Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-01 / 179. szám
f DUNANTÜLI NAPLÓ 1970 augusztus 1. A Rákóczi-ház festője — Talán sohasem szerény- telenkedtem volna odáig, hogy magamra vonjam a figyelmet, — írta levelében Nagy Kálmán nyugdíjas vb- titkár Pécsváradról, — ha nem kerül a kezembe valamelyik képeslapunk egyik régi példányszáma, melyben nagy-nagy örömömre viszontláthattam a saját, — majd negyven év előtti — munkámat is. Persze csak Pódium ZRÍNYI emlékünnep. Az idei szigetvári Zrínyi emlékünnepség különböző műsoraiban a Pécsi Nemzeti Színház hat tagja lép fel: Bánffy György, Baracsi Ferenc, Győri Emil, ifjú Kőmíves Sándor, Kézdy György és Fülöp Mihály. (Képünk: Fülöp Mihály). PÉCS ÉS BRASSÓ. Az új évadban a brassói színház opera részlege és a Pécsi Nemzeti Színház operatársulata művészeket cserél. Az eddigi megállapodások szerint Breit- ner Tamás, az új pécsi zenei igazgató Brassóban a Carment vezényli, s abban két pécsi énekes szerepel majd. A brassóiak még nem választottak a pécsi programból. MAGNIFICAT. Németh Aliz, a Pécsi Nemzeti Színház új operaénekesnője a Bach: Magnificat című művét énekli a nyáron Esztergomban. SÁNDOR GYÖRGY. A Tettyei esték idei harmadik, s egyben utolsó rendezvényeként Sándor György önálló estjét szervezik meg augusztus 3- án, hétfőn este 8 órakor. TIHANY. A pécsi Garami Zoltán—Bárdos László duó az idei nyáron Tihanyban játszik, a félsziget hangulatába illő jellegzetes műsort állítottak össze, s nagy sikert aratnak vele. egy fénykép formájában, melyet a riporter a rodostói Rákóczi ház ebédlő és fogadóterméről készített, melynek falait a korabeli török, örmény ornamentikának megfelelően még én pikturál- tam. néhány társam közreműködésével. A pécsváradi vár tövében álló ódon kis családi házának egyik udvarra néző szobája valóságos múzeum hangulatát idézi, „török múzeumét”. A falait simakeretes olaj-, pasztell- és vízfestmények tapétázzák, konstantinápolyi, isztambuli utcarészletekkel, kaftános, turbános piacozókkal, fedett arcú szemérmes leányzókkal, villogó szemű harcosokkal. A saját festményei. — Volt időm rá bőven, — mondja — tíz évig éltem odakint. De a legbecsebb emlékeinek a szoba polcain és a szekrényfiókokban őrzött valahai török ábéc-és könyveket és a múzeális korú „fer- mánokat” (szultáni rendeleteket) tartja, melyek egyikében „némi” segédletei az olvasható, hogy: „Rákóczi király és a magyar tábornokok ellátási díja a sztámbuli vám pénztárából fizettetett ki, naponkénti 7420 akcse erejéig.” Néhány „friss keletű” fényképet is őriz, melyeket egy isztambuli jóbarátja, Cevat Demil kórházi főorvos fotózott még a negyven év előtti Rodostóról. Egyik-másikhoz érdekes emlék is fűzi. — Ez itt a kikötő a városka látképével, magyarázza. Ide hajóztam át harminc- kettő tavaszán Sztambulból egy török szaktársam és jóbarátom, Romonjali Jakup meghívására. Tulajdonképpen neki köszönhetem, hogy én is részt vállalhattam a Rákóczi ebédlőház azidőbeli restaurálásában. Ugyanis ő hívta fel a figyelmemet a csak nagyon szűk körben meghirdetett pályázatra, melyet másodmagammal meg is nyertünk. Ezután két másik képet tesz elém, hogy eltalálom-e, melyik közülük az „igazi Rákóczi ház”. — Na látja, ez az, amit sohasem tudok megbocsátani Gömböséknek — mondja őszinte háborgással, amikor rámutatok a régi történelem- könyvekből ismert „igazira”. — ök úgy látszik „nem tudták”, pedig a restaurálás előtt egész légióra való „szakemberük” látogatott ki Rodostóba. Hosszú történetbe kezd, egy akkoriban még odakint élő ferences páterről, aki felháborodásában még a török főhatóságoknál is fellebbezett a restaurálás ügyében, de sajnos eredménytelenül. Így történhetett meg, hogy Rákóczi eredeti lakóháza helyett, a tengerre néző „Ebédlőházat” restauráltat- ták, vagyis azt, ahova az emigrációban élő kuruc tiszteket naponta egyszer „közös étekre” doboltatta össze a város kádija. De mint mondotta, ezt a melléfogást még elnézték volna a „tervezőknek”, mert a háznak valójában volt egy olyan kapuja is, melyen csak a fejedelem léphetett át, de az a kapu a fentebb már említett utcából nyílt az Ebédlőházba. Belenyugodva hát a vál- toztathatatlanba, itt gyülekeztünk össze a még mindig lázongó páter biztatására, amikor hírét kaptuk az avatási ünnepségnek. Sajnos, haszontalanul, mert a nagy kísérettel, pompával megérkező Gömbös átparancsolta- tott bennünket koszorústól, mindenestől a ház tengerfelőli kapujához. Aztán hamarosan az is kiderült, hogy „okkal”, mert ez előre elkészített beszédében több helyett is benne szerepelt az a mondat, hogy „Innen hallgatta Rákóczi a tenger mor- molását...” — Innen ám, a kecske me- kegését, — jegyezte meg mellettem jó hangosan a páter, — persze törökül, amin 12. AKÖV KÉTÉVES GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ GÉPJÁRMŰVEZETŐK RÉSZÉRE augusztus 5-én tanfolyamot indít melyen az autóbusz vezetéséhez szükséges „D”-vizsgát a jelentkezők díjmentesen megszerezhetik. Jelentkezés: BOLGÁR NÉPHÁDSEREG U. 33. III. em. C. aztán jót kuncogtunk, mert tudtuk, hogy. igazat mondott. A nevezetes kapu ugyanis a ház alatti kamrába nyílott, ahol keleti szokás szerint a kecskéit, apróbarmait tartotta egykoron a házigazda. Szóval, annak a küszöbére tétette le a koszorúkat ... Hát ilyen emléke is van Kálmán bácsinak, amit még ma is napirenden tart, a már említett isztambuli orvosbarátjával folytatott levelezésében. — Egyszer-egyszer, ha arra felé akad dolga, hírt kapok tőle a Rákóczi házról is — mondja. — Sajnos nem jó híreket. Írja, hogy porlad, romosodik, nagyon ráférne már a renoválás. És ilyenkor hív, sürget is, hogy menjek, mintha bizony rajtam múlana a megmentése. Pedig de nagyon szívesen kézbe venném újra a festő ecsetjeimet. .. Pálinkás György LCrincz István Szuperszonikus-pilóták bölcsőjénél A LIMA kényszerleszállásra készül. Nyolcszáz méter magasságban állt le a motor, és a gép vitorlázva siklik a repülőtér fölé. A légcsavart zúgva pörgeti a lég- ellenállás. A békéscsabai repülőtéren Trénerek és Tréner Masterek készülnek a felszállásra. Kékek és sárgák. Most azonban egy kissé megmerevedik az előbbi forgatag. Az MHSZ központi motoros repülő iskolájának növendékei izgatottan figyelik a pécsi Lőrincz Pista kényszerleszállását. A repülésvezető rádiója szünet nélkül közvetíti az utasításokat: Oszkár, Tangó, Rómeó vigyázzatok! LIMA kényszerleszállást hajt végre. A rádió mellett rakétapisztoly. Sárga, zöld és piros rakéták állnak készenlétben, hogy ha a rádió elromlik, utasítást tudjon adni a pilótának: a színek a veszélyt, a leszállási tilalmat és parancsot viszik hírül. Odébb hordágyak. Egy tartálykocsi sietve bukdácsol ki a reptérről, a rendőrségi Volga pedig most érkezik. Mondják körülöttem: 130 kilométeres sebességgel a A KOMOLYTALAN ROVAT SIKERE Ülök egy potya autóban a Pécsi tó partján és éppen indulunk. A vezető megszólal: — Mondja mégegyszer a nevét! Megmondom. — Maga írta azt a marhaságot a futballról? — Én! — szerénykedem. — Akkor szálljon ki! — Jó — mondom — de beszállni sem én akartam. — Ne szálljon ki, — mondja enyhültebben, de megint begerjed. — Rúgott maga már labdába? — Rúgtam, de nagyon gyengén sikerült. — Akkor milyen jogon mert róluk olyanokat írni?! — Többféle jogon. Nem voltam még szemetes és mégis meg tudom állapítani, hogy koszos a város, vagy sem. Nem vagyok szőlősgazda, de meg tudom mondani, hogy melyik bor a jó. Ez például az egyik jog. Van több is, de ne beszéljünk róla. — De nekem ez nem tetszik! — Látja ez a másik jog. Joga van hozzá. Nekem is. Nem szólt semmit, maga elé meredt, behozott, de először és utoljára. Mellesleg sikerem is volt. Még hozzá komoly. Szintén a Pécsi tó partján horgászok. Ahogy az már szokás, ha fogási tapasztalatot nem is, de eszméket cserélünk. Be is muttakozunk. Meglepődik és megkérdezi mégegyszer. — Mondja mégegyszer a nevét. Itt is megmondom. Földerül. — Maga írta azt a jó kis cikket a magyar labdarúgásról? — Én! — mondom jóval kevésbé büszkén. — Akkor hazaviszem kocsival, mert a busz úgyis csak este nyolc órakor jön. Elmentem vele. Kedves ember volt. A kocsija is jó volt. Miért ne mentem volna el? Tanulsága a történetnek azonban nincs. De nem is kell. Szőllősy Kálmán legjobb földet érni. Akkor nem ugrál fel a gép. A LI- MÁ-é ennyi lehetett. Simán tapad a földhöz, Lőrincz Pista izzadtan, de úgy tűnik nagyon boldogan száll ki a gépből. Sikerült a kényszer- leszállás, az egyik legnehezebb gyakorlat. Ez a biztonságos földetérés azt jelenti, hogy megnyílt az út a további felszállásokhoz, repülésekhez. Pécsi, dunaújvárosi, nyíregyházi, pesti, békéscsabai és még néhány más városból érkezett 17 éves gyerekek, a jövő szuperszonikus pilótái kiképzése történik az idén nyáron is Békéscsabán. A nyár végéig az itt levő gyerekek többsége egyedül repül majd — a pesti Hadik István már most is — furcsa, de gépkocsi-jogosítványt azonban majd csak jövőre kaphatnak. Az MHSZ minden esztendőbei közel 12 ezer középiskolás gyerek közül választja ki azt a maroknyi csapatot, amely végül is Békéscsabán repülős kiképzést nyer. Általában 300 gyerek közül egyetlen egynek sikerül, évek múltán, szuperszonikus pilótává válnia. A repülősklubok szívesen fogadnak minden levegőbe vágyó fiatalt. Más kérdés azonban kiválasztani azokat, akikre végül is az ország légterének védelmét bízzák. Nagyon szigorú szűrőkön kell átesniök a gyerekeknek. Alkalmassági vizsgák. Megbízhatóság. Aztán a félelmetes orvosi vizsgák. Az első úgy tűnik nem okoz problémát. Vérnyomás. Szív. Tüdő. A Kecskeméti Repülőorvosi Kutatóintézetben azonban a gyerekek jobban izgulnak, mint az első repülésnél. Szem-, ideg-, egyensúlyérzék-, reflexvizsgák. Az űrhajósok terheléséhez hasonló körülmények között vizsgálják a szervezetet. Ezután kezdődhet a békéscsabai kiképzés. Ezernyi további buktatóval. Felszállás, emelkedés, süllyedés, dugóhúzó, leszállás, kényszerleszállás — a repülésben előforduló 15 alapvetően fontos feladat tökéletes begyakorlása tovább rostálja a növendékeket. Itt már nem elég a repülés szeretete. Áldozatos, fáradságos munkával kell felkészülni. Sokszor még ez sem elég. Napbarnított fehér trikós raj indul az egyik géphez. Lőrincz Pista is közéjük tartozik. Most azonban másik fiúnak kell izgulnia Az MHSZ főpilótája dönti el, maradhat-e. Egyik nap ugyanis nagyszerűen megoldja a feladatokat, másnap aztán oktató, iskolaigazgató tanácstalanul figyeli, amint hibát hibára halmoz. Most dől el-e a sorsa. Két pécsi fiút már előbb visszaküldték. Még egy esztendeig vitorlázógépen kell gyakorolniuk. Gépek szállnak le és fel. A repülőtér felett kettő is köröz. A növendékek fáradtan majszolják a kétszersül- tet. Reggel 5 óta talpon vannak. Egy órát repülnek, a többi időben pedig figyelik a gépeket. Segédkeznek a fel- és leszállásban. A katonai fegyelem egy pillanatra sem lazul. Majd csak ebéd után. Az elméleti oktatás már kötetlenebb formában történik. — Nem féltél — kérdeztem később Lőrincz Pistát — Nem. Nem is félt még egyszer sem repülés közben. Inkább akkor, amikor kétségessé vált, hogy repülő lehet. Amikor 1967-ben Góbén először vitorlázott, véglegesen elszállt a régi terv, hogy állatorvos lesz. Röviddel később azonban egy vakbélműtét a repülésit tette kétségessé. Akkor félt Amikor azonban az idén nyáron apját rávette, hogy az oktatóval szálljon fel — már csak a szülői beleegyezés hiányzott. Amikor földet értek, apja csak annyit kérdezett: hány éves korig lehet beiratkozni a repülősklubba? Most pedig már itt van. Ma sikerült a kényszerleszállás. Ez szabad utat biztosít a további repülésekhez. Visszavan még az érettségi a pécsi Zippemovszky Károly Gépipari Technikumban. A tiszti iskola. Sok-sok kényszerleszállás, amíg végül is a hangnál gyorsabban a felhők közé emelkedhet. Lombosi Jenő
