Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-10 / 134. szám

4 \ Bunanttiiii nanlö 1970. június 10. I 19*0. JÜNIUS to SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából Margit nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 3.46, nyugszik 19.40 órakor. A Hold kél 9.42, nyugszik 23.42 órakor. Miniszteri utasítás az 1970—71-es tanév rendjéről A Művelődésügyi Minisz­ter utasításban szabályozta az 1970—71-es tanév rendjét. A szorgalmi idő változatlanul két félévre oszlik. Az első félév szeptember első mun­kanapján kezdődik és a téli szünet utolsó napján ér vé­get. A második félév a téli szünetet követő első munka­napon kezdődik és a rendtar­tásban előírt napotn zárul. A téli szünet 1970. decem­ber 21-től 1971. január 6-ig tart. A tanévnyitó értekezle­tet 1970. augusztus utolsó he­tében; a nevelési értekezletet novemberben és áprilisban, a félévi testületi értekezletet a téli szünidőben; a tanév­záró értekezletet az általános iskolákban 1971. június 19-ig, a középiskolákban június 30- ig kell megtartani, az igaz­gató által kijelölt napon. Az írásbeli érettségi, képe­sítő vizsgák valamennyi kö­zépiskolában (gimnáziumban, szakközépiskolában, középfo­kú technikumban) nappali tagozaton 1971. május 11—18. között lesznek. Intézkedik a miniszteri utasítás a beíratásokról , is. Újdonság, hogy az általános iskolák I. osztályos tanulóit — nyilvántartásba vételükkel egyidejűleg — 1971. március 1—15. között a városi (fővá­rosi) tanács művelődési osz­tálya (oktatási főosztálya), községekben pedig a községi tanács szakigazgatási szerve által kijelölt két munkanapon írják be. A középiskolák I. osztályos tanulóinak beírási időpontja 1971. június 14— 15-e. KÖZSÉGI TANACS VB., SZAKCS megjelentette Dr. Horvá/th Árpád: SZAKCS MEZŐVÁROS TÖRTÉNETE című monográfiáját. Az érdeklődők megrendelhetik 50 forintos egységárban, plusz postai utánvéttel Szakcs, Művelődési Háznál. Azonnali szállítás! Sorompó a Megyeri útnál Foto: Erb János Az országos középiskolai tanulmányi verseny eredményei Az illetékes bizottságok javaslata alapján a Műve­lődésügyi Miniszter megálla­pította az 1969/70 tanévi or­szágos középiskolai tanul­mányi verseny eredményét és odaítélte a díjakat. A kü­lönböző tantárgyakban a verseny díjazottjai között vannak: Történelem: III. díj Féld, István IV. osztályos tanuló, Pécs, Leöwey Klára Gimná­zium. Földrajz: III. díj Rendeki Ágoston III. osztályos tanuló, Komló, Kun Béla Gimná­zium. — Gyári divatbemutató. Ma délután fél háromkor divatbemutató lesz a Dohány­gyárban. A bemutatót rende­ző Centrum Áruház ezúttal a legújabb fazonú férfi, női és gyermek fürdőruhákkal, valamint nyári ruhákkal is­merteti meg a gyár dolgozóit. A gyermekruhákat a gyári dolgozók óvodáskorú gyerme­kei mutatják be. — Felborult egy személy­autó tegnap délután Nagy­árpád határában. Utasai kö­zül Virág Mária 19 éves lip- pói lakos és Róth Jánosné I pécsi lakos sérültek meg. Vi­rág Mária jobb lába eltörött, Róthné pedig zúzódásokat szenvedett. A mentők mind­kettőjüket a pécsi I. számú Sebészeti Klinikára szállítot­ták. — Női karton ruha 88—92 Ft­ért. kötény 22,20—32 Ft-ért, tö­rölköző 9.50 Ft-ért, női műszál kiskosztüm 288,— Ft-ért, női mű­szál munkaköpeny 140,— Ft-ért, férfi műszálas ingpulóver 248,— Ft-ért vásárolható a Leértékelt Aruk Sallai utcai boltjában, (x) ♦ Időjárás jelentés Várható időjárás szerda estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan kialakuló zápor­ral, zivatarral. Mérsékelt, nap­közben megélénkülő déli szél. Zivatar idején átmeneti szélerő­södés. Meleg idő. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: 13—18 fok, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24—28 fok kö­zött, egy-két helyen 30 fok kö­rül. A Balaton vizének hőmér­séklete 11 órakor Siófoknál 16 fok volt. A Duna Budapestnél 480 cm. Kémia: (szakosított tanter­vű osztályok versenye) III. díj Kilár Ferenc III. osztá­lyos tanuló, Pécs, Nagy La­jos Gimnázium. Biológia: (szakosított tan­tervű osztályok versenye) II. díj Jónás Erzsébet IV. osz­tályos tanuló, Pécs, Leöwey Klára Gimnázium. Állami Belkereskedelmi: II. díj Acél József IV. osz­tályos tanuló, Pécs, Közgaz­dasági és Kereskedelmi Szakközépiskola, III. díj Hrubi László IV. osztályos tanuló, Pécs, Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközép- iskola. A MÉK árai Tovább csökkentek a piaci árak. Az újburgonya kilója 8 forint, a zöldborsóé 7 forint lett. A fejeskáposzta 6,50-es, a földieper 14—19 forintos kilón­kénti áron kapható. .A paradi­csom ára változatlanul 40 forint. További árak: cseresznye: 11; kelkáposzta: 7,60; karalábé: 1,18 —1,40; a hegyes zöldpaprika: 1,10—1,50; a töltenivaló paprika: 1,90—2,60; uborka 16; a retek csomója: 1—2; óburgonya, gül- baba: 3,70; rózsa: 3,40; egyéb: 2,90. ♦ — Sárhát a Nyírségért. A Dunavölgye Mezőgazdasági Termelőszövetkezet sárháti kerülete jól készült fel a ta­vaszi munkákra. Ezért juta­lomban részesültek, melynek egész összegét felajánlották az árvízkárosultaknak. — Áramszünet lesz 15-én *—1* óráig a Megyeri u., Móra F. u., Kertész u., Bókái u„ Víg u., Keszüi u.. Tolsztoj u., Micsurin u„ Kertváros u., Gárdonyi G. u., Bogár u., Lőtér, Csalogány u„ Nyárfa u., Berzsenyi u., Maka­renko u., Gyulai F. u., Ag u„ Bolyai Farkas u., Málomi u., Rózsa u., Honvéd tér. Galamb u., Pannónia u., Táncsics u., Bolgár Néphadsereg u., MÁV Fűtőház, Kopács u„ Laskó u.. Verseny u.. Pipacs u.. Gyöngy u., Fűzfa u., Nagy L. u. által határolt területen. (x) — Áramszünet lesz jún. 18-án 6—16 óráig a Bolgár Néphad­sereg u.. Nagyárpádi u„ László u„ Bokréta u., Szövetség u„ Rakéta u., Akác u., Táncsics M. u„ Árnyas u.. Tölgyes u., Viola u., Jegenyés u., Bimbó u., Or­gona u., Egresy u., Szilva u., Móra F. u., Nyárfa u., Gárdo­nyi G. u., Erdély u. által hatá­rolt területen. (x) — Fogadónap. Jazbinsek Vilmos országgyűlési képvi­selő, a Mecseki Szénbányák gazdasági főmérnöke, június 11-én, 14 órakor fogadónapot tart a Városi Tanács épüle­tében. — A Szakszervezetek Megyei Tanácsa értesíti a kedves szülő­ket, hogy június 11-én (csütörtö­kön) az alábbi Időpontok szerint érkeznek vissza az üdültetésben résztvevő gyermekek: Röjtök- muzsalyról 10 óra 2« perckor, Vajtárói 10 óra 32 perckor, Mi- kosdpusztáról este 19.30 órakor. Kérjük, hogy gyermekeiket a Főpályaudvaron vegyék át. — Telepy Katalin művé­szettörténész a budapesti Nemzeti Galéria munkatársa tart színes diapozitivokkal il­lusztrált előadást az NDK városairól, ma este 6 órakor a Doktor Sándor Művelődési Ház nagytermében (Déryné utca 18.). A belépés díjtalan. — Házat bontott és öt mé­ter magasból leesett tegnap Barta Mihály 57 éves pécs- váradi lakos. Eszméletét el­vesztette, s a mentők agyráz­kódás és állkapocstörés gya­nújával a pécsi Idegkliniká­ra szállították. — Befejeződtek • vasgyűj­tő hetek. Az iskoláknál fel­halmozódott vashulladékot a MÉH telepeire június 10-ig beszállítják. Az országos ér­tékelés június 14-re várható. — Minden külön értesítés he­lyett tudatjuk barátainkkal és ismerőseinkkel, hogy Miklósi Judit és Gulyás Miklós 1970. jú­nius 6-án házasságot kötöttek, (x) ♦ A tárgyalóteremből Garázdaságért — szigorított börtön Dunai Péter 43 éves pécsi gép­kocsivezető nem elsőfzben állt bíróság előtt. Az idült alkoho­lista több alkalommal követett el foglalkozás körében veszélyez­tetést, de nemcsak ezért, garáz­daságért Is elítélték. Tegnap hatodszor került az itélöszék elé. Legutóbb május 5-ről 6-ra virradó éjjelen tanúsított az ut­cán garázda magatartást. A rendőrség őrizetbe vette, esetét három nap múlva gyorsított el­járással tárgyalták — a tárgya­lást azonban elnapolták. To­vábbra la őrizetben maradt. Ügyét tegnap tárgyalta a Pécsi Járásbíróság dr. Kamarás István tanácsa. Tekintve büntetett előéletét, a bíróság visszaeső bűnösként ítélte jogerősen egy év szigorí­tott börtönre, és egy évre eltil­totta a közügyek gyakorlásától. Büntetését le kell töltenie, fel­tételes szabadságra nem bocsát­ható. — A negyedik ötéves terv főbb célkitűzései, különös te­kintettel Baranya megyére címmel Sarafi János, az Or­szágos Tervhivatal távlati tervezési főosztályának fő­munkatársa június 10-én dél­után 3 órakor a Technika Házában előadást tart. — Érik a citrom. A Har­kányi Fürdővállalat igazgató­jának irodájában ismét érik a citrom. A fán 16 gyümölcs van, ebből 6 ökölnagyságú és sárga. A fa ablak felőli ágai ugyanakkor virágoznak. — Kiemelte a földgyalu tegnap a Zó ja utcában ala­pozási munkája közben az ott húzódó 80-as gerincveze­téket. A vízvezeték csöve el­törött. A Pécsi Víz- és Csa­tornaművek szerelői a késő esti órákig dolgoztak a hiba elhárításán. — Tánciskola kezdődik június 12-én, pénteken 19 órakor * Vasutas Kultúrotthonban. Vára- dy Antal u. 7/2. Vezeti: Balog. <x) ♦ Súlyos gyermekbaleset Gazsa Rezső 11 éves pécsi la­kos tegnap reggel kerékpárjával a Flórián téren közlekedett. Nem adta meg az elsőbbséget Nendtvich Tamás pécsi nyugdí­jas személygépkocsijának, amely elütötte. A gyermeket a mentők súlyos sérüléssel — koponya­alap! törés gyanújával — előbb a Gyermekklinikára, majd az Idegklinikára szállították. Álla­pota életveszélyes. 8-án délben olajfolton esúszott el motorkerékpárjával Kovács István 26 éves pécsi lakos, a Rákóczi úton. Az olajfolt ere­dete ismeretlen — a motoros és utasa szerencsésen estek el, sé­rülés nem történt. r Délután három órakor követ­kezett be az első „lámpás” bal­eset. Kiss János 37 éves halci lakos a Rákóczi út és Rózsa Fe­renc utca kereszteződésében a tilos jelzés ellenére balra nagy ívben kanyarodott és összeütkö­zött Sziebert Gyula 36 éves gép­kocsivezető motorkerékpárjával. Sziebert súlyosan megsérült. Még aznap 18 órakor a 48-as téren történt koccanásos baleset, a jelzőlámpánál. Kispál Jenő 31 éves vájár a tiltó jelzésre autójával a belső sávra állt, majd a szabad jelzés után a külső sávon közlekedő autó­busznak ütközött. Szigetvár belterületén ámok- futó pótkocsikerékkel akadt dol­ga a rendőrségnek. Nagy Lajos 32 éves keszthelyi gépkocsiveze­tő pótkocsis teherautójával köz­lekedett a József Attila utcában. A pótkocsi jobboldali kereke ki­esett és a járdára gurult, ahol elütötte Kovács Sándorné 54 éves takarítónőt, majd összetört egy kerékpárt. Kovácsné súlyosan megsérült. A Pártélet júniusi száma Fontos párthatározatok vég­rehajtásának időszerű kérdé­seivel foglalkozik a Pártélet júniusi számának több cik­ke. Ribánszki Róbert a KISZ kommunista, ifjúsági és tö­megszervezeti jellegének ösz- szefüggését, a KISZ politikai jellegének erősítésével kap­csolatos teendőket elemzi írásában. Dudás János a KB legutóbbi ülésének a lakás­kérdésre vonatkozó határoza­tával foglalkozik, kiemelve a lakásépítés és ellátás rend­szerének továbbfejlesztésére irányuló terveket és felada­tokat. A folyóirat e számában megkezdte a párt X. kong­resszusa előkészítésével kap­csolatos írások közlését. Háry Béla, a KB osztályvezető-he­lyettese a szerkesztőség kér­déseire adott válaszaiban többek között feleletet ad arra: milyen feladatok há­rulnak ebben az időszakban az alapszervezetekre és a csúcsvezetőségekre. Foglalko­zik a beszámoló elkészítésé­nek módszereivel, a kong­resszusi irányelvek és a szer­vezeti szabályzat tervezeté­nek közeljövőben sorrakerü- lő vitájával. Elemzi, hogy milyen követelményeket szük­séges szem előtt tartani a titkárok és vezetőségi tagok megválasztásánál, milyen vál­tozások lesznek a választás, illetve a szavazás módjában. A pártalapszervezeteknek a taggyűlési beszámolók elké­szítéséhez nyújt segítséget Rákos Imre cikke is, mely a legfontosabb általános szem­pontokat, az elkészítéshez helyileg rendelkezésre álló forrásokat, s a pártbizottsá­goktól kérhető segítség mód­ját fejtegeti. A júniusi számban olvas­hatunk még a "kollektív szer­ződések módosításának tanul­ságaival, a televízió műsor­politikának értékelésével, a kommunista és munkáspár­tok 1969. évi moszkvai ta­nácskozása óta a nemzetközi munkásmozgalom helyzetében végbement változások elem­zésével foglalkozó írásokat is. Több írás számol be a nők helyzetének javítására hozott KB határozat végrehajtásá­ról. Hozzászólásokat közölnek a pártszervezetek és párt­szervek hatáskörére vonatko­zó irányelv-tervezethez, illet­ve a kommunisták feladatai­val foglalkozó vitacikkhez. A Pártszervezeteink életéből rovatban jelent meg Dittrich Józsefnek, az MSZMP Szi­getvári Járási Bizottság tit­kárának írása, mely a járási tapasztalatok alapján számol be az új, fiatal párttagokkal való foglalkozás tapasztala­tairól, eredményeiről. M. E. ♦ — A Pécsi Liszt Ferenc Álla­mi Zeneiskola évzáróját június 12-én. pénteken tartja a Liszt Ferenc teremben, délután 6 óra­kor az előképzősök, háromne­gyed 7 órakor a magasabb osz­tályosok részére. Beiratkozás Június 13-án, szombaton délelőtt 9—12, délután 4—7 óráig az Is­kola épületében. Június 15-én: hétfőn hangszeres felvételi lesz azok számára, akik más zenei Intézményből jönnek a zeneis­kolához. E napon lesz a kezdő magánénekesek felvételi vizsgá­ja. OSßgN­CSER Miklós: 6. Finom köd szitált és márvánnyá fagyott, ahogy rátapadt az aszfalt­ra, a kalapok karimájára, a kato­nai gépkocsikra, a nyilas járőrök karabélyára. Alig múlott délután három óra, de estéli sötétség bo­rult a városra. A lim-lom tüzelőtől büdös füst szorult a házak közé, némán, görnyedten siettek az em­berek az utcán, mégis kihaltnak tűnt a város, valahogy olyannak, amilyennek önmagát érezte Ur- bantsok Tibor főmérnök, a vagon­gyár építési osztályának vezetője. Gyűrött felöltőjében, ápolatlan cipőjében senki nem ismerte meg. Álmatlanságtól, fogságtól püffedt arcát többhetes szakáll borította, kis kucsmáján sár tapasztotta cso­mókba a prémet. Tanácstalanul ácsorgóit a Baross-híd feljárójá­nál, gyámolatlanra gyengülve a fáradtságtól és az éhségtől. Két nappal a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, a komáromi Csillagerdőbe hurcolták, most vég­re elengedték, sőt csodálkoztak a csendőrnyomozók, hogy miért nyilvánították Győrött megbízha­tatlan elemnek. Mindenekelőtt egy bögre forró teát kívánt, hálás lett volna érte akkor is, ha eperfalevélből főzik. Szocsiban a hőség ellen ittak teát, most viszont a csontvelőig átjárta a hideg, lehűtötték testét az erőd­börtön nyirkos falai. Hogyan vergődjön haza Táplány- pusztára? . Nyolc kilométer az egész, sem­miség lenne gyalogszerrel, ha nem sínylené ilyen átkozottul a hete­kig tartó koplalást, az örökös di­dergést, és persze, ha idillikus sé­tának számítana az út, nem pedig életveszélyes kockázatnak ezek­ben a pogány időkben. Túl a maga baján, lehangolta a város vigasztalan állapota. Idege­nül, riasztó elhanyagoltsággal fe- ketélettek a bombasérült házak, a Fehér Hajó romhalmaza, a Vil­mos császár út robbanás csonkí­totta épületei. Beletörődött, nincs más válasz­tása, gyalog megy haza Táplá.iy- pusztára, ahova az örökös bombá­zások miatt települt ki feleségével és kisfiával. Mintha csak sétálgatna, lassú léptekkel megindult a Bisinger sé­tányt szegélyező keskeny aszfalt- járdán. Termetes alakjához képest alaposan meggyérült ereje, vigyáz­nia kellett, nehogy végképp kiful­ladjon. Háta, combja, karja lúd- bőrzött a felöltőjére fagyott ólmos- eső hidegétől. Lehajtott fejjel ballagott, így csak akkor vette észre köpcös ismerősét, amikor már majdnem összeütköztek a sí­kos aszfalton. — Szervusz, Imre! — köszönt önkéntelen derűvel. Nyíri Imre, a vagongyár gép­kocsi osztályának vezetője alig tudta hirtelen lefékezni magát. Mihelyt meglátta, ki áll előtte, gyorsan körbe pillantott, még az érszágzászló fehér kőoszlopát is szemügyre vette. — Szervusz .,. nahát... hogy vagy? Az óvatosság, a betanult udva­riasság, a félénk öröm mindent megmagyarázott Urbantsok Tibor­nak. — Elengedtek. Most megyek ha­za Táplány-pusztára. Mi újság a gyárban? Topogásával fejezte ki az osz­tályvezető, hogy a siethetnékjén már nem tud úrrálenni, egyúttal kínlódó mosolyával bocsánatért esedezett. — Semmi különös... Ne érts félre, nagyrabecsülésem ... — Tudom, tudom — vágott a szavába Urbantsok akkora kedé­lyességgel, amekkora csak tellett tőle szánalmas helyzetében. — Tel­jesen igazad van. Minden jót Imre. Német katonai gépkocsik ke­resztezték útját a teherpályaudvar kijáratánál. Az egyik sofőr ciga­rettavéget dobott a lába elé. Alig ) tudta megállni, hogy le ne hajol­jon érte. Néhány szippantás való­sággal boldoggá tette volna. — Jó estét, főmérnök úr — kö­szöntöttek rá váratlanul. Zömök, jókötésű fiatalember állt mellette. Nem viselt sapkát, dús haján jégkristályok csillogtak. — Jó estét. Mit akar? Kissé bizonytalanná tette a fia­talembert az elutasító fogadtatás. — Örülök, hogy szabad ... Ez a keresetlen őszinteség, a hang melegsége megrázta Urban- tsokot. Annyira gyenge volt, hogy már a jó szónak sem tudott ellen­állni. — Köszönöm. Ki maga? — Németh János. Pontosabban Németh László János. Üzemírnok az öntödéből. Most már megismerte a főmér­nök. Emlékezett rá, Pécsen jog­hallgató, de a front közeledése miatt hazajött. — Ugye maga az, aki verseket szokott faragni? — Igen ... (Folytatása következik) t i t

Next

/
Thumbnails
Contents