Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-08 / 57. szám

1970. március B. punomtmi n«nio 1 Emberek közelről Gregor Sándorné 1943-lt úgy élt mint a töb­bi meszes: bányászasszony. Egyszerűen, nagyon csend­ben, sokat otthon ülve, a családi gondokon kívül ke- vaeet tudva arról, hogy mi történik a világban. Mosott, főzött, takarított, várta a férjét, hogy mikor jön haza a munkából. A felszabadu­lás után minden megválto­zott... — A férjem már 1944-ben belépett a pártba. A párt szervezeti munkája, az agi- iációs feladatok, a politikai gyűlések sok idejét igénybe vették, bizony gyakran járt haza későn este. Én meg mindenfélét gondoltam ... Beszéltek akkor a szabad- szerelemről, meg arról, hogy a kommunisták elhanyagol­ják a családjukat, és így to­vább ... Meg is mondtam ezt a férjemnek. Ö ezután esténként elvitt magával. Együtt jártunk a pártszer­vezetbe, végighallgattam a vitákat. Rájöttem, hogy ott egészen más történik, mint amit én gondolok. Okos dol­gokról, fontos kérdésekről vitatkoztak, igyekeztek meg­győzni az embereket. Így kerültem közel a párthoz, léptem be 1945-ben a tagjai közé,,. Ezt követően sokszor a sarokba került a mosóteknő, maradt el a házimunka, amikor üzentek érte, hogy (gyűlésre, vagy tüntetésre kell menni. A pártszervezet az asszonyok mozgósításával bízta meg. Meszesen sok pártvezető tartott politikai gyűlést ezekben a hónapok­ban, és Gregor Sándorné Vállalta, hogy megszervezi a bányászasszanyok részvételé­vel. Nem egy gyűlésre gyer­mekeikkel együtt mentek el, mert nem volt kire hagyni őket Velük együtt tanulták meg a gyerekek elénekelni az Intemacioaiálét. Hogy me­lyik volt a legemlékezete­sebb gyűlés? — 1945. május 9-én üzen­tek értem, hogy a Széche­nyi téren nagygyűlés lesz, mert vége lett a háborúnak. Nagyon boldog voltam. Mi meszes:ek is gyalog indul­tunk be a városba. Emlék­szem, hogy a szandálom út­közben elszakadt, de nem tö­rődtem vele, mezítláb men­tem tovább. Az elvtársak be- lémkaroltak, segítettek. Fe­lejthetetlen volt az a gyű­lés. így került a felszabadu­lás után mind szorosabb kö­zelségbe a politikai munká­val. A helyi agitációt, szer­vezést akkoriban a falujá­rás követte. Ebben a mesze- si kommunisták élen jártak. A férjével együtt ő is részt vett ebben a munkában. — Nekem nem volt szak­mám, míg a többiek vala­miben segítették a falusia­kat a munkájuk elvégzésé­ben, én együtt maradtam az asszonyokkal, a gyerekekkel. Addig leginkább csak bá­nyászasszonyokkal beszélget­tem, ekkor ismerkedtem meg közelebbről a falusi asszo­nyok problémáival, életmód­jával. A párt politikájáról, célkitűzéseiről beszélgettünk, igyekeztem megválaszolni kérdéseiket, eloszlatni kéte­lyeiket. Ekkor kerültem kö­zel hozzájuk, szerettem meg a közöttük végzett politikai munkát Ezt követően már a meg­alakult nőmozgalom egyik legaktívabb vidéki szervező­je lett Visszaemlékezve Bo- gádmindszent Gyöngyfa, Cserkút jut az eszébe, ahol ő szervezte meg az MNDSZ- szervezeteket. A megyei nőtanács kelle­mesen fűtött helyiségében beszélgetünk. Barátságosan berendezett irodák, nyugodt munkakörülmények, számta­lan támogatás a politikai munkához, biztos megélhe­tés — ilyenek most a nő­mozgalom funkcionáriusai­nak lehetőségei. Régebben másként volt... — Amikor engem 1949-ben kiküldtek előbb a villányi, majd a siklósi járásba a nő­mozgalom titkárának, bizony nem volt iroda, nem volt sem lakás, sem fizetés. Meg­szervezték, hogy valahol kap­jak éjszakai szállást meg kosztot és így tudtam dol­gozni. Villányban még jó volt, mert elvtársaknál lak­tam, de Siklóson csak egy kulák családnál jutott hely, tőlük nem fogadtam el az ennivalót. Hazajárni ...? Nemrégiben rendeztünk itta nőtanács helyiségében egy találkozót azokkal az asszo­nyokkal, akik a felszabadu­lást követően szervezték a nőmozgalmat a megyében. Mondtam is a Bedőnének (akkor megyei nőtitkár volt, most a NEB megyei elnöke): „Emlékszel, Bedőné, milyen szigorú voltál? Nem enged­ted meg, hogy hétközben hazajöjjek”. Most utólag be­vallottam, hogy nem tartot­tam be mindig az előírást, mert amikor már nagyon hiányzott a család, felültem a vonatra, kiválasztottam egy sötét fülkét, hazajöt­tem. Igaz, hogy csak annyi időm volt. hogy az alvó gye­rekeket megcsókoljam, meg­nézzem, hogy nem hiánvzik- e valami nekik, és már utaz­tam is vissza. De vállaltuk, mert tudtuk, hogy senki nem kötelez erre bennünket, csak az amikor saját elhatározá­sunkból, önként beléptünk a pártba... Sokfelé járt azokban az években. Legtöbbször férjét követte, akit a párt a leg­különbözőbb feladatokkal bízott meg. Így történt, hogy kilenc év alatt tizenegyszer költözködtek. Közben párt­iskolán is volt. Tanult, mert bizony az alacsony iskolai végzettség nem volt elegen­dő már a vállalt feladatok elvégzésére. Pedig tanulni sem volt könnyű ... — Pécsett volt a pártis­kola. a jelenlegi úttörőház helyén, és a Rákóczi úton laktunk. Hazamenni azonban nem lehetett, az iskola bent­lakásos volt, és csak a hét végén kaptunk „kimenőt”. De mi kitüntetésnek vettük, hogy pártiskolán tanulhat­tunk ... A munka eredményei nem maradtak el. A nőmozgalom erősödött, szemük láttára nőtt tekintélye, örömmel ta­pasztalhatták, hogy a nők mindinkább elfoglalják he­lyüket társadalmunk életé­nek legkülönbözőbb terüle­tein. Érdemes volt tehát az első évek áldozatait vállal­ni. Most, amikor a huszonöt éves munka legfontosabb ta­pasztalatait. tanulságait ke­ressük, ő ezt így fogalmazza meg: — Nekem azt mondták a negyvenes években az elv­társak, hogy ne az első lá­tásra ítéljem meg az embe­reket Ne az határozza meg kapcsolatomat velük, hogy ki tűnik nekem szimpati­kusnak. A munkában ismer­jem meg őket Én ezt az in­telmet megfogadtam. így lett sok jó barátom, elvtársam, munkatársam, akikkel most is szívesen együtt dolgozom, gyakorta felelevenítjük a régi harcok emlékeit Az asszonyok huszonöt év alatt sokat változtak. Gondolko­dásmódjukban, magatartá­sukban egyaránt. Én úgy ér­zem, hogy ez a nőmozga­lomban tevékenykedők mun­kájának is az eredménye. És ez örömmel tölt el. Mert én nagyon megszerettem a nők közötti politikai munkát Csak az a baj, hogy az el­múlt években kevés lehető­ség volt arra, hogy mi ré­giek összejöjjünk, beszélges­sünk egymással, vagy iga­zából átadjuk tapasztalata­inkat a fiatalabbaknak. Pe­dig ez nagyon fontos lenne. Persze most ezekben a na­pokban más a helyzet. Nő­nap van, meg jubileumi év­forduló ... Így most gyak­rabban találkozunk... És emlékezünk ... Nagyon szép idők voltak azok... Mitzkl Ervin KONDOR LAJOS RAJZA Nagy László: Esküszöm, hogy ő is örök Esküszöm, hogy S la örök, sose lesz a hemzsegő árnyé Fejbábján málnás kosarával alászáll rubini-koronával, mereven, akár egy királyné. Medveszagot ont már a hegy s az életet Irtó körökből alkonyati láng-kereszt: sas függ, magas vizek fröcskölik gyöngyük, s lenn emberpár bőg a gyönyörtől. Örök visszhang a tűz az Idő, 9 nő arca ég ragyogóan, balasamszagú gőzt vet a gönce, lenn gyötri a rétet gerince, sarka fönn a meredek holdban. Timár Máté: KONTRAPARTI N yugatnak farolt a n*p,meg­nyúltak az árnyak. Szep­tember, az első hónapem­ber ingkevesellő hűssel bizonygat­ja egyre, hogy 6 a hatalmas, bár a folyó partján hosszan és lustán el hever edő falu egyáltalán nem ijed meg tőle. A csorda járásról hazafelé cammogó tehenek éppen úgy harangoznak a tőgyükkel, mint júniusban. A presszó tera­szán söröző fiatalok is nyári len­gében hallgatják a harsánykodó táskarádiót. A Hősök terének ró­zsafái duzzogva illatoznak, mert egy napja oda a nyár. De az ősz­re még nem szavaz más, csak a főutcán végigdübörgő vontatók aranysárga kukoricarakománya, és én, mert a nevemnapja éppen az ősz első napjára esik. Egyébként ikrek a hétköznapok, összeté­veszthetők. A közös földekről hazakarlkázók betérnek a vendéglőbe, vagy a Csendesbe, sörrel öblögetni a mun­ka porát, összekoccannak a bi­liárdgolyók is, de ezt már a Jobb, mint otthon-ban hallom, mert nem találom a helyemet. Állatgondo­zók ruhájának átható silószaga száll a mennyezet felé. elegyest a cigarettafüsttel, s amikor Haragos úr a leszázalékolt írnok, és önte­vékeny sportintéző elhúzza rá az orrát: „Megfullad az ember ebben a kolhoz-illatszertárban”, italmé- lő Gulyásban mindjárt feltámad : leváltott elnök önérzete. — Ami azt illeti, elmehetsz a Napkeleti újmagyarjai, vagy a ■lanka-kocsma suszter:el közé Is — mondja nyilvánvaló ingerült­séggel, és rámkacsint. — Nem igaz, elvtárs? Ráhagyom. Haragos mentegető­zik. de ekkor már Hunyadi Péter komám, az öles Lenin-kocsisa is földhöz veri a biliárddákót^ — Menjen oda, ha büdösök va­gyunk. Ott már győzött az ipari forradalom. Haragos úr, a kan esi borissza elcammog, véle én is, s hogy bú­nak ne eredjen, érdeklődöm a va­sárnapi forduló várható kilátásai felől. — Meg kell verni Besenszeget — mondja —, mert különben ki­esünk. — És ml az akadálya? — Szerelmes a kapus. Ez már túlnő a sportismeretei­men, Vállat vonok, és nézem a fél­homályba hirtelen nappalt varázs­ló neonostorokat, a cipészszövet­kezet L-alakú, hatalmas épületé­nek kirakatokká változó ablakait, amint a futószalag méltóságosan körbehalad mögöttük, de mennem kell, mert Haragos úr már a ven­déglő ajtaját nyitja. A Janka söntése előtt idegen ember viszi a prímet. — Ilyen jótorkú nyugatnémete­ket még sohasem láttam — mond­ja a kocsmárosnak. — Dél óta egvszuszra isznak. Szürkebarát, fesztiválgyöngye, ezerjó. Most meg öt üveg pezsgőért jöttem. Jankánál nincsen biliárd-, sem silószag. Itt kártyaasztalok van­nak, pácolt bőrszag, a cipészipar kísérője. Az italmérő bólogat. Neje méri a fröccsöm. A zsugások verik a blattot. Haragos úr a sörével nyá- laskodik, és az idegen a válaszát várja. — Milyen németek? — kérdé­sem. — Az átvevők. — Jó huzatjuk lehet — Az, az anyjuk horogkereszt­jit! Haragos úr szemében az irigy­ség zöld fénye lobban. De nem szól, hiszen így is megértem. Sze­retne közöttük lenni, mert nerh ő elébe tolnák a számlát. Onnan, abból a nagy susztersapkából fe­dezik, ahonnan a labdarúgócsapat költségvetését Is, ami dicsérendő lenne, ha főbb piával járna. A többi söntéstámasztó sem szól. Mit is mondhatna? Népjóléti intézmény ez a cipészszövetkezet. A fél falu el­vándorolt volna, ha nem lenne, így meg másik két falu ember­feleslegét is ideszivja. Minden ötödik tagnak kocsija van, mert a havi három, az három, az asz- szonvéval öt, futja. S hogy a kül­földieket a közösből dőzsöltetik? Azért sem esik le a sarkcsillag. Valutát hoz, megéri. Ebbe a meg­foghatatlan fogalomba a kocsma­filozófusok minden kétkedése be­lefér, Én pedig nem számítok. Ki­csoda egy tanyai fanító? Kocsmáros Józsi disputái, a fe­lesége kiszolgál, de azért a fülét- száiát hozzánk csábítja a kíván­csisága. — És a lányok? — kérdezi.-r- Munkaidejük van, Palágyi szaktárs pedig üzemvezető A náj- lonharisnvák. kölnik is jól jönnek némelyikrmk. Csak Joós Etus nem fogadta el. Ügy szíven üt, maidnem fel- Jajdulok. Etus férje kollégám a ta­nyai iskolában. Utoljára tanítunk ott az idén. Jó cimborám Laci, de azt nem tudja, hogy szerelmes va­gyok a feleségébe. Igaz, hogy Etus se tudja ... — És most mit csinál Etus? — Nyögöm ki végül. — Főzi a kávét, Hans meg a fő- exportőr, a Brigitte Bardotéhoz hasonlítgatja az alakját. Nem rossz, ml? A pohár szélébe harapok ... Kontraparti! — kiáltja valaki a sarokban. Haragos urat lemarház- zák, mert a kibicnek kuss a neve. A kocsmárosné odasúgja az urá­nak: Te, az? a hároméves Napó­leont ne sózzuk a nyakukba? Az ura bólint A császár nevű ital elfekszik a kosár fenekén, az öt pezsgősüveg alatt Mindjárt zár­óra ... — Nem jön át a Kőrösbe? — kérdezem Haragos úrtól. — Ha meghív? — Hívom, nem? Elindulunk ... A cipőüzem előtt megállók. A hi­vatali irodák magas ablakai úgy vigyorognak szemközt; mintha az uborkafára kapaszkodott ördögök hálóznának mögöttük, — Nem lesünk be? — kérde­zem.-— Lessünk! A potyaital reményében négy kockakövet hoz Haragos úr — ép­pen építik az utat —. egvmásra rakja, rááll, kicsit az­tán l<'r"A1 ■ — Éppen pukkan az üveg! Lekushad, mert a feje fölött nyűik az ablak, s ami fent törté­nik, most már hallható lesz lent is. — Csukd be az ablakot, Palá­gyi — mondja Kelemen, a fő- meós. — A redőnyt is le kéne en­gedni, mert kihallatszik minden. Pala ráordít: — És ha kihallatszik? Az export népgazdasági érdek, nem? — Ja, ja, export! — mondja egy német. — Nem jön? — kérdezi Hara­gos úr. — Nem! — Hát akkor jó éjszakát! — Etus'-h, — ob du '■ — Mondja meg neki Pálágyl szaktárs, hogv hagyjon! — Ne játszd meg magad, ki­csim' Népiét káromkodás .. — Nem lesz terv. ha nem veszi át ezt az ötszáz párat1 Mii vagy annyira oda? Ezt Palágvi mondja. Pedig Pa­lágyi nagy úr Üzemvezető Sta­bil, mint a Sión hegye Fellépek a kőre, belesek .. Az iroda rsuóá sz 'ítél: s kerekaszta! tele üveggel. Palá­gyi a poharát emeli: — Prosit, kamerád! ‘A részeg német Eíu- utár nyúl: — Du bist Br*git‘e Bardot' Többet nem látok. Azt sem tu­dom, mint szállók le. ragadom meg, vágom be az ablakon az egyik követ, s eredek futásnak, a Hősök tere felé A Hő-nj i-i-id*"’ ■ dőrvét éppen lehúzz*!-.. Tizenegy óra van. Alszik a falu. Ku­tyák ugatnak. Megkésett vontató hozza a kukoricát. A hold vigyo­rog. Talán nem Is vigvorog, hu­nyorog inkább. min'ha vigasztal­na: Messzi még jövő szeptember, ámik >r bezárják az iskolákat, paj­tás! Etus azonban már másnap nem ment be a munkahelyére. a 1

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents