Dunántúli Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-25 / 198. szám

1970. augusztus 25. DÜNANTOL1 NAPLÓ 5 Igazgatók és párttitkáiok tanévnyitó tájékoztatása Pécs oktatási intézményei­nek igazgatói és párttitkárai gyűltek össze tegnap délelőtt a Doktor Sándor Művelődé­si Házban, hogy meghallgas­sák a város művelődési ve­zetőinek tájékoztatását a kö­zeledő új tanév irányelveiről, tennivalóiról. Milyen fő fel­adatok várnak nevelőinkre az 1971—72-es tanévben? Er­ről szólt előadásában Kabar Ferenc, a Városi Tanács VB művelődésügyi osztályának oktatási csoportvezetője. — Amikor az iskolai élet demokratizmusáról beszé­lünk, a nevelőtestület, az if­júsági közösség és a szülők közösségének kollektív mun­kájára gondolunk. A tapasz­talatok — és külön a diák­parlamentek tapasztalatai — szerint ezen a téren még sok a tennivalónk az idei tanév­ben is. Különös tekintettel a Központi Bizottság februári ülésén hozott ifjúságpolitikai határozatokra, amelyek is­mertetéséről az első szülői értekezleteken a szülők kö­reiben is gondoskodni kell. megjelölve külön a szülői munkaközösségek, külön a szülők egyéni feladatait, ten­nivalóit a határozatok meg­valósításában. — Az idei tanév közép­pontjában nem a korábbiak­hoz hasonlóan egy, hanem több nevelési célkitűzést ál­lítottak — mondotta. — Ezek közt első helyen áll az isko­lareform legfontosabb terü­leteként a tanulmányi óra. A cél az új ismeretekben való jártasságnak, készsé­geknek a kialakítása, a célra vezető optimális eszközökkel. Tehát az órán azt és olyan mértékben kell tanítani, ami a tanulók fejlődését szol­gálja. — A tanév új- vonásaként kerül a figyelem középpont-. jába az átmenet kérdése is. Ez az iskoláskor bizonyos szakaszaiban általános prob­léma, de elsősorban azokat sutja, akik egyébként is hát­rányokkal indultak. Az át­menet problémája az általá­nos és a középiskola hatá­rán a legkritikusabb. Ez első­sorban a módszerek külön­bözőségéből és a rendkívül heterogén családi környezetű tanulók helyzetéből adódik. Ami az oktatás módszereit illeti: az idei tanévben elő­ször önkéntesen jelentkező általános és középiskolai ma­gyar, matematikai és fizika szakos tanárok munkahelyet cserélnek az átmeneti osztá­lyokban folyó oktatási mód­szerek kölcsönös tanulmányo­zására. A tanév két másik fontos pedagógiai feladatkö­re a honvédelmi nevelés te­rülete és a nevelőtevékeny­ség hatékonyságának fokozá­sa — mondotta Kabar Fe­renc. Antal Gyula, a Városi Pártbizottság propaganda- és művelődési osztályának ve­zetője felszólalásában évti­zednyitó tanévnek jellemezte az új oktatási évet. Ez — mondotta — az iskolareform jegyében a nevelő-oktató mun­ka minőségi javításának évti­zede kell, hogy legyen. Szent- györgyi professzort idézve hangsúlyozta, az elkövetke­zendő időszak perspektíva­látásának fontosságát: „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája.” A pedagógiai évtizedváltás időszakában megnövekedett feladatok vár­nak az iskolai pártszerveze­tekre. Különös tekintettel az ifjúságpolitikai feladatok tel­jesítésére. A példamutatás kötelezettsége, felelőssége mellett éljenek tehát jogaik­kal, hatáskörükkel — hang­súlyozta egyebek közt a Vá­rosi Pártbizottság osztályve­zetője. Gábriel József, a Városi Tanács1 Művelődésügyi Osz­tályának vezetője felszólalá­sában az új tanév időszaká­ban lezajló pártvezetőségi, majd a szakszervezeti és a soronkövetkező tanácsi vá­lasztásokat jelezte az iskolák és kollégiumok igazgatóinak, párttitkárainak. Ebben a tan­évben ünnepük meg az út­törőmozgalom negyedszáza­dos jubileumát, és megemlé­keznek I. István királyról, Bartók Béláról; a második félévben pedig a párizsi kommün centenáriumáról is. A város nevelői a mai na­pon jelentkeznek iskoláikban. Megkezdődnek a pótbeiratá- sok, pótvizsgák, a hét máso­dik felében pedig lezajlanak a szaktárgyi tanácskozások. A „hadak útján” Bolgár pionírok Baranyában Kunszka Keszjanovka, a bolgár pionír-szövetség egyik országos vezetője volt a „pa­rancsnoka” annak a 105 főnyi bolgár pionír csoportnak, amely néhány napra Bara­nyába látogatott —hogy a fiatalok végigjárják a „ha­dak útját”, azt az útvonalat, amelyet a felszabadulás ide­jén bolgár katonák harcoltak végig Baranyában. Pécsre csak egy délelőtt ju­tott, ismerkedtek a várossal, s már indultak is tovább Harkányba. A harkányi bol­gár katonai temetőnél kegye­lettel adóztak a hősi halottak emlékének, koszorút helyez­tek el az emlékműnél. A kö­vetkező állomás Siklós volt, ahol megtekintették a várat és a bolgár hadtörténeti ki­állítást. Jártak Drávacsehin, Dráva- szabolcson, Drávapalkonyán, és mindazokban a községek­ben, ahol súlyos csatákat vívtak a bolgár hadsereg ka­tonái, A harcok emlékeit, a csaták történetét egy bolgár katonatiszt, hadtörténész, a csoport tagja mondta el a gyerekeknek. A bolgár pionírok hétfőn délelőtt indultak tovább a harkányi ifjúsági campingból, útközben néhány percet időz­tek Szigetváron. Ezután Barcs, Nagykanizsa, Szeged, és vé­gül a Balaton lesz a kis ven­dégek további programja. Még egyszer a gepidákról Mi itt a szenzáció?! Amikor néhány héttel ez­előtt látogatást tettünk a sá­torhelyi sertéskombinát épít­kezésének területén feltárás alatt lévő avarkori temetőnél, a régész szakemberek — dr. Kiss Attila, a Janus Panno­nius Múzeum régésze és Kár­páti Gábor, komlói szárma­zású, Prágában végzett, egye­lőre sztátusz-nélküli régész — még nem merték kimon­dani a „gepida” szót, csupán azt mondták el, hogy a szok­ványos avarkori leleteken kí­vül germán jellegre utaló tárgyakat is találtak. Akkor ugyanis még a nyolcvanadik sírnál tartottak, s nem tud­ták, hogy a temető úgy kb. ezer sírból áll. A keményen, nagy tempóban végzett fel­tárási munka során azután eljutottak egy olyan fokra, amikor a leletek mennyisége már döntő jelentőségűvé vált — s így került be az orszá­gos lapok vasárnapi számaiba is a régészeti szenzációnak számító sátorhelyi gepida te­mető. Hogy mi itt a szenzáció, azt akkor tudjuk elképzelni, ha felidézzük, hogy az 568-ban bekövetkezett avar hódítás előtt gepidák három helyen éltek, a Tisza mentén, a Sze- rémségben és Erdélyben. Mindhárom gepida királyság erősen zárt, egymástól több­napi járóföldre fekvő telepü­lés volt. A népvándorlás ko­rának megfelelően nagy sen­ki földje terült el közöttük és a környező egyéb települé­sek között A gepidák temet­kezési helye itt, Sátorhely mellett, tehát egyrészt azért izgalmas, mert felveti a kér­dést: hogyan kerültek ide a gepidák? Tekintve azonban, hogy a teljes leletanyag egyébként az avar hódítás utáni állapotot tükrözi, csakis az lehet a gepidák itteni tar­tózkodásának magyarázata, hogy az avarok, mint hódí­tók, mint a terület urai, ide rendelték, telepítették őket. Tekintve továbbá, hogy a ge­pidák sírjaiban sok fegyver is volt, a gepidák mint az ava­rok szövetségesei élhettek itt, a Mursa—Aquincum római hadiút mentén. Logikus a következtetés: az avarok le- igázták, majd szövetségesük­ké tették a gepidákat és megbízták őket a nagyfontos­ságú hadiút őrszolgálatának ellátásával. Sajnos, a szenzációs gepida temető kb. ezer sírját mind nem tudják feltárni. Eddig 330 sír került elő, a következő két hétben az ásatásokkal in­kább már csak a temető ki­terjedését akarják megállapí­tani. A Bolyi Állami Gazda­ság türelemmel viselte el az építkezés nehézségeit a tudo­mány érdekében — a Bara­nya megyei Építőipari Válla­lat dózeresei és szkréperesei pedig egyenesen segítettek a régészek erőltetett tempójú munkájában, amikor néha ötcentiméteres rétegben, óva­tosan hordták le a földet a sírok fölött. Őszre aztán a gepida sírokat betemeti a föld, s föléjük megépülnek a sertésfiaztatók. Addigra azon­ban már minden tárgy itt lesz a múzeumban, feltérké­pezve, naplóban rögzítve, megszámozva, gondosan pa­pirosba csomagolva. Mint ahogy már a javarészük itt is van: két mennyezetig érő polcot töltenek meg az egye­lőre sáros, földes, fakó, tö­rött edények, fára rakva, pa­FESENY NUNT VEMENDEN pírba pólyáivá fekszenek a földön a kardok, tömérdek zacskóban pihennek a meg­bolygatott, másfélezeréves ék­szerek, használati tárgyak. Mint rendesen, még ezután kezdődik az igazi munka: restaurálni a rengeteg anya­got, lerajzolni, leltározni, fo­tózni, pontosan, tudományo­san leírni, azután — termé­szetesen ez a szakemberek óhaja — kiadni egy szép könyvben a legnagyobb és legérdekesebb magyarországi gepida temető történetét. A község egyik utcája emelkedik a dombra, aztán az utolsó házaknál már le­szűkülve hajlik a horhosba, amelyet kétoldalt dúsan nőtt be a parti folyondár. Az út aztán folytatódik valamilyen erdőben, amelynek szépséges romantikáját csak sejti az ember, főként ha odaképze­lem a zöld lombozat alól kék égnek tekergő szabadtüzek füstjét, a partoldalba vájt odúkat, vályog-kunyhókat, ahol színesszoknyás asszo­nyok, lányok kucorognak a tűz körül és fűszeres illatú ételeket főznek az erdőt járó favágó férfiaknak, fivérek­nek, fiúknak, apáknak. Ez így szép, de még is a meg­testesült nyomor és remény­telenség. Lenne. Azaz hogy, volt... Mátyás esküszik Visszafele, a falu utolsó háza, fehérre meszelt kis haj­lék. Élőkért is van, drótra futtatott — tölcsér alakú — kék virágokkal. Hátul nyári konyha és sok csirke, tyúk, liba. A házat Orsós János építette — elsőként a cigá­nyok közül — ide a faluba és a többiek is lassan behú­zódnak, amint a szorongató előítéletek lassan szertefosz­lanák. Most egy lélek sincs a háznál, mert János fia, Mátyás esküszik, feleségül veszi a csak névrokon Orsós Mátyás és Balogh Borbála Madonna-arcú lányát, An­nát. Nem tudom, volt-e nagyobb nézőközönsége valaha is vé- méndi esküvőnek, mint most, szombaton délután. A temp­lom és a szövetkezeti ven­déglő közötti járdán áll a i tömeg, és amikor a bokáig érő, csipkés-fátylas menyasz- szonyi ruhában megjelenik Anna, karolva fehér csokor­nyakkendős ifjú férjébe, a bátai cigányzenészek már előttük hátrálva rázendíte­Kemény Miklós már az űj lelet restaurálásán dolgozik. nek: „Lakodalom van a mi utcánkban ...!” Az ÁFÉSZ vendéglőjében 120 főre terítettek. Az abro­szokon virág, porcelán, szal­véta, bor, sör, szóda, és kez­detnek kisüsti barack. A kis­teremben kimosakodott, fél­refésült, illedelmesen zsivaj- gó kis cigány-lurkók és lány­kák, szintén asztalnál, csir­kecombokkal, málnás poha­rakkal. Mennyi gyerek, te jó­ságos ég! A legújabb nem­zedék, de mezítlábasán már egyik sem, fehér ingecskék- ben, farmerben, a tizenéves lányok szűk miniben, tűsar- kos cipellőben. Helyet kapunk mi is, mint meghívottak, Gruber Ferenc tanácselnök, Rótt József té- eszelnök, aztán az ÁFÉSZ egyik vezetője, Illés Gyula társaságában. Mondják, tíz éve lassan, hogy megkezdték a „cigány-kérdés” végleges megoldását Véménden. Jobb kifejezés nincs rá, mint e zsargon, de hát nem is ez a lényeg, hanem az, hogy el­kezdődött, valahol az odúk betömésén és a kunyhók le­rombolásán. — Rombolásán? — Ott. így, ahogy mon­dom — meséü Gruber Fe­Vacsora közben Véménd lélekszáma 2360 fő, ennek 51 százaléka né­metajkú, mintegy 40 száza­léka székely, a többi magyar és egy töredék cigány. 19 család, 123 lélek. Nem sok, de korábbi sorsuk szívszo- rongatóan keserves volt. A hajdani telep 8 kilométerre esett a községtől, bent az erdőben. — Ki kellett hoznunk őket a kunyhókból meg a földbe- vájt odúkból, de hogyan? Hajlékot a fejük fölé, ha nem is palotát, de talán em­beribb otthont, ha nem is véglegeset — mondják. Telkeket hasítottak beljebb a község közelében. Erdőgaz­daság, termelőszövetkezet, pártszervezet, tanács. KISZ- szervezet... mennyi munka, erkölcsi és anyagi segítség, gond, veszekedés, marakodás, megnemértés a másik olda­lon. — Amikor betelepítettük őket, éjszaka visszaszöktek — emlékezik Rótt József. — Csak az öregek persze. Kép­telenek voltak elszakadni az erdőtől. Nem volt más, dó­zerrel mentünk ki . .. Felszolgálják a vacsorát, közben beszélgetek egy fiatal cigánylegénnyel, Balogh An­tival, a Pécsi Hőszolgáltató Vállalat egyik dolgozójával, vőlegényi rokonnal. — Tudja, miért nem akar- tak az öregek kijönni az er- I dőből? Figyeljen ide, elv- i társ. Én már itt születtem, de édesapám még Romániá­ban. Ö is, meg a nagyapá- mék régen, már nem tudom hány esztendeje — még a világon sem voltam — elin­dultak egy nagy karavánnal Magyarországra, ide Bara­nyába. Hónapokig vándorol­tak, reménykedve, hogy majd megtalálják, tudja mit? Ma­ga tudja: ahogy mondták a filmen, a „boldogság kék madarát”. Leteszem a kést, villát, s hallgatom a fiút: — Szóval ezek jöttek, min­denen keresztül, mezőn, er­dőn, folyón, a csendőrök el­űzték a falvak közeléből őket, de még a parasztok is karókkal, vasvillával. Éhez­tek, fáztak, gyerekeket csi­náltak, pusztultak betegség­től és az öregedéstől. Itt te­lepedtek le, s azt mondták, jó az odú is, de többet nem vándorolnak. Én meg itt szü­lettem, de ez már nekem nem elég. Meg a többi fia­taloknak sem. — Mi kell? — Nem a „kékmadár”, el­hiheti. Az csak duma. Nem álmodni akarunk, hanem dolgozni. Én is beköltöztem, volt egy kis pénzem, mon­dom az elnök elvtársnak, segítsen. Segített, kaptam kölcsön, még van rá három­ezer forint, azt kifizetem, az­tán jön a bútor. Itt a falu­ban élet van. Meg a vállalat is. Egyszer valaki lecigányo- zott, a Marton elvtárs, az egyik főnököm mindjárt ren­det teremtett. Azt az embert szeretem. A két örömapa nyolcezer forintot szánt a lagzira, igaz, többe kerül, de az ÁFÉSZ elnöke, Weisz László kije­lentette, ezt a cigányesküvőt itt kell megtartani, itt, a kü­lönteremben, szépen díszített és dúsan megrakott asztalok­nál. Társadalmi ügyet csinál­tak Anna és Mátyás esküvő­jéből. Elnézem ezt a színes, fer­getegesen táncoló, éneklő tö­meget. Hogy ez valóban mennyire társadalmi ügy Vé­ménd községben, azt a tán­coló cigányok — lehet ma még — nem is tudják. De érzik. Amikor megkérdeztem a nehéz selyembe öltözött, jókedvű Balogh Borbálát, mi jut eszébe a lány szép lako­dalmáról — sírva fakadt: — Az én esküvőm. Szegé­nyek voltunk és én álmodni sem mertem fehér menyasz- szonyi ruháról, meg ilyen fogadtatásról. „Féseny nunt”! Tudja mit jelent magyarul? „Csináljunk lakodalmat!” Most már igazán mondhat­juk ... Amilyen gyorsan elszomo­rodott, olyan hirtelen derül fel az arca: „Ha nem sértem meg, kérjen már fel egy táncra ...!” — Féseny nunt — kiáltja oda a zenészeknek és beránt a sikoltozó tömegbe. Rab Ferenc Magyar—olasz kamarai egyezmény Kallós Ödön, a Magyar Kereskedelnr' áamara elnö­ke és Ettore Massacesi, az ICE (Olasz Külkereskedelmi Hivatal) elnöke hétfőn Bu­dapesten egyezményt írt alá, amely szerint a Magyar Ke­reskedelmi Kamarában olasz, az ICÉ-ben magyar tagozat alakul. „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája" Most már igazán mondhatjuk... i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents