Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1970-02-10 / 35. szám
6 1970. február 10. Dutvantáu ncpia A busók elűzték a telet? Egy rádiós baki nyomán... Népünnepély Mohácson Fő a hagyománytisztelet! Miként a hiedelem szerint a Dunán átkelt fantasztikus álarcokba, ruhákba öltözött busók felriasztották éjjeli álmukból a törököket, vasárnap a hajnali órákban ugyancsak megzavarta a főtér környékének békés álmát a szokatlan reggeli mikrofonpróba. Valahogy itt kezdődött a hagyományos ősi, pogány tavaszünnepek késő maradványa — ma a Baranyai Vasárnapok első rendezvénye — a mohácsi busójárás. Mohácson vasárnap már reggel eldördültek a busók mozsárágyúi, naphosszat durrogtak a petárdák, furcsa hangú fakürtök harsogtak. Az utcákon megjelentek az ijesztő, szarvakkal ékesített, báránybőrbe bújt busók egésznap szóltak a kereplők, harsogtak a vásári trombiták. Népünnepély volt az idei busójárás. Az egész város megmozdult, egyetlen farsangi XVI. Lajos dísztálja Szigetváron Gyermekkamevál a Széchenyi téren A rádiósok ördöge — a „baki”-nak becézett nyelvbotlás — ez egyszer rendkívül hasznos szolgálatot tett a művészettörténetnek: ma- gyarországi ismeretlenségből előkerült XVI. Lajos francia király dísztálja. A különös eset előzménye az volt. hogy a szigetvári várbaráti kör fontos dokumentum birtokába jutott, amely utalásokat tartalmaz a hedvezér Zrínyi Miklós és a ..nankirálv”, XIV. Lajos kapcsolataira. Az eseményről a Budapesti Rádió is hírt adott és a bemondó elnézte a római számot: XIV. helvett XVI-ot olvasott. Márnádig XVI. Lajosnak semmi köze nem volt a szigeti hőshöz. hiszen kétszáz évvel később élt. Egy idős veszprémi asz- szonvnak. aki hallgatta a rádióműsort. s kevéssé volt tájékozott a Zrínyiek és a francia királyok kapcsolatairól, eszébe jutott, hogy van egy szép réztálja XVI. Lajos arcképével, amely Párizsból került valaha a család birtokába. Lelkes Zrínyi-rajongó lévén, nyomban levelet írt, majd elküldte a tálat a szigetvári várbaráti körnek, hogy ezzel is gazdagítsa a Zrínyi-emlékkincset. Molnár Imre tanár, a várbaráti kör elnöke megállapította, hogy a Zrínyekhez és Szigetvárhoz ugyan semmi köze a tálnak, ellenben iparművészeti ritkaságnak számít. A hatvan centiméter átmérőjű, gyönyörűen cizellált réztál a barokk ötvösművészet remeke. A tál közepén — díszes keretben — XVI. Lajos arcképe látható, egyik oldalán a neve, a másik oldalán az alkotás évszáma: 1780. Az értékes műkincset a szigetvári várbaráti kör őrzi. Busók felvonulása sokadalommá változott. A Duna-parti kis város ezen a napon több. mint tízezer vendéget fogadott és nyújtott nekik egésznapos kellemes szórakozást. Jugoszláviából több ezren érkeztek. Megtekintette a busójárást Egri Gyula, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a Megyei Pártbizottság első titkára, Géza Tikviczki, Jugoszlávia budapesti nagykövete, Ognyenovics Milán országgyűlési képviselő, a Magyarországi Délszlávok Demokratikus Szövetségének főtitkára. A hangulatos koradélelőtti térzene után szinte egyidő- ben két jellegzetes műsor is kezdődött. Az egyik a város főutcáján és a Széchenyi téren. a farsangolók színpompás, mozgalmas felvonulása és táncos-zenés mulatozása, melyen a megye több népi együttese és tánccsoportja, valamint a Dubosevicá népi együttes vett részt. Beleolvadt a jókedvű mulatozásba az „utca embere” is. Délelőtt fél 11-kor kezdődött a Virágim, virágim ... című műsoros összeállítás a nemzetiségek zenéjéből. Hau- mann Péter színművész konferált. Tavaly a szerelemről ! szóltak a versek, dalok, az 1 idei műsor alapgondolata az ember és a virág szimbolikus kapcsolata volt. A Baranyában élő három nemzetiség Tirágénekeinek, rózsadalainak, verseinek tapsolhatott a közönség. A népi kultúrák válogatott gyöngyszemeit szakavatott előadók tolmácsolták. Közreműködött Ker- sics Anka, Béres Ferenc népdalénekesek, dr. Alexander Dejanovics jugoszláv népdalénekes, a Brieber—Nagy német gitár-énekkettős, Kovács Anna, a szigetvári gimnázium tanulója, Kovács István tam- burazenekara és Dörömböző Géza népi zenekara. A szellemes, hangulatos összeállítás Várnai Ferenc munkája. Nem szorosan a népi hagyományokhoz kapcsolódva, de a nagy vendégj árást kihasználva a Duna Áruházban két ízben is nagysikerű divatbemutatót rendeztek. A busójárás alkalmából megrendezett kiállítások igen sok látogatót vonzottak. Nagy sikere volt a mohácsi maszkfaragók Sarosácz György által rendezett 4. kiállításának, a Baranya délszláv temetők című fotókiállításnak. Igen sokan tekintették meg a Baranyai főkötők kiállítást. Vasárnap nyitva tartott a Farostlemezgyár fejlődését és termékeit bemutató kiállítás is. Az ősi tavasz-ünnepek hagyományaként élő busójárás az idén meghozta a tavaszt Mohácsra. A délutáni program már kellemes időben, melengető napsütésben zajlott le. A koradélutáni órákban kezdődő gyermekkarneválon jól szórakoztak és szórakoztatták a turistákat a város négy általános iskolájának busós, lakodalmas, jankeles és karneváli csoportjai. Ugyancsak ebben az időben kezdődött a Bartók Béla művelődési központban a művészeti csoportok bemutatója, melyen 11 táncegyüttes szerepelt. Délután rendezték meg a filmszínházban a Farsangi vidámság című zenés-prózai műsort. Ahogy az már lenni szokott a legnagyobb sikert ez évben is a busók felvonulása és farsangi zenés-táncos játéka aratta a nézőkkel zsúfolásig megtelt Széchenyi télen. Az idén nem „rendezték meg” a busójárást, a szervezők bíztak a mohácsi busók fantáziájában és nem csalódtak. Fantáziagazdag maszkokban, összeállításokban, ló és szamár vontatta szekereken jöttek a busók. Vidámságuk átragadt a nézőkre. Együtt élt az egész tér a zenével, a táncosokkal, így mókázott, mulatott az egész város sötétedésig. A busók farsangja végeztével megkezdődött a hagyományos tűzijáték, s hajnalig tartó busóbállal ért véget az idei télbúcsúztató farsang. Mécs László Dönt a zsűri Mint ismeretes, hazánkban Pécs városát érte az a megtiszteltetés, hogy ! fiataljainak képzőművészeti alkotásaival benevezzen a „Barátság” elnevezésű gyermekrajz pályázatra, melynek ünnepélyes megnyitója Kievben lesz 1970. április 22-én, Már eddig is száznál több alkotás érkezett meg a pécsi Úttörő Házba, ahol február 16-án összeül a zsűri a rendezőszervek és neves pécsi képzőművészek képviseletében, hogy kiválasszák azt a harminc alkotást, melyeket a nemzetközi kiállításra elküldenek. A rendezőség kéri azokat a pályázókat, akik eddig még nem küldték be munkáikat, hogy legkésőbb február 14-ig juttassák el a pécsi Úttörő Házba. Hipp-hopp fársáng — itt őték az ártányt Ormánsági A nyársdugás már kiment a divatból Ha még nem is éppen tavaszi a napsütés, de azért selymesen fényes és meleg is. Főként, ha az ember a sellyei utcán házfalnak támasztott ! háttal szemtől várja a sugarakat. Itt van a boltajtó is, fönt a tábla: Géra Nándor vegyeskereskedés. A ki-be- járó vásárlók után citrom, nápolyi, friss kenyér, narancs és savanyúkáposzta illata árad ki a járdára. Gyerekek szaladgálnak át csapatostul az úttesten, asszonyok trécselnek a naposoldalon, autók, motorok, nehéz teherkocsik kerülgetik. egymást, a benzinkútnál sortállanak, kétlovas szekér jön, hátul szalmán tévé-készülék nagy papírdobozban. A boltból feketeruhás asszony fordul ki, hatvan év körüli, kosarában sör, kon- zervborsó és cigaretta. Ráköszönök, aztán mondom neki: — Néném, ismeri-e azt, hogy: „Hipp-hopp fársáng — Itt őték az ártányt...”? — Tudtam, de már elfeledtem ... — Leteszi a kosarat. — Mire emlékszik? — A „fársángolásra”. Ez csak itt ment, Ormánságban. De minek kérdi? Kiférek a válasz előL — Rég volt? — Amikor én jártam még, bizony régen. Lánykoromban. Talán negyven esztendeje is van. Tenyerével mutatja — mintha haját simítaná félre — miként lógott kétoldalt a kóc-haj, benne nagy, színes szalagok, arcát cikóriás papírral festette pirosra és Újdonság a csillár- ssaküxlctben ! Kovácsoltvas árak (CSILLÁROK, FALIKAROK, FÜGGESZTÉKEK) JUGOSZLÁV CSILLÁROK NAGY VÁLASZTÉKBAN A BARANYAKER V. CSILLÁR SZAKBOLTJÁBAN PÉCS, RÁKÓCZI ÜT 3 9. S Z A M. nagyanyjának kopott-foltos, elnyűtt rokolyáját húzta fel. De voltak lányok, akik meg fiúnak öltöztek, bajuszt is ragasztottak, aztán farsang idején csapatokba verődve így vonultak fel a községben. — Énekeltek is, vidámkodtak, ha jószívvel invitáltak őket, akkor betértek a lányos-házhoz, vagy legényházhoz. — Húshagyó keddet megelőző vasárnapon volt a fölvonulás és utána bál. Éjfélkor pedig lemosták a pirosítót, kormot az arcukról, eldobták a kóc- parókát meg a bajuszt és papírmaszkot — De a dal, amit az imént elkezdtünk! Ingatja a fejét. Nem emlékezik. A boltban most már a „fársángolás” és a nyársdugás — amely a farsang ideji disznóöléssel kapcsolatos népszokás volt — a vitatott téma. A jókedályű boltost, Géra Nándort elfogja a láz, érdeklődik, ki emlékszik, ki tudja, mi volt? ö is ormánsági, ismer itt mindenkit, ap- raját-nagyját. Hajdani szép arcvonásokat őrző középkorú asszonyt faggat. \ — Na! Mit szoktunk csinálni farsangkor — kérdezi tőle, aztán ravaszan hunyorít hozzá. — Mondjuk bál után hajnalban? Nem emlékszel? Az asszony csóválja a fejét. — Nagy kópé voltál, de még most sem jön meg az eszed ? Egy cigányférfi áll a küszöbön, kezében bontott sörösüveg. — Az én feleségem tudja a strófát! Kiszól neki, behívja. Az asszony makacs. Rég volt, csak az első sort tudja. De ha valaki előtte elmondaná... Meg aztán gondolkodni kéne. Közben gyanúsan méreget bennünket, nem érti a kíváncsiság okát. — Írja le, majd eszébe jut! A boltos ceruzát, papírt ad neki. Vonakodva nyúl érte az asszony, aztán harcisán figyelmezteti : — Jól van, leírom, de idefigyeljen Géra úr: ha nekem ebből bajom lesz... — és fenyegeti a boltost. Le is írja, amit aztán később alkalmam volt, ellenőrizni néhai Kiss Géza ká- kicsi lelkész még 1939-ben kiadott gyűjteményéből. Él hát a rigmus — még ha csak töredékében is, a megrágott végű tintaceruza nyomán: „Hipp-hopp fársáng — Itt őték az ártányt — Nem adják a máját — Csak a szalonnáját — Adjon az úristen ! ennek a gazdának — Négy í szép ökröt — Egy kis béröst f — Aranyekét a fődjébe — Aranyostort a kezébe — Aki nem ad szalonnát — Kibököm az ablakját..." És ez már fonódik, ötvöződik a nyársdugással, ami viszont még nyolc-tíz évvel ezelőtt, de később is, dívott az ormánsági falvakban. — Estére hivatalos vagyok Kemsére Tömös Mihó Lászlóékhoz. Furcsán bájos község: a régi házak gyűrűt alkotnak egy hatalmas térséget közrefogva. A térről út vezet kifele, az országút, amelyet hajdanán úgynevezett „puszta-kapuval” zártak el. A kapu lécből, vagy fonott gallyakból készült, áthágta az úttestet éjszakára s így óvták a tár füves talaján nyároft éjjel-nappal legelésző, heve- résző szarvasmarhát, sertés- falkát. Meg ahogy mondják, könnyebb volt megóvni az állatokat a marhatolvajoktól is, ha csak egy éjjeli baktent állítottak puskával a pusztakapu mellé. Idős Tömös Mihó János — Laci apja — már csak le- gyintget a mókás, nyársdugós szokásokra. — Még az én időmben volt, sőt, később még én is kaptam levelet a nyárson. De már a maiak nem tudják. Nem is értélkelik. Laci fia közben a másik szobából előkeríti a rigmusokat, sárgult, gyűrött irkalapok, amelyet a legények róttak tele rögtönzött versikékkel. Például: „Mihó bácsinak itt halljuk a hangját — Nem szeretnénk,- magunkra vonni a haragját — Mert kemény ember ám ö — Nem puhítja meg más, csak a nő ...” Laci hangosan olvassa, apja meg csak restellked- ve ül a kályha mellett. — Mondja, voltak egészen borsos szövegek is, nem találtak mindig megértő kedvességre. Így aztán az ajtónak támasztott nyársra nem hurka, meg kolbász került, hanem ... Például a környéken élő vadász puskával hajtotta meg a nyársdugókat, másutt meg baltával kergették a legényeket a szérűben. De erről Laci tudna inkább mesélni, aki még a hatvanas évek elején próbálta feleleveníteni a hajdani szokásokat. Nem megy. Miért nem megy? — Azért nem, — mondja Mi hó bácsi — mert a téli szokások azért voltak, hogy az unalmas esti órákat valahogy agyonüssék. A mai fiatalok nem unatkoznak. Motoroznak, némelyik autózik, városban lakik, ha meg itthon van, zsebében a rádió, vagy ha éppen jobb dolga nincs, akkor a rossebes tévét bámulja. Ezért nincs. Csak bál van. Az még van és azt hiszem lesz is, amíg jó táncos fiúk és ormánsági szép lányok lesznek... Rab Ferenc
