Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-10 / 212. szám
1CT9. szeptember 10. DUNANTOL! NAPLÓ „A nők kevesebb zajjal tudnak vezetni66 Három gyermeket nevelt fel, a Janus Pannonius Gimnázium igazgatónője. Hét- százhúsz diák tanul itt, öt iskolatípusban, húsz osztályban, negyven tanár irányításával. E néhány adat talán segítségünkre lesz dr. Wé- ber Mihályné arcélének megrajzolásához. A többit már ő mondja el magáról, a kérdésekre adott válaszokban. — Tizenkét iskolaigazgatónőt találunk Pécs 48 általános és középiskolájában. A nagyvállalatok vezetői között még nincs nő, az állami és társadalmi életben is kevés nő van vezető posztokon. Amikor az okokat kutatják, gyakran elhangzik, hogy nehezebb dolga van egy női vezetőnek, mint a férfinak. S nemcsak a gyermeknevelés, a háztartási munka miatt, hanem más okból is. Igaz volna ez? — Részben. A nő szubjektivebb, érzelmibb lény, mint a férfi, a vezetésben pedig messzemenő objektivitásra, tárgyilagosságra van szükség. — A vezetés egyik leghálátlanabb funkciója az állandó ellenőrzés, amihez viszont következetességre van szükség. Nem könnyű következetesnek lenni, s nem szégyen ebben a vonatkozásban a jó férfi vezetőktől példát venni. — Azt jelentené ez, hogy egy női vezető minden téren hátrányos helyzetben van a férfi vezetőkkel szember? — Nem, semmiképpen, mert a jó vezetéshez hozzátartozik a „diplomáciai” érzék és az intuitív megérzések képessége is. Ha leegyszerűsítem a dolgokat, azt is mondhatnám, hogy a nők kevesebb „zajjal” tudnak vezetni. Ez sem kevésbé fontos szempont, mint a következetesség, ez egy olyan terület, ahol a férfiak tanulhatnak a nőktől. — Nem egy új női vezetőtől hallottuk, hogy meg kell küzdenie azért, hogy elismerjék. Azt mondották, hogy az előítéletek miatt hátrányosabb helyzetből rajtoltak,, mint a hasonló beosztásban dolgozó férfivezetők, ön is tapasztalt ilyet? — Azt hiszem minden vezetőnek meg kell küzdenie azért, hogy elismerjék, akár férfi, akár nő az illető. A beosztás önmagában még nem jelent tekintélyt, a tekintély eléréséhez szakmai felkészültségre, vezetési rátermettségre, elvhüségre, tehát megfelelő magatartásra, vezetési stílusra van szükség. — Iskolánk tanári karában 34 nő és 6 férfi tanít. Sohasem találkoztam olyan előítéletekkel a férfikollégák részéről, amilyenekre az előbb célzott. Igaz — most már tréfára fordítom a szót — volt alkalmam megszokni a férfiak jelenlétét. Képzelje, én voltam és vagyok otthon az egyedüli nő, a férjem és három fiam között! A nőkérdés visszatérő refrénje a gyermeknevelés, a második műszak, annak hangoztatása, hogy e plusz terhek nem teszik elég verseny- képessé a nőt. önt mégis iskolaigazgatónak nevezték ki, több mint három évvel ezelőtt. Időközben megírt egy gimnáziumi tankönyvet is, mely nívódíjban részesült. Hogy volt minderre ideje, ereje, hiszen a férje is élNői vezető — a nőkről foglalt ember, főiskolai tanár, aki most tudományos munkán dolgozik. — Beosztással. Reggel hathét óra között kitakarítok, 8-ra iskolába megyek, s ha nincs szülői értekezlet, vagy valami más rendkívüli elfoglaltság, délután ötre, fél hatra hazaérek. Marad még időm arra, hogy olvassak, tanuljak, tehát képezzem magamat. Egy-egy nagyobb házi munkánál persze igénybe vesszük a Tempó Ksz szolgáltatásait, s ami még fontosabb, segítenek a család férfitagjai is, például a vacsorafőzésnél. Nem egyszer megtörténik, hogy mire hazaérek, kész vacsora vár. Azt hiszem, egyetlen férfinak sem válik szégyenére, ha otthon segít, sőt!... De minek folytassuk, hiszen minden férfi tudja ezt! — Nem tudott egészen meggyőzni! Abban a „segít” szóban az is benne van, hogy a házimunka egészének gondja, felelőssége mégiscsak a háziasszonyt terheli. — Tagadhatatlan, nálunk is női „reszortmunka” maradt például a tiszta ing meg hasonlók. Mégis sokat jelentett és jelent a férfiak segítsége és persze az a tény, hogy az ember felismeri az idő értékét és megtanul vele gazdálkodni. Egyébként most már sokkal könnyebb, mint azelőtt, mert felnőttek a fiaim, sőt mi több: kétszeres nagymama vagyok már. S ha már azoknál a dolgoknál tartunk, amelyek megkönnyítik az ember életét, el kell mondanom, hogy a vezetői beosztás sem volt számomra teljesen új. 1949— 1950 között ugyanis én voltam a Tanítóképző Intézet Gyakorló Iskolájának igazgatója. * — Több mint másfél évtizedes szünet telt el az akkori igazgatói beosztás meg a mai között. A véletlen dolga lenne ez, vagy valami más is? — Természetes, hogy nem véletlen, Emlékszem, húsz évvel ezelőtt beszédet tartottam egy ünnepségen, az emelvényen. Kétéves kisgyerekem is ott ült a hallgatóság sorai között. Vigyáztak rá, jó kezekben volt, de ő mégis megszólalt. Mindenki meghallotta, olyan hangosan: „Anyu, gyere le onnan!” — S lejött? — Igen, leköszöntem az igazgatói posztról. Be kellett látnom, hogy a kisfiam fütyül arra, hogy igazgató vagyok, ő azt akarta, hogy vele legyek. Ezért mondtam le akkor, s voltam tanár több mint tizenöt éven át. — Azt jelentené ez, hogy amíg az anya szül, amíg a gyermekei kisgyermek-korban vannak, nagyon nehéz vezetőnek lennie? — Igen, azt. A szülő nő, a kisgyermekét gondozó anya kiesik a munka folytonosságából, s ha dolgozik is, nem tud teljes energiájával a munkára koncentrálni. Kár volna ezt tagadni és nincs is rá szükség, hiszen nincs élet, folytonosság anyák, anyaság nélkül. De ha egy nő túljut ezeken az éveken, ha ez idő alatt is ügyel arra, hogy ne maradjon el a szakma fejlődésétől, az élettől, tehát képezi magát, akkor teljes értékű munkaerőként térhet vissza, s ha vezetői rátermettsége van, vezető is lehet belőle. Nem kell tartania attól, hogy nem tud lépést tartani a férfiakkal. Valóban nem. Ezt bizonyítja a Janus Pannonius Gimnázium példája is. Sokféle szempontból összehasonlítják a pécsi gimnáziumokat, köztük statisztikai számokkal is, s a Janus Pannonius Gimnáziumnak semmivel sincs rosszabb „helyezése”, mint azoknak, amelyeket férfi igazgatók vezetnek. Magyar László Műyészcsere Eszék és Pécs között Az Eszéki Népszínház vezetői jártak Pécsett, s tárgyaltak a város színházi, zenei, művelődésügyi vezetőivel. Így Pécsett járt Luka Aparác, az Eszéki Népszínház igazgatója, Dragutin Szavin, a színház zenei igazgatója és Frányó Horvát, a színház propagandafőnöke. Rögzítették a nyár folyamán előzetesen történt megállapodást. E szerint Dragutin Szavin október 18-án és 19- én vezényel egy-egy hangversenyt Pécsett. Jövő nyáron pedig a Pécsi Balett két egyfelvonásosával, s Károly Róbert: Japán halászok című alkotásával — egy műsorban — vesz részt a Pécsi Nemzeti Színház az eszéki Kamaraopera és Balett Annáién. A Pécsi Filharmonikusok ugyanakkor Händel: Messiás című oratóriumát adják elő az eszéki nagytemplomban. Október elsejétől: Tehertaxisok — „ne bin ben * A többi a gépkocsivezető dolga A személytaxisok után október elsejével a tehertaxi- sok is áttérnek az önelszámolási rendszerre, vagy közkeletűbb kifejezéssel élve — ahogy a közvéleményben, tegyük hozzá, helytelenül elterjedt — „gebinbe” mennek. Sietve előrebocsátjuk: mindezzel a gépkocsivezetők státuszában semmiféle változás nem történt, továbbra is a 12-es Autóközlekedési Vállalat állományában maradnak és ugyanazok a jogok (és kötelezettségek) illetik meg őket, mint a többieket. Mi is az az önelszámolási rendszer, amely a személy- taxisoknál már több mint égy éve olyan jól bevált? Jobban érdekeltté teszi a te- hertaxisokat a nagyobb bevétel elérésében, a gépkocsi Kiváló Aruk Fóruma Félezer kiváló termék Az íróasztalokon Fini felirattal gyümölcsleves palackok sorakoznak. A szomszé-, dós helyiségből éppen most hoznak át egy láda Fesztivál gyöngye elnevezésű desszert bort, a Magyar Állami Pincegazdaság szegedi üzemének tulajdonát. A Fini-család számára most adják ki a Kiváló Áruk Fóruma minősítést a Csongrád megyei MÉK- nek. A címet viselő Fesztivál gyöngye mintapalackjai pedig visszakerülnek a kereskedelem hálózatába, de a védjegy birtokában sokkal kelendőbben, mint korábban. Megszokott, mozgalmas kép ez az Országos Piackutató Intézet Kiváló Áruk Fóruma titkárságán. Évente többszáz termék fordul meg itt a jó minősítés és az ezzel járó előnyök reményében. A Kiváló Áruk Fórumának léte az új gazdaságirányítási renddel van összefüggésben. Fő célkitűzései: ösztönözni a gyártó üzemeket a termékek használati és esztétikai értékeinek állandó és céltudatos emelésére; ösztönözni a kereskedelmet, hogy a beszerzési és értékesítési tevékenység bonyolítása során előnyben részesítse a szükségletek magasabb szinten történő kielégítésére alkalmas cikkeket; tájékoztatni a fogyasztókat a kiváló tulajdonságokkal rendelkező termékekről. A Fórum 1967 óta létezik. Azóta hat. kiállításon mutatták be a hazai forgalomban lévő, minőségben, kivitelben kiemelkedő termékeket, amelyeken a Kiváló Áruk Fóruma megkülönböztető minősítő jel használatát engedélyezték. Az eddigi pályázatokra 1228 terméket neveztek be a termelő üzemek. Ezek közül 391 minőségileg nem felelt Baranyát a Demi Doux pezsgő képviseli A vállalatok félnek a minőségromlástól meg a követelményeknek, 154-et esztétikai okokból zártak ki a versenyből és 92 azoknak a termékeknek a száma, amelyek, a bevezetés időpontjától eltelt időben elestek a megkülönböztető jel használatától. Jelenleg 583 termék jogosult viselni a Kiváló Áruk Fóruma emblémát. Egyebek között kiváló áruk a Tomi mosóporok, a Tere-fere kókuszos linzer, a Pilvax szivar, a Vénusz étolaj, a Fonyódi ásványvíz, a Demi Doux (pécsi) pezsgő, a Csilla . papírtörölköző, a Baby háztartási kávéőrlő. A minősítő jel használata számos előnnyel jár. A gyártóüzemeknek azért áll érdekükben pályázni, mert termékeik értékesíthetősége könnyebbé válik. A kereskedelemnek is előnyös a pályázat, ment a minősítő jelet viselő termékekkel láthatja el a vásárlókat (az ilyen termékek révén meggyorsul az árukiválasztás, emelkedik a kereskedelmi egységek forgalma), ezáltal megnyerhetik a vevők bizalmát. A vásárlók szempontjából is nagy jelentősége van a Fórumnak, mert a minősítő jelzéssel ellátott termékeket valóban bizalommal vásárolhatják. A pályázati feltételek eléggé szigorúak. A Fórum minősítő jelének elnyeréséért bármely hazai, vagy külföldi gyártóüzem, szövetkezet, illetve for- galombahozó pályázhat, amennyiben benevezett termékeik minősége eléri a hazai szabvány feletti mértéket. Minden terméknek szigorú minőségvizsgálaton kell átesnie, amit a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet véMegkezdték a szölöszüretet a Villányi Állami Gazdaságban. Az elsO napok tapasztalatai szerint hatvan mázsa körüli termést hozott az oportö. feokolai felv. géz, majd az esztétikai elbírálás következik ipari, kereskedelmi és technikai szakemberek, valamint az Iparművészeti Tanács képviselői előtt. Nem jelent örökös jogot a minősítő jel egyszeri odaítélése. A Kiváló Áruk Fóruma arany alapon, fekete kettős háromszögét három évig viselheti egy-egy termék. A gyártó cég kezdeményezheti a jel használatának további három évre való engedélyezését, de a cím viselését újabb szigorú vizsgálatokhoz kötik. A címet elnyert termékeket állandóan, szúrópróbaszerűen ellenőrzik. Ha a minőségvizsgálat hiányosságot állapít meg, a KERMI felszólítja a gyártó művet a hibák megszüntetésére. A felszólítást újabb ellenőrzés követi. Ha a hibák fennállnak, javaslat kerül a Fórum elé a minősítő jel használatának visszavonására. A KERMI javaslatára lett ügy annak idején a Pax toliakból, amelyektől azért vonták meg a KÁF emblémát, mert a go- lyósirónbetétek töltéséhez az eredetinél gyengébb minőségű festéket használtak fel. A Kotyogó kávéfőzők a konstrukción történt akkori változtatások miatt váltak átmenetileg méltatlanokká a cím viselésére. Bár a gyártmányfejlesztés minden hibát kiküszöbölt és a Kotyogok ismét tökéletesekké váltak, az Elzett Fémlemezipari Művek többé nem kérte a cím viselésének jogát. Baranyában számos kiváló terméket állítanak elő. Hogy csak néhányat idézzünk: eo- zin, pirogranit, kesztyűk, táskák, kaputelefon, stílbútor... Furcsa, hogy eddig csupán az Állami Pincegazdaság ismerte fel a Kiváló Áruk Fóruma által nyújtott kiváló propaganda lehetőségeket. Dr. György Ákos, a Kiváló Áruk Fóruma titkárságának vezetője szerint a gyártóművek többsége fél a pályázattól, nem merik vállalni, hogy a minőséget mindig azonos szinten tartják, hiszen az alapanyagok minősége is változó, azonkívül amilyen előnyös a Kiváló Áruk Fóruma embléma használata, ugyanolyan hátrányokat jelent — mint a Pax toll példája is mutatta — a minősítő jel használati jogának nyilvános megvonása. Nem állt módunkban meggyőződni róla, hogy valójában miért húzódoznak a vállalatok. A fogyasztók mindenesetre szívesen látnák már az idei őszi zsűrizés után a megyei ipar minőségileg és esztétikailag kiemelkedően jó tulajdonságokkal rendelkező termékeit a kiváló áruk sorában. Harsán yi Márta kímélésében és állandóan üzemképes állapotban való tartásában, a lakosság gyors és udvarias kiszolgálásába::. A gépkocsivezető bevételi tervet kap és a bevétel bizonyos százalékát visszatarthatja. Hogy hány százalékát, azt a vállalat, a tehertaxi műszaki állapotának, használati, fenntartási költségeinek figyelembevételével kocsinként állapítja meg. A többi a gépkocsivezető dolga, a visszatartott összegből keil fedeznie az üzemanyagot, gondoskodnia kell a kocsi fenntartásáról, javításáról. A bevételi terv túlteljesítése esetén, mondanunk sem kell, további jutalék illeti meg a gépkocsivezetőt. A nagyobb javításokról, felújításokról, a fődarabok cseréjéről az AKÖV gondoskodik, e célból minden teher- taxi után műszaki tartalék- alapot képez. Ha valamelyik kocsi nullára fut, azaz kiszolgálta idejét (180 ezer kilométer után szokták kiselejtezni), a műszaki tartalék- alap megtakarított összegét kifizetik a gépkocsivezetőnek. A tehertaxisoknál — a személynél igei. — még nem vezették be egységesen az országban az önelszámolási rendszert, bár a tapasztalatok leszűrése után bizonyosan erre is sort kerít a tröszt. A pécsi tehertaxisok éppen ezért először tájékozódtak, képviselőik Székesfehérvárra és Veszprémbe utaztak tapasztalatcserére. Miután tisztázódtak az elvek, az új rendszer bevezetését, két kivétellel, valamennyien elfogadták. Megindultak tehát és jelenleg is folynak az egyezkedő tárgyalások. A tehertaxisok — 25 tehertaxi látja el Pécs igényeit — intézőbizottságot választottak maguk közül és ez a bizottság képviseli érdekeiket a vállalattal szemben. Áz AKÖV számviteli osztálya már hónapok óta kalkulál, összeállítja a bevételi terveket. Először a negyedik negyedévre, majd később, a tapasztalatok figyelembevételével, a jövő évre. A szerződéskötésre a tehertaxisok és a vállalat között szeptember végén kerül sor, az új rendszer október elsejével lép életbe. Akkorra a vállalat az összes tehertaxit felújítja, még az olyan szerszámokról is gondoskodik, amelyekkel a gyár el sem látta a Barkasokat. Várhatóan javulni fog a fuvarhelyzet, hasznos időben több lesz a fuvar, könnyebben lehet szerezni tehertaxit. A pécsi, Kossuth téri fuvar- válialó-megrendelő iroda változatlanul működik, a te- hertaxisoknak ott kell jelentkezniük, mindenekelőtt az iroda igényeit elégítik ki, s csak ezen felül vállalnak szabadon, ismeretségi körüket is felhasználva, fuvart. Természetesen maradéktalanul kielégítik a kommunális-közületi igényeket is. (MZ) Az Országos Filharmónia kéri bérlőit, hogy bérletüket legkésőbb szept. váltsák lei, 15-ig mert a nagy érdeklődésre való tekintettel tovább nem tudják fenntartani. Szeptember 12-én 19 órai kezdettel a TETTYE HALÁSZKERTBEN bányász családi estet meghívtartunk. Szeretettel juk a bányászokat családtagjaikkal együtt. Belépődíj nincs, asztalfoglalás az üzietvezétőnéL Zene: Kővári Vili sramlí zenekara. 4 » k