Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)
1970-02-19 / 43. szám
Dunatitütt napiü 1970. február 19. Nagy életek, nagy emberek EQY KÜLÖNÖS EMBER ZORD TELEK Csak állt a lehúzott redőny mögött, s a keskeny réseken át figyelte a „szabad élet” kései járókelőit. O, csak az éjszakák ne volnának! Mintha az egész világ sötétsége őrá nehezedne! Különösen október 15 óta ... Ahogy altkor, déli 1 óra körül a Horthy-proklamáció a rádióban elhangzott, rögtön egyik sógorához menekült. írzése nem csalt. 16-án éjjel már a németek és csendőrök a lakásán keresték. Sógoráéknál sem látszott tehát elég biztonságosnak a helyzet November 26 aztán végre valóban pirosbetűs vasárnap volt! Ekkor hallatszott először Pécsre a háború zaja. Vigaszt, reményt, de a halál nyirkát is hozta Mohács felől a szél. Napokon át mélyen és tompán dobbanó dübörgéssel morajlott a messzeség. Kedden, 28-án már mintha az egész látóhatár lángolt volna. Csaknem az egész éjszakát kétségek között, utcai harcok rémképeivel, szorongva a padlásablakban töltötte. Tudta, hogy még a Tettye fölött, a Mecseken is lövészárkot ásattak a németek. I-Iajnaltájban már nagyon kimerült - Ruhástól az ágyára dőlt. De alig szunnyadt egyet, fél 7 körül a háziak izgatottan felrázták: „Itt vannak az oroszok 1” Gyorsan rendbehozta magát, s boldog izgalommal elindult a város központja felé. De hová lettek a németek7 Hová tudtak ilyen gyorsan eltűnni? Útközben, a Széchenyi tér közelében egy bányafelügyelő ismerősétől már megtudta: a szovjet hadsereg vezetősége keresteti. A Nádorban várják . Mosolyogva nyitotta ki a kávéház ajtaját. Az egyik tiszt felállt, s szúrós szemmel, kérdően nézett rá. Néhány szóval bemutatkozott a hirtelen támadt csendben, mire a tiszt kezét nyújtotta: „Zavjalev ezredes, a Pécset felszabadító szovjet hadosztály parancsnoka” Kora délután már Huszonöt éve 1945. február 15-én iktatta be hivatalába Pécs város Ideiglenes Törvényhatósági Bizottsága Pécs első kommunista főispánját, dr. Boros Istvánt. Cserkaszov ezredes, az első kinevezett városparancsnok ■ kérette magához, december 3-án pedig a III. Ukrán Front parancsnoka, Tolbuhin marsall hivatta. December 4-én megjelent Pécsett Vas Zoltán, s együtt hozzáláttak a kommunista párt megalakításához... Ö lett a titkár. Majd a Magyar ■ Közlöny január 4-i számából arról értesült, hogy az Ideiglenes Magyar Kormány Pécs és Baranya főispánjává nevezte ki. Olyan mindez, mint valami regény. Pedig mindez valóság, s ennek az igaz történetnek hősével most itt ülök az Uránváros egyik emeleti szobájában egy üvegkalitkában zöldellő szép kis turkesztáni gyurgyalag társaságában. Különös ember! Mindig tudtam, hogy természetrajz szakos tanár, s tudományos munkásságát a szakkörök nagyra értékelik, aminek tanúbizonysága az is, hogy egy madarat, hat vagy hét féle lepkét, férget, bogarat neveztek el róla . Valóban ritka, különös ember! Volt idő. amikor az illemhez tartozott, hogy a példamutató kommunistára ezt mondják: „különös ember”. Bár ma már nem kötelező ez a régi illemszabály, mégsem tudok szabadulni e jelzőtől. Dr. Boros István valóban különös ember! Első emlékem róla erősen tizenéves koromból származik. Kis gimnazista voltam, de már fel tudtam fogni a diákokat amúgyis izgató hír súlyát: a kereskedelmi iskolában dr. Boros tanár úr nem taníthat! „Állam- és társadalomellenes szervezkedés” vádjával állásából felfüggesztették! Aztán három év múlva, a bírói tárgyalások lezajlása után pontot tettek a dr. Haraszti-féle „összeesküvés” végére: a közkedvelt csokornyakkendős tanár urat nyugdíjazták. — Pedig de nehezen kaptam meg azt az állást is! Persze nagy volt a „politikai terheltségem ’. Csak kedves ; egykori tanárom, Buzássy | Ábel cisztercita igazgató ajánlására —, mert a Nagy Lajos Gimnáziumban érettségiztem — neveztek ki 1923- ban helyettesnek, s miután 25-ben ledoktoróltam, 27-ben lettem végre rendes tanár. A hatalmasok szemében mindig „vörös • posztó’ voltam 1915. március 21-én ugyanis, alighogy megszáradt tanári i diplomámon a tinta, a duk- J iái hágónál orosz fogságba ] estem, s maradtam 1922 au- ! gusztusáig. A fogságban szaktárgyamnak megfelelően állattam tanulmányokat foly- 1 tattam, de 1918 októberétől 1919 júniusáig Szkobelevben (ma Fergana) párttitkárrá is ; választottak, majd megtartva : vezetőségi tagságomat, szép- ; tembertől az ottani gimná- 1 zium tanára.lettem, s egy tér- j mészetrajzi múzeumot is létesítettem. 1922-be.n aztán sorsdöntő választás elé kerültem. Kaskarov, a taskenti egyetem zoológus professzora tanársegédi állást kínált, s szép jövőről, anyagi-erkölcsi megbecsülésről biztosított. Én azonban hazakészültem. Kaskarov ajánlólevelével aztán Moszkvába utaztam, s itt Kol- cov professzort, az egyik legkiválóbb szovjet genetikust kerestem fel. Itt az ő experimentális biológiai intézetében ismerkedtem meg Lepe- sinszkájával is. Mindketten, de az akkor már fogolycsere következtében Moszkvában tartózkodó Landler Jenő és Ágoston Péter is maradást javasoltak. Utóbbiak friss emlékeiket idézve még élénken fel is ecsetelték, hogy otthon a verésektől kezdve mi minden várhat rám. Sokat töprengtem. Három hónapi moszkvai gondolkodás után végül is döntöttem: a nehezebbik utat választom: hazamegyek. — Itthon „turkesztáni múltamnak megfelelően” fogadtak: letartóztattak. A csóti „fogoly-karanténból” Székes- fehérvárra, a katonai börtönbe szállítottak. Cellatársaim úgy gondolták, nagyon szerencsés leszek, hacsak néhány évvel megúszom. Rövid fogság után a katonai ügyész hivatott. Nézze — s közben fejcsóválva lapozgatott a paksamétámban élőiről hátra, s hátulról előre — praxisomban ilyen még nem volt! Minden tanúvallomás magáról, mint meggyőződéses kommunistáról csak a legjobbakat mondja. Mindenkiről gondoskodott, mindenkivel csak jót tett. Kénytelen vagyok amnesztiára előterjeszteni. Különös ember! Rendes, annak ellenére, hogy kommunista.. Ahogy mesél, el-elmosolyo- dik, s közben tollát forgatja. — Itt van ez a legutóbb, 1969-ben megjelent munkám: „Herpetológiai megfigyelések Turkesztánbaii , ha szívesen olvasnád... — s írni kezd: „A szerző tiszteletével és szívélyes. baráti üdvözletével.” — Micsoda szerénység! Ö ír így. aki 1949-től 60-ig a Nemzeti Múzeum Természettudományi Osztályának főigazgatója, aki ugyané? időben az Országos Természetvédelmi Tanács alelnöke. a Magyar Biológiai Társaság főtitkára, a Magyar Tudományos Akadémia anthropológiai bizottságának elnöke, a zoológiái szakbizottságnak pedig tagja, s az Akadémia folyóiratának az Acta Zoologica-nak szerkesztő bizottsági tagja ... Gondolatban közéleti és tudományos munkásságának egyre újabb és újabb megtiszteltetései tolulnak elém: ő az, aki a Székesfővárosi Állatkert tudományos bizottságának. a „Búvár” ismeret- terjesztő folyóirat szerkesztő bizottságának is elnöke volt, aki a Magyar Nemzeti Múzeum 11 természettudományi évkönyvének és a Természet- tudományi dokumentáció 18 kötetének szerkesztője, s még a pécsi Sorsunk folyóiratnak is rendszeres munkatársa volt... Még végignézni is sok ezen a szép anyagon! Mi- bsoda gazdag életmű! Aztán az sem volt a megbecsülésnek utolsó jele, hogy 1947-ben az első Szovjetunióba menő magyar küldöttségnek ő volt az egyetlen vidéki tagja, s ő volt a nyolc közül az egyetlen, aki nem hazai kiválasztás, hanem a Szovjetunió meghívása alapján került a küldöttek közé .. Majd, a legnehezebb időkben, a III. Internacionálé és a Jugoszláv Kommunista Párt között kitört konfliktuskor ő volt az, akit megbíztak belgrádi nagy- követségünk vezetésével... S tudom, a melle is csaknem megtelne a kitüntetésekkel! — A legjobban ezt a szürke szalagos érmet szeretem. 1967-ben a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségétől kaptam: „A Harci Érdemekért Érdemérem”, aztán ezt a bolgár „Honvédelmi Háború” emlékérmet, de büszke csak arra vagyok, ami nincs, amit 1960-ban, 70 éves koromban, nyugdíjbavonulá- somkor nem fogadtam el. Az Egyetemi Könyvtár bejáratánál — tárlókban most pécsi sajtótermékek fénymásolatai idézik felszabadulásunk emlékeit. E 25 éves évforduló alkalmából rendezett kis kiállításnak egyik újságcíme különösen megragadott: „Nem szabad, hogy a demokrácia üres szólamot jelentsen” — mondotta az Üj Dunántúlnak adott első nyilatkozatában dr. Boros István főispán. — Nagyon jól emlékszem erre az első „hivatalos” nyilatkozatomra. De akár sírfeliratomként is elfogadnám ... Harcos Ottó A „farkasordító” zord teleket, s velük a házmagas hófúvásokat a „régi szép idők” emlékei között szokták emlegetni a mindenkori i öregek. Nos, az idei szezonban volt belőlük bő „kosto- ; ló”, főleg ami a hófúvásokat illeti. És még egy hónap hi- ; vatalosan is hátra van a tél- j bői. Az egy évszázadra visszatekintő rendszeres meteoro- | lógiai feljegyzések azonban azt mutatják, hogy a nagy telek nem tartoznak kizáró- j tagosán a régi idők sajátosságai közé, hanem — bizo- : nyos periódusok szerint cso- ! portosulva — váltakoznak az : enyhe és hóban szegényebb ! telekkel. Rendszerint a nap- I folt minimumok körüli te- í lek hoznak kemény fagyo- í kát és sok havat, de akadnak szabályerősítő kivételek is, mint például az idei, amely az 1967-es maximumévhez még eléggé közel van. : Igaz viszont, hogy a napfolt- ! tevékenység azóta is csaknem j azonos szinten maradt, így I tehát „jogos” a zimankó- I dömping. A nagy telek sorában leg- j régebbi az 1879-es, amikor — a feljegyzések szerint — már decemberben szekerek- j kel, szánokkal közlekedtek a [ Duna jegén. Hasonlóan szigorú tél több is akadt az 1870—1890 közötti két évtizedben. Viszont ezt 1900— 1928 között a rendkívül enyhe telek periódusa követte. Jellemző, hogy a csaknem három évtized alatt csupán az 1915/16-os tél ütötte meg a normálszintet, de akkor is csupán mínusz 1,8 fok volt a három téli hónap hőmérsékleti átlaga, vagyis 2—2,5 fokkal elmaradt a szigorú telek hidegszintjétől. 1920 novemberének hőmérsékleti átlaga például plusz 0,5, a decemberé plusz 2,7, az 1921 januárjáé plusz 4,5 fok volt. Általános megfigyelés, hogy az 1918—1921 közötti években a tél súlypontja a téli hónapokról az utolsó őszi I hónapra, a novemberre toló1 dott át. Az enyhe periódust váltó újabb hideg-sorozat rögtön ) „az évszázad telével” köszön- 1 lőtt be. Az 1928/29-es telet a 1 december végétől március végéig tartó nagy havazások, I óriási hótonaszok és a feb- ! iuári tartós, kemény fagyok I jellemezték. Akkor is elsősorban a Dunántúlra kon- ! centráita dühét a tél. Egyes vidékeken, a falusi nazakat teljesen betemették a ! hófuvatok, s — a feljegyzések szerint — az utcai ku- : takra vízért alagutakon járlak ki a bennszorultak. A | Dunát 1929. január 10-től I március 15-ig vastag jégpán- 1 cél boruotta. Számos vidé- I ken 30—32 fokos fagyok vol- 1 tak. | A következő hideg periódus ; 11 év múlva, az 1939 40-es ■ téllel kezdődött. Budán, ahol . a téli hónapok maximális hó- ; magasság-átlaga 7 centiméter, 61 centiméteres rétegvastagságot mértek. Hasonló „erényeket” csillogtatott az 1941 42-es tél is, de a január még 1,5 fokkal hidegebbre sikerült, a budai hóbunda pedig 60 centiméteresre hízott. „Igazi” telek voltak még az utóbbi évtizedekben az 1945/46-os, az 1947/48-as, az 1953/54-es, az 1956'57-es és végül az 1963 64-es. A mostani tél a rendkívül enyhe november után korán és sok hóval érkezett, de az eddigi hőmérsékleti átlagok normális télnek felelnek meg. A decembert — a gyakori nagy hóviharokon kívül — az jellemezte, hogy az átlagos 42 óra helyett csupán 6 órányi napsütést hozott. A magyarországi abszolút hidegrekordot mindmáig az 1942 februárjában Baján mért mínusz 34 fok tartja, utána az 1963. március 1-én Dombegyházán mért mínusz 33 fok következik. A jelek szerint az idei télnek is vannak bizonyos esélyei a hideg-rekordok döntögetésében. Készül a lenini páncélautó mása Március 22-én ünnepélyes átadás 1917-ben Leningrádban egy páncélautón mondotta el Lenin az emlékezetes áprilisi téziseket. Ennek a páncélgépkocsinak a mását készítik el közösen a Csepel Autógyár, valamint a Budapesti Jármű Ktsz KISZ- és MHSZ- szervezetének fiataljai, önként vállalt munkájukkal a Lenin-centenárium méltó megünnepléséhez kívánnak hozzájárulni. Jelenleg a belső berendezésen dolgoznak. Felszerelik a páncélautót rádió adó-vevő készülékkel is. Ennek segítségével az ünnepélyes átadás napján — máraclus 22-én — a Lenin és Kun Béla között történt táviratváltás emlékére összeköttetést létesítenek Uljanovszkban, a szovjet állam megalapítójának szülővárosában működő rádióamatőrökkel. Hasonló rádiókapcsolatra többször is sor kerül majd, mivel a lenini páncélautó — az ünnepélyes átadást követően — országjáró körútra indul. Így a helyi rádió-amatőröknek is módjuk lesz összeköttetésbe lépni más országbeli kollégákkal. Az infláció gazdasági és politikai hatása Az 1945 őszétől 1946 nyaráig tartó időszakban rendkívül kiéleződtek hazánkban a politikai ellentétek, amelynek egyik alapvető okát a súlyos gazdasági helyzet adta. Sikerül-e megfékezni az inflációt, sikerül-e önállóan, saját erőből jó pénzt teremteni? Sikerüi-e az ország gazdasági nehézségeit felszámolni, s ezzel megszüntetni vagy legalább enyhíteni a néptömegek nyomorát, súlyos létfenntartási problémáit és ezen keresztül biztosítani a népi demokratikus fejlődést? így tették fel a kérdést az egyik oldalon, A gazdasági élet nehézségeit az új rendszer nyakába varrva, nyugati kölcsönnel, és ezen a réven nyugati, burzsoá gazdasági és politikai befolyás 'érvényesülése nyomán visszafordítani'a fejlődést a polgári demokrácia felé — így gondolkodtak a másik oldalon. A burzsoá ellenforradalmi erők nagy reményeket fűztek az új rendszer gazdasági összeomlásához. Az infláció 1946 első felében fantasztikus méreteket öltött, lényegében teljesen megbénította a normális piaci forgalmat. Elsősorban a munkásokat, a bérből és fizetésből élőket sújtotta. A Pécs-Baranyai Nemzeti Bizottság 1946. május 29-i ülésén helyesen állapították meg, hogy „ ... a súlyos gazdasági nehézségek miatt a demokratikus rendszer potenciális alapja, a munkásság szenved a legtöbbet. Az éhezéstől szédelgő emberek a reakció vak eszközei lesznek. Egy heti fizetésükből alig egy kiló t cseresznyét tudnak venni. Ez í az állapot katasztrófához ! vezethet.” Az élelemhiány, a rossz ellátás, a nagyobb ipari üzemekben sztrájkmozgalmakat robbantott ki. A pécsi bányászok 1945 őszétől 1946 augusztusáig hét alkalommal léptek sztrájkba. Bár az új körülmények között a társadalom egészére nézve káros volt a sztrájk, meg kell értenünk a bányászok pillanatnyi érdekeit is. A bányászok havi zsírfejadagja 80 dkg, a családtagoké 20 dkg volt, de ezt is olajban, margarinban kapták. Nemcsak az volt a baj, hogy olajat és margarint kaptak zsír helyett, hanem főleg az, hogy ez az adag kevés volt Több alkalommal napokon át nem volt kenyér Pécsett. A város számára előirányzott 16 vagon lisztet 1946. januárjában a Közellátási Minisztérium — amelynek élén Bárányos Károly kisgazda mi- j niszter állt — „tévedésből” máshová irányította. A tervszerű aknamunka gátolta a megcsappant készletek igazságos elosztását Több helyen i * bányászasszonyok álltak őrt a tárnáknál, s nem engedték leszállói a férfiakat. Azt mondták: amíg nem lesz kenyér, a férfiak nem tudnak dolgozni. A munkásosztály helyenkénti sztrájkmozgalmait felhasználta a burzsoázia is saját célja érdekében. A Kisgazdapárt jobbszárnya és a Parasztszövetség már 1945 nyarán felvetette a parasztsztrájk gondolatát, amely 1946 első felében az új állam iránti adózási, beszolgál- tatási kötelezettségek szabo- tálása formájában néhány helyen meg is valósult. A burzsoázia jól látta, hogy a termelés csökkentése terén tud legtöbbet ártani 1946 folyamán a demokratikus államnak. Falun is kritikussá vált a helyzet 1946 első felében. — Rendkívüli mértékben elszaporodtak a mezei lopások, amelyek tovább csökkentették a termelési kedvet. Sertést, baromfit, ruhát, húst, zsírt loptak az összeverbuválódott rablóbandák. A sásdi járási főjegyző 1946 áprilisában az alábbiakat jelentette a megye alispánjának: ......... a járás lakossága nem hajthatja le a fejét nyugodtan éj- 1 szakára, mert nem tudja, reggelre mit lopnak el tőle”. Kisbattyánban. Mecsekjánosi- ban, Komlón, Mágocson fegyverekkel rendelkező bandák rettegésben tartották az egész lakosságot, rendszeresen dézsmálták a készleteket. Az infláció valóban ka- tasztrófális helyzetet teremtett Baranyában is A Pécs- Baranyai Nemzeti Bizottság 1946 tavaszán összegezte a megye gazdasági és politikai helyzetét. Drámai hangon fogalmazta meg a valóságot. „A dolgozók mérhetetlen nyomorban, szavakban ki nem fejezhető nélkülözések között tengetik életüket. A hiányos táplálkozás következtében szédülnek az éhségtől, a fizikai kimerülés miatt több esetben kénytelenek abbahagyni a munkát. A helyzet tarthatatlan. Sürgősen intézkedni kell, amíg nem késő. A társadalom éhező, nélkülöző dolgozóinak elkeseredése a tetőpontra emelkedett”. A Nemzeti Bizottság az infláció megfékezésében, a feketézők, a spekulánsok, az üzérkedők. a reakciósok elleni kí- l méletlen harcban, a termelés 1 fokozásában látta a helvzet megjavításának kulcsát A gazdasági nehézségeket tetézték a szabotázsakciók. Több helyen felgyújtották az álló búzatáblákat, az ösz- szehordott kévékbe vasdára- bokat robbanóanyagot r~'-- tak, vagy más módon nehezítették a begyűjtés munkáját. A feketézők soha nem látott tömege lepte el Baranya falvait, akik nemcsak az árak felverésével ok<v’‘"'- súlyos károkat, hanem hozták és vitték a rémhíreket, a stabilizáció iránti szkepszis, kétkedő hangulat, sőt bizalmatlanság terjesztésével, az új rendszer elleni támadáshoz is lényegesen hozzájárultak. Az egyik oldalon a feketézők, az üzérkedők jóléte, a másik oldalon a tömegnyomor rendkívül kiélezte az ellentéteket. Amikor a legtöbb család életszínvonala a létminimumot is alig érte el, mások a Balatonon üdültek. „Július elején személyenként 10 millió' adópengőt fizettek a napi ellátásért. amiért húslevest, rántottcsirkét, libasültet, mogyorós- és csokoládés tortát kaptak”. Dr. Fehér Istváa
