Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1970-02-10 / 35. szám
4 mitiammt napio 1970. február 10. Masfö 1970. FEBRUÁR KEDD > f Szeretettel köszöntjük { névnapjuk alkalmából í Elvira J nevű kecfres olvasóinkat 0 l J A Nap kél 6.59, nyugszik J 16.59 órakor. A Hold kél * 8.11, nyugszik 22.42 órakor. I * 'faf f S S S S 0 S * fSr&sa’&S'* S’ A felszabadulás krónikája Február 7-én 14 óra 20 perckor két német repülőgép támadást intézett a pécsi vasútállomás ellen. Két légiaknát dobtak le az állomás területére. Az egyik légiakna egy utasokkal zsúfolt vasúti kocsi felett 2 méterrel robbant és 8 utast, valamint 3 vasutast megölt, több utas megsebesült. A másik egy „G” kocsit talált el, melyben partizán sebesültek feküdtek. Hat partizán és két szovjet katona meghalt, 4 vasutas megsebesült. A két vasúti kocsi teljesen leégett. A robbanás az egyik raktár- épületet annyira megrongálta, hogy ki kellett üríteni. Vágány nem sérült meg, így forgalmi akadály nem keletkezett. A közellátási kormánybiztos nyomatékosan figyelmezteti valamennyi főszolgabírót és a mohácsi polgármestert, hogy a közellátási nehézségeken csak úgy lehet segíteni, ha a hatóságok teljes odaadással, s maradéktalanul végrehajtják a kormányzat intézkedéseit. Aki a mai nehéz időket jogtalan haszon- szerzésre akarja felhasználni, aki a rendeleteket megszegi, vagy kijátssza, az ellen a ki- hágásj eljárást azonnal meg kell indítani. Súlyosabb esetekben pedig bűnvádi feljelentést kell tenni. Elnézésnek, kíméletnek helye nincs. A mohácsi polgármester értesíti a helyi állomás főnökét, hogy az orosz katonai parancsnokság a város közélelmezésének biztosítása érdekében szigorúan megtiltotta a város és a mohácsi járás területéről élő, vagy levágott állat, hús. zsíráru, termény és egyéb élelmiszer kiszállítását. A rendelkezés értelmében tehát a fenti élelmezési áruknak vasúti szállítása is tilos, azért az ilyen áruknak fuvarozás céljára való átvételét meg kell tagadni. Pécs város I. fokú közig, hatósága bejelenti a Pécs- baranyai Nemzeti Bizottságnak, hogy sürgősen emelni kellene a városi közüzemi alkalmazottak fizetését. Erre azonban nincs fedezet. A fizetésrendezést csak úgy lehet végrehajtani, ha a közüzemi szolgáltatások árát emelik. A közüzemi szolgáltatások árának emelése azonban a törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozik, melynek ösz- szehívása nem történhetik meg máról holnapra. A bérrendezés pedig a 78/1945 M. E. sz. rendelet értelmében csak a kormányhatóság hozzájárulásával történhet meg. A még ezután felállítandó bérrendező bizottság javaslatának kormányhatósági jóváhagyása a jelenlegi közlekedési viszonyok mellett több hetet venne igénybe. A közüzemi munkásság jogos igényeinek kielégítése pedig nagyon sürgős. Kéri azért a Nemzeti Bizottságot, hogy döntse el, miszerint a törvényhatósági bizottság működésének megkezdéséig, illetőleg a kormányhatósági jóváhagyás megszerzéséig emelhető-e és milyen mértékben n közüzemi szolgáltatások ára, s ezzel együtt az alkalmazottak fizetése. Fánesy József i Babits Mihály versmondó verseny Vasárnap délelőtt Szekszárdim a városi művelődési központban rendezték meg a Babits Mihály ifjúsági versmomdó verseny második fordulóját. Az első fordulót a múlt év őszén tartották. Az ott megfelelő versmondási színvonalat elért fiatalok jutottak tovább, erre, a vasárnap megtartott második fordulóra. Vasárnap 35 szavaló állt a kötelező és szabadon választott versekkel a zsűri elé. A második fordulóba Vas megye kivételével, mindegyik dunántúli megye küldött versenyzőt. A téma ezúttal Petőfi Sándor költészete volt. Az első fordulóban kitűnően szerepelt Veszprém megyei Vándorfi Lászlót most is a legmagasabb pontszámmal jutalmazta a bíráló bizottság. 19 pontot kapott, így összesen 37 ponttal változatlanul az első helyen áll. A Baranya megyei Major Mária 31 pontos összteljesítménnyel áll két szekszárdi szavalótársával holtversenyben a negyedik helyen. A harmadik, a döntő fordulóra március 21-én kerül sor Szekszárdon. Ekkor József Attila költészetéből adnak elő a versenyzők.--------------------------*--------------------------K időlt két épület fala A hosszan tartó csapadékos időjárás, a fagyok, majd az azt követő enyhülés felázásokat, falrepedéseket okozott, több szigetelés nélküli vályogból épült öreg pécsi háznál. Vasárnap két ilyen jellegű fal-omlás történt városunkban. A déli órákban kidőlt a Vak Bottyán utca 28 sz. alatti ház homlokzati faI — Üj szolgáltatást vezet i be februárban a RÁBATEXT ! pécsi Aranypille mintabolt- I ja. A jövőben kívánságra | különböző méretű és kivitelű ágynemű készítéséit is vállalják. — Egyiptom címmel dr. Timár Károly (Veszprémi Fotoklub) színes-dia előadását rendezi meg a Városi Művelődési Ház és a Mecseki Fotoklub 13-án, pénteken este 7 órai kezdettel a Városi Művelődési Házban. Rácvárosi öreg kút Erb János felvétele la és lakhatatlanná vált egy helyiség. A pécsi tűzoltók vonultak ki műszaki mentésre. A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat készenléti szolgálata ugyanakkor ideiglenesen meg- ducolta a magántulajdonban lévő régi vályogház falait. Az esti órákban mintegy 3 méter hosszúságban kidőlt a Déryné utca 47 szám alatti ház fala. A már tavaly lakhatatlanná nyilvánított épületben így különösebb kár nem keletkezett, hiszen a ház lebontásra vár. — Németh István ország- gyűlési képviselő február 10- én, kedden Királyegyházán 9 órakor, 12-én, csütörtökön Szalántám délután 2 órakor képviselői beszámolót tart. — Pécs m. ). város Közegészségügyi, Járványügyi Állomása, értesftl a város lakosságát, bogy az 1966. szeptember 1—1969. szeptember 30. napja küzött született gyermekek részére a február 9—14 között esedékes gyermekbénulás . elleni védőoltás az Egészségügyi Minisztérium rendeleté értelmében ezen időben elmarad. Az oltás későbbi Idejéről a KÖJÁL tájékoztatni fogja a lakosságot. — Munkaruházat! bolt — Sállal u. 8. — a Centrum Aruház kezelésében. (x) VÁSÁROLJON 20°|, - 601, engedménnyel LEÉRTÉKELT ÁRUK S A L L A I U.-I RUHÁZATI BOLTJÁBAN. — Potom összegekért vásárolhat hétfőtől terliszter és trevira szintetikus szoknya- és nadrágmaradékokat Kordbársonyok érkeztek csökkentett áron a Hal téri Ruházati Boltba. <x) Ma avatják az orfűi klubkönyvtárat Ma délelőtt ünnepi tanácsülés keretében adják át rendeltetésének Orfűn az új klubkönyvtárat. A vendéglő és presszó mellett a könyvtár és klubhelyiség is az újonnan épült kombinátban kapott otthont. A klubban hazai és külföldi folyóiratok várják majd a helybelieket és természetesen az üdülőket. Gondosan válogatták össze a könyvtár anyagát is. A szórakoztató szépirodalmi műveken kívül nagv számban találhatók különféle lexikonok, kézikönyvek, amelyek megkönnyítik a rejtvényfejtést az Orfűn pihenő vendégeknek. Megyénk első ilyen jellegű üdülőtelepi könyvtárának átadását tapasztalatcserével kötik össze. A klubkönyvtárat elsőként a baranyai népművelők és könyvtárosok tekin- I tik meg. — Pécs m. J. városi Tanács I VB egészségügyi osztálya fel- I hívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy a terhesség-megszakítást kérők 1970. február 16-tól a lakóhelyük szerint illetékes kerületi egészségügyi csoportoknál működő terhesség-megszakítást véleményező bizottságnál jelentkezzenek. A bizottság minden hétfőn délután 2 órakor ülésezik. Dolgozókat felvesznek Rajzkészséggel rendelkező fiatalokat, betanított porcelán- festőnek felvesz a Pécsi Porcé- j lángyár. Megfelelőség esetén jő j kereseti lehetőség. (66210) 1 * * Gépkocsivezetőket, karosszéria- lakatost, autó-villanyszerelőt felvesz a Belkereskedelmi Szállítási Vállalat. Pécs, Megyeri út 103. (66178) ♦ Anyag- és áruforgalmi vezetőt azonnali belépéssel felveszünk. Pécsi Bútorgyár. Pécs, Somogyi Béla u. 6. szám. (66189) * Keresünk azonnali belépésre gépkocsivezetőket, villanyszerelőket és éjjeliőrt. — Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Pécs, Felszabadulás u. 14. Baranya—Tolna megyei Téglaipari Vállalat központi javítóműhelye. (66195) Érettségizett gyakorlott anyag- könyvelőt felvesz a B. m. Szikvíz- és Szeszipari Vállalat. Pécs, Bajcsy-Zs. u. 12. (215) Időjárásjelentés Várható időjárás kedd estig: a délutáni és éjszakai órákban erősen felhős idő, többfelé, főként északon kisebb esőkkel. Napközben nyugat felől csökkenő felhőzet. Egy-két helyen futóesővel, átmenetileg élénk, néhány helyen nyugati, majd északnyugatira forduló szél. Az enyhe idő tovább tart. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4, legmagasabb nappali hőmérséklet plúsz 5—10 fok között. Halálozás Mély fájdalommal tadatom, hogy szeretett feleségem, NYÚL ISTVÁNNÉ Botor Júlia málomi lakos hosszú szenvedés után február 5-én meghalt. Temetése február 11-én fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, fiam, testvérünk, vőnk, sógorunk és kedves rokonunk, LENGYEL ELEMÉR (Tutka) 41 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése február 13-án, pénteken fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férj, édesapa, após, nagyapa, testvér és rokon, SZILVASI ISTVÁN, a Pécsi Gázmű dolgozója 57 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése február 11- én, szerdán 4 órakor lesz a köz- | ponti temetőben. — A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, nagyapánk, apósunk és kedves rokon, BIRÖ ISTVÁN apátvarasdi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 11-én, szerdán du. 2 órakor lesz a pécsi köztemetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, FELDWÉBEL ANTAL, volt felsőgyükési lakos február 6-án elhunyt. Temetése 11-én, szerdán fél 4 órakor lesz a köztemetőben. Gyászoló özvegye. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETŐ LASZLÖNÉ szüL Ruttkay Márta ny. tanítónő hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás előtti bú- I csúztatása február 10-én, ma du. 1 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, DR. PÉTERFFY ZOLTÁN temetésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével , fájdalmunkat enyhíteni igyekez- I tek. A Péterffy család. ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, NOVAK JÓZSEF temetésén megjelentek, virágok, koszorúk küldésével fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét a MÉV dolgozóinak, az ÁFOR dolgozóinak, a ház lakóinak, az összes rokonoknak és az utca lakóinak. A j gyászoló család. Köszönetét mondunk minden rokonnak, ismerősnek, akik szeretett halottunk, ABEL PÁL temetésén részvételükkel, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Kendergyár dolgozóinak a koszorúért és részvételükért. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, GOLVATH ISTVÁN temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik M AD ARI ISTVÁN temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Damjanich Tsz és Cserkút! Gépállomás dolgozóinak, a Belvárosi iskola V. B. osztályának és a tanári karnak, a Cipész Ktsz A I műszakjának, rokonoknak, ba- I rátoknak. A gyászoló család. — Sportosztály a Mecsek Áruházban. — Sportosztályt alakítottak ki a Mecsek Áruházban. — Áramszünet lesz február 28- ig naponta 7.30—16.30-ig Bálicsi u., Donátusi u., Aranyhegyi u., Kisidaindol által határolt területen,, (x) —1 Nylonharisnya 25,50—28,10 forintért, női kötény 22,20—32 forintért, darázsfészkes törülköző 16,»0 forintért, férfi átmeneti kabát 280 forintért, gyermek ker- téssmadrág 44,10 forintért, lányka bundanadrág 7,20—10,20 forintért és még nagyon sok ruházati áruféleség 20—G0 százalékos engedménnyel vásárolható a Leértékelt Áruk Sallai utcai boltjában. (x) Tarkabarka Egy asszony felkeresi az \ ideggyógyászt. Doktor úr, szeretnék ta- , nácsot kérni. A férjemnek I olyan furcsa dolgai van- ] nak. Nem tudom, normá- ] lis-e vagy sem. — Asszonyom, nagyon ! könnyen meggyőződhet ró- 1 la, hogy mi a helyzet, j csupán egy kérdést tegyen ; fel a férjének. — Mit kérdezzek tőle? < — Ezt: Cook kapitány ; háromszor utazta körül a j Földet. Egyik utazása köz- < ben meghalt. A férjének < arra a kérdésre kell vála~ < szólnia, hogy melyik uta- < zás közben érte a halál- í eset. Az asszony gondolkodó- < ba esett, majd felsóhajtott: \ — Attól tartok, hogy ez meghaladja a férjem ismereteit, ugyanis hadiiá- < bon áll a történelemmel. í * í Egy motorkerékpáros el- 2 gázolt egy kakast. í — Szeretném ezt valahogy jóvá tenni — mond- ! ja a kakas tulajdonosának. } — Jól van, akkor hol- ) nap reggel négykor jöjjön \ el hozzám kukorékolni. ! * ? Egy olasz, akinek három > lánya van, jóképű fiatal- > embernek mutatja a Iá- i nyal fényképét: ( — Gazdag éppen nem / vagyok, de mindegyik Iá- ? nyom megkapja tőlem a > hozományát. Ez itt Ma- s ria, 25 éves, ö 250 ezer l Urát kap. Ez Beatrix, aki < 35 éves, ő 350 ezer lírát '> kap hozományba. És., ez > itt Júlia, az ő hozománya < 400 ezer líra. < — Mondja kérem, nincs ( még egy lánya, úgy ötven í év körül? i * i Egy asszony elmeséli < barátnőjének, hogy ne- í gyedszer is férjhezmeoy. > — Megint? — csodál- > kozik a másik. — Te is ] úgy vagy. mint a iák: ! minden évben új gyűrű. < 0i>zágos zeneelmélet konferencia Jelentős esemény színhely« volt a múlt héten a Művészeti Szakközépiskola és a Nevelők Háza: Pécsett rendezték meg a zeneelmélet tanárok országos konferenciáját. A budapesti, debreceni, győri, miskolci és szegedi testvériskolák küldöttein, a Zeneművészeti Főiskola pécsi tagozatának elmélet-tanárain kívül többen megjelentek és tevékenyen résztvet- tek a konferencia munkájában a Zeneakadémia neves tanárai közül, így Gárdonyi Zoltán professzor, továbbá Szőnyi Erzsébet, Nagy Olivér, Sugár Rezső és Turcsányi Emil is. A konferenciát a Művelődésügyi Minisztérium nevében Dobray István nyitotta meg és zárta be, a vitákat Hajdú Mihály tanszak-vezető főiskolai tanár vezette. A legnagyobb érdeklődést az első napirendi pont váltotta ki. Hollay Keresztély, a pécsi Művészeti Szakközépig kola tanára előbb előadásban fejtette ki nézeteit a zeneelmélet-tanítás jelenlegi rendszerének, anyagának és módszereinek hibáiról. Véleménye szerint a zeneelmélet csakis azzal a zenével foglalkozzék, amellyel a növendék a saját muzsikálása során találkozhat, továbbá a zeneelmélet tanítása minden mozzanatában a hangszeres képzést támogassa. Ezután két bemutató órát tartott Hollay Keresztély azzal a kísérleti csoportjával, amelyet már második éve a saját elgondolásai alapján tanít. A sokszor szenvedélyes hangú viták során mindenki egyetértett abban, hogy Hollay Keresztély kezdeményezése jelentős, számos olyan elgondolást láttak a kollégák, amelyeket maguk is alkalmazni kívánnak a jövőben. Általános volt azonban az a vélemény, hogy Hollay koncepciója még alakulóban van, újszerű tanításának módszerét nem munkálta még ki teljesen, eredményeit csak később lehet lemérni. A konferencia felkérte Hollay Keresztélyt, hogy folytassa munkáját, kísérleteit, alakítsa ki megnyugtatóan a tanítás módszerét és az elért eredményeket tárja majd újból országos nyilvánosság elé. Ezt követően az egyes szak- középiskolák küldöttei beszámoltak iskoláik sajátos problémáiról, a zeneelmélettanítás helyi eredményeiről és nehézségeiről. Általános panasz volt a vidéki intézetek részéről, hogy a szaktanárok hiánya gátolja a munka eredményességét. Az idei tanévben szerepel először érettségi tárgyként a zenei szakközépiskolákban a hangszeres főtárgy és a zeneelmélet. A lebonyolításról tájékoztatták a konferencia résztvevőit a minisztérium küldöttei, továbbá kikérték a jelenlévő szakemberek véleményét az egyes kérdésekben. Straky Tibor, a debreceni, Kodály Zoltán nevét viselő Zeneművészeti Szakközépiskola igazgatója bejelentette, hogy a jövőben országos szolfézs-versenyeket szándékoznak rendezni a szakiskolás tanulók részére< Részletes tájékoztatást ado|t a verseny feltételeiről, az első verseny időpontjául 1970 decemberének közepét jelölte meg. A konferencia résztvevői nagy érdeklődéssel fogadták a bejelentést. Hajdú Mihály összegezte a konferencia tapasztalatait és határozatait. Szorgalmazta zenei tankönyvek, jegyzetek és példatárak összeállítását, megjelentetését, illetve újrakiadását. Megállapítása szerint a konferencia eredményes munkát végzett, köszönetét fejezte ki a rendező szerveknek, elsősorban Pa- láncz Tamásnak, a pécsi Művészeti Szakközépiskola zenei igazgatóhelyettesének. Szesztay Zsolt \ I