Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
9 1970. Április XL Pcs lm író Togliatti A forradalomról szóló elméletével Lenin helyreállította, a forradalmi dialektikát, szembesfcállva a vaskalaposok, az ostobák és az elhajlók elvont, formális érvelésével. Ezen az alapon nem csupán azt a következtetést vonta le, hogy lehetséges a forradalom és a szocialista építés győzelme olyan országban, amely még nem érkezett el a kapitalista fejlődés legfelsőbb fóliára; egyszersmind szilárd alapot teremtett egy másik irányban folyó kutatáshoz és korhoz is, megmutatva, hogyan lehet és kell vezetni ellentmondások közepette oly módon, hogy a minden egyes ország feltételeinek megfelelő forradalmi, a szocializmushoz vezető út megnyitható legyen. Gora Zetkin Eles tekintete, világos észjárása nem siklott el semmi felett, ami figyelemre méltó. Ezen az ülésen is úgy éreztem — akárcsak a későbbiek során —, hogy Lenin legkiemelkedőbb jellemvonása az egyszerűség és a szívélyesség, a magától értetődő természetesség, amely- lyel az összes elvtársa'kkal érintkezett. Azt mondom: természetesség, mert az a határozott benyomás alakult ki bennem, hogy ez az ember nem tud mást mutatni, mint amilyen valójában. Belső lényének természetes kifejezése az a mód, ahogyan az elvtársakkal beszél. Lukács György Élete állandó cselekvés, szakadatlan harc, ■ egy olyan világban cselekszik és harcol, amelyben — legmélyebb meggyőződése szerint — nincs helyzet, ami kiúttalan volna, akár neki, akár ellenfelének. Szert volt számára az élet vezérelve, hogy mindig felkészülten kell várni a cselekvés, a helyes cselekvés pillanatára... Az állandó tanulás, a készség, hogy újra és újra hagyja magát tanítani a valóságtól, abból adódik, hogy életvitelében a gyakorlaté az abszolút elsőbbség... Dr. Műnnich Ferenc Írók, tudósok, egyszerű munkás- emberek, művészek és a polgárháború. harcosai a világ minden tájáról fejet hajtanak Lenin nagy alakja előtt. Minden nyilatkozatot, emlékezést a Lenin történelmi nagysága és egyszerűsége iránti csodálat hat át. Nem felejtjük el soha Lenint, nem felejtjük el a magyar internacionalistákhoz intézett lelkesítő szavait. Kun Bélával és más harcos magyar forradalmárokkal folytatott oktató jellegű beszélgetéseit. Nem felejtjük el, milyen buzdítólag hatották szavai az 1919-es proletárdiktatúra küzdelmeire, milyen nagyra értékelte tanácsköztársaságunkat, a magyar munkásosztály hősiességét, és mindnyájan tapasztaljuk, milyen erőt adnak nekünk tanításai ma, amikor a szocializmust az új viszonyok között építjük. A legméltóbb visszaemlékezés — ha követjük Lenin tanításait. Bertrand Russell ...... Lenin a világburzsoázia szemében rombolónak tűnt, ám őt nem a rombolás tette ismertté. Rombolni mások is tudtak volna, de én kétlem, akadna-e még akár csak egy ember is, aki ily jól tudott volna újjáépíteni.” A . I. M AT VE JE V: Iljics ajándéka A „Moszkavszkij Rabocsij” Kiadó Lenin születésének 100. évfordulójára m többi között „A mi Iljicsünk” címmel kötetet jelentetett meg, amelyben 49 visszaemlékezést találni olyan munkásoktól, parasztoktól, munkatársaktól, forradalmároktól, akik Ismerték Lenint, együtt dolgoztak, együtt harcoltak vele. Az egyik visszaemlékezés szerzője Alekszej Iljies Matvejev erdész, aki annak Idején a moszkvai kormányzóság zavidovol erdészetében dolgozott. A baranyaiak különös módon találkoztak először Lenin nevével. Távol Magyarországtól, távol a szőkébb hazától, Baranyától, a hadifogságban 1917-ben. „Vannak emberek” — írta Leninről Makszim Gorkij, a nagy orosz író, — „akik mint gigantikus emelők megfordítják a történelem kerekét”. Nos, ott a roppant nagy Oroszországban valóban nagyot fordult, gyökerestől változott a történelem kereké. Hadifogságban Hogyan reagáltak azokra a változásokra hadifogságban lévő katonáink? A forradalom óriási örömmel töltötte el a hadifoglyok százezreit, különösen a legénységet. A hadifoglyok zöme paraszt, sokan szociáldemokrata iskolát járt munkások. Ezek a tömegek az orosz néppel éltek együtt, különböző üzemekben velük dolgoztak, velük éreztek és sokszor velük szenvedtek. így nem csoda, hogy a fogságban élő magyar munkások a forradalom harcaiból és szenvedéseiből tanulták meg felismerni igazi osztályérdekeiket s azt, hogy hol van az ő helyük! Lenin neve először 1917 májusának napjaiban lebben fel a pécsibaranyai hadifoglyok között. Egyikük így regisztrálta Habarovszkban, 1917. május 6-án: „Petrográd- ról (!) újabb forradalmi mozgalmak híre érkezik... A katona és munkástanácsban nagy . szerepet játszik egy Lenin nevű orosz emigráns, ki a forradalom kitörésekor Németországból jött haza. Lenin a kommunista irányzatok vezére és az azonnali békekötésnek a leg- energikusabb szószólója: úgy látszik a katona- és munkástanácsban az ő hívei, a bolsevikiek vannak többségben.” 1917 őszére megérett a szocialista forradalom Oroszországban. 1917. november 3-án egy pécsi hadifogoly katona naplójában az alábbi bejegyzés olvasható: „Az orosz lapok egyre sűrűbben hoznak híreket arról a vehemens küzdelemről, melyet a pétervári katona- és munkástanács Lenin vezetésével a Kerenszki kormány ellen folytat... azért imádkozunk valameny- nyien, bárcsak sikerülne Leninnek Kerenszkiéket elkergetni; Kerenszki hallani sem akar a békéről, míg Lenin az azonnali békekötés híve és így ha Lenin győz, kilátásunk van a békére és a hazakerülésre — van-e hadifogoly, ki ilyen körülmények között nem Lenin párti?” Egy életre elkötelezve A Nagy Októberi Szocialista Forradalom számos baranyai és pécsi élménye volt. Sokan közülük egy egész életre maguk is elkötelezettjei lettek a forradalmi szocializmusnak, a lenini gyakorlatnak. A leninizmus győzelmét kitörő örömmel fogadták Habarovszkban éppúgy mint Omszkban, Kraszno- iarszkban és számos más helyen, táborban. Omszkban például a hadifoglyok — közöttük pécsiek is — a bolsevikok mellé álltak. Viharzó lelkesedés, öröm napjai voltak azok. 1917 decemberében — a fentebb idézett forrás — a szocialista forradalom győzelmét így írta le: „az utcákon Lenint éltető katonák ... a helyi újságok Lenin dekrétumát hozzák, abban kinyilvánítják, hogy a hadifoglyokat teljes szabadság illeti meg!” Itthon, Baranyában Üjra és újra Lenin neve tör fel s vele együtt a békevágy, a béke várása, egy igazabb társadalom hite. A győztes szocialista forradalom nyomán recsegett-ropogott minden az agg Európában, nálunk is, Magyarországon. Mint ismeretes, az 1918. májusi pécsi eseményekben (a 6-os katonafelkelésben), döntő szerepet játszottak azok, akik, s idézzük a pécsi főügyészt: „volt oroszországi hadifoglyok, bolseviki tanokkal szaturált emberek” voltak. 1919 márciusában a megszállás és a cenzúra ellenére a pécsi Munkás c. lap közli a proletárdiktatúra kikiáltását Magyarországon s leközli Lenin beszélgetését Kun Bélával. A leninizmus szelleme hatotta át azokat a mecsekvidéki bányászokat, akik tudatosan vagy spontán, a megszállás veszélyeivel dacolva „átmennek” a túlsó oldalra, hogy fegyverrel a kézben védjék az első proletárállamot. Lenin szellemében írt Albert István a Sásd és Vidéke c. lap 1919. május 18-i számában, amikor a kommunizmus lényegét fejtegette a maga színes és közérthető módján. Sásd pedig nagyon messze volt és van Moszkvától. Valamivel később a Baranyai Földmunkás c. lap 1921. március 27-i száma első oldalán „Lenin és a Jöldművesség" c. cikkben a szovjet kommunisták agrárprogramjáról és az agrárpolitika körül folyó vitáról számolt be. Idézzük: „A vitában résztvett Lenin elvtárs is, aki... beszédében kifejtette, hogy az agrárpolitika kérdése, rendkívül fontos annak a két nagy osztálynak az egymáshoz való viszonyára, amelynek harca, vagy szövetsége dönti el a forradalom sorsát ...” Íme a leninizmus égjük kiragadott lényeges összefüggése, tanulsága. Az első magyar proletárforradalmat leverték. A küzdők legjobbjai külföldre vagy illegalitásba kényszerültek, így történt ez tájunkon is. A baranyai emigráció tagjai között számosán a leninizmus szellemében küzdöttek az ellenforradalmi kurzus negyedszázada alatt és ellen. Steimetz István feljegyzéseiben olvasható valahol: „Ez orientem lux”, „Keletről jő a világosság” a legragyogóbb igazság — Lenin igazsága — írja. Fancsovits György A z Oktyabrszkaja vasútvonal Resetnyikov.o állomása 100 kilométernyire fekszik Moszkvától. Az állomástól öt kilométernyire, fenyők és nyírfák között állt a zavidovói erdészet rozoga erdészháza. „Fekete postakocsiállomás” volt a neve. Apám itt volt erdész, Családunk hosszú éveken át itt élt. De főképpen azért emlékezetes számomra ez az erdészház, mert tizenkét éves fiúcskaként itt találkoztam kétszer is Leninnek 1920. május 10-én délután kint üldögéltünk apámmal a tornácon, amikor az úton négy vadász közeledett. Közülük hármat nem egyszer láttunk már erre vadászni, moszkvai állami hivatalok felelős munkatársai voltak, a negyediket nem ismertük. Zömök, vöröses szakállú, közepes termetű férfi volt. Nem sietett, mozdulatai valahogy mégis gyorsak voltak. Hosszú kabát volt rajta, a fején hátratolt sapka, a lábán egyszerű csizma. A beszélgetésre anyám is kijött, köszönt, s mosolyogva kérdezte: — Ma még egy bácsikát is hoztak magukkal? — Amint látja, nem akartam lemaradni a fiataloktól. — Ám ez a bácsika elevenebb, mint mi, fiatalok, — tréfálkozott az egyik vadász. Anyám leültette a vendégeket — Hát, te tanulsz? — fordult hozzám váratlanul az ismeretlen vadász. — Nem bácsi, nem tanulok. Apám beteg, helyette kell dolgoznom — feleltem bátortalanul. Szamovár került az asztalra. A tea mellé anyám tojást és forralt tejet adott Kenyerünk nem volt, cukorról meg akkoriban szó se lehetett. — Nem tudom mással megkínálni magukat — mondta bocsánatkérőn anyám. — Ugyan! Nálunk, Moszkvában tojásnak, és ilyen finom tejnek még a színét se látjuk, — szólt az ismeretlen vadász. Az asztal sarkánál ült, nem volt hajlandó az asztalfőre ülni. Tea után a vadászok felkerekedtek. Engem bíztak meg az új ismerős kísérésével. Fogtam én is régi, agyondrótozott puskámat, s mindenben igyekeztem utánozni a felnőtteket. A vendég elvette a fegyveremet, gondosan megvizsgálta, aztán kijelentette: — Ez nem fegyver, lövés közben felrobbanhat! — Dehogy robban, bácsi. Már sokat lőttem vele, — erősködtem, de ő nem engedte magammal vinni a puskát A vadászhely közel volt. Mindenki elfoglalta a helyét. Rövidesen meghallottuk a szalonkák kurrogását. — Vonulnak már, nézze csak! — suttogtam, a vendégnek, de ő nem emelte fel a fegyverét, csak mosolyogva nézte a madarakat. — Ej, hát hogy lehetett ezt elszalasztani? — bosszankodtam. — Miért nem lő, bácsi? Már a negyedik szalonkát szalasztotta eL — Mit gondolsz, Ljosa, — mondta barátságosan a moszkvai — feltétlenül lőni kell?... — De hát akkor miért jött ki ide? — Nagyvárosban lakom, nem látom a természetet, nem érzek jó fenyőillatot, ám a természet nélkül meglenni nem lehet. Ezért jöttem ide pihenni. — Hamarosan ránkszakadt az éjszaka, és hazamentünk. Újból teáztunk, s apám az asztalnál megkérdezte a vendéget: — Mondja, legyen szíves, hogyan hívják önt? — Vlagyimir Iljics a nevem, — válaszolt egyszerűen a vendég. Nem tudom, megsejtette-e apám, kivel beszél, de a nehézségekre, az élelmiszerhiányra, s a saját betegségére fordította a szót — Hát bizony beletelik vagy másfél év, amíg mindenünk lesz! — mondta Vlagyimir Iljics, és rögtön így folytatta: — Hja Pav- lovics, jöjjön a városba lakni. Moszkvában tapasztalt orvosok vannak, meggyógyítják magát. Anyám nem volt hajlandó Moszkvába költözni. A megszokás hatalma meggátolta a családot abban, hogy a számára leghelyesebb utat válassza. — Ahogy gondolják — zárta le az ügyet Vlagyimir Iljics. — Hanem Hja Pavlovics, elhatároztam, hogy megajándékozom a fiát. Ügy látom, szenvedélye a vadászat Fegyver nélkül pedig a vadász olyan, mint az ács fejsze nélkül. Magunkkal visszük holnap Moszkvába, s választunk neki egy igazi fegyvert Remélem, nem ellenzi 7 Apám természetesen beleegyezett A beszélgetés elhúzódott, a vendégeknek pihenniük kellett. Nem akartak a házban aludni, a pajtát választották, ahol a tavalyi szénát tartottuk. Vlagyimir Iljics a párnát és a takarót sem fogadta el. — Ez a Vlagyimir Iljics nem Lenin? — kérdezte apám suttogva az egyik vadászt, amikor kifelé indultak a házból. — De Igen — mondta a kérdezett. Anyám megnézte, hogyan helyezkedtek el a vendégek, és segíteni akart nekik. — Vlagyimir Iljics, miért nem fogadja el az ágyat? — Jó itt, Marja néni, hamarosan elalszom, — hallatszott a sötétből Iljics hangja. Nehezen aludtam el. Hol annak örültem, hogy Moszkvába megyek, hol apámat sajnáltam, hol elfogott a türelmetlenség, hogy minél előbb elmesélhessem pajtásaimnak, amit Leninről megtudtam. Mire anyám reggel felkeltett, már mindenki talpon volt. Lenin Ismét engem vett maga mellé a vadászathoz, de éppen úgy nem lőtt, mint tegnap. A vonathoz anyámmal mentünk a vendégekkel. A közeli falvak parasztjai már meghallották, hogy itt jár Lenin, és az állomáson tekintélyes tömeg gyűlt össze. Moszkvában gépkocsi várt ránn engem egy nyaralóba vittek, ahol két napot töltöttem. A fegyvervásárlásra Lenin is eljött. Nekem egy nikkelezett vadászfegyver tetszett meg a legjobban. — Ha tetszik, fogjad — mondta meleg hangon Iljics. Külön embert küldtek értem, aki hazakísért, s akire rábízták a fegyver őrzését Amikor megérkeztünk Rei:' '^ikovóba, sokan megcsodálták a fegyveremet — Maga Lenin ajándékozta! — mondogatták. M indenki irigyelt, nekem meg még lángolt az arcom az örömtől és az izgatottságtól Lenin azután is többször eljött hozzánk vadászni. Apám rövidesen meghalt. Amikor Lenin hírét vette, utasította az erdészetet hogy gondoskodjék a családunkról. Ellátogatott hozzánk az erdőfelügyelő és ezt mondta: — Egy jó ember jóvoltából a lakás a maguké marad, te pedig, Alekszej, apád helyére állsz... Baranyaiak Leninről
