Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-27 / 200. szám

Kiscsapatok házatáján ... Jól rajtoltak a Gázmű labdarúgói Három fordulóval a me­gyei labdarúgó bajnokság rajtja után a Pécsi Gázmű csapata hat ponttal és kitű­nő 6:0-as gólaránnyal áll az élen. A kokszgyári csapat — mely a korábbi években nem egyszer kiesési gondokkal küzdött — kitűnő szereplése ez idei évad eddigi legna­gyobb meglepetése. Az együt­tes két hazai mérkőzését biz­tosan nyerte és idegenben a Pécsi Kinizsitől is megsze­rezte a két pontot. Ez év tavaszán Kállai Li- pót, a Pécsi Dózsa volt ed­zője vette át a gyári csapat szakmai munkájának irányí­tását. A félidényes bajnok­ságban ugyan még döcögött a játék, de úgy látszik most „termőre fordul” Kállai Li- pót munkája. A csapat vala­mennyi tagja kitűnő erőnlét­tel rendelkezik és oly játék­modor van kialakulóban, mely ebben a bajnoki osz­tályban igen eredményesnek mutatkozik. Az együttes — egy-két játékos kivételével — saját nevelésű fiatalokból áll, akik rendkívül szorgal­masak és mindenben a leg­messzebbmenőkig követik a nagy becsben álló edző uta­sításait. A helyesen irányított szak­mai munkán túlmenően, nagyfokú, szinte családias vonású kellektív szellem alakult ki a szakosztály tag­jai között. Szoros baráti szá­lak fűzik egymáshoz a csa­pat tagjait. A jelenleg 23— 2'1 éves átlagkorú csapat leg­többje már 7—8 éve együtt rúgja a labdát, ismerik egy­más gondolatát, örömét, bú­ját. baját és mindenkor ké­szek egymás segítésére. A kap solat azonban nemcsak a játékosok és az edző kö­zött kitűnő, hanem a veze­téssel is kifogástalan. Ebben a legnagyobb érdem Sztázics Ádám szakosztályvezetőé, aki időt és fáradtságot nem kímélve türelmes munkával jutott el erre az eszményi — és igen sok sportkör által irigyelhető — pontra. Az üzem gazdasági vezetése elégedett a sportolók mun­kájával, akik a termelésben is megállják helyüket, és ezért a rendelkezésre álló kereteken belül maximális támogatásban részesíti a szakosztályt. Talán felesleges mondani, de az üzem dol­gozói körében igen népsze­rűek a labdarúgók és mérkő­zéseik is látogatottak. iporthírek A Megyei Atlétikai Szövetség felkéri a pécsi versenybírákat, h'. gy vasárnap délelőtt 9 órára a Tüzér utcai sporttelepen — a Baranya Kupa verseny döntő­jében való közreműködés cél­jából jelenjene’- meg. * A Magyar o.tizsa Szövetség 'fí.eyalakulásának 20 éves évfor­dulójára való meg emléke zése- k nt a megyei szövetség a hét végén jubileumi háromtusa ver­senyt rendez. A versenyt ser­dülő, ifjúsági és junior kate­góriákban bonyolítják le. * Szorgalmasan készülődik a megyei labdarúgó ifjúsági vá­logatott a soronkövetkező fel­adatokra. A szövetségi kapitány és edző eddig mintegy 40 fiatal labdarúgót próbált ki. A leg- k '-^lebbi edzésre bárom újabb j(’;ékos — Rameisl. István-ak- n ú Bányász, ' Papp, Pécsi Dózsa é; Takács. Pécsi Gázmű — kapott meghívást. MAI MŰSOR '’’enisz: Sopianae Kupa nem­iéi közi verseny első napi mér- cözései. Balokányi pályák, 8.30 ís 14.30. HAZAÉRKEZTEK SZLOVÁKIÁBÓL A STEINMETZ ÖKÖLVÍVÓK A szlovák nemzeti felkelés 26. évfordulója alkalmából nagysza­bású nemzetközi ökölvívó tornát rendezett a Szlovák Szövetség. A versenyre a szlovák és román válogatottak mellett a Honvéd Steinmetz SE versenyzőit is meg­hívták. A három városban, Po­zsonyban, Malaczkyban és Stu­pa,vában lebonyolított torna rend­kívül nagy látogatottságnak ör­vendett. Malaczkyban a szabad­téri szorítóban megrendezett mérkőzésnek 10 ezer nézője volt. Az egyéni-csapatverseny formá­jában lebonyolított tornán a pé­csiek közül Szarka, Zomi, Győri és Kovács János elsők lettek. A pontversenyt Szlovákia váloga­tottja nyerte 21 ponttal, 2. Hon­véd Steinmetz SE 19, 3. Román válogatott 11 ponttal. Ismét elemében volt az újpesti csatársor Kedden a késő esti órák­ban megkezdődött a barce­lonai nemzetközi labdarúgó- torna, egy-egy szovjet, nyu­gatnémet, magyar és spanyol csapat részvételével. A talál­kozók iránt óriási érdeklődés nyilvánult meg, 90 000 néző előtt léptek pályára a csa­patok. A Moszkvai Dinamó — amelynek kapuját Jasin véd­te — a Barcelona ellen 5:0 SÄ ' v ’it •. ^ Lajos István (1949—1970) Szomorú hírt közölt lapunk egy hónap előtti száma: ,,ifj. Lajos István gépésztechnikus, tragikus körülmények között 21 éves korában elhunyt. . Halá­la a pécsi sakkozóknak is fáj­dalmas vesztesége. Drága barátunk a megye sakksportjának egyik legna­gyobb ígérete volt. Még általá­nos iskolás korában ismerke­dett meg a sakkozással, tehet­sége a Pécsi Bányász vezetői­nek és idősebb versenyzőinek gondos nevelőmunkája nyomán bontakozott ki. Szorgalma, áll­hatatossága következményeként aránylag gyorsan küzdötte fel magát az első osztályú szintre, több éven át eredményesen sze­repelt szakosztálya OB II-es csapatában. 1963-ban, amikor a Gépipari Technikumba került, újjászer­vezte iskolájának sakkéletét. Négy éven át működött, mint szakosztályvezető, töretlen lel­kesedéssel és nagy odaadással. A négy év alatt Lajos Pistáék — mert így emlegették megye- szerte a gépiparistákat — min­den .városi és megyei közép- iskolás csapatversenyen elsők voltak, 1967-bén pedig országos középiskolás bajnokságot nyer­tek. 1967 őszén a Német Demokra­tikus Köztársaságban három évre munkaszerződést kötött. Hazalátogatásai alkalmával rend­szerint ott láttuk az edzésekén, versenyeken. Arca mindig mo­solygós volt. szeme sugárzott, amikor terveiről beszélt. , Sok szép játszmáját ismerjük, e helyen azonban, a búcsú so­rainál a legkedvesebbet kell idéznünk. S lehet-e kedvesebb játszma annál, amelynek meg­nyerése után boldogan ezt mondhatta: ,,Most már a miénk a középiskolás bajnoki cím!” ANGOL MEGNYITÁS _ Lajos István Boér Gábor (Gépipari Techn.) (Eötvös Gimn.) 1 c4, e5 2. Hc3, Hf6 3. d3, d5 4. cd:, Hd5: 5. Hf3, Hc6 6. g3, Fe6 7. Fg2, Fe7 (A szi­cíliai védelem Sárkány változata állt elő, fordított színekkel, világos tempóelőnyével.) 8. Fd2, 0—0 9. Bel, f5 10. 0—0, f4 (Hiba. mert feladja a fontos e4 pontot.) 11. He4, g5 (Meddő királyszámyi gyalogro­ham. amely a sötét sáncállás meggyengüléséhez vezet. Az utóm>i lépést Kh8-nak kellett volna megelőznie.) 12. Hcö. Fc8 13 Vb3, Kh8 14. Hb7:, Ve8 15. He5:!, Hd4 16. Vd$:, He2:4- 17. Khl. fg: (17. —, Hcl :-re 18. Fc3 nyer.) 18. fg: Hcl: 19. Bf8:+. Vf8: 20. Hft-f. Kg7 21. Fc3+, Ff6 22. Vg5:-K sötét feladta. (Követke­AZ ÖSSZEVONT FÉRFI TEKEBAJNOKSÁG ÁLLÁSA E HETI totótippieink N.-szab. Népszava Népsport D. Napló \ Komló—MTK '?. Rába ETO—Pécsi Dózsa а. DVTK—Dunaújváros 4. Videoton—SZEOL 5. Eger—Kecskemét б. Bo. Spartacus—Egyetértés 7. DVSC—Sz. MÁV 8. Izzó—Nagybátonv 3 T várns—e-gntn 10. ’1" *l' SC 11. Nyíregyháza—Nazincb. 12. Savaria—K. Rákóczi 13. Ajka—Fűzfő U. Klsterenye—Sátoraljauíh. 2 X X 1 X 2 1 2 X 1 X 1 X X 2 1 1 X 1 1 1 1 1 1 2 1 X 2 1 X X X 1 X 1 X 2 X X X 1 1 l 1 1 X 1 1 1 1 X 1 2 X X 1 X X 2 2 2 X X 2 1 X 2 X X 2 1 X X 2 1 X 1 X 1 1 X 1 l X 1 X 1 1 X (2:0) arányú fölényes győzel­met aratott. Ugyancsak sikeres volt az újpestiek bemutatkozása: 3:0 (0:0) arányban győztek, a Schalke 04 nyugatnémet csa­pat ellen. Amint a hírügynökségek beszámolnak, az újpestiek már az első félidőben macs­ka-egér harcot vívtak a gelsehenkircheni együttes­sel, de Nigbut kapus jól vé­dett és több nehéz helyzet­ben tisztázott. A második félidőben azonban már nem tudott ellenállni a Schalke 04 védelme: a 48. percben Bene lőtte a vezető gólt, a 63. percben Fazekas 2:0-ra növelte az előnyt, majd a 78. percben Dunai II. átadá­sát ismét Bene értékesítette, így lett 3:0 a végeredmény és az újpestiek bekerültek a torna döntőjébe, amelyet a Moszkvai Dinamóval vívnak szerdán késő este. Bajnoki mérkőzés Kispesten Bp. Honvéd—Komló 4:1 (2:1) zett volna: 22. —, Kf7: 23. Vf6:+, Ke8 24. Fc6+, Fd7 25. Ve6-h Ve7 26. Fd7:+, Kf8 27. Fb4!, Vb4: Fe6 matt.) 28. Vf6f, Kg8 29. 90. feladvány KOVÁCS FLÓRIÁN Budapest, 1962. , YSS&S/X S/.;///,' -W- YYYY/YY, f§ II ü 11 m m i m mm miß m Világos: Ka5, Bg2, Fb6 Ff3, Hb4. Hg3, gy: c2, c5, d3 (9) — sötét: Kel, Ff6, Fg8, gy: d6, e7 f5 (6) Világos indul és a harmadik lépésben mattot ad. A megfejtést világos második lépésével bezárólag elegendő megadni. Beküldési határidő: szeptember 8. Címzés: Dunán­túli Napló, sakkrovat; Pécs, Hunyadi út 11. A 89. sz. (Apró) feladvány megfejtése: 1. Vei! KÉZILABDA MEGYEI BAJNOKSÁG A kézilabda megyebajnokság női és férfi csoportjaiban is megkezdődtek az őszi idény mérkőzései. Az első forduló eredményei. I. osztályú nők: Mohács—Nagyharsány 9:9, Pécsi Spartacus—Pécsi Bányász II. 11:9, Pécsi Kesztyűgyár—István- aknai Bányász 8:8. I. osztályú férfiak: Siklós—Nagyharsány 25:8, Pécsi Bányász II.—Pécsi Ércbá­nyász II. 23:21, Vasas II. Bányász —Beremend 25:18, István-aknai Bányász—Szentlőrinc 21:8. EDZHETNEK, JÁTSZHATNAK AZ MTK LABDARŰGÖI A Sportkórházban elvégzett orvosi vizsgálat megállapította, hogy az MTK labdarúgóinál a villámcsapás óta eltelt idő alatt, kóros elváltozás nem alakult ki. Az orvosi konzílium vélemé­nye szerint a játékosok el­kezdhetik az edzéseket és mér­kőzéseken is részt vehetnek. Szerdán délután NB I-es labdarúgó találkozó színhe lye volt a kispesti stadion. Bp. Honvéd: Bicskei — Molnár, Ruzsinszki, Tajti — Komora, Vági — Pusztai, Kocsis, Tichy, Szurgent, Kozma. Komló: Erdősi — Kótai Zimonyi, Lazaridisz — An- geli, Makrai — Bordács, Ju­hász, Solymosi, Horváth, Mohácsik. A 8. percben szép Honvéd támadás végén Pusztai ügyetlenkedett, s a labda túljutott az alapvonalon. A hazaiak jobban játszottak, de a színvonal sok kívánni­valót hagyott maga után. A komlóiak inkább a védeke­zésre, mint a támadásokra fordítottak gondot, csak rit­kán jutottak át a félpályán. A 18. percben Tichy csavart szabadrúgása alig jutott ka­pu mellé, majd a túlsó olda­lon Horváth lövését védte Bicskei. A 29. percben meg­lepetésre vezetéshez jutott a Komló: Mohácsik a jobbol­dalról belőtte a labdát, az Molnárt érintve Juhász elé került, aki 11 m-ről a kapu jobb oldalába továbbított (0:1). Nem sokáig tartott a vendégek öröme, mert a 32. percben Kozma 8 m-ről az elfekvő kapus mellett egyen­lített (1:1). A 37. percben is­mét Kozma volt a gólszer­ző: lövése Erdősi és a kapu­fa mellett jutott a hálóba. (2:1). A Honvéd most már nagy fölényben játszott, de szünetig az eredmény nem változott. A második félidő elején a Honvéd rohamozott, de több helyzetet kihagyott. A ven­dégek ritkábban jutottak szó­hoz. A 61. percben Kótai lá­báról a kapufára pattant a labda, majdnem öngól lett. Kozma az oldalhálóba talált, aztán Solymosi szabadrúgása a kapufát érintve hagyta el a játékteret. A 69. percben Pusztai szépen elfutott, át­adását Vági közelről a jobb sarokba továbbította. (3:1). Nagy fölénybe került a Hon­véd. Több helyzete volt, s a 87. percben Tichy lőtte csa­pata újabb gólját. Ezzel lett 4:1 a végeredmény. LABDARÚGÁS Á SÁSDI JÁRÁSBÁN I. osztály: Mecsekpölöske— Szalatnak 6:0, Magyarhertelend— Felsöegerszeg 2:3, Kárász—Felső- mindszent 4:6, Hegyhátmaróc— Egyházaskozár 6:1, Mekényes— Bikái 2:1, Magyaregregy—Köblény 1:1, II. osztály: Sásd II.—Kis­hajmás 3:4, Hetvehely—Komlói Kőbánya 2:5, Orfü—Oroszló 1:3, Kaposszekcsö II.— Vásárosdombó 1:4, Baranyaszentgyörgy—Gödre 3:2, Kovácsszénája—Baranyajenő 3:3. Az I. osztályban a Hegyhát­maróc, a II. osztályban a Kom­lói Kőbánya csapata áll az első helyen. Vasárnap lesz a teniszosztályozó A Magyar Tenisz Szövetség értesítette a PEAC sportkört, hogy nem áll módjában elha­lasztani a vasárnapra kitűzött NB I-be jutáséra folyó női osztályozó mérkőzést. Az ere­deti tervnek megfelelően va­sárnap délután egy órás kez­dettel Siófokon kell lejátszani a PEAC és a Budapesti Vörös Meteor csapatainak az osztá- lyozót. — Számunkra — mondotta az osztályozóvai kapcsolatban Ta- mássy Lia, a PEAC csapat- kapitánya — kizárólag a Sopia­nae verseny miatt van kedve­I zőtlen időpontban a mérkőzés. Ügy érzem időzítés szempont­jából jókor kerül sor az osz- tályozóra, a csapat tagjai jó formában vannak, az erőnléttel sincs baj. A magunk részéről bizakodással nézünk a találkozó elé. és reméljük, sikerrel ki­vívjuk a magasabb osztályba jutást. Az ellenfélről mindösz- sze annyit tudunk, hogy az el­múlt évben esett ki az NB I- ből, hogy azóta játékos állo­mányában mily változások kö­vetkeztek be. arról nincsenek ismereteink. A támadó fut bal lé a joro Valós képét adta napjaink labdarúgásának a mexikói világbajnokság — írja az Ogonyok című hetilap leg­újabb számában Lev Filatov, a legismertebb szovjet szak­értők egyike a Futboi Hokcj című szaklap szerkesztője. Filatov az olasz labda­rúgó válogatott példáján szemlélteti azt, ami szerinte ma alapvető ellentmondás a labdarúgás világában. Abban a tényben, írja, hogy az olaszok 0:0-ra játszottak a primitív izraeli válogatottal, majd 4:3-ra legyőzték az NSZK-t, az egységes taktikai felfogás hiánya mutatkozott meg. „Ez a kétarcúság az új és a régi harca a labdarúgás­ban” — állapítja meg Fila­tov — volt egy olyan idő is, amikor a védelmek megin- gathatatlanságába vetett hit uralkodott el a csapatok ve­zetőinek gondolatvilágában. Ebben a szellemben haladtak előre az olaszok is. Ez a felfogás ellentmond a játék törvényeinek. Lev Filatov a szovjet válogatott sikertelen­ségét is ennek tulajdonítja. A brazilok — írja eztuán Filatov — azt emelték tö­kélyre, amit az angolok kezd­tek el 1966-ban: rendkívül mozgékony játékosok, táma­dás nagy erőkkel, a védő­játékosok részvételével. A brazil, az angol és a nyugatnémet csapat bátran lépett a pályára, azzal, hogy az első perctől támadjanak. Filatov szerint a mexikói „barométer” a „támadás”^ fe­lé mutatott, bár abban a tény­ben, hogy a második és a negyedik helyet olyan csa­patok foglalták el — Olasz­ország és Uruguay — ame­lyek a védekező játék hívei, arról tanúskodik, hogy a két felfogás küzdelme még ko­moly. Filatov véleményét abban összegezi, hogy minden erő­feszítést a támadó futball új változatainak kidolgozá­sára kell összpontosítani. 1. Szfv. Építők 16 40 046 87 2. K. Spartacus 16 40 636 80 3. Balinka 16 39 941 77 4. Nk. Bútor 16 39 497 72 5. K. Fáklya 16 40 123 70 6. P. Ércbányász 16 39 460 67 7. Szfv. KÖFÉM 16 39 201 67 8. Gellénháza 16 39 265 63 9. Szfv. MÁV 16 38 836 63 10. Komló 16 37 462 61 11. Pécsi BTC 16 39 022 59 12. Sz. Szövetk. 16 38 960 51 13. K. Vasút 16 38 958 42 14. Sz. Alpári 16 38 204 37 Mozi Park: Csak egy telefon (f5, f7, Í9). Petőfi; Egy nő, a diplomaták asztalánál (4, 6, 8). Kossuth: Csak egy telefon (10, 12). A sólyom nyomában ' (f3, hn5). Rítus (7, 9). 18 éven felül! Gyárváros: Történelmi magán­ügyek (6). — Mecsekalja: Bátor kisasszony (5, 7). Pécsszabolcs: Szerelem, ó! (5, 7). 16 éven fe­lül! Vasas II.: Helga (6). 16 éven felül! Harkány: Az Angyal vér­bosszúja (8). Mohács: Dr. Syn kettős élete (6, 8). Sásd: Szeres­sétek Odor Emíliát (f8). Siklós: Dél (6, 8). Szigetvár: Dr. Holst fantasztikus esete (8). Rádió KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Hírek, időjárás. 4.33: Haj­naltól reggelig. Közben kb. 6.15 és 6.40: Rádióreklám. 8.00: Hí­rek, időjárás. 8.05: Műsorismer­tetés. 8.20: A BM Duna Művész- együttesének népi zenekara ját­szik. 8.40: Gazdasági könyves­polc. 8.50: Puccini: A Nyugat lánya. Háromfelvonásos opera. Közben 10.00—10.05: Hírek, idő­járás. 11.30: Dramatizált részle­tek Csák Gyula regényéből. — Alomzug. 12.00: Déli krónika. — 12.20: Ki nyer ma? Játék és mu­zsika tíz percben. 12.30: Melódiá­koktól. 13.43: A román kultúra hete. 14.09: Az élő népdal. 14.19: Zenekari muzsika. 15.00: ' Hírek, időjárás. 15.10: Zengjen dalunk! 15.40: Gyurkovics Mária és Bar- tha Alfonz énekel. 16.05; Bartók^ vonósnégyes felvételeiből. 16.45: Balogh Elemér cimbalmozik. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.00: Hírek, időjárás. 17.05: Idő­szerű nemzetközi kérdések. — 17.15: A Ciprian Porumbescu Konzervatórium madrigálkórusa énekel. 17.28: Nyitott stúdió. — 17.53: Birgit Nilsson és Wolfgang Windgassen énekel. 18.23: Stú­diónk vendége: Behár György. 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.00: Esti krónika. 19.25: Kriti­kusok fóruma. 19.35: Nóta- és népdalest. 20.24: Láttuk, hallot­tuk ... — 20.44: Lemezmúzeum. 21.06: Hírek. 21.10: Kapunyitás kérdőjelekkel. 21.29: Amolyan közepes. Elbeszélés. 21.39: Be­szélgessünk zenéről! 22.00: Hí­rek, időjárás. Kb. 22.15: Sport­hírek. — 22.20: A varázshegedű. Részletek Offenbach operettjéből. 22.45: Emlékezés Hegelre 200. születésnapján. 23.00: Tánczene. 23.30: Zenekari muzsika. 24.00: Hírek, időjárás. 0.10—0.25: Joe Carr zongorázik. PETŐFI RÁDIÓ 6.20: Torna. 6.30—8.05: Azonos a Kossuth rádió műsorával. 8.05: Berlioz: Harold Itáliában — szimfónia. 8.44: Külpolitikai fi­gyelő (ism.). 8.59: Nóták. 9.40: Szezonvégi kiárusítás (ism.). — 10.00— 12.00: Zenés műsor üdülők­nek. Közben 10.30-kor német, 11.00- kor magyar, 11.05-kor an­gol, 11.30-kor orosz nyelvű hí­rek. 11.45—11.50: Ütikalauz üdü­lőknek. 12.00; Könnyűzenei hír­adó (ism.). 12.30: Bogáncs. Rá­dióregény folytatásokban, XV. rész (ism.). 12.49: A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának fúvószenekara játszik. 13.00: Hí­rek, időjárás. 13.03: Nyíregyházi stúdiónk jelentkezik. — 13.20: Haydn: D-dúr szimfónia. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00— 18.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. Közben 14.30 és 15.30: Hírek, időjárás. 15.33—16.18: Csak fiataloknak! 16.30 és 17.30: Hírek. 18.00: Hírek, időjárás. — 18.10: Koncz Tibor táncdalaiból. 18.20; Hermann István: A szo­cialista kultúra problémáiról. — 18.30: Brahms: A-dúr szonáta. — 18.51: Király csel. Történelmi víg­játék két részben. Közben 19.54: Jó estét, gyerekek! 20.00: Esti krónika, II. — 20.25—20.28: Üj könyvek. — 21.25: Hangverseny­naptár. 21.40: Vendégségben dr. Kulin György csillagásznál. — 22.00: Egy amerikai Párizsban. Részletek Gershwin filmzenéjé­ből. — 22.13: A román kultúra hete. 23.00: Hírek, időjárás. — 23.15: Haydn: G-dűr duett két baritonra. — 23.29: Verbunkosok, népdalok. 24.00—0.10: Hírek, idő­járás. URH RÁDIÓ 18.00; Hírek, időjárás. — 18.10: Hanglemezparádé. 19.00: A ro­mán kultúra hete. 19.41: Lend- vay Kamilló: Orogenesis. 20.31: Hírek. 20.34: Kamarazene. 22.11: A jazz kedvelőinek, I. rész. — 23.00— 23.15; Hűek« időjárás. PÉCSI rádió 17.30: Magyar nyelvű műsor. — Zenélő levelezőlap 17.55: Kereslet — kínálat. Keres­kedelmi őrjárat 18.10: Slágerről slágerre. Közben: Jegyzet 18.40: Dél-dunántúli híradó 19.00: Szerb-horvát nyelvű műsor B. Lengler Dráva menti dalokat énekel. Hírek, lapszemle. Jegy­zet. Operettmelódiák 19.30: Német nyelvű műsor. — Mikrofonnal útközben: Szentlő­rinc. Kívánsághangverseny 20.00: Műsorzárás. Magyar Tv. 17.58: Műsorismertetés 18.00: Hírek 18.05: Gyimka kakasa. — Szovjet kisfilm j 18.20: Varieté-koktél Prágából i 18.50: Triticale. Riportfilm 19.10: Esti mese 19.25: Francis az ősi Afrikában. 5. rész 19.55: Szünet 20.00: Tv-híradó 20.20: A hamis Izabella. Magyar bűnügyi film 21.40: A tv galériája 22.20: Tv-híradó — 2. kiadás. Jugoszláv Tv. 17.15: Magyar nyelvű tv-krónika. 17.50: Primoz naplója. — 18.30: Folklórszemle. 19.05: Encyklopé- dia. 19.20: Ilyesmi is megesik. 20.35: Szórakoztató zene. 21.35: Megtörhetetlenek — folytatásos film.

Next

/
Thumbnails
Contents