Dunántúli Napló, 1970. január (27. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-11 / 9. szám

1970. Január 11, imtiantmt nat»to Bemutatjuk: BERLINI ÜT-PÉCSI QONDOLATOK FÜZESSÉRY TIBOR — Amikor Nagy Ferenc zenei igazgató meghívott eb­be a színházba, egy koncep­ció részese lettem és komoly feladatomnak érzem, hogy a pécsi operatársulat fej­lesztésében szerény pont va­gyok! A „szerény pont”, vagyis Füzesséry Tibor ezen mon­data azonban túlszerény, mert a kérdezgetések után kiderült, hogy jó zenei elő­élete volt. Válaszaiból ugyan­is a következőket kellett fel­jegyezni: a zeneakadémián zongora szakon végzett, a tanárképző tagozaton, 1961- ben Insel t Katalin növendé­ke volt, s utána Székesfe­hérvárott tanított egészen 1964-ig Közben 1963-ban be­iratkozott a karmesterképző tagozatra, ahol Kóródi And­rás tanítványaként 1968-ban szerzett diplomát. — Egy fiatal karmester érdeklődéséről sok mindent elárul, hogy mi volt a dip­lomahangversenyének műso­ra. No* tehát, az ÖNÉ mi volt? — Brahms: Haydn variá­ciók, Hindemith: Mali* der Mahler nyitány és Kodály: Psalmus Hungarieus. A MÁV szimfonikusokat diri­gáltam és a fővárosi kórust Egyébként már főiskolás éveim alatt dolgoztam az ÉDOSZ férfikarával, s ope­rával is foglalkoztam. Bee­thoven Fldélióját vezényel­tem koncertszerűén, teljesen saját betanítással. Diplomájának megszerzé­sekor nem volt üres színhá­zi állás, ezért meghívásra elment Nyugat-Németország- ba, Köblén zbe, az ottani vá­rosi színháziba korrepetitor­nak. Odakint aztán sokat tanult, többek között Sergio Albertinitől, Toscanini egy­kori asszisztensétől, s vezé­nyelte a Traviátát és a Pil­langókisasszonyt, De nem­csak az olasz stílust, hanem a németet is elsajátította. Berlini, lipcsei karmesterek­kel dolgozott együtt, német operákat, operetteket tanult meg. A siker, az igazi, az életállomásnak számító si­ker aztán Lortzin: Fegyver- kovács című operájának di­rigálásakor született meg. A színi évad már javában tartott, amikor a színházhoz jött. De a Cirkuszhercegnő munkáiban már résztvett, s a Bécsi vér valamint az egyik balett korrepetitori feladatai őrá várnak. Most azt mondja: — A bemutatkozáshoz még feltétlenül el kell monda­nom, hogy a főiskolán első­sorban kancertrepertoárt sa­játítottam el és kevésbé operát. Ügy érzem, a kon­certnél összetettebb, nehe­zebb és számomra munka­igényesebb az opera dirigá­lás. Egy pályakezdő karmes­ternek korrepetitornak eh­hez igen nagy stílusismeret­re & repertoárra van szük­sége. A korrepetálást pedig nem szükséges rossznak tar­tom, hanem a legegyenesebb útnak az operadirigáláshoz. Főldessy Dénes A MŰVELŐDÉSÜGYI MI­NISZTÉRIUM és a Pécsi Városi Tanács jóvoltából az elmúlt év végén néhány na­pot töltöttem Berlinben, az NDK fővárosában. Talán nem lesz érdektelen, ha színházi és zenei élménye­imről röviden beszámolok és egyúttal felvetek néhány gondolatot: mit lehetne a látottakból hasznosítani? Vendéglátóim gazdag prog­ramról gondoskodtak. Alig­hogy leszálltam az Ostbahn- hof peronján a kormos-pisz­kos hálókocsiról, másfél óra múlva már a Komische Oper nézőterén ültem Verdi Tru­badúrjának előadásán. Élő, eleven Tru badur-eló- adást láttam, igazi színda­rabot, nem pedig poros ope­rát valamilyen zenés múze­umból. (Az énekesek egytői- egyig kiváló színészek is, ar­ról szinte nem illik szólni, hogy sem életkorban, sem súlyban nem lépik túl azt a határt, amely illúziót rom­bolhatna. A kiművelt hanghoz nemcsak kiművelt muzikali­tás, hanem kiművelt játék és testkultúra is elengedhetet­len.) Bár nem Callas és Mo­naco énekelt s nem Karajan dirigált, az előadás zenei színvonala mégis igen ma­gas volt, a zene mitsetn ve­szített hatásából azzal, hogy a drámai kifejező erőn volt a hangsúly, nem pedig a ka- denciák, magas és mély fu­tamok, kólóra túrák, csillog­tatásán. Az előbb említettek egé­szen magas színvonalon nyilvánultak meg a másnap K1SMANYOK1 KAROLY RAJZA látott Szentivánéji álomban, Britten operájában. Ebben az előadásban megcsodál­hattam a bravúros színpad- technikát, a díszletek, jel­mezek, fényeffektusok, no meg az ének-zene és színda­rab közös hatását. Robin pajtás és társai valóban gyö­nyörű mókás-derűs álmot varázsoltak elém a manók és tündérek erdejéből. A Trubadúrban a férfikar, itt pedig a színház gyermek­kára remekelt. A KŐVETKEZŐ napon szimfonikus koncertet hall­gattam Kahidze grúz kar­mester vezényletével. Bemu­tatásra került az érdekes grúz kompozíciói, Kancsoli I. szimfóniája, Bach: d-moll zongoraversenye és Csaj­kovszkij IV. szimfóniája. A koncert igen jó volt, de én most a karmester és szólista méltatása helyett inkább egy másik főszereplőről szól­nék. Közreműködött a Ko­mische Oper zenekara. Ez a kiváló együttes nemcsak a színházi előadásokat látja él, hanem rendszeresen koncer­tezik is. Ezen a hangverse­nyen 14 prím, 12 szekund- hegedű, 10 brácsa, 10 csel­ló és 8 nagybőgő volt a vo­nóslétszám! Ennek megfele­lően a vonóskar bársonyo­san és puhán szólt s ugyan­akkor virtuóz Is tudott len­ni. A fúvós szólamokban olykor akadtak hiányossá­gok (az intonáció még itt is probléma .. X de egészében nagyszerű zenekarral Ismer­kedtem meg. Az egész NDK területén általános a gyakorlat, hogy a színház zenekarokból ala­kult filharmonikusok látják el a koncerteket Is. Az NDK- ban a kisebb helyeken is ütőképes, komplett színházi zenekarok vannak, Hl«—» a hangjegymennyiségei tekint­ve a világon mindenütt a színházak igénylik a legtöbb muzsikát. Mi Pécseit rendel­kezünk két zenekarral: na egy állandó státuszban mű­ködő 34 tagú színházé sen*" karunk, amely folyton túl van tértiéivé és csak kisegí­tők alkalmazásával képes na­gyobb feladatokra, és van egy M tagú filharmonikus zenekarunk, amelyik azon­ban csak fél függetlenített együttes, tehát a tagok szá­mára a filharmónia empáa másodállás... S bár mind­két együttes a tanácsi támo­gatások hatására az elmúlt másfél év alatt igen sokat lépett dóié, mégis Itt sze­retném először felvetni a kérdést: nem lennem helyes közös erővel, az összes ér­dekelt állami és társadalmi szerv segítségével egy ütő­képes, mindenféle zenei fel­adat ellátására alkalmas ön­álló nagy zenekart létesíteni? E1 jutottam a Staatsoperbe, ahol egy mai német zene­szerző Forest: „Hirosima vi­rágai” című operáját adták. Igen érdekes zene, a lírai és intim jelenetekben különle­gesen szép és finoman hang­szerelt részletek vannak. A színpadra vitelben és a mon­danivaló tálalásában már kissé sematikusnak tűnt a darab. Másnap ugyanitt lát­tam Rossini: „Sevillai bor­bély” című operáját, zenei­leg kitűnő előadásban. Utolsó két estémet ismét a Komische Oper ben töltöt­tem. Egyik alkalommal érde­kes és szimpatikus balett- műsor volt » programon (Blacher: Velencei mór, De­bussy: A tenger, Stravinsz- kij: Kártyajáték), másnap pedig megtekintettem az egyik legtöbbet vitatott, s mégis immár klasszikusnak számító Felsenstein rende­zést, a Hoffmann meséit. Kétségtelen, hogy a mi álta­lunk ismert Offenbach-műre rá sem lehetett ismerni. Fel- senstein és munkatársai az eredeti librettóhoz és parti­túrához viszonyulva egészen meglepő fantasztikus zenés színdarabot hoztak létre, sok prózai jelenettel, s az Offem- bach-zane szinte szabad fel­használásával. NEM AKAROK összeha­sonlítást tenni a berlini szín­házak és a pécsi operaegyüt­tes között, de szeretném né­hány gondolatomat mégis_ el­mondani. Az a meggyőződé­sem, hogy a magyar opera- játszás általában kissé el­maradott. A mai néző izgal­mas, korszerűbb színdarabot vár az operától: a Trubadúr, vagy a Tosca konvencionális, szokványos előadása nemigen érdekli. A pécsi közönség szereti a zenét, a hangver­senyek zsúfolt házad ezt bi­zonyítják. Feltétlenül érde­mes lenne tehát valamilyen módon — akár átszervezés útján is — megerősíteni, fel­frissítené ezt a Us epec*- együttest Bátran kell a kon­venciókkal szakítani, újat, érdekeset adni a közönség­nek, «, akkor az érdeklődés sem maradhat el. Ma már nos elegendő, ha ágy nát­háéi előadás jó, attól még nyugodtan nézi a közönség otthon a tv-t Ds ha tudo­mást arról, hogy va­lami különlegesen jót, kor­szerűt láthat ■ színházban, akkor talán otthagyja a kri­mit és eljön egy élő előadás­ra, amelyet azért semmilyen képernyő nem pótol.,. Ta­lán a terveim merészek, de egyszer el kell majd érnünk, hogy a lüktető és pezsgő ze­nei életéről híres Pécs váro­sa büszke legyen az opera­együttesére is! Nagy Keress® GYEVI KÁROLY: cAz élei fura as áqau'éL S záztizenkét tdvősU to­pói és levelet kaptam 1969 karácsonya és 1970 újév napja között Még a pirosbetűt újév ünnepnap után is kaptam néhányat. Csak hálás szívvel gon­dolhatok kedves ismerőseim­re, rokonaimra, kollégáimra és jóakaróimra. Ennyi sze­retet még sohase övezett mióta kétágú vagyok. Csa­ládtagjaim is elhalmozták ajándékokkal meg jókíván­ságokkal. A Karácsony előtti napon tüdőgyulladást kaptam. Iz­zadtam. Rázott a hideg. Ma­gas lázam volt. Ágyba pa­rancsolt a kedves-szép-jó aranyos doktornéni, akit az­óta is nagyon szeretek. Job­ban mint a 112 üdvözlet-író bármelyikét, pedig vannak köztük vérrokonok és húsz esztendő óta tartó kedves kapcsolatok is. Megkaptam az összes gyógyszereket, a legdrágábbakat is, mindent megkaptam. Jókívánságok nélkül. Másnap behallatszott be­tegágyamig, ahogy az egyik emeleti lakótársam verte a feleségét. Képzelhetik mek­kora ütlegek voltak, ha a negyedik emeletről a föld­szintre, csukott ajtókon át lehallatszott. A félelmetes segélykiáltások is, a rémült gyerekek Őrjöngő sírása és zokogása, dörömbölésük az ajtón, mígnem valaki segít­ségükre sietett. Egyébként ez a kedves lakótárs sűrűn, mondhatnám: rendszeresen, talán előre elkészített prog­ram szerint veri a feleségét. Ügy látszik ez a legolcsóbb de legkedvesebb szórakozá­sa. ­Harmadnap a szemben la­kó szomszédom bozontos nagy kutyája csinált bot­rányt. Üvöltött, kaparta az ajtót, ugatott ahogy a tor­kán kifért. Aztán hogy ha­zaérkezett valahonnan a gaz­dája, annak esett neki. Kis­vártatva kölcsönösen egy­másnak estek, majd kimen­tek sétálni, de előbb egyi­kük összerondította a lép- csőháSat, közel a lakásom ajtajához. Nagyjából feltö- rölte a szomszéd nagymama, a ronda kutya gazdája, de a bűzt még sokáig éreztem. S amikor hazajött a kutyuska, megint kölcsönösen ordítoz­tak egymással: gazdika meg kutyuka. Éjfél feli megismétlődött az eset, másnap ugyancsak, most, amikor ezt a panaszos jegyzetet írom, megint be­ugat az ajtómon. Se a négy- per-1963-as, se a kettő-per- 1964-es rendelet nem hatásos gyógyszer az ilyen kutyás botrányok ellen. Senki nem tartja be őket. A tanács mint hatóság sem. Pedig 6 hozta meg a rendeletet, amely sze­rint ha közérdeket vagy jo­gos magánérdeket sért az eb, tömeglakásban és eme­letes lakóházakban tartani tilos. TTJOV látszik nem közér­QJ dek, hogy éjfél felé csönd legyen egy ház­ban, amelyben munkásembe­rek laknak, akik pihenni és aludni szeretnének. Ügy lát­szik nem jogos magánérdek, hogy kutyahúgy szaga nél­kül élvezzem az életet. Ked­ves tanácsi szervek! Na­gyon kérem, fogalmazzák át a rendeletükét! Írják bele, hogy ez direkt jó dolog, sőt ajánlatos minden négyeme­letes lakóházba legalább egy csahos eb ... Mondtam ugye, hogy viszonylag sok jókívánságot kaptam mostanában. Hadd mondjam még el ennek kap­csán, hogy amikor betegsé­gemben feküdtem és fárad­tan aludni is szerettem vol­na, a jobb szomszéd maxi­mális hangerőre kapcsolta a rádiót Mondanom se kell talán, hogy tánczenei koktél volt. Amikor annak vége lett, megint tánczenei kok­tél következett Magne- tofonrót Kétszer egymás után. Miért ne hallgas­sam én három teljes óra hosszát végig ugyebár ami a szomszédnak tetszik? Kol­lektív társadalomban élünk vagy mi a szösz?! Ennek bi­zonyítására másnap — szer­dán 12 óra harminckor ugyebár megint tánczenei koktél volt a pesti rádióban és hogy végképp ne unat­kozzam szomszédi minősé­gemben IS óra 10 perckor mi volt? Na mi volt? Nem fogják kitalálni!!! ... Mégis kUaláltékl JUH Tánczenei koktél volt ez URH edón, egyenesben ugyebár s azt is maximális hangerővel végig kellett hallgatnom. Becsüle­tére legyen mondva kedves jobbszomszédomnak: a mag­nót már nem kapcsolta be akkor. Hogy ne kopjon. Aztán a házmester néni jött, hogy adjam oda a sző­nyegporolót — odaadtam — abban a reményben, hogy 6 rendeltetésszerűen fogja használni. Amikor visszahoz­ta, megnyugodtam: a ked­ves férje nem kapott belő­le. Most azon gondolkodom, hogy milyen furcsa is az élet. Megkérdeztem ugyanis három kollégámat: hány jó­kívánságot kaptak az ünne­pek előtt. írásban egyikük se kapott egyet se. M égis nyugodt családi életet élnek, egyikük ajtaja elé se tett bű­zös névjegyet se kutya se másféle állat; a házukban az ünnepek alatt senki se rakta meg a feleségét, —sőt te a bal, se a jobb szom­szédjuk nem közvetített hoz­zájuk ingyen tánczenei kok­télt. Tüdőgyulladása tincs egyi­küknek sem. ... Hát hogy lehet így él­ni?l A (Hí ERNYŐÉ JÓZAN SZÁMVETÉS Az év fordulója a Televí­zió számára is a számvetés időszaka. Egymás után je­lennek meg az MRT veze­tőinek nyilatkozatai, értéke lésük az elmúlt évről, a ter­veik a jövőre. Ezek a nyilatkozatok több­nyire megnyugtatók. Min­denekelőtt azért, mert oíl érzi mögöttük az olvasó egy hatalmassá növekedett intéz­mény kollektív felelősségét, s ami talán még fontosabb: a jószándék mellett azt i^ hogy a Televízió egyre ke­vésbé függ a hivatásos ve­zetők és munkatársak sze­mélyes képességeitől, vagy kortársaitól, s egyre inkább szerepet kap sorsának ala­kulásában a tudományos megalapozottság, a más or­szágokban szerzett tapaszta­latok felhasználása, a szo­ciológiai vizsgálatok. egy széleskörű elméleti és kri­tikusi gárda tevékenysége. Viszonylag kevesen tudják, hogy a Televízió mellett működik egy tömegkommu­nikációs kutatóközpont, amely nem csupán a szűk értelemben vett hatáskuta­tást végzi, nemcsak kérdő­íveket szerkeszt és statiszti­kákat készít, hanem egy­részt feldolgozza és publi­kálja a nemzetköti televí­ziós szakirodalom régebbé és újabb eredményeit, más­részt szakemberek, esztéták és kritikusok bekapcsolásé* val egyre növekvő jelentő­ségű belső műhelyt alakított ki. Egyelőre viszonylag szűk szakmai és kritikai körök számára, sokszorosított for­mában, szakkönyvtár soro­zatot indított, amelyben egy­más után jelennek meg ma­gyar nyelven a miénkénéH jóval nagyobb televízió* múlttal. ■ így több tapasz­talattal rendelkező országok értékesebb szakmunkái Egy másik sorozat műhelytanul­mányokat, egyes íőműsoroki és műsortípusok szakmai éti kritikai elemzését, általános elméleti írásokat, vitafóru­mot, műszaki problémákat és állandó külföldi foiyótrat- ssemléf foglal magában. A fokozódó tudományáéi megalapozottság főként a műsorszerkezet, az tttftrmé- ges arányok éa as egye» műsorok emelkedő színvona­lának megtervezésében nyújt segítséget a Televíziónak. A nyilatkozatokban felsorolt fő célkitűzések: a tájékoztató műsorok struktúrájának megváltoztatása, a több ön­álló műsorgyártás növelése a művészeti és szórakoztató műsorok területén, főbb iro­dalmi alapanyagú játékfilm- sorozat behozatala, az érté­kes művek propagandájának növelése, az „össznépi” mű­sorok mellett fokozottabb törekvés a differenciáltabb rétegműsorok kialakítására, a népművelési tevékenység megjavítása —• kivétel nél­kül megalapozottnak és va­lóban sürgetőnek látszanak. Bizonytalanabbnak tűnnek a tervek a Televízió techni­kai továbbfejlesztésének te­rületén. 1970-ben mégsem a hetedik adásnap, sem a má­sodik program bevezetését nem tervezik. Az ilyen ter­mészetű fejlesztésnek nyil­vánvalóan gazdasági felté­telek szabnak határt, a tü­relmetlenségnek tehát nem lenne értelme. Elgondolko» tató azonban, hogy a színe» adás kísérletezések fokozása helyett nem lenne-e mégis fontosabb a hetedik adásnap és a második program ügye. A hetedik adásnap bevezeté­se ellen gyenge érv, hogy: „szüksége van a nézőnek is a heti egy pihenőnapra", hi­szen nyilvánvalóan nem egyénben, hanem tömegek­ben kell gondolkozni. Már a hetedik adásmap önmagá­ban is sokat segíthetne á Je­lenleg megoldhatatlan arány­talanságok csökkentésé­ben ... Szederkényi ErVta M I

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents