Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

Heti jegyzetünk Gondok a palánk alatt Ismét megindul a kosár­labda nagyüzem. Csendben, majdhogynem észrevétlenül. Szinte csak a bennfentesek tartják számon a jeles dátu­mokat, az Indulás napjáét, a rangadókét. Pedig az egyik legsikeresebb sportágról van szó. Hiszen a kosárlabdázók szerepelnek már legrégebben az NB I. osztályban. Hosszú évekig a vasutas női csapat is a legjobbak között szere­pelt, az elmúlt év óta pedig a szigetvári női csapat tagja az elsőosztályú bajnokságnak. Az útánpótlás erejét pedig a baranyai középiskolások hosz- szú évek óta tartó jó ered­ménysorozata mutatja. A szi­getvári gimnazista lányok és a pécsi Nagy Lajos Gimna­zista fiúk csapatai szinte ont­ják a tehetségekét. Ezekután fürcsán hangzik, hogy most mégis egy aggodalmas baj­nokság elé néznek legjobb kosárlabda csapataink. Pedig akár titkos bajnok­jelöltek is lehetnének a PVSK férfiak, és derűsebbek a szi­getvári nők, ha a körülmé­nyek másként alakultak vol­na. A problémák persze mások Pécsett is és Szigetváron is. Szigetvár az NB I. egyetlen csapata, amelyik még csak egy edzésekre alkalmas tor­nateremmel sem rendelkezik. Az idei tél pedig —, de hi­szen ezt mindenki tudja — egyáltalán lehetetlenné tette a szabadban való felkészü­lést. így hát vendégeskedtek egy ideig Budapesten, most pedig tulajdonképpen hazai pálya nélkül indulnak a baj­nokságban. Amíg nem lehet a szabadban kosarazni, addig Pécsett vendégszerepeinek. — Tavaly a lebirhatatlan lelke­sedés tartotta benn a csapa­tot az NB I-ben. Megbirkóz­tak az ellenfelekkel, a körül­ményekkel. Bizonyára ezt teszik idén is. Hiszen lehet ezt csinálni két évig, há­romig, de lehet-e hosszútá­von így az élvonalban ma­radni? Szigetvár minden re­ménye abban van, hogy még idejekorán megépül az a bi­zonyos tornaterem, ahol vég­re otthonra lelhetnek. Akkor még hosszú ideig a magyar kosárlabda-sport bázisa ma­radhat Szigetvár. A pécsi gondok mások. A PVSK sportcsarnokban lehet kosárlabdázni. Az új, majd felépülő sportcsarnokban pe­dig ideális körülmények kö­zött lehet majd ezt a szép sportot űzni. — Bizakodjunk, hogy lesz még akkor is NB I-es csapatunk. Furcsa persze, hogy egy ti­zenöt éves NB I-es múltú csapatról kell ilyesmit írni. De a tények, tények. — Ha mindazok, akik még ma is különböző csapatokban ját­szanak, itthon lennének, a PVSK akár a bajnokságra is fenhetné a fogát. De úgylát­szik ami Sopronban megy, az Pécsett nem megy. A sop­roniak válogatottjai nem mentek el más csapatokba, a pécsiek viszont elmentek. — Persze az kétségtelen, hogy kell a magyar kosárlabda- sportnak egy európai mércé­vel mérve is klassziscsapattal rendelkeznie. Ez a klasszis­csapat alakul is a Honvéd- ban. De egy egykor kitűnő középcsapat pedig itt Pécsett kiesési gondokkal küszködik. Az sohasem baj, ha egy sportkörből, vagy egy város­ból néhányan elmennek más­hová szerencsét próbálni. — Ehhez végeredményben min­denkinek joga van. A baj ak­kor áll. elő. ha ez az elván­dorlás folyamatossá válik, és nem marad az anyaegyesü­letben egy erős törzsgárda. A PVSK NB I-es csapatá­nak átlagéletkora alig halad­ja meg a huszonegy évet, de a legidősebbjük 37 éves. A többség tehát jóformán még .ifjúsági játékos. Persze az ifjúság nagy erénye viszont az, hogy reménytelennek hitt helyzetben is csodára képes. Szurkoljunk az idén Pé­csett is, Szigetváron is a ko­sarasoknak. Még talán soha ilyen szükségük nem volt a szurkolásra, mint ebben a bajnoki évben. Ma kezdi baranyai vendégjátékát a Ivovi labdarűgocsapat A Magyar Testnevelési és Sportszövetség: Országos Tanácsa az EZÜST GERELY pályázat kere­tében értékeli és mutatja be min den évben a legjobban sikerült sporttémájú irodalmi és képző- művészeti alkotásokat. A Budapesten mos1 megnyílt foto bemutatónak egyetlen résztvevője egyben a legfiatalabb kiállító is: Szász László, a Nagy Lajos Gimnázium tanulója és sportköri elnöke, akinek BE­ADÁS e. képét díszoklevéllel tüntette ki a bírálóbizottság« Lassú belelendülés után aranykorszak Kevés sportág küszködött olyan nagy nehézségekkel a lei­szabadulás után, mint az öt­tusa. Nemcsak arról volt szó, hogy a létesítmények jelentős része romokban hevert, a ló-ál­lományt elhajtották a németek, s mindent elölről kellett kezde­ni, hanem egy másik nagy fel­adat megoldása is várt a sport­ág vezetőire: demokratizálni kel­lett az öttusát. A második vi­lágháború előtt kimondottan csak katonatisztek szerepelhet­tek e szép sportág viadalain, s csak 1913 után változott meg a helyzet. Lassú ütemű volt a talpraál- lás. A londoni olimpián már ott voltak legjobbjaink, de szerény eredménnyel. Közülük Hegedűs Frigyes szerepelt a legjobban 12. helyezésével. Az első világbajnokságot 1949- ben Stockholmban rendezték, de ezen, s az azt követő bemin és haelsingorgin még nem szere­peltek a magyar sportolók. Hel­sinkiben robbant a meglepetés bombája: a magyar csapat olim­piai bajnokságot nyert, Benedek ezüst, Szondy bronzéremmel tért haza. Chilében először szerepel­tek vb-n a magyar öttusázók, s az egyéniben kettős sikerrel. A lesiobb magyar középtávfutók az atlétikai Dunántúli Napló Kupán A Dunántúli Napló szer­kesztősége kezdeményezésé­re a Magyar Atlétikai Szö­vetség és a Megyei Atléti­kai Szövetség a jövőben az atlétika népszerűsítése, fej­lesztése érdekében évről-év- re kiírja az atlétikai Du­nántúli Napló Kupát. Már a múltban is rendez­tünk egy-két alkalommal atlétikai Dunántúli Napló Kupa versenyeket, az ez évben kiírásra kerülő viadal azonban méltán váltja ki a sportág kedvelőinek érdek­lődését Május 20-án a PV­SK sporttelepén a Dózsa— Dunaújváros labdarúgó NB. I. mérkőzés szünetében a legjobb magyar 1500 m-es síkfutók versenyeznek a DNK-ért A Magyar Atlétikai Szö­vetség válogató versenynek jelölte ki a viadalt, és a vá­logatott keret részvételét ajánlatossá tette Baranyá­ban, Pécsett és Komlón ki­tűnő középtávfutókkal ren­delkezünk; Honti. Dudás, Er­dőst Homoki találkozója ki­egészülve a fővárosi élgár­dával, nagyszerű versenyt ígést. r Egy kis hullámvölgy köveiké» zeit, de ez csak azt jelentette, hogy a nagy ütemben fejlődő szovjet öttusázók a világbajnok­ságokon éveken át másod-sze- repre szorították vissza legjobb­jainkat. A római olimpián már mind a két bajnokság ered- ményhirdetése után a magyar Himnuszt játszották el s ezen a nagy versenyen villogtatta meg oroszlánkörmeit — ezt nyu­godtan leírhatjuk —. minden, idők legnagyobb magyar Öttusá­zója Balczó András. A 20 éves nyíregyházi fiú 4. helyen végzett s az ő vezérletével alakult ki a magyar aranycsapat, amely állandóan változatlan összeállí­tásban a sportág legnagyobb bravúrját vitte véghez — soro­zatban nyert négy világbajnok­ságot, Balczó pedig öt egyénit. Az aranykorszak még ma is tart. Bár az 1969-es budapesti vb-n a megfiatalított magyar vá­logatott csak második lett az ifjúsági világbainokságokon nagy sikerrel szereplő fiatalok töret­len fejlődése biztosíték arra, hogy ebben a sportágban aligha kell megtorpanástól tartani, A világbajnokságokon elért helyezések: 1953: Rocas Santo Domingo: (Chile) 1. Benedek Gábor, 2» Szondy István. 1954. Budapest: S. Szondy Ist­ván, 5. Benedek Gábor. Csapatban: 1. Magyarország 1955. Magglingen (Svájc): 3. Kovácsi Aladár, 5. Szondy Ist­ván. Csapatban: 1. Magyarország. 1957. Stockholm (Svédország): 5. Ferdinándy Géza. Csapatban: 3. Magyarország. 1958. Aldershot (Anglia): 5. Nagy Imre. Csapatban: 2. Magyarország. 1959. Harrisburg (Egyesült Ál­lamok): 2. Balczó András. Csapatban: 5. Magyarország. 1961. Moszkva (Szovjetunió): 3. Balczó András. 6. Nagy Imre. Csapatban: 2. Magyarország, l Min* már tegnap hírül adtuk • Lvov Kárpátia. labdarúgó- csapata, viszonozva a Pécsi Bá­nyász tavaly nyári vendégsze­replését Komlón készül fel az április ll-én kezdődő szovjet bajnokságra. A 12 ezer munkást foglalkoztató Lvov! Televízió­gyár futballcsapata jo hírnév­nek örvend 1969-ben a II. li­gában a 6. helyen végzett és nem kis meglepetésre három nagy várost (Ogyessza. Jere­ván, Rosztov) együttesét legyőz­ve megnyerte a szovjet kupát. — Mit tud a mai gárda? — kérdeztük a magyar származású Juszt Ernő edzőt. — A mai összetétel jobbnak ígérkezik, bár még erre korai lenne véglegeset mondani. Hat játékossal erősítettünk: két ka­pust, két hátvédet, egy közép­pályást és egy csatárt igazol­tunk. Az a célunk, hogy a kéthetes baranyai tartózkodásunk alatt megtaláljuk a legjobb riációt. Ennél jogva az Ero= bányász elleni mérkőzésen is OS a legfontosabb, hogy felmér* jük saját erőnket, felkészült- ségünket. — Milyen program van még? — Március U-én a Pécsi Dó­zsával, 17-én a Pécsi Bányász- szál, 19-én pedig a Komlói Bá­nyásszál mérkőzünk. Ezenkívül Szászváron is pályára lépünk. A Ívovi gárda a Pécsi Bányász­hoz hasonló játéktudással rendel" kezik. Júliusban 2:i-re legyőz­ték a Bányászt, viszont Kom­lón és Pécsett egyaránt 3:l-re kikaptak az NB-s csapatoktól. A testvérváros együttese néhány igen tehetséges játékossal ren­delkezik. A két kapus: Svaj- nyicki és Lupoj, a középhátf véd Potocsnyák, a két közép­pályás: Százka. Brováíszkij to­vábbá a villámgyors csatár: Lihacsov a legjobb labdarúgóik. 1962. Mexiko City (Mexikó): 3. Török Ferenc, 4, Balczó András, ,6. Nagy Imre. Csapatban: 2. Magyarország. 1963. Hagglingen (Svájc): L Balczó András. 2. Török Ferenc, 5. Móna István. Csapatban: 1. Magyarország. 1965. Lipcse (NDK): L Balczó András, 3. Török Ferenc, 5. Móna István, Csapatban: 1. Magyarország. 1966. Melbourne (Ausztrália): 1. Balczó András, 2. Török Ferenc dr., 4. Móna István. Csapatban: 1. Magyarország. 1968. Jönköpping (Svédország): 1. Balczó András. 3. Török Fe­renc dr. Csapatban: 1. Magyarország. 1969. Budapest: 1. Balczó And­rás. 4. Bakó Pál. Csapatban: 2. Magyarország, Olimpiákon élért helyezések: 1952. Hedsinkä (Finnország): 3. Benedek Gábor, 3. Szondy Ist­ván. Csapatban: 1. Magyarország. 1956. Melbourne (Ausztrália): Benedek Gábor. Csapatban: 4. Magyarország. I960, Róma (Olaszország); 1. Németh Ferenc, 2. Nagy Imre, 4. Balczó András. Csapatban: L Magyarország. 1964. Tokió (Japán): 1. Török Ferenc dr. Csapatban: 3. Magyarország. 1968. Mexikó: 2. Balczó And­rás. Csapatban: 1, Magyarország. A helyezések összesítésének táblázata: 12 111« Világbajnokságokon: Egyéni: 6 4*183 Csapat: <S 4 1 — 1 —■ Olimpiákon: Egyéni: 3 111—1 Csapat: S — 1 1 — — Ilyen díszes eredménylistával aligha dicsekedhet más sportág Magyarországon, Szombati sporteredmények Csepel—SZEOL 3:0 (1:0) Csepel, sooo néző. A Csepel nyomban támadólag lépett fel, s már a negyedik percben vezetéshez jutott a Sze­ged ellen. Kalmár az alapvonal közelében ívelte kapura a lab­dát, Gíllcze felugrott érte, de a labda a gólvonalon túlra csú­szott. Nagy potyagól (1:0). A 16. percben Gillcze úgy ahogy jóvátette nagy hibáját. Gondár bombáját bravúrral há­rította. A Szegednek csak fél óra után volt néhány támadása. A második félidőre cserélt a Szeged, Magyar és Pálinkás állt be Ladányi és Berkes helyére. A 48. percben egyenlítési alka­lom nyílt a vendégek előtt, Vas az ötösön lekezelte a labdát, de aztán gyengén lőtt. s Fatér vé­dett. Negyed óra eltelte után már csak a Csepel volt a pá­lyán és növelte góljainak szá­mát. A 68. percben Gondár el­futott, beadását Rottenbiller le­kezelte és hét méterről a kapu jóbb oldalába vágta a labdát (2:0). Két perc múlva Takács tört kapura, és 20 méteres nagy lövése a jobb felső sarokba vá­gódott (3:0). FTC—Dunaújváros 2:0 (0:0) Szombaton délután a Népsta­dion lg megnyitotta kapuit, a Ferencváros—Dunaújváros mér­kőzésre azonban csak néhány ezer néző gyűlt össze. A Ferencváros vezette az első támadást., de aztán Csörgő és Simon okozott gondot a zöld- fehér védőknek, majd az FTC szögletei következtek — sorozat­ban. Hiába volt azonban a fő­városiak igyekezete, nem tudtak eredményt elérni. A 24. percben Szőke óriási helyzetben késle­kedett a lövéssel, s a vidékiek szögletre mentettek. A beívelt labdát Mucha fejjel továbbítot­ta, de Aczél kiütötte. A duna­újvárosiak ritkábban támadtak, de akkor elég veszélyesen. Unal­mas játékkal ért véget a félidő. Jól kezdte a Ferencváros a második félidőt és az 33. perc­ben Branikovics 20 méteres lö­vése a jobb felső sarokban kö­tött ki (1:0). Feljavult a játék. A 73. percben Branikovics két vé­dő között kiugrott, de Aczélt érintve a labda elhagyta a já­tékteret. Nem csökkent a lendü­let és Branikovics a 87. percben újabb góllal állította be a 2:ó-ás végeredményt. A találkozó vége előtt a játékvezető Somogyvárit megjegyzésért kiállította. ÚJPESTI DÓZSA— VIDEOTON 5:2 (3^) Székesfehérvár, 12 000 néző. — Nagyszerű talajú játéktéren Dó­zsa góllal indult a mérkőzés — Bene szabadrúgását Göröcs fe­jelte a hálóba (1:0). pompás küzdelem folyt .hullámzó játék­kal. A 14. percben Kovács bom­balövésével szemben Szentmihá- lyi tehetetlennek bizonyult. 1:1. A fehérváriak azonban nem sokáig örülhettek az egyenlítés­nek. mert a másik oldalon Bene szabadrúgását a székesfehérvári kapus. Szabó nem tudta hárí­tani. A nagy erővel rohamozó Videoton . támadásait Solymosi fékezte lé, Nagy H-vel történt összecsapása után a fehérvári csatárt a pályáról a kórházba szállították; lábfejcsont eltört, egyik körmét pedig elvesztette. Ezután következett a 30. perc­ben Bene nagyszerű alakítása után a Dózsa harmadik gólja, amelyre a 43. percben Karsai válaszolt. 3:2. Szünet után a 67. percben Du­nái Hl., Szabó nagy hibájából« újabb gólt szerzett (4a:). A 71. percben gyors adogatás után Dunai n. pofozta a labdát kö­zelről a hálóba és állította be az 5:2-es végeredményt. Több mint egy órán keresztül a Videoton méltó ellenfele volt a bajnok Újpesti Dózsának. Mai sportműsor Labdarúgás: Nemzetközi mér­kőzés: Lvovi Kárpátia—Pécsi Ércbányász, Üjmecsekalja, Érc­bányász pálya, 10.00. — NB L mérkőzések: Pécsi Dózsa—Sál- gótarján, PVSK pálya 13.00, Diós­győr—Komlói Bányász, Diósgyőr 15.00. NB L tartaiékmérkőzések: Pécsi Dózsa—Salgótarján, PVSK pálya 13.00, Diósgyőr—Komló, Diósgyőr 13.00 NB L B. mér kőzés: Egyetértés—Pécsi Bányász, Soroksár 15.00. MNB mérkőzé­sek : Kaposszekcső—Mágocs. Ka- posszekcső 14.30, Lippó—Sátor­hely, Lippó 14.30, Görcsöny— Szabadszentkirály, Görcsöny 14.30. Magyarszék-rPVSK, Magyar- ; szék 14.30, Szentegát—PEAC, < Szentegát 14.30, Szigetvári Vo- ; Ián—István-aknai Bányász, Szí- ■ getvár 14.30 Véménd—Mohácsi* TF TE. Véménd 14,30, előkészü­leti mérkőzés: Máza—Szászvári Bányász—Pécsi Ércbányász, Má­za 15.00. Birkózás: Területi ifjúsági sza­bad és kötöttfogású egyéni baj­nokság, Pácsújhegy, Bányász sportház, 10.03 Kosárlabda: NB L mérkőzé­sek.: Szigetvári Vörös Meteor— BKV Előre, nők, PVSK csar­nok, 10.00, Oroszlányi Bányász— PVSK, férfiak. Oroszlány 10.30, NB L junior mérkőzések: Szi­getvári Vörös Meteor—BKV Elő­re, nők, PVSK csarnok 11.15, Oroszlányi Bányász—PVSK, fér­fiak, Oroszlány 11.45, Dunántúlt Napló Kupa-mérkőzések: Pécsi Ércbányász—Szigetvári Sparta­cus, férfiak, PVSK csarnok 8.15. Pécsi Tanárképző—Komlói Bá­nyász férfiak. Tanárképző Főis­kola 10.00. Röplabda: Teremkupa mérkő­zések az Egyetemi Tornacsar­nokban: PEAC II.—Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer II., nők 8.15. PEAC II.—Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer, ifjúsági nők, 9.00, PEAC, ifjúsági—P. Vörös Meteor Élelmiszer II nők 9.45, PEAC if­júsági—Pécsi Vörös Meteor Élel­miszer ifjúsági nők 10.30. — A Fegyveres Erők Klubjában: Hon­véd Steinmetz SE II. férfiak— Pécsi Vörös Meteor Élelmiszer, nők 8.30, 506-os ITSK—Honvéd Steinmetz SE n., férfiak 9.15. Honvéd Steinmetz SE—Komlói Bányász, férfiak 10.00. Szigetvár- Komlói Bányász, férfiak 10.50. Teke: NB 1. mérkőzés: Pécsi Gázmű—Szombathelyi SE. fér­fiak. Üjmecsekalja, Építők te- I kecsamok. 10.30. — Mester! Megkezdődött az új labdarúgó mehanlzmus! — A szegediek nem bánták volna, ha csak a mai vasárna­' pon kezdődik. — Azt elhiszem. — Mondja, Tüke, maga való­ban hiszi, hogy jobb lesz a fo­ci Magyarországon? — Ha nem hinném, mester, sok haverommal együtt már rég beneveztem volna a Röpülj pá­vára. — Maga rafinált, mert nem­csak dalolni szeretne a drukke­rekkel! — Ne gyanúsitgasson, a múlt­kor amúgyls megijedtem, Szem­üveg nélkül vettem kézbe a Népszabadságot és olvasom a kiabáló címet: Tizennégy évre Ítéltek egy ittas szurkolót! Na mondom, ez az év is jól kezdő­dik ‘nekünk: — Tizennégy évre? — Várjon csak, mesteri Szó­val alaposan beijedtem és ve­szem az okulárét, hogy meg­tudjam a közelebbit. Hát kó esett le a szívemről. — Miért könnyebbült meg, Tű­ké? — Mert a 14 esztendőt nem az ittas szurkoló, bánom az ittas szurkáló kapta, mester! — Minden szurkálónak a du­tyiban a helye! — Na, nem egészen. Mi szur­kolók a tribünön szívesen ven­nénk, ha minél több szurkálót látnánk vasárnaponként. — Ne vacakoljon, Tüke! A Délvidékiben talán? — Dehogyis. A focipályán, a kerítésen belük Szurkáló. nem érti? SZÚR — BUMM — GOOOL! Kanura szurkálót szeretnénk! ÜJ foci mehanlzmust! — Értem már, Tüke! — Ami azt illeti, elég nehéz­kesen jött rá. Mert nem hisz eléggé a tnehani-musban. — Maga eléggé hisz benne — Miért ne hinnék? Üj szö­vetség. új kapitány, új szelle­mű játékosok ói igazolások, új szövetségi edző! Csak azt nem tudom, ha nincs Pécsi Dózsa, ki mentette volna meg a helyze­tet? — Hogy érti ezt. Tűké? — Ügy kérem, hogy már a tél I elején mindenki tudta, hogy ta- I vasszal nemcsak rügyfakadás r lesz, hanem foci megújhodás is. j Azt is tudtuk, hogy a régi ka­pitány jól megérdemelt nyugdi­ját élvezk — Hát a rügyfakadás elég so­káig késett. — Az új szövetségi kapitány kinevezése nem kevésbé. Már mindenki beszélte, csak az ille­tékesek nem tudták. Azután az illetékesek „megválasztották”. Persze azt is tudták, hogy kell egy edző is, de engedték, hogy mindegyikük elhelyezkedjék. — A pestiek malmai lassan Őrölnek. — De milyen lassan. A télen | még ml is mondtuk, hogy a magyar futballt száz lánctalpas „Hoífer” sem húzza ki a sla­in asztlkábóL Most majd egy Hoffer is kihúzza!? Persze előbb a szétzilált szerkezetet az erős Kapocs irt! összefogják. Erről Jut eszembe, hogy egyes újságok már az első forduló után ajnározzák a fradistákat. Olyan nagy dobás 3:l-re győzni Tarjáéban? — Azt majd meglátja ma dél­után a Pécs—Tarján meccsen! De nekem is az a véleményem, hogy a Mucha, meg a társa várhat még az utánpótlás válo­gatottak Üsse KU, bizonyítsanak még! — A Vasút bunyósok már bi­zonyítottak a múltkor. Maga is ott volt, Tüke — Nélkülem nem mérik a fü­leseket a ring mellett. De ami­kor a tatabányai szupercirkáló, a nehézsúlyú Heffmann az első menet végén letottyant az ülő­kére, enyhe földrengést érez­tem. Uram, ha az Ipsét véletle­nül kiütik, nagy bajba került volna a pécsi pincerendszer. — Es a pécsi klubok barátsá­ga, az kutya? — Nem, mester, az maga a valóság. A PVSK új elnöke röp­lapot sokszorosított, amely ezzel fejezte be a szöveget: Hajrá Vasút. Hajrá Dózsa, Hajrá Steinmetz SEI Mit szó! hozzá? — Es mikor lesz Hajrá Urán, Tüke? — Még azt is megérjük, mes­ter! 1 « 25 év a magyar sportban SPORT

Next

/
Thumbnails
Contents