Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-24 / 224. szám
191®. szeptember 24. DUNÁNTÚLI NAPLÓ Legfőbb a hatékonyság (1.) Lehet százmillióval több m Nincs olyan iparág, vállalat, üzem, de családi háztartás sem, amely ne feszegetné meglévő pénzügyi kereteit. A számos gazdasági, és társadalmi feszültség forrása az, hogy igényeink mind a fogyasztásban, mind a beruházásokban legtöbb területen jóval megelőzik a lehetőségeket. Sokan — főként a fiatalabb nemzedék tagjai — az elemi szükségletet jelentő lakáshoz szeretnének hozzájutni. Mások tágasabb, szebb otthonhoz. S hiába állítunk fel új országos csúcsokat az idén a 70 ezer, a negyedik ötéves tervben a 400 ezer lakás felépítésével, mindez talán egyszerre és azonnal is kevés lenne. S ha már van lakás, kell a bútor, a szőnyeg, a sokféle háztartási gép és készülék... Egyszer élünk, hát szeretnénk emberi módra élni, bár néha ezért az embertelen hajszát, a túlórát és különmunkát is vállaljuk. Mert látjuk, hogyan élnek másutt, a világ gazdaságilag fejlettebb országaiban. (Pontosabban, ennek csak a napfényes oldalát.) Nálunk is milliók számára elérhető közelségbe kerültek olyan termékek, amelyek egy évtizede még az álmok világába tartoztak. Az egyre bővülő igényeknek nem is akarunk megálljt parancsolni. Sőt, határozottabban szeretnénk azokat gazdasági fejlődésünk szolgálatába állítani. Hasonlóan nagy feszítőerőt tapasztalhatunk a beruházási javak piacán is. A „vállalatok termelésük bővítésére népgazdasági méretben lényegesen több eszközt szeretnének felhasználni, mint amennyi erre jut. A szakemberek számára nem ismeretlen a legkorszerűbb technika. Megvásárolhatják, ha van rá pénzük. Ám lehetőségeink • itt is végesek. Gazdaságunk Jelenleg a közepesen fejlettekk csoportjába tartozik. Az egy lakosra jutó évi nemzeti jövedelem hazánkban körülbelül 750 dollár. Ez lényegesen magasabb a nem régen felszabadult országok 60—100 dolláros szintjénél, s meghaladja a görög, a spanyol, a portugál 500—700 dollárt is. Elmarad viszont a fejlett nyugat-euró- . pai 1200—1700 dolláros, s az 1000—1200 dolláros egy főre jutó olasz és osztrák nemzeti jövedelemtől is. A legközelebbi öt-hat évben a gazdaságilag fejlett országok 1000 dolláros küszöbszintjét szeretnénk elérni. S azután mehetünk tovább, a magasan fejlett gazdaság megteremté- : séhez, a szocializmus teljes felépítéséhez. S mivel a meg- ' termelt nemzeti jövedelem a ] jövőben is 76:24 arányban ! oszlik meg a fogyasztás és a J felhalmozás között, így már öt-hat év múlva a jelenlegi egy főre jutó 570 dolláros fogyasztás 760 dollárra emel- I kedhst. S a nemzeti jövedelemmel arányosan növekszik : a 'felhalmozási alap is. lődő és stagnáló vállalatok. A vállalatok rangsorolása nem eleve adott, hanem a munkától, az eredményektől függ. Lehet néhány százmillióval — népgazdasági szinten pedig sok milliárddal — többet költeni a bérek emelésére, beruházásokra, ha hatékony munkával megteremtik ezek fedezetét. Ám ehhez nem egyszerűen többet, hanem másként kell termelni. Más összetételben, növelve a korszerű, a keresett, a jól értékesíthető termékek arányát. És más, magasabb színvonalon: termelékenyebben, a fajlagos anyag- és eszközigényességet cső leken tv e. Az elmúlt húsz évben az egy lakosra jutó fogyasztás a két és félszeresére emelkedett. Ezt alapjában a termelés extenzív növelésével, a foglalkoztatottak arányának emelkedésével értük el. Az elmúlt húsz évi termelésnövekedésnek körülbelül 45 százaléka származott a foglalkoztatottság és 55 százaléka a munka termelékenységének emeléséből. Az új ötéves tervben — az irányelvek szerint — a termelésnövekedésnek 75—00 százalékát kell a termelékenység emelésével elérni. A munkaerőhelyzet közismert feszültségeinek enyhítése a meglévő létszám észszerűbb, hatékonyabb foglalkoztatását igényli. Ez viszont feltételezi a jobb szervezést, a műszaki fejlesztést, a munkafegyelem és -erkölcs megszilárdítását, s az ösztönzőbb bérezést. Olyan közszellem és érdekeltségi rendszer szükséges, hogy a dolgozók — munkások és műszakiak — megtalálhassák saját vállalatuknál anyagi boldogulásukat, növekvő szükségleteik kielégítésének feltételeit. Jobban meg kell fizetni a műhelyekben, az irodákban azokat a kulcsembereket, akiknek munkájától a termelékenység emelése, a hatékonyság javulása leginkább függ. övezze anyagi és erkölcsi elismerés a szorgalmat, a nagyobb tudást, a kezdeményezőkészséget, az odaadó, lelkes munkát! A dolgozók közösítsék ki soraikból a haszonlesőket, akik ügyeskedéssel és nem több, jobb munkával akarnak révbejutni. A vezetők pedig bátran fegyelmezzék, szükség esetén távolítsák el a lógósokat. Kovács József Társadalmi munka Segéderő tartalékban Következik: Előrelátó, jövedelmező beruházásokat! Járhatóvá vált a kelet— nyugati Metró vonal második szakasza. Szeptember 23-át jelentős dátumként jegyzik fel a Metró építés történetében: szerdán délben a Batthyány-tér felöl közelgő mechanikus alagútfúrópajzs — egy nappal a tervezett határidő előtt —áttörte az utolsó néhány méteres „földdugót”, s így teljes hosszában járhatóvá vált a kelet—nyugati Metróvonal második, 3.5 kilométeres hosszú szakasza. A szerdán összekötött alagúttal párhuzamosan futó másik pálya fúrópajzsának a Széna térig még csaknem kétszáz métert kell megtennie, beérkeztét decemberre várják. A Mecseki Kultúrpark bejáratánál márványtábla hirdeti: építették Pécs város dolgozói, társadalmi munkában. A tíz év előtti szinte példátlan összefogás valóban méltó a megörökítésre, mert ez a hatalmas munka a város polgárainak egészséges patriotizmusát, segítőkészségét bizonyítja. Azóta nem került újabb tábla sehova, s ha társadalmi munkáról esik szó sokszor még manapság- is ezt nagy „haditettnek” emlegetjük. Elfáradtak, elfásultak volna az emberek? Nehezen hihető, hiszen néhány órás munka senkinek sem esik nehezére — és patrotizmus sem halt ki az emberekből, hiszen nem nehéz felismerni, hogy a köz érdekében végzett városszépítés, építés mindannyiunk érdeke. Akciókról hallunk mostanában is: parkápolás, utcaszépítés, virágültetés, járdaépítés. Kisebb jelentőségű ügyek ezek, de fontosak, és ha csak néhány fával, néhány méter járdával lesz több a városban — már akkor is tettünk valamit. Valamit, mert érzésem szerint korántsem annyit, mint amennyit tehetnénk, tennünk kellene... Két év óta csend van. Nemigen tapasztalunk látványos, egy-egy nagyobb feladat megoldására szervezett társadalmi munkaakciót. Félreértés ne essék, nem a látványosságot hiányoljuk —, de a nagyobb volumenű, nagy tömeget mozgató munkával eleve együttjár a látványosság is... Jól tudjuk: elsősorban a fiatalokra lehet számítani, a KISZ, a fiatalok többségét V énasszonyok nyara Csendes üdülők Balatonberényben „A gazdaságpolitika fő irányvonala a társadalmi termelés hatékonyságának az eddigieknél gyorsabb ütemű fejlesztése legyen. Ez a szo- c'alizmus továbbfejlődésének útja, és egyben azt a célt is szolgálja, hogy Magyarország az iparilag közepesen fejlett országok sorából minél előbb az iparilag fejlett országok közé emelkedjen”, — ezt olvashatjuk a X. párt- kongresszus irányelvei között, a negyedik ötéves terv feladatairól szólva. A lelkesítő nagy célok eléréséhez határozott ösztönzés szükséges: „A vállalatok jövedelme és a dolgozók keresete a hatékonyság javulásával összhangban emelkedjék” — olvashatjuk máshe- iyütt a kongresszusi irányelvekben. Ez — mivel a vállalatok hatékonysága és a dolgozók teljesítménye különböző — egyúttal a vállalati és a személyi jövedelmek határozott differenciálását is eredményezi. Ennek megfelelően lesznek gyorsan fejA néhány hete még gyerekzsivajtól hangos üdülő, — a Baranya megyei Tanács balatonberényi gyermeküdülője, — újra benépesedett. Igaz, a fogadtatás kissé rendhagyó volt, mert ezúttal elmaradtak a váltáskor szokásos ceremóniák, és a házirendet is „módosítani” kellett. Ez utóbbit olyképpen, hogy a szobaleltár kivételével lekerült a falakról minden jelszó és pontokba foglalt tilalom, amely csak megzavarta volna e kései nyaralókat. De más tekintetben is „felborultak” a hagyományok. Például eltörölték a „takarodó” és az „ébresztő” időpontját, és nincs kapuügyeletes sem aki kérdőre vonná a vendégeket, ha netán este 10-kor jutna eszébe, hogy hazatérjen sétájáról, vagy uram bocsá’, „kiruccanásából”. De először talán a vendéglátókat: a programvezetőt és a nővérkéket kérdezzük meg — hogyan vált be a gyakorlatban e párját ritkító kezdeményezés, a szociális gondozottak balatoni üdültetése. — Talán nem túlzás, ha úgy ítélem meg, hogy minden várakozást felül múltak már az első napok tapasztalatai is, — mondotta Hegyvári István az üdülőtelep programvezetője. — Arról a szinte gyerekes örömről, újjongásról, amivel megérkeztek és először körülnéztek itt, nem lehet elfogódottság nélkül beszélni. Azt hiszem, túlságosan leegyszerűsíteném, ha az okát azzal magyaráznám csak, hogy legtöbbjük itt ismerkedett meg életében először az üdülés örömeivel, de magával a Balatonnal is. A nagyszerű ellátás mellett gazdag programmal igyekszünk felejthetetlenné tenni számukra az itt töltött heteket. melyben badacsonyi, keszthelyi, fonyódi hajókirándulások és hévízi túrák is helyet kapnak. Kajdács Károlyné gondozónővér ide egy idős nénit kér meg, hogy mondja el nekünk is élete legnagyobb élményét, első találkozását a Balatonnal. De hiába nógatja, nem megy a dolog. A 81 éves Kovács Lajosné könnyei közül csak azt hajtogatja szüntelenül: — Kinek köszönjem meg ezt a gyönyörűséget... A 88 éves özvegy Kender Ferencné, már kevésbé el- fogódortt: — Nem tehetek róla, de bizony én is elsírtam magam, amikor megláttam a Balatont. Mert akkor arra gondoltam, hogy életemben először és talán utoljára látom. Aztán azzal nyugtattam, bíztattam magam, hogyha az anyám 97 évet ért meg, és fele ilyen jómódban mint én, akkor miért ne érhetném meg, hogy jövőre és még azután is láthassam ezt a sok csodát, szépséget... Távolabb tőlünk, az öreg diófa alatt képeslapokat válogat egy nagyobb csoport. Oda óvatoskodunk, hát mögéjük is, hogy lássuk kinek írják, címezik majd a hajós, a vitorlás, az „arany — ezüst hidas” balatoni üdvözleteket. Csak egyikük, a 76 éves Kiér Gyuláné nevét jegyeztem fel, és nemcsak azért, mert ő már a huszadik lap fogalmazásánál tartott, hanem más miatt is. Mert ő volt az egyetlen, aki testvérének, rokonnak, unokának, címezte a képeslapokat. A többieké, — neveket nem említhetek, ezt megígértem nekik, már nem rokonhoz, gyerekhez szólt, hanem barátokhoz, barátnőkhöz, vagy ahogy ők mondották, — a sorstársaikhoz, — akik „odahaza” a mohácsi, a sombereki, a szederkényi szociális otthonokban nagyon-nagyon várják már a ritka kincset, az őszinte, a szívből fakadt üdvözlő szavakat. Azokat, amelyekkel adósuk maradt a testvér, a rokon, az „igazi” hozzátartozójuk... De lám, megint az ünneprontás vétségébe estem, pedig volna mondanivalóm még valamiről, ami ugyan nem esemény, de annak készülődik. A nővérke hívta fel figyelmemet a két kis- öregre, Szombat Béla bácsira és Gerlei nénire, akik a többiektől félrehúzódva, komoly terveket kovácsolnak. — Itt az üdülőben ismerkedtek össze és Béla bácsi már meg is környékezett bennünket a kérelmével. Nagy szemérmesen előadta, hogy nősülni szeretne és le- hetséges-e, hogy a nyaralásuk után meg esküdjenek, összeköltözzenek. Megnyugtattuk, hogy ennek nem lesz különösebb akadálya, m: rt Somberekén házaspár szobáink is vannak... Hát ezek után mondja még valaki azt, hogy szeptember nem a vénasszonyok, vénemberek nyara... P. Gy. tömörítő szervezet mindig is lelkes szervezője, szorgalmazója volt a társadalmi munkaakcióknak. Egy fiatal véleménye:.„volí. amikor nem jöttünk - össze elegen, néhányunkkal pedig nem tudtak mit kezdeni. Amikor sokan összejöttünk szerszám nem volt. amikor sokan voltunk és szerszám is voltakkor a szakember hiányzott, aki megmutatja mit hogyan és hol csináljuk ... Így nem sok értelme van az egésznek”. Van ebben némi túlzás, de azt nem lehet állítani, hogy egyáltalán nincs igaza a fiúnak. Valóban néhányszor „megbukott” már társadalmi munkaakció szerszámok, fel- \ ügyelet, megfelelő szakmai irányítás hiánya miatt. Pedig lehet szerszámot szerezni, ezt a kiszesek legutóbb áprilisi akciójukon bebizonyították. Három vállalattól rövid megbeszélés után annyi szerszámot szedtek össze, hogy bőven jutott mindenkinek belőle. Megvolt a felügyelet, az irányítás is. Ezen a tavaszi kommunista' vasárnapon majd kétezer fiatal dolgozott a város szépítésén, csinosításán. Azóta jóformán semmi sem történt, pedig a kiszesek igénylik a munkalehetőséget, és számtalanszor bizonyították már, hogy képesek megoldani a kapott feladatokat. Most valahogy az a helyzet, hogy figyelmen kívül hagyjuk ezt a nagy létszámú, szinte bármikor mozgósítható tartaléksereget. Szükség lenne a munkájukra? Elég egy tízperces sétát tenni a városban ahhoz, hogy meggyőződjünk róla: igen, szükség lenne segítő kezekre. A KISZ városi vezetői is jól tudják ezt, s nem egyszer ők ajánlkoznak: adjatok már valami munkát. jelenlegi társadalmi munkák színtelensége, mechanikus volta. Mert abban a pillanatban, amikor társadalmi munkáról esik szó mindjárt csak a parkosításra, faültetésre, városszépítésre gondolunk. Ennél többre nem futná az erőnkből? Mondjuk az évek óta tervezett mecseki séta- utak kialakítására, építkezések előtt munkaterület biztosítására? Talán az sem lenne elképzelhetetlen, hogy a közművesítési munkák bizonyos fázisaiban (árokásás stb.) segítenének a fiatalok. Persze ez csak akkor megy, ha Komolyan vesszük őket ■— és ők is komolyan veszik azt, amit vállaltak. Tizenötezer KISZ-tag él Pécsett. Alapszervezeteik akció- programjaiban kivétel nélkül szerepel a társadalmi munka. Általában el is végzik a tervezett munkákat. — szétszórtan. kisebb jelentőségű munkákon, elaprózva az erejüket. És közben nosztalgiával gondolunk vissza a „nagy tettre”, a Kultúrpark építésére ... Nagyobb jelentőségű társadalmi munka szervezése nem megy egyik napról a másikra, ezt mindenki jól tudja. Gondoskodni kell szállítóeszközökről, szerszámokról, esetleg tervekről, hogy egyáltalán tenni lehessen valamit.Vagyis: jóelőre gondolkodni, perspektivikusan felmérni a lehetőségeket — és ezek birtokában már előre egyeztetni a terveket, időpontokat, a megoldás módját. Vagyis: számítani, építeni a meglevő tartalék erőre. Az áprilisi munkák sikere nem utolsósorban azon is múlott, hogy a Városi Tanács egy megbízottja foglalkozott az üggyel, a KISZ városi vezetőivel együtt tárgyalt, szervezett, összehangolták tevékenységüket. Jó lenne ezt a kapcsolatot állandóvá tenni, esetleg állandó ösz- szekötőt biztosítani, aki pontosan ismerné a lehetőségeket, s az elvégzendő munkának megfelelően biztosítaná a feltételeket a munkához. Beszélgetés közben felvetődött a A közelmúltban Szekszár- don a KISZ Bizottságon járva egy megállapodást nyomtak a kezembe. Nézzem meg, mondták, tisztázták dolgaikat a várossal. Valóban tisztázták. A város vezetői és a KISZ Bizottság vezetői leültek tárgyalni, s a város egyéves fejlesztési tervét, az éppen soron lévő munkákat közösen beszélték meg. Nemcsak megbeszélték, megállapodás is született: egy-egy nagyobb jelentőségű munkánál, mivel mit és mennyit segítenek a fiatalok. Papíron, fekete-fehéren lefektetve, hogy például egy októberben sorra kerülő munkánál hány fiatal fog dolgozni, milyen napokon, összesen hány órát. A megállapodást mindkét részről szocialista szerződésnek tekintik, a város vezetői kalkulálnak a segítő kezekkel, és az, így felszabadult „hivatásos” munkaerőt máshol, más feladatok elvégzésére tudják irányítani. Természetesen a város marad adós: a megállapodásban az is benne van, a város milyen új szórakozási lehetőséget, lakásépítéshez házhelyet, klub céljaira alkalmas helyiséget stb. ... biztosít a szekszárdi fiatalok részére — mintegy ellenértékként. A szerződés konkrét, határidőkkel és felelősökkel. Lehet, hogy valaki bürokratikusnak tartja ezt a módszert, ám nem is a megállapodás formája a lényeges. Inkább az. hogy pontosan ismerik a mozgatható segéderőt. számolnak vele, és már jóelőre gondoskodnak munkalehetőségről. Szervezettebb, ésszerűbb így a társadalmi munka, nincs „bevetés” íze. Követhető módszernek látszik. D. Kónya József ■J&Tf í k jh £ WlK mm Üj üzemrésszel gyarapodott a Temaforg Vállalat mohácsi gyáregvsége Kártoló és fonógépeket, valamint cérnázó- és motringológép két helyeztek el az ú j iimmrészben, így a fonalgyártás minden fázisát Mohácson végzik. Az új üzemrész hatvan dolgozóval szeptember első felében kezdte meg a termelő munkát