Dunántúli Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-18 / 219. szám
á DUN ANTÜLI NAPLÓ 1910. szeptember 18. PÉNTEK Sztretetlel köszörűjük névnapjuk alkalmából Diana nevű kedves olvasóinkat I A Nap kél 5.24, nyugszik 17.51 órakor. A Hold kél 18.52, nyugszik 9.19 órakor. Szépek a villányi szőlők A villányi szőlőtársulás vezetőségének meghívására az elmúlt hét végén Villányba látogatott cir. Diófási Lajos kandidátus, a Pécsi Szőlészeti Kutató Intézet munkatársa és elbeszélgetett a szőlőtermelőkkel. A villányi borvidéken jó termés ígérkezik a háztáji szőlőkben is. Nem egy kis parcella volt, amelyen becslés szerint kh-ra átszámítva 100 mázsát is meghaladja a várható szőlőtermés. A villányiak példaszerűen művelik a szőlőiket, egyik legfontosabb bevételi forrásuk is, hiszen a társulás évenként 3000— 3500 hl-re köt értékesítési szerződést. A fajták tekintetében dr. Diófási azt javasolta, hogy többfajta szőlőt termesszenek. A vörös borfajtáknál elsősorban az Opor- tó, a Kékfrankos, a Cabernet jöhet számításba, míg a fehér fajtáknál az Olaszrizling, a Hárslevelű, Rizlingszilváni. Chardon- nay és a józamatú Tramini. így több fajta termesztése esetén minden évben biztonságosnak ígérkezik a termés mennyisége és minősége. A mai korszerű szőlőtermesztésnél az ültetvényeket nem célszerű túlságosan hosszú ideig tartani, hanem intenzív, nagyobb adagú trágyázással, a talajerőegyensúly megtartásával nagyobb termésmennyiségre kell törekedni. Nagyon fontos, hogy telepítés előtt legalább két évig lucernát termesszenek a talajban és a szervestrágya mellett legalább 30—50 mázsa műtrágyát használni kh-ként, főként szuperfoszfátot és kálisót. így a későbbiekben a trágyázás kevesebb gonddal jár, termést pedig rendszeresen hoz. Rossz időjárás esetén Is rendszeres növényvédelemmel már biztonságosan lehet termelni. Pillanatnyilag a peronoszpóra ellen a leghatásosabb szernek az Orthophaltan mutatkozik. Esős időben jó szolgálatot tesz a porozás is. Fontos, hogy veszély idején Időben történjék a beavatkozás, permetezés, vagy porozás. Az Orthophaltan a szürkerothadás ellen is jó. A villányihoz hasonlóan szerdán a pécsi háztáji szőlőkbe látogatott dr. Diófási Lajos, s adott tanácsot a háztáji termeléshez. — NYUGDÍJASOK FIGYELEM! A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ SZERVEZŐ TITKÁRSÁGA FELHÍVJA A NYUGDÍJASOK FIGYELMÉT, HOGY RÉSZÜKKÉ, IGAZOLVÁNY FELMUTATÁSA MELLETT, ÖTVEN SZÁZALÉKOS KEDVEZMÉNNYEL SZÍNHÁZBÉRLET VÁLTHATÓ A SZÍNHÁZ SZERVEZŐ IRODÁJÁBAN. (X) Hajnalig tartó küzdelem a lángokkal Sikerült megmenteni a sombereki templomot Mint már hírül adtuk, szerdán az esti órákban kigyulladt a sombereki katolikus templom 42 méter magas tornya. A lángok először a csúcshoz közel csaptak ki. A helybeli önkéntes tűzoltók azonnal hozzáláttak az oltáshoz, s a munkába rövidesen mohácsi, pécsi és szekszárdi tűzoltók is bekapcsolódtak. Az egyre elhatalmasodó tűz megfékezését nehezítette, hogy a szél viharos erejűvé vált. s az erős villámlás a tolólétrák használatát is veszélyessé tette. Időközben lezuhant a több mint négymázsás bronz harang, amely esés közben szerencsére fennakadt az üszkös gerendákon. Az intenzív oltás az éjszakai órákig tartott, de a helyi önkéntes tűzoltók még hajnalig dolgoztak a bádogtető alatt megbúvó, visszamaradt tűzfészkek eloltásán. Bár a XVIII. században épült templom hajóját szinte sértetlenül sikerült megmenteni. A torony kiégésével így is több mint százezer forintra becsülik a kárt. A műemlék épület tornyát ugyanis az elmúlt hetekben restaurálták, és jelenleg a templom belsejének felújítása folyik. A tűz keletkezési okának megállapítására vizsgálat indult.--------------------------»--------------------------M enetrendváltozás a pécs—bátaszéki vonalon A MÁV Pécsi Igazgatósága értesíti az utazóközönséget, hogy szeptember 21-től Pécs —Bátaszék között a 6406, 6423 és 6424 sz. személyvonatok menetrendjét módosítja. A 6406 sz. vonat Pécsről később, 16 óra 55 perckor indul, Bátaszékre 18 óra 35 perckor érkezik. A vonat Bátaszék—Szeged közötti menetrendje változatlan. A 6423 sz. vonat Bátaszékről korábban, 15 óra 03 perckor indul és Pécsre 17 óra 5} perckor érkezik. Ellenirányban a 6424 sz. vonat Pécsről változatlanul 13 óra 59 perckor indul, de Bátaszékre korábban, 16 óra 33 perckor érkezik. Részletes felvilágosítást a vasútállomások adnak. MÄV Pécsi Igazgatósága — Régész diákok. Mohácson a csatatéri ásatásokat a város kilencven diákja segíti, részben középiskolások, részben szakmunkás tanulók, részben pedig szakközépiskolások. — Félezer TIT előadás. Komlón a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat az új évadban 500 különböző tárgyú előadás megtartására kötött szerződést a komlói üzemekkel, illetve művelődési otthonokkal. A B. m. Állami Építőipari Vállalat Sátorhely-Mohács, Liszt F. u. építkezéséhez nyugdíjast is — felveszünk. Jelentkezés a helyszínen Suvák művezetőnél. — Páncélvonat Villányban. A legendás hírű páncélvonat ma reggel 9 órakor érkezik a villányi vasútállomásra. A járási KISZ-szervezet a villányi párt- és tanácsi vezetőkkel ünnepélyes, méltó fogadtatást szervezett a páncélvonat fogadására. A villányi KISZ-szervezet az általános iskola, a mezőgazdasági szakmunkásképző iskola növendékei, valamint az úttörő szervezet gazdag és 6zínpompás műsorral készült fel a felejt- hetelennek ígérkező ünnepélyre. — Járadék-kiegészítés. A Mohácsi városi Tanács vb Egészségügyi és Szociális Csoportja az újmohácsi II. Rákóczi Tsz 46 tagjának öregségi járadékát egészíti ki havonta különböző összeggel. — Korszerűsítik az óvodát Csányoszrón. A községi ötven személyes óvoda modernizálási bővítési munkái a közeljövőben befejeződnek. — A NEGYEDIK ÖTÉVES TERVBEN és az azt követő esztendőkben új, nagy városnegyed épül Baján, az eddig kihasználatlan — Posványos- nak nevezett — területen. A terep rendezését, feltöltését megkezdték. A Bácsterv-nél készülő tervdokumentációk alapján 3000 lakás épül majd itt fel: a kommunális és más járulékos létesítményekkel együtt összesen csaknem egy- milliárd forint értékben. Ez lesz a déldunáparti fürdőváros első nagy, egészséges új lakónegyede, amelynek a Baja-újváros nevet adta a tanács. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek estig: felszakadozó felhőzet, már csak szórványosan elóforduló kisebb esővel. Az erős, helyenként viharos északnyugati, északi szél lassan mérséklődik. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8—11, legmagasabb nappali hőmérséklet 17—22 fok között. További kilátások hétfőig: legalacsonyabb hajnali hőmérsékletek eleinte 7—11, később 11—15 fok között. Legmagasabb nappali hőmérsékletek eleinte Ilii, később 20—24 fok között. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. — Magas szovjet kitüntetést, Ivanov emlékplakettet kapott dr. Pásztori Csaba, a Pécsi Mesterséges Termékenyítő Főállomás igazgatója. A kiváló szovjet állattenyésztő, Ilja Ivanovics Ivanov (1870— 1932) emlékére alapított plakettet eddig hatvanan kapták meg a világon. Pásztori Csaba szeptember 14-én Budapesten vette át a magas kitüntetést. — Terjed a fóliás zöldség termesztés a szigetvári járás tsz-eiben. A mozsgói Zrínyi Tsz —, ahol az idén 2600 négyzetméter fólia alatt termeltek zöldségfélét — példája nyomán négy szomszédos tsz, Nagydobsza, Nagy peter d, Zádor és Somogyhárságy látott hozzá új fóliatelepek kialakításához. ítélet a balatonfüredi gyilkos ügyében A Legfelsőbb Bíróság fellebbezés folytán ítéletet hirdetett Stroh Mihály, 32 éves balatonfüredi lakos bűnügyében. Stroh gyakran italozott, feleségével, gyermekeivel durván bánt, többször bántalmazta őket. A házasságot a bíróság felbontotta, a férfi azonban ebbe nem nyugodott bele: rá akarta venni feleségének rokonát, hogy segítsen a házassági életközösség helyreállításában. A rokon — Stroh feleségének unokahúga — elzárkózott ez elől, s felszólította a férfit, hogy hagyja el a lakást. Stroh indulatában ököllel nagy erővel fejbesújtotta a nőt, majd amikor az segítségért kiáltott, betömte a száját, fojtogatta, és megerőszakolta. A sértett az elszenvedett sérülések következtében meghalt. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ügyben első fokon eljárt Veszprém megyei Bíróság ítéletét, amellyel Stroh Mihályt 20 évi szabadságvesztésre ítélte. — Egymillió — hulladékból. A Szénbányák villamosüzemének dolgozói vállalták: a kongresszusi verseny keretében egymillió forint értékű színesfém-hulladékot gyűjtenek Ö6sze. A MÉH-nek eddig átadott hulladékanyagok értéke: 580 ezer forint. — BEFEJEZŐDÖTT a bonyhádi cipőgyár mintegy 42 millió forint költséget igényelt rekonstrukciója. A korszerűsített üzemben mintegy 400-zal bővült a dolgozók létszáma, s a korábbinál 500 000 párral több, összesen 1,5 millió pár cipőt gyártanak évente. — Közmű Sellyén. Közmű- hálózatot építenek a IV. ötéves tervben Sellyén. A tanulmányterv egyeztető tárgyalása a napokban megtörtént — a beruházás költsége előreláthatóan 11,5 millió forintot tesz ki. — Űj gabonatároló. A garéi Béke Tsz Vaskapu pusztán mintegy egymillió forintos költséggel 50 vagonos gabonatárolót építtetett. Az új tárolót a napokban adták át r en del tetősének. — A KOMAROMI ÁLLAMI GAZDASÄG boldogaszszonypusztai üzemegységében Micsko Ferenc 38 éves pincemester, Kiss József 22 évet technikus és Csontos Vince 44 éves segédmunkás a musterjesztő akna tisztítása közben — az aknában lévő szén- monoxid gáztól — rosszul lettek, Micsko Ferenc a kórházba szállítás közben meghalt, két társát súlyos gázmérgezéssel ápolják a kórházban. Vizsgálat indult a felelősség megállapítására. — Tájékoztatja Ont is „AZ ÜJ TELEKRENDELETEKROL a Tanácsok Könyvtára jogpropaganda füzete. 10 rendeletről 85 kérdésre 85 válasz, 96 oldalon — a l telek-, családiház-, üdülő-, szövetkezeti lakástulajdonosoknak, az ingatlant vásárlóknak, az építkezni szándékozóknak. Ara: 5 forint. Kapható a Baranya Kereskedelmi vállalat üzleteiben. (x) Mi a teendő? Árvaellátást kérek Tapasztalatunk szerint az •» berek jelentős része nem tudja« hogy a kiskorú gyermek részéra az elhalt ANYA JOGÁN Is iár árvaellátás, ha az anya életében munkaviszonyban állt, tar- melőszövetkezeti, vagy kisipari szövetkezeti tag volt, vagy kis» iparosként, kiskereskedőként biz» tosított volt és a nyugdíjrende- letekben megkívánt időt megszerezte. Ezért az ezzel kapcsolatos tennivalókat foglaljuk ősz» sze: © Abban az esetben, ha a dolgozó anya meghal és kiskorú gyermeke van, akkor a férj, élettárs, vagy aki a gyermeket gondozza, kérheti az ANYA JOGÁN az árvaellátás megállapítását a visszamaradt gyermek(ek) részére. © A kérelmet az állandó lakóhely szerint illetékes Társadalombiztosítási Igazgatóság nyugdíjosztályánál kell előterjeszteni az e célra rendszeresített nyomtatványon. Baranyában a pécsi Társadalombiztosítást Igazgatóságnál, Pécs, II., Szalay A. u. 3. I. emelet, 192. sz. szobában. © A nyomtatványon meg kell jelölni az elhalt, a kérelmező és a gyermek(ek) személyi adatait, az elhalt ANYA munkaviszonyait, termelőszövetkezeti tagsági viszonyt stb. © Csatolni kell az elhalt születési, vagy házassági és halotti anyakönyvi kivonatát, úgyszintén a gyermek(ek) születési anyakönyvi kivonatát. A munka- viszonnyal, biztosítással kapcsolatosan rendelkezésre álló ösz- szes iratokat, munkakönyvét, bélyeglapot, tagságot igazoló Iratokat stb. © A feltüntetett kérdéseknek megfelelően ki kell tölteni a NYILATKOZAT című nyomtatvány megfelelő részét. Így különösen a a) gyermekek ellátásával kapcsolatos kérdéseket, b) esetleges nevelőintézeti, Ipa- ritanulő-otthom elhelyezéssel kapcsolatos adatokat, c) a gyermek után a szülő, vagy a gyermek gondozója fizet-e térítést, ki, és milyen ösz- szegben, d) a gyermek(ek) eltartásáról a halál időpontjában ki gondoskodott, illetve azt kővetően ki látja el, e) a nyilatkozattevő a közölt adatokat büntetőjogi és anyagi jogi felelőssége alapján teszi meg, ezt aláírásával igazolja. © A beadott kérelem alapján a Társadalombiztosítási Igazgatóság az árvaellátás iránti kérelmet elbírálja és a feltételek fennállása esetén az árvaellátást megállapítja az elhalt ANYA jogán is. © Az árvaellátás megállapításáról a kérelmezőt — eltartót —* határozatban értesíti. A határozat jogorvoslati lehetőséget Is biztosit a kézhezvételtől számított 15 napon belül. I Az ismertetettek alapján az ANYA jogán a gyermekek akkor is jogosultak lehetnek árvaellátásra, ha az apa, vagy élettárs él és továbbra is gondoskodik a gyermekekről. a MECSEK ÁRUHÁZBÓL ŐSZ FERENC; NYOMOZ A VÁROS 9. — Így mulat egy magyar úr. Aztán Kovács elmondta Csontos megbízatását. Farkas ezért sem lelkesedett: — Hivassa be azt a szerencsétlent. Kovács pechjére Csontos bejött jelenteni, mielőtt átöltözött volna. — Jelentem, hogy járőrszolgálatom alatt, semmi rendkívüli nem történt. — Nem is akartak kikezdeni magával? — kérdezte Farkas. — Jelentem, egy egyetemista fü- työrészett utánam, meg követett is, de nagyon mafla volt szegényke, mert nem merészelt megszólítani. Egy másik fiatalember pedig tett ügy ajánlatot, amit természetes«» nem fogadtam el, mire azt mondta, hogy ne játsszam meg magam. Ezenkívül semmi sem történt. Jelentem a szatírt nem észleltem. — Leléphet, — mondta Kovács hadnagy, mert Csontos egyre jobban belejött a beszédbe, mivel látta, hogy az őrnagynál sikere van. De azért csinált egy katonás hátra- arcot, tűsarka azonban megakadt a szőnyegben, hasraesett és miniszoknyája alól kivillant fekete klott-gatyája. Farkas őrnagy átnézte az összes jegyzőkönyvet, a helyszínrajzot, újra elmeséltette Kováccsal, amit eddig tudott. És ez nem volt sok. A hadnagy felettébb kellemetlenül érezte magát és kérte, hogy mentsék fel az ügyben való részvétel alól. — Idefigyeljen, Kovács elvtárs. 1948-ban, amikor a pályát kezdtem, engem egy gyárból vittek be a rendőrségre. Első ügyem egy gyilkosság volt. Képzelje el, hogy én a gyilkossal meséltettem el magamnak az eseményeket, fizettem neki három fél rumot, és meghívtam anyámhoz vacsorára. A mi munkánk egy kissé hasonlít a kártyáséhoz. Kell hozzá tudás, szerencse, intuíció, sőt, még jó lapjárás is. Maga most rossz passzban van. — Igen, de az őrnagy elvtárs azt mondta, hogy menjek el villamosellenőrnek. — Engem annakidején cukrásznak küldött a főnököm ... Este Farkas javaslatára lementek a Levendulához címzett zenés presszóba. — Szét akarok nézni — mondta Farkas. Amint beléptek megállt a zene és mindenki kíváncsian nézte Kovácsot. — Nyomozgatunk, Lacika — csi- vitelt Lillácska a presszógép mögül és Kovács szeretett volna elsüllyedni. Farkas csendesen megjegyezte: — Csinos ... Zöldi egy pillanat alatt az asztaluknál termett. — A sógorom, egyben a megyei lap helyi tudósítója — mutatta be Kovács. — Apropos! Irt már erről az ügyről valamit az újság? — Sikerült megakadályoznom — büszkélkedett a hadnagy. — Elég rosszul tette. Hallom, a városban tízesével számolják az áldozatokat. írni kell róla, jobb ha az igazat tudják. — De megzavarjuk a nyomozást ... — Gondolja, hogy a szatír az újságból tudja meg, hogy keressük? — Köszönöm, őrnagy elvtárs. Hiába, megyei szinten jobban látják a helyzetet, — bókolt Zöldi és kajánul nézett sógorára. — Nicsak! A mi Sherlock Hol- mesünk — lépett az asztalhoz Kerekes Gergely nyugdíjas gyógyszerész, a helyi Népfront titkára. — Az elvtárs jött a megyétől? — fordult Farkashoz. — Honnan tudja, hogy egyáltalán jött valaki a megyéből — kérdezett vissza az őrnagy. — A patikában mondta valaki... Tudod kérlek — megengeded, hogy tegezzelek — én örültem neki. Persze, mi nem hibáztatjuk Lacit, mert szeretjük. Tagja a Népfront bizottságnak is. De ez a szégyen, ami a várost érte, borzalom ... — Mi lenne ebben a városra borzalom? — Nem jó feltűnni. Most mindenki ránk figyel. Hamarosan kiderítik azt is, hogy nem jó a politikai munka... — Senki sem fogja a szatirért a Népfrontot felelőssé tenni... — Akkor is kínos. Mi büszkék vagyunk N.-re. Nálunk ilyen dolgok nem fordultak elő. Másodikok vagyunk a megyében a tisztasági versenyben. A klubok pedig itt működnek a legjobban. A múlt évben is hatvan előadást tartottam... — Gratulálok — hajolt meg Farkas. (Folytatása következik) Száradó halászhálók a Duna-parton. Erb János felvétele