Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-09 / 107. szám

1970. május 9. Dunantan namo 7 A VILÁQ CSODÁLATA Nyugati katonai és politikai személyiségek a Szovjetunió szerepéről a II. világháborúban Amikor a hitleri* Német­ország rátámadt á Szov­jetunióra, a burzsoá politi­kai és katonai szakértők gyors győzelmet jósoltak a Wehrmacht számára. — Az öröm korainak bizonyult, a Szovjetunió nemcsak felfog­ta a csapást, de szét is zúzta a III. Birodalmat. A szovjet emberek értékelik a fasizmus ellenes koalíció és a szabad­ságukért küzdő népek hozzá­járulását a győzelemhez, de az a történelmi igazság, hogy nekik és a szovjet hadsereg­nek kellett megbirkóznia a legnagyobb fasiszta erőkkel. Ezt a tényt nem vonhatták kétségbe a nyugati katonai és politikai szakértők sem. Montgomery tábornagy Így írt: „Oroszország szinte egye­dül súlyos párharcban küz­dött a hitleri hadsereg egész erejével és áUta a harcot”. 1944. augusztus 8-i alsó­házi beszédében Churchill ki­jelentette: „...a világon nem volt még egy olyan erő, — hacsak néhány év múlva nem sikerült volna megszervezni — amely képes lett volna megtörni és szétzúzni a né­met hadsereget, olyan ka­tasztrofális veszteségeket okozva, mint tették ezt a szovjetorosz hadseregek”. A Szovjetunió megtámadá­sakor Hitler és tábornokai azt várták, hogy az darabok­ra hullik. Már az első na­pokban kénytelenek voltak azonban meggyőződni arról, hogy súlyos hibát vétettek a Számításban. Tippelskirch hit­lerista tábornok — a későb­biekben a II. világháború ha­misításoktól sem visszariadó történésze — kénytelen volt beismerni: „Meggyőző volt az ellenség szilárd ellenállása... szó sem lehetett arról, hogy a „kártyavárat” gyors csapá­sokkal szétverjük”. A második világháborúban a német csapatok első vere­ségüket akkor szenvedték el, amikor szétverték őket Moszkva alatt Szertefoszlott a hitleri hadsereg legyőzhe­tetlenségének legendája. Egyes nyugati katonai tör­ténészek igyekeznek bizonyí­tani: a világháborúban a for­dulatot az angol—amerikai csapatok észak-afrikai, olasz- országi és nyugat-európai te­vékenysége hozta meg. Ez tu­datos ferdítés, közismert, hogy sehol méreteiben olyan je­lentős, stratégiailag döntő csa­ták nem folytak, mint a szovjet—német fronton. — A moszkvai után a sztálingrádi csata roppantotta meg a fa­siszta hadsereg gerincéi „Hadjárat Sztálingrád el­len” című könyvében így ír erről Dörer tábornok: „...1942-ben Sztálingrád for­dulópont volt a háború me­netében. Németország szá­mára a sztálingrádi csata tör­ténelmének legnyomasztóbb veresége — Oroszország szá­mára a legnagyobb győze­lem”. E szavakat erősítette meg von Mannstein tábor­nagy : „Németországban... szintén sokan vélekedtek úgy, hogy a sztálingrádi csata döntő jelentőségű”. Az amerikai elnök — Roo­sevelt — írta a hős városnak, hogy a sztálingrádiak dicső győzelme „ ... megállította az intervenciót és fordulópontot jelent a Szövetséges Nemze­tek háborújában az agresszió erői ellen". Gyökeres változást hozott a háború menetébe a kurszki csata és a szovjet csapatok dnyeperi előnyomulása. Erről Churchill így nyilatkozott: „A Kurszkért, Őreiért és Harkovért folytatott három hatalmas ütközet — mind­össze két hónapon belül vég- hezvive — a német hadsereg vereségét jelentette a keleti fronton". A Bjelorussziáért folytatott harcokban mindkét részről több mint 4 millió katona, 60 ezer löveg és aknavető, 9 ezer repülőgép vett részt. A német csapatok szétverése után megroppant a fasiszták keleti frontja. Westfahl tá­bornok így írt erről: „1944 nyarán és őszén a német had­sereget történetének legsú­lyosabb — még a sztálin- grádit is felülmúló — vere­sége érte ... Mindössze 30 hadosztály szétszórt maradvá­nyai kerülték el a pusztulást és a fogságbaesést”. A szovjet hadsereg, kiűzve az ellenséget hazájából, el­hozta Európa népeinek a fel- szabadulást, azoknak is, ahol közvetlenül nem járt. Így írt erről de Gaulle: „A franciák jól tudják mit tett értük Szovjetoroszország. Tudják azt is, hogy felszabadulásuk­ban a legnagyobb szerepet Szovjetoroszország játszotta”. Hasonló nyilatkozatokat le­hetne idézni sokat. A burzsoá történelemkutatók tudják, hogy a győzelmet a szovjet harcosok rendkívüli harci moráljának és a főparancs­nokság hadműveleti művé­szetének köszönhetjük. Stilwell tábornok — az USA szárazföldi csapatainak fő- parancsnoka — 1945. január 91-én egy New York-i gyűlé­sen jelentette ki: „Az egész civilizált világnak különösen értékelnie kell e harc köz­ponti alakjának — az orosz katonának — érdemeit”. A szovjet katonai vezetés magasra értékelését halljuk Eisenhower szavaiból: „Az európai háborúban a Vörös Hadsereg hatalmas győzelmei felkeltették a világ csodála­tát. ... Mint katona figyelve a Vörös Hadsereg hadművele­teit, a legnagyobb lelkesedés fogott el vezetőinek művé­szete láttán”. Azok, akik a Szovjetunióba irányuló amerikai hadiszállí­tások döntő szerepét hangsú­lyozzák a győzelemben, em­lékezzenek Roosevelt — 1944 májusában elmondott — sza­vaira: „...A Szovfetunió döntően a saját gyáraiban előállított fegyverzetet hasz­nálja”. A szovjet hadsereg fölé­nyét a fasiszta csapatok fe­lett még Kleist tábornok is elismerte, amikor kijelentet­te: ^A fegyverzet — különö­sen a harckocsik — már 1941- ben is kiváló volt. A tüzér­ség — szintúgy mint a gya­logság fegyverzetének nagy­része — nagyon jó volt. Pus­káik korszerűbbek voltak, na­gyobb volt a tüzgyorsaság, mint mieinknek. A T 34-esük a világ legjobb harckocsija volt”. ellen folytatott harcban: a legnagyobb veszteségeket, nélkülözéseket szenvedte. — Így beszélt erről Kennedy el­nök 1963. június 10-i beszé­dében: ,,A háborúk történeté­ben egyetlen ország nem szenvedett többet, mint amennyit Oroszország a 11. világháború folyamán”. Az emberiség tudja, hogy a fasiszta pestisből való meg­szabadulást mindenekelőtt a Szovjetuniónak és fegyveres erejének köszönheti. A há­lás emlékezet ezt mindörök­re megőrzi. Negyedszázada, 1945. május 9-e hajnalán a hitleri Németország összeomlása következtében végétért a n. világháború. A fasiszta Németország feltételnélküli kapitulációját május 8-án Keitel vezér- tábornagy Irta ala. A pillanat, mely elválasztotta a háborút a békétől, a Szovjetunió és szövetsége­seinek győzelme, a történelem mélységesen megrázó, megrenditően tanulságos pillanata volt. Követ­kezményei napjainkig hatnak, tanulságait nem nélkülözhetik az emberiség jövendő generációi. A QYŐZTESEK UTÓDAI A Szovjetunió a legnagyobb részt vállalta a hitleri hordák Huszonkilenc évvel ezelőtt, valahol az Ural mélyén, alakult meg az a szovjet páncélos alakulat, mely a győzelem napja alkalmából vendégül látott bennünket, magyai- újságírókat. Véres hadiútja — Moszkván, Sztá­lingrádon, Ukrajnán, Ma­gyarországon és Ausztrián át — egészen Berlinig vezetett, sőt még itt sem mondhatták azt, hogy vége: a német fő­város eleste után Prága el­len kellett fordulniuk, ahol még ekkor is tartották ma­gukat a németek. Ez a város is, mely ideig­lenes állomáshelyük, rajt van harci történetük útvonal­térképén: a páncélozott SS- csapatok ezen a vidéken haj­tották végre egyik legerő­sebb magyarországi ellencsa­pásukat. A környék temetői­ben sok százan fekszenek a Vörös Zászlórenddel és Szu- vorov Érdemrenddel kitünte­tett gárdaalakulat egykori katonái közül, mintahogy olyanok is sokan vannak a bázison, akik súlyos sebeik­ből felgyógyulva ma is ka­tonák. Első utunk a csapat­múzeumba visz. Ragyogóan tiszta szoba. A tábornok, aki mindösszen negyvenöt éves, s szintén világháborús vete­rán, egy fiatal, jellegzetesen orosz arcú lány fényképét mutatja. Lopotyenkó Polina. Orvosnő. Az első csatában — ez még a visszavonulás nap­jaiban volt —, hatvan kato­nát részesített elsősegélyben. Maga is megsebesült, de foly­tatta a munkát. O volt az az alakulat első kitüntetett­je. A vitrinekben térképek, makettek, újságkivágások — a falakon nagyméretű fotók, reprodukciók. Huszonnyolcán kapták meg a háború öt éve alatt a Szovjetunió Hőse cí­met. De van egy huszonkl- lencedik kép is: egy tizedesé. Budán esett el, 1956. novem­ber negyedikén... Az emlékekhez való meg­ható ragaszkodás jeleivel ta­lálkozunk a bázison is, min­denütt Az utakat hősök fényképeit leveleit tartalmazó táblák, vitrinek szegélyezik. A könyvtári anyag túlnyomó része memoár-jellegű. A magyar nép élete iránti érdeklődésnek lépten-nyomon ezernyi jele van. A folyosó­kat klubszobákat magyar Szovjet harckocsik Berlinben fegyverszünet másnapján tárgyú tablók, fényképek dí­szítik, az alegységek körletei­ben mindennaposak az ország gazdasági, politikai, kulturá­lis és sporteseményeivel kap­csolatos beszélgetések. Sok a kárpátukrajnai, magyar nem­zetiségű katona is, igy az­tán azon a sajtófogadáson se gond a fordítás, melyet a győzelem napja 25. évfordu­lója alkalmából Petrenko és Szarokin altábornagy adtak tiszteletünkre. Mindketten az ideiglenesen hazánkban állo­másozó szovjet csapatok tör­zsének magas beosztású pa­rancsnokai. Ünnepi megemlé­kezésük visszatérő megálla­pítása: a kolosszális katonai potenciált létrehozó fasiszta Németországot a világ anti­fasiszta erőinek összefogása zúzta szét, a minden koráb­binál kegyetlenebb háború fő terheit azonban a Szovjetunió népei viselték. A legyőzhetet­lenség nimbuszával kérkedő támadók már a háború első szakaszában, a Súlyos védel­mi haicok hónapjaiban, óriá­si veszteségeket szenvedtek. A keleti háború első húsz napjában akkora veszteségek érték a hitleristákat, mint az összes korábbi, nyugati had­művelet során. 1943 február­jáig a szovjet front német hadseregei katonáinak egyne­gyede elesett, másfél millió ember pedig fogságba került, illetve harcképtelenné vált S a veszteségek — igaz, az ál­dozatok is —, a későbbiek­ben csak nőttek. A szovjet hadsereg Hitler 607 hadosz­tályát és a gőgös Luftwaffe gép- és személyi állományá­nak háromnegyedrészét sem­misítette meg. A sajtótájékoztatón számo­sán részt vetlek az egykori harcok hősei közül is. Ott volt például Plotnyikov repü­lővezérőrnagy, aki az I. bom­bázó légihadtest tisztjeként több mint ezer bevetésben vett részt A Szovjetunió két­szeres hőse, ma is repül, s amikor legszebb magyaror­szági élményéről faggatjuk, azt mondja: minden repülős nap élmény. A végtelen ma­gasságban gyakran találkoz­nak magyar pilótákkal, s bár legtöbbjükkel a földön még sohasem láttak egymást, oda­fent a legjobb ismerősök, ba­rátok. Még azt is észreveszik egymáson, ha valamelyikük­nek gondja, vagy rossz ked­ve van... Találkoztunk Firszo ezre­dessel, a 61. hadsereg le­gendás hírű tüzér alegység- parancsnokával, Trubov ezre­dessel, a volgai harcokban részt vett páncélos felderítők egyik parancsnokával, a leg­több kérdést azonban Kári- kov alezredes kapta. Felde­rítő volt, a „nyelvfogás” mes­tere. A legmagasabb szovjet katonai kitüntetés, a Dicső­ség Érdemrend mindhárom fokozatának tulajdonosa. — Ilyen katona eddig mindösz- sze háromszázötven volt, il­letve van a szovjet hadse­regben. Újságírók közötti népszerűségének azonban volt egy másik magyarázata is: csuvas nemzetiségű. Rokon. Amikor erről kérdezzük, írók neveinek, könyvek címeinek végtelen sorát sorolja: ezt mind elolvasta, illetve rövi­desen el fogja olvasni. Min­dent tudni akar Magyar- országról, s otthon mindent el akar mondám, mert a csu­vas nép semmi után se vá­gyik úgy, mint a rokonok, barátok után ... Reggel érkeztünk, s már jól bent vagyunk a délután­ban. Az egyszerűség, a vég­telen szerénység, s a hihetet­len udvariasság elfeledteti velünk az idő múlását. Mind­egy, hogy kinek milyen rangja van ki milyen idős, mindenki egyet akar: érez­zük a lehető legjobban ma­gunkat, s tudjunk meg minél többet. E cél vezette a nagyszabású harcászati be­mutató szervezőit is. Mélyen a hegyek között, vad és el­hagyott vidéken harckocsik dübörögnek. A feladat: ro­ham a hegy ellen, aztán át­törés a tankcsapdákon, ak­namezőn. Hetven kilométe­res sebességgel zúdulnak el előttünk. Tüzelés menetből, majd amikor az ellenség is tüzet nyit, hirtelen eltűnnek a seszinű tájban. Terepszínű köddel álcázzák magukat, mondja a parancsnok, majd a hegyoldal egy másik pontja felé mutat: az aknataposó kocsik ott már megkezdték a „kanyunyitást”. A harcko­csik elejére szerelt hatalmas fogashenger rángatózik a rob­banásoktól, az acélmonstrum azonban halad. Két oldalán vörös fényű villanyégők gyúl- nak, mögötte jelzőrakéták szállnak: a kapu nyitva áll, sőt ki is van világítva... Kocsikra szállunk, irány a folyó. A tábornok rögtönzött előadást tart: a szovjet had­sereg főütőerejét ma a nuk­leáris töltetekkel operáló stratégiai rakétacsapatok al­kotják, a klasszikus fegy­verzetű szárazföldi csapatok jelentősége azonban mit sem változott. A menetből végre­hajtott, rendkívül lendületes, nagy tűzerejű páncélos táma­dások hadműveleti jelentősé­gűek lehetnek. Ez az alaku­lat — mely egyébként a Nyikolajevi—Budapesti elő­nevet viseli, — a II. világ­háborúban már megsejtette a világgal, mire képesek a harckocsik: harcolva, menet­ből keltek át a Dnyeszteren, a Donon és a Dunán. Most vízalatti átkeléshez készül­nek a kocsik. A folyó öt méter mély, iszapos talajú, s legalább kétszáz méter szé­les. Az előkészület csak per­cekig tart, s aztán a tankok vad dübörgéssel leereszked­nek a parton. A víz felhab­zik,. az antennák vadul ver­desnek, s aztán szép lassan eltűnnek a mélyben ... Vége a napnak. A sofőrök túráztatják a motorokat, a fekete műanyagruhás, fehér vállszíjas és piiros- fehér si­sakos forgalomszabályozók már elrobogtak, hogy bizto­sítsák kocsikaravánuknak a szabad utat. Katonák, asszo­nyok, gyerekek állnak az épületek előtt. A fákra sze­relt hangszórók — orosz nyelven — magyar népdalt „énekelnek”. A tábornok le­vett sapkával integet. Békés Sándor A LEQENDAS T 34-ES Moszkva, Leningrád, Sztá­lingrád, Kurszk, Szevasztopol és még számtalan szovjet, valamint európai város ka­pujában — talapzatra emelve egy-egy szovjet páncélos áll, a leggyakrabban T 34-es. Ezzel a felszabadult népek tiszteletüket és hálájukat fe­jezik ki a hős tankisták iránt. A T 34-esek története nem mindennapi történet. A vilá­gon első ízben szereltek fel páncélosra 76.2 milliméteres, hosszúcsövű ágyút, amelyben igen nagy a lövedék kezdő- sebessége. Ez a páncélos volt az, amely először a világon megbízható, nagyteljesítmé­nyű, gazdaságos Diesel-mo­torral üzemelt. Különösen elő­nyös volt a széles lánctalp és a torziós felfüggesztés, ezek növelték a találati pon­tosságot és lehetővé tettek a terep legnagyobb akadá­lyainak leküzdését is. A páncél vastagsága, az acél minősége, a védőlemezek optimális hajlásszöge — ezt egy német katalógus „lideá- lis”-nak nevezte — a lehető legnagyobb védelmet biztosí­totta a személyzet számára. Végül, de nem utolsó sor­ban, rendkívüli előnye, hogy a lőszerkészlet elfogytával a T 34-es képes volt az ellen­ség páncélosait eltaposni. Erre az 1942-es év tankcsa­táiban több alkalommal is sor került A T 34-est úgy tervezték, hogy tábori körülmények kö­zött is könnyen javítható le­gyen. 1939. december 19-én fogadta el egy honvédelmi minősítő bizottság és a há­ború végéig 60 ezer darabot gyártottak belőle. A katonai szakértők egyet­értenek abban, hogy a T 34- es hosszú időre meghatároz­ta a világ harckocsiépítőinek munkáját. E téren említhet­jük meg a németek sikertelen kísérletét, a Pántért, az ame­rikai M—26, M—48, vagy az angol Komet, a korszerű amerikai M—60 és nyugat­német Leopárd típusú pán­célosokat. Ezek még a laikus szemlélő számára is a T 34- est idézik. A közelmúltban nyugaton megjelent egy könyv: „Orosz­ország az 1941—1945 háború időszakában”. Szerzője így ír: „... A T 34-esek voltak a lehető legjobb közepes pán­célosok a második világhá­borúban”. A közelmúltban a Soldat und Technik nyugat­német folyóiratban megjelent Wieder — Paulus 6. hadsere­gének felderítőtisztje — tol­lából egy cikk „Katasztrófa a Volgánál” címmel. Itt írja: ------A T 34-es vitathatatla­nul igazi hozzájárulás volt a haditechnika fejlődéséhez. A háború kezdetére a Szov­jetunió messze megelőzte a többi országokat a harckocsi­építésben”. A tervezők megbecsülése nem maradt el. Koskin, a fő- konstruktőr, valamint Moro­zov és Kucserenko az Állami­díj első fokozatát kapták 1942. április 10-én. A nagy évfordulón emlé­kezünk azokra, akik műszaki tehetségükkel és hősi maga­tartásukkal létrehozták és győzelemre vitték a felejthe­tetlen T 34-est. J i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents