Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-06 / 209. szám

1910. szeptember 8. DUNÁNTÚLT NAPLÖ 1 HAZAI BEMUTATKOZÁS A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAQYAR MŰVÉSZEK KIÁLLÍTÁSA VERESCSAQIN MINT ÍRÓ HOQYAN KERÜLTEK PÉCSRE A KÖNYVEI? Érdekes kiállítás nyílt a Mű­csarnokban: a külföldre szakadt, s a világ különböző táján alkotó magyar képzőművészek tárlata. A Magyarok Világszövetsége felhívá­sára számos alkotó — világhírű mesterek és csak szakmai berkek­ben ismert művészek -*■ hatszáznál több alkotást küldött, amelyek méltán tartanak számot a nagy- közönség érdeklődésére is. Főként azoknak a mestereknek a művei, akik a hazai modern törekvések úttörői voltak, s haladó magatar­tásuk miatt 1919 után emigrációba kényszerültek. Másokat egziszten­ciális okok késztettek arra, hogy a két világháború között elhagyják hazájukat. Ezek is, azok is becsü­lettel helytálltak a művészeti élet nemzetközi porondján, munkássá­gukkal öregbítették népünk jóhí­rét, tanúsították kultúrateremtő te­hetségünket. Jórészük sohasem sza­kította meg kapcsolatét a szülő­földjével, s mindannyian örömmel vállalkoztak a hazai bemutatko­zásra. Néhány kiváló mester már nem érte meg ezt az annyira vért alkal­mat. Kegyelettel emlékezünk pél­dául, a ritka tehetségű, fiatalon, alig 40 éves korában elhunyt Mé­száros Lászlóra, aki 1935-ben, a párt segítségével jutott ki a Szov­jetunióba, s ott jelentős megbízá­soknak tett eleget. A tragikus sor­sú Tihanyi Lajos műveit, jórészt reprodukciók révén, jól ismeri a hazai közönség; Párizsban nem ke­vésbé ismerték és tisztelték erőtel­jés, modern pikturáját. Mintegy 300 művet számláló hagyatékát az, idén szállítják haza. Tíz éve te­mették el Brassóban az erdélyi Mattis-Teutsch Jánost, akinek mű­vei gyakran szerepeltek Berlin, Róma, Chikágó, Párizs és Bukarest kiállításain;, eredeti felfogású, expresszionista grafikáiban most a hazai tárlatlátogatók gyönyörköd­hetnek. Akár a Zürichben elhunyt Kemény Zoltán különleges fém­relief jelben, amelyekkel. elnyerte a Velencei Bíennálé nagydíját. Régi ismerősökként üdvözölhet­jük a Moszkvában élő UUz Béla — egykor a magyar avantgarde, a Tanácsköztársaság forradalmi mű­vészetének vezéralakja, ma 3 szov­jet szocialista realista művészet nagymestere — alkotásait. Az Itá­liában élő Amerigo Tot — Tóth Imre — tavaly hódította meg kö­zönségünket nagyszabású kiállítá­sával, s Moholy-Nagy László né­hány jellegzetes művét is láttuk tavaly Székesfehérvárott. A híres Bauhaus-iskola nemzetközi hírű apostolának társa: Breuer Marcel építőművész alkotásait fotók szem­léltetik a tárlaton, ö tervezte — egyebek mellett — a párizsi UNES­CO székházat és a New York-i Museum of Modern Art palotáját. A magyar népballadákhoz készí­tett fametszetei révén széles körök­ben ismerik Buday Györgyöt, a „szegedi fiatalok”, Radnóti Miklós, Ortutay Gyula, Tolnai Gábor egy­kori harcostársát. Az Angliában élő művészt római és londoni met­szetei képviselik a tárlaton. Az ér­zékeny tollú, kiváló rajzművész, Szalay Lajos Cervantes, Villon, Szabó Lőrinc kiváló illusztrátora — egy ideig Argentínában a Mű­vészeti Akadémia professzora volt — az Egyesült Államokból küldte el újabb alkotásait. Ugyancsak in­nét jutottak el hozzánk a költőnő Várnai Zseni fiának, Peterdi Gá­bornak — a Yale Egyetem pro­fesszorának, — Kepei György, Braun Vera, Frank Magda, Gert- ler Tibor és Kolos-Vary Sigismond művei. Még messzebb tengerentúl­ról, Ausztráliából küldte el festmé­nyeit Orbán Dezső, a Nyolcak egyik alapító tagja. Korántsem teljes ismertetésünket néhány francia földön élő művész­szel zárjuk. A veterán párizsi mes­ter, Csáky József, Bölöni György meghitt barátja, tíz éve már be­mutatta Budapesten kubista for- mavilágú, dekoratív szobrait. Sze­repel tárlatunkon Hantai Simon, a tassista foltfestés ünnepelt művé­sze, és Schöffer Miklós „térdinami­kus” extra konstrukcióival, ö ké­szítette a világ első kibernetikus, hangot adó és mozgó szobrát (újabb készítményei nemcsak mozognak, hanem konkrét zenét is szolgáltat­nak, sőt, absztrakt képeket is ve­títenek!) A tizedik múzsa, a fotó­művészet is szóhoz jut az igen változatos rendezvényen a most 60 éves Hervé révén. Fikán László kommunista ellenállóként Fran­ciaországban kapta ezt a ne­vet. Az UNESCO, a Louvre, az Escorial fényképészének ere­deti technikájú, plasztikus hatást keltő, kerámiára nagyított, alumí­niumra ragasztott fotóiért a mo­dern építészet vezető mestere, Le Corbusier is rajongott. Sokszínű, változatos anyagot so­rakoztat fel tehát a tárlat rende­zője, Passuth Krisztina — a rea­lizmustól a szélsőséges modern for­málásig korunknak szinte minden jellegzetes törekvése képviselve van a tárlaton. A nagyközönség sokat nyer ezzel a rendezvénnyel: dióhéjban megismerheti korunk modern képzőművészetének sokágú törekvéseit. A szereplő művészek egyrésze pályáját itthon kezdte, alkotómunkásságuk tehát termé­szetszerűen része a magyar művé­szettörténetnek. De azokat is szá- montartjuk, akik új hazájukban bontakoztatták ki a tehetségüket, mert bármely irányzat hívei legye­nek is, . művészetük formavilága őrzi a hazai indításokat. S ha ké­sőbb a szovjet, a francia, amerikai, svéd, vagy svájci kultúrát gazda­gították is, szeretettel fogadjuk Őket és műveiket. Artner Tivadar A „Kék malom” egy ligettől kö­rülvett, a század elején restaurált öreg, szürke ház. A pázsiton pónik, kutyák, sziámi macskák. A ház két lakója anya és fia. Az anya 40 éves, egy méter ötvennyolc centi­méter magas és derékbősége ma is 46 centiméter. A fiú feketehajú, — Mehdi El Glaoui — a leghíre­sebb gyerek Franciaországban. Az anya — Cecile Aubry — híres gye­reket csinált a fiából, aki sem nem sztár, sem nem bálvány, csak egy kisfiú a sok ke ül. Ki tehát ez az asszony? 1949 februárjában a Champs-Élysées-n óriási transzparens olvasható: Ma­nón. Henri-Georges Clousotnak 1945 után ez a második filmje. A filmben feltűnik egy addig ismeret­len színésznő, aki elhomályosítja férfi partnereit és 1949-ben a Ma­nón meghódítja egész Párizst. Ce­cile Aubry, valódi nevén Jósé Bes- nard, aki a legjobb eredménnyel végezte el a Bányászati és Műsza­ki Főiskolát, s utána szerencsét próbál a hetedik művészetben. Már ott jártak előtte Danielle Darrieux és mások. De előtte egyik induló filmcsillag sem tért át ilyen gyor­san a polgári valóságból egy olyan szerepre, amely egyenesen a po­kolba repíti. Cecile Aubryból Clou- sot a neves rendező kovácsolja ki az új hullám első női sztárját. Clousot mondja neki igen gyak­ran: „Egy szerepet meg lehet ta­nulni, de ami ennél gokkal nehe­zebb, élni kell, nem játszani fogsz a kamerám előtt, hanem élni.” A „természetes jellem” telt házakat hoz a filmszínházaknak, nemcsak Franciaországban, hanem az Egye­sült Államokban is. Zanuck, a Fox mágnása észreveszi, hogy új csillag született, — szerződteti. Harmincnegyedik filmjét, a Feke­te rózsát, amelyben partnerei Or­son Welles és Tyron Power, Ma­rokkóban forgatják. Az egyedülélő művésznőbe beleszeret a marra­Érdekes könyvek kerültek elő immár évekkel ezelőtt a Megyei Könyvtár állományából: Verescsa- ginnak, a múlt század második fe­le világhírű festőjének orosz nyel­vű munkái, amelyeket a szerző egy magyar írónak, Ambrozovics Dezsőnek dedikált. A könyvek hosszabb ideje dr. Gárdos István- nénál, a Tanárképző Főiskola orosz tanszékének tanáránál vannak tu­dományos feldolgozás céljából. Az első izgalmas kérdés az, vajon mi­kor és hogyan kerültek Pécsre ezek a kötetek? — Eredetileg ezek a könyvek az Egyetemi Könyvtár birtokában voltak. Később helyszűke miatt az Egyetemi Könyvtár az ún. Gorkij Könyvtár anyagát átadta a Me­gyei Könyvtárnak — mondotta dr. Gárdos Istvánná. — Sikerült be­szélnem egy idős könyvtárossal, aki emlékezett, hogy a 20-as években kechi pasa egyik fia. A szerelem­ből házasság lesz. A döntő esemény, amely végle­ges mederbe tereli életét 1956. má­jus 26-án a Choisy-le-Roi klinikán következik be. Fia születik: Mehdi. Egy héttel később letelepszik a „Kék malom”-ban. 1959-ben Brahim El Glaoui és Cecile elhatározza, hogy közös megegyezéssel elválnak. Cecile szembeszáll az évezredes arab er­kölcsi szokással, az arabok szerint ugyanis az asszony csak élettárs, aki fiakat ad a férfinak. Ezek a fiák, — hangsúlyozza a Korán „a férfi dolgai”. Az elv törvényerővel bír, válás esetén a fiú csak az apáé, vagy családjáé lehet. Cecile tisztában van ezzel, s tudja, hogy Brahim, amint kimondják a válást, elragadja tőle Mehdit, hogy ma­rokkói módra felnevelje. Cecile egyenesen és határozottan meg­mondja volt férjének, hogy annyit láthatja a fiát amennyit csak akar* ja, illetve amennyit csak a fiú akarja, de oda nem adja. Elkép­zelhető, micsoda vihart kavarha­tott az elhatározás egy olyan il­lusztris dinasztiában, mint a mar- rakechi pasáé. Mindezek ellenére az asszonynak rábeszéléssel és meggyőzéssel sikerül keresztülvin­nie tervét és megtarthatja fiát a muzulmánok legnagyobb megdöb­benésére. 1959-ben Cecile Aubry már tu­lajdonképpen csak az 50-es évek sztárja. Olyan szerepei vannak ez- idő szerint, amelyek már ölnek. Hollywood, amely egykor tárt ka­rokkal fogadta, most elfordul tő­le. A dicsőség törékeny, a közön­ség hűtlen. Már egy másik lánynak tapsol, aki lángbaborítja a vásznat, az új sztár — Brigitte Bardot. 1963-ban a televízió képernyő­jén egy hegyi ösvény kanyarulatá­ban árva kisfiú baktat kutyájával. Egy jóságos, nagyon kifejező sze­mű újfundlandi kutyával. A tévé­vették leltárba ezeket a könyve­ket. A leltárbavétel pontos éve 1924. Ambrozovics Dezső hagyaté­kából akkoriban komolyabb anyag került a könyvtár birtokába. — Ambrozovics Dezsőnek vol­tak-e pécsi kapcsolatai? — Ezt ezideig nem sikerült fel­kutatni. Valószínűleg mar nem él­nek leszármazottai. Ambrozovics Dezső egyébként a századforduló körül ismert író, műfordító voll. Sok második vonalbeli orosz írót fordított, de klasszikusokat is át­ültetett. Az ő nevéhez fűződik a Háború és béke nagyon jó fordítá­sa. Természetesen ennek nyelveze­te ma már elavultnak tekinthető. Ambrozovics Dezső egyébként hosszabb ideig a Magyar Képző­művészeti Társulat titkára volt, s mint tudjuk, Verescsaginnak több­ször volt Budapesten kiállítása. 1883-ban, 1886-ban és 1898-ban. — Milyen könyvekről is van szó tulajdonképpen ? — A négy orosz nyelvű könyv közül három a művész önéletrajzi jellegű műve. Később az Egyetemi Könyvtárban rábukkantam egy ötödik Verescsagin-könyvre is, amely viszont franciául jelent meg. A címe: Napoleon I-er en Russie. (I. Napoleon Oroszországban). Éle­te vége felé a napóleoni háborúról festett képeihez történelmi tanul­mányokat végzett. Néhány évig ön­kéntes emigrációban Párizsban élt, s itt éttanulmányozta a korabeli francia íróknak a napóleoni hábo­rúról írott munkáit. Ebből szüle­tett ez a könyv is, Mindegyik pró­zai művön érződik bizonyos mű­vészi könnyedség, de az nyilván­való, hogy szerzőjük nem író, ha­nem festőművész. Ezek a mun­kák annak idején, bizonyára meg­lehetősen nagy péídányszámban je­lentek meg, tehát nem tekinthetők könyvészeti ritkaságoknak. Azt nem tudom, hogy Magyarországon ezeken kívül van-e belőlük még. A könyvek tehát kiállításainak amolyan kísérőkönyvei voltak, ugyanis nagy harcot kellett vívnia a korabeli kritikával. Pétervári ki­állításai mindig nagy viharokat játék több folytatásos, címe: Bell és Sebastian — Sebastian — Cecile Aubry fia, Mehdi. Ekkor hat éves és hihetetlenül népszerű. Ebben az időben a már csodagyerek Mehdi 12 millió franciát hódított meg a Poly-val, egy kisfiú és egy nagy­szerű kis póni ló kalandos törté­netével. Minden filmkocka, minden kép mögött ott van egy törékeny asszony, aki szervezi, írja, rende­zi a filmet és néha maga is játszik benne: Cecile Aubry, akinek sike­rült visszatérnie a film világába. Az asszony rendkívül sokoldalú, alighogy elválik, már gyermek­könyveket illusztrál. Azután regé­nye jelenik meg felnőttek számá­ra. A kisfiú meglepően jó színész­nek bizonyul, aki megdöbbentően jól fényképezhető, s ami a legvon­zóbb benne: nem játssza el, hanem átéli kalandjait. Sebastian, illetve Mehdi El Glaoui, jelenleg 13 éves, és anyja, együttműködésük révén, vagyonokat keres. A filmeken túl a Bell és Sebas­tian című kötetet 480 000 példány­ban adták el. A Sebastian az em­berek között, meghaladja a 300 000 példányt. Az áprilisban megjelent Sebastian és Mary-Morgane köze­ledik a 220 000 felé. Mehdi, rövidesen kinő a gyer­mekkorból. Hangja mutál, s két- éven belül rámosolyog a lányokra. Várható tehát a Sebastian és a serdülőkor, Sebastian szerelme. Ezek a feltételezések arra a kije­lentésre alapulnak, amely az anyá­tól származik: „Elén. ha látom él­ni és már inspirációt kapok”. De az a legmeglepőbb, hogy a fiú is mennyire tudatában van a sikeres kettősnek, amelyet anyjával alkot. A háború utáni idők elfelejtett francia sztárja az Ezeregy éjszaka meséjének csalódott hősnője, aki Sebastian-filmek szerzője és kivi­telezője, újra megtalálta fiával, Mehdivel a dicsőséget. B. & „MEGRAKJÁK A TÜZET . . Török Erzsébet énekét idézem, pedig már egy egész hét műsóra rakódott az emlékezetben arra a szép múlt vasárnapi félórára. Ké­pek és hangok, izgalmak és bosz- szúságok törmelékei alól ezt a cso­dálatos tiszta hangot hallom-ér- zem újra. együtt a dalokban sod­ródó időtlen-örök vágyak, örömök, szerelmek és fájdalmak áramlá­saival, s együtt a magaméival, mert ..kidalolta” bennük azokat Is... „A népdal a megíratlan idők lí­rai emlékezete” — írja Csoóri Sándor, a magyar népköltészet egyik költő-szerelmese. S ki ne emlékeznék boldog együtt-dalolá- sokra, amikor a régi idők emlé­kezetébe belesimul az éneklők minden szívé-álma. Voltak idők, amikor némelyek szemében a népdal kedvelőt kissé gyanús „népieskedőknek” tűntek, sőt a büszkébbjéhez még a na­cionalizmus ámya-vádja is hozzá­hozzácsapódott. Az ilyesféle vádaknak mindig ellene mondott nemcsak a józan ész, hanem a valóság is. Hivat­kozhatnék Bartókra, Kodályra, akik egyforma szeretettel kutatták, gyűjtötték, őrizték, fényesítették a magyar nép dalait, s a környező országokéit. De hadd idézzek egy frissebb példát, amelyet a népköl­tészet másik író-, s tudós-szerel­mese, Czine Mihály mondott el nemrég egy laptársunk hasábjain. Szlovákiában járt a nyáron Czi- né Mihály, s egy nyitrai város­széli kertes vendéglőben különös vidám társaság keltette fel figyel­mét. A Sárga a csikóm... met a Zöldre van a, zöldre van a... dal­szavából gerencserieket vagy csi- táriakat gyanított bennük, a kö­vetkező pillanatban azonban már szlovákul szólt az énekük, „szlo­vák népdalok emelgették a tetőt.” Aztán megint magyar dalok, majd olyanok, amelyeket magyarul kezd­tek el, de szlovákul folytattak. A „rejtély” nyitja az volt, hogy nem magyarok énekeltek abban a társaságban, hanem egy nyitra- vidéki állami gazdaság szlovák dolgozói. „Az idősebbek magyarul is jól beszéltek, a fiatalok inkább csak értegettek, de még a magyar dalokat hibátlanul tudták.” Ha illetlen is ily sokat idézni, nem állhatom meg. hogy le ne ír­jam még a szépen fogalmazott „ta­nulságot”: „A dalban, akármilyen nyelven szóljon, találkoznak a ro- konlelkületek. Az éneklőkben, szlovákban, magyarban, van vala­mi titkos rokonság. Ha a kedv magasra csap, már nem érdekes, hogy szlovák vagy magyar; mára közös emberi a fontos, s a testvé­riesülésre való készség.” A Czine Mihályé után ide kí­vánkozik egy baranyai magam-ta- núsága is. Tavasszal vagy nyár elején néhány vendég-íróval s több vendéglátó pedagógussal a villányi domb gycynrának pince-labirintu­sában tiszta szívvel, zengő torok­kal emelgettük a (hegy)-tetőt, A magyar dalok, úgy emlékszem, százon felül se fogytak. Ha lan­kadtunk, Sánta Ferenc ritkán haj­lott székely népdalai csillogtatták a szemeket. Órák szálltak, s akkor egy dalkereső fáradt pillanatban megszólalt Baranya. Az egyik ta­nár csodaszép délszláv népdalba kezdett; ott tanulta, ahol tanított. Nem egyet tudott csak. csokorra valót. De megkezdte a másik is, s egy sváb lakodalom dalait idézte, ö is onnan, ahol tanított. És ekkor ' már nem volt megállás: német, orosz népdalok jöttek, majd francia és angol dallamok ölelkez­tek, sőt a világot-járt költő ame­rikai és néger ritkaságokkal gyö­nyörködtetett ... Ne haragudjon Török Erzsébet, hogy nem róla írtam, meg Csen- terics Ágnes sem, a szimpatikus fiatal rendező, aki olyan — szak­májában nem túl gyakori —. ked­ves szerénységgel nyilatkozott éle­te első rendezéséről. Azt hiszem, nagyon jó rendezés volt. mert nem vettem észre, hogy rendezte, ha­nem csak néztem és hallgattam, és ami eszembe jutott, az mind Török Erzsébet énekéből szállt f ú bennem, mint Proust regérjyhősé- nek emlékezetében a gyermekkori táj, a nagynéniké teája, s a süte­ménydarabka illatából. Ilyenkor nagyon szeretem a Te­levíziót, mert hiszem, hogy a Rö­pülj pává-val egy nagy-nagy tüzet rakott, és Török Erzsébet műsora azt bizonyítja, hogy a Televízió tudja, hogy ezt a tüzet nem sza­bad többé elaludni hagyni... Szederkényi Ervin BUDAY GYÖRGY: TAVASZ váltottak ki. Marat kn László Anya és fia A kamasz Sebastian új szerepre készül * *

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents