Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
mo. április 12. svinantatt ticmtiiJUBILEUM ÉS IRODALOM KÄLDI JÄNOS: A VILAQlTÓ KAPANYÉL A FELSZABADULÁS jubileuma irodalmunkban is az ünnepi számvetés időszaka. Tanúság és hitvallás a történelmi sorsforduló igaza mellett, felmérése a negyed- százados útnak, s erőgyűjtés a jövőre. Nagyszerű nemzeti ünnep, amelynek tartalmát és mélységét az anyagi és szellemi kultúra eredményed hitelesítik. A jubileum értékekeit mért fel, összegezett és jutalmazott, s emellett új energiákat mozgósított. Ma még nehéz lenne pontosan felmérni az évfordulóra megjelent összes új irodalmi alkotást. Még nehezebb lenne felmutatni azokat az évfordulóhoz kapcsolódó műveltet, amelyek maradandósá- gukkal a jövőbe épülhetnek. Annyi azonban bizonyos, hogy az évforduló jegyében megszületett országos irodalmi értékekhez minden korábbinál feltűnőbb és gazdagabb terméssel járult hozzá a mai pécsi irodalom. Aligha fordult elő valaha, hogy egy viszonylag rövid Időszakban ennyi, egész országra szóló kitűnő mű, országos és helyi pályázati siker — és hivatalos elismerés született volna ezen a tájon. A „pécsi irodalom” fogalmába beletartozónak érezzük természetesen a jelenleg is itt élő írók mellett mindazokat, akik életüknek, művészi pályájuknak csak rö- videbb-hosszabb szakaszával kapcsolódnak közvetlenül a városhoz, de ez a kapcsolat maradandó hatást, ismétlődő témakört vagy sajátos művészi színezetet eredményezett. Weöres Sándor Kos- suth-díja s amit jelképez: •költészetének és műfordítói munkásságának hivatalos elismerése a legnagyobbak sorában — a pécsi irodalom büszkesége is, nemcsak régebben itt eltöltött időszakára, hanem a frissebben keletkezett pécsi vonatkozású művekre gondolva is. Tágabb értelemben a pécsi irodalom körébe tartozhatnak jelentős íróknak csupán alkalmi kapcsolat révén, témájukban vagy eredetükben e tájhoz kötődő egyes műveik is. Ilyen , értelemben magunkénak vallhatjuk Darvas József Zrínyi-drámáját csakúgy, amint Illyés Gyula Tiszták-ját. A következőkben mégsem a pécsi irodalomnak erre a szélesebb körére szeretném felhívni a figyelmet, hanem arra a szűkebb bázisra, amelyet az itt élők s a nemrég elszármazottak alkotnak. Mindenekelőtt a pécs- baranyai felszabadulási jubileumi pályázatot szeretném kiemelni. A közzétett hivatalos eredményhirdetés tárgyilagos adatai önmagukban is jelzik, hogy a pályázat elérte célját: értékes, pályadíjakra s jutalmakra méltó művek születtek. Thiery Árpád, Kampis Péter, Hallatna Erzsébet, Kende Sándor, Békés Sándor és Galambost László díjazott, illetve jutalmazott pályaművei — már az eddig publikált részletek tanúsága szerint is — nemcsak a pályázat zárt keretében jeleznek viszonylagos értékeket, hanem számottevő helyet foglalnak el az országos termésben is. A teljes művek ismeretében még inkább úgy tűnik, hogy a pécs-baranyai pályázat minden más vidéki kultúrcentrumnál gazdagabb művészeti alkotásokkal járult hozzá a felszabadulási évforduló méltó ünnepi számvetéséhez. Thiery Árpád Egy csepp tenger című irodalmi szociográfiája egyetlen baranyai falu, Véménd történetének és mai életének rajza, a választott téma azonban az írónak a címben is jelzett megközelítésében alkalmas arra. hogy ne csupán egyetlen, hanem a baranyai faluról nyújtson képet Véménd sok-nemzetiségű falu, s ez a tény története folyamán éppúgy, mint jelenében, igen fontos szerepet játszik. Thiery írásának legfőbb értéke éppen a történelmi szempont és a jelen szempontjának egyesítése, másrészt a tényszerű pontosság és a művészi látásmód, általánosítás egyensúlya. Az Egy csepp tenger értékes baranyai hozzájárulás a „Magyarország felfedezése” országos mozgalmához, mai életünk tervszerű íród feltérképezéséhez. A PÄLYÄZAT két legfőbb meglepetése Kampis Péter és Hallama Erzsébet kisregénye. A szerzők mindketten ahhoz a fiatal generációhoz tartoznak, amelynek a felszabadulás időpontja maga gyermekkori emlék, annál érzékenyebben érékelték azonban az új élet küzdelmes formálódását. Mindketten legszemélyesebb egyéni élettapasztalataikat emelik általános érvényű művészi igazsággá kisregényükben. A két mű megszerkesztés!, írói megformálása a mai magyar próza két szöges ellentétben álló irányzatát képviseli — Hallama Erzsébet a klasszikus nagyrealista koncepció lineáris elbeszélés-módját, Kampis Péter a Joyce-szal induló avantgarde útját követi —, mégis mindkét regényből hasonló eszmeiség sugárzik: a felszabadulás nagy történelmi lehetőség, amely akkor válik számunkra valóban az emberi lelket is felszabadító erővé, amikor felnőtté érve, küzdelmek útján megtaláljuk helyünket a közösségben. A felszabadulás eszmeisége minden pályaműben a küzdelemben, a belső felszabadulást akadályozó erők elleni harc ábrázolásában jut kifejezésre, nem pedig valami problémátlan ünnepélyességben. Kende Sándor, Békés Sándor és Galambosi László pályaművében kiváltképpen az ellenséges, visszahúzó erők, a negatív alakok leleplezése kerül a középpontba. BÁRMILY NEHEZEN mérhető egy helyi pályázat országos értéke, a mai pécsi irodalom országos kisugárzását, növekvő gazdagságát egyre több tény igazolja. Thiery Árpád nemcsak ezen a pályázaton ért el szép eredményt, hanem a Szépirodalmi Könyvkiadó országos pályázatán is, a témájában is pécs-baranyai eredetű Évszakokkal. Bertha Bulcsu tavaly Pécsett pályadíjnyertes regénye már megjelent kötetben, a Tűzgömbök pedig az említett országos pályázat első diját nyerte eL Ha fellapozzuk Bertha Bulcsu és Thiery Árpád új kötetét, mindkettőiben ott olvashatjuk a közelmúltban elköltözött írók meleg hangú vallomását Pécsről és Baranyáról. Országos sikerük a szűkebb haza külön büszkesége. Pécsnek és Baranyának szerzett megbecsülést Ma- rafkó László és Pál Rita legjobb eredménye is a KISZ országos pályázatán. Sikerük a fiatal nemzedék figyelemre méltó felzárkózása a pécsi irodalmi életben. A pécsi irodalom idei szép tavaszát azonban nemcsak pályázati sikerek jelzik. Mutatja az egész irodalmi élet megélénkülése, a sorjázó új művek. Csorba Győző összegyűjtött verseinek kötete az idei könyvhét ajándéka lesz, s Tüskés Tibor Vallomás a városról című könyve is elhagyta már a nyomdát. Kende Sándor kilencedik regénye néhány hete jelent meg, Pákolitz István gyűjteményes kötete kész szerződéssel vár kiadásra. Szederkényi Ervin A Szombathelyen élő és alkotó költő verspublikációi után most harmadik könyvével, „A világító kapa- nyél”-lel hívja fel magára a figyelmet. Miért hangsúlyozom ezt a figyelem-felkeltést, hiszen harmadik kötet esetében az újrafelfedezés csüggesztő lehet? De Káldi Jánost nem kell felfedezni, ott van, létezik az irodalmi köztudatban, költészete figyelemreméltó, sajátos és összetéveszthetetlen — egyéni hangú lírikus ő. Kortársai kórusában nem vegyül el, jellegzetes az ő hangja. Mi adja ezt a jellegzetességet, melyek azok a színek, amelyeket „A világító kapanyél” csillant meg? A jó és Felháborítja a sok kis nyerészkedő, önző, érdekhajhász, törtető: a társadalom kullancsai, de ez az indulat nem az Ember ellen irányul, hanem az Ember érdekében. Aforisztikus megfogalmazásában: ......az ember — az egyetlen csoda!” Hasznos akar lenni — mintha Szabó Lőrinc igénye, mely szerint „a költő legyen hasznos akarat”, parancsolatként lebegne előtte, írjon bár egy talponállóról, egy majori könyvkölcsönzésről, egy virágos ágról, aratásról, vagy — a kötet címadó verK ülőn ben is, idegen tóle minden vakító, öncélú pe- tárda-durrogtatás, görögtűz, mondandójában közérdekű, hangjában egyszerű éfi köznemes értelemben vett hagyományszeretet, pannon költészeti örökség húzza meg lírai kutatásainak határvonalait, rajzolja meg profilját. Káldi János, versei nézőpontja alapján, tűnődő, meditativ költő, a jelenségeket körüljárva, szaggatott- rapszodikus sorokban mondja el a jelenségek kiváltotta reflexióit. ,.A vasi föld rokonszenves dalosa” — ahogy a kötet fülszövege mutatja be őt — azonban egy tájegységnél nagyobb horizontok felderítésével is megajándékozza az olvasót, emberközelbe hozva azokat. Frappánsan szól korunk ember- eszményéről, a közösségi emberről: seként — egy kapanyélröl: a hétköznapi világ látszólag „költőietlen” témáiról. Segíteni akar a Jó kiküzdése és elérése érdekében, ezért vállalja azt a sorsot, amit az elődök hagyományoztak rá. Körösi Csorna Sándor, vagy a sárospataki vár ürügyén birkózik a magyarság-világ, élet-halál, Időtlen-Végtelen embert, alkotót próbára tevő kérdéseivel. A „Füred, Tagore-sétány” cimű versében a szépség és tisztaság utáni vágya kap hangot minden modernkedéstől mentes megfogalmazásban: érthető akar lenni: célja és törekvése olyan hangon szólalni meg, hogy mindenki értse, szeresse, becsülje érte. Végezetül vallomását idézzük ide igazolásul: Hol is élek? A napok csikorgása közt. Arra vágyódva, hogy értsetek. Tigrisként küzdve — mégis észrevétlen — • csöndtől tízmillió fényévnyi messzeségben, értetek, csak értetek. (Jelenkor-Magvető) Arató Károly „...a szépség és tisztaság legyőzhetetlen!" De nem! Soha egyedül! Csak együtt lehetünk boldogok, valamennyien. Nélkületek — külön — megőrülne a szívem. (Csak együtt) Hippi-Rónai József: Alkonyat egy intim szobában 1892. (olaj, vászon, 65,5x54,5 cm) • MIÉRT SZÉP! R1PPL-RÓNAI Ez a kép 1968-ban Tompa Károly gyűjteményéből került a Modern Magyar Képtárba. A festő, Rippl-Rónai József, Somogyország szülötte. Képi kultúrája átitatódott a századfordulót megelőző években az európai avamt- gardizmus minden jelentősebb ars poétikájával, a szecesszió, posztimpresszionizmus, a robbanásszerűen megújuló iparművészet eredményeivel, de ezekhez az eredményekhez ő is jócskán hozzájárult. Tervezett bútort, szőnyeget, a Zsolnay gyárnak tálakat, tűzhelyellenzőt, üvegablakot (az Emst Múzeum lépcsőházában most is a munkája látható). Mindezek ellenére festőként a legjelentősebb, a képek legegyénibb, legeredetibb művei, melyek a párizsi megindulás Car- riére, Whistler-hatásától eltekintve mind autonóm alkotások, a magyar művészet büszkeségei. Minden festői „korszakában” a hasonlítható korszakok között a kiemelkedőt alkotta meg, a történeti távlat ezért mosta el mellőle akkor nevesebb kortársait. Az 1889-es Nő fehérpettyes ruhában című képe jelenti a választóvonalat, mely után az egyéni karakter egyre inkább fokozódó és gazdagodó Jegyei a romantikus realizmust elhagyva, az impresszionizmust csak érintve a posztimpresszionizmus dekoratív követelményeihez igazodtak. Az alkonyat egy intim szobában” című képével egy évben, 1892-ben, a formálódni kezdő „fekete korszak” kezdetén született az első nyilvános kritikusi elismerést hozó kép, az öreg- anyám, de ekkor festi Rippl a Kuglizók&t is, majd ezeket követően a századfordulóig a talányos szépségű fekete képek sorát. De ekkor fedezi fel a pasztell légies, könnyed hatását, amelyet gyakran az olajfestés zsíros, fényes felület játékának tömörebbé tételéhez fel is használ. A pasztell önálló érvényesítésének is nagy mestere Rippl-Rónai, utolsó korszakában csak pasztellel dolgozik, pasztellkép került az Uffizi Modern Galériájába is, — egy önarcképe. „Az alkonyat egy intim szobában” sötét tónusú, de színes kép. A kéknek — valőröket nem számítva — kilenc változata, a zöldnek három, a meleg színeknek: a narancsnak, vörösnek, fehér villódzásé lilának gazdagon elszórt variációi a hideg alaptónus ellenére meleg, lefüggönyözött szoba képzetét keltik. Ezt a hatást a tematikus elem is fokozza; a zongorán játszó, háttal ülő kötényes-kontyos nőalak. Rippl-Rónai már indulásakor, Munkácsy műtermében közel kerül az enteriőr-ábrázolás kérdéseihez. Jelentősebb késői műveinek mindegyikében szerepel gondosan jellemzett belső tér, a csendéletfestéssel szükségképpen kapcsolódó íérprob- lémákat azonban hiába is keresnénk képeiben, Rippl- Rónai par exellence festő, színharmóniák, hangulatok finomította látásmódja kivetette magából a spekulációt. A kép felépítése, a sötét formák geometrikus kiegyensúlyozottsága ellenére mozgalmas. önkéntelenül ugyan, de megjelenik a képen a kubista festők szerkesztési gyakorlatából ismert többnézőpontúság, a látszólag racionális látványra nyílik kétoldalt a kanapét és karszéket kettévágó tér, amely a képből kivezeti a szemet, amíg az elforgatott rövidülésű fiókos asztal perspektívája a kép centrális tömegpontja felé mutat. Nyugalom és nyugtalanság, sötét színek mélyén tarka csillogás, élettelenség mögött túláradó élet, a min- denség rétegeinek egymást kiegészítő összeépülése a kép jelentése, melyből ki-ki a maga számára fontosat értelmezheti. Aknai Tamás ÜNNEPI MAZSOLÁK Mindössze hat szem mazsolát szeretnék felmutatni az ünnepi tévé-süteményekből. A többit — részünkről — borítsa feledés. Az első kettő még húsvéti emlék; a Nyitott könyv új adósa, amely Bertha Bulcsu Tűzgömbök c. díjnyertes pályaművét mutatta be és a Röpülj páva! döntője. 1. A Tűzgömbök vitája nem tetszett Szeretem az őszinte, éles vitákat, de nem kedvelem az öngerjeszféssel működő kritikusokat. Ungvári Tamás ezúttal — s mintha nem is először tette volna a tévében — szemmel láthatóan erőszakkal lovalta bele magát a vitába, hogy szenvedélyesebb és érdekesebb legyen. Valójában csaK bosz- szantó volt. A regényt bemutató film tulajdonképpen egész jó volt, noha Bertha Bulcsu sajátos világából, látásmódjából, atmoszférájából szinte semmit sem érzékeltetett. Olyan volt inkább, mintha egy olvasónapló tartalom-mesélését vitték volna filmre — ezt azonban kitűnően. Bertha Bulcsu okos volt, mint régebben is, amikor még itt élt Pécsett. Akik még a Lányok napfényben sovány arcú, nagyfülű nyurga fiatalemberére emlékeztek. csak erről az okosságról ismertek rá a ruhare- pesztő, pufók óriásra. Nem is élhetnek olyan rosszul azok a pesti írók! 2. A Röpülj páva! döntőjét ünnepi meghatottságggal ültem végig. Nagy Attila elég gyengén mondta ugyan Ady versét, később azonban minden rendbejött A nézők millióival együtt én is nemzeti ügynek éreztem a történteket és sajnáltam, hogy végétért. Dicsőség a Televíziónak! De ezek után ne tessék többé azt mondani, hogy szükség van a limonádéra is, mert a közönség azt igényli! 3. Április 2-án borzalmas élményben volt részem. Szeretett új metrónk fényes és üres mozgólépcsején feltűnt majd lassan legördült egy- szál magában a kitűnő Si- mándy József, kifogástalan, ünnepi ruházatban, és a néptelen peronon rázendített Lohengrin búcsújára. A metró csodálatos, Wagner se kutya, de a kettő így együtt...! 4. Április 4-én megnéztem az esti ünnepi főműsort a Dobozy Imre regényéből készült Kedd, szerda, csütörtök c. tévé-filmet. Jó volt, izgalmas, mozgalmas, ugyanakkor elgondolkodtató. A tizedes és a többiek színvonalát nem érte el, de méltó volt az alkalomhoz. 5. Kevésbé tetszett a Kos- suth-díjasainkat köszöntő, késő éjszakába nyúló műsor. A nyúlósságban Vitray Tamást is ludasnak éreztem. Kitűnő riporterünk, aki a szilveszteri műsor vezetésével megérdemelt országos ünneplésben részesült, az utóbbi időkben mintha kissé elhagyná magát. Könnyed természetessége itt-ott modorosságba fordul, ügyes, szellemes kérdései néha nyakatokért magyarázkodásokba torzulnak. Az előre felvett parlamenti beszélgetések nem voltak valami szerencsések. Illyés Gyuláé remek volt, Weöres Sándort azonban majdnem semmitmondóvá rövidítették. 6. Az ünnepi fáradalmak levezetésképp másnap megnéztem a Telesportban a Vasas—Újpesti Dózsa mécsesét. Élvezetes, szép játék volt. Sajnos nekem nem tesznek jót az ilyen izgalmas küzdelmek: mivel egyik csapat sem szívügyem, ezért mindig a gyengébbnek drukkolok. s végül is vereséggel kell elvonulnom. Annyi azonban bizonyos, hogy a futballban — hál’ istennek! — nincsen Mohács, se Marseille. Ha egy kicsit is jobban játszanak csapataink, ott a közönség is újra a pályákon s a képernyők előtt S*. £*.
