Dunántúli Napló, 1970. július (27. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-21 / 169. szám

DUNANTÜLI napló 1970 )ÄHns ?1. Rendelet az idegenvezetők díjazásáról A munkaügyi miniszter és a belkereskedelmi miniszter együttes rendeletet adott ki az idegenvezetők díjazásáról. A rendelet összefügg azzal, hogy a kormány felhatalma­zása alapján a belkereskedel­mi miniszter nemrég szabá­lyozta az idegenvezetést. Mint a Munkaügyi Minisz­tériumban elmondották, az új szabályozás nyomán vár- , Itató, hogy az eddigiektől eltérően nemcsak esetenként, hanem rendszeresen foglal­koztatnak majd idegenforga­lommal foglalkozó vállalatok, szövetkezetek idegenvezető­ket, így díjazásukat is meg kellett szabni. A határozat­lan időre, vagy egy hónapot meghaladó határozott időre létesített munkaviszony nyo­mán az idegenvezetők a vál­lalati alkalmazottak bizonyos kategóriáinak megfelelő alapbért kaphatnak, 1150— 2100 forintig. Változás az is, hogy most megszüntették az esetenként' foglalkoztatott idegenvezetők eddigi besoro­lási osztályait, e helyett csu­pán azt írja elő a rendelet, hogy az esetenként foglal­koztatottak 40—130 forintos napidíjat kaphatnak. Ezen- belül az idegenforgalmi vál­lalat a végzett munka és jel­lege alapján dönti el, hogy mennyit fizet. Ha az eseten­ként foglalkoztatott idegen- vezetők magasszintű kül­döttséget, szakmai delegációt kísér, vagy gépkocsivezetés­sel és idegen nyelv haszná­latával egybekötött munkát végez, s legalább három éves gyakorlattal rendelkezik, úgy napidíját legfeljebb 50 szá­zalékos pótlékkal növelni lehet. A több napos idegen- vezetés előkészítéséért és a munka befejezésével kapcso­latos munkákért a kezdő és befejező napokra 20 százalék pótlékkal lehet növelni a napidíjat. Az új rendelet azt is ki­mondja, hogy az idegenve­zetőnek az általa vezetett csoportéval azonos, térítés nélküli étkezés jár, ha pedig a csoportnak, illetve egyéni turistának a vállalat nem nyújt főétkezést, úgy az ide­genvezető öt órát meghaladó vezetés esetén 20—30 forint élelmezési térítési átalányt kap. Idegenvezetői munka­körben egyébként csak az foglalkoztatható, aki az Or­szágos Idegenforgalmi Ta­nács által előírt idegenvezetői vizsgát letette. Négyszáz főnyi személyzet Angol kocsma a Pannóniában Légkondicionáló berendezést kap a konyha, a Pannónia étterem és a bár — Ötvenezer vendég a négyszáz férőhelyes szállodában Talán semmi túlzás nincs abban, hogy Pécs legforgal­masabb vendéglátó-kombi­nátja a Nádor—Pannónia. Az elmúlt esztendőben mintegy 50 ezer vendég vette igény­be az — összesen 400 férő­helyes — szállodai szolgál­tatást. Az utóbbi három év­ben 10 millióval nőtt meg az évi forgalom, amely így — 1969-ben — meghaladta a 36 millió forintot. A túlzot­tan is zárt egységhez tar­tozik: az I. osztályú kávé­ház, étterem, Mecsek-cuk- rászda, Hírlap-presszó, és a Pannónia-bár, illetve a II. osztályú Nádor-söröző, a Pannónia-étterem és a Pan- nónia-bisztró. A magasabb besorolásból következik a vendégek igényessége is, hozzátehetjük: joggal. Ezt az igényt — egyes esetektől eltekintve — a mintegy 400 főnyi személyzet ki is elégí­ti. Ezekről az „egyes esetek­ről”, illetve a vállalatot érintő fejlesztési elképzelé­sekről beszélgettünk dr. Bol­gár Andrással, a Nádqr Szál­ló igazgatójával. — A közelmúltban szóvá tették önök, hogy a Me- csek-cukrászdában csak az alsó helyiségben adnunk co- lát. Erre csak azt mondha­tom, hogy legalább tizenöt­féle árut sorolhatnék fel, amit csak állva-fogyasztásra szánunk és az alsó helyiség­ben nem árusítunk vagy ép­pen fordítva. Például a pult­nál nem szolgálunk fel sze­szesitalt, viszont üdítőitalok­ból — ha nem is minden­ből — de bizonyos mennyi­ségnek lennie kell. Ez min­dig az ellátástól és az üzlet­vezető elgondolásától függ. Bevezettük például a hideg és forró kakaót mazsolás ka­láccsal, de állva ez sem fo­gyasztható, mert ehhez már terítéket kell biztosítanunk. — Lehet-e továbbra is megőrizni a Nádor-kávéház jellegét? A hazai kávéházak mindig is ezért kedveltek, mert otthonos légkörük van, amit előidéz az is, hogy a pincér-gárda összetételén nem változtatnak. — Nézetében osztozom. Tudom azt is, hogy a törzs­vendégek — akiket nekünk elsősorban meg kell becsül­nünk — hiányolják a meg­szokott arcokat. Mégis át­szerveztük a gárdát, mert az idősebb, tapasztaltabb fel­szolgálókra másutt van szük­ségünk. Mit tehettünk volna mást? Saját nevelésű tanu­lóink közben levizsgáztak, el kellett őket osztanunk. Így kerültek fiatalok a kávéházba. — Bevezették a közel­múltban az új számolási rendszert. Mi indokolta ezt? Ugyanis az a véleményem, hogy a felszolgálást lassítja, főként csúcsidőben. — Nézzük csak, mi ennek a mechanizmusa? A korábbi gyakorlat ez volt: a pincér felvette a rendelést, utána kiállította a francia blokkot, amelynek egyik példányát leadta a konyhán, vagy a söntésben. Most a francia blokk alapján a közbeikta­tott számlázó a rendelést rá­vezeti a több példányos számlára. Minden tételt tar­talmilag és árban is feltün­tet. Amikor a fizetésre ke­rül a sor, a pincér a számlá- zótól megkapja már a kész számlát és leteszi a vendég elé. Kizárt dolog, hogy a számlán olyan tétel szere­peljen, amelyet a vendég nem kapott meg, vagy hogy egyáltalán: magasabb le­gyen a végösszeg, mint sza­badna. Tehát elsősorban a vendég érdekében történt mindez. Persze számunkra bizonyos terhet jelent a számlázok beállítása, de ép­pen a vendég érdekében mégis megéri. Nem is volt azóta reklamáció. Egyébként központi elhatározás szülte az új számlázást, de tudo­másom szerint Budapesten például több más vendéglá­tó vállalat is bevezeti. — A szándék helyességét nem kétlem, azonban most is állítom, hogy a felszolgá­lás — sajnos — lelassult ez­zel. Miután nem tudjuk meg­győzni egymást, nézzük az utolsó kérdést: milyen je­lentős beruházás révén kí­vánjuk korszerűsíteni a kombinátot? — A Pannónia nagytermét átalakítjuk tolmácsberen­dezésekkel ellátott konferen­cia-teremmé. A Pannónia belső hallja szalonkiképzést kap és itt feketét, illetve né­hány féle italt árusítunk majd. A Pannónia-étterem- ből magyaros éttermet épí­tünk. Légkondicionáló be­rendezést kap az étterem és a bárhelyiség. Nyári Jó­zsef, a Pécsi Tervező Válla­lat mérnöke tervezi meg az úgynevezett „angol-kocs­mát”. A Pannónia-bárral szemközti oldalon, a föld­szinten rendezzük be. Ha­zánkban itt lesz először ilyen jellegű szórakozóhely. A fa­lakat faburkolattal fedjük be, szőnyegpadlóval pedig a pad­lózatot. Fotelekkel, kényel­mes ülőgarnitúrával rendez­zük be a helyiséget. Nappal tart nyitva, kiszolgálás csak a pultnál lesz, de azonnal kell fizetni és a vendég akár a bárszéken, akár az aszta­loknál fogyaszthatja el az italt. Valószínű, hogy angol sört mérünk, de hazai és külföldi röviditalokat is biz­tosítunk. Egyébként az an­gol-kocsma besorolása osz- i tályon felüli lesz. Megépít- | jük végre a Pannónia bejá­ratát is. Márványlap-burko- latot kap a födémszerkezet, a bejáratot pedig kivisszük a Kossuth utcáig. Fönt ter­mészetesen tetőzetet építte­tünk. Az egész átalakítás kö­rülbelül 30 millió forintba kerül. R. F. . ................ •r?;: :• ú- ú” ;:w: löilEIÉÉilBlil . 5 T’.V ? mmmmm rnmmmmmmmmmmmvmmmi A közeli napokban adják át az új SZOT, MEDOSZ gyógyszállót a gyulai várkertben. Az ötvenmillió forint költséggel épült pompás létesítményben négyszáz mozgásszervi beteget tudnak kurzusonként elhelyezni Ura súgod rossz lóra tett... Mindenbe fogadnak — «Egy fillért se ezeknek — Figyelem, öt perc múlva indítás! A hangosbeszélő varázs­ütésre mozgatja meg a négy­ezer embert. Újsággal a ke­zükben sétálnak a lelátók és a versenypálya között. Dis- kurálnak, tippelgetnek. Né­melyik fontos arccal j ár-kel, látszik rajta: biztos tippe van. Három magas lelátó, páho­lyok ... odafönt szinte senki. Valamennyien a pénztárab­lakoknál. Több, mint hatvan ablak. Hosszú sorok. Én is beállók. 119-es pénztár, be- ! futó fogadás. Tíz forintos pénztár. A sor közepes nagy­ságú. Mellettünk ötért lehet fogadni, ott jóval többen áll­nak. Négy ablakkal balra öt- venért, ott viszont nem áll senki. Amott, az alvégen há­romért is fogadhatnak. A cigaretták ‘egykedvűen, vagy idegesen összepréselt szájaik között morzsolódnak előttem, mögöttem, mellet­tem ... A lovak délelőtt egyked­vűen álldogálnak az istállók­ban. Abrakolnak, nyerítget- nek. Háromszázhatvanan van­nak. Kollégák. Versenylovak. Kutasról, Bakról vagy Mező­hegyesről valók. A ménesek­ből másfél éves korukban kerültek fel. Félévig etikettet tanulnak — a versenypálya íratlan szabályait. Kocsihoz, hámhoz szoktatják őket. És aztán: kezdődik a karrier. Kétéves korukban indulnak az első versenyen. Addig a ló csak tűnődik, vajon mi lesz belőle? Favorit? Átlag? Vagy szürke senki? AKI MEQTALÁLTA A VIZEK ANYJÁT Pontosan 120 évvel ezelőtt érkezett el Magyar László, a regényes életű Afrika-kutató életének nagy napja: meg­találta a nagy afrikai folyók bölcsőjét, a fekete földrész vízválasztóját, a Kongó és a Zambézi szülőhelyét. Felfe­dezését így örökíti meg nap­lójában: „Nem hiszem, hogy földünkön sok ilyen, földraj­zilag érdekes pont léteznék. Innét ered a teljesen isme­retlen, hatalmas Kasszái fo­lyam, amely észak felé foly­ván a Kongót gyarapítja. De innét szakad ki a Zambézi folyamot alkotó rengeteg víz­ér ... Én ezt a geográfiai pontot méltán nevezném a „Vizek Anyjá”-nak. Persze sok víz folyt le a Dunán, a Kongón és a Zam- bézin, amíg a szombathelyi cselédlány törvénytelen fia I elnyeri a bihéi néger fejede- j lem lányának szívét, majd j első európaiként eljut Afrika : szívébe, a nagy vízválasztó- j hoz. Magyar László a betűve­tést Dunaföldváron, a „Nem­zeti Oskolában” tanulta, majd a kalocsai gimnáziumban ta­nult tovább, s végül pedig sikerrel elvégezte a fiumei tengerészeti iskolát. Egy oszt­rák postahajón vállal szolgá­latot, ezzel a hajóval jut el Brazíliába; de a császári ten­gerészkadét a távoli tenge­rek, ismeretlen országok bű­völetében él; a partmenti hajózás helyett elhajózik Af­rika nyugati partjaira, s el­jut Indiába is. Dél-Ameriká- ba való visszatérte után éle­te a meghökkentő kalandok sorozatává válik, s bizonyára nemzetközi sikerű tv-sorozat készülhetne belőle. La Plata állam (Argentina) flottájá­nak hadnagyaként részt vesz az Uruguay elleni háború­ban, s csak a szerencse men­ti meg a hadifogságba esett Magyart a haditörvényszék­től. Különös sorsa ezután Afrikába veti, ahol a cala- bári szultán flotillájának pa­rancsnokaként rozoga ágyú­naszádokkal portugál ember­kereskedőkre vadászik. Ké­sőbb dereglyén behatol a Kongó torkolatába, s az első utazók egyikeként eljut Bo- máig, Afrika legnagyobb rab­szolgatelepéig. Az ott tapasz­talt, szinte elképzelhetetlen borzalmakat szemléletesen, nagy megjelenítő erővel írja le. A nagy kaland következő felvonása a bihéi néger ki­rály udvarában játszódik le. Kajája Kajángula, a hatal­mas fejedelem, a „Dühös Oroszlán” kegyébe fogadja, sőt hozzáadja feleségül lá­nyát Ina Kullu Ozorót. Ho­zományul pedig 300 válogatott testőrt adott mellé. „Ennek a „fekete sereg”-nek a kísére­tében indult el nagy jelen­tőségű kutató útjaira. Térké­pei, feljegyzései nyomán neve csakhamar ismert lett nyu­gaton, — írja Petur László, a Földgömb hősei című mun­kájában. Az őserdők mélyén című életrajzi regény elősza­va megállapítja, hogy felfe­dezéseihez jelentőségében csak Livingstone és Stanley kutatásai mérhetők. Magyar László, a messzeségbe sza­kadt, senki által nem támo­gatott magyar utazó e két felfedezővel egyenrangú úttö­rője a közép-afrikai vízrajz kutatásnak”. Senki által nem támoga­tott ... Idézzük Magyar Lász­ló egyik apjához, Magyar Imre jankováci uradalmi is­pánhoz intézett leveléből: „Nékem kötelességem min­denekelőtt honi segélyhez folyamodnom. Mert tudd meg, Édesatyám, ha akarok portugáliai segítséghez fordul­ni, azt e gyarmatok kormány­zójától hamar megnyerem. De akkor munkám — sajnos már nem lesz magyar nem­zeti érdem”. Az Akadémia azonban nem tudott segítséget nyújtani, Magyar László pedig nehéz körülmények közé került, mert apótsát, a Dühös Orosz­lánt megölték, neki mene­külnie kellett Bihéből. Az je­lentett némi vigaszt számára, hogy az Akadémia levelező tagjává választotta, s 1859- ben kiadta magyar és né­met nyelven három kötetre tervezett munkájának első kötetét. S a szomorú epiló­gus: Magyar László 1862-ig küldte jelentéseit az Akadé­miának. 1868-ban aztán vég­re valákinek eszébe jut az Akadémián, hogy miért nem érkezik semmiféle hír Ma­gyar Lászlóról. Kérdéssel for­dulnak a portugál kormány­hoz, s hamarosan megérke­zik a válasz: a hírneves ma­gyar Afrika-utazó 1864 no­vemberében Benguéla afrikai város körzetében elhunyt. Huszonegy tréner — tapasz­talt lovas szakemberek — kezében formálódik j ármód­juk, fejlődik gyorsaságuk, ál­lóképességük. A legtöbb tré­ner maga hajt. Ismeri a ló képességeit, tudja, mikor kell és tudja, mikor lehet hajta­ni ... A ló is csak ember. Ha a versenyzésből kiöre­gednek, a köztenyésztésbe ke­rülnek. Nagyértékű generá­ciók váltják egymást a pá­lyán és a ménesekben. Az ország lóállománya állandóan javul: szebbek és jobbak lesz­nek a lovak Szépenlépők, ke­csesek. S a vég ... ? Megöre­gednek ők is, tisztes ősz sö­rényű aggok lesznek. Vagy amire még gondolni is rossz: virslik...' Senecára teszek. Kicsit bi­zonytalanná válók magam is: vajon jól tippeltem? Melyik nyer? Seneca? Ribillió? Vagy Rózsalovag? A Turf a tizen­egy ló közül kilencet favori­zál. Az újság szerint bárme­lyik nyerhet... ez minden­esetre . jó tanács. — Fogatok a helyükre... starthoz.... starthoz ... ! Négyezer ember tolong a korlátokhoz Fele jóismerős: bekiabálnak a hajtóknak. A büfékből is előjönnek. Ke­zükben apró papírcédula: a kasszagépből jött elő. A re­mények, nagy pénzek, a szen­vedély cédulája. Valóságos tízest nyelt el a gép — két darab ezres lehetőségét ad­ta... Mert lehetőség, az mindig van. Nyerni lehet. Tavaly akadt valaki, aki közel het­venezret nyert. Nemrég negy­venkétezret. De volt már ki­lenc vénén felül is a nyere­mény összege. — Egy, kettő... Rajt! A lovak szépen, simán és gyorsan ügetnek. Hajtőik szí­nes zubbonyokban, bukósi­sakban terpesztenek mögöt­tük. A rajtnál még nagyon sok a gazdag ember. Az első kör után már más a helyzet. Stentori ordítás hallatszik mellettem: — Csibész! Csibész! Látja, uram, direkt visszafogja a csibész! A lovak megnyúlt testtel, nagy iramban fordulnak a célegyenesbe. Az első futam­nak vége. Kevesen örülnek. Rutka nyert. De még hét fu­tam indul — van lehetőség. Indulás a büfébe. Két lelátó között csoporto­sulás támad. Közepén tisztes, ősz sörényú úr ír valamit. Bandi úr kérem. Nevét mesz- sziről hallani. Élénk vita fo­lyik valamiről. — Még lehet, uraim, írom. ön szerint tehát hetvennégy? — Hetvennégy? — kérdezi valaki — azzal maga nem nyer... — Van rá egy kilóm — mondja a harmadik. — Nekem is ... Homo ludens. Itt, a börzén, mindenben fogadnak. Fogad­nak; hogy hányszoros oszta­lék lesz, fogadnak, hogy a U* söntésben tetovált-e a csapos, fogadnak, hogy elered-e az eső öt percen belül? Egyik helyen abban fogad­nak, hogy van-e a haveron atlétatrikó? A tét: egy kiló. Fiatalember lobogtatja. Á széi kikapja a kezéből, a mellette álló utána kap. — Hagyd, hadd vigye a francba... úgyis oda megy ... Tekintetüket a távolba me­rítik. Némelyiknek hangtala­nul mozog a szája. Káromko­dik? Ki tudja. A lelátókról lassan libegnek a kis, fehér cédulák — a hajdani remé­nyek, nagy pénzek, szenvedé­lyek cédulái. Havazik, ötezer forintos havazás. A Túriban jegyezgetnek, ízlelgetik a kö­vetkező futam esélyeit. A férfi vécé mellett valaki szá­zast dug egy borostásképű ember zsebébe. Cserébe egy holtbiztos tippért? A jólérte- sültségnek ára van ... A börze minden futam után kialakul. — Hat-négyet veszek... — Mennyi? — Száznegyven. — Maga pancser. Legalább huszonnégyszeres a lóvé. De van, aki eladja. A kis cédula gazdát cserél, aki meg­vette, szakember: sejti, hogy jól járt néhány tízessel... A börzén más is kelendő. Hideg van: jól jön a kékszínű vadonatúj pulóver százötve­nért. De eladó egy felöltő ruhatári jegye is: ötvenesért elkel. Istenbizony rózsafa pi­pa: huszas. Ha nem vigyázok, eladnak nekem is egy elha-z- nált vasúti jegyet. Huszonöt év körüli fiatalok beszélgetnek mellettem. — Mondtam, öregem, hogy azonnal menj haza. Megnyer­ted az ötszázasodat, takarodj. Egy fillért se tovább ezek­nek. Most nézhetsz utána, meg a saját dohányod is el­ment ... — Ugyan, teljesen más a helyzet, ha hajt az a piszok ... bunda az egész... A leeresztett vasrácsok mö­gött délelőtt még csend és nyugalom honolt. Tisztaság mindenütt. A pálya szépen, szürkén, egyenletesen várta a versenyt. Most este van — a versenynek vége. A pályára újból csend és nyugalom köl­tözik. Mindenütt kosz, papír­szemét. Apró kis fehér cédu­lák ezreit kavargatja a szél. Koszos kis remények, nagy pénzek és nagy szenvedélyek céduláit... Négyezer ember vonul a már sötét Kerepesi úton. Te­kintetük a távolba merül. A következő versenynap jár gondolataikban: ott biztosan több szerencséjük lesz ... — Még soha nem volt a lóversenyen ? — Még soha. Az öreg legyint egyet. — Ne is jöjjön többet... Kampis Péter *•

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents