Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-30 / 177. szám

DUNANTÜL! NAPLÖ 1910. jí'ün« 30. Lesi wyel—belga közös Közlemény Varsó: Varsóban szerdán közös közleményt adtak ki Harmel >elga külügyminiszter háromnapos hivatalos lengyelországi átogatásáról. A közleményben mindkét külügyminiszter alá- íúzta országa érdekeltségét az európai biztonsági értekezlet tlkalmas időben történő összehívására. A miniszterek meg­vitatták, mennyiben lenne célszerű létrehozni egy európai liztonsági szervet, s megtárgyaltak más, az európai bizton­ság tartós rendszerének megteremtésével kapcsolatos indít­ványokat is. A két külügyminiszter síkraseállt a közel-keleti válság és a vietnami konfliktus politikai rendezése mellett, a népek önrendelkezési joga alapján. ♦ LA PAZ: Benyújtotta le­mondását a bolíviai kormány tájékoztatásügyi minisztere, Alberto Abiley Gutierrez, aki — nyugati hírügynökségek szerint — Óvandó kormányá­nak utolsó baloldali tagja volt. Lemondásakor kijelen­tette, hogy Óvandó a bolí­viai fegyveres erők vezetői­nek nyomására szélsőjobb- oldali álláspontra helyezke­dik. Megfigyelők szerint a történtek arra utalnak, hogy az elnök meg akarja tisztí­tani a kormányt a potenciá­lis ellenzék utolsó képvise­lőjétől is. ■f MADRID: Kedden este a madridi rendőrség letar­tóztatott 15 munkást, akik — a vádak szerint — általános sztrájkot akartak szervezni az országban, tiltakozásul az ellen, hogy az elmúlt héten a rendőrség tüzet nyitott a granadai munkástüntetőkre és három személyt megölt. •f LIMA: A perui fővá­rosban kedden este négyes ikreknek adott életet Floren­tine de Lopez 36 éves asz- szony. A négy fiú és az anya jól érzik magukat. ♦ RIO DE JANEIRO: Alf- iedo Búzáid brazil igazság­ügyminiszter a jogászok nemzetközi szövetségéhez in­tézett táviratában visszauta­sította a szövetségnek azt a szándékát, hogy vizsgálatot indít a brazil börtönökben. „A kormány nem engedheti meg, hogy kétségbe vonják kijelentéseit és helyt adja­nak a terrorista ügynökök rémhíreinek” — hangzik a távirat, utalva a jogászszö­vetség megállapítására, — amely szerint az ország 12 ezer politikai foglyát rend­szeresen kínozzák. KOZMOSZ 354. Moszkva: A Szovjetunióban szerdán föld­körüli pályára bocsátották a Kozmosz 354. mesterséges holdat. A szputnyik fedélzetén elhelye­zett tudományos berendezés se­gítségével folytatják a kozmikus térség kutatását az 1962. már­ciusában meghirdetett program­nak megfelelően. A mesterséges holdat az alábbi paraméterekkel bocsátották pá­lyájára: A Föld felszínétől való maximális távolsága — 208 kilo­méter; — Minimális távolsága 144 kilométer; — Pályájának az Egyenlítő síkjával bezárt szöge — 50 fok.-f TOKIÓ: Az öngyilkosság különös módját választotta egy japán asszony. A 78 éves nő 40 cigarettát lenyelt. ♦ HAMBURG: Az angol dokkmunkások sztrájkja miatt kritikussá vált a hely­zet a hamburgi kereskedel­mi kikötőben. Jelentések sze­rint a raktárak beteltek, az árukat már a szabad ég alatt kénytelenek tárolni, minda­mellett a kikötő 1000 főnyi munkáshiánnyal küzd. ♦ MARSEILLE: Még min­dig pusztít a tűzvész Dél- Franciaország számos körze­tében. Kedden éjszaka újabb erdőtüzeket jelentettek; az oltási munkálatokat nehezítik a környéken dúló viharok. Az éjszaka folyamán repü­lőgépekről folytatták a tűz elleni harcot, amelybe újabb katonai egységeket is be­vontak. + TOKIÓ: A Sanyo Elect­ric Company japán cég au­gusztusban törpe magnetofon árusítását kezdi meg. A 14x 8.8x3.6 centiméter méretű magnetofon súlya 620 gramm. Zsebben hordozható, táplálá­sáról három elem gondosko­dik. Megszakítás nélkül 120 percig működik. ♦ VARSÖ: A lengyel or­szágos árvédelmi bizottság jelentése szerint szerdára a Visztula árhulláma elérte a Balti-tenger vidékét, s töb­bé nem jelent fenyegetést a lakott területekre. Hétfőn és kedden egyébként sorra ol­dották fel az árvízvédelmi készültségeket a korábban fenyegetett lengyelországi körzetekben. Az előzetes fel­mérés adatai szerint az ár­víz 79 járás 1669 községét sújtotta. Tízezerötszáz épület dőlt romba, vagy rongáló­dott meg súlyosan. NEW YORK felig sötétben New Yorks A Consolidated Edison Társa­ság, amely gyakorlatilag mono­polizálta New York villamos- energia ellátását, nem tudott megbirkózni a hűtőberendezések­nek a nagy meleg okozta meg­növekedett áramfogyasztásával. Kedden a New York-i rádió és televízió állomások egész nap közvetítették Lindsay polgármes­ter felhívását, hogy a város la­kói a lehető legnagyobb mérték­ben korlátozzák villamosenergia fogyasztásukat. A közlekedő metró-szerelvények számát egy- harmaddal csökkentették. A leg­több felhőkarcolóban a liftek és a mozgólépcsők jelentős részét kikapcsolták. + PEKING: Mao Ce-tung, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának el­nöke szerdán fogadta a ro­mán katonai küldöttséget, amely Ion Ionita vezérezre­desnek, a fegyveres erők mi­niszterének vezetésével tar­tózkodik Pekingben. A foga­dáson Csou En-laj, a Kínai Államtanács elnöke is jelen volt. A találkozón megbeszé­lés folyt szívélyes, baráti lég­körben. + LIMA: A perui főváros közelében lévő nemzetközi repülőtérre tovább érkeznek a szovjet repülőgépek a föld­rengés sújtotta lakosságnak szóló segélyszállítmányokkal. Szerdán két AN—12 jelzésű repülőgép érkezett több ton­na felszereléssel. Moszkvai tárgyalások Akcióban a nyugatnémet jobboldal Moszkva: Gromiko szovjet és Scheel nyugatnémet külügyminiszter szerdán folytatta a tárgyalá­sokat a feleket kölcsönösen érdeklő kérdésekről. Bonn A nyugatnémet jobboldali ellenzék a jelekből ítélve elégedetlen a moszkvai kül­ügyminiszteri tárgyalások ed­digi menetével és attól tart, hogy Scheel és Gromiko meg­beszélései eredményesen zá­rulnak. Annak ellenére, hogy Kiesinger múlt pénteki saj­tóértekezletén a nyugatné­met—szovjet tárgyalások idő­tartamára „fegyvernyugvást” hirdetett — a CDU—CSU vezető politikusai ismét ki­ásták a csatabárdot. Franz Josef Strauss, a ba­jor CSU elnöke kedden este Münchenben hevesen támad­ta Scheel külügyminisztert, azzal vádolta, hogy Moszk­vában „presztlzsokokból” akarja minden áron megköt­ni az erőszak kizárásáról szóló szovjet—nyugatnémet szerződést és „áruját önkölt­ségi érték alatt” akarja el­adni, ahelyett, hogy többet követelne. Strauss jelezte, hogy pártja esetleg a Szö­vetségi Gyűlés rendkívüli ülésszakának összehívását kéri. A Moszkvában megkö­tendő szerződés igen alapos parlamenti vitát igényel — mondotta —, és jogi szem­pontból is megvizsgálandó, hogy a szerződés ratifikálá­sához nem, szükséges-e két­harmados többség. Schröder, volt keresztény- demokrata külügyminiszter, a Quick című képes folyó­iratnak adott nyilatkozatá­ban a moszkvai tárgyalások alapjául szolgáló úgyneve­zett Bahr-dokumentumot pé- cézte ki ismét támadása cél­OLASZ VÁLSÁG Sorsdöntő megbeszélések Róma: Emilio Colombo kijelölt olasz miniszterelnök a kor­mányválság megoldását célzó tárgyalásai során „sorsdöntő” megbeszélést tart szerdán az Olasz Szocialista Párt és az Egységes Szocialista Párt (szociáldemokraták) képvise­lőivel. A két párt közötti ellensé­geskedés hevesebb, mint va­laha annak nyomán, hogy kedden Toszkána tartományi végrehajtó tanácsában (a he­lyi „kormányban”) — a kom­munisták szavazataival — szocialista párti elnököt vá­lasztottak. Kedden, a töszkánai és umbriaí végrehajtó tanács — választással egyidőben nyil­vánosságra hozták Mancini- nak, az OSZKP főtitkárának levelét, amelyben megerősíti — a párt helyi vezetői szá­mára — a pártvezetőségnek azt az elhatározását, hogy kitart a kommunistákkal he­lyi szinten megvalósítandó i együttműködés mellett. Gromiko szovjet külügyminiszter villásreggelit adott Moszk­vában a tárgyalásokon ott tartózkodó Scheel nyugatnémet külügyminiszter tiszteletére Perui évforduló Új társadalom? Juan Velasco Alvardo, pe­rui elnök az ország függet­lensége kikiáltásának 19. év­fordulója alkalmából üzene­tet intézett a perui néphez, üzenetében értékeli az 1968. október 3-án hatalomra Ju­tott kormány tevékenységét.. Célunk „c: isegiteni Peru­ban egy olya'i új társadalom megteremtésé', amelyikben az ember szabadnak érezheti magát” — mondotta Valeasco Alvarado. Peru nemzetközi kapcsolatairól szólva az el­nök kijelentette, hogy a kor­mány független külpolitikát folytat. A május 31-1 tragé­diáról szólva az elnök kije­lentette, hogy leruiak min­den erőfeszítésükkel arra tö­rekednek, hogy a földrengés következményeit leküzdjék. Mély háláját fejezte ki min­den országnak, amely a ne­héz órákban segítséget nyúj­tott a perui népnek. pontjául. Azt állította, hogy ebben a dokumentumban „nem fejeződnek ki megfe­lelően az NSZK érdekei.’* Az SPD sajtószolgálata vi­szont arra mutatott rá, hogy a moszkvai tárgyalások már­is „figyelemreméltó pluszt" mutatnak, mert a többi szo­cialista országgal is lehető­ség nyílhat a kapcsolatok megjavítására, „egy egész sor hasonló szerződés meg­kötésére". A Német Kommunista Párt lapja, az Unsere Zeit hang­súlyozza, hogy Scheel külügy­miniszternek most rendkívül kedvező lehetőségei nyíltak Moszkvában „egy új fejezet” megnyitására, és ezt nem szabad elmulasztania. Támadás a szovjet ENSZ-képviselet rezidenciája ellen New York: Az úgynevezett zsidóvé­dő liga cionista huligán­jainak egy csoportja dur­va támadást intézett a szovjet ENSZ-képvlselet New York állambeli glennkowi nyári reziden­ciája ellen. A huligánok behatoltak a rezidencia területére, szovjetellenes jelszavakat mázoltak a gépkocsibejá­ró aszfaltjára, patkószö­geket szórtak szét és megrongálták az épület kerítését. A Szovjetunió tulajdo­nát képező épület megtá- madói közül a kihívott helybeli rendőrség né­hány huligánt letartózta­tott. A Szovjetunió állandó ENSZ-képviselete az ese­tet az ENSZ mellett mű­ködő amerikai missziónak jelentette, s egyben ha­tározott tiltakozását fe­jezte ki a cionista huli­gán-akció miatt és köve­telte a vétkesek szigorú felelősségre vonását. A hazafiak győzelmével Véget ért a Kiéi Kom i csata Pnom Penh: Egybehangzó hírügynökségi jelentések szerint szerdára a kambodzsai kormányerők utolsó egységei is elhagyták Kirí Rom várost, és környé­két s így a hazafiak nagy győzelmet arattak a kambod­zsai háború eddigi legnagyobb és legvéresebb ütközetében. az AP amerikai hírügynök­ség — komoly következmé­nyei lesznek a kambodzsai főparancsokság összes tervei­re. A Lón Nol rezsim csapa­tainak Kirí Romnál elszen­vedett vereségét az amerikai tengerészgyalogosoknak a dél­vietnami Khe San-ban bekö­vetkezett emlékezetes veresé­Ennek a győzelemnek — írja 1 géhez hasonlítják. Ceylon megszakította kapcsolatait Izraellel Kétórás meddő vita — válsághangulatban Jeruzsálem: Nyugati hírügynökségek jóltájékozott körökre hivat­kozva közük, hogy kétórás vita után végétért az izraeli kabinet ülése anélkül, hogy döntést hozott volna az ame­rikai javaslatokra adandó válasz kérdésében. A kor­mány Meir elképzeléseit tá­mogató többsége „a nap fo­lyamán kapcsolatban marad” a szélsőjobboldali nacionalis­ta Gahal-párt minisztereivel. A kiadott szűkszavú közle­mény mindössze az ülés té- nyéről számol be, és közli, hogy csütörtökön az izraeli kabinet ismét összeül. Colombo: Ceylon csütörtökön hiva­talosan bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kap­csolatait Izraellel. A döntést nem indokolták. Szerdán délelőtt ismét ösz- szeült az izraeli kormány, hogy megtárgyalja az ame­rikai javaslatokra adandó hivatalos Tel-Aviv-i választ. Golda Meir miniszterelnök az ülést megelőzően fogadta a kabinet hat, Gahal-párti tagját, akik lemondásukkal fenyegetőztek, ha a kormány Golda Meir tervezetét elfo­gadva igenlő választ ad. A találkozót — mint az AFP tudósítója írja — a „válság légköre” jellemezte. Hírügynökségek rámutat­nak, hogy a Gahal-párti mi­niszterek lemondása nem vonna feltétlenül kormány- válságot maga után. A hat miniszterrel szemben a ka­binet további 18 tagja támo­gatja Meir asszony elképze­léseit; a koalíciós partnerek a Gahal-párt nélkül is több­séggel rendelkeznek a 120 tagú parlamentben. Líbia egyetért Nassserral A „MÁGIKUS JEL”. A Los Angeles-: hippt gyilkosok perének egyik érdekessége, hogy a Manson-féle gyülekezet tagjai keresztet karcoltak homlokukra, M-va -bban, hogy a „má­gikus jegy” megvédi őket az igazságszolgáltatástól. — Képünkön: a gyilkos hippi-.,család” egyik tagja homlokán a bűvös jellel Kairó Szerdán délután váratlanul Kairóba érkezett Faruk El- Kodumi, a Palesztinái Fel- szabadítási Szervezet Köz­ponti Bizottságának tagja. El-Kodumi, aki Ammanból érkezett az EAK-fővárosába. Arafatnak, a PFSz vezetőjé­nek nevében fog az EAK ve­zetőivel tárgyalni a közel- keleti helyzet rendezésére tett legújabb amerikai kez­deményezésekkel kapcsolatos arab magatartásról, valamint az EAK-nak arról a keddi döntéséről, amellyel ideigle­nesen felfüggesztették a Pa­lesztinái szervezetek rádió­adásainak sugárzását. Jól ér­tesült körök szerint El-Ko- dumi Heikallal, az EAK tá­jékoztatásügyi miniszterével fog tanácskozni. Líbia helyesli Nasszer el­nöknek azt' a döntését, hogy l elfogadja az Egyesült Álla­mok közel-keleti rendezési tervét. — jelentette ki Ab- dusszalam Buszairi líbiai külügyminiszter, aki úton Ankarába, szerdán délután Beirutba érkezett. A líbiai külügyminiszter hozzáfűzte, hogy az úgynevezett Rogers- terv nem tartalmaz semmi­lyen új elemet, a tűzszünet­ről és Jarring közvetítő te­vékenységének felújításáról van szó benne. Khartoum Az EAK után Szudán is bejelentette, hogy hírközlő szervei ideiglenesen beszün­tetik a pafesztlnai ellenállási szervezetek rádióadásainak közvetítését. A hivatalos köz­lemény hangsúlyozza: az in­tézkedés nem jelenti azt, hogy Szudán felhagyna az ellenállási mozgalom anyagi és erkölcsi támogatásával.

Next

/
Thumbnails
Contents