Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-07 / 56. szám
1970. március 7. Bunontttii napi» Van-fí „lábon hordott66 tüdőgyulladás? „Betörő a mesterségem" Fúvóstalálkozók Hosszú szünet után ismét találkoztak egymással Baranya megye fúvószenészei. Valamikor rendszeresen ősz- szejöttek egy-egy községben és bemutatták tudásukat. Az emlékezet még ma is számon tart néhány ilyen' „zenészversenyt”. Az idősebbek Jól emlékeznek még a mágo- csi, a bolyi és a himesházi versenyekre. Arról, hogy milyen volt ezek színvonala, eddig keveset tudtunk. Sem feljegyzés, sem hangrögzítő eszköz ném őrizte meg az utókor számára. Hogy . milyen lehetett mégis, azt múlt szombaton és vasárnap érezhettük meg. Szombaton este Palotabozso- kon három, vasárnap délután Szalatnakon négy fúvós- zenekar lépett fel a Német Szövetség rendezésében megtartott műsorokon. Valamennyi zenekar komolyan vette a találkozókon való szereplést Előkerestek, felkutattak — a találkozó szelleméhez híven — régi fúvósanyagokat és lelkesen készültek azok megszólaltatására. A találkozó legfiatalabb zenekara, az alsómocsoládi zenékar az elmúlt év telén látott munkához a nagyhaj- mási zenekar vezetőjének irányításával. Ma már bátran közönség elé merészkedhetnek. Megyénk három, eddig főképpen a Pécsi Rádióból és a sváb bálokból ismert zenekara, a komlói Molnár Nándor, a hásságyi Freitag Konrád és a nagyhajmási Habich Konrád vezetésével ez alkalommal is magára vonta a figyelmet nagy rutint eláruló zenélésükkel. A meglepetés erejével hatott a hetvehelyi (vezető: Krachen- felzer Sebestyén), a babarc! (vezető: Ahmann György) és a patölabozsoki (vezető: Thum János) zenekar Szereplése. Az első kettő a hagyományos és mostani hangzásideál helyes arányát megteremtve muzsikált, igen ízlésesen. A hatvannégy éves Thúm János és zenekara a múlt egy érdekes színfoltját varázsolta néhány percre a színpadra. A találkozó elindítója akart lenni annak a tevékenységnek, amely a magyarországi németség körében meggyökeresedett fúvószenélés hagyományát a Jelen számára még élőbbé akarja tenni; az utókornak pedig megmenteni, a hajdanában megszólalt anyag összegyűjtésével. A civilizáció ezen a területen is könyörtelen. A rádióban hallható és nyomtatásban megjelenő (cseh és németországi) polkák, walzerek, indulók lassan teljesen kiszorítják az itthoni, bizonyos tekintetben sokkal értékesebb anyagokat A két műsort — amelyeken hat-hat számot játszott egy-egy zenekar — nagy érdeklődés előzte meg. Palota- bozsokon körülbelül százan az utcán rekedtek Szalatnakon sem férhettek volna be többen a művelődési házba. Várnai Ferene Új betegséget figyelitek Egy virus bűjócskázik — 1964-ben észlelték először Világszerte jelentkezik Üj rémhír a betegek között: „lábon hordott” tüdő- gyulladás. Beszélnek róla, szaporítja a képzelt betegek számát, sokan tuberkulózis forrásának vélik, de mindenképpen „lábon hordják”. A történet általában így kezdődik: Bemegy az egészséges ember a tüdőszűrő vizsgálatra, mert például élelmiszerboltban dolgozik, s ezért kell a szűrés. Odabent aztán később megszólal az orvos: — Itt valami van! Nem érezte magát rosszul az utóbbi napokban? — Nem. Azazhogy ... — Legyen szíves, jöjjön vissza holnap! — így az orvos, az „egészséges” ember pedig kimegy betegen, de legalábbis betegségtudattal, mert „lábon hordott ezidáig valamit!” — Mi az igazság? — ezt kérdeztük dr. Telkes Józseftől, a Pécsi Városi Tüdőgondozó Intézet főorvosától. — Hét évvel ezelőtt, 1964- ben figyeltünk fel dr. Kancsár László főorvos kollégámmal együtt arra, hogy a. röntgen egyre több alkalommal jelez olyan embereknél tüdőgyulladást, akiknél sem láz, sem hőemelkedés, sem a tüdő- gyulladás több jellegzetes tünete: a hidegrázás, erős gyengeség, ■ elesett állapot nem tapasztalható Többnyire sorozások, alkalmassági és egyéb szűrővizsgálatok idején derült ki, s a betegek csak a mi kérdéseinkre figyeltek fel, hogy néhány nappal azelőtt kicsit nem jól érezték magukat, kicsit köhögtek, megfáztak. Felfigyelt erre Baján dr. Abonyi József, s előadást tartott róla, majd sorra a többi városból hallottuk a kollégáktól, végül évek alatt világszerte jelentkezett ez az úgynevezett „lábon hordott" tüdőgyulladás. Dr. Telkes József elmondta: amilyen erőtlen betegségBudapeaS építkezésre, állandó munkára keresünk: kőművesek**, ácsokat, kubikosokat, férfi segédmunkásokat, vasbetonszerelőket. Szállón, étkezési lehetőség, munkaruha van. o Jelentkezés: ÁPRILIS 4. KTSZ, Budapest, VIII, Aurára u. 23. szám. Munkaügy. ként jelentkezik, általában ugyanolyan .gyorsan el is tűnik, méghozzá mindenfajta kezelés nélkül. Ha például valakinek a mellkasában a röntgen ilyet jelez, de nem mindjárt, hanem valamiért csak két-három nap múlva jön vissza az illető új felvételre, akkor már nem is észlelik, eltűnt. Sőt, tavaly augusztus 29-én egy egyetemistánál / kimutatta a röntgen, a következő napon pedig az új felvételen már semmit sem lehetett látni. Egyelőre világszerte annyit tudnak róla, hogy nem baktérium, hanem valószínűleg valamilyen vírus okozza. Ez a vírus, bűjócskázik. előjön, gyorsan eltűnik, avagy a beteg észre sem veszi, hogy volt a szervezetében. Az orvostudomány pedig egyelőre figyel és nyomoz. Az ügyet színezi, hogy a hagyományos tüdőgyulladás is egyre gyakrabban jelentkezik az eddigieknél kevesebb, vagy kisebb erejű tünettel, s ma már alig akad az egész lebenyre kiterjedő gyulladás, mindössze kisebb gócban van. — Mégis: milyen arányban fordul elő a kettő? — Mennyiségi arányt nehéz megállapítani. Legfeljebb azt, hogy a hagyományos tüdőgyulladást inkább a megfázást elősegítő hidegebb időszakban találunk, ez a vírusos gyulladás viszont nem tiszteli az évszakokat, bármikor jelentkezhet. — Igaz-e a rémhír: lehet-« „lábon hordott" tüdőgyulladásból tuberkulózist kapni? — Ez már nem igaz. A tuberkulózisnak megvan a maga saját baktériuma, amit embertől, állattól, fel nem forralt tejtől, vagy tejterméktől lehet kapni fertőzés útján. Más kérdés, hogy ha egy lázas állapot kezelés ellenére sem enyhül 3—S nap alatt, akkor szükséges a röntgen. Ha pedig röntgennel is megállapított tüdőgyulladás tíz nap alatt — ugyancsak kezelés ellenére — nem szívódik fel, akkor is ajánlatos a tüdőgondozóban jelentkezni. De nem azért, mert a tüdőgyulladás tuberkulózissá alakul, hanem azért, mert az elhúzódó tüdőgyulladás fel- lobbanthat régi tuberkulózi- sos maradványokat, örvendetes, ■ hogy a pécsi körzeti orvosok vigyáznak is erre. Járványmentes időben napi 20— 30, járványkor pedig napi 100—120 beteget is küldenek hozzánk. Egy vírus tehát bujócská- zik az orvostudománnyal. A természettudományok fejlődése persze biztossá teszi; egyszer fény derül rá, keletkezésére, gyógyítására, az ellene való védekezésre. De mit tegyünk addig, ha rosz- szul érezzük magunkat? Hiszen egyes bajok újabban sok emberben láztalanul jelentkeznek. Hanyagoljuk el magunkat? Avagy lopjuk feleslegesen a magunk és orvosunk idejét? A válasz: — Továbbra is használjuk a klasszikus betegségjelzőt, a hőmérőt. A legtöbb ember, ha magas a láza, úgyis orvoshoz fordul. A hőemelkedést azonban sajnos, sokan lekicsinylik. „lábon hordják’’. Pedig, ha van hőemelkedés és mellette fáradtság, gyengeség is van, akkor orvoshoz kell fordulni. — Végül: tisztázzuk a láz és a hőemelkedés fogalmát — A mai orvosi szóhasználat szerint 37 fok alatti testhőmérséklet láztalan állapotot, 37 foktól egészen 37,6- ig hőemelkedést, afelett pedig lázat jelent. Földessy Dénes A legrégebbi magyarországi zeneszerszám Most rekonstruálják újból az aquincumi orgonát, amelyen vagy 1700 esztendeje — talán — Aelia Sabina, énekesnő és orgonista muzsikált. Am nem ez az orgona a legrégebbi magyarországi zeneszerszám! Egy háromlyukú síp az, amelyet a bükki istálióskói őskori lakó barlangjában találtak. Ez a síp, mint megállapították, növendék medvének, medvebocsnak szájcsontjából készült. A sípból — mint azt re- konstruktora, Horusitzky Zoltán bebizonyitotta — öt hangot lehetett előcsalni. A kutatók úgy vélik, hogy az istállóskői síp mágikus, varázslati célt szolgált, vagyis zenei eszköz volt. Ezt támasztja alá az, hogy az istállóskői barlangban egymásra helyezett állapotban három medvekoponyát is találtak. Azt gyanítják, hogy bizonyos medve-idéző vadász-szertartásoknál használhatták e pentatonlkus zeneszerszámot. A medvevadászat ugyanis — a síp elkészültének korában — nemcsak fő táplálékhoz, de ruházathoz, s — csontjaival — szerszámhoz is juttatta az istállóskői ősembert. S a tudomány — rádio- karbon vizsgálattal — arra is szabatosan megfelelt: mikor zajlottak le ezek a bükki medve-vadászatok s medvevarázslati szertartások! A sípot pontosan 30 900 évvel ezelőtt készítették és használták. Tehát az utolsó jégkorszakot. amely mintegy 10 000 évvel ezelőtt feieződött be, az istállóskői síp kereken 20 000 esztendővel előzte meg. Csendes este a Tavaszban Impressziók hattól tízig Holdíény helyett? Fogalmam sincs, mi lehet a sarokban ülő három férfi foglalkozása, annak ellenére, hogy többször is kórusban közük a világgal: „Betörő a mesterségem, nincsen abban semmi szégyen...” A felszolgálónő erőtlen kísérletet tesz arra, hogy csendre intse az édesbús magyar nótákba feledkezett vendégeket, de nem veszik túlságosan komolyan. Plánéban folyik tovább a danászás. Kötve hiszem, hogy az előttük álló kávé hozta volna meg dalos kedvüket, a feketének valószínűleg az „ellenméreg” szerepét szánták... Ha a pécsiek közűi netán valaki nem ismerné a Tavasz eszpresszót, nem kell túlságosan sietnie, hogy pótolja ezt a hiányosságot: jellegtelen hely a presszók uniformizált korszakából, kopottas berendezésével alig-alig közelíti meg egy közepes kisvendéglő színvonalát A falon elhelyezett egyetlen „dekoráció” szerint pedig a Tavasz másodosztájyú eszpresz- szónak minősül. Hat óra körül még alig vagyunk. Az előtérben néhány „futóvendég” szórakoztatja önmagát és a személyzetet, a teremben csak három-négy fal melletti asztal foglalt. (A kocsmák óvatos logikája ez: a fal mellé ülök, így legalább hátulról nem érhet meglepetés.) Velem szemben egy fiatalember mintha att~l tartana, hogy minden percben elmenekülhet a társaságában ülő hölgy. Jó erősen szorítja, két kézzel, biztos, ami biztos. — Egyébként a lány sem enged a huszonegyből, a fiatalembernek Is meglehetős gondot okozna a felállás. Pillanatnyilag a „jól karbantartott” lány az egyetlen képviselője a szépnemnek, így a fiatalember aggodalma bizonyos fokig érthető. Jobb, és más híján őket nézegetik a vendégek. Negyed nyolc körül váltás. Hat kilencvenet fizetek egy üveg sörért, ez a tény később gondolkodóba ejt. Fél tízkor ugyanis megint csak hat kilencvenet kérnek, amikor már a fél nyolckor kezdő zenekar szolgáltatásait is élveztem. Vendéglátói praktikákban járatlan logikám szerint két eset lehetséges: vagy ingyen húzták a talp- alávalót, vagy hattól-hétig a három tagú önkéntes dalárdát számították zenének... A zenekar hajszálpontosan kezd. Aztán rögtön a második szám után tekintélyes szünet következik, mert egy pulóveres férfi csörtet fel az emelvényre aktatáskával • kezében. Rövid eszmecsere után szép kivitelű táskarádió kerül elő a táskából, a terem sajátos akusztikájának következtében azt is megtudom, hogy potom hétnyolcvanért. Zsákbamacskát senki sem vesz, a készüléket gondosan kipróbálják, ellenőrzik. A vizsgálódás eredménye valószínűleg pozitív, a rádió mindenesetre marad. Az idő múlásával egyenes arányban növekszik a forgalom. A ceruzával a füle mögött közlekedő felszolgálónő tónusából, vendégekhez való viszonyából arra lehet következtetni, hogy az iddogá- lók többsége gyakran megfordul itt. Némelyikük állapotából pedig arra, hogy nemcsak itt fordul meg. Pajzán kedvű férfitársaság „Tánc közben lehet lekérni?” felkiáltással nyomul be, s a továbbiakban sörrel és konyakkal igyekeznek prolongálni hangulatukat. A lekérést Illetően nem juthattak döntésre, a körülbelül hét négyzetméternyi táncparkett üres maradt. A vendégek egymást is ismerik, olykor az egyszerűség kedvéért közük mondandójukat Egy fiatalember megjelenése fonott bevásárlókosárral a kezében enyhe derűt kelt. — Körbemutatja a kosarat, „ötven tojás van benne”, — mondja és leül. A tojások jelenlétét többen ellenőrzik, néhányat a levegőbe dobálnak belőle, általában sikerrel elkapják. A köztetszést arató mutatvány végén negyvenkilencre csökken a tojások száma. Csendes este. Katonák jönnek, hogy lehetőség szerint kellemesen töltsék a kimenőt, hölgyek jönnek szólóban, hogy ebben segítségükre legyenek. A mellékhelyiségben egy bőrkabátos hatalmas pofont ígér az ajtó mögött meghúzódó ismeretlennek, ha azonnal nem jön ki onnan, megrendelik az első két konyakot a zenekarnak, a negyvenkilenc tojás boldog, ám kissé bizonytalan léptű tulajdonosa, mint a győzelmi zászlót cipeli hol ide, hol ocja a kosarat... Csendes este, sokkal cifrább dolgok történtek mostanában a Tavasz presszóban. Tudomásunk szerint a szórakozóhely a rossz emlékű Holdfény után, mint szeszmentes ifjúsági szórakozóhely nyílt meg. A jelenlegi helyzet: Holdfény — Tavasz néven. D. Kónya József Komolytalan rofmt SAJAT KARAN TANUL AZ EMBER ISSfShttonk ' nQft^ Mit verébalany vagyok. Ai alábbiakban Ilyen tannlaá- goa . eseteket szeretnék elmesélni. Nem azért, mintha hlnnék abban, hogy a más esete bármi tanulsággal Is szolgálhat, hanem Inkább azt az örömöt akarom olvasóimnak, hogy fölsikolthas- sanak. Ennek a. slkltásnak két változata van: „Na ez se okosabb, mintán”! vagy: „Van ez Is akkora marha, mint én!** Vér- mérséklet dolga. Különösen könnyű dolga van velem a kóklereknek. Ha elém kerül egy fogantyú, amit néhány forintért meg lehet húzni és nyerhető vele valami pompás dolog, például torta, vagy nélkülözhetetlen gipszszobor, meghúzom a kallantyúft. Különösképp olyankor örülök meg, ha cédulákba számokat gyömöszölnek, mint a Totó irodában és négy forintért a következő szöveget nyerheti az ember: „Gratulálunk, nyert 20 ezer forintot.” Előfordul néha ritkábban az a szöveg is: „Ne veszítse el a kedvét, majd legközelebb nyer.” Nekem határozottan nines sze- I micsém8 én mindig az utóbbit [ nyerőm meg, vagyis a btztaMáradjunk a tárgynál. Ezek csak egyszerű l^árvallottságok és legfeljebb az ember elveszít néhány forintot. A komolyabb kárvallottatok az igaziak. Mikor pL a bűvész kihívja az embert és ott kinn az emberből hülyét csinál, vagy, ami még rosszabb, az ember saját magából csinál. Egy ilyen esetet mesélek el. Gyerekek voltunk és az öcsémmel együtt több komoly vállalkozásban vettünk részt. Az egyik ilyen, hogy anyátlan szopós malacot kaptunk ajándékba és azt dudlival akartuk fölnevelni. A malac egy ideig kosztolt is rendesen, majd gomyadozni kezdett és égnek nyújtotta a négy lábát. Az elkésett konzultáció kiderítette, hogy a tejet vizezni kellett volna, de mi a malactól nem sajnáltunk semmit. Aztán volt egy kísérletünk a vályogvetéssel is. A községünkbe!! vályogvető cigányok kétségbeesetten kerestek kisegítő munkaerőket. Nem mintha nem lett volna elég rajkójuk, de azokat kímélték. Mi meg nagy ügybuzgalommal vetettük bele magunkat ebbe a szép munkába és össze is hoztunk valami pénzt. De kiderült, hogy ez alatt még az elemi iskolában és nem a termelő munkában kellett volna részt vennünk. Az ember azonban nem olyan könnyen veszti el a kedvét. Épp akkor rokonszenves kóklerek érkeztek a faiunkba egy újfajta szerencsejátékkal, ami különösen figyelemre méltónak tűnt. Ez olyasmi volt, mint ma a vidámparkban a vízi halászat, hogy egy horoggal ki kell fogni egy fahalacskát és arra rá van írva, hogy mi a nyeremény. Itt azonban nem hal volt, hanem lapostetejű fapöckőkre egy nyélen függő karikát kellett ráejteni. A pöckök mellett meg ott voltak a nyeremények la. A komolyabb nyeremények, — mert Ilyenek is voltak —, olyan pöckök mellett húzódtak meg, amelyeknek teteje nem lapos, hanem domború volt és a karika ráejtése még reménytelenebbnek látszott. Sípszóra, egyszerre indult meg a versengés. Amikor valamelyik pöcökre ráesett egy karika, lefújták a vetélkedőt. Az az egy nyert, a többi nem. Persze legtöbbször valami nyámnyila ejtette rá a karikát, mondjuk egy filléres bádogautóra. © visszakapta a pénzét. A többi meg újra kezdhette friss pénzért a versengést. Mi hazarohantunk. Az ezermester nagypapát befogtuk ugyanolyan pöckök és halászókarikák faragására és napi nyolc órán át, egy héten keresztül mesterjátékossá képeztük ki magunkat. De nem a lapos pöckö- ket gyakoroltuk, hanem a dóm* borúakat. A tudás birtokában felszerelve jelentünk meg a színen. Volt ott, ami különösen megnyerte a szívünket. Egy tál-sorozat. Hat színes tál egymásban. Arra mentünk ti Nem la lett volna semmi baj, ha fölöslegesen nem pofázunk. Erre egyébként már sokszor rájöttem, azután is. Szóval itt is eljárt a szánk. A cégvezető kóklertől megkérdeztük ugyanis, hogy az, aki a tálat nyeri, az azt mind megkapja-e? — Persze — mondta nagylelkűen. mint aki kizárólag ráfizetésből él. Megkezdődött a verseny. Fölállt a nép. Sípszó! . .. Zutty! Az én karikám máris lezuhant a tálakat jelképező nöcökre. A kókler megdöbbent. A Jó nép a csodálkozástól megdermedt. Csoda szemtanúja Ie+t, mint Balázs Terka néni az an- docsi búcsúban. Ml meg tündököltünk. A kókler tért leghamarabb magához. A verseny előtt elhangzott hülye mondat kimentette zavarából. Benyúlt a tál- sorozat kellős közepébe és kivette a legkisebbet ta a kezem* ke wjomtA, — Tessék parancsolni! — rikoltott. — Nálam lehet nyerni! — Hát nem az egészet?... makogtam, • ekkora galádságtól elszédülve. A kókler Is érezte, hogy a közhangulat nincs egészen mellette, hát a jól bevált fogáshoz folyamodott. Az én bőrömre : persze: Tessssék nézzznnl! Itt minden- j ki nyer! Az úr is! Valósággal hülye az örömtől! A nép most már vihogott. Kétségkívül hülyén néztem, de egyáltalában nem az örömtől. Sőt! — Na megellj te csirkefogó! Kinyerem a tálaidat — mondtam magamban és elöntött a düh Most jön majd a következő tál! Nem jött. Nem a ml tehetségünk kopott meg, hanem a többi már puszta ármány volt. Egy nálunk nagyobb süvölvény ólálkodott elő a kókler intésére és beállt a versengésbe. Há+ az ő rutinjával mi sem bírtunk! Nyilván a művész elsőszülöttje lehetett. Mi még vadul küzdöttünk a* utolsó fityingünklg, de ez már csak olyan volt, mint a görög sorstragédiák vége. Se pénz, se posz*ó! Legfeljebb megmaradt még a tanulság, amit ezennel átadok. SzőUőay Kálmán J
