Dunántúli Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-23 / 119. szám
Ära: 80 fiitér Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló mii.évfolyam,ii9.»ám Az MSZMP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. május 23., szombat Az életükkel játszanak M egdöbbentő balesetről adott hírt lapunk pénteki száma. Villanyt szerelt kertvárosi lakásának udvarán egy fiatal vájár, miközben halálos áramütés érte. A szerencsétlenséget meggondolatlanság, szabályszegések sorozata okozta. A tragikus eset kapcsán érdemes elgondolkodni, miért játszanak oly sokan életükkel? A technika fejlődésével rohamosan nő a veszélyforrások száma. Ma már az egyszerű hétköznapi eszközök használatához is megfelelő szabályok betartása szükséges. Tízezer-számra kezelnek mosógépeket, centrifugákat, bonyolult műszaki berendezéséket olyanok, akiknek lakásában néhány éve még villany sem volt. Az elektromos háztartási gépek működtetéséhez feltételezett ismereték még nagyon sok helyen hiányoznak. Ez a tudatlanság sok esetben a balesetek fő forrása. Barkácsoló nép vagyunk. Ez kétségtelenül jó dolog A veszélye, hogy sokan olyan dologban is szakembernek tartják magukat, amihez csak felszínesen értenek. A feleségek szívesen dicsekednek ügyes férjükkel, aki villanyt szerel, megjavítja a vasalót, lakást fest, ablakot üvegez, vágj' éppen víkendházat épít. Szerencsés esetekben „csak” égés, mérgezés, csonkulás, vagy éppen rokkantság az ilyen felelőtlen ügyeskedések következménye. A mentők esetnaplóiból kiderül, milyen gyakran okoz balesetet a házilag készített biztosíték, fu- sizók által megjavított mosógép, villanydaráló. A gyárakban, üzemekben óvórendszabályok betartására kötelezik a dolgozókat. Életüket és testi épségüket megfelelő berendezések védik. Saját otthonában mindenki maga vigyáz az épségére. Ha vigyáz! S orolhatnánk a példákat. Szinte hihetetlen milyen könnyelműség, nemtörődömség tapasztalható a veszélyforrásokkal szemben. Súlyos veszélyben volt a közelmúltban az a két 14 éves fiú, aki az udvarban húzódó vezetékről „lopott” árammal kísérletezett a fáskamrában. Életüket a kiolvadó biztosíték mentette meg A rémült anya azzal védekezett, nem gondolta, hogy bajuk eshet, hiszen a fiúk politechnikát is tanulnak az iskolában ... Ezekről az esetekről legtöbbször nem értesül a nagy- közönség. Apró figyelmeztető esetek csupán, amelyek sajnos naponta előfordulnak és amelyek jelzik a tragédiák közelségét. Felrázza a közvéleményt, ha ilyen könnyelműen, értelmetlenül veszti el valaki az életét. Mindez azonban kevés az esetek megelőzéséhez. Módot kellene találni arra, hogy a veszélyhelyzetek ismertté váljanak és a balesetelhárítási propaganda az iskolákba és a háztartásokba is eljusson. A téli estéken a falusi asszonyok számára rendezett előadásokon az öltözködési és' kozmetikai tanácsok mellett a háztartási balesetek megelőzését is tűzzék napirendre. Több ilyen jellegű ismeret- terjesztő és oktató filmre lenne szükség a mozikban és a televízióban, valamint a különböző rendezvényeken. Tenni kell a tudatlanság és felelőtlenség ellen, mert napjainkban még nagyon sokan játszanak az életükkel. Wesztl M, A Pécsi Bőrgyár terméke a Fővárosi Tanács nagydíjasai között A Kesztyűgyár Mórát női kesztyűje elnyerte a BAV díját Képünkön: a megnyitót követően a vásár megtekintésére indulnak a vendégek. Kapunyitás a BNV-n Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter megnyitója (Kiküldött munkatársunk jelentése.) Tegnap reggel a vásárváros főterén a kormány tagjait és a meghívottakat Droppa Gusztáv, a HUNGEXPO vezérigazgatója és dr. Vitéz András, a BNV igazgatója várta és üdvözölte. A megnyitón megjelent Fock Jenő miniszterelnök, Apró Antal és Tímár Mátyás miniszterelnök-helyettesek, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, a kormány több tagja, a politikai, társadalmi és gazdasági élet számos vezető képviselője, a budapesti diplomáciai testület képviselői, a külföldi és a magyar kiállítók, valamint a BNV alkalmából Budapestre érkezett külföldi kormányküldöttségek. A vásárt dr. Biró József külkereskedelmi miniszter nyitotta meg. Az ünnepség résztvevőinek üdvözlése után a miniszter hangsúlyozta: az idei Budapesti Nemzetközi Vásárt felszabadulásunk jubileuma évében rendeztük. Az elmúlt 25 esztendőben társadalmunk gazdasági arculata átalakult, gazdasági életünk gyorsan fejlődött. Az idén befejezzük a III. ötéves tervet, az elkövetkezendő ötéves tervben az iparra, a mezőgazdaságra és a kereskedelemre egyaránt sokrétű feladatok várnak. Célunk az, hogy többet, jobbat termeljünk és jól elhelyezzük áruinkat a külföldi piacokon. Bővíteni kívánjuk az együttműködést mindazokkal, akik a velünk való gazdasági kooperációban kölcsönös e > nyök alapján érdekelték. A BNV-n — hangsúlyozta beszédének befejező részében Bíró József — már sok olyan gyümölcsöző üzleti kapcsolat alakult ki, amely az elmúlt években széleskörű üzleti barátsággá fejlődött. A megnyitó résztvevői ezután vá- sámézésre indultak. A vásáron szép számban képviseltetik magukat a baranyai üzemek is és mégegy- szer emeljük ki: a Pécsi Bőrgyár különleges eljárással készült, magas selyemfényű sertésvelur bőre, amely kitűnő export-cikk, elnyerte a Fővárosi Tanács 12 nagy díja közül az egyiket, a Pécsi Kesztyűgyár pedig a Mórát felsőrészes női kesztyűjével elnyerte a BNV díját. A vásár még 10 napig tart nyitva, és nyilván számosán megtekintik Baranyából is. Égy jó t-nács. Érdemes megvenni a Figyelő című gazdasági hetilapunk május 20-i számát — egyébként majdnem fél kilót nyom ez a 02 oldalas szám, fele a BNV kiállítóit ismertető cikkhirdetésekkel — és Budapestre utazván, a vonaton áttanulmányozni. Miklósvári Zoltán A BCM építőinek kongresszusi felajánlása Felhívás a tanácsi intézményekhez, vállalatokhoz Segítsük az árvízkárosultakat! A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnapig ülésén rendkívüli napirendi pontként tárgyalt a Szabolcs-' Kzatmár megyei súlyos árvízhelyzetről. Az ülésen a kővetkező felhívást adták ki: A Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága, valamint Pécs m. j. városi Tanács vb vezetői foglalkoztak azzal a súlyos árvíz-katasztrófával, amely Szabolcs-Szatmár megyét crte. Kötelességüknek érzik, hogy erejükhöz mérten segítséget nyújtsanak az árvizsújtotta megye lakosságának, ezért a kővetkezőket határozták: 1 Költségvetési megtakarításból Baranya megye e g y e- ■ I ő r e 5 millió forintot, Pécs m. j. város 3 millió forintot juttat az árvízkárosult községek megsegítésére. Ugyanakkor a Megyei Tanács V. B. felhívja a járási, városi és községi tanácsokat, hogy költségvetési megtakarításaikból és pénzmaradványaikból hasonló módon tegyenek felajánlásokat. 2 A hajlék nélkül maradt Szabolcs-Szatmár megyei ■ gyermekek nyári elhelyezésének érdekében a megye 300. Pécs város 375 gyermek 2—2 hetes üdültetését biztosítja balatoni gyermeküdülőiben. 3 Az árvízkárok jelentősen érintették Szabolcs megye ■ kommunális, szociális, egészségügyi és kulturális intézményeit. Ezért a végrehajtó bizottság felhívással fordul a tanácsi intézményekhez és vállalatokhoz, hogy lehetőségeikhez mérten, nélkülözhető állóeszközeik felajánlásával siessenek az árvízkárosult Szabolcs megyei intézmények és vállalatok segítségére. Á A két vb. felkéri Szabolcs-Szatmár megye Tanácsá- nak Végrehajtó Bizottságát, hogy jelöljön ki egy árvizsújtotta községet, melynek patronálását a Pécs rn. j. városi Tanács vb-vel közösen — a Baranya megyei Tanács Végrehajtó Bizóttsága elvállalja. E községekbe irányítanák a termelőszövetkezetek által felajánlott terményeket, állatokat, az intézmények és vállalatok részéről nyújtott egyéb tárgyi és anyagi javakat, valamint a lakosság köréből érkező ruha- neműeket, eszközöket. A tanácsi szervek, valamint vállalatok és intézmények sürgősen tájékoztassák felajánlásaikról a Baranya megyei, illetve Pécs m. j. városi Tanács vb.-titkárságát. Pécs, 1970. május 22. PALKÖ SÄNDOR vb-elnök.. Az Országos Vízügyi Hivatal tájékoztatója Makóról elszállították az asszonyokat, gyerekeket és öregeket 450 ezer tonna cement terven felül „Előre a 450 ezer tonna föbbletcementért!” — e felirat alatt, illetve szellemében került tegnap délután sor Beremenden a BCM építése történetének eddigi legnagyobb munkásgyűlésére. Közel ezer építőmunkás gyűlt össze délután 3 órára, hogy meghallgassák Bondor József építési és városfejlesztési minisztert, aki a nagygyűlést megelőzően a beruházás vezetői társaságában megtekintette a legfontosabb munkahelyeket. A gyárlátogatáson részt vett Egri Gyula, az MSZMP Központi Bizottsága tagja, a Megyei Párt- bizottság első titkára, dr. Nagy József, a Megyei Párt- bizottság titkára, Juhász Ottó, az Építők Szakszervezetének titkára, dr. Szabó József országgyűlési képviselő, a Siklósi járási Pártbizottság első titkára és Bogár József, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának vezető titkára. A magasrangú vendégeket a BCM területén dolgozó tizenhat vállalat vezetése képviseletében dr. Talabér József. a Szilikátipari Kutató és Tervező Intézet igazgatója tájékoztatta az eddig végzett munkáról, illetve a soronkö- vetkező feladatokról. A körséta befejeztével Bondor József rendkívül jó hangulatban jelentette ki: a vártnál kellemesebb benyomások érték s ennek megfelelően minden eddiginél optimistább is. Ez az optimizmus hatotta át beszédét is, melyben egyebek mellett bejelentette: a BCM dolgozói felajánlották, hogy az eredetileg tervezett határidők lerövidítésével 450 ezer tonna többletcementhez juttatják a népgazdaságot. A magyar építőipar az elmúlt évtizedekben, de különösen az elmúlt öt évben óriási feladatokat oldott meg. A felszabadulás óta nem kevesebb, mint 1 millió 100 ezer lakás épült, ez azonban csak az egyik oldal. A másik: évről évre százmilliós nagyságrendben maradnak el beruházások — az építőipari kapacitás hiánya miatt. Nem túlzás — mondotta a miniszter —, ma a népgazdaság további, lendületes fejlődésének egyik legfőbb akadálya az építőipar fejletlensége. Mindezt tudomásul véve a párt és a kormány határozatot hozott: a IV. ötéves tervben 50 százalékkal növelni kell az építővállalatok kapacitását. Az építési tevékenység kibővítése azonban elképzelhetetlen megfelelő mennyiségű és minőségű építőanyag — mindenekelőtt cement nélkül. Bondor József nagy tetszéssel fogadott beszéde után Juhász Ottó, az Építőipari Dolgozók Szakszervezetének titkára kért szót, a központi vezetőség és elnökség üdvözletét, s jókívánságait tolmácsolva. A BCM dolgozói képviseletében Bencsik István pártszervező elmondotta: ez idő szerint 92 szocialista brigád dolgozik a különböző munkahelyeken. A raocial»ta munka verseny ben felajánlást tett brigádtagok száma 1275. A munkafegyelem szilárd, a munkakedv kitűnő. A Beremendi Cementmű dolgozói országos jelentőségű munkasikerckkel kívánják köszöntem pártunk közelgő, X. kongresszusát. Békés S. A Maros mentén és a Ti- i sza középső szakaszán pénteken is megfeszített erővel folyt a védekezés. Tegnap hajnalra a Maros Makónál a tetőzés óta 31 centimétert apadt, de még mindig 13 centiméterrel magasabb, mint a korábbi maximumok. Nagy erőket vontak össze a Makó alatti buzgárcsoportnál. Műanyagfólia-szigetelés- sel, homokzsákterheléssel és szádfalazással. több buzgárt elfojtottak, de a veszély még nem múlt el. A jelentések szerint befejeződött Maros- lele lakosságának átköltöztetése, és éjszaka Makóról is elszállították az asszonyokat, gyerekeket és öregeket. A Tisza Tokajnál éjfél óta tetőzik, lejjebb árad. A Kö- zépső-Tisza mentén megerő- - sített figyelőszolgálat ellenőrzi a gátakat. A vendégek megtekintik a BCM építkezését. Középen, szemüveggel: Boitdor József elvtárs. Erb János felvétele