Dunántúli Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)

1970-04-02 / 77. szám

1970. ápiífís 2. »Tmtiimtöii Memtö"’ Érdemes-művész MARTYN FERENC Lehetetlenség néhány sor- i ban érzékeltetni Martyn Fe­renc művészetét. Hatalmas 1 anyag ez már, hatalmas élet­mű. Tudják róla, hogy So­mogybán megtelepült írek voltak az ősei, s hogy nem­csak mélyen magyarnak, ha­nem szivbéli 'dunántúlinak tartja magát, s persze pécsi­nek is. Élete egyik felét itt éli a városban — örömére, szerencséjére, dicsőségére is ennek a városnak. Tudják róla, hogy Rippl-Rónai há­zában élte gyermekéveit, is­merte a kor nagy művészei­nek javarészét már fiatalko­rában, tizenöt éven át Pá­rizsban élt és ott magába szívott mindent, amit az eu­rópai kultúráról, művésze­tekről egy festőnek ismernie kell. Ismerjük antifasiszta képeit, tudjuk, hogy régóta a Munkácsy-díj birtokosa. Tudjuk róla, hogy rendkí­vül szerény, már-már visz- szahúzódó életmódot kedvel, mégis: az utóbbi években visszakerült a kulturális élet központjába, a déldunántúli festőművészek elnökükké vá­lasztották, az után, hogy hosszú évek óta szellemi aty­juknak tekintik. Egyre-másra rendezik meg az utóbbi idő­ben kiállításait. Legutóbb a Nemzeti Galériában napfény­re került képei után „felfe­dezte” magának egész művé­szeti életünk, vagyishát újra­felfedezte és lelkifurdalással látta meg, hogy nem lett volna szabad a műterem négy fala között hagyni eze­ket az alkotásokat. Most már szerteviszik a képeit, olykor szinte azt sem tudja, merre vannak. A párizsi magyar kiállításon tíz rajza képviseli művészetünket. Nyáron a ha­gyományos nagy tihanyi ki­állításon az ő festészetében gyönyörködhetnek a Balaton­nál járók, május 4-én nyit- j iák és egész nyáron kint lesznek a képek. Elmúlt hetven éves, de mű­vészete, teremtő gondolatai, minden új iránt fogékony természete, humora és em- berszerete fiatalosabb, mint sok fiatalé. Liszt-díjas HORVÁTH ESZTER A Francia királykisasz- szonnyal kezdődött. Horváth Eszter — némi túlzással — addig jóformán azt sem tud­ta, hogy van hangja. Akkor, középiskolás korában diák­előadást rendeztek, s erre Varga Károly, a televízió ze­nei adásainak egyik munka­társa is eljött. A János vitéz bemutatója után megkérte Horváth Esztert: — Jöjjön be kicsit a zene­akadémiára! — De én orvos akarok lenni! — Nem baj, csak jöjjön be! Hát tényleg nem lett baj, mert most Liszt-díjas mű­vész lett az akkori diáklány­ból. Ami a János vitéz elő­adása utáni beszélgetés, meg a díj között van, az a pécsi és a magyar opera- és ope­rettművészet több sikeres, szép, s közte nem egy emlé­kezetes és kimagasló szerep­formálása. Egyik nyáron a Margitszjgeti Szabadtéri Színpadon a Szép Heléna címszerepét bízták rá. s olyan esélyesek közül vá­lasztották ki, mint Házy Er­zsébet és Németh Marika. A siker nagy volt, a „szakma” felfedezte Horváth Esztert. Aztán ugyancsak a múlt év­adban, annak második felé­ben országos figyelmet kel­tett Szilágyi Erzsébet rendkí­vül nehéz dallamvilágú alak­jának nagyerejű életrekelté- sével. A köpenyben és a Hu­nyadi Lászlóban nyújtott ala­kításáért megkapta a pécsi városi tanács művészeti dí­ját. Közben lassan nemcsak énekes, hanem színész is lett, s az operaénekesek pá­lyáján ez a nehezebb, mert kezdetben ezt kívánják tő­lük kevésbé. De most már így jellerrtzete őt Nógrádi Róbert igazgató: — A pécsi társulat friss erőssége, az egyik legnépsze­rűbb énekes-színész, akire nagyon sok és fontos feladat vár. Állami-díjas PIRISI JANOSNé Szigetváron él, tizenkilenc éve pedagógus. Vérbeli pe­dagógus, pedig szinte a vé­letlenen múlott, hogy az lett. — Mindjárt az érettségi után férjhezmentem, de fér­jemet, aki akkor tanított, be­hívták katonának. Én ugrot­tam be helyette képesítés nélküli nevelőnek. Kis tele­pülésen, Margitapusztán él­tünk akkor, nekem az össze­vont felsőtagozatot kellett ta­nítanom, az ötödiktől a nyol­cadikig. Közben beiratkoz­tam a tanítóképzőbe, elvé­geztem, majd férjemmel együtt Ibafára kerültünk, ott az összevont alsó tagozatot tanítottam. Amikor tizedik éve voltam pedagógus, akkor lettem járási alsótagozatos szakfelügyelő, tavaly megyei. Lényegében tehát mindvégig osztatlan iskolában tanítot­tam. S ez határozza meg, mind a mai napig, pedagógusi munkásságát, érdeklődési kö­rét, a problémákat, amelyek izgatják. Időközben elvégez­te a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem pedagó­gia-pszichológia szakát. Már néhány évi tanítóskodás után írásban fektette le tapaszta­latait és elképzeléseit. Első írásával egy országos pályá­zatot nyert meg, a pályázat kissé fellengzős címe az volt: Űzzük ki a bukás rémét az első osztályból! De a dolgo­zat megnyerte az első díjat. Ettől fogva több cikket írt a Köznevelésbe, A tanító cí­mű lapba, majd *a Pedagó­giai Szemlébe. Tanítói kézi­könyvek egész tömegében dolgozott mint társszerző, út­mutatókat készített az össze­vont osztályok számára, alsó tagozati tankönyvek, munka­füzetek elkészítésében vett részt E pillanatban éppen szerkesztőbizottsági tagként töpreng az iskolarádió ter­vezett adássorozatán, amely­nek keretében az Összevont alsó tagozatok számára su­gároznak majd heti egyszeri komplex műsort. A pedagógus munkája las­san érik be, sziszifuszi, fá­rasztó munka, s az eredmé­nyek is nehezen lemérhetők. Pirisiné számára mégis bi­zonyság lehet az a tény, hogy a szigetvári járásban már statisztikák mutatják, hogy javult az alsótagozati mun­ka, csökkent a bukások szá­ma, vagyis az ottani szak- felügyelősködés gyümölcsei mostanában kezdenek min­denki számára láthatóan be­érni. Megyei viszonylatban végezni ugyanezt a munkát — ez sem könnyű feladat, s talán különösen úgy nem, hogy valaki mindezek mel­lett Szigetváron él, innen járja a megyét, innen megy be a pécsi értekezletekre, sőt, innen utazgat hajnalonként a fővárosba, hogy minisztérium-' mai, Pedagógiai Intézettel, rádióval, miegyébbel tárgyal­jon a folyó munkákról. Piri­siné, márcsak férje, a taná­csi vezető miatt sem változ­tathat az életmódján és a lakhelyén. — Nem is akarok — moso­lyog türelmes tanítónő-moso­lyával —, mert igaz, hogy ez így nehezebb, a lehetőségek se olyanok, de van egy nagy- nagy előnyöm: én örökké szoros és mély kapcsolatban állok az élettel, a pedagógiai gyakorlattal. Ezt trigylik is tőlem például a pesti" kolle­gák, akik a pedagógiát csakis az elmélet oldaláról közelí­tik meg. S abban a témakör­ben, ami engem különösképp érdekel, nem is lehetnék meg a gyakorlat nélkül. Hogy mi ez a témakör? Az általános iskola teljessé tétele, az, hogy a társadalom egyre sürgető, magas igényeinek kielégítése mellett hogyan lehet a kisebb települések hátrányos hely­zetű gyermekeinek dolgát megoldani... Ök kezdték itt Szigetváron a legelsők közt az első osz­tályra előkészítő tanfolyamo­kat. A kezdetben három­négyhetes tanfolyamok ma már sokhelyütt elkezdődnek február-márciusban. Legalább egy minimális anyanyelvi is­merettel kezdjék meg iskolá­jukat a hátrányos helyzetben — tanyákon, pusztákon, ci­gánytelepeken — élő gyerme­kek. A hátrányos helyzet, amelyről Pirisinének talán mindenki másnál pontosabb képe van, alig leküzdhető a jelenlegi körülmények között. Addig is, amíg ezt az orszá­gos gondot végleg meg tud­juk oldani, nem szabad hagy­ni, hogy a tehetséges gyere­kek elkallódjanak. Ez Pirisi­né másik „hobbyja”: máris körzeti szakkörökbe járnak a matematikából, irodalomból kiváló képességűnek tűnő, osztatlan iskolában tanuló gyerekek. — Van még mit tenni — mondja az Állami-díjas pe­dagógus, akit meghatott munkájának elismerése, de már inkább a jövőre gondol — hiszen csak a szigetvári járásban ilyen a kép: ötven­két iskolából csak tizenkettő a körzeti, s osztott alsó tago­zat csak egyetlen helyen mű­ködik ... Érdemes-művész ECK IMRE Eck Imre és a Pécsi Balett neve visszavonhatatlanul egybeforrt. 1962-ben, amikor Eck Liszt-dijat kapott, in­doklásul felemlítették a Pé­csi Balett létrehozásában és vezetésében elért, elévülhe­tetlen érdemeit. Szervező te­hát, de táncos is. korábban ismert, kitűnő táncos — min­denekelőtt azonban koreográ­fus. Tizenhat éves kora óta táncolt, eleinte az Operaház kartáncosa, 1950-től szóló­táncos, s ugyanettől az idő­től már koreográfus is. A Pécsi Balett megalakulásá­tól, 1960-tól elsősorban az utóbbi. Munkásságát csak úgy jelezhetjük, ha megkí­séreljük felidézni a Pécsi Ba­lett bemutatóinak hosszú és rangos sorát. Az első bemutatót már 1961. január 3-án megtartot­ták. A tánctörténetben helye lesz ennek a dátumnak, s a műsorra került műveknek is. Ezek a következők voltak: Szokolay: Az iszonyat balla­dája, Vujicsics: Változatok egy találkozásra és Hidaá: Concerto a szivárvány szí­neire. Még ugyanannak a színházi évadnak a végén. 1961. június 2-án megvolt a Pécsi Balett második bemu­tatója is, a Bartók Diverti­mento, a Bányászballada ée az 1514 című balettek. S et­től kezdve minden évben egy pécsi bemutatót tartottak, 64- ben ehhez hozzájött a Sze­gedi Szabadtéri Játékokon bemutatott, s nagy feltűnést keltett Bartók-mű, A fából faragott királyfi. Innentől kezdve pedig budapesti, sőt, bécsi bemutatók jelzik Eck Imre koreográfusi művészeté­nek gyarapodását, fejlődését és gazdagodását. Az idei balett-bemutató a tízéves évforduló jegyében zajlik. Eck Imre művészeté­ben is jelentős- állomás lesz ez, amely a hagyományok szerint Balett-est 1970. címet viseli. Bakfark: Fantázia. Ko­dály: Nyári este, Maros: Aranyborjú, Mihály: Bábel és Szokolay: Extázis kerül­nek most színre — a leg­újabb Eck-balettek. Liszt-díjas HANDEL EDIT Utánozhatatlan báj árad i belőle — mondta valaki, de sokan, akik nem fogalmaz­zák meg, ugyanígy érzik. Pe­dig nem is olyan egyéniség, hogy külső adottságaival kí­vánjon hatni. Komoly és el­mélyült művész, a szó leg­nemesebb értelmében, amely­ben benne van az öngyötrés- re való hajlam, a túlzott ag­godalmaskodás, az önmagá­val szembeni túlzott szigorú­ság is. Az örök elégedetlen­ség. S persze a szerénység is. A már-már hivalkodó sze­rénység, az a fajta, akiből nem lehet kihúzni ilyen sza­vakat: művészetem, tehetsé­gem, kitüntetésem. — Nagyon örülök, igen — mondta kínlódva, hogy ki kell ezt mondani, minek, hisz oly természetes, hogy örül, hogy szárnyakat ad ne­ki is az elismerés. Az öröm a kitüntetés fölött őszinte és igaz, mégis átszínezi egy ag­gódó kétkedés: hogy vajon sikerül-e majd bizonyítani, továbbra is bizonyítani. Egész eddigi munkájáért kapta, de leginkább talán a Júliáért Is, azért a lehelet­finom, hófehér alakért, ame­lyet ő keltett életre a szín­padon, Alberto Alonzo mes­teri varázsütésére. Azért a Júliáért, aki hófehér lebegé­sében is hús-vér emberalak­ká vált a színpadon, a nézők elhomályosuló 3zeme előtt szenvedte el minden kínját, ott volt boldog és ott ment a halálba, a nézők szeme előtt Handel Edit azonban tán­cosnő, s mindig azt kell át­élnie. amiie a szerep szólít­ja. Most cigány lány lesz Ha­rangozó Csárdajelenetében és ő játssza a lányt a Poloveci táncokban, mindezt az új ba­lett-bemutatók idején, ápri­lis végén Most ebben él, ez­zel foglalkozik, ezért izgul és — továbbra is, mindig és fá­radhatatlanul dolgozni, bizo- I nyítani, táncolni, gyötrődni, | s megintcsak dolgozni és ! dolgozni szeretne. Jászai-díjas HAUMANN PÉTER Sokan talán már nem is i emlékeznek arra. milyen volt | Haumann Péter, mint kezdő i fiatal színész. Nem mintha ma nem lenne fiatal, s nem | mintha mindez olyan távol volna az években. De a sze­repek — méghozzá az egyre ; jobb. egyre nagyobb, «gyre , emlékezetesebb — szerepek \ úgy jöttek egymás után, olyan tempóban, hogy a néző j szinte már „befutott, régi” 1 színésznek tekinti Haumann ; Pétert.1 S a mostani Jászai- díj természetes következmé- i nyének látszik annak a sok j szép színházi estének. A tavalyi évadban például i hét főszerepet, vagy fontos i szerepet játszott. Egyik nagy j alakítása Eddie Carbone volt, j a Pillantás a hídról című í Miller-drámában. Talán ez a I szerep volt a „mérföldkő”, az a nagy erőpróba, ahol alaposan meg kellett küzde­nie a színpaddal, saját kez­deti sikereinek és szerzett rutinjának koloncaival, ami­kor a mélyére kellett hatol­nia az ábrázolandó emberi alaknak és megteremteni őt az írói fantázia és saját élet­ismerete együttes anyagából. Aki látta, ugyanígy nem fe­lejti el a pompás Brecht-ala- kítást, a Kaukázusi krétakör Acdakját. Vagy az idei évből a másik Brecht-darabban, az Arturo Uiban nyújtott re­mek teljesítményét. A jó színész nemcsak a színpadot ismeri, hanem az embereket is. És szereti mind a kettőt. A színpadot akkor is, amikor nem ő a „sztár”, amikor nem parádés a sze­rep, akkor is, amikor csak a háttérben maradva kell fel­Liszt-díjas CSIFÓ FERENC villantania egy-egy emberi vonást, arcot.“ Haumann Pé­ternek sincs már elveszett szerep, nincs színpadi üres- i járat. Mint egyszer régen j mondta: sose akarja magát „egyedül érezni” a színpadon. S a jó színész ugyanúgy megtalálja a kapcsolatot szi- I nésztársaival. miként a néző- I téren ülő közönséggel. Csifó Ferenccel közvetlenül azelőtt sikerült beszélnünk, hogy fel kellett volna utaz­nia átvenni a Liszt-díjat. — Nem tudok menni — mondta derűsen — ezen a napon két Story is van. Nem baj, a Fészek-klubban úgy­is jártam sokat, még ha a Parlamentbe kellene men­ni... Ámbár ott is voltam rengetegszer: gyerekkorom­ban a fenyőfa-ünnepélye­ken ... A Story nem más, mint a West side story, amelyből egyetlen hónap alatt tizenhat előadás volt. Vasárnaponként kettő. Csifó Ferenc — mint tudjuk — nemcsak táncol, énekel is a darabban. A pécsi közönség kicsit meg is hökkent, amikor először lát­ta a táncost „színészi” sze­repkörben, a Gentlemanek­I ben. Azt gondoltuk, ez na- I gyón fárasztó lehet. | — Á! Nem veszélyes. Én j amúgy is szeretek énekelni. | Egyszer régen a Kamaraszin- I házban föl is léptem, mint énekes, olasz dalokat énekel­tem. Ámbár ez ősrégi dolog már. Egy évvel előbb jött Pécs­re, mint ahogy a Balett meg­kezdte ragyogó pályáját. Ilyenformán tizenegy éve táncol. Nem is keveset. Ki­tűnő alkata, temperamentu­ma, fölényes színészi képes­ségei, drámai kifejezőkészsé­ge és lírai ereje nélkülözhe­tetlen a balett-előadásokból. A közelgő ünnepi héten, amikor a Pécsi Balett két ősbemutatót tart és megis­métli tízéves repertoárja leg­sikeresebb műsorait — Csifó kereken tizenegyszer lép színpadra, tizenegy darabban. Fáradhatatlan a munkában és minden szerepét szereti. S mivel a táncosok mégis hamarabb fáradnak, mint mások, s előbb mehetnek nyugdíjba is, Csifó Ferenc már azt is tudja, hogy a nyugdíjig még tizennégy éve van. S hogy ez hány jó sze­repet jelent? Reméli, nagyon sokat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents