Dunántúli Napló, 1970. október (27. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-29 / 254. szám
Ära: 80 fillér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXVII. évfolyam, 254. szám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. október 29., csütörtök Világtakarékossági nap 4 924-ben, midőn a miiá * női kongresszuson az első takarékpénztárak megalapításának 100. évforduló ját ünnepelték, akkor hatá' rozták el, hogy október utolsó munkanapját világtakarékossági napnak nyilvánítják. „Takarékosság — gondtalanabb élet” — ez ennek a napnak világszerte a jelszava Hazánk is bekapcsolódott a ..világtakarékossági nap” megrendezésébe, hogy az ebből az alkalomból végzett pro paganda nyomán újabb családok álljanak be a takarékoskodók táborába. Ez a tá bor évről évre növekszik, Jelenleg már 40 milliárd forint az ország takarékbetét- áilománya. Az ez évi növekedés 5.5 milliárd forint, és ez az év végéig tovább növekszik. Megyénkben ebben az évben 134 millió forinttal emelkedett a betét és ezzel a be tétállományunk 1 milliárd 434 millió forintra növekedett. Ezzel a betétállománynyal megyénk továbbra is tartja a „Takarékos megye” kitüntető címet. Amikor takarékosságról beszélünk mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a takarékosság sohasem cél, hanem mindig eszköz: anyagi biztonságunk egyik legfontosabb, nagyobb, merészebb kívánságaink valóraváltásának legbiztosabb eszköze. Takaré kosság által érhető el, hogy minden szükségesre teljen, hogy valami váratlan na- B> óbb kiadás, vagy keresetű nk átmeneti csökkenése ne okozzon anyagi nehézségeket és nem utolsósorban az, hogy * szükségeseken kívül olyan értékes — tehát költséges — javakat is megszerezhessünk, Emikre vágyunk, s amelyek életünket szebbé, könnyebbé teszik. Mivel a takarékosság nem öncél, hanem arra szolgál, hogy olyan javakat szerezzünk meg általa, amely életünket kulturáltabbá teszi, — ezért nálunk a takarékosság közvetve elősegíti az életszínvonal emelését. A takarékosság nem áldozatokat, hanem ésszerű gazdálkodást kíván. A családok zöme tisztá- ” ban van azzal, hogy nem a pazarlás, nem csak a mának élés, hanem a pénztakarékosság biztosítja a család anyagi alapját, jövőjét, maradandó, értékesebb cikkek beszerzését. Jóllehet ma már ez a gondolkodás van túlsúlyban, mégsem mondható általánosnak. A világtakarékossági nap egyik elsőrendű célja tehát, hogy azokat a családokat is megnyerje a pénztakarékosság gondolatának és gyakorlatának, amelyek még nem élnek beosztó életmóddal, noha anyagi helyzetük megengedné a kisebb-nagyobb mértékű takarékoskodást. A világtakarékossági napnak az a célja, hogy a családok elgondolkodjanak azon, nem lehetne-e valamilyen módon az eddiginél helyesebb beosztással élni, és valamilyen nagyobb cél elérésé a takarékoskodni. A már régebben takarékoskodó családok ennek a jó ügynek a legjobb propagandistái, elsősorban ők hivatottak arra, hogy elmondják: érdemes volt-e takarékoskodni, mire jutottak volna pénztakarékosság nélkül Az ő szavuk és oéldáíuk mozgósíthat elsősorban újabb százezreket a takarékosság gondolatához való csatlakozásra a világ- takarékossági napon és az azt követő időkben. Bogár József SZMT vezető titkár Öt éy alatt 444 millió forint a pécsi lakóházak felújítására Pécs városának állami tulajdonban lévő 3 ezer épülete és bennük 27 ezer bérlemény minden gondja az Ingatlankezelő Vállalaton nyugszik. Az idén valamivel többet mint 50 milliót költöttek karbantartási munkákra és a tetemesebb költséget igénylő felújításokra. Az összeg kevésnek bizonyult. Még egész sereg épületen kellett volna különböző munkálatokat végezni, de pénz, vagy kivitelező hiánya miatt ezek sajnos kimaradtak. Pótolni kell az elmaradást. És közben újabb épületek „iratkoztak fel” a javítandók közé. A pillanatnyi helyzet több mint elgondolkodtató. A város kezelésében lévő épületeknek mintegy fele felújításra vár. A PIK a közelmúlt napokban készítette el ötéves tervét. A kényszerű körülmények parancsára alaposan megnövelik a javítási tevékenységet. Jövőre 78 millió költséggel végeznek tatarozást. 1972-ben 83 milliót, 1973-ban 87 milliót, 1974-ben 93 milliót, 1975-ben pedig 103 milliót szándékoznak költeni a város házainak rendbehozására. Együttesen tehát az 5 év alatt 444 milliót fordítanak e célra. Elsősorban a belváros házai szorulnak nagyobb arányú felújításra. A szabályok szerint azonban minden épület igényli az első komolyabb tatarozását, amely 15 éves korát elérte. így számba jönnek már az új lakótelepek is. Az ingatlankezelő karbantartói lehetőleg kitolják a 15 éves határidőt. A kisebb javításokat saját erővel, s időben igyekeznek elvégezni, s így növelik — az ésszerűség határain belül — a lakóházak élettartamát. A helyzet azonban ennek ellenére is riasztó. A műszakiak véleménye szerint Pécsett most kereken 20 szanálandó épület van, azaz, hozzávetőlegesen 150 életveszélyessé nyilvánított lakásban élnek családok. Ezek az épületek olyan omladozók, roskatagok, hogy már csak a lebontásuk következhet, egyebet nem lehet velük kezdeni. A lakókat azonban nincs hová költöztetni. Átmeneti lakások kellenének ezért is, ám egyéb esetekre is. Nevezetesen a kivitelezők csak akkor vállalják a nagyobb munkát, például a födémcserék elvégzését, ha a házban zavartalanul dolgozhatnak. De hol legyenek, addig hová menjenek a lakók? Jelenleg elenyészően kevés az átmeneti szállásul felhasználható szükséglakás. A tervek szerint 120 ilyen lakást épít a közeljövőben az ingatlankezelő — ha segít a Városi Tanács. önerejéből ugyanis képtelen erre. Pécs lakásgondjainak enyhítésére is készített tervet a PIK. A Beruházási Vállalathoz hasonlóan felkutatják azokat az épületeket, amelyek elbírnak újabb emeletet. A ráépítések azonban kevéssé vonzzák a kivitelé- zőket, többségében nem gazdaságos, nem nyereséges munka. Most azon vannak, hogy megtalálják a módját, miként növelhetnék a vállalkozói kedvet, végül is ezen nem múlhat a pécsi lakásínség csökkenése. Tanácskozik a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség kongresszusa, az Építők Rózsa Ferenc székhazában. A* út csak ez lehet: Fejtésgépesítési kísérletek öt gép: évi 5** ezer tonna széntermelés Biztató eredménnyel zárultak a Mecseki Szénbányáknál a gépi jövesztés kísérletei. A tervek szerint a IV. ötéves tervben 5—6 nagyteljesítményű szénfejtő gépet kívánnak üzemeltetni — ez a termelés 30—35 százalékát adná. Az elmúlt időszakban Kos- suth-bányán üzemeltettek sikerrel egy lengyel KB—125 Z típusú maróhengert. A 12- es telep első szeletének lefejtése közben napi 1200 tonnás termelést produkált, a frontsebesség pedig 2.86 m/nap volt. A vállalati átlagos frontsebesség 1.1—1.2 méter. A jövő év második felében Zobák-bányán helyezik üzembe az István-aknai kísérletek alkalmával jól bevált BJD maróhengert, a híres Gullick jövesztő-berndezését. A telep előkészítése máris megkezdődött. Ezeknél a nagyteljesítményű jövesztőgépeknél elsőrendűen fontos feladat, hogy hosszú kifutású telep álljon rendelkezésre — eredményt ugyanis csak ott tud produkálni. István-aknán például, amikor üzemelt, 30 perc alatt 300 tonnás széntermeléssel ejtette ámulatba a szakembereket. Sajnos ezt legtöbb esetben egy napos munka- szünet követte. Ötven méteres kifutású telepben alig érdemes a költséges gépet beépíteni. A Mecseki Szénbányák rendelkezik még egy SW—4 típusú nagyteljesítményű gya- luval, amely most alkalmas telep hiányában nem üzemel. Az említett három jövesztő- gép 50—100 százalékos teljesítménnyel többet képes elérni, mint a hagyományos, kézi jövesztésű fejtések. Évi 200 üzemnap alatt — a többit átépítésre kell számítani — 500—600 ezer tonna szenet tudnának termelni. A jövő egyik legfontosabb műszaki feladata az lesz, hogy ezeknek a gépeknek folyamatos üzemelést tudja- , nak biztosítani. A* utóbbi években fellángolt verseny a szén és szénhidrogének között eldőlt. Több kell mindkettőből. A világ széntermelése növekszik. A versenyt mégis csak azok a bányák győzik, amelyek olcsóbban termelnek. A Mecsekben eddig csak a szervezésben értek el jelentős eredményeket. Most a fejtésgépesítési kísérletek is sikeresnek mondhatók. Ezt az angol és német szaklapok többször is méltatták. Sajnos, a meredek telepek gépesítése duplája mint egy szintes telepé. Csak a biztonságot szolgáló segédberendezések 1.5 millió forintba kerülnek egy-egy jövesz- tőgépnél. A kísérletek azonban egyértelműen azt bizonyítják: megéri. A tartatomból: Gazdag tapasztalatok (3. old.) Nem csökken a tagok jövedelme (3. old.) Bővítik a siklósi kórházat (5. old.) Premier a gvermekszínházban (5. old.) Dunántúli utazás (6. old.) Jade Tabet libanoni küldött elnökletével szerdán az Építők Rózsa Ferenc székházában folytatta tanácskozását a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség VIII. kongresz- szusa. A plenáris ülésen —, amelyen néma felállással adóztak a részvevők a közelmúltban elhunyt Nasszer elnök emlékének — megkezdődött a vita a beszámolók felett; az első hozzászólók között kapott szót Jevgenyij Mihajlovios Tyazselnyikov, a lenini Komszomol Központi Bizottságának első titkára. Tolmácsolta a szovjet fiatalok üdvözletét, majd a továbbiakban részletesen szólt a DÍVSZ VII. kongresszusa óta eltelt négy esztendő eseményeiről. Kiemelte a IX. Szófiában megtartott világifjúsági találkozó fontosságát, s elmondotta, hogy ennek a VIT-nek, a szolidaritás nagy demonstrációjának eszméi ma is élnek. A nemzetközi helyzet bonyolult viszonyai között a DIVSZ-re új feladatok várnak. Fontos teendője, hogy határozottan állást foglaljon a világ nagy kérdéseiben. Az imperializmus képtelen tovább leplezni valódi, agresszív szándékát, újabb és újabb vereségeket szenved. Világszerte erősödik a haladásért, a békéért küzdők tábora, egyre több fiatal vállal aktív részt az imperializmus elleni harcból. Napjaink követelménye A pécsi Széchenyi Szakközépiskolában évfolyamonként két osztály ismerkedik a gépjárműtechnikai, híradástechnikai, ezenkívül távközlési, postai-televízió- és rádióadó technikával. A diákok az iskola elvégzése után a szakma különböző ágazataiban tudnak elhelyezkedni. A képen: Lőcsei Géza tanár vezetésével a gyújtás állítását tanulmányozzák egy gépkocsi modellen a másodéves hallgatók. — húzta alá a Komszomol első titkára —, hogy minden forradalmi, demokratikus erő összefogjon az agresszorok ellen. J. M. Tyazselnyikov — nagy taps közepette — átadta a Komszomol ajándékát — egy remekbeformált Lenin mellszobrot — az ifjúsági világ- szervezetnek. A kongresszus ezután a spanyolországi, burgosi 6-os számú katonai körzetnek címzett táviratban fejezte ki tiltakozását a 16 baszk fiatal halálra ítélése, illetve bebörtönzése ellen, s követelte azonnali szabadon bocsátásiakat. Az elnök bejelentette, hogy a kongresszus üdvözlő üzenetet kapott Nicolae Ceau- sescu-tól, a Román Szocialista Köztársaság Államtanácsa elnökétől, a Román Kommunista Párt főtitkárától. Ezután dr. Horváth István, a KISZ KB első titkára lépett a szónoki emelvényre. Dr. Horváth István rámutatott: kibontakozóban van a világ haladó ifjúságának széles, antiimperialista egységfrontja, soraiban a magyar ifjúsággal, a forradalmi hagyományaihoz hű Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetséggel. Dr. Horváth István számot adott a kongresszusnak azokról az akciókról, demonstrációkról, amelyekkel a magyar fiatalok szolidaritásukról biztosították az elnyomás ellen küzdőket, a szabadságukért harcolókat. Aláhúzta: a magyar fiatalok mélységesen egyetértenek a DIVSZ-nek azzal a következtetésével, hogy az ifjúságnak igazságosabb, barátibb, humánusabb világot kell megteremtenie, amely mentes a kizsákmányolástól, a szegénységtől Mint aláhúzta, a „Vádoljuk az imperializmust” világkampány mellett helyet kell biztosítani az akcióprogramban a világbéke megőrzésére irányuló, gyarmatosítás és újragyarmatosítás elleni ifjúsági kezdeményezéseknek, s a szolidaritási tevékenység kiszélesítésének. Foglalkozni kell az ifjúság jogainak fokozott védelmét szolgáló akciókkal, s ki kell dolgozni egy átgondolt, a munkás-paraszt és a tanuló ifjúságot érintő rétegprogramot. A délelőtti plenáris ülésen fejtette ki véleményét Luis Sanca, Portugál-Guinea. Gustavo Rus Chile küldötte. Ul- cak, a Nemzetközi Diákszövetség elnöke továbbá Monty Cole Sierra-Leone, Rolf Jürgen Rpimer NDK és Li Yong Sik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság küldötte. i V i Megkezdődött vita a DlVSZ-kongresszuson A Komszomol és a KISZ első titkárának hozzászólása