Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-11 / 135. szám
6 * fiunámtm tt ot»t» » 1970. iúnius 11 Látogatás a pécsi szociális otthonokban * r Eletet az éveknek! Fischer Annie zenekari hangversenye Holnapi premierek: Japán halászok S A firenzei tragédia Az ember az orvostudomány segítségével mind több betegséget küzd le, több gyermek marad életben, és több felnőtt éri el az öregkort. A század elején várható 37 éves átlag életkor 60-ra 'emelkedett, a 60 évesek, vagy ennél idősebbek számaránya már 1975-re közel 19 százalékot fog kitenni. A gyermekek száma viszont csökken, a nyugdíjasok 30 százalékának nincsen gyermeke, unokája, csak 40 százalékuk él együtt gyerekeivel, 25 százalék unokájával. 1970 -re 1,4 millió nyugdíjas öregre számíthatunk, ezek 50 százalékának jövedelme nem éri el az 500 forintot, öt-hatezer rászoruló vár elhelyezésre. A • szociális ellátás távlati tervei főként a felemelt nyugdíjból az ellátás költségeit részben, vagy nagyrészt fedezők számának emelkedése irányában tesz erőfeszítést, de a megoldásban fontos szerepe volna az idős szülők iránti felelősség- érzet felkeltésének is. Ezek a gondolatok merültek fel bennem, amikor a pécsi szociális otthonokat látogatom. A probléma csak részben egészségügyi, a gondozás anyagi feltételeinek megadása — szervezéstől a főzésig, takarításig — egységes munkát képez, csak szoros, harmonikus együttműködés esetén ad megfelelő eredményt a közös munkában, amelynek feladata és célja, hogy az elvesztett vagy sosem volt családot pótolják, nyugodalmas, békés öregséget biztosítsanak azoknak a rászoruló embertársainknak, akik már az út végefelé haladnak. * A város legrégebbi szociális otthona a * Xavér utcai. 1890 óta fennálló épület, vastag falak, boltíves folyo- sÓle.9<Volt már kórház, rendűig, (kaszárnya. Az 1920-as évek óta szociális otthon. Egy nagyobb, két kisebb épülete közt nagy udvara van. Külsőleg talán régimódinak tűnik, de a tisztaság megújítja, frissíti a régi falakat. 145 gondozottjuk egy 3 ágyas, egy 4 ágyas, egy 14 ágyas és több 7—8 ágyas szobában van elhelyezve. Ellátásukat 19 nővér végzi. A legtöbb évek óta itt dolgozik. A gondozottak közül 70 állandóan fekvő, 29 magatehetetlen, állandó ápolásra szorul. A legidősebb gondozott 95 éves, átlag életkor 75 éven felüli. Egy állandó éjszakás nővér van, akinek heti szabadnapját felváltva cserélik a többiek. Nem könnyű az éjszakás munkája, előfordul, hogy több mint 30 tisztábarakást kell egyedül elvégeznie. A Xavér utcai szociális otthon „beteg otthon”, máshonnan kapják a legsúlyosabb fekvő betegeket. „Szívesen látunk mindenkit — mondja a főnővér —, de több évtizedes tapasztalat azt mutatja, hogy az idősek nagyon nehezen szoknak meg idegen, új helyen akkor is, ha a bánásmód bármilyen jó. Nagyobb telepek kellenének, ahol az ottlakók megszokják az évek folyamán a telep minden részét, és tudják, ha idősebbek lesznek, esetleg más épületbe kerülnek, de nem más otthonba!” * Szinte nyaxalótelepre emlékeztet a két holdas telken, rendezett sorokban egymás mellett elhelyezett kisebb épületek a Tüzér utcai szociális otthonban. 1925-ben építették az első házakat itt, Pécs akkori külvárosában. Egyes ipari céhek ide helyezték el saját öregjeiket, nyugdíjasaikat. Megmutatják az egyik házat, amelyet a cipészek, a másikat a kőművesek építettek fel. Ma 16 házban 176 gondozott van elhelyezve. A telep vonzereje a jó levegő, tágas kert, amelyet társadalmi munkával tart rendben a személyzet és a gondozottak közül azok, akik képének valami kertet is, jelen- sek könnyebb kerti munkára. A gondozás munkáját 9 nővér látja el. Három műszakban dolgoznak. Itt is állandó éjszakás nővér van, akinek heti szabadnapját sorban helyettesítik. Beszélgetünk a fizetésről. Elérik az egészségügyi vonalon szokásos aránylag alacsony fizetések átlagát. Éjszakai pótdíj 20 százalék, szakképzett ápolónő fizetése 1700 forint körül van. Végigjárjuk a kívülről rendes, tiszta házakat. Leggyakoribb a 2 ágyas szoba. Az a tapasztalat, hogy két öreg igen jól megfér egymás mellett, de a harmadikkal csaknem mindig baj van, kettő összefog ellene. Megszüntették a 3 ágyas szobákat, így jó barátnők és baráti párok alakultak ki. Mindegyik szoba kicsit más, egy terítővei, horgolással, családi képpel ai otthon illúzióját adja. A takarók sem egyformák, mindenütt szín, ízlés, gond, semmi sem emlékeztet a régi „szegényházak” szürke kopottságára. Lassan érünk a sok szoba végére, mert csaknem mindenütt le kell ülnünk egy percre, „hogy el ne vigyük az álmukat”. Mosolygó arcok, s úgy érezzük a mosoly őszinte, belülről jön. És mosolyognak azok is, akiknek a mosolyt, a szere- tetet kell átvinniük a maguk leikéből munkájukkal, türelmükkel. Megint csak azt találjuk, hogy az itteni munka minden nehézsége, az éjszakások magukrautaltsága, felelőssége, a nappalok gondja ellenére az időskor árnyékában az egészségügyi munka megszilárdul, kiforottabbá válik. Sokan a klinikai kórházi munka rohamcsapatából itt találják meg a nyugodt, kiegyensúlyozott munkalehetőséget, s példájuk magával ragadja a pályakezdő fiatalokat is. Nem hivatalos vizit, nem is készültek rá, a konyha mégis ragyog a tisztaságtól, az étel ízletes. Hibát is kell keresnem, és elmondják a telep nagy szépséghibáját, hogy a W. C. nagyrésze házakon kívül, a kertben van. Különösen télen, éjjel nehéz megközelíteni az öregeknek. Remélik sikerül ezt a hiányt is felszámolni. * * A város központjában, a Tímár utcában levő szociális otthon a pécsi zsidó hitközség által alapított szere- tetház, amelyet 1950-ben vett át az állam. Üjabb nagy átszervezés történt két év előtt Jelenleg szinte átmenetet képez valami öregek háza felé. Hat „házastársi szobája” van. Az ezekben lakó idős házaspárok élvezik az otthon nyugalmát és a gondozás minden kényelmét szépen berendezett szobáikban. A többi gondozott zöme 2—4 ágyas szobákban van elhelyezve. Legrégebbi gondozottjuk 20 éve lakik itt. * A végére hagytuk a legújabb, csak 1968 óta működő szociális otthont, amelyet az Alkotmány utcai volt kaszárnya egyik épületéből alakították át. Nem ismerek rá a régi épületre, amely előtt a fapallón jópárszor sétáltam fel és alá, mint őrségen levő honvéd. Modem, korszerű épület, a tágas, levegős folyosó, nagyablakos szobák, színes műbőr modem többszínű bútorral berendezett társalgó, a folyosókon elhelyezett szekrények, ragyogó tiszta csempéjű mosdó és W. C.-k elénk tárják, az erre készült, célszerű modern épület számos előnyét Hatvan gondozottja nemcsak idős, de beteg is. Az otthon profilja betegotthon. A legidősebb gondozott 93 éves. Űj kollektíva, érdeklődöm, mennyire szoktak ösz- sze. A főnővér szerint fél év alatt alakul ki a teljes együttműködés. A kezdet nehézségein már túl vannak. Agilisak, tervezők, Szeretnéleg néhány négyzetméter betonudvaruk van. De megvolna a lehetőség, mutatja, ha a TÜZÉP-telep adna egy darabot és a másik irányban az utcáig terjedő szakaszt is hozzájuk kerítenék. Kicsit beszorítottnak érezzük őket, akik csak most kezdik meg a munkát, a harcot a gondozottak jobb ellátásáért. * Beszámolóm talán nagyon derűlátónak tűnik. Talán csak a nappalt láttam, nem láthattam az éjszakások nehéz szolgálatát, talán kevés egy-egy percre leülni a szobákban, belekóstolni az ételbe, beköszönni a kórtermekbe? S mit mondhatna egy fiatal nővér egy idegen főorvosnak: — minden jó ... Talán sok még bennem az emlék, a régi szegényházak sivársága, kopottsága, és nagyon előttem van szociális ellátásra nem szorulók képe, amelyet annyiszor láttam az éjszakai ügyeletben, a körzeti munkában* a csa- * Iád, a gyerekeik részéről eltűrt öreg szülők, nagyszülők sokszor nagyon szomorú sorsa, azoké, akiket az első nehézség alkalmával igyekeznek lerázni — „valahova beutalni”. Sokszor pedig, ha látszik is a szeretet és a gondoskodás, mégis nehezen tud biztosítani olyan körülményeket, amelyet a szociális otthonban mindenki megkap. Néhol talán zsúfoltak a szobák, idegenek alszanak együtt, de akik mindinkább barátokká válnak az úton, amely lassan megcsendesedik, mint a folyó sodra, ha a tenger felé közeledik. De ha mindent optimistán is fogadunk el, akkor is távolabbra kell tekintenünk. Ezek az otthonok, bármilyen szépek és jók, csak kevés számú menedéket nyújthatnak az élet alkonyán mind nehezebben haladó embertársaink számára. Mit fognak jelenteni a jövőben, merre milyen irányban terjed ki a szociális gondoskodás, még csak nagy vonalakban láthatjuk. Az orvosegészségügyi munka ebben a távlatban talán elenyészőnek tűnik “Számok, adatok, pénzügyi keretek, lehetőségek tengerében — de annak közepén lüktető szívet jelent. Dr. Konkoly Thege Aladár Az évad utolsó bérleti hangversenye méltón tetőzte be azt a sok szép élményt, amelyben a pécsi közönség ez évben részesült. Ünnepi hangversenyként kapcsolódott a felszabadulási zenei napok műsorához, egyrészt a Beet- hoven-évforduló alkalmából különösen örömmel hallott VI. szimfónia előadásával, másrészt a nagy magyar zongoraművész, Fischer Annie közreműködésével, amely nemcsak Pécsett, de a világ bármely hangversenytermében igazi ünnepet jelent. Brahms B-dúr zongoraversenyét hallottuk Fischer Annie és a Pécsi Filharmonikus Zenekar előadásában, Oberfrank Géza vezényletével. Brahmsnak ez a versenyműje is, méretében, mondandójában egyaránt túlnő a romantikus versenyművek szokásos keretein, egy zongoraszólóval gazdagított monumentális szimfóniára emlékeztet. Brahmsnak egyik legérettebb, mesterien megformált, szenvedélyben és lírában egyaránt gazdag műve. Fischer Annie teljesen otthonos ebben a sajátos brahmsi világban. Hatalmas erővel, magával ragadó szenvedéllyel vázolta fel a mű nagy tömbjeit, ugyanakkor hihetetlen érzékenységgel árnyalta a villanásnyi rezdüléseket, az indulatok esapongásának vetületeit. Művészi nagyságát, kivételes tehetségét mutatja, hogy noha teljesen spontán, csodálatosan poéti- kus előadásmódja születése pillanatában állítja elénk a remekművet, a mű megszólalásában még sincs semmi esetleges, amit hallunk, az úgy teljes, hiteles, igaz. Az ilyen magas szintű muzsikálás mellett szinte észre sem vesszük azokat a nagyszerű technikai eszközöket, amelyek segítségével kél életre a mű. Emlékezzünk azonban Fischer Annie sokszínű zongorahangjára, dallamformálásának különleges szépségeire, egész zongorázásának muzsikálásának magától értetődő természetsségére! És a ritka-nagy élményre, amelyben jóvoltából részesültünk! A műsor első részeként Beethoven VI., „Pastorale” szimfóniája hangzott el. Programzene voltának ellenére, a bécsi klasszikusok formai eszközeivel ábrázolja Beethoven az ember vidám érzéseit a termószetban, a patak folyását, a falusiak táncát, a vihart, majd az ismét megbékélt természetben a pásztorok énekét. Csak a II. tétel végén megszólaló madárfütty mutat előre a későbbi stílusok naturális ábrázolásmód j ára. Oberfrank Géza, az Operaház fiatal karmestere lendületes, életteli előadásban szólaltatta meg a Beethoven- szimfóniát. Szuggesztív karmester, elképzelései a műről, annak részleteiről muzikálisak, vezénylésmódja követhető. Szívesen üdvözölnénk máskor is zenekarunk élén! A zongoraversenyben nagy gondot fordított a zenekari kíséret pontosságára és arra, hogy a szólista által elindított intonációs folyamat ne törjön meg olyankor, amikor a zenekar folytatja a zenei anyagot. A zenekar összteljesítményét tekintve, különös .tekintettel az évadvég természetes fáradtságára, többet nyújtott a vártnál. Az igényes karmesteri munka ezúttal is „feldobta” a zenekart. Különösen a vonóskartól hallottunk sok szép megoldást. Bántó azonban, hogy az exponált elsőhegedű szólamnak játéka gyakran nem eléggé ritmikus. Pedig milyen szép , volt a szimfónia III. tételében kamarazeneszerű játékuk a kitűnő oboaszólóval (Kircsi László)! Ismét nem tündököltek kényes hangszerükön a kürtösök, meghatóan szép volt viszont Sassy Iringó csupalélek gordonkaszólója a zongoraverseny lassú tételében. Nagyszerű zenekari hangversenyekkel ért véget a Filharmónia idei bérlete. Ruha István, majd Fischer Annie hangversenye nagy- nagy élményt nyújtottak közönségünknek. Szívből kívánjuk, hogy a jövő év, zenekarunk helyzetének megerősítése mellett, hasonlóan gazdag programot nyújtson. Szesztay Zsolt l Üj magyar egyfelvonásos operák ősbemutatóját ígérte meg a Pécsi Nemzeti Színház, s ez az ígéret most, holnap este valóra válik: Károly Róbert: Japán halászok és Szőnyi Erzsébet: Firenzei tragédia című zeneművének lesz a premierje. A rendező: Horváth Zoltán, a karmester: Nagy Ferenc, a zenei asszisztensek pedig Füzesséry Tibor és az egyik szerző: Károly Róbert. Aki pedig színházi előzetesként ezúttal nyilatkozik: a két férfi főszereplő, Bolla Tibor és Juhász Pál. Bolla Tibor, azaz Matsno és Simone kalmár: — Két különböző felfogású zeneszerző két gondolatilag merőben ellentétes felfogású, hangvételű zenedrámáját mutatjuk be. Minket, énekeseket, szereplőket különösen nagy próbára tett, hogy a Firenzei tragédiában egy másfajta, deklamáló beszédmódot, énekmódot kellett kialakítani, a Japán halászokban pedig a deklamáló stílus egy odaillő, sajátos változatát. A felkészülési idő nem volt olyan sok, mint ameny- nyi két ilyen nehéz műhöz szükséges. Éppen emiatt az utolsó néhány hét ember- feletti munkának számított. Juhász Pál, vagyis Urasima Taro és Guido herceg: — Eddig körülbelül 50 operett főszerepét játszottam és hat-nyolc operafőszerepet énekeltem. De az operafőszerepek általában a verista operákhoz tartoztak, Verdi, később Puccini és így tovább. Ez a két új opera viszont eltér ettől a nálam megszokott stílustól. Bár a Firenzei tragédia egy nagy romate- tikus mű, újabb hangvételt követelt, egy új stúdiumot jelentett számomra. Ezért kellett vele többet foglalkoznunk, megszokni ezt a világot, ezeket a hangközöket, amelyek szinte csak érintik egymást. E két mű számomra tehát azért érdekes, mert eddig általában egy szabvány hőst játszottam, alá vagy elbukik vagy diadalmaskodik. De már a Firenzei tragédiában sem ilyen egyértelmű a szerepem. A Japán halászok pedig új határkő a pályámon. Földessy Dénes Huszonnyolc év börtönben Sárga kardigán, rózsaszínű blúz, zöld szoknya — nem sok ízlésre vall. ötvennyolc éves. Kezefejét ölébe ejti és töprengve néz maga elé. Arca semmitmondó, kisvárosi háziasszony benyomását kelti. Huszonnyolc évet ült ösz- szesen, illetve valamivel kevesebbet töltött börtönben, mert időnként jól viselkedett. Solymáron született 1912 szilveszterén. Priuszában viszont változó időpontokat tüntettek fel: 1913, 1915, 1918 és 1920. — Végül is melyik pontos? — Nem mindegy, mikor születik az ember? — Teljesen mindegy — mondom neki. Legutóbbi lakása Bere- mend, azt megelőző Baján, ami pedig a börtönöket illeti: Markó utca, Fő utca, aztán' Balassagyarmat, Kalocsa, Má- rianosztra, Pécs. Ezekre emlékszik. — Mikor volt az első? — Azt hiszem ... talán harmincban. Egy péknél dolgoztam és csak egyetlen nullát írtam be a forgalmi könyvbe valamelyik számadat után. Kevesebb adót kellett volna fizetni emiatt, de a fináncok rájöttek. — Aztán még emlékszem egyre. — Egyre? — Igen. Pesten tilosban mentem át az úttesten és 10 pengőre büntetett a rendőr. — Az ész megáll. — Pedig így van. Ne higy- gye, hogy bűnöző vagyok. A csalás mestere — Tízszer állt bíróság előtt, az ítéletek négy, hét, nyolc esztendőre szóltak, leszámítva a néhány hónapos büntetéseket, amelyekből egy szakajtóra való van. Az asszony, Posofszky Györgyné csak a vállát vo- nogatja. Az ítéletek indoklása — kivétel nélkül — csalás. Például: Budapesten csak úgy vaktában becsönget — rendszerint délelőtt — a jobb módot sejtető réztáblás, fehérajtós lakásokba, vagy villák kovácsoltvas kapuin. „Pilisvörösvárról jöttem be, tojást, baromfit hoztam volna a piacra, de lefoglalták, mert nem volt vámra pénzem. Ha kisegítenének, nagyon hálás lennék..Kisegítették. Háziasszonyok, nagymamák, cselédlányok, házvezetőnők. — Ezek a kis balhék... — Nagyobb nem igen volt — mondja. — És Beremenden? Hallgat. Tavaly őszön szabadult a pécsi börtönből, ahol nyolc évi büntetését töltötte. (Hogy miért, azt nem mondja meg, illetve azt válaszolja, hogy „elfelejtette”.) — Hogyan bocsátották útnak? — Állást szereztek, és mondta a százados úr, hogy már ideje lenne egyszer becsületesen élnem. Meg is ígértem neki. Az építkezés konyháján dolgozik. Azt mondja az asszony, kitűnően főz, mert a börtönben megtanulta a szakácsmesterséget, még vizsgát is tett, ahol szakemberek elismerően nyilatkoztak főzt- jéről. Szóval Beremenden tevékenykedik, aztán áprilisban egyik munkatársnőjének újságolja, hogy van egy 850- es FIAT kocsija, vadonatúj, de ő hajlandó 45 ezer forintért átadni, miután a kolléganőnek amúgy is autósnyeremény betétje van. — Csak előleg kellene, mert föl kell ugranom Pestre az „Ikkába”, nyugatnémetből egy kis cucc érkezett. Megállapodnak, Posofszky- né megköszöni az előleget és mondja, hogy Pestről hazajövet várják meg őt Pécsett a pályaudvaron és onnét Komlóra utaznak, mert a kocsi ott van egy rokonnál... Nos, várják az állomáson, de az asszony nem jön. Később kiderül, hogy Komlón, a megadott címen valóban van egy kis piros FIAT- kocsi, csak az éppen a rokon tulajdona. Aztán rádióra, aranykarórára, nem létező bajai családi házra vesz fel előleget, meg a jóságos ég tudja, még mire. Legföljebb ezután kiderül, hiszen az adatokat a siklósi járási rendőrkapitányságon gyűjtik össze. — Erzsi néni, megmondaná-e, hogy kiket tudott legkönnyebben átverni? — Nőket. De hát nem tudom, miért kell ekkora felhajtást csinálni?! Engem szerettek bent is, meg is kérdezheti akár. Most ha lehetne, inkább mennék Kalocsára, ott dolgoztam a börtön varrodájában, szalag mellett... — Eljárt néha moziba? —, Soha. Vibrál a szemem. — Tévét nézett-e? — Csak egyszer a börtönben, az őrszobán. Valami lengyel kapitányt mutattak, aki verte a németeket. Igaza is volt, én sem szeretem a németeket, elhiheti! Én a háború idején kenyeret adtam be a kerítésen a zsidóknak. — Csak úgy bejárt a börtön őrszobájába? Csodálkozva húzza fel szemöldökét: — Miért ne? Megbíztak bennem. De most már hagyjon a fenébe, ne kérdezősködjön hüleségeket... Nem is szólal meg többet. Várakozóan néz fel a rendőrre, aki majd visszakíséri a fogdába... BtaFecni *
