Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
1970. szeptember 27. dunantüli napló 7 Bartók Béla 1QQ1—19A5 Kell, hogy minden ember, midőn férfiúvá fejlődik, megállapítsa, minő ideális cél érdekében akar küzdeni, hogy eszerint alakítsa egész munkálkodásának. minden cselekedeténei mineműségót. Én, részemről egész életemben minden téren, mindenkor és minden módon egy célt fogok szolgálni: a magyar nemzet és magyar haza iaváí ... (BARTÓK BÉLA) >uszonöt évvel ezelőtt, .1945. szeptember 26-án, a New York-i West Side Hospitalban halt meg Bartók Béla. Még nem töltötte be a hatvanötödik életévét. Néhány héttel előbb vezércikk jelent meg a budapesti Színház című lapban: „Bartók jöjjön haza!” Senki sem sejtette itthon, milyen válságos volt már az állapota. „Pedig én is szeretnék hazamenni, végleg” — írta julius 1-én Zádor Jenőnek Hollywoodba. Nagyon vártuk haza. Ezért volt nagy a megdöbbenés, amikor halálhírét kaptuk. Talán ebből a megdöbbenésből ered, hogy halálának évfordulóit jobban számon tartottuk máig, mint a születésnapját. 1955. szeptemberében, a tizedik évfordulón még szorongva emlékeztünk: vajon eleget tettünk-e, hogy művészetét birtokunkba vegyük? Mert a fasizmussal, sovinizmussal, korlátoltsággal szembeni magatartásának, szigorú erkölcsi tisztaságának emlegetése, emberi alakjának legendás fénybe állítása közben sokáig hiányoztak művei a magyar hangversenyéletből. Üjabb évtizeddel később azonban már büszkén említette minden ünnepi szónoklat és írás: Bartók haza talált. Az igazság az, hogy mi találtunk rá. A koncertdobogón egy ideig ritka vendég volt. De énekelték a kórusok: munkások, parasztok énekkarai, meg — a gyerekek, akik közben felnőttek. 1945 decemberében az Operaház bemutatta A csodálatos man- darin-t, teljes színpadi trilógiája azóta van nálunk műsoron. De csak nemrég vonzza úgy az embereket, hogy minden előadásán telve a nézőtér. Szerény szavú orvosprofesszor mondta a Kékszakállú utáni egyik szünetben: — Régebben csak Székely Mihály hangjáért ültem be ehhez a darabhoz, most türelmetlenül kívánom hallani a fényt árasztó C-dúrt az ötödik ajtó feltárulásakor: a műtétek után, a sok kínlódással való küszködés után megtisztítja érzékeimet, felfrissíti idegsejtjeimet, a magam szűk világát egész világmindenséggé tágítja. /Jz értetlenség megszűnéséhez semmi egyéb nem kellett, csak hal- (~yw' látni, megszólaltatni, egyre többet játszani a műveit. Az idősebb generációból talán még akadnak, akik ismételgetik, hogy érthetetlen. De kérdezzünk rájuk: — A Divertimento? — Ja, az más, azt én is élvezem. A csodálatos mandarin? — Na, persze, az izgalmas, érdekes. A Concerto? — Hát, az nem olyan borzasztóan „modern”. A vonósnégyesek? — az már nem nekem való... Ha tovább kérdezünk, kiderül, hogy akinek nem való, az vagy nem hallgatta még nyugodtan végig egyik Bartók Kvartettet sem, vagy olyan emberről van szó, aki egyáltalán nem hallgat soha kamarazenét. Aki hallgatja, érti is előbb-utóbb. Aki érti, élvezi és szereti. Mióta gyakran szerepel, azóta csak szaporodnak az élvezői. Nálunk, a hazájában, több tényező könnyíti meg a Bartók-művek jobb megértését: a népdal elemei, zenei jelrendszere már az iskolából, rádiózásból ismert; a népzenére alapozott magyar kompozíciók alaphangja, legjellemzőbb közös vonásai szintén. Természetes, hogy ebben a környezetben más a megszólaló bartóki hang akusztikája, rezonanciája, mint bárhol másutt a földön. Ez pedig nem csak a megértését könnyíti meg, hanem a megszólaltatását is. A felcsendülő muzsika az előadók és a hallgatók kontaktusában válik művészi élménnyé. A jó élménykapcsolatból nem csak a hallgatók profitálnak, hanem a muzsikusok is. Ezért nem jelentéktelen az a semmiféle kottával sem ábrázolható különbség, mely a magyar muzsikusok Bartók-tolmácsolását megkülönbözteti a többi művészétől. A világon sok jó Bartók-interpretátor akad ma már. De mikor magyar zenekar szerepel valahol idegenben, mindig nyújt valamit a hallgatóinak, amit előbb nem ismertek, nem fedeztek fel a különben ismerős művekben. Az ősforrás, a szülőföld együttzengé- sét. Alig akad méltatás, amely szóvá ne tenné egy-egy Ferencsik, Tátrai, Fischer Annie koncert után Bartók-tolmácsolásuk hitelességét, a komponistával közös anyanyelv felismerését. /rjyartók zenéje ma már közkincs nálunk is. Szerzeményeit ezrek hall- • gatják, tanulják, éneklik és muzsikálják. Az idegenben, hazájától távol elhunyt nagy mester, a felejthetetlen művész, huszonöt évvel a halála után hazatalált. Végleg. FODOR LAJOS Részlet az önéletraizából Születtem 1881 március 25-én Nagyszentmiklós községben. Legelső zongoraórámat édesanyámtól kaptam hatéves koromban. Apámnak. aki földmívesiskolai igazgató volt. meglehetősen fejlett zenei képességei voltak; zongorázott, műkedvelő zenekart szervezett, gon- donkázni is tanult, sőt még táncdarabokat is komponált. Halála után édesanyám, mint tanítónő küszködött a mindennapi kenyérért: először Nagyszöllősre kerültünk, azután Besztercére és végül 1893-ban Pozsonyba. Minthogy még kilenc éves koromban kisebb zongoradarabokat komponáltam, sőt Nagyszöllősön 1891-ben mint „zeneszerző” és ..zongoraművész” a nyilvánosság előtt is szerepeltem, — igen fontos volt számomra, hogy végre nagyobb városba Vallomása a népzenéről A tulajdonképpeni népzene azokat a dalokat öleli fel, amelyeket valamely földrajzi szélességi fokon élő nép ma is énekel, vagy régebben énekelt, s amelyek az illető nép zenei ösztönének élemi erejű kifejezői. Népi dallamaink mindegyike valóságos mintaképe a legmagasabb- rendű művészi tökéletességnek. Kicsinyben ugyanolyan mesterműnek tekintem, mint a nagyobb formák világában egy Bach-fugát vagy Mozart-szonátát. Az ilyen dallam klasszikus példája egy zenei gondolat páratlanul tömör, minden feleslegest elkerülő kifejezésnek. Igaz ez a szűkszavúság, meg a dallamok szokatlan kifejezésmódja az oka annak, hogy átlagos zenészre vagy zenekedvelőre csak nehezen hatnak. Megtanulhatjuk ebből a zenéből a kifejezés páratlan tömörségét, minden lényegtelennek legszigorúbb kiküszöbölését ... Ha magukat a dallamokat vizsgáljuk ... a dallamvezetésnek és a hangsorok hihetetlen . változatosságát tapasztaljuk. Megemlíthetném még a népdalok szinte hihetetlen ritmikus változatosságát. Parlando-rubato dallamainkban a legmegkgpóbb ritmikus szabadságot találjuk. A mi dolgunk az volt, hogy meg- érezzük ennek a mindeddig ismeretlen zenének szellemét és ebből a szavakban nehezen kifejezhető szellemből kiindulva teremtsünk zenei stílust. juthatunk. Az idő tájt Pozsony zenei élete volt a legélénkebb a vidéki városok közül. így lehetővé vált számomra, hogy tizenöt éves koromig Erkel László (Ferenc fia) taníthatott zongorára és összhangzattanra. Közben szorgalmasan komponáltam . . Pozsonyban a bécsi Conservatórlumot tartották a zenei stúdium egyetlen komoly erődjének. Én azonban végül mégis Dohnányi tanácsát követtem és inkább Budapestre jöttem ... nagy buzgalommal kezdtem tanulmányozni Wagner előttem még ismeretlen műveit. Liszt zenekari szerzeményeit. Jómagam e periódusban úgyszólván semmit sem alkottam. Ebből a stagnálásból, mint egy villámcsapás szakított ki az „Also sprach Zarathustra” (Richard Strauss) első budapesti előadása. Az itteni zenészektől nagyobbrészt borialommal fogadott mű engem a legnagyobb lelkesedéssel töltött el; végre láttam egy oly irányt, amely újat rejtett magában. Volt még egy másik körülmény, mely döntő befolyást gyakorolt fejlődésemre: akkoriban éledt az az ismert nemzeti áramlat, amely a művészet területére is átcsapott. Arról volt szó. hogy zenében is valami sajátosan magyart kell teremteni. Ez az áram engem is elért s figyelmemet akkor népzenénk felé irányította. IN MEMOPIAM 1APTI )n é LA TAKÁCS DEZSŐ METSZETE Pákolitz István: BARTÓK Az üldözők csörtető lármája nem szűnt meg csak alábbhagyott A szarvas leroskadva is fölérzett a forrás kristálytiszta dallamára Merített belőle és hétszerte erősebb lett A föld szívét reszkettető orgonahangon, világgá zengte-zúgta-jajgatta-sikoltotta fájdalmunkat az öröktőlfogva sóvárgott tisztaságot és emberséget Bartók Béla Pécsett 1923. október 30-án adta Bartók Béla első és egyben utolsó pécsi hangversenyét az akkoriban koncertteremnek használt Pannónia Szálló nagytermében. Ma emléktábla őrzi ezt az eseményt. A Dunántúl című napilap zenekritikusa így számolt be a hangversenyről: ... „az első rész nekem nagyon tetszett. A Scar- latti-féle nemes patinájú egytételű szonáták csodálatos tisztasága, átlátszó és mégis oly magvas ereje, Beethoven F-dúr szonátájának csodás mélységű szépségei, nemesebb, művészibb, stílusosabb, elmélyültebb interpretá- tort aligha kívánhatnak. Debussy „Por le piani” című három színgazdag hangulatsorozata is érdekes. Harmóniái, meglepetései mellett a második részben előadott Este a székelyeknél és a Sirató ének is érzéssel telt. De már a II. rész Szerzeményei ... Mit tagadjam: én Kodály zongoramuzsikáját döbbenetes jelenségnek, zeneitlennek, Bartók 2 burleszkjét és Medvetáncát (minden humoruk ellenére) csúnyának, az Allegro barbarot és a Román táncokat egyenesen ijesztőnek érzem.” Kodály Bartókról Tanulni holtig — ez volt a szenvedélye. — Alaptermészetéhez tartozott a befe- léfordulás és az ismeretlen dolgok megtapasztalása utáni vágyódás ... Senki által el nem ért aprólékosságig jutott a... gyűjtésben; zenét szerzett és zongorázott, annyit, mint senki, aki csak egyiknek él a háromféle munka közül. Akaratereje legyőzte a test gyengeségét. Már-már elpusztíthatatlan- nak hittük, azért ért halálhíre mindenkit annyira váratlanul. Bartókban volt még egy évtizedre való munka- és életerő. Nem mondhatta ki az utolsó szót és más sem mondhatja ki azt helyette. Hiába szaporítanám a szót, többet mondani úgy sem tudnék. A költőhöz fordulok; ezt a verset ő maga is írhatta volna magáról, meg is írta sokszor — hangokban: Sem utóda. sem boldog őse, / Sem rokona, sem ismerőse / Nem vagyok senkinek, / Nem vagyok senkinek. Az újító, a felfedező Bartók Járdányi Pál írásából: Az „Allegro barbaro” hangja egyik legjellemzőbb, leggyakoribb hang Bartók egész művészetében. Olyan alapFERENCZY BÉNI RAJZA szín, amely a legkülönbözőbb árnyalatokban villan elénk. Ez uralkodik a Medvetánc esetlen, nyers mozdulataiban, a „Két fömán tánc”, a „Falu tánca” heves indulataiban... a zene történetének egyik legforradalmibb, legeredetibb megnyilatkozását kell benne látnunk. Mintha az emberi léleknek egy mostanig ismeretlen, a zene hangjai által meg nem közelített, mély rétegét fedezte volna fel Bartók. Ösemberi hang? Igen. A leplezetlen, féktelen indulatok hangja. A zene mesterei régebben nem merítettek innen. Az újító, a felfedező Bartók másik nagy vívmánya, az „Éjszaka zenéjének” hangja, a maga érett, fejlett formájában ... édestestvére ... a nagy művek (V. vonósnégyes, Zene, Hl. zongoraverseny) egy-egy részeként. Az éjszakai természet szólal meg bennük, különös zizegő, sípoló, morajló, távoli hangjaival. Bartók itt Is az emberi lélek festője, a természet, az éjszaka titokzatos csendjébe húzódó ember tolmácsa. Az emberé, aki csaknem eggyéolvad a természettel. Bartók és a természet Édesanyja írja gyermeb- koráról: „Roppant szerette a természetet, az állatokat... A rovarokat mindenütt figyelemmel kutatta és preparálta, ha ritka példányt talált, úgy örvendett... Az erdőben figyelte a hangyák életét, munkáit.” — Egy Erdélyből küldött levelében ez áll: Csudálatosán szép helyeken járok — még ha semmi eredménye sem volna utamnak, akkor sem bánnám. Fenyvesek közt, óriási havazások, zuhogó patakók: kocsin Is. szánkón te, gyalog is... A búcsúzásról Ferencsik János: — Hangversennyel búcsúzott. Feleségével együtt zongorázott; zenekari est volt, én vezényeltem. Biztosan tele volt az utazás gondjaival és még a súlyos teher is ránehezedett: bizonytalan időre távozni a hazából — de az első próba első hangjától a hangverseny utolsó taktusáig tökéletes, íeljes művész játszott. Mit érzett akkor este? Ki tudja? Nekünk, akik ott voltunk, fájdalmas búcsú volt, pedig akkor még nem tudtuk, hogy örökre szól. BERÉNY RÓBERT FESTMÉNYE Bartók zenéjéről MENUHIN (a Hegedűversenyről) Ez a mű éppúgy kifejezi az ő nosztalgiáját szülőföldje iránt, mint ahogy kifejezi a magyar paraszt vágyakozását faluja után; az ember / nosztalgiáját múltja iránt, vagy azoknak a millióknak a nosztalgiáját hazájuk iránt, akiket századunkban elűztek földjeikről. És ez á mű igazában nem is lehet más, mint e milliók érzelmeinek kifejezése. Az ő számukra ez a zene mindig kifejezőbb lesz, mint a zenei szakemberek számára, akiket jobban leköt Bartók tökéletes mesterségbeli tudása, nagy művészete. BOULEZ ^Bartók zenéje rendkívül hozzáférhető. Bartók müveiben mindig van egy bizonyos vitalitás, még olyankor is, amikor a mű nyelvezete olyan szerkesztésben fogásokkal él, melyeket a nagyközönség nem tud felfogni. (De hiszen minden nagy muzsikusnak vannak olyan mesterfogásai, melyeket a nagy- közönség nem tud felfogni!) Annyi bizonyos, hogy Bartók zenéje is különböző szinteken érthető; egy szűk elit számára magasabb fokon, dé a tömegek számár^ közvetlenebb módon is elérhető. EMLÉKEZÉSEK
