Dunántúli Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-28 / 74. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ära: 8C fiTfér Dunántúl napló JCXVÜ. évfolyam, 74. sióm Az MSZIVIP Baranya megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja 1970. március 28., szombat Közlemény Péter János NDK-ban tett látogatásáról Bérűm Péter János külügyminiszter NDK-ban tett látogatásáról csütörtökön közös közleményt adtak ki. A közlemény szövege a következő: Péter János a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere az NDK kormányának meghívására 1970. március 23— 26. között hivatalos baráti látogatáson a Német Demokratikus Köztársaságban tartózkodott Péter Jánost baráti megbeszélésre fogadta Willi Stoph, a Német Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke. A látogatás során szívélyes légkörben lefolyt tanácskozásokra került sor Péter János és Otto Winzer, a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere között A tárgyaló felek kiemelték Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és lock Jenő, a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány elnöke 1970. január 28—30. közötti baráti látogatásáról kiadott közös közlemény jelentőségét 25 - 75 DEDASZjubileum Jubileumi ünnepséget rendez hazánk felszabadulásának 25., valamint a Dél-Dunán- túl rendszeres villamosener- gia-szolgáltatásának és a vállalat fennállásának 75. évfordulója alkalmából a Déldunántúli Áramszolgáltató Vállalat. Az egész napos eseménysorozat ma délelőtt 9 órakor a szakmai programmal kezdődik, ezt a Technika Házában rendezik. A meghívó szerint a megnyitót Schiller János, a. Magyar Villamos Művek Tröszt vezérigazgatója tartja. Ezután kerül sor Szabó Antal, a DÉDÁSZ igazgató-helyettesének előadására; témája; Az elektronikus számítógép mun- kábaállításának előkészítése a DÉDÁSZ Vállalatnál az osztrák tánulmányút tapasztalatainak felhasználásával. Még két előadás hangzik el: Herényi A. Ödön, az MVMT vezérigazgató helyettese. A számítógép alkalmazásának távlati célkitűzései az MVMT vállalatainál; Kiskapusi László, az EMG vezérigazgatója: A magyar számítógépgyártás fejlesztésének perspektívái címmel. Zárszót mond Németh István, a DÉDÁSZ igazgatója. Délután 3 órai kezdettel a Pécsi Nemzeti Színházban ünnepséget rendeznek. A vállalat 75 éves tevékenységéről Németh István igazgató tart tájékoztatót. Az évforduló jelentőségének méltatására Szili Gézát, a nehézipari miniszterhelyettest kérték fék Ezután kitüntetéseket adnak át. majd műsor következik a Pécsi Balett, a Pécsi Nemzeti Színház művészei és zenekara közreműködésével. Este a Nádor Szálló kupolatermében fogadást ad a DÉDÁSZ vezetőcége. Mindkét fél hangsúlyozta ! annak szükségességét, hogy ! az európai béke biztosításával összefüggő problémák csakis a status quo elismerésének alapján nyerjenek megoldást és hogy a békés egymás mellett élés alapelveit alkalmazzák a különböző társadalmi rendszerű európai országok közötti kapcsolatokban. A békés egymás mellett élés megköveteli, hogy a vitás nemzetközi kérdéseket tárgyalások útján oldják meg. A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság együtt a testvéri szocialista országokkal, valamint az európai békéért és biztonságért küzdő más erőkkel, folytatja aktív tevékenységét az európai biztonsági értekezlet mielőbbi összehívása érdekében és hatékonyan fellép minden olyan törekvéssel szemben, amely a biztonsági értekezlet elodázását vagy megakadályozását célozza. Mindkét fél abból indul ki, hogy biztonsági konferencián valamennyi európai állam egyenlő jogokkal vehet részi * a konferencia összehívását és megtartását semmiféle előfeltételtől nem szabad függővé tenni. Otto Winzer a Német Demokratikus Köztársaság külügyminisztere részletesen tájékoztatta Péter János külügyminisztert Willi Stoph az NDK Minisztertanácsa elnöke és Willy Brandt az NSZK szövetségi kancellárja között lefolyt megbeszélésekről. Mindkét fél méltatta a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között az egyenjogúságon alapuló nemzetközi jogi kapcsolatok felvételéről szóló, az NDK által előterjesztett szerződéstervezet rendkívüli jelentőségét: az egyaránt megfelel mind a két állam, mind az európai biztonság érdekeinek. Az NDK és az NSZK kormányfőinek erfurti találkozója, s annak nemzetközi visszhangja bizonyítják: leg- I főbb ideje, hogy minden bé- j keszerető állam foglalkozzék az NDK-val való kapcsolatai normalizálásával. Miután az imperializmus Németországot megosztotta és német földön két egymástól független, ellentétes társadalmi rendszerű, szuverén német állam jött létre, Európa békéje és biztonsága megköveteli a két német állam közötti egyenjogú, a nemzetközi jogon alapuló kapcsolatok kialakítását. Ez egyben az egyetlen út a NATO érintkezési vonalán, [ a béke és a biztonság megszilárduljon. Mindkét fél kijelentette, hogy a Német Demokratikus Köztársaság és a Német Szövetségi Köztársaság között az egyenjogúságon alapuló nemzetközi jogi kapcsolatok döntő módon segítik majd elő egész Európa biztonságát. Ezzel megszűnik egyik lényeges akadálya annak, hogy minden európai ország egyenjogú s a nemzetközi jogon alapuló kapcsolatokat vegyen fel egymással. Mindkét fél elítélte az USA vietnami agresszióját és az utóbbi időben Laoszban erősödő amerikai beavatkozást, ami Délkelet-Ázsiábar a konfliktus kiszélesedéséhez vezet. Ugyanígy elítélték az izraeli imperialista agresszió folytatását és kiélezését az arab államok és népek ellen, A tárgyaló felek megelégedéssel állapították meg, hogy az államaik közötti kapcsolatok eredményesen fejlődnek. A két miniszter megállapodott abban, hogy rendszeresen tovább folytatják a külpolitikai problémákkal kapcsolatos kétoldalú konzultációkat. Az NDK külügyminisztere örömmel és köszönettel elfogadta a magyar külügyminiszter meghívását a Magyar Népköztársaságban teendő hivatalos látogatásra. Tartalomból: A magyar könyv üunepe Moszkvában-— -----------------------------------------------— — *-------------------------------------------------------------------J ugoszláv harcosok magyar kitüntetése |j A közlekedés közelről — — --------------------------------------------------:— *---------------------------------------------------—------------S iklósiak — a > árosi rangért ]| Nagyüzem" a Felvonulási téren Dr. Bíró József előadása Pécsett || Tudomány, technika Vállalati — szövetkezeti körkép Nyereséggel zárták az esztendőt VAJON MENNYI AZ ÉWEOI NYERESÉG? NÉHÁNY SZÖVETKEZETBE, GYÁRBA ÉS VÁLLALATHOZ LÁTOGATTUNK EL. HOGY MEGKÉRDEZZÜK: HOGYAN GAZDÁLKODTAK ÉS MEKKORA PLUSZÖSSZEG JUTOTT A DOLGOZÓKNAK AZ 1969- ES MUNKÁJUK ALAPJÁN, VALAMINT MIT TESZNEK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY AZ 1970. ÉVET A TAVALYINÁL IS SZEBB EREDMÉNNYEKKEL ZÁRHASSÁK? A SZÉK- ÉS KÁRPITOS- IPARI VÁLLALAT mohácsi gyára minden eddiginél eredményesebb évet zárt: a termelési terv 65,3 millió forintos érték előállítását írta elő, amellyel szemben 71,1 milliós termelési eredményt produkálták. A kiosztásra került évvégi részesedés összegszerűen valamivel kevesebb, mint az előző évi „tizenharmadik havi” boríték összege volt, ugyanis tavaly a béreket átlagosan 4,2 százalékkal emelték, prémiumok címén pedig 119 ezer forintéit juttattak a munkásoknak. Ha ezeket az összegeket is figyelembe vesszük, akkor 28 napi bérnek megfelelő összeget tesz ki az egy főre jutó áitlagnye- reség. A PATYOLAT MOSODA VÁLLALATNÁL az eredmény javulásét a szolgáltatások összetételének változtatása és a vállalaton belüli teljes átszervezés eredményezte. Bővítették a közületi és lakossági háztólFelszabadnlási emlékmű Komló határában Avatás április 3-án Azon a helyen, ahol 1944 telén elérték a szovjet csapatok Komló faluhatárát, monumentális felszabadulási emlékmű építését kezdték meg idén februárban. A mintegy 15 méter magas emlékmű Bachman Zoltán műve, aki Dicső Rudolf statikus segítségével készítette a kiviteli terveket. A nyersbeton létesítmény két összefonódó, spirálisan magasba kúszó parabola, mely egyszerre jelképez két kibontott zászlót és két mind magasabbra emelkedő, baráti népet. A kivitelezési munkák a mostoha időjárás ellenére is gyors ütemben folynak: április 3-án avatás. A tervek szerint a nyersbeton emlékműfalra mindössze két bronz évszám kerül majd: 1945—1970. A s Zobák-akaával szemközti | domboldalon felépített emlékműhöz két lépcsősor vezet majd fel. A terepet rendezik, füvesítik, a környezet — sziklákkal tarkított erdő — azonban változatlan marad. házig való szállítást. Az évet 2,3 millió forintos nyereség- | gél zárták, a felosztásra kerülő 374 ezer forint 27,8 na- i pás átlagbérnek felel meg. Szembeötlő a fejlődés: 1967- ben 6,3 nap, 1968-ban 12 nap volt csak a nyereség. Idén a felvevőhálózat bővítése a cél, új szalon létesül Komlóéi, Mohácson és Pécsett is, A BEREMENDI CEMENTMÜ 350 ezer forintot fizet ki nyereségként, egy dolgozóra 12 munkanap bérének megfelelő összeg jut. Ez az elmúlt évinek fele. A nyereségcsökkenést az országos vállalaton belüli lemaradás magyarázza — a Váci Cementgyár termeléskiesése kihatással volt a többi gyár nyereségalaktilására is. Idén a beremendiek eredményterve 7,5 millió forint. Január 1-vel havi 52 ezer forintos béremelést eszközöltek. Idén az éwégi nyereségkifizetés növelése helyett inkább az évközi béremelésié fordítanak nagyobb gondot. A KESZTYŰ- ÉS BÖR- KONFEKCIO KTSZ-NÉL néhány hónapja volt az űj vezetőségválasztás. A hirtelen változás igen komoly problémát jelentett a tagságnak és az új vezetőknek egyaránt. A dolgozókat dicséri a jó évzárás: 2,2 millió forintos nyereséget osztanak ki — 43 napi bér jut egy főre. Kesztyűből az évközben ötszázezer párra csökkentett tervvel szemben 522 ezer párat gyártottak, divattáskából 93 ezer darab készült el — a felét exportálták. Főleg felújításokból, tsz- j építkezésekből és csak kis j mértékben családi házak építéséből tevődött össze az | 1969-es év munkája a Sásdi járási Építő Ktsz-néi. Idén kapacitásuk kilencven százalékát lakásépítésre fordít- j ják és szeretnék elérni, hogy j jövőre az idei 26 napnál is j több nyereséget fizessenek j ki. A felosztásra került ősz- I szeg egymillió forint. A FAIPARI SZÖVETKEZET j évi termelése 12 millió forint értéket képvisel, amely összeget jelentősen befolyásolt a nyugati stílbútor-export: svájci és sivéd megrendelőknek szállítottak:. Síké- j rült a lakószoba-garnitúrákat a hazai piacom is kedvezően értékesíteni, ennek köszönhető, hogy az ötszáz fős szövetkezet tagjai között másfélmillió forint nyereséget osztottak ki. A BARANYA MEGYEI TALAJEKÖ- GAZDÄLKODAS1 VÁLLALAT 1968- ban csak II. osztályú szervestrágyát értékesített, 1969- ben viszont az eladott mennyiség 17,3 százaléka t osztályú volt. A munkák zömét gépesítették, a folyamatos termelés biztosítása érdekében Kovácshidán új rostaüzemet állítottak be: ez a tőzeg-keverőanyag előállítását biztosítja. Az évet 1 millió 162 ezer forint nyereséggel zárták — 3800—4000 forint jutott egy dolgozóra tizenharmadik havi fizetésként Idén a teljesítmény növelése érdekében két Prá- ga-típusú szippantógép és négy billenő tehergépkocsi vásárlása szerepei a tervben. A HIRDI KENDERFONÓBAN is eredményes volt az elmúlt évi munka: 11 százalékos termelésn övekedést. értek el. Egymillió-háromszázezer a dolgozók munkán felüli bére: e mennyiségből az évközi prémium, jutalom és fizetésemelés háromszázezer forintot emésztett fel. Így is az év végén közel 19 napnak megfelelő nyereségei osztottak. A MOHÁCSI FAROSTLEMEZGYÁR 1969-ben 320 millió forint értékű munkát végzett az évet 84 milliós nyereséggel zárták. Figyelembe véve az évköri 5,6 százalékos bérfejlesztést az évvégi részesedésként egyhavi bérnek megfelelő összeg került a borítékba. A napokban kezdődik a gyár rekonstrukciója — idén az egész beruházás mintegy tizenöt százaléka készül el. K. F.