Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-13 / 189. szám

1970. augusztus 13. DUNANTÜLI NAPLÖ 5 SZMT elnökségi ülés Mit tesz a nőbizottság? Elkészült a szakszervezeti választások menetrendié Zsúfoltság az iskolákban és az óvodákban Csökkent a levegő szennyezettsége Komlón Ötvennyolc év után újra otthon ötvennyolc év után először látogatott haza, 'szülővárosá­ba — a szovjetunióbeli Ba­kuba — Zajonc Pál pécsi kisiparos. 1912-ben a cár ka­tonának hívta be a fiatal bakui órást, Pavel Genciono- • vies Zajoncot és többé nem is látta viszont városát, csa­ládját. Katonai szolgálatának idején kitört az első világ­háború és nyomban a front­ra vezényelték, ahol még az év őszén fogságba esett. Ma­gyarországra szállították ha­difogoly-munkára és így is­merkedett meg egy pécsi kislánnyal, későbbi feleségé­vel, A háború után Pécsett telepedett le. Boltja Pécs kö­zepén, a Jókai téren áll ma is. Évtizedeken át hiába ku­tatta a Bakuban élő hozzá­tartozóit. Nemrégiben egy Pécsett járt szovjet» turista tért be boltjába. Az idős órásmester beszédbe elegye­dett a vendéggel, s kiderült, hogy a turista Bakuból jött és emlékezett egy Zajonc nevű emberre. Segítségével a Zajonc család régen elsza­kadt tagjai végre életjelt ad­hattak egymásnak, és a mes­ter öccse tavaly eljött láto­gatóba Pécsre. Idén a 79 éves pécsi órás­mester látogatott repülőgép­pel szülőföldjére, a híres szovjet olajvárosba. A repü­lőtéren harminchat rokona várta, akik erre az alkalom­ra külön autóbuszt béreltek. Zajonc Pál csaknem hat év­tized után viszontláthatta szülővárosát, amely azóta Azerbajdzsán fővárosa lett és lakóinak száma egymillió fölé emelkedett. S ekkor megértette azt is, miért nem találták meg levelei a cím­zetteket — régi, kis szülőhá­za helyén modern tizenkét emeletes lakóépület emelke­dik. c r • • svájci üzletember Pécsett Svájci vendég, Robert Kor­ba, az AETEX Külkereske­delmi Vállalat genfi kiren­deltségének vezetője érkezett tegnap üzleti tárgyalásra a Pécsi Faipari Szövetkezethez. A szövetkezet évek óta egye­dileg tervezett stílbútorokat exportál Svájcnak és jelen­leg is milliós nagyságrendű garnitúrák készülnek a sváj­ci megrendelők részére. Ro­bert Korba megtekintette a gyártás alatt álló bútorokat, elismeréssel nyilatkozott azok kiváló minőségéről, majd tájékoztatta a szövet­kezet vezetőségét a jövő évi exportigényekről. A tárgya­lások befejezése Után a sváj­ci vendég Klement László szövetkezeti elnök kalauzolá­sával városnéző sétát tett. Súlyos bűncselekmények I halmazatával vádolva állt tegnap a Pécsi Járásbíróság dr. Fülöpp tanácsa előtt Zsobrák Tibor 22 éves bün­tetett előéletű, munkát nem vállalt pécsi gépkocsivezető. A terjedelmes vádirat sze­rint, ahelyett, hogy dolgozott volna, május elején egy pos­taautóból ellopta Török Ká­roly gépkocsivezető táskará­dióját. Két nap múlva a 12- es AKÖV telephelyéről el­vitt egy Barkas gyártmányú tehergépkocsit és azzal el­utazott Csököly községbe a nagyanyjához. A jogtalanul birtokolt gépkocsival vissza­jött Pécsre és az autót a Jó­zsef utcában elhagyta. Ezt követően az SZTK fogászati rendelőjéből elvitt hat am­pulla Indokán érzéstelenítőt. 'Ezzel akart állítólag öngyil­Mindig is napirenden tar­tott kérdés volt: javítani a dolgozó nők helyzetén. A nők most az eddigieknél na­gyobb törődésre számíthat­nak. A kérdéssel foglalko­zott az MSZMP Központi Bizottsága, a SZOT és a Me­gyei Pártbizottság végrehaj­tó bizottsága. Mindhárom határozat egyértelműen je­löli meg: a dolgozó nők po­litikai és kulturális nevelé­sének, érdekvédelmének el­látásával a jövőben is a szak- szervezeteknek kell foglalkoz­niuk. A szakszervezetek ez­zel kapcsolatos feladatairól tegnap tárgyaltak a Szak- szervezetek Megyei Tanácsa elnökségi ülésén. Az első teendő: megerősí­teni, ahol nincs, létrehozni a nőbizottságokat és kiépíteni a nőfelelősök rendszerét. Az ülésen határozatot hoztak: az SZMT elnöksége mellett 11 tagú nőbizottságot hívnak életre. A nőbizottságnak az lesz a feladata, hogy rend­szeresen eljuttatja javasla­tait, észrevételeit, kritikai megjegyzéseit az elnökség­nek, hogy a vezető testület jobban megismerje a dolgozó nők valóságos helyzetét, a nők által legnehezebbnek ítélt terheket, és az eddigiek­nél jobban, folyamatosabban számoljon a nők helyzetére ható tényezőkkel. Ezen túl­menően a nőbizottság ál­landó jellegű és általános feladata, hogy figyelemmel kísérje a különböző határo­zatok végrehajtását; érvényt szerezzen a nőket érintő tör­vényeknek, rendeleteknek; elősegítse a nemek szerinti béregyenlőtlenségek csök­kentését, a munkahelyi kö*- rülmények javítását, különös tekintettel az egyedülálló és nagycsaládos anyák helyze­tére. Állandó feladata to­vábbá, elősegíteni, hogy a szociálpolitikai elvek érvény ­re jutásával hatásosabb le­gyen az anya-, nő- és gyer­mekvédelem, a gyermekgon­dozási segélyt igénybevevő anya ne kerüljön hátrányo­sabb helyzetbe, ha visszake­rül a termelésbe. A nőbi­zottság pontos kimutatást és tervet készít az egyedül ál­ló nőkről és nagycsaládosok­ról, valamint a velük való törődésről. Ezenkívül még számos más kérdésre is ki­terjed figyelmük. Az általá­nos feladatok mellett az SZMT elnökségi ülésén ha­tározatot hoztak a soronkö- vetkező, konkrét teendőkre. Egy másik napirendi pont- •' ként a szakszerevezeti vá- ' lasztásokkal kapcsolatos in­tézkedési tervet tárgyalta az SZMT elnöksége. Mint isme­retes, a SZOT elnöksége az idén márciusban határozatot hozott: 1970. november 15. és 1971. május 10-e között újjá kell választani az összes vá­kos lenni azért, mert isme­rőse, Gy. £. III. éves ipari tanuló szakított vele. Május 8-ári éjjel feltörte Nagy Géza pécsi lakos Dok­tor Sándor utcában lévő ga­rázsát és ellopta a magán- kiskereskedő Wartburg autó­ját, amelyben 18 ezer forint értékű madáreleség és egyéb áru volt. A tolvaj a rako­mány nagy részét értékesí­tette, a pénzt pedig elszóra­kozta. A lopott autóval Zsob­rák Tibor Pécs környékén furikázott. Közben éjszaka visszajött Pécsre és betörést kísérelt meg a Virágcsokor kisvendéglőbe. . A Magyar Honvédelmi Szövetség egyik lőterét is felkereste, ahonnan egy sportpisztolyf és 50 lö­vedéket vitt el. Az volt a szándéka, hogy meglesi a reggeli órákban munkába me- 1 lasztott szakszervezeti szer­veket és tisztségviselőket, a szakszervezeti bizalmiaktól a Szakszervezetek Országos Tanácsáig. Nos, az intézke­dési tervben rögzítették a választások menetrendjét. Eszerint: Baranyában novem­ber 15. és december 15-e kö­zött kell újjáválasztani a szakszervezeti bizalmiakat és vezetőbizalmiakat. Számuk meghaladja a 6700-at. - De­cember 15. és 1971. január 15-e között kerül sor a mű­helybizottságok, munkahelyi bizottságok és az osztálybi­zottságok újjáválasztására. A bizottságok száma körülbelül 310—1500 taggal. A jövő év­ben január 15. és február 28. között kell újjáválasztani a Pontosan 11 óra húsz perc­kor négy kerek és három Ovális kenyértészta indult 50 perces útjára, a kemencében. Tegnap az első kenyerek be­vetésének voltunk tanúi a siklósi kenyérgyárban. A sü- lés közben alig-alig érdekes számunkra a kenyér útját kí­sérni, ezért a gyár többi be­rendezésével ismerkedtünk meg. A B. m. Sütőipari Vállalat vezetői, a B. m. Beruházó Vállalat műszaki ellenőre, a B. m. Állami Építőipari Vál­lalat építésvezetője és az új gyár üzemvezetője vezetett végig az épületen. Kívülről kiemelkedik . az alumínium borítású liszttároló, amelynek 8 cellájában egyszerre 6—8 vagon lisztet lehet tárolni, így lehetőség van a liszt pi­hentetésére. Beérik — mond­ják a pékek'. Vagyis szára­zabb lesz, a belőle sütött ke­nyér pedig lazább. A gyár külső képe egyéb­ként egy kissé a jövő száza­dot is idézi, formájával, mo­dern, nagykapacitású gépei­vel. Sajnos, az üzem belső helyiségeinek látogatásakor nő Gy. É.-t és ha nem fo­gadja vissza udvarlójának, végezni fog a lánnyal. A rendőrség nyomozói azonban résen voltak és május 15-én reggel 6 órakor a Madách utcában elfogták Zsobrák Ti­bort, akinél csőre töltött | pisztoly volt. A vádlott a tárgyaláson beismerte bűncselekményeit és végig azzal védekezett, hogy amit tett, elkeseredésé­ben tette. Agyon akarta lő­ni lányismerősét, majd saját magával is végzett volna. A bíróság azonban nem vette figyelembe ezt a védekezést. Zsobrák Tibort bűnösnek mondotta ki emberölésre irá­nyuló előkészület, valamint a bizonyítást nyert többi bűncselekményben és ezért 4 évi börtönre ítélte. vállalati, üzemi, intézményi és hivatali szakszervezeti tanácsokat (90 tanács — kb. 2700 fő), továbbá a szakszer­vezeti, a számvizsgáló, a társadalombiztosítási taná­csokat. valamint a felsőbb szakszervezeti szervek kül­döttértekezleteire a küldötte­ket. 1971. február 15. és már­cius 6-a között kerül sor a szakmák területi, megyei bi­zottságainak, valamint a Me­cseki Szénbányák és a Me­cseki Ércbányászati Vállalat küldöttértekezleteire. A szak- szervezetek megyei küldött- értekezletét 1971. március 12- én tartják. A küldöttek szá­ma 200. A magyar szakszer­vezetek XXII. kongresszusa május 5—9 között ülésezik. már az első lépésnél kényte­lenek vagyunk visszatérni a jelenbe. Hatalmas vas tartó­oszlopok, betontuskók idézik az elmúlt évi megsüllyedés következményeit. A gyár mint ismeretes tervezési hibák mi­att az elmúlt évben megsüly- lyedt, emiatt több mint egy évet késett a tegnapi ünne­pélyes első sütés. Hiba azonban most is bő­ven akad. Sajnos, kénytele­nek vagyunk egy kissé ün- neprontók lenni. Nem mehe­tünk bosszankodás nélkül egyetlen lépést sem a 30 mil­lió forintos költséggel épült gyárban. Kisebb hibák: a liszt töltő automata csőveze­téke a dagasztókehely mellé tölti a lisztet. Vízcsapokat közvetlenül elektromos mo­torok mellé szereltek. A ki­adó helyiség cementlapjai hullámosán vannak lerakva. S ezek még csak a kisebb hi­bák. Az üzem kenyérvonala automatizált — vagyis csak majd az lesz. Ugyanis a ve­zérlőpulton ezernyi drót vár még bekötésre és átkötésre. A liszt szállítását, keverését, dagasztását, a kenyértészta formálását njűködtető 146 villanymotorból mindössze 70-et kötöttek be jól, a ve­zérlőpulton megjelölt feladat elvégzésére. Ezért is történik csak próbasütés az egyik nagyteljesítményű kemencé­ben. Kézzel kiszolgálni a gé­pet nem lehet. Ki a hibás? Az ÉLTERV? A VILLESZ? Vagy a B. m. Állami Építő­ipari Vállalat szerelő részle­ge? A Beruházó Vállalat mű­száki ellenőre szerint a VIL­LESZ nem az eredeti tervek­nek megfelelően gyártotta le a berendezéseket. Az elkövetkező hetekben minden a VILLESZ szakem­berein múlik. A szeptemberi üzemelés kizárólag attól függ: a visszalevő munkákat el tudják-e végezni, a hibákat ki tudják-e javítani, a visz- szalevő aránylag rövid idő alatt. Addig a sütemény vo­nalon — két kisebb teljesít­ményű kemence — és a teg­nap kipróbált UNAMUS-on napi 18 mázsa kenyeret süt­nek. A gyár teljes kapacitása napi 200 mázsa lesz. Bere- mendtől Szalántáig és Ké­Tíz éve még nagyszámú vérhas megbetegedés fordult elő Komlón, ma már cse- kélyszámú megbetegedést je­leznek. A fertőző sárgaság gyakorisága néhány éve még viszonylag magas volt, ez év : első félévében mindössze négy esetet tartanak nyilván ' a higiénikus orvosok. — Ez nagyrészt a rendszeres gam­ma—globulin védőoltásnak is köszönhető. De hasonló csök­kenést mutat a statisztika a többi fertőző betegségnél is. Nemcsak a fertőző beteg­ségek helyzetéről, hanem Komló város kommunális ellátásának egészségügyi prob­lémáiról is szólt az a beszá­moló, mely tegnap a Komlói városi Tanács végrehajtó bi­mestől Villányig látják majd el a környéket. Tizenkét óra 10 perckor a kemence kiadó szalagjánál vártuk az első kisült kenye­reket. Milyen lesz az első kenyér? Aranyló halvány pírral. Illatos. A vágás mint a leg­szebben összeforrt sébhely. Molnár Imre 45 éve dolgozik a szakmában — csak dicsérni tudja. Persze a pékek min­dent megtettek ezért a ke­nyérért. Hétfőn még a régi gyárban, szerdán pedig már az újban sütöttek. Tegnap délután a siklósi boltokban a vevők és eladók a legnagyobb elismeréssel nyilatkoztak az új siklósi ke­nyérről. A szerelőkön múlik, hogy hamarosan elég is le­gyen belőle. A Vízügyi Igazgatóság megtette a szükséges intéz­kedéseket a Duna és a Drá­va árhullámának fogadására. Az Országos Vízügyi Hivatal budapesti központjának elő­rejelzése szerint a Duna mo­hácsi szakaszán augusztus 15-ére várható a tetőzés, 710 centiméteres vízállással. Je­lenleg a mohácsi vízmagas­ság 490 centiméter. Ameny- nyiben a vízszint eléri a 750 centiméter magasságot, az igazgatóság elrendeli az első­fokú árvízvédelmi készültsé­get. Az igazgatóság a Duna közeledő árhullámáról értesí­tette a Baranya megyei Ta­nácsot, hogy az árterületen lévő szénatermést és egyéb, már learatott mezőgazdasági terméket még idejében he­lyezzék biztonságba. A Dráván 60—80 százalékos medertelítettségű árhullám­mal kell számolni. Barcsnál a vízmagasság 354 centimé­ter. Az elsőfokú készültséget 430 centiméternél kell élet­beléptetni. A Vízügyi Igaz­gatóság reméli, hogy az ár­hullám nem lesz tartós és sem a dunai sem a drávai I szakaszon nem kerül sor az I elsőfokú készültségre. Az ál­zottsága elé került. Első he- lyeh említették meg a vá­ros levegőjének szennyezett­ségét. Az év elején lényege­sen javult a helyzet — a Hő­erőmű kéményére felszerelt pernyeleválasztó működése nyomán — és további javulás várható a dávidföldi pala­hányó közeli megszüntetésé­vel. Nem javítanak a hely­zeten egyelőre a MÁV tola­tómozdonyai, a Kossuth-ak- nai palahányó, mely a kö­zelben lakók egészségét is veszélyezteti, a Szénosztályo­zó pora, valamint a kőbánya vállalat rakodási módszere, amely a keletkező poron kí­vül zajártalommal is jár. Komló vízellátásának prob­lémáját véglegesen valószí­nűleg a regionális vízműbe való kapcsolódás oldja meg. A vízvezetéki hálózat foko­zatosan kiterjed a perem­területekre is, mert a vizsgá­latok szerint a kutak vizé­nek nagyobb része egészség­re ártalmas lehet. A vezetett vízellátásra elsősorban Me- csekfalun és Sikondán kell lehetőséget teremteni. Súlyos problémát okoz, hogy a város csatornázatlan, földszintes településein a szennyvízelvezetés csak rosz- szul van megoldva. A tanács segítségével, társulásos ala­pon ki kellene építeni eze­ken a helyeken a csatorna- hálózatot. A beszámoló kiterjedt még a szemétszállítás, -elhelyezés gondjaira, az ipari dolgozók egészségügyi problémáira, va­lamint a közintézmények közegészségügyi kérdéseire is. Itt jegyezték meg: az iskolák zsúfoltsága az utóbbi évek­ben csak lassan csökkent. Felújították ugyan a Belvá­rosi és a Fürst Sándor utcai iskolákat, de éppen a tan­műhelyekkel és a tálalókony­hákkal nem történt semmi. Az óvodák jelenleg nagyon zsúfoltak. Üj óvodák építése, a régiek felújítása, fel nem használt berendezések hasz­nosítása szükséges. A problémák hangoztatá­sa ellenére a beszámoló meg­állapítja, hogy országos vi­szonylatban Komló közegész­ségügyi helyzete az átlagos­nál jobb. Ez nem megnyug­tató, mert sok olyan tenni­való van, melyben a Ta­nácsnak kell kezdeményező szerepet vállalnia. A végrehajtó bizottság megtárgyalta ezenkívül a fej­lesztési terv etső féléves tel­jesítését, valamint a járó­beteg-ellátás helyzetét is. k. p. landó ügyeleti szolgálat azon­ban már megkezdődött, az igazgatóság központjában. Tegnap de. Kiss György, az igazgatóság vezetője a bel- és árvízvédelmi osztály- vezetőkkel repülőgéppel jár­ta be Baranya és Somogy térségét, megfigyelve a fo­lyók, patakok és gátak hely­zetét, valamint a Kapos pa­tak kiöntéseit, amelyek Ka­posváron komoly anyagi ká­rokat okoztak. Halálos baleset Halálos baleset történt szerdán délután Pécsett, a Mecseki Ércbánya Vállalat IV-es üzemében. Aknato­rony építés közben, több mint negyven méter magas­ból lezuhant Lajtman Ist­ván 61 éves, tótszerdahelyi lakos, a Baranya megyei Építőipari Vállalat segéd­munkása. A szerencsétlen ember a helyszínen életét vesztette. A baleset körül­ményeinek tisztázására és a felelősség megállapítására vizsgálat iifduit. A tárgyalóteremből Agyon akarta lőni lányismerősét Négy évet kapott a wartburgos tolvaj Próbasütés Siklóson Lombosi J. Árhullám a Dunán és a Dráván

Next

/
Thumbnails
Contents