott a munkafegyelem nem kielégítő helyzete is. Növekedett az igazolatlan mulasztások, a késések, a táppénzcsalások száma. Nem volt megfelelő a normakarbantartás, eltűrték a lazaságot, a technológiai fegyelem megsértését. Sok helyen kapun belüli munkanélküliség keletkezett. Bizonytalan volt a vezetés, hiányzott a következetes felelősségrevonás. Jelentős a munkaerővándorlás is. Az iparban 1969-ben a munkások 34%-a váltotta egymást és kb. 20 ezer alkalommal cseréltek munkahelyet A mezőgazdaságot a munkaerő viszonylagos stabilizálódása jellemzi. Az állami gazdaságokban foglalkoztatottak száma 15%- kal csökkent a termelőszövetkezetekben dolgozók száma pedig 7,2%-kal növekedett. Ezen belül a termelőszövetkezeti taglétszám az elmúlt időszakban csökkent, az alkalmazottak aránya — egészségtelenül — 37 %- kai nőtt. A termelőszövetkezeti tagság átlagos életkora javult. A termelékenység növekedése az állami gazdaságoknál — az egy főre jutó termelési érték alapján számolva — 85%-os. A termelőszövetkezeteknél a növekedési ütem megközelítően azonos, de nem éri el az állami gazdaságokét. A következő időszakban javítani kell a termelékenységet, a visszaesés okait területenként kell vizsgálni. Elsősorban műszaki fejlesztéssel, megfontolt munkaerőgazdálkodással és a munkafegyelem megszilárdításával lehet megoldani a feladatokat. Indokolt a tsz alkalmazotti létszám visszaszorítása. A harmadik ötéves terv időszakában a foglalkoztatottság jelentősen bővült. Jelenleg több szakmában munkaerőhiány jelentkezik: a bányászatban a jövő bizonytalansága miatt, az építő- és építőanyag-iparban a nehéz fizikai munka, a hiányos szociális ellátottság folytán, a közlekedés területén a nagyfokú leterhelés, a nem kielégítő bérezés következtében. A női munkaerő-tartalék is kimerülőben van. Különösen a több műszakban dolgozó és a nehezebb fizikai munkát igénylő szakmákban van hiány. Elszívó hatást gyakorol az ipari szakmunkásoknál a termelőszövetkezetek iparosodása, a melléküzemági tevékenység fellendülése. Ezen a téren a torz jelenségek visszaszorítására kell figyelmet fordítani. Néhány vállalatnál — Szénbányák, Ércbánya, DÉDÁSZ, Hőerőmű, Építőipari Vállalat — jelentős szellemi kapacitás halmozódott fel, amelynek felhasználása nem megfelelő. Mérnököket alkalmaznak technikusi munkakörökben, műszaki ügyintézői beosztásokban és a képzettségüktől eltérő más szakmákban. Az ipar más területein viszont — különösen a tanácsi és szövetkezeti iparban — hiány van a műszaki értelmiségből. A helyes munkaerő-gazdálkodást a jövőben csak a jól értelmezett vállalati megtakarítás tudja megoldani. Nem a vállalatok feladata a foglalkoztatottság megoldása, ezért elsősorban a meglévő munkaerőt tartsák meg és ne az új munkaerő szerzésére fordítsák az anyagi lehetőségek nagyobb hányadát. A harmadik ötéves tervben a vállalatok jelentős anyagi eszközöket fordítottak a munkavédelemre és a munkakörülmények javításéra. Korszerűsítették a védőfelszereléseket, biztonsági berendezéseket, az egészségre ártalmas munkakörökben csökkentették a munkaidőt, erőfeszítéseket tettek a munkaköri ártalmak kiküszöbölésére. Megkezdődött az anyagmozgatás gépesítése, bővült a szociális, kulturális létesítmények köre. Általánossá vált a védőruha használata, az előírt védőitalok, védőételek biztosítása. Bővült az üzemorvosi hálózat, a higiéniai követelmények betartását fokozatosan ellenőrzik. A munkavédelmi törvények betartása felett a szakszervezet, a KÖJÁL és a Bányaműszaki Felügyelőség őrködik. A fejlődés ellenére még gyakoriak a balesetek, sok ember válik munkaképtelenné. A balesetek csökkentése érdekében a gazdasági vezetők kötelessége a biztonságos termelés alapfeltételeinek megteremtése, a védő- és biztonsági berendezések ellenőrzése, a munkás-, ifjúságvédelmi és a dolgozó nők érdekeit védő törvények betartása. Kedvezően alakult az üzemek jövedelmezősége. Jelentősebb szerepet kapott a nyereség, amelynek célja, hogy eredményesebb munkára ösztönözze a vállalatokat. A többletnyereség elérése azonban nem igényelt nagyobb erőkifejtést, ugyanis az új termelői árak tartalékokat tartalmaztak. így általában a várhatónál nagyobb nyereség realizálódott, különösen a tanácsi és szövetkezeti iparban. Ebben a pénzügyi szabályozók (adó, dotáció, állami visszatérítés stb.) hiányosságai is közrejátszottak. Az ipar és építőipar nyeresége 1965-ben 302, 1968-ban 680, 1969-ben 733 millió forint voll A vállalatok túlnyomó többsége rentábilisan gazdálkodott. Veszteséges volt a Gázgyártó- és Szolgáltató Vállalat, 1967-ben a Siklósi Építő Ktsz, 1968-ban a Pécsi Ruhaipari Vállalat és a Szigetvári Építő Ktsz, 1969-ben a Közúti Építő Vállalat Gazdaságosság vonatkozásában kedvező változás történt, a mezőgazdasági üzemekben is. Nőtt a termelési érték, javult a költségszint. A nyereség az állami gazdaságoknál 4 év alatt 332%-kal, a termelő- szövetkezeteknél 171%-kal növekedett. A kedvezőtlen adottságú mezőgazdasági üzemek többségeinek gazdálkodása is javult, de a differenciálódás változatlanul nagy, s néhány termelőszövetkezet gazdasági helyzete igen rossz. Az elmúlt négy évben a beruházásra fordított összegek az iparban mintegy 10%-kal haladták meg a második ötéves terv tény- számát. A felhasznált összegekből csökkent a nehézipar, azonos a könnyűipar részaránya. Javult az anyagi-műszaki összetétel. Csökkent az építés 68,8%-ról 58,8%-ra és nőtt a gépesítés, ezen belül is a belföldi gépek aránya. A reform bevezetésével nőttek a vállalati beruházások. Míg a második ötéves tervben 90%, addig az elmúlt négy évben 48% volt az állami erőforrás hányada. A nagyvállalatok beruházási forrásai — hitel igénybevételével — közel elegendőek a vállalatok bővítéséhez, a kisvállalatok — főleg a tanácsi és szövetkezeti — fejlesztési alapja csak a legszükségesebb pótlásokra elegendő. Befejeződött Zobák-akna, a Rostműbőr- gyár beruházása, a Hirdi Kenderfonó, a Szigetvári Konzervgyár rekonstrukciója. A kereskedelmi hálózat közel 40 000 m2-rel bővült. Megvalósítás előtt áll a raktárbázis, a sörgyári Rekonstrukció. Folyik a TV-to- rony, a posta műszaki épület, a Mohácsi Farostlemezgyár kapacitásbővítő beruházása. A vasútfejlesztésre évi 200—250 millió forintot fordítottak. Beremenden épül az ország egyik legnagyobb cementgyára, amely évenként több mint egy millió tonnát fog termelni. A megvalósított beruházások közül többinek a korszerűsége és gazdaságossága ellen észrevételek tehetők. Például: Zobák-aknán létrehozott kapacitás csak 70—75%-ban van kihasználva, a Pécsi Porcelángyár rekonstrukciója hosszú átfutási ideje miatt a gyártandó termék piaca telítődött. Az utóbbi két év beruházásai megala- pozottabbak. A vállalati döntés körébe utaltak az országosan előírt hatékonysági szintet meghaladják. Az építési hányad — beleszámítva a lakásépítést is — egy-egy tervciklusban közel 10 milliárd forint. Ugyanúgy, mint a második ötéves tervben, a harmadik ötéves tervben is évenként több, mint 200 milliós igény maradt kielégítetlenül és ezzel a negyedik ötéves tervijén is számolhatunk. De nem tudják kielégíteni a lakásokhoz kapcsolódó mély- és közműépí» tési szükségletet sem.
