Dunántúli Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-24 / 146. szám

1970. június 24. Bimanttm naDi» Mi az igazság: Jegyelővétel: M J M i h| • csütörtökig Befejeződött az előjegyzett jegyek kiadása a vasárnapi színészek—újságírók vidám, műsoros labdarúgó-találkozó­jára. Az üzemi közönségszer­vezők szinte megostromolták j egyelővételi pénztárunkat. Az érdeklődés különösen ak­kor fokozódott, amikor vég­leges lett: a találkozón részt vesz, és a műsorban fellép Stanislaw Mikulski, a Kloss kapitány is. Többen érdeklődtek, hogy mikor és hol vásárolhatnak az egyéni, érdeklődők jegyet a találkozóra? Szerdán és csütörtökön de. 9 órától 12- ig és fél 2-től 6 óráig lehet még jegyet vásárolni a Du­nántúli Napló Hirdetőirodá­jában (Hunyadi u. 11.). Ter­mészetesen már csak korlá­tozott számban áll rendelke­zésre jegy, mivel azok több­ségét elővételben megvásá­rolták. így felhívjuk azok fi­gyelmét, akik részt akarnak venni a Tüke Parádé 70 va­sárnapi rendezvényén, mi­előbb vásárolják meg jegyei­ket. Az orvosegyetemi óvoda ügyében Tengerikígyó- ügy, lassan fél évtizedes múlttal Amit Pécsett beszélnek: — Az Orvostudományi Egyetem üzemi óvodájában nem használják ki a férőhe­lyeket, ezt szakértők is meg­állapították. Évek óta ké­szülnek egy korszerű óvoda építésére, mégsincs belőle semmi. A túlzsúfolt tanácsi óvodákból viszont szívesen küldenék át oda azokat a kisgyermekeket, akiknek szü­lei az egyetemen dolgoznak. De mi ebből az igazság? Azt mondják a Pécsi Or­vostudományi Egyetem ille­tékesei : — A Kórház térről a mos­tani Dózsa-beli épületbe ideiglenesen helyeztük ki az óvodát. A mai 400 ágyas klinikai tömb helyén ugyan­is állt egy ház, 7 tagú család lakott benne. Lebontása előtt ennek a családnak három­szobás, villának beillő házat épített az egyetem, ott az udvaron. Azt szerettük vol­na óvodának átalakítani, mivel csak felújítási keret­ből van e célra pénzünk, amit köztudomású: nem le­het beruházásra, vagyis új épületre felhasználni. Aztán ez a ház ott van az udvaron, dolgozóink munkahelye mel­lett. A minisztériumtól kive­rekedtünk 350 ezer forintot, s azt 1966 októberében kifi­zettük a városi tanácsnak, hogy adjon érte két egyen­ként kétszobás lakást a 7 tagú családnak, s így a meg­üresedett háromszobás házat óvodának alakíthassuk át, méghozzá három lépcsős tervben, előbb 50, majd 80, végül 100 férőhelyessé. De ekkor kezdődött a kálvá­riánk. * Mi van az ügy egy centi vastag iratkötegében? A megyei jogú Városi Ta­nács négy éve átveszi a pénzt, kiutalja a két lakást. De az egyikbe honvédségi család költözik be. Levélvál­tások, végül a honvédség igazolja jogát. A tanács erre ad egy másik lakást. Az egyetem a 7 tagú család fe­jétől, egy özvegytől nyilat­kozatot kér: kit melyik la­Beváltak a kis létszámú osztályok Bizalmas módon szervezték — „Vásott kölyköket“ is lehet nevelni Minden, általános iskolai osztályban akad néhány vá­sott gyerek, akire azt mond­ják, hogy a pedagógia csőd­je, ráadásul „fertőző gócnak” is számít, mert rontja a töb­bi gyereket. Kik ezek a gye­rekek? Pedagógiai nyelven két té­nyező teszi őket „vásott kölykökké”. Az egyik: sze­mélyiségfejlődési zavarok, rendellenességek adódnak az életükben. A másik: ideg- rendszerük, mozgékonyságuk, nyugtalanságuk alapján több­ségükben jó talajra találnak ezek a zavarok. A legkülön­bözőbb bonyolult lelki té­nyezőket kell számításba venni, amelyek elsősorban családi eredetűek, a család életmódjának következmé­nyei. Ha már most ezek a gyerekek bekerülnek egy nagy közösségbe, ahol 40—45 gyerek tanul együtt — s az osztályok többsége ekkora létszámú — nos, akkor a személyiségfejlődési rendelle­nességek miatt lemaradnak a tanulásban, a lépést nem tudják tartani, ekkora osz­tálylétszám mellett a nevelő órájuk külön nem tud gon­dot fordítani, végülis: ők vál­nak a rossz példává, tanu­lásban is, magatartásban is. A Pécsi városi Tanács vb művelődésügyi osztálya ezért határozta el, hogy bizalmas módon, s kizárólag szülői hozzájárulással külön osz­tályba szedik össze ezeket a gyerekeket, minden osztály­ból létesítenek egyet-egyet Pécsett, mindegyiket más­más iskolában. Most zárult le az első tanév s az ered­mény igazolta a pedagógiai igazgatást: kiderült, hogy nem a gyerekek mevelhetet- leniek, hanem eddigi körül­ményeik voltak nevelésre al­kalmatlanok. Most, a tanév végén meg­látogattunk egy ilyen kis- létszámú kísérleti osztályt, természetesen bizalmasan. A szülők, s gyerekek között ugyanis ott él a gyanú: hát­ha valamiféle burkolt gyógy­pedagógiai iskoláról van szó. Pedig nem így van, ezek a gyerekek gyógypedagógiai szempontból egészségesek, legfeljebb a környezetük, legfőképpen a családjuk lel­ki-szellemi életmódja nem egészséges. Mégcsak hátrá­nyos helyzetű gyerekeknek sem nevezhetők pontosan, hi­szen a kívülről kapott hatá­sok folytán a személyiség­fejlődési zavarok náluk első­sorban nem rossz tanulás­ban, hanem rossz magatar­tásban nyilvánulnak meg. Mindegy, a diszkréció köte­lez, név és cím nélkül le­írjuk hát ennek az egy osz­tálynak az eredményét: A gyerekek tizenöten vol­tak, egytől-egyig valameny- nyi bukott már legalább egy­szer. De hárman közülük osztályt is ismételtek. Tehát mindegyiknek konfliktusa volt az előző iskolával, akadt, aki óra alatt „No, szia ta­nár néni, én ezt már unom!” felkiáltással kilépett az ab­lakon és elment csavarogni. Külön pedagógiai tanulmányt érdemelt volna, ahogy ezek a gyerekek első órán fo­gadták a kislétszámú osztály főnökét, többnyire lehetetlen pózban ülve, de lába mind­egyiknek fent volt a pádon. De az osztályfőnök — a vá­ros egyik remek érzékű pe­dagógusa — nem szólt rá­juk, hanem szép lassan el­kezdett beszélgetni velük, s aztán sorra maguktól leszed­ték a lábukat. Most a tanév végén a sokat csavargó gye­rekek mulasztott óraszáma nem haladja meg a többi osztályét, sőt, akadt olyan is, aki első nap bejelentette: „Ot akkor látják itt utol­jára!” végül egyetlen órát sem mulasztott. Félévkor mindössze egy, év végén két gyerek bukott meg, holott korábban valamennyi bukott volt. Az úttörő járőrversenyen jól szerepeltek és feltűntek fegyelmezettségükkel, ami a legnagyobb szó ezeknél a korábban kezelhetetlen, vég­telenül szemtelen gyerekek­nél. Mi a titka ennek az ered­ménynek? — Nos, ennek va­lóban „titka” van, mivel az igazi pedagógus-egyéniséget nehéz szavakkal leírni, az valahol mindig kicsit titok­zatos. Ami mégis kézzel­fogható: jó az, ha minél több órát egyazon nevelő tartja, így jobban tudja kötni a gyerekeket. Mert a kötődés nagyon fontos kérdés éppen helyzetük miatt ezek a gye­rekek fokozott szeretetigény- nyel, kötődésigénnyel lépnek fel. Fontos körülmény: a tantervtől eltérni nem lehet, abból engedmény nincsen. De a legfőbb feltétel, amit nem lehet kielemezni: a kü­lönleges pedagógus-egyéni­ség, aki a csavargó, vásott, sőt nem egyszer tolvaj gye­rekeket rá tudja szoktatni a naponként ismétlődő munká­ra, vérükké tudja tenni a rendszerességet, s ezáltal megmenteni őket a társada­lomnak. Végülis: ne húzódozzanak a szülők, ha nehezen nevel­hető gyermeküknek ezt az iskolát ajánlják. Megéri. F. D. kásba akar beköltöztetni? Némi vita után az özvegy írást ad: egyik lakásba ő megy két nőtlen fiával, má­sikba két leánya, akik közül az egyik férjes és gyerme­kes, tehát vő és unoka is odamegy. Megszületik két kiutaló: egyik az özvegy, másik a vő nevére. Ezért a másik leány visszamarad. Felszólítások, panaszok, hi­vatalos levelek. Végül az egyetem felkeresi a III. ke­rületi tanács szakigazgatási szervét, ahol felvilágosítják: a II. kerületi tanácsnál kell kérni a ház közületi helyi­séggé való nyilvánítását, ak­kor kiköltöztethető a vissza­maradt leány. Az egyetem intézkedik, a II kerületi ta­nács azonban az államigaz­gatási eljárási jogszabályban előírt határidő után sem hozza meg a határozatot. A visszamaradt leány: — Sógoroméknak járt vol­na szövetkezeti lakás, 4 éve adták be a kérelmüket. Most megtakarították annak az árát, én meg menjek hozzá­juk albérletbe? Holott a két lakás elosztására feljogosított édesanyám annak főbérleti jogát nekem szánta, bár azért maradhattak volna ott a sógoromék is. De ezek után nekem nincs már lelki erőm velük lakni. Kiköltözöm, mert ez közérdek, talán ideiglenesen nővérszállásra megyek, de harcolok a jo­gomért. Dr. Mihály Lajos, a me­gyei jogú Városi Tanács vb. igazgatási osztályvezetője: — Az egész hosszú ügy ma jutott a tudomásomra. Mire a riport megjelenik, már meglesz a közületi he­lyiséggé nyilvánító határozat. Ha hozzánk jött volna az egyetem, már előbb meglett volna. Végül az újságíró követ­keztetései, aki három teljes napig vizsgálta ezt a ten- gerikígyó-ügyet: — A jogászok azért van­nak, akár a városi, akár a kerületi tanácsnál, hogy minden jogvitás ügyben hoz­zájuk forduljanak először, vagyis a szakigazgatási szervhez. A tanácsok válasz­tott vezetői az ennyire bo­nyolult államigazgatási kér­dések megoldását nem isme­rik. Ilyenkor ütközik a köz­érdek és a magánérdek, már­pedig szakképzett közigazga­tási szervezetben ennek ném szabad megtörténnie, s álta­lában nem is történik meg. Ennek az ügynek ötven kis­gyermek, azok szülei és egy felbolygatott család látja kárát, lassan már évek óta. Baranyai irodalomtanítási napok Földessy Dénes V ajon miért szervez a Ba­ranya megyei Művelő­désügyi Osztály a Művelődés- ügyi Minisztériummal és az Országos Pedagógiai Intézet­tel együtt irodalomtanítási napokat immáron a harma­dik alkalommal? Mi az oka, hogy az ország minden ré­széből általános iskolai és középiskolai tanárok gyűlnek össze, hogy egyetemi és fő­iskolai tanárok előadásait meghallgassák? A nyár és Pécs vonzása? — a kirándu­lási és ismerkedési lehetősé­gek? — ez a mozgatóerő? Vagy talán panaszkodási al­kalom: ennyi és ennyi az óra­szám, az elfoglaltság, ennyi és ennyi a fizetés? — és hátha egyszer rendeződnek a panaszra okot adó tények? Vagy talán az, hogy az iro­dalomtanítást manapság so­kan szidják? — esetleg azért, mert észrevettük, az ország lakosságának zöme keveset olvas, sőt egy jó rész egyál­talán nem olvas? — s ezek mind iskolába jártak? Eset­leg azért szerveznek és azért jönnek az illetékesek iroda­lomtanítási napokra, mert ma már tudjuk: a modem iro­dalom megértésének előfel­tételei vannak, s hogy ennek érdekében az iskola is na­gyon sokat tehet? Azt hiszem ezek mindegyike szerepet ját­szott vagy a szervezés vagy az idejövetel okai között. A négy nap során persze sok minden felvetődött. Arról, hogy mit vár a tár­sadalom az iskolai irodalom- tanítástól, Pálmai Kálmán beszélt. Előadásának hátteré­ben az a gondolat húzódott meg, hogy az ún. humán műveltségnek azért kell vagy kellene nagyobb rangot kap­nia az emberek életében éppúgy, mint pl. az egyetemi oktatásban is, mert az anya­nyelvi és irodalmi műveltség voltaképpen mindennek, min­den más jellegű műveltség­nek is az alapja. S ez egé­szen bizonyos. Az igazi hu­mánum mindig abból indul ki, vagy oda érkezik meg (pl. a természettudományos műveltségű emberek eseté­ben), ami az irodalmi művek igaz tartalmát adja és jelen­ti. Hiszen minden műszaki vagy másféle természettudo­mányos ismeretanyag akkor válik műveltséggé, ha azok olyan tartalmakkal érintkez­nek vagy telítődnek, amelyek a művészetek voltaképpeni tartalma. Ez a gondolat nem­csak az olvasóvá nevelés problémáját vetette fel, ha­nem szükségképpen a mű­elemzését is. Ezért foglalko­zott ezzel Király István egye­temi tanár dinamikus, nagy hatású előadásának jelentős részében, illetőleg dr. Péczely László „A modern irodalom- tudomány néhány kérdése” című előadásában. Hiszen akár azt vizsgáljuk, mi ne­veli az embereket olvasóvá, Építjük a vasutat, meg az új világot“ Dr. Bernáth József könyve a NÉKOSZ-ról A könyv címe: Fényes szellők, megjelent a Tan- könyvkiadó gondozásában A pedagógia időszerű kérdései hazánkban című sorozat ke­retében. Szerzője dr. Ber­náth József, a Baranya me­gyei Tanács iskolai csoport- vezetője. A közel százlapos kis ta­nulmány végén néhány fotó — Reismann Jánoséi — gyű­rött, lázasszemű gyerekek hajolnak a könyvek fölé, svájcisapkás lányok ülnek körül egy öreg munkást, csizmás fiúk tanulják a népi táncot, csíkos-parasztinges suttyó legényke könyököl a pádon, szeme merőn néz va­lahová, ahonnét a tudás áramlik feléje, s a kép alatt Illyés Gyula sorai: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazol­nod, sej ma nem azzal kel­lene: honna.n jössz — azzal ecsém: hova mész!” A könyv — most különö­sen, hogy a népi kollégiu­mok felbukkantak az emlé­kezet lefojtott homályából — nagyon izgalmas olvasmány. Pedig: pedagógiatörténet. De- hát nem vagyunk még olyan messzire ezektől az időktől, hogy pusztán pedagógiatör­ténet legyen egy NÉKOSZ- tanulmány. Még kézzelfogha­tó történelem is, ma élő em­berek gazdag ifjúkora, emlék és vitatéma. Recenzió helyett a szerzőt kérdeztük a könyvről. Elő­ször arról: érdekelt-e ő is... — Egy évig voltam Pécsett népi kollégista, bár még na­gyon fiatalon, s a népi kol­légiumok elsorvadását köz­vetlenül megelőzően, mégis a kollégiumokban leélt 15 évem legizgalmasabbika az volt... Akkor hát azért nem az az egy esztendő adta az in­dítást a könyv megírásához? — Nem, hanem az Alföl­dön voltam hét éven át egy kollégium igazgatója, s ott végeztem a pedagógia kiegé­szítő szakot. A szakdolgoza­tom témájául az 1945—60 közötti hazai kollégiumi moz­galmat választottam. A dol­gozat 1964-ben lett kész, s a kutatómunka közben buk­kantam rá • a népi kollégista mozgalomra, erre a pedagó­giai gyöngyszembe, mint té­mára. Utánajártam a doku­mentumoknak, elmentem azokhoz, akik tevékeny ré­szesei voltak a NÉKOSZ- mozgalomnak. Kutatás köz­ben jöttem rá, hogy a sze­mélyi kultusz első konstruált dokumentuma éppen a népi kollégiumokról szóló, 1948. szeptemberi határozat volt, amely a NÉKOSZ hibáit bon­colgatta. Még két évig élt ezután a mozgalom, azután — 1950-től — már nemigen volt ajánlatos emlegetni, hogy valaki népi kollégista... Ez a határozat különösképp izgatott, mert amikor meg­hozták, a NÉKOSZ már túl­jutott a gondjain, felismerte saját gyengéit és megkezdte a hibák kijavítását. A könyv mégsem csak a NÉKOSZ-mozgalom történe­te. — Egy olyan gondolatéb­resztő pedagógiai tanulmány­nak szántam inkább, amely ennek a mozgalomnak a hal­latlan pedagógiai értékeit próbálja számbavenni. A volt kollégisták nyilatkozatai, fo­lyóiratok, lapok cikkei, le­véltári és irattári anyagok, korabeli dokumentumok alap­ján kíséreltem meg a mozga­lom pedagógiai tartalmát megragadni. A mozgalomhoz sok rá­galom, félreértés is tapad, de hogy milyen indíttatást kap­tak az akkori fiatalok a köz­életi életformára, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig akad köztük, aki ma ne lenne aktív, érdeklődő, alko­tó ember. A könyv bevezetőjében Bernáth József idézi a Sza­bad Nép 1956. július 10-i számából a ma is igaz meg­állapítást: „Ma már teljesen világos, hogy a NÉKOSZ- mozgalom a fiatal magyar demokrácia egyik legnagy­szerűbb alkotása volt, népi ifjúságunk alkotóerejének terméke és bizonyítéka.” h. e. akár azt, hogy ezen keresz­tül hogyan szerezhetnek va­lódi műveltséget (tehát nem­csak ismeretanyagot), a mű­elemzés mindenképpen lé­nyeges. A műelemzésről azért is kell beszélni, mert nagyon nehéz megszabadulni attól az elvárástól, ami az ún. olva­sóban (diákban, felnőttben egyaránt) él: nevezetesen, hogy az irodalmi műnek min­denféle elemzés (azaz gondol­kodó munka) nélkül kell hatnia. A művészetek kb. száz éve már nem úgy eme­lik ki az élet folyamatából a lényeget, hogy azt a mű­élvező készen kapja. Petőfi a lényeget még — ahogy szok­tuk mondani — „egy az egy­ben” adhatta, készen és ke­reken. De Baudelaire vagy akár Vajda János már nem. Persze minden mű ad „ké­szen” valamit. Ám a mű­elemzés épp azt adja hozzá (ha tetszik: „készíti el”), ami ahhoz szükséges, hogy a mű az olvasó számára viszonylag teljessé váljon. (Teljessé el­vileg sem válhat.) S ebben — ha nem is egye­dül —, de nagy szerepe van az iskolai irodalomtanítás­nak. Az irodalomtanítás az utóbbi években nagyobb ter­het rak a szaktanárra, mint régebben,' két okból is. Elő­ször azért, mert az irodalom- tudomány az utóbbi évtize­dekben igen nagyot lépett előre, méghozzá éppen az iro­dalmi művek egzakt elemzé- zének lehetőségében. Az iro­dalomtudomány számos más tudományág eredményeit igyekszik felhasználni (pszi­chológia, szociálpszichológia, információ- és kommuniká­cióelmélet, generatív nyelvé­szet stb.), s ezt 'annak a szaktanárnak, aki korunk társadalmi és tudományos igényeinek meg akar felelni, meg kell tanulnia. Az iroda­lomtudományban is létrejött az az állapot, ami a termé­szettudományban már előbb,' hogy ti. a szakmát minden­kinek állandóan tanulnia kél!. (Nemcsak az új és új szép- irodalmi műveket kell isméi*- ni). A második teher manap­ság az irodalomtanár vállán az, ami inkább felelősség és örömmel vállalt lehetőség. Ugyanis egyre nagyobb teret kap minden tanár abban, hogy egyrészt aránylag nagy szabadsággal válogathasson a tantervi anyagban; másrészt, hogy olyan szakmódszerrel tanítson, ami tanulóinak és önmagának a legjobban meg­felel. Mindezen két kérdés­ben a Művelődésügyi Minisz­térium illetékes főosztályai nagy bátorítást adnak, s a merev megkötöttségeket épp a minisztérium igyekszik nagy energiával feloldani. Az említett előadások ezekkel is foglalkoztak (ki mit hagy­na ki a mostani tantervi anyagból, mit tenne helyébe stb.), míg dr. Kolta Ferenc előadása az általános iskolai tanárképzés szemszögéből szólt erről. Az élő irodalom legaktuá­lisabb problémái is szóba jöt­tek. Ez nemcsak szükségsze­rű, de természetes is, hiszen az olvasókat (diákot, felnőt­tet) érdeklik a ma valódi problémái. Szederkényi Er­vin kitűnő előadása azt mu­tatta meg, hogyan húzódik a különböző művek mögött a mai magyar irodalom két fő tendenciája. Az irodalomtanítási na­pok nemcsak azt pél­dázták, hogy miként fogott össze példamutatóan ebben a fontos kérdésben (az anyagi és elvi feladatok megoldásá­ban egyaránt) a Művelődés- ügyi Minisztérium, az Orszá­gos Pedagógiai Intézet és Ba­ranya megyei Tanács Műve­lődésügyi Osztálya, hanem azt is, hogy a megjelent ta­nárok elsősorban már nem „panasznapot” tartottak (nem mintha nem lenne panasz), hanem az elvi kérdéseken vi­táztak. Ez nyílván nem zárta ki, hogy a régi barátok más­ról is ne váltsanak szót. hogy ne elevenedjenek fel a régi emlékek. És — ami a leg­fontosabb — feltehető: a ta­nácskozás segítette az iroda­lomtanítást. Dr. Bécsy Tamás f

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents