Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-23 / 223. szám

T979. szeptember 23. DUNANTÜLI NAPLÓ Két kultúra? Korszerű műveltség! i i3l Amióta — több, mint tíz éve — megjelent C. P. Snow világhírűvé vált tanulmánya a műveltség kettészakadásá­ról, különböző szinteken és nézőpontokból, egyetértőn, vagy tagadón, világszerte so­kan foglalkoznak a két kul­túra létezésének a problémá­jával. Azzal tudniillik, hogy az úgynevezett humán mű­veltség, elsősorban a művé­szetek körébe tartozó isme­retek jobban közkinccsé vál­tak, szélesebb rétegek képe­sek ezek megközelítésére és feldolgozására, mint a tudo- \ mányos, elsősorban a termé­szettudományi ismeretek bir­toklására. S ennek következ­tében a művelt ember fo­galmát a közvélemény sze­rint inkább fémjelzi a hu­mán, mint a természettudo­mányos tájékozottság. Aki a humán ismeretanyag iránt érdeklődik, az közvet­len kapcsolatba kerül a meg- . alkotott produktummal. Ol­vas, színházba jár, filmet néz, zenét hallgat. Ha rendszere­sen teszi, akkor a művek ke­letkezésének folyamatáról. is fogalmat alkothat magának. Élvezi a kapott ismereteket, de nem tartja fontosnak, hogy mindenképpen a kulisz- szák mögé lásson. Sőt, olykor egyenesen zavarónak érzi, ha beavatják a mesterségbeli fo­gásokba Másfelől viszont mindenki nap mint nap találkozik a ci­vilizáció fejlődéséből adódó lehetőségekkel. Tudja, pél­dául, hogy a villannyal vilá­gíthat, gépeket üzemeltethet, s azt is tudja, hogy a tech­nikát természettudományos törvényszerűségek határozzák meg. De míg a humán isme­retek esetében csak a pro­duktumok közvetlen megis­merése teheti értővé a pro­duktum élvezőjét, a termé­szettudomány eredményei azok értése nélkül is élvez­hetők, a technikai vívmányok úgy is használhatók, ha mű­ködésük törvényszerűségeit a laikus nem ismeri. A közművelődés fontos kér­dése: az egyik terület képvi­selői milyen mértékben is­merik a másik területet, il­letve: milyen mértékben vált a humán és a természettudo­mányi műveltség a kultúra alkotó részévé. Minthogy Magyarországon, ha műveltségről volt szó, hosszú időn át csak a humán műveltséget értették (amely egyébként egy szűk réteg bir­toka volt), ma is elsősorban ennek a terjesztésén munkál­kodunk, ami helyes, már csak azért is, mert egyre szélesebb rétegek érdeklődnek iránta. De az már kevésbé örvende­tes, hogy az általános mű­veltség megítélésekor a ter­mészettudományos tájékozott­ság még ma is másodrendű­nek minősül. A sajtó, a könyvkiadás termékei, a rá­dió és a tévé műsorai is ezt fejezik ki. S az aránytalan­ságot csak növeli az, hogy sókan a pusztán szórakozást, nem egyszer kétséges értékű szórakozást szolgáló produk­tumokat is a humán művelt­ség részének tulajdonítják. A művészeti alkotások csak akkor válhatnak az általános, korszerű műveltség részévé, ha az egyén közvetlen kap­csolatba kerül a lényegükkel, tehát a „mondanivalójukkal”. Ez a kontaktus eredményez­het egyetértést vagy ellent­mondást, a hangsúly a kon­taktuson van. A természet­tudományos eredmények ese­tében más a helyzet. Gondol­junk például arra, hogy min­denki használ gyógyszereket, de milyen kevesen képesek akár körvonalazni azok ha­tásmechanizmusát. összetéte­lét stb. Természetesen nem arról van szó, hogy az álta­lánosan művelt embernek az eredmények létrejöttében kell jártasnak lennie, amint erre a humán ismeretkörbe tarto­zó esetekben sincs szükség. Viszont elengedhetetlen, hogy a problémák között a laikus is eligazodjék. S ez már a természettudományos szemlé­let kérdése. Ennek hiánya folytán a világ jelenségeinek — köztük jónéhány humán ismeretkörbe tartozó jelen­ségnek is! — a megértése nehézzé, esetenként lehetet­lenné válhat. A természettudományos \ műveltségen elsősorban nem adatok és konkrét ismeret- anyag felhalmozott tudását kell érteni, hanem azt, hogy meghatározott esetekben, meghatározott probléma kap­csán az egyén tudja: hová kell fordulnia, hol kell ke­resnie a kérdés helyes meg­oldását. Komplex természet- tudományos tudás ma, a fo­kozódó specializálódás korá­ban már szakemberek szá­mára sem érhető el. Eligazí­tást biztosító módszerre van szükség, amint azt Szent- györgyi Albert nemrég meg­jelent tanulmány kötetében (Egy biológus gondolatai) ki­fejti a tanulás fő eszközéről, a könyvről: „Az ismereteinket tartal­mazó könyvek természetéről széles körben elterjedt egy helytelen felfogás. Úgy vélik, hogy ezeknek a könyveknek a tartalmát a fejünkbe kell préselni. Azt gondolom, en­nek az ellenkezője közelebb áll a igazsághoz. A könyvek azért vannak, hogy megtart­sák magukban a tudást, mi­alatt mi a fejünket valami jobbra használjuk... én nem becsülöm le a tudást... De csak azt tartottam meg, ami­re szükségem van a dolgok egyféle megértéséhez, intui­tiv megragadásához és ahhoz, hogy megtudjam melyik könyvben mit találok meg ... nekünk nem tanulnunk, ha­nem átélnünk kell a dolgo­kat ...” Ilyenformán tehát nem is elsősorban a két kultúra prob­lematikájáról kell beszélni, nem a két területet megkü­lönböztető tényezőket kell hangsúlyozni, hanem sajátos­ságaik tisztázása után szoros kölcsönhatásukat s lényegi P egységüket kell tudatosítani a közvéleményben. Korunk irodalmának, mű­vészeti ágainak alakítói jó­ideje már bőségesen meríte­nek a természettudományok és technika vívmányaiból, éppúgy, ahogy az utóbbiak művelői is hasznot húznak a humán kultúra eredményei­ből. Természetes tehát, hogy a köznevelés tömegeket érin­tő bonyolult és szerteágazó munkájában is arra kell tö­rekednünk, hogy a két terü­let megfelelő arányban sze­repeljen. A modern tudo­mány és kultúra kérdései nem érthetők meg, ha két kultúra kategóriájában gon­dolkodunk. A természet tör­vényszerűségeit és az ember szellemi törekvéseit csak a valamennyi folyamatot össze­fogó, korszerű műveltség hoz­hatja közös nevezőre! Német vendégek az orvosegyetemen Évek óta együttműködik, i barátkozik az Erfurti Orvos- ! akadémia és a Pécsi Orvos- tudományi Egyetem. Ennek az együttműködésnek a ke­retében érkezett most Pécs­re két erfurti vendég: Háry Güther professzor, az ottani kórbonctani intézet vezető­je, valamint az akadémia rektori hivatalának vezetője: Maria Pohl. Megtekintették a Pécsi Or­vostudományi Egyetem új épülettömbjeit, beszélgettek dr. Boros Béla rektorral és dr. Tényi Jenő professzorral, az egyetem párttitkárával, s több más vezetőjével, Güther professzor tárgyalt Romhá- nyi György pécsi profesz- szorral, az itteni kórboncta­ni intézet igazgatójával. Ma, szerdán kirándulnak a me­gyébe, holnap az egyetemi pártbizottságon tárgyalnak, s pénteken búcsúznak el Pécs­től. Az V. nevelésügyi kongresszus előtt A szakmunkásképzés — fejlődésünk egyik kulcs Középlejáratú kölcsönből Üryoslakás, rendeld, iskola A baranyai községek veze­tői is élnek a lehetőséggel, középlejáratú, öt éven belül visszafizetésre kerülő OTP kölcsönt vesznek fel, ha úgy látják, hogy a község költ­ségvetési összege nem futja a tervezett fejlesztésre. Számos községben sok házhelyigény­lőt tartanak nyilván, akik kertes kis családi, vagy társas­házat kívánnak építeni. A legtöbb község házhelykisa­játításra kér az OTP-től köl­csönt, — mint például az elmúlt évben Bicsérd 170 000, Pécsvárad 300 000, Vajszló 140 000 forintot kapott. De egyéb, a közösség érdekében létesítésre kerülő objektu­mok felépítésére is igénybe- vehetik a kölcsönt. Magyar- egregy mintegy 300 000 fo­rintot kapott az iskola épí­tésének befejezésére, ^irály- egyháza 300 000 forintot vett fel orvoslakás és rendelő építésére. Ebben az évben is élnek a községek a lehetőséggel: Me- cseknádasd házhelykisajátí­tás céljára 200 000 forintot vett fel, — Szederkény ugyancsak hasonló céllal ka­pott kölcsönt. Szentlőrinc — a község rohamosan fejlő­dik, családi és társasházak utcasora épül — mintegy 2 millió forintot kapott a csa­tornahálózat kiépítéséhez. Az ismereteknek, a társa­dalom „hozzáértésének” fej­lődésében eddig három tör­ténelmi korszakot határolha­tunk el. Jelen, harmadik kor­szakunkban tudományos — technikai forradalom megy végbe, amely a gazdaság, a társadalom — s így az ál­talános értelemben vett pe­dagógia — minden területére jelentős hatással van. Végső fokon a társadalom anyagi termelése a tudomány tech­nológiai alkalmazásává vá­lik. délei mobilizáció helyzete, szakmunkások gyermekein 47 százaléka kerül a közé iskolákba, a betanítottakén 37 százaléka, a segédmunk sokénak viszont csak 24 sz zaléka. A szakmunkáskép iskolákban ugyanakkor munkás-paraszt szülők gye meke: 80 százalék arányb' tanulnak. Minden itt teen szakmai és pedagógiai ko szerűsítés a társadalom töm geinek ismereteit teszi ko szerűvé, alkotó erejűvé. Gépek, hangszerek,gyerekek Da capo al fine — bön­gésztük egykoron a kotta szélét, az első hegedűórákon, s negyed óra múlva már zsibbadt a balkarunk, mert a csuklónak bizony sosem volt szabad a hegedű nya­kához érnie. Megküzdöttünk a hangért, a szép tiszta han­gért, amíg Mozart: Török in­dulóját először sikerült pon­tosan kihozni a húrokból. Ma? — Nincs „da capo al fine” — vagyis olasz nyelvű utasítás, hogy a vonót kápá­jától a csúcsáig kell szépen végighúzni — ma gombok vannak és feliratok: Leját­szás, Vétel, Hangerősítő, s máris jön a Török induló, valamelyik híres filharmoni­kus zenekar előadásában, jön a passzív zeneélvezet, amiért nem kell megküzdeni. És zeneiskolák mégis van­nak. Mohácson is régóta műkö­dik. Tarr Imre bácsi, halk szavú, finom kezű hegedűs, remek zenetanár, vagy négy évtizede megszervezte a he­lyi zeneiskolát, félig városi, félig magánalapon, Schnei­der Lajos népdalgyűjtő — Kodály egyik segítőtársa — működött vele együtt. Ma, az állami zeneiskolában több mint kétszáz mohácsi és kör­nyékbeli lány és fiú tanul hegedülni, zongorázni, más hangszeren játszani. Több mint kétszáz az alig húsz­ezres városban. Ilyen arány alig van Dél-Dunántúlon, Pé­cset is beleszámítva, talán csak Zalaegerszegen. Négyen üljük körül a no­teszt: Kovács Győző, a mo­hácsi zeneiskola igazgatója, egy újságíró, másfél méter­rel arrébb két irodista hölgy, másfél méterrel feljebb, a szekrény tetején egy cselló, [ könyöknyi távolságra meg két kottaállvány billeg. Szűk az iroda. Kint a folyosón, a házigazdának, a Kisfaludy Gimnáziumnak a növendékei áramlanak be a tanterembe. A zeneiskolának még nincs saját otthona, vagyona, épü­lete. — A több mint kétszáz nö­vendék azért mégiscsak szel­lemi vagyon! — Igen — feleli a kihívó mondatra Kovács Győző. — Ennek örülünk. Mert a ze­netanulást sokan társasági dísznek tartják, sok fárad­ságunkba került, amíg meg­győzzük a szülőket, hogy a zene az emberformálás egyik leglényegesebb eleme. Ér­zelmi feltöltés nélkül élette­len minden tudás, világné­zet, tehát személyiségjegy. A lírán kívül semmi nincs, ami olyan széles érzésskálát kelt­het fel, mint a muzsika. — De ezért meg is kell küzdeni. A hangszerből szép, pontos hangot kicsalni csak akaraterővel, sok gyakorlás­sal lehet. — Ezt még nehezebben ér­tik meg a szülők. Pedig ép­pen az okos, tehetséges gye­rekeknek van szükségük akaratnevelésre. Az általános iskola egységes tantervű, s minden osztályban a gyere­kek negyede, ötödé, hatoda, jobb képességű az átlagnál, gyorsabban fogja fel az is­mereteket, tehát kevesebb akarattal. Ezek itt a zeneis­kolában tanulhatják meg a munkafegyelmet, az akarat­erőt, mert itt nem lehet csak gyors megértéssel megtanul­ni valamit, itt kell a rutin is, tehát a sok, fegyelmezett gyakorlás. Sajnos, éppen ez üt vissza is. Mert az itt já­ró tehetséges diákokat köny- nyen veszik fel középiskolá­ba, egyetemre főiskolára, előttük nyitottabb az út, s közülük kevesebb választja a muzsikus pályát. Délután. Jönnek a gyere­kek. Nyolcvan ifjú zongoris­ta az egyszerű C-dúr skálá­tól Chopin-szonátáig terjedő színvonalon, harmincöt kis hegedűs, az sem kizárt, hogy valamelyikben Yehudi Me­nuhin tehetsége rejlik, az­tán tizenkét fuvolás, meg a többi fúvós, köztük egyetlen egy, aki éppen oboázni ta­nul. Jönnek gyalog, bicikli­vel, vonattal, busszal, még huszonöt kilométerről, Má- riakéméndről is. S amire megintcsak büszke a mohá­csi zeneiskola: a gyerekek fele fizikai dolgozók család­jában él. Sőt, Denke Mária tanárnő szakmunkástanuló iskolában szervezett egy kó­rust. Másodállásban, mert kell a másodállás, kicsi a város, van olyan év, hogy a tantestület fele elmegy olyan helyre, ahol több a mellékes. Végül is él Tar Imre bácsi kezdeményezése, a négy év­tizedes mohácsi zeneoktatás. Jövőre, ha a zsinagóga he­lyére költözik a könyvtár, annak épületében meg ők kapnak majd otthont. Lehet, hogy már az év elején. így mégiscsak helyesbíteni kell a riport elején írott meg­állapítást: passzív zeneélve­zet. Hiszen, aki itt tanul, ha nem is lesz hivatásos muzsi­kus, de zeneélvezete nem marad passzív. Hiába szól majd gépen egy-egy szonáta, hallgatása aktív élvezetet nyújt majd, érzelmileg aktí­vat. Mert a zenegépek kellő színvonalú hallgatásához is zenei műveltség kell. FSldessy Dénes Az ismereteknek nevezett tényező mindenfajta szakkép­zettséget magában foglal. Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy az ismeretek (és semmiképpen sem kizárólag a beruházási erőforrások) képviselik a legfontosabb „szűk keresztmetszetet”. a szakképzettség általános és speciális hiánya, minőségi és mennyiségi arányai szabják meg az általános gazdasági növekedés korlátjait. Az élőmunka hatékonysá­gának emelésével, a fizikai 'és szellemi munka közötti minőségi különbségek felszá­molásával, a szakképzés kü­lönböző iskolaszintű kielégí­tésével olyan tömegek kerül­nek be a gazdaságba, ame­lyek már alkalmasak lesznek a növekvő gazdasági és tár­sadalmi feladatok végrehaj­tására. A szakképzés külön­böző iskolaszinten történő megvalósítása olyan szellemi tőkét hoz létre, mely birtoká­ban a gazdaság struktúrája tovább javítható, az a maga­sabb technikájú s ezen belül is a legkorszerűbb termelési irányokba fordulhat. Az elmúlt években alap­vető változások történtek egyes szakmai struktúrák ok­tatási anyagának korszerűsí­tésében. Űj könyvek, tanter­vek készültek, módszertani segédletek sora emeli a szakképzésben történő okta­tás színvonalát. Tartalmi vo­natkozásban alapvető jelen­tőségűnek kell tekinteni, hogy az új tantervek, feldolgozá­sok nagyobb része „kerettan- terv”, így mód van a szük­séges változások beépítésére, a nem, vagy alig használt is­meretek arányának szükség szerinti csökkenthetőségére. A tartalmi feldolgozások számoltak azzal, hogy a té­nyezők sokrétű összefüggései miatt és időbeli eltolódások miatt a tartalmakat hosszabb távra is oktatásra alkalma­sakká tegyék. A technológiai­elv tudományos alapjainak szemmeltartásával így sike­rült a legtöbb helyen elke­rülni a „túl-egyszerű” vagy a „maximális” formákat. Mindazonáltal a képzés ko­rántsem tekinthető befejezett és minden igényt kielégítő tartalommal bírónak — vál­tozásokra kerül sor a közel­jövőben ismét a jelenleg nem érintett területeken is, meg­teremtve ezzel g tartalmi korszerűsítésen túl az iskola- rendszerbe illeszkedés új for­máit is. Itt közeledik az el­méleti kutatás s egyesül a gyakorlattal, mert a szak­képzés gazdaságpolitikai je­lentőségének, szerepének megfelelően fejlesztendő a tudomány eszközeivel. Ifjúságpolitikai irányel­veink, de általános kultúr­politikánk alapvetően a mun- kások-parasztok tömegeinek képzését tartalmazzák. A társadalmi struktúra módo­sulása, fejlődése új követel­ményeket támaszt a szakkép­zéssel szemben. A szakkép­zés — átfogó értelemben — a munkásság-parasztság, az ipar és mezőgazdaság mun­kásállományának tömeges utánpótlási területe. Ifjúsá­gunk társadalmi adaptációja gyors. Ez a folyamat sok té­nyező hatására részben még fokozódik, ma a diákfiatal hamar munkássá válik, s e fogalom tartalmát most nem a régi értelemben írjuk le. Jellegzetes képe ennek a munkássá válásnak a nemze­Minden lépés, melyet holnap fejlődése érdekébf megteszünk, nem csak a sza képzés elvont céljaiért tört nik. Olyan jó szakembere re irányul a képzés, akik szocialista társadalom felép tése érdekében is aktív, szakemberek. Ez pedagógi téren is egész sor igényt j lent, melynek teljesítés nemcsak az iskolarendsze hanem a korszerű pedagóg valamennyi eszköze és mól szere szolgálja. A tanul személyiségfejlődés vizsgák tai, az irányítási rendszer ti kéletesítése. az öntevékeny ség sokrétű fejlesztése, a t; nítási és tanulási folyamata belső és külső (capcsolataina tudományos elemzése módi nyújt arra, hogy a szakkép zés a magyar pedagógia ha gyományához és színvonala nak megfelelően álljon szakképzés mindennapi teve kenységének rendelkezésér A gazdaságpolitikái célk tűzések a szakképzés elé ú követelményeket támaszta nak. Társadalmunk fejlődés is új igényeket támasz Azokon az előkészítő ülése ken, megbeszéléseken é azokban az előterjesztések ben, amelyeket a Magyar Pe dagógiai Társaság Szakkép zési Szakosztályának - 4öó mint száz tagja s szám® szerv képviselői összeállítói tak, a szakképzés kedvező kedvezőtlen tényei egyarán feldolgozásra kerültek. Az V. Nevelésügyi Kong resszus elé kerülő előtérj esz tés sokrétűen foglalkozil szakképzésünk múltjával, je lenével és jövőjével. Az elő terjesztés számol a jövőve azzal, hogy ha elhagyjuk statikus- világot, már a köze lítések világába jutunk. Itt pontosságbeli különbséget csupán fokozatbeli különbsé gek lesznek. Ez azonban valódi világ, a változó, mozgó élet, az igazi valósát „apokjája” s csak egy olyar statikus világban küszöböl hető ki, ahol nincsenek, m lennének változások. Ha nem akarjuk követni a régi el filozófusok módszerét, akik mozgást, mint logikailag, ér telmetlent kiküszöbölték, gaz daságunk és társadalmunk követelményeinek változási úgy kell elfogadnunk és ' tel jesítenünk, ahogy azt legjobb ismereteink alapján ma meg tehetjük. Tervezésünk a fo­kozatos közelítés végtelen fo­lyamatában történhet csak. A szakképzés tervezésében a közgazdásznak az a fel­adata, hogy olyan módszere­ket dolgozzon ki, melyek egyre növelik a közelítés pontosságát egy dinamikus világban — a pedagógus­nak pedig meg kell találnia azokat a pszichológiai, szó ciológiai, didaktikai és egyéb eszközöket, amelyek segítsé­gével a személyiséget a leg­jobban felkészítheti tanulmá­nyai során a fejlődő gazdáság és társadalom elvárásainak teljesítésére. Nem kétséges, hogy azok a gondolatok, javaslatok, me­lyeket a Szakképzési Szak­osztály — akárcsak más szakosztályok — előterjeszté­seikben átadnak a kongresz- szus s ezen keresztül népünk nyilvánosságának, serkentő, teremtő módon viszik előre az egyetemes magyar peda­gógia s ezen belül a húszéves születésnapját ünneplő ma­gyar szakképzés ügyét. Krisztián Béla < k

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents