Dunántúli Napló, 1970. február (27. évfolyam, 28-51. szám)

1970-02-14 / 39. szám

1*70. február 14. stmantmi napin T Egy délelőtt a bűnügyi osztályon „Rögeszmém a verekedés...“ Botrány az autóbuszon — Kislány albérletben — Betörés éjszaka Ha megrándul a kezed, lábad... Hamisgyöngyök Pécsváradról Német ráolvasó versikék Ismét erős fiú volt a Te- legdi Zoltán — mondja a Pécs városi Rendőrkapitány­ság bűnügyi osztályán egy nyomozó, miközben az ügy utolsó mondatait gépeli. A név ismerős. Három év­vel ezelőtt — még fiatalkorú­ként — Pécsett egy házas­párt támadott meg késő este, a férfit leütötte. Gyorsan rendőrkézre került, hat hó­napra ítélte a bíróság. Néhány napja bánitjával kocsmáról kocsmára járt és ismét „erősnek” érezte magát Dülöngélve mentek a Jókai közben a járdán. Velük szem­ben haladt egy 49 éves férfi kislányával és annak barát­nőjével. Amikor egymás mel­lé értek, Telegdi nekitántoro- dott a férfinek és vállával megtaszította. — Uram, kissé finomabban Is közlekedhetne — mondta a férfi. Telegdi bocsánatkérés helyett azonnal ütött — ököl­lel. Aztán barátjával együtt futásnak eredt A két lány pontos személy­leírást adott a támadóról. — Már tudtuk, kiről van tfró és mentünk az I. kér. Csaba utca 2. sz. alá, laká- sára. Telegdi nem ts tiltakozott — Igen, én voltam, sokat ittam... — És ilyenkor nem bír ma­gával? — Rögeszmém a verekedés. A körülmények ismerete­sek, a tény is, nincs szükség sok huza-vonára a büntetést illetően. A rendőrség, élt jo­gával, saját hatáskörében hoz­Balesetek Ittas állapotban kerékpá­rozott csütörtök dáíután Ná- dasdi Ferenc, Pécs, József ut­ca 29. szám alatti lakos. A piactérről a Rózsa Ferenc ut­cába hajtva nekiütközött egy teherautónak, amelyet Ugró László szalántai lakos veze­tett A baleset következtében az ittas kerékpáros súlyosan megsérült Felborult egy személyautó. Csütörtökön az esti órákban Pécsről Szigetvár felé közle­kedett személygépkocsijával Nagy Sándor rinyaújlaki la­kos. A 6-os úton a 215-ös ki­lométerkőnél vele azonos irányban közlekedett három gyalogos. Azért, hogy el ne üsse őket Nagy balra rántot­ta a kormányt és átkerült a baloldalra. Eközben összeüt­között egy vele azonos irány­ban haladó előzésben lévő személygépkocsival. — Nagy Sándor kocsija felborult, a vezető, valamint az autó két utasa — szerencsére — csak könnyebben sérült meg. Az autóban ötezer forint kár ke­letkezett. tői — a férjétől kért segítsé­get A férj odament, de még kérdezni sem volt ideje, az idősebb fiatalkorú már arcul is ütötte. Igyekeztek lefogni, de 6 „mint a cséphadaró” ütött, rúgott. A buszban ki­tört a pánik, többen kiugrál­tak, voltak, akik a középső ajtót felfeszítették és úgy igyekeztek kifelé. Mert már az anya, az apa is a fiú vé­delmére kelt. Nagy volt a huzakodás-dulakodás, míg vé­gül sikerült a botrányokozó­kat megfékezni. — Most fejeztem be ezt az ügyet — mondja a nyomozó. — Garázdaság és hivatalos személy elleni erőszak. Vád­emelési javaslattal ndiuk át az ügyet az ügyészségnek. * Nincs „nagy ügy” pillanat­nyilag, de ezek a „kis” ga­rázdaságok, botrányokozások, betörések „folyamatos” mun­kát adnak a bűnüldözői szer­veknek. Furcsa világ ez itt, a falu fölé emelkedő — beton és üveg — modern épület, óriá­si ablakokkal, amelyen át ki­tárul Pécsvárad házainak sű­rű tető-káosza. A gimnázium széles lépcsői, keskeny, de vi­lágos folyosói, a jól felszerelt tantermek, zöldüveges lépcső­ház, üvegvitrinek, korsók, cserépedények, rajzok, képek, honismereti „kellékek”, a fal­mélyedéseket sárga függöny takarja, mögötte csizmák, tű­sarkú cipellők, divatos fél­cipők, — mert utcai lábbeli­ben belépni tilos. A községben modernvonalú művelődési ház, aztán presz- szó. a háztetőkön tévé és URH- antennák és persze a már rég felvilágosult lakosság na­pi gondjaival, örömeivel, vá­gyaival. — Mikor halt meg az utol­só „ráolvasó”? — Most már hét esztende­je. Akkor még nem volt mag­nónk, különben megőriztük volna Kati néni hangját. Garay Ferenc l Kezdetben volt 20000 lovas... ta meg az ítéletet: 30 napi fogda. EH sem engedték, már ül is. * — „Szép” kis ügy volt ez is — mondja egy másik nyo­mozó, aki a szobába lépve télikabátját veti le. — Mi történt? Mielőtt válaszolna, kinyitja aktatáskáját, — papírba cso­magolt kést vesz ki belőle. — Az egyik szerszám — mondja — ott találtam. Az „ott” a Mecsek Kisállatte­nyésztő Szakszövetkezet, Pécs, Bajcsy-Zs. út 6. sz. alatt lévő irodahelyiségét jelenti. — Február 7-ről 8-ra vir­radóra betörtek az irodába — mondja a nyomozó. — A kisméretű ablakon át jutottak a helyiségbe. A gittet kika­parták a ráma mellől, így szépen kivették az ablak­üveget, aztán „végigrazziáz- ták” az iroda szobáit A rak­táros íróasztalában 5549 fo­rintot találtak. Elvitték. Nem volt nehéz dolga a betörőknek. Annak a helyi­ségnek az ablakát ahol nem­csak az íróasztalban van pénz, hanem a pénztárszek­rényben is, nem védte rácsl Pedig már tanulhattak volna mások kárán ... A szobák aj­tajai tárva-nyitva, az íróasz­talokban mindenütt ott volt a kulcs... * A szobában lévő harmadik íróasztal mellé tett széken egy fiatalkorú lány ül. Lábát „hanyagul” keresztbe dobva mondja: — Nem akarok anyámhoz visszamenni. Különböző okokat sorol. Most albérletben- lakik, — immár a harmadik albérlet­ben. Otthon szeretnék erő­sebben kézbe fogni, de nem "szereti a fegyelmet Csava­rog. Nem először jár itt. Ta­valy két fiatalkorú lány is­merősével megverték barát­nőjüket. mert „elszerette az udvarlómat”... — És a csavargás előbb- utóbb rosszabbul végződik- — mondja a nyomozó. — Behív­juk édesanyádat, itt megbe­szélitek a továbbiakat. Kis­korú vagy. otthon a helyed. Ha nem, akkor intézet lesz a vége. A csavargástól óvó írásos figyelmeztetés jogos. * „Szép” botrány kerekedett január közepén Pécsett este a 20-as autóbuszon. Egy há­zaspár szállt fel a buszra a Rákóczi úton a B. m. Építő­ipari Vállalat előtt lévő meg­állónál. Két fiatalkorú fiuk is velük volt. A család is­merősüket látogatta meg, — került' a vendéglátóknál ital is... A fiúk nem vetették meg a bort. Ittasan szálltak fel a buszra, szemtelenkedtek a kalauznővel. A kalauznő leállította a buszt, a vezető­A mindenkort népszám­lálásoknak a sokféle és sokoldalúan hasznosítható adatok tömege mellett minden esetben van egy „végösszege”, azaz a ter­vezésben, igazgatásban jól hasznosítható részmegálla­pítások mellett egy-egy népszámlálás felméri ha­zánk pillanatnyi lélek- számát is. A korábbi népszámlálá­sok adataival összevetve a mostani lélekszámot — egyetlen visszaeséstől el­tekintve — folyamatos, bár nem egyenletes emel­kedést látunk. A száz év előtti, első szabványos népszámlálás, az ország mai területére átszámítva 5 011310, az 1880-as 5 329191, az 1890-es 6 009 351, az 1900-as 6 854 415, az első világhá­ború előtti 7 612 114, a há­borút követő 7 986 875, az 1930-as 8 685109, a 41-es 9 316 074, a 49-es viszont csak 9 204 799, az 1960-as 9 961 044 lakost talált, most pedig 10 314 152-en élünk Magyarországon. A követ­kező évben lépte át a lé- lekszám a bűvös, 10 mil­liós határt, megduplázva a száz év előtti kiinduló lét­számok Vannak persze adataink régebbről is. II. József 1784-ben megkezdett éve­kig elhúzódó összeírása szerint — az ország mai területére átszámítva — 2 681 595 ember élt Ma­gyarországon. Ez a legko­rábbi, viszonylag pontos adat. A legeslegrégibb né- ; pesség „felmérésünk” vi­szont kereken 1100 éves! Dzsajháni arab szerző ugyanis 870 körül felje- ! gyezte, hogy az etelközi magyar fejedelem 20 000 lovassal vonul hadba. Eb­ből a számból történé­szeink (lásd: Győrffy György Magyarország né­pessége a honfoglalástól a i XIV. századig című mun- < káját), ki tudják mutatni, \ hogy az akkori társadalmi \ szerkezetet figyelembevé- > ve 500 000 lélekszámúnak > kellett lenni a magyarság- \ nak, ha 20 000 embert tu- < dott adni a iovashadsereg- í nek. > A honfoglalás utáni idők > legbecsesebb statisztikai S adata III. Béla király jö- ; vedelemösszeírása. Ebből következtetve a dézsmát fizetők számából megálla­pítható, hogy a XII. szá- ! zad végén az ország la- ; kossága 1 800 000 lehetett.; A tatárjárás miatti vér- veszteséget, részben tele- ! pítések, részben szaporu- ] lat útján a XIV. századéi- ! ső felére pótolta az or­szág, sőt a mohácsi vészig 3,5—4 millióra emelkedett a lélekszám. A török hó­doltság viszontagságai j miatt a népesség száma 2,5 S millióra esett vissza, de a i XVII. században horvát, < szerb, román bevándorlás í révén ismét elérte a három i milliót i • A német—orosz szakos ta­nárnő, öhler Anna, szemüve­ges, nyúlánk, fiatal asszony­ka. A hatvanas évek elején államvizsgát tesz, írásbeli dolgozatának címe: „Pécsvá­rad német-településtörténete és népszokásai...” Verseket, népdalszövegeket gyűjt egy- időben a honismereti szak­kör részére is. 1886-ban szü­letett W. Jánosné, „Katalin néni”, kimeríthetetlen forrá­sa a helyi népszokásoknak. — Egy alkalommal szintén nála jártam, amikor egy do­bozban kézzel írt, német , nyelvű íveket mutatott. Kide­rült, hogy babonás ráolvasá­sokat tartalmaznak a papírok, érthető módon nagyon rossz ; helyesírással. — Ki volt ő tulajdonkép­pen? öhler Anna életrajzi ada­tokat tesz elém. Kati néni 20 holdas gazdának volt a fele­sége, szült neki négy gyere­ket, és az apát elvitte az első világháború. Eleven, mindent érdeklő asszony — volt. szen­vedélyből járt ismerősökhöz szőlőt oltani (még idős korá­ban is) megtanult harmóni- nikázni — ami nagyon dívott akkoriban a németajkú kör­nyezetben — aztán írt kará­csonyi vallási játékokat, „Még imádságokat is költöttem”, és „gyógyított”. — ötven ráolvasó versikét gyűjtöttem fel tőle, ezeket az­tán magyarra fordítottam. — Katalin néni „gyógyreceptjei- ből” talán két-három akad, amelynek megközelítőleg van valami, orvostudományi szem­pontból megfelelő alapja. De ezek is ismertek. A többi nem több kuruzslásnál. W. Jánosné tanulta a rá­olvasást, bizonyos Júlia nevű idős, béna asszonytól, áld itt lakott Pécsvárad fölött a he­gyen. Kati néni — még lány- korában — tőle „koppintottá” le a ráolvasás „tudományát”. — Kiket „gyógyított”? — Azt mondta, csak isme­rősöket, de hát... — mond­ja nevetve a tanárnő — tud­ja, hogy van ez: az egész község ismerőse volt. Hívták házhoz, valakinek megrándult a bokája. Kati néni lefektette a beteget, fö­léje hajolt és ezt suttogta: „Ha megrándult a kezed, lá­bad, arra gondolj, hogyan függött Krisztus a kereszten. Imádkozzál az Atya, Fiú, Szentiélekhez öt miatyánkot és egy hiszekegyet...” A be­teg meggyógyult, mert ima közben Kati néni vizesboro­gatást rakott a lábára, s ez különben használ is. Sová- nyodás ellen — „elsorvadás- ra” — ilyenképpen oktatta a pácienset: „Fazékba tégy to­jást, főzd keményre. A tojást ezután tedd bele a nagyfaj­tájú vöröshangyák közé. Köz­ben a fazekat dobd a folyó­ba, de szemben a folyással. Mire a hangyák megeszik a tojást, a beteg felgyógyul”. — Gyomorgörcs ellen: „A bete­get lefogni, fejét fekete se­lyemkendővel bekötni”. Kész. Kevés tejet adó tehenet is jobb belátásra bírt, ha a gaz­da a receptet szigorúan be­tartja: „Reszelt fekete retket kinyomni, levéhez tojást ke­verni és ezzel naponta há­romszor a tehén tőgyét be­kenni”. — Egy alkalommal kér­deztem Kati nénit: használt-e betegeinek a ráolvasás? Azt felelte, többnyire használt, azaz, meggyógyultak. O min­den esetre — ahogy mond­ta — nagyon hitt abban, amit csinált. — Előfordult-e, hogy Kati néni megbetegedett? — Igen. Egyébként is a szi­vével volt baj, sokat panasz­kodott még nekem is, de azt tudom biztosan, hogy mindig sietett orvoshoz. Ami Kati néni szellemi ha­gyatékában érték volt: az a népdalok sokasága. A ráol- vasó-szövegek gyűjteménye is több mint kuriózum: meg­mutatja azt az árnyékvilágot, amely lám, milyen lassan oszlott el hosszú évszázado­kon át, hiszen Kati néni vé­gül is még „tegnap” is gyó­gyított, pontosabban, voltak, akik hittek ebben, öhler An­nának, a községét, népét sze­rető fiatal tanárnőnek érde­me, hogy a népszokások kin­csestárából nemcsak az igaz, hanem a hamisgyöngyöket is felgyűjtötte. Rab Ferenc Mo d el! ezd verseny — úttörőknek, kisdobosoknak Budapesti és pécsi úttörőknek és kisdobosoknak hirdette meg modellező pályázatát négy szerv: a Magyar Úttörők Szövetsége, az Ifjúsági Lapkiadó VáUalat, a Német Demokratikus Köztársaság Kultúr Centruma, valamint a „Junge Welt” berlini Ifjúsági Lap­kiadó. A pályázaton —, mely méltán számíthat nagy érdeklődésre — két korosztály vehet részt. A tíz éven aluli pajtások szabadon választhatnak a Vörös tér, lakótelepük, vagy egy sátortábor makett­lének készítése között, a tíz éven felüliek pedig TU—I34-es repülő- gép, T—54-es harckocsi, vagy a komphajó elkészítésével pályázhat­nak. A modellek elkészítéséhez szükséges anyagok beszerezhetők a pécsi Szabó István úttöröházban. Az elkészített modelleket már­cius 15-ig kell eljuttatni az úttörőházba. Komolytalan rovat Már beszámoltam egy katonai történetről, civil tanulsággal, de kevésnek tűnik nekem magam­nak is. Hisz pár évet elszóra­koztattak itt és ez az idő kime­ríthetetlen tárháza volt a példa­beszédeknek és tanmeséknek. Az alábbi történet is ilyen. Laktanyaügyeletes voltam és ez volt az első ilyenfajta tény­kedésem. Megyek a konyha felé és látom, hogy a zászlóalj ír­nok, a Tóth tizedes egzeciroz- tatja a szakácsokat. Szidja őket, azok meg vigyázzban lapítanak. — Hé tizedes! — avatkozok be­le, miért macerálja ezeket a derék, konyhaszakértő hadfiakat? — Disznók! Egy velőscsontot sem adtak! — Ember Itt hiba van! Az is­tenek különös kegye folytán maga megkapta a kosztpénzt. Már az is, hogy még itt benn kosztol alapvető igazságtalanság. — De ezek a disznók! — Ne rendítse meg erkölcsi világrendemet és gyalogoljon el innen! Elballagott, de menetközben is még fenyegetődzött, hogy a sza­kácsokat kipusztítja. Én meg afölötti örömömben, hogy meg­védtem -az ártatlanokat, vidáman poroszkáltam különféle kalandok felé, amik ilyen szolgálat köz­ben adódhatnak. A jól végzett I munka örömével gyalogoltam el | és vártam a vasárnapot, ami köztudomású, hogy a katona­ságnál a leszerelésen kívül az egyeilen izgalmas dolog, amit várni lehet. Na már most a vasárnapot nagy dologra szántam. Egy bi­zonyos nagyon fontos Irénkével óhajtottam elmélyíteni azt a kapcsolatot, amit az elsó talál­kozáskor még nem lehetett. Pén­teken viszont megjelent a zászló­alj parancs, mikor is kiderült, hogy a laktanya rendjéért ismét én leszek felelős, vagyis vasár­nap újra szolgálatba vágtak be. — Hél — szentségeltem ma­gamban — nem én lennék az esedékes! Na mindegy! A fontos Irénkét fájó szívvel értesítettem és kü­lön búsultam azon, hogy esetleg a konkurrenria nyüzsög körü­lötte. Eljött a következő péntek. Hi­deg rémülettel látom, hogy a végzet, vagy az ármány megint közbelépett. Ezt a vasárnapot is a laktanyaudvaron fogom el­tölteni. Erre már magyarázatot MEDDIQ LEHET AZ EMBER KARAKÁN? sem a véletlen, sem a szokásos kincstári trehányság nem adha­tott, itt már az ármány kezét kellett keresnem. Nem kellett lángésznek len­nem, hogy rájöjjek. A velős­csonttól elesett Tóth tizedes, mint zászlóalj Írnok, csinálta a szolgálati beosztást. Persze nem ő írta alá, hanem a százados, aki —, ha egy mód volt rá — még az aláírással járó munkát is rühellte és a hóna alatt meg ott Ült ez a strici. — Megyek panaszra! Ilyen is­ten nincs! A mérhetetlen fontos Irénkét pedig nem hagyhatom, hogy clkaparásszák, már pedig a vége az lesz, ha én minden vasárnap itt rostokolok! Bár óvtak a panasztól, mégis elmentem. Kihallgatásra jelent­keztem és ott elmondtam a szá­zadosnak, hogy igazságtalannak tartom, hogy a harmadik va- | sárnap pompázom már szolgá­latban. Rámnézett, mint akinek torkán akadt a svábbogár és azt mondja: — Szóval ön kifogásolja az EN Intézkedéseimet? Hápogtam valamit, de nem sok sikerrel. Simán kilökődtem. Még utánam morogta: — Ha nem tetszik önnek az £N intézkedésem, akkor menjen a zászlóalj parancsnokhoz! Elöntött valami düh. Elmen­tem. j Persze ez nem volt olyan egy­szerű. Ehhez már sisak, derék­szíj, fehér kesztyű is kellett. A lényeg azonban nagyon egysze­rű. Ha nekem nem volt elég, Ro»y egy százados lökjön ki és ragaszkodtam ahhoz, hogy egy alezredes dobjon ki, hát ezt megkaptam. Néhány fal megre­pedt a nagy ordítozástól és tel­jesen felesleges megemlítenem, hogy nem én ordítottam. — Maga kifogásolja az ÉN In­tézkedésemet? (Az intézkedés egyre értékesebb lett, az alezre­des is örökbefogadta.) A további már nem túlzottan érdekes. Ott álltam a karakán­ság vértanújaként és már a kilencedik vasárnapon őriztem a laktanya békéjét és rendjét. A szakácsok meg a Tóth tizedes ismét puszipajtások lettek, én pedig belebújhattam a velős­Különféle bosszúállásokon tör- I tem a fejemet az egyszerű gyil­kosságtól kezdve, de kivihetet­lennek tűnt az egész. Nagy búsan ballagtam hát a kilencedik vasárnapon a kantin­ba, hogy szomorúságomon vala­mit enyhítsek. Ott álldogált első számú közellenségem, ez a zászló- aljirnok bőrbe bujt Al Capone is. Barátságosan üdvözölt, mint mindig, én viszont ahelyett, hogy megfojtottam volna, egy zseniá­lis, de erkölcsileg erősen kifo­gásolható mondatra ragadtattam magam: — Mondja Uram, szereti a sört? Biztosított róla, hogy szinte ez az, amit a világon a legjobban szeret. — No, akkor adjanak a tizedes úrnak egy üveg családi sört. Azután érzékenyen elbúcsúz­tunk. A poén most már egyszerű. Többet nem voltam vasárnap szolgálatban. A rendkívül fontos Irénkét veszteséglistára kellett írnom, mert legsötétebb gyanúm beigazolódott, addigra mások el­kaparták. De mindenesetre az, hogy újra megláttam a napvilá­got. optimizmussal tOItött el. Fél évig nem került rám a szolgá­lat, bár jogilag már rég ott kel­lett volna tündökölnöm. Egyszer megint csak belebot­lottam a kantinban a zászlóalj- írnokba, örömmel üdvözöltük egymást és odasomfordált. Vasárnapra be kellene oszta­nom, de beosztom ön Helyett a Bükkösdi őrmester urat. Felnyerítettem a gyönyörűség­től. — Pompás Ötlet! Atyámfia ma nekem?! Erre iszunk egyet! Ittunk! A tanulság romlatlan telkeknek nem való, tehát a fiatalság ne olvassa el. Mint karakán porrá omlottam, de egyetlen vigaszta­lásom az volt, hogy Bükkösdi őrmester öröm-katona volt és rendkívül jól festett, mint zászlóalj ügyeletes. Nekem na­gyon tetszett és kétségtelenül jobb katona volt nálaranál. Volna még egy tanulság, de alig merem kimondani: nem mindegy az, hogy az ember ki- j be köt bele. Ha mindjárt indu- ■ lásként a századossal akadok össze, akkor olcsóbban meg- I úszom. A hierarchia nem függ ! a rendfokozattól, a kiskutya né- j ha nagy kutya. Szőllősy Kálmán

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents