Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1970-02-28 / 51. szám
.MS Ui ifjúsági klub Március 3-án alakul meg Mohácson az új ifjúsági klub. A városban eddig többféle ifjúsági klub alakult és működik. Ezekben a klubokban a fiatalok egy-egy rétege tömörül, mint például a középiskolások, szakmunkástanulók. A dolgozó ifjúságnak ez ideig klubja nem volt. A Bartók Béla Művelődési Központ vezetői el- határozfák. hogy otthont, újabb szórakozási, művelődési lehetőséget biztosítanak — klub formájában —, a mohácsi dolgozó fiataloknak. Természetesen a klub tagjai iskoláskorú fiatalok is lehetnek. Mohácson a klub szervezése közel fél éve folyik. A klub élén a kilenctagú vezetőség áll, mely egyben kezdeményezője, szervezője is a klubnak. A klub nevét az igen népszerű mohácsi beaí- együttes: a Shells adja. A klub összejöveteleit heti két alkalommal tartja a Művelődési Központ klubhelyiségében. HANGSZÓRÓ HELYETT. A lakossághoz o Mohácson megkezdődött az 1970. évi parkfenntartási munkák előkészítése. Ennek keretében a mohácsi Városgazdálkodási Vállalat a szokásos évi karbantartást fogja elvégezni. A parkosítási munkáknál nagy segítséget jelent a felajánlott társadalmi munka. A Kisfaludy Károly Gimnázium és Szakközépiskola ez év tavaszán társadalmi munkában nagy létszámmal besegít a Hősök terén levő park felújításába. A tanács egészségügyi szak- igazgatási szerve az elmúlt héten ellenőrzést tartott a szí kvízüzemnél. Megállapította, hogy a szikvizes üvegek nem tiszták. A szikvízüzem mélyfuratú kútjának vizét a laboratóriumi vizsgálat ivóvíznek minősítette. A víz kémiailag megfelelt, bár vastartalma — a megengedett határon belül — nagy. Ez okozza az üvegekben a lerakódást. A tanácsi szervek azt javasolták, hogy a szikvízüzem kapcsolja rá üzemét a városi vízhálózatra. A Városi Tanács építési és közlekedési osztálya az ÉVM felkérésére felmérést végez. A felmérés célja a város 10 éves fejlődésének bemutatása a közmű, a magán földszintes és többszintes, valamint az állami földszintes és többszintes létesítmények vonatkozásában. A felmérés eredményét térképen rögzítik. Az épületekről és az utcarészletekről fényképfelvételeket készítenek. mohácsi Hapló ! Kiállításra készül az Öntödei Vállalat A DUNÁNTÚLI NAPLÓ MOHÁCSI OLDALA I. ÉVFOLYAM, 8. SZÁM 1970. FEBRUAR 38. Sok az ittas gépjárművezető... Nem nőtt a bűnügyek száma Beszélgetés dr. Bence Józseffel, a mohácsi Járásbíróság elnökével Az új év mindig új statisztikát is hoz. Ezek a statisztikák persze nem öncélúak. A szakember lényeges összefüggéseket, tanulságokat von le az értékelésekből. A mohácsi járásbíróságon is megtörtént az elmúlt évi statisztika értékelése. Az említett vizsgálatról beszélgetünk dr. Bence Józseffel, a mohácsi járás- bíróság elnökével. — Az elmúlt évben előforduló csaknem minden bűncselekmény kategóriáról készítettünk összeállítást — mondta a járásbíróság elnöke. — Elöljáróban annyit: a bíróság előtt szereplő bűn- cselekmények száma nem nőtt az elmúlt évben, az előzőkhöz viszonyítva. — Bizonyosan az egyes bűncselekmény csoportok között változás következett be. Milyen jellegű bűncselekmények előfordulási aránya nőtt meg? — Elsősorban az erőszakos, garázda cselekmények száma magasabb. Az előző évekhez viszonyítva a városban több mint kétszeresére emelkedett az effajta bűncselekmények száma. Elkövetőik elsősorban büntetett előéletű egyének, de akadnak a fiatalok köréből is. Ez az emelkedés nemcsak mohácsi jelenség — bár megyénként változó — de országosan a statisztikák emelkedő tendenciát mutatnak. Nőtt a hivatalos személyek — rendőrök, önkéntes rendőrök — ellen elkövetett bűntettek száma is. Az ilyen bűncselekményt elkövetők, a bűn- cselekmény időpontjában általában ittas állapotban vannak. Jelentősen emelkedett a közlekedési bűntettek száma is. Elsősorban az ittas állapotban való gépjárművezetés. Főként a motorkerékpár vezetőkre gondolok ez esetben. Mohácson az emberek kétlaki életmódot élnek: az egyik életük a városban van, a másik a szőlőhegyen. A távolság meglehetősen nagy a „családi birtok” és a város között. A helyi autó- buszjárat csak ritkán közlekedik. így gépjárművel jutnak ki rendszerint a mohácsiak a „hegyre”. Ott azután kevesen tudják megállni ivás nélkül. . — A társadalmi tulajdon elleni bűntettek terén történt e változás az elmúlt évekhez képest? — Jelentős, több tízezer forint értékű összegnek megfelelő társadalmi tulajdont károsító bűncselekmény az elmúlt évben nem volt. Ennek ellenére a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények aránya kisebb mértékben emelkedett. Gyakoriak az ipari üzemeknél a szabálysértési értékhatárt nem sokkal túllépő lopások. Sok a barkácsoló ember, aki az anyagot saját üzemében szedi össze. — Előfordulnak még politikai bűntettek? Gyakori a tiltott határátlépés? — Sajnos, az izgatás bűntette az elmúlt évben növekedett, persze abszolút számban ez sem jelentős. Ezen bűncselekmények mögött személyi sérelmek húzódnak meg rendszerint, örvendetes viszont, hogy a tiltott határ- átlépés bűntette csökkent. Csökkent a külföldről való hazatérés megtagadása is és az ebből adódó bűnügyek száma is. — A városban az utóbbi időben nagymérvűek az épületszanálások és telek kisajátítások. Ezzel kapcsolatban voltak peres ügyek ■tavaly? — Nem is kevés. Igyekeztünk reális kártalanítást nyújtani a társadalmi és az egyéni érdekek összhangjának biztosítása mellett. Azonban igen sokszor találkoztunk spekulációs törekvésekkel is. Ennek helyt a bíróság egyetlen esetben sem adott. A Mohácsi öntödei Vállalat hazánk felszabadulásának negyedszázados évfordulója tiszteletére önálló termékbemutató és az üzem fejlődését szemléltető kiállítást rendez a Kossuth filmszínház kiállítótermében. A bemutató ünnepélyes megnyitására március 6-án délelőtt 10 órakor kerül sor. A kiállításon a mohácsi vállalatnak a fejlődését érzékeltetik a fényképek és a különböző dokumentumok. Tablókon mutatják be a gyár régi és jelenlegi termékeit, a sok évvel ezelőtt gyártott és a fővárosban ma is közlekedő kirándulóhajókat. a dunaújvárosi durva hengermű kormánypadjait, a szegedi úszóházakat. De láthatják majd az érdeklődők a vállalat által jelenleg gyártott mintegy ötven fajta terméket: víkendkutakat, al-és feltalaj-tűzcsapokat, ejekto- ros kutakat a legújabb formatervezésben, szívókosarakat. A kiállításon négy maketten mutatják be a gyár területének, üzemi épületeinek elhelyezkedését, fejlődését. A látogatók megtekinthetik a gyárban tanuló fiatal szakmunkásjelöltek készítette miniatűr bádogosipari kisgépeket. A Mohácsi Öntödei Vállalat kiállítása március 22- ig várja a látogatókat. HÍREK Javítják a Kisfaludy utca útburkolatát. A VÁROSBAN az óvodák kihasználtsága a legújabb statisztikák szerint 123 százalékos. Nyolc óvoda működik, ebből egy a szigeti oldalon. Az óvodákba 580 gyermeket vettek fel, a férőhelyek száma négyszáz. Előreláthatólag új óvodai felvételekre csak a nyár végén kerülhet sor. A ZENEISKOLA tanárai jubileumi Beethoven hangversenyt adnak márc. 23-án hét órakor a Kossuth Filmszínház Kamaratermében. MÁRCIUS 9-ÉN a Kossuth Filmszínház kamaratermében a Pécsi vonósnégyes hangversenyt ad. Az esten közreműködik Sólyom Kati előadóművész. Mohácsi Napló Szerkesztőség: Mohács, Szabadság út 4. Telefon: 617 A HAL TÉR SLÁGERE! hernyóselymek SZÉP SZÍNEKBEN 40%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL PÉCSETT, AZ ÁFÉSZ HAL TÉRI RUHÁZATI BOLTJÁBAN Tíz évvel ezelőtt kezdeményezték országszerte, hogy a kisebb, járási, városi kórházak mellett is működjenek véradóállomások. A szervezést Mohácson is megkezdték. Ekkortájt került a Mohácsi Kórház belgyógyászati osztályára dr. Kerekes Endre orvos, aki ma a Mohácsi Véradóállomás főorvosa. — Mostoha körülmények között kezdtünk dolgozni. A kis laboratóriumunk a kórházban, a tbc-osztály alagsori helyiségében volt. Akkor még a véradónál, mint orvos, félállásban dolgoztam. 1963-ban neveztek ki főorvossá. A véradómozgalom, az állomás dolgozóinak és a Vöröskereszt áldozatkész munkája nyomán rohamos léptekben fejlődött. 1987- ’ ben elkészült a korszerű, ) minden igényt kielégítő > véradóállomás. c Kerekes főorvos nevét > szinte ismeri az egész já- l rás. Hiszen még vasárna- l ponként is kinn van a já- < rás községeiben, ha vér- \ adónapot tartanak. Ha a > községekből valaki beláto> gat a városba, igen gyak- í ran felkeresi a főorvost. \ Tanácsot kérnek tőle. Nem c ritka még az sem, hogy személyes, nem is orvosi jellegű kéréssel fordulnak hozzá. — A véradás nem azt jelenti, hogy csak vért veszek. Megvan a kapcsolatom a kórházzal i* hiszen a kóros vérzákenységi állapotok vizsgálatát én végzem többek 'ózott, eztán meg a véradókkal szinte mondhatni baráti szálak kötnek össze. • — Szükséges a véradókról így is gondoskodni? — A hivatalos fórumok elismerései nem pótolhatják az egyéni figyelmességet. Csak egy példa: nálunk minden véradóink születésnapjára mi küldünk egy üdvözlőkártyát. Az embereket szeretni kell. Ezt már gyermekkoromban megtanultam, hiszen a családomban igen sok pedagógus akad. November óta a véradó- állomáson a terhesanyák gondozását is vállalják. Országos viszonylatban is jelentős újítást vezettek be. Nemcsak a terhesanyák vérszegénységgel kapcsolatos vizsgálatait végzik el, hanem a szak- vizsgálatokat is itt bonyolítják le. így nagyobb esély van arra. hogy az esetleges vetéléseket, koA POSTAI kézbesítői teendőket nyolc postás látja el a városban. Naponta egy-egy kézbesítő mintegy 25 kilogramm rakománnyal 12 kilométert gyalogol. Átlagban naponta 300 levelet, 50 pénzesutalványt kézbesítenek. Szó nélkül leütötte... Szösz János, gépkocsivezető gyakran italozott. Illuminált állapotban kötekedett, verekedett, Egyízben már szórakozóhelyen tanúsított botrányos magatartása miatt munkahelyén fegyelmi büntetést is kapott. Szösz János egyik nap munkát Ársavai a Halászcsárdában italozott éjfélig. Utána a Kék | Dana eszpresszóba tért be. Az ! előcsarnokban látta meg Ju- | hász Jenőt, aki a szórakozó- ' helyről hazafelé Indult. Szösz J János „minden szóváltás nél- I kül” Juhász leütötte. A fiatalember agyrázkódás szenvedett, j A Mohácsi Járásbíróság Szösz • János, 30 éves mohácsi lakost garázdaság büntette miatt négyhón ani szigorított büntetésvég- reh ajtós* munkahelyen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az ítélet nem jogerős. AZ ELMÚLT HETEN az Uj Barázda és a Dunavölgye tsz-ben, a Mohács városi TÖV ALL-nál a termelőszövetkezetek vezetősége által szervezett bizottság megtartotta a fizikai dolgozók munkáját irányító termelőszövetkezeti tagok és alkalmazottak részére a munkavédelmi vizsgákat. A két tsz-ben és a TÖV ALL-nál mintegy Íf0 dolgozó tett egészségvé beírni és biztonsági ismeretekből vizsgát. raszüléseket meg tudják előzni. Az úi rendszer kidolgozásában dr. Kerekes Endre főorvosé volt az ötlet, most pedig a megvalósítás. Mécs László Kossuth Szombat: Fehér farkasok (f6, f8) Vasárnap: A 39-es dandár (10, matiné) Fehér farkasok (f4, f6, \ f8) Hétfő: Egymillió karátos ötlet (í‘6, f8) Kedd; Egymillió karátos ötlet (f6, f8) Szerda: Egymillió karátos ötlet (f6). Sodrásban (fö) Csütörtök: Bűbájosok (f6. fö) > Péntek: Bűbájosok (i’6. fö) Előadás Bartók Béla Művelődési Központ: Hétfő: A koreográfus álma. (A Pécsi Balett vendégjátéka.) Délelőtt fél 11 és 12 órakor: ifjúsági bérleti hangverseny. i t